Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-18 / 270. szám

ktátükája 1975. november 18., kedd A Nap kél: 6.52 — nyugszik: 16.06 órakor A Hold kél: 15.51 — nyugszik: 6.15 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JENŐ nevű kedves olvasóinkat! ■Jenő .véleményünk szerint ősi magyar név. mert a magyarok egyik törzse nevét már Konstantinosz Porphyrogennetosz ..Genach” formában — azaz a mai Jenő őseként — említi. öt évvel ezelőtt halt meg Andrejs Üpits szovjet-lett regényíró, kiváló irodalomtörténész és műfordító. A lettországi Kalninuban született. Iskolai tanulmányait zömében magánúton végezte el, s 1897 és 1909 között pedagógusként tevékenykedett. Ezt követően hivatásos író lett, majd a februári forradalom után aktívan be­kapcsolódott a politikai életbe. 1913-ban a német meg­szállók bebörtönözték, a következő évben viszont, ami­kor rövid ideig Lettországban először volt szovjethatá- lom — őt nevezték ki a művészeti népbiztosság élére. A lettországi szovjethatalom megdöntése után a Szov­jetunióba emigrált, majd 1920-ban visszatért Rigába, ahol Ismét bebörtönözték és halálra ■ ítélték; a börtön­ből amnesztiával szabadult. A két világháború között a haladó publicisztika vezető képviselője volt: a szo­cialista-realista irodalom egyik megalapítója a lett irodalomban. Nagy népszerűségre tettek szert regényei, kiváltképpen a Robezsniekek (18.83—33) című ciklus kö­telei. valamint az Évszázadok határán (1937) című tör­ténelmi regénye. Időjárás Várható időjárás ma estig: borult, párás idő. sok- le lé esővel, helyenként havas esővel, havazással. Több- l'elé élénk, időnként erős délkeleti, déli. kedden a Dunántúlon északnyugatira, északira forduló szél. A hajnali órákban egy-két szélcsendes helyen köd. Hű­vös 1dö. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden : 2—7 fok között. Egészségügyi hét • 9 Unnepélyes megnyitót tartottak Gyöngyösön Az idén rendezték meg el­ső ízben az egészségügyi he­tet, amely nemcsak Gyön­gyöst, hanem a járás egész területét átfogja. A Városi Művelődési Házban tegnap délelőtt dr. Bállá Gyula, városi főorvos köszöntötte a megjelenteket, az elnökség­ben helyet foglaló Nagy Már­tát, Gyöngyös országgyűlési képviselőjét, Kiss Kálmánt, a járási pártbizottság osz­tályvezetőjét, és Marsay Er­vint, a járási hivatal elnök- helyettesét. Berényi József, a városi tanács elnöke mondott be­stédet, hivatkozva arra, hogy Gyöngyös a jövőben rendszeresen megtartia majd az egészségügyi hetet, a fel- világosító előadások közpon­tösitott fórumát. Már a kö­zelmúlt években is igyeke­zett a város a köz egészség­ügye érdekében hasznosan tevékenykedni, így országo­san az elsők között hozták létre a nővédelmi tanács­adást, az erdei tornapályát, s nemsokára megkezdik a gyermek Ideggyógyászati szakrendelést is. A megnyitó után elhang­zott két előadás: dr. Pál Sándor és' dr. Mózer Albert főorvos beszélt a népesedés- politikai célkitűzésekről, il­letve a csecsemő- és gyer­mekellátásról. Az egészségügyi hét a kö­vetkező napokban a prog­ram szerint folyik tovább, ahogy erről már /korábban is hírt adtunk. Nyolcvanmillió forintból gazdálkodik Hatvan Fehér István elnökleté­vel rendkívüli ülést tartott hétfőn délután Hatvan