Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-14 / 241. szám

A KÍPERNYI e£&tt­Előfordul, hogy valaminek a meghatározását, akár a tu­dásunk, akár más okok vagy egyszerűen a szerénység mi­att nem tudjuk kimondani. Ilyenkor más irányba erőltet­jük magunkat, akár szerény­ség vagy más okból, ha már el kell érnünk valamilyen célt a meghatározás helyett: felsorolással, körülírással se­perjük egybe azokat az ismer­tetőjegyeket, amelyek a meghatározandóra, a foga­lomra jellemzőek. Valahogy így tett most Száraz György js. Elébe ke­rült érdeklődése során Bat­sányi, akiről az irodalmi köz­tudat a szállóigévé lett mon­daton kívül — „Vigyázó sze­metek Párizsra vessétek!” — alig tudott többet Vagy, ha többet tudott is, az nem sokkal több, mint ami egy irodalom- történeti óra keretén belül, sablonosán elmondható róla. Batsányiról magáról most sem tudunk meg sokkal töb­bet. Küzd kéziratainak sajtó alá rendezéséért, közben me­nekül a gyűlölt osztrák csá­szár haragja elől, megtelep- I szik Párizsban, szerény pad­lásszobában, ott, ahova még a Rókus-templom harangjai elhaliatszanak. Eljár hozzá az emigrációban is jó barátja, dr. Gall, aki igyekszik a zaklatott sorsú magyart összekötteté­sekhez, kapcsolatokhoz jut­tatni, „felvezetni” Bonaparte környezetéig. De a tragikus sors, az idők járásának meg­változása éppen Párizsban, az „ígéret földjén” éri utói Bat­sányit: az a Napólen, akinek a proklamációját annak ide­jén Batsányi fordította ma­gyarra, hogy vele felébreszte­né a magyarokat a történel­mi pillanatra, bizony, az a Napóleon akkorra már a csá­szári koronázásra készül, arra a koronázásra, amelyen majd kiveszi az agg főpap kezéből a díszes ékszert és maga te­szi a saját fejére. Ez a koro­názási mozdulat azonban nem egyedülálló. Ez a törpe ter­metű tábornok ekkorra már külön etikettet dolgoz ki; új jog, ú.| mozdulatok a módi körülötte, mert mindenkinek éreznie kell. hogy ez az em­ber Európa ura és saját érzé­se szerint megállapíthatatlan — a hatalomban. Mit lehet itt tenni egy olyan embernek, aki rajongott Napóleonért, mert Ausztria ellen ment és aki most az osztrák császár lányát veszi feleségül? Hol vannak itt az eszmék, azok a bizonyos történelmi hitek és hitelességek, amelyekért az , író, egy költő ßz egész életét akarta és akarja adni? Hol tud itt hőssé magasztosodni Batsányi, hol itt a tettek le­hetősége, amikor éppen azok fordulnak át valami egészen más alakzattá, másfajta csil­lagképpé, akikben hitt és bí­zott, akiknek erejére támasz­kodva akarta hazájában a történelmi mozgást meggyor­sítani? Hol itt a drámai hős, aki tettével szerez — ha csak percekig hatóan is — érvényt eszméinek, hitének? Hol van a jellempróba, az a bizonyos végső szorítás, amely elbuk­ni rendeli ezt az embert ? Nincs! Nem is lehet, mert a hányatott sorsú írót a körü­lötte élő és ható emberek megakadályozzák abban, hogy életét végül is nyílt tra­gédiává szerkessze meg. A kétezer frankos kegydíj és a társtalanság fojtogató nyug­talansága őrli fel ezt az em­bert, ezt a jellemet, mert nem hősnek született, csak lelki- ismeretes embernek. A kettő nem ugyanaz. Mihez képest volt- ő kevés? Csak ennyire tellett belső tulajdonságaiból és főképp akaraterejéből? V Száraz György — sikeres drámai munkái bizonyítják ezt — hisz abban, amit csi­nál. A témát teljes rokonszen- vével közelíti meg, hősét is­meri, korában és korával együtt. Nem szakítja el azok­tól a realitásoktól, amelyek között élt és hatni akart. Kuf­steint sem kerüli el, amikor Batsányit vallatja előttünk, nekünk, azt sem, hogy a zsar­nok pénzén élt és dolgozott, mert hivatalt és állást kapott tőle. Batsányi hősisége nem a nyilt küzdelem lenne, ha­nem a szellemi ellenállás a császári zsarnoksággal szem­ben, azaz rajongó hite a Na­póleon által hozott friss moz-. gás iránt. Ezt drámává sűrí­tenie nem sikerült Száraz Györgynek. így aztán kisegi- tő megoldásként — mert Bat­Száraz Györav A Rókus-' templom harangjai sányit valamiképpen meg akarta írni, ha már ebben a korban úgyis benne járt — egy sor jellemrajzot'' kerekí­tett, állított oda Batsányi sor­sa köré, hogy kitessék: ez az ember méltó volt a kor nagy szereplőinek a barátságára, úgy és annyira, hogy még egy Metternich is méltalrta őt egy szellemi tornára. így esett az­tán, hogy egy meggyőző Bat- sányi-portré helyett sok olyan karakterfigurát kapunk ebben a tévéjátékban, akik plasztikusabbak és hiteleseb­bek voltak a főhősnél, akire mintha rájátszottak volna ezek a történelmi figurák jó­indulatú barátságukkal vagy kegyes elnézésükkel. Nem tudni, más lett vol­na-e, jobb lettt volna-e a ha. tás. ha a töprengő Batsányi megformálását nem Horváth Sándorra bízzák? A néző em­lékezetében az első látásra felmerülnek Horváth korábbi alakításának emlékképei és azok zavarnak. Vagy ta­lán ő nem is alkalmas egy ilyen töprengő, a szavak vi. lágában élő hősnek az illuszt rálására ? Talán innen van az, hogy a Metternichhel való vi­tában szinte érezni lehet azt a minden irányú alárendelt­séget, amely Batsányinak nem ad módot arra, hogy leg­alább a szellemi küzdelemben felülkerekedhessék? Vagy ez a párbeszéd a drámairó mu­lasztása következtében nem tudott azzá alakulni, mint amivé kellett volna? A nagy és nemes drámaírói szándék érződik ebben a té­véjátékban, ezt Hajdufy Mik. lós rendezése is hangsúlyozz za. Egy sor kabinetalakitás gondolunk Mensáros László, Kálmán György, Bánky Zsu­zsa, Békés Rita és Sinkó László játékára — bizonyít­ja, hogy ezt a drámai mű­vet nem véletlenül sorolták be a budapesti művészeti he­tek programjába. De így és eddig megírva, vagy csak ed­dig gondolva, ez a játék nem kész dráma, a hős még ala­kítandó, hogy a kor és kör­nyezet fölé magasodva, vala­mi újat is mondjon a mának. Mert ez itt a kérdés! Farkas András Mire beágyazott és a part­vissal végigsöpörte a lakást, az' idő már messze bent járt a délelőttben. A konyhában korábban begyújtotta a gázt, most már forrt is a víz — egyelőre csak önmagáért, hogy legyen meleg víz. Még nem tudta, mit fog főzni ebédre. ' Munkálkodása közben tü­relmetlenül leste a zajokat. Ilyenkor már jönni szokott a postás. Igaz, ma hétfő van, később jár, több a le­vél, amit szét kell hordania. Jó lenne Paliéktól levelet kapni. A gondolat különös izgalommal töltötte el, mert most különösen nagyon vár­ta a levelet. Vagy az is le­het, hogy nem jobban, mint máskor, csak úgy érezte... Kitipegett a konyhába, előkészítette a száraz tész­tát, mert arra gondolt, hogy lebbencslevest főz és persze tegnapról maradt egy kis fa­'s írozott, ahhoz majd mirelit tököt. Miközben rakosgatott • konyhában, azon törte a fejét, miben is állapodtak meg reggel Ancival — mit főzzön —. de sehogy sem Jutott eszébe. Csöngettek. „A postás!” — futott át agyán a gondolat. Levél Paliéktól! — fáradt, fájós lábaival, amilyen gyor­san csak tudott. igyekezett kifelé, ajtót nyitni. Újra megszólalt a csengő. „Express-levél, vagy táv­irat...!” riadt még — „csak nincs valami baj,..!” — Igen! — szólt ki, s for­dult a kulcs a zárban, az i ff i 1115. október 14„ kedd ANTALFY ISTVÁN: Elektra ajtó előtt pirospozsgás arcú, mosolygós fiú várakozott, ke­zében tejeskannával. — Lent tetszett felejteni... — mondta és nyújtotta 1 a kannát, aztán fordult és ment is. Olyan váratlan volt ez a pillanat, hogy nem jött szó az i ajkára, a karmáért is úgy nyúlt, nem tudatosan, hanem csak a reflexek ve­zették a karját. Meg se .köszönte, nem is mentegetőzött — a fiú mái: ott se volt. Csak azután ocsúdott fel. Igen, lent felejtette a tejet a boltban. Vajon kifizette-e? Bizonyosan, de majd meg­kérdezi. Persze, nem elő­ször történt már ez vele. Mi­lyen rendes emberek. „Kedves néni... — így szólítják őt mindig. — „Ked­ves néni”, mondja neki mo­solyogva a bolt főnöke, aki nagyon sokáig a nevét se tudta. Hányszor mondta már el odalent a boltban, hogy olyan feledékeny már és olyan fáradt. A hetvenhárom év — jó volt legalább eny- nyit elmondani a boltveze­tőnek, aki ilyenkor karon fogva kíséri az ajtóig és vigasztalgatja a maga mód- ’ján. Eleinte azt hitte, hogy ta­lán azért mosolyognak rá mindig a boltban, mert negy­ven év után is olyan külö­nös hangsúllyal és nem sza­bályos magyarsággal beszél. Pedig már emlékeiben is csak halvány képei élnek a Moldva partjának, a cseh erdők szépségeinek... r Uj otthonban a Magyar Nemzeti Galéria Vasárnap délután ünnepé­lyes külsőségek között nyílt meg új otthonában a Buda vári Palotában a Magyar Nemzeti Galéria. Az ünnep­ségen Pogány Ö. Gábor fő­igazgató üdvözölte a vendége­ket. Jelen volt Nemes Dezső. az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, Tóth Dezső, az MSZMP KB osztályvezető­helyettese, Molnár Ferenc, a Kulturális Minisztérium ál­lamtitkára, Szépvölgyi Zoltán, Budapest főváros Tanácsának elnöke, politikai, társadalmi, művészeti életünk több szá­mos képviselője, több buda­pesti nagykövetség vezetője. Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnöke mondott megnyitó beszédet. Hansúlyozta: szocializmust építő népünk történelmének szép szimbóluma, hogy ma az egykori királyi palotában a kultúra fellegvárát teremtet­ték meg. Kállai Gyula beszéde vé­gén az MSZMP Központi Bi­zottsága, kormányunk és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében mondott köszönetét mindazoknak, akik szellemi és fizikai erő­feszítésükkel létrehozták ezt a nagyszerű művet, a magyar ... Szédülés' fogta el, ~ le kell ülnie. Amint kissé meg­pihent, krumplit kezdett há­mozni. Kezén ismét érezte azt a csípős viszketést, ami a legkisebb hidegben is elő­veszi. Nem merte dörzsölni, a vékony bőr annyira érzé­keny, könnyen elindul a vérzés is ... Pontosan dél volt, amikor az asztalra kitette az ebé-' det, úgy lábasban, nem is merte ki, azt Anci szokta elvégezni önmagának. Még zengett a rádió déli harangszója, amikor meg­szólalt a csengő és belépett Anci. — Szervusz, Mami! Mi új­ság? — Megint nem jött levél Paliéktól... — pityeredett el és leült a gáztűzhely melletti öreg karosszékbe. — Nem írtak ... — Majd írnak. Azért nem kell sírni. Mi az ebéd? — Egy kis lebbencsleves és fa6írt... —, hangzott a válasz oly félénken és bi­zonytalanul, mert ebben a pillanatban eszébe jutott, hogy egész másról beszél-' gettek reggel. — Hát nem krumplileves­ben és babfőzelékben álla­podtunk meg reggel? Ki szereti a tököt meg a leb­bencslevest .. .? — tette hoz­zá, de már éppen csak ma­gának, alig hallhatóan, mert a többit is megbánta. Mindig így van ... Per­sze, nem nagy ügy ... de az ideges napok feszültségét ez csak fokozza. Tudja, hogy anyja jót akar, vagy éppen mert ez jutott eszébe, tudja, szocialista kultúra, a magyar közművelődés méltó otthonát. A Buda vári Palotában a Magyar Nemzeti Galéria egy­szerre több kiállításával is várja a látogatókat. A régi művészeti osztály időszaki kiállítást rendez középkori és barokk anyagából. A kö­zépkori kiállítás a XIV. szá­zad közepétől az 1540-es éve­kig, a táblaképek íjés a fa­szobrok anyagából nyújt vá- logatást. A barokk stílusú al­kotások közül egyelőre csak a XVIII. századi magyarországi művészet került nyilvánosság elé. A kortarsművészet főbb vo násaié igyekszik felvillantani a „Képek és szobrok három évtized magyar művészeté­ből” című kiállítás. Az idő­szaki tárlat anyagát, amely csupán ízelítőt adhat a fel. szabadulás óta eltelt évtize­dek eredményeiből, törekvé selből, a múzeum gyűjtemé­nyéből állitották össze. Végül ugyancsak az új Nemzeti Galériában nyílt meg „A szolnoki művészek (1850—1910)” című kiállítás amely a ma már 125 éves múltra visszatekintő szolnoki festőiskola első fél évszázadá­nak képeit vonultatja fel. A tárlatot magyar—osztrák ösz- szefogással rendezték meg. 20.05 i Kapupénz Vészi Endre azt a* alcímet ad­ta tévéjátékénak, amely a buda­pesti művészeti hetek program­jában kerül műsorba, hogy „Rekviem egy házmester! á- nyért”. Egy budapesti bérhéz élete ele­venedik meg az ostrom idején, a felszabadulás előtti napokban- A sokféle emberi arc közül leg­tisztábban egy fáradt, törődött, pulóverben, bakