Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-01 / 257. szám
Kollektiv munka Tizenhármán — tizenhét községért A megyei tanácstagok hevesi járási csoportja szűkebb hazánk déli részének, a tizenhét községet magába foglaló terület vérkeringésének egyik fontos irányító testületé. Hogy ennek a csoportnak éppen tizenhárom tagja van — sokan a tizenhár- mast szerencsétlen számnak tartják —, senkit sem zavar a járásban. Sőt, az emberek azt tartják: így születik a kollektív bölcsesség. A tizenhét község megfelelő Ütemű fejlesztéséhez, a lakosság igényeinek a kielégítéséhez ugyanis szükség nan a közös döntésre. a döntések felelősségének együttes vállalására. Szorosabb kapcsolat a tanácsokkal amelyek szinkronban vannak a megyei tanács soron következő ülésének napirendjével. Volt eset, amikor még rendkívüli ülést is tartottak —■ júniusban —, amikor a járás munkaerő-ellátottságáról készítettek elemzést, hogy elmondhassák a tapasztalataikat, véleményüket a megyei testület ülésén. A csoport tagjai különösen azokat a témákat kísérik fokozott figyelemmel, amelyek a hosszú és a középtávú tervekkel, azok irányelveivel voltak kapcsolatosak. Óvodák, iskolák, napközi otthonok A tanácstagi csoport tevékenységéről érdeklődtünk Juhász Jenőtől, a kollektíva vezetőjétől, a boconádi Tar- namenti Egyesült Termelő- szövetkezet elnökhelyettesétől, aki a munkájukat elemezte volna, egy kis kitérőt tett. Elmondta ugyanis, hogy az elmúlt tanácsválasztásők óta. amióta a községek tanácsai választják meg a terület megyei képviselőit, szorosabbá vált a kapcsolatuk a helyi testületekkel. Aktívabbak lettek a megyei tanácstagok, hiszen megbízóik egyre gyakrabban beszámoltatják őket a végzett munkáról. Nem egy esetben megbízzák képviselőjüket, hogy a község gondjáról, fejlesztési elképzeléseiről számoljon be a tanácstagi csoport ülésén. Így egy sor olyan elképzelésről, helyi kezdeményezésről értesülnek a megyei tanácstagok, amelyek segítséget adnak számukra a döntések meghozatalában. Egy-egy ilyen helyi feladat alapot is adott már a hozzászólásokra, a megyei tanács ülésén történő interpellációra. A csoport tagjai a tanácskozásaik során többnyire olyan témákról vitatkoznak. Mire költik a pénzt a települések? Ez a kérdés valóban foglalkoztatta a megyei tanácstagok hevesi járási csoportját. Mint Juhász Jenő elmondta, annyi már bizonyos, hogy új iskolák, óvodák, napközi otthonok létesítésére jut a pénzből. Hevesen például egy 8 tantermes Iskola épül, Tarnaör- sön és Tárnám érán négynégy tanteremmel bővül a meglévő iskola. Kömlőn pedig felújítják majd a gyerekek második otthonát. De nemcsak ebből az ösz- •zegből jut a gyermekintézmények bővítésére, korszerűsítésiére. A tanácstagi csoport ebben az évben 800 ezer forinttal gazdálkodhatott. Komoly munkát jelentett ennek a pénznék az elosztása. Az elsődleges cél ugyanis az volt, hogy oda adják a forintokat, ahol a legnagyobb szükség van rá, de ahol tettek is valamit a település fejlesztéséért. Alapként a lakosság által végzett, illetve vállalt társadalmi munkát vették. S ez a segítség mindenütt enyhített a gondokon. Készül a munl-aterv Ilyenkor, közeledve az esztendő vége felé, nemcsak Könyvvásár a politikának Amikor a Kossuth Könyvkiadó 1962-ben először rendezte meg a politikai könyvnapokat, 250 községben-mint-. egy félmillió forint értékű politikai mű talált gazdára. A további években mind több pártszervezet- kapcsolódott be a nagy őszi könyvakcióba; tavaly már több mint kétezer község, város boltjaiban, üzemeiben és hivatalainál rendeztek könyvvásárt, s a forgalom meghaladta az ötmillió forintot. Most pedig, ezekben a napokban, több ezer pártszervezet közreműködésével. nem kevesebb, mint 2600 he'ységben nyílnak meg a politikai könyvnapok, sok érdekes művel csinálva kedvet százezreknek a politikai és más közhasznú ismeretek megismeréséhez, elsajátításához. Ahhoz, hogy idáig jutottunk, az egyre gazdagodó politikai és ismeretterjesztő könyvvalaszték mellett, nagyban hozzájárult a párt- szervezetek szervező, felvilágosító tevékenysége. Nem lehetne ezekről a sikerekről szólni, ha az elmúlt másfél évtizedben nem szerveződött volna lelkes, sok ezres gárda a politikai könyvek barátaiból. Olyan könyybarátokból, akik a jó, a hasznos ismere- íeket adó, a bonyolult nemzetközi helyzetben és természetesen a szocialista építés mindennapos gondjaiban is eligazító könyveket igyekeznek közklnccsé tenni. Sok ezres gárdát említünk, de közelebb járunk az igazsághoz, ha a lelkes társadalmi aktivisták tízezreiről beszélünk, hiszen eddig ötezren kapták meg a Kossuth-könyvek önkéntes terjesztői közül az évtizedes eredményes tevékenységet biztosító aranyjelvényt, s mintegy tízezren az ezüstöt; az ilyen „törzsgár- da” számba menő lelkes könyvterjesztők tábora most további százakkal bővül, bizonyítva, hogy ezen a területen nincs gondunk az utánpótlással. A párt kiadójának tevékenysége is dicséretre méltóan terebélyesedik. Hiszen csak a párt-tömegoktatás számára készülő kiadványokból 760 ezret jelentettek meg az idéfo, s jövőre 800 ezret terveznek. A XI. pártkongrgsz- szus rövidített jegyzőkönyvét 690 ezer példányban adták ki, a teljes kongresszusi jegyzőkönyvet 73 ezer példányban. Szinte általános Jelenség már, hogy a kiadó sikerkönyveit újabb és újabb utánnyomásban jelenteti meg. Az idén például 29 ilyen mű látott napvilágot, s már a jövő esztendőre is meg kellett tervezni 21, idén megjelent Kossuth-könyv utánnyomását. örvendetes jelenség, hogy a marxizmus— leninizmus klasszikusainak művei növekvő súllyal szerepelnek a programban: 1974- ben 136 ezer, 1975-ben 165 ezer példányban jelentek meg ezek a művek, s a jövő évre 183 ezer példányt terveznek. OJlSSMM} 1*78. november 1„ mmM A Kossuth Könyvkiadó gazdag választékkal készült fel a politikai irodalom nagy seregszemléjére, a most kezdődő politikai könyvnapokra. Sasért« az országban mintegy 4000 helyen szerveznek helyi könyvvásárokat, amelyeken együttesen mutatják be a politikai irodalom újdonságait, valamint a korábban megjelent legjobb könyveket. A pjártszervezetek figyelmével, a dolgozók érdeklődésévé! sincs probléma: bizonyos, hogy hamarosan a politikai könyvnapok sikeréről adhatunk számot. a leltár elkészítésére kerül sor, hanem a további feladatok összegzésére is. Tulajdonképpen erre készülnek a csoport tagjai Í6 ezekben a hetekben. Ügy tervezik, hogy decemberben megbeszélik a teendőket, összevetik a helyi elképzeléseket és az igényeket, benyújtják a lakosság „kívánságlistáját'’, s ezekből elkészítik a következő évre szóló munkatervüket. Jelentős segítséget kapnak a járás lakosságát képviselő ..honatyáktól”, Úszta Gyulától és Hevét Lajostól. S mindjárt hadd helyesbítsük is a cikk címét, mert — mint Juhász Jenő mondta a beszélgetés végén — a tizenhét község stimmel, de akik ebben a tanácstagi csoportban dolgoznak ezekért a településekért, így tulajdonképpen tizenöten vannak. A tizenhárom megyei tanácstag és a két országgyűlési képviselő a megfontolt, közös döntésével eddig is sokat tett és még sokat tehet a járásért. A kollektív munka ugyanis náluk mindig eredménnyel járt. Szilvás István 20.10. Nem bánok semmit meg A győri Kisfaludy Színház előadása, felvételről. A kis ESdith édesapjával, az utcai mutatványossal járja Párizs utcáit: énekelnek, táncolnak. Apja halála után hol egyedül, hol alkalmi együttesekkel énekel tovább, míg egyszer csak nyomába szegődik a szerencse: egy mulató tulajdonosa tehetséget fedez fel a kis utcai, kopott énekesnőben és fellépteti mulatójában. Új nevet választanak: Piai — Verébke lesz ezentúl Edith — és megindul a világhír felé. Életéről, szerelmeiről, sikereiről és kudarcairól szól a darab. A darab alapötlete Viktor Scserbakovtól, a szovjet esztrádszínpadi szerzőtől származik. A négy főszereplő: Gyurkovics Zsuzsa, Lo- sonczy Ariel, Jászai László, Szűcs István — együttesen negyvenhat szerepet játszik , el, közöttük olyan világhírességeket, mint Cocteau, Yves Montand, Charles Azraavour, Louis Lepléé, Raymond Asso, Marcel Cerdan, Théo Sarapo. Az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom továbbfejlesztése Időszerű oktatáspolitikai kérdésekről tájékoztatta pénteken a sajtó képviselőit a Parlament Gobelin-termében dr. Polinszky Károly oktatási miniszter. A tájékoztató során többek között elemezte az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom eddigi eredményeit, s a továbbfejlesztés lehetőségeit. Aláhúzta: az iskolák és a termelő munkahelyek eleven, szervezett kapcsolatából eddig is jelentősen profitáltak a tanulók és a munkások egyaránt. A mozgalom továbbfejlesztését elemezve dr. Polinszky Károly hangsúlyozta, hogy az eddig is jelentős sikereket eredményezett anyagi-erkölcsi, politikai értelemben egyaránt. Ajánlatos — mondotta —, hogy a megyei, fővárosi tanácsok és a szakszervezeti szervek kezdeményezéssel, koordinálással segítsék a szerződések előkészítését, megkötését és végrehajtását. (MTI) kórház Nincs nagyobb kincs az egészségnél. Amíg az embernek egészsége van, addig van életkedve, vannak tervei, szép elképzelései. vágyai, élmai. A beteg ember csak egyre gondol: az egészségére. Sajnos, a legtöbb egészséges ember viszont nem vigyáz erre. Pedig kellene, nagyon kellene! A kórházban csend van. A késő délutáni napsugár csak félve kandikál be az ablakon, mintha attól kellene tartania, hogy látogatási időn kívül megpirongatja valaki. — Még a nap is besüt, — mondja egy negyven körüli férfi fiatalabb barátjának. ( — Otthon törik a kukoricát... — Három hordó borom van a pincében. Ha kikerülök innen... Beteg emberrel — ha már lábadozik — könny-en beszédbe lehet eredni. A gyógyuló mindig jó diskuráló partner. — Szép ősizünk van! — Éppen beszéljük a cimborával. — Mi a baj? — Műtét volt. A vese. Megfáztam, vagy sokat ittam? Ki tudja. — Szóval, nem vigyázott magára? Tétován tárja szét karját. — Tudja hogy van? Amíg az ember erős, bír menni, addig... — És a cimborája? I — ö csak látogató egy másik osztályról. Neki meg az idegei. Családi bajok, civakodás, pereskedés, miegymás. — Szóval, kikészült! Valaki a belgyógyászatról éricezik. — Éppen hozzád jövök látogatóba. — Magának ml a baja? — A májam. Baj van a májammal. — Szóval, rosszmájú? Nevet és pizsamásán úgy áll, az ablak elé, hogy a maroknyi napsugárból neki is jusson. — Azt mondja az orvos, elittam a májamat. Kétszer voltam elvonón. Jobban kellett volna vigyázni... Igen! A kórházban már mindenki tudja a receptet. Nem kellett volna annyit enni, inni, civakodni, idegeskedni, vir- tuskodni. E! szélednek a lábadozók,' ki erre, ld arra. A kórtermekben változatos a kép. Olvasnak, beszélgetnek, sírnak és reménykednek az emberek. Néha nővérek suhannak a folyosón, aztán egy pillanat múlva elnyeli őket egy-egy ajtó. — Itt a frissen műtötték fekszenek. Még fehérebb arcok a fehér párnán. Elemyedt, vértelen kezek a paplanokon. A hajlított vason egy-egy lombik. Vér infúzió. Kinek mire van szüksége. Az ügyeletes orvos vizitre készül. Beteg emberek! És mindegyik egyet akar: meggyógyulni! Minden egyéb itt, a kórházban olyan jelentéktelennek tűnik... Szalay István Gelléri Andor Endre: Keserű fény Mélyszinti viharos este volt. Minden lépésért harcolni kellett a szél erejével. Éppen délben mondtam, hogy meghalni nem rossz, mert megszűnik az a pokoli ellenállás, ami az életet jelenti. Nem kell egyenesen tartani magam, s ha eldűltem, nem kell izmot feszítenem azért, hogy fölemelkedjek : nem kell a szórendre vigyázni; az orrom figyelnem; a szememmel néznem, míg a szívverésem hol lassul, hol gyorsul. Keküdni ünnepi magányban. S most is nem kellene az államat dörgölget- ve előre tuszkolnom magam, amikor a szél a fák keskeny törzseit hasogatja. Pedig, lám, csak, hazafelé mentem, s otthon töltött paprika várt, amelynek oly piros a színe; és piros bor várt; és nyilván égett a konyhában a tűz, a konyhatűz, amelyet jobban kedveltek a szobakályhák tüzénél, mert a bronzmelegítőből gőz pöfög elő: aztán a tűzhely lapján lábasok hevernek; és a konyhalámpa is- szerényebb, családiasabb. A feleségem is láttam, amint valamit kavargat; a jó vacsorát főzi, az arca piros, megkóstolja, s ha ízlik neki az étel, van egy kis fúvolája, amely ezüst félholddal van díszítve, S azon sikkant egy hangot, majd megáll, s kezet fog önmagával. Meglestem őt egyszer a kulcslyukon, s tudom is, miért oly büszke, ha jól sikerül neki a rántott leves, a bélszín, vagy a tokány. Hát hogy az anyám miatt örül annyira, aki azt jósolta, hogy fuvolaszót fogok reggelizni, Mozart-etüdöt ebédez- ni és fülemiledallal fejezem be a vacsoraidőt. Mélyszínű, viharos az est, Meleg tűz és egy kedves asz- szony vár, s mégis miért több ennél az, hofiy oly morcán dörzsölöm a szakállam, hogy ót vagyok fázva, hogy nem hiszek többé a jövőm- ben. hogy azt sem tudom, miképp tévedtem a földre? Mert állandóan úgy képzelem magam, lehunyt szemmel, s a mellemen keresztbe rakott tagokkal; a csendes temetőben; heverve és lan- galva, se fényt, se a homályt nem érezve többet? Néha ugyan azt hiszem, hogy le. begők sietnek el mellettem a sűrű föld alatt; s talán a halál első ideje a pihenésé, de később, ha megszűnik a testi varázs, valami levegőkönnyű mozgásba fognak a halottak, szellemek lesznek, s hol enyhe, hol vad széllel vitetik magukat, mint képzeletünk szerint a hullámok hátán táncoló keserű fény. — De mit tehet erről a modern hangulatról az én kis Annám? S hátha pusztán az, hogy levágatom a szakállam, máris segít? Elhaladok a ház előtt, ahol lakom, előre — gondolom — előre, amíg egy borbélyra nem akadok. S egy olyanra találtam, amelybenalig-alig pislogottá fény. Valahol a butik mélyén égett a pirinyó lámpa, nem nagyobb erejű, mint a zseb- lámpákj S egészen hátul, az árnyékokkal egybemosódva, egy elállóhajú borbélymester szundikált; olyan hangon szortyogott, mint akit álmában legyek zavarnak. Azt se mondta, hogy üljek le, azt se mondta, hogy jó estét, csak a beretvájával intett, hogy abba a székbe üljek, ahol a villanykörtéje van; majd előhozott egy nyakba- valő törülközői, aztán egy világosabb színű kendőcskét, majd kábultan benyúlt a szappanba és laboztatni kezdett. Nekem úgy rémlett, mintha pipáai* • • Lehunytam a szemem; pilláim alatt vörös reszketősek. Aztán ezek a lángocskák is kialudtak, s úgy rémlett, én is alszom már, mint a japán császár, akit álmában beretválrtak. Nem gondoltam arra, hogy a borbélymester, aki talán szintén álmos, elvághatja kábult munkája közben a nyakam. Inkább az volt az érzésem, hogy ez az állapot majd sokáig tart, s reggel, ha fölébredek, a vállaltira nehezedve találom a borbélyomat, vagy ha ő ébred előbb, egy szappanhabos alvót talál a borbélyszékben. Éreztem még, hogy a homlokom fehér lesz, ele oly jó volt e bágyadás, hogy emlék nélkül egészen elaludtam. Álmomban Nekaszim Rudolfot láttam szürke kabátban, amint a temetőből jön, s valamit nagyon élénken, s vidáman magyaráz egy piros orrú, zöldkalapos úrnak. A zöldkalapos úr egy ideig simán ment Nekaszim Rudolf mellett, de aztán oldalvást fordult, és hátranézett, mint a nyúl, aki gyanakodik. Nekaszim egy ideig tűrte, aztán rászólt a piros orrúra, hogy ne forogjon már any- nyit, ő ezt nem viselheti. — Szokásom — felelt a piros orrú. — Csakhogy — mondta Nekaszim, — így sohase tudom elmondani, amit akarok. — Akkor álljunk meg — ajánlotta a zöldkalapos. — Én sietek ám a paphoz — mondta Nekaszim, de amikor látta, hogy társa ismét visszafordul, megállt és igen szigorú nézéssel ezt mesélte neki: — Meghalt ad 1. az Elza. Anno múlt év november. 7- én. Meghalt ad 2. Mihélkám, múlt év december 16-án. A gyerekeket kölöa tesaettek el, sajnos. Ok? Anyagiak hiánya. De, amint tudja, szí. rencse ért,, örökség. Hát. én együtt akarom a gyerekeimet látni. Kérvényt adtam be. Exhumáció. S most ne tessék hátranézni, hanem ide énrám... — Nekaszim igen szigorúan, indulatosat mondta ezt: — Megkísértett az ördög Látni óhajtottam az Elzus. kamat. S helyette egy roz. maringbokrot találtam a koporsóban. Érti maga ezt? A halottat sehol se láttam, csal a bokrocskát. Igaz, amikoi Elzácskámat eltemettük, ; kezébe adtunk neki egy szé rozmaringot, de most megyek a paphoz, mondja meg mi történt? Hogyan lett as én kislányomból bokor? Nekaszim sebes rohanásba kezdett, s a kisebbik alak, s zöldkalapban, csak pár lépésen át követte, mert ot1 megállt, s ismét visszanézett de Nekaszim úgy rohant, hogy egész sivító hang keletkezett körülötte. Nyújtózva, s álmélkodva ébredtem. Éreztem, mialatt szundítottam, az ismeretlen borbélymester megberetvált Aztán, mint aki nem tudja megvárni, míg a vendég föléred. visszahúzódott az árnyékba, s ismét elaludt. A pénzt otthagytam az asztalon, talán többet is, mint kellett, de talán nem egészen annyit, amennyit a borbély megérdemelt. Mert a nagy szél úgy életre rázott, hogy a fogaimat mutogattam. És nagy nevetés tört ki belőlem, amikor lenyomtam a kapu kilincsét. S a lépcső látása, a lépcsőé, amely *z otthonomba vezetett, még jobban megindított. S amikor meghallottam a feleségem fuvoláját füttyengetni, s láttam a konyhatüzet, azt gondoltam magamban, hogy: élni s fel is kiáltottam: — Élni! — S úgy éreztem, hogy ez az igazi hang az én igazi vágyam, mind az idők végtelenéig, mindörökké s muv ddlfcfölött.