Vá­ros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, s Kovács Imre osztályvezető előterjesztésé­ben ideiglenesen jóváhagyta az 1976-os esztendő költség­A tárgyalóteremből , vetését. Lényeges változást nem jelez a jövő év pénz- gazdálkodása. A tanácsnak mintegy 80 millió forint áll a rendelkezésére, hogy a kü­lönböző kommunális, egész­ségügyi, szociális, kulturális és igazgatási feladatokat za­vartalanul megoldja. Befejeződlek az őszi munkák a füzesabonyi járásban V 67091 Avagy as<cio a patyolat* (Tudósítónktól.) November közepére befe­jezték az őszi mezőgazdasá­gi munkákat a füzesabonyi járás termelőszövetkezetei­ben. A gazdaságok 12 639 hektáron végezték el a ve­tést és ebből több mint 10 ezer hektáron juttatták föld­be a jövő évi kenyérnek- valót. Az ősszel 586 hektár cu­korrépát, 419 hektár napra“- forgót és 6270 hektár kuko­ricát takarítottak be. Ezek- beil a napokban már csak az őszi mélyszántás maradt hátra. A nagy teljesítményű erőgépek a tervezett terület 60. százalékán végeztéd el ezt a munkát. A besenyőtelki Lenin Ter­melőszövetkezetben is idő­ben elvégezték az őszi mun­kákat és a szomszédos gaz­daságoknak is segítettek. A szövetkezetben december 20- ig befejezik a több évre szó­ló meliorációs program első szakaszát. Uzt a munkát az Eger—Laskó völgyi Vízgaz­dálkodási Társulat végzi. Az eddigi 40 hektáros nagyságú táblák helyett 75—80 hektá- ' ros egységeket alakítottak ki-.- Az első -ütemben 3.50 . hektárt táblásítottak, utat építettek és levezették a belvizeket is. A késő őszi és téli hetek­ben a szövetkezet 22 tagú női brigádja /begyűjtötte a dohányt, simítja és csomóz­za. A közelmúltban 70 má­zsa száraz levelei adtak át a kápolnai dohánybeváltó Műszaki hetek üzemnek, a továbbiakban pedig még 350 mázsát szál­lítanak le. A szövetkezet ve­zetői már hozzáláttak a jövő évi és az V. ötéves ten.' ösz- szeállításához is, a követke­ző hetekben pedig c zár­számadást készítik elő. Császár István Környezetvédelmi napok Bemutatkozik a Gagarin Hőerőmű A műszaki heiek mai nap­ján Egerben, a Technika Há­zában folytatódik a környe­zetvédelmi napok előadásso­rozata. A Heves megyei kör­nyezetvédelmi, tevékenységet ismertető, előadás mellett szó lesz' többek között az építé­szet környezetvédelmi szere­péről, a visont-ai külfejtés rekultivációs munkájáról, a Tisza II. környezetátalakító .hatásáról. Ma adják át a fotó- pályázat nyerteseinek díjait is. A „Műszaki .napok a Ga­garin Hőerőműnél” rendez­I vénysorozat Egerben folyta­tódik ; előadásokon ismerte­tik a szakemberek az erőmű ötödik ötévés tervi feladata­it. Érdekes előadásnak ígér­kezik a hidrológiai társaság megyei csoportja által rende­zett tájékoztató, amely az egri vízellátás gondjaival foglalkozik. Mátrafüreden az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjának program­jában a meddőhányók újra­hasznosításáról tájékozódnak • a résztvevők. Az elmúlt hét végén is­mét benépesültek a hétvégi telkek, a rossz idő sem riasz­totta el a kiskert-tulajdono­sokat az őszi munkától, a gyümölcs- és dísznövény- telepítéstől. Az Ültetvény­tervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalat illeté­kesei az MTI munkatársá­nak elmondották: a tavalyi­nál egynegyedével több sza­porítóanyagot hoznak forga­lomba. Ezek egy része a nagyüzemi telepítésekhez és exportra kerül, de bőven marad a lakosság igényeinek kielégítésére is. Szőlőolt­ványból csaknem 6,5 millió, kétéves gyökeres vesszőből másfél millió, gyümölcsfából 1,7 millió, bogyósokból (ri— bizke, szamóca, málna stb.) pedig hárommillió vár az idei őszön a vásárlókra. Mi­után a dísznövények iránt is növekszki a kereslet, a ta­valyinál szintén több jut el­adásra. díszcserjéből, sorfá­ból, fenyőfélékből és rózsá­ból hárommillió fát és tövet hoznak forgalomba. A mennyiségi igényeket kielégítik. Egyes fajtákból azonban hiány van, például nincs elegendő jonathán és starking almafajta, és egyes korai érésű sárga húsú őszi­barackfajtákat is hiába ke­resnek a kiskert-tulajdono­Ilű is cselekmény a köbön A színhely : egy kis egri pvesz• szó. A zsebke.idonyi asztalnál tenyérnyi székeken terjedelmes emberek f es zengenek, ügyik ho­mályos sarokasztalnál azonban két karcsú, csinos no ül nagy­kabátban. Halkan beszélgetnek. A szőke: — Te is? A barna: — Most már igen. A szőke: — Mióta? A barna: — Tegnap este vet­tem észre, vetközés közben. Ami­kor levettem a kabátomat, azon­nal beleakadt a harisnyámba. Azonnal vége lett. Mar meg sem lehet csinált ütni. A szőke: — Az enyém négy­kapcsos volt. . . A barna: — Az enyémre ölöt nyomtak a. tűzőgéppel. Alig bír­tam kiszedni. Mire sikerült, be­szakadt a kabátom bélése is. A szőke: — És a számód, mx mennyi? A barna' — V 67 091. De ne mondd meg senkinek. Még kine­vetnének a lányok, hogy a Pa­tyolatban tisztittatom a kabáto­mat. és igy megjárom. Hogy nem veszem észre: tűzőgéppel ’szege­zik rá a tisztítási számot, és mi­re mégis észreveszémp tönkre­megy a harisnyám is, meg a be­lesem is... A szőke: — Te, nekem van egy ötletem, szólni kérte a Patyolat­nak. A barna: — Mit kéne szólni? A szőke: — Azt, hogy bárki találta is ki, rossz ez az újítás, a tűzőgéppel. Térjenek vissza a régi módszerhez, elég. ha csa/c odafércelik azt a vacak számot. Az nem teszi tönkre sem a ha­risnyát. sem a bélést. . A barna: — Hogy te milyen okos vagy, drágám! A szőke: — Észkérdés, szivem. fku-ti) Gólyabál Gyöngyösön (Tudósítónktól) Mintegy száz elsőéves vonult fel Gyöngyösön a Kertészeti Fő­iskolán szombaton este megtar­tott gólyabálon, hogy a szoká­sos tréfás körülmények között főiskolai hajlgatókká fogadják őket. A gólyák — híven az elne­vezéshez — fehér lepelbe burko­lóztak, erre fekete díszítést he­lyeztek, névadójuk kartonból ki­vágott képét. Meghallgatták azo­kat az intelmeket, amelyet Ho- dászi Mklós, a főistola igazga­tója sorolt fel, emlékeztetve ö fiatalokat választott; ’hivatásukra. Ezután következett a hagyomá­nyos, tréfás ,,avatás”, amely­nek végén az elsőévesek, a gó­lyák ,.igazi” főiskolai hallgatók­ká lettek a szokásos szertartás törvényei szerint. A bált az estélyi ruhás főisko­lai táncosok keringő je nyitotta meg, ezt követően felhangzott áz aulában a beatzene, az ebédlő­ben pedig a cigánymuzsika, s megkezdődött az éjfél utánig tartój vigalom. Molnár Ferenc A motoros halála November 15-éá, az esti órákban Felnémet és Felső- tárkány között Bakondi Fe­renc 50 éves gépkezelő, fel- sőtárkányi lakos motorke­rékpárjával nekirohant a ve­le azonos irányba haladó, Barta Sándor felső tarkanyi lakos által vezetett lovas kocsinak. A motorkerékpár vezetője olyan súlyosan meg­sérült, hogy a helyszínen meghalt. Utasa könnyű Sé­rüléseket szenvedett. A bal­eset körülményeinek megál­lapítására a rendőrség foly­tatja a vizsgálatot. ^VVVAAVVA/SAAAAAAAVSAAA/WS/WS/VV^AAAAAA/VVVVVNAAAA/VVN^VVVNAAAAAAf^VVAAAAAAAAAVNAAAAAAAAAAAViiViAA^ Jó hír a kiskert-tulajdonosoknak Bő választék szőlőből, gyümölcsfákból sok. Néhány csemegeszőlő­fajtából is többre lenne szükség, például a cardinalé- ból. Helyettük egyéb fajtákból van elegendő a telepeken, amíg az elmúlt években a kétéves európai bor. és csemegeszőlőfajták né­ha hiányoztak a sza­porítóanyag-telepekről, idén nagy és változatos a készlet. Bőven van egyéb szaporítóanyag is, például fekéteribizke- piros-ribizke, magastorzsű pöszméte olt­vány és a különböző fajtájú málna. szaporítóanyag is ele­gendő az őszi munkákhoz. A vállalat bővítette a la­kosságnak nyújtott szolgál­tatásait. A vásárlókat az ország különböző részein 65 kertészeti lerakatban, illetve árudában szolgálják ki, s ugyanitt szaktanácsadást is adnak. Bolgár vendégek a MTISZ megyei szervezeténél A Műszáki és Természet- tudományi Egyesületek Szö­vetségének Heves megyei Szervezete kapcsolatot alakí­tott ki a bolgár testvér-me­gye, Targoviste műszaki tu­dományos egyesületével, az NTS-sel. Ebből az alkalom­ból négy napig megyénkben látják vendégül a tudomá­nyos egyesületek Sztojan ■ Sztojanovot, az NTS megyei elnökét és Kiül Kirilovot, az NTS megyei titkárát. A ven­dégeket a Ferihegyi repülő­téren Domán László, a MTESZ megyei szervezeté­nek titkára fogadta, s hétfőn üzemlátogatáson vettek részt a Heves megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalatnál, az Egri Dohánygyárban és a pincegazdaságnál. Ugyan­csak üzemlátogatásokon és kölcsönös tapasztalatcseré­ken alakítanak ki kapcsola­tokat az Élelmiszeripari Tu- d&mányos Egyesület szerve­zetén kívül az Agrártudo­mányi Egyesület, a Gépipari Tudományos Egyesület és az Elektrotechnikai Egyesület helyi szervezeteivel. A négy­napos program befejeztével együttműködési megállapo­dás aláírására is sor kerül, s ebben részletesen meghatá­rozzák, hogy a négy tudo­mányos egyesület mely te­rületeken dolgozik együtt bolgár partnereivel. A meg­állapodást követően kölcsö­nös tapasztalatcseréket, üzemlátogatásokat szervez­nek. Bari Sándor 23 éves alkal­mi munkás, tiszanánai la­kos kötekedő természetével vívta ki környezetének nem tetszését. A fiatalember útja1 azonban a kötekedés vona­lán sokkal tovább vezetett, egészen addig, amíg 1972- ben ei nem ítélték, halált okozó testi sértés miatt 5 évre. Büntetéséből a három' T ORVOSI 1 ÜGYELET | EGEKBEN: i9 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Re r de• ' gyermekek ré­szére is. GYÖNG rG'-i(lN; 19 órától szer­da reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. kiskorú gyermek atyja 1975 februárjában feltételesen szabadult. Alig egy hónap múlva, március 7-én eléggé ittas állapotban édesanyja füzesabonyi lakásán garáz­dálkodott. Amikor figyel­meztették. zsebkést vett elő és hasba szúrta a testvérét, akit életveszélyes sérülések­kel szállítottak kórházba. Bari Sándor ügyét az Egri Megyei Bíróság büntetöta- nácsa tárgyalta első fokon és emberölés bűntettének kísérlete miatt hatévi, szi­gorított börtönben letölten­dő szabadságvesztésre ítélte. Me’lékbüntetésül hat évre eltiltották a közügyek gya­korlásától és ugyanakkor ki­zárták a fel tét eles szabad­ság kedvezményéből is. Az ítélet mellett elrendelték a korábbi — a feltételes sza­badságra bocsátás miatt el-; maradt — hátralevő egyévi 5 és nyolchónapi szabadság- S vesztés végrehajtását is. Az j ügy érdekességéhez tartozik,; hogy amikor a füzesabonyi' bűncselekményét elkövette,! Borsod megyébe utazott,; ahol egy alkalmi „társaság”; tagjaként súlyos testi sértés; és garázdaság bűncselekmé- J nvét követte el. Emiatt két-; évi és hathónapi, szigorított! böntönben letöltendő sza­badságvesztés büntetést ka- í pott. Tehát a három bűnöse- í lekmény egyenlege: tíz év! és két hónap. Az Egri Megyei Bíróság! ítélete ellen az ügyész sül; lyosbításért, a vádlott és; védője pedig enyhítésért fel- - lebbezett. k. g. 5 Könyvsár A füzesabonyi fiatalok so­hasem voltak a nagyközség mostohagyermekei, bizonyít­ja ezt a legutóbbi egy-két hónapban átadott, újonnan épült iskolai sportpálya, if­júsági park és az Ifjúság ut­cai házsor is. A legújabb tervek azt iga­zolják, hogy a község veze­tői továbbra is gondo’nak a 30 éven alu’iakra. A legki­sebbek már 1976 tói a fel­újított bölcsődébe járhatnak, s tavasszal az új já's’.óud­varnak örü’h inek. Az óvo­dát nemcsak fe’úi't mv de bővíteni is kell. Jelenleg az új ifjúsági házlan Füzesabonyi tervek ugyan mindössze 16 aprósá­got nem. tudtak elhelyezni, de elképzelhető, hogy az igénylők száma rövidesén növekedik. A gondokon úgy segítenek, hogy a falusi óvo­dával szomszédos házban a közeljövőben ebédlőt és fog- lalkoztalótermet építenek. A 2. számú iskola tanulói nemrégiben még csak szük­ség torna terem ben szorul­hattak. A két hete átadott sportpálya már valcm se­gít de vési ees megoldást csak az 1975-ra tervece't úi tornaterem jelenthet. Az is­kolát később majd hattan­termes napközivel és 300 gyermeket ellátó konyhává' is bővítik. Ha az elképzel sek maradéktalanul megv: lósulnak, akkor hosszú jd i után végre rendeződnek a jelenleg egy felvonulási, épületben szorongó községi könyvtár problémái is. A tervek között szerepel ugyan­is egy ifjúsági ház épí‘ 'se A négyszintes ép.ü.le'ben f KISZ bizottság és a mai xis'a középiskola mellett he lyet kap majd a könyvt,' is. Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó 13. 330Í) Telefon: l"-73 3S^29. 24-44. 3200 GvöíY^y&s: KOZZC U. i.. 11-«Ff. Magyar Szocialista Munkáspárt neves megvei Bizottsága ős a Heves megyei Tnnács napilapja. — Fi Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZíUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger Beloiannisz utca 3. (Pt 23. 3301) ....... SM5 Hatvan: Kossuth tér 8. (Város) Tanács épülete). 10-51. Kb.lótűvatal: Eger 3301 Beloiannisz a. S. (Pt. 23. 33011 Telefon: 13-68. - Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizetési agy hónapra w* w™«"* *~v»tahivatalnál éa kéaCesftortel. — index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Higer. Bródy Sundae utea *. mim üaigaté: somtmos joss**.

Next

/
Thumbnails
Contents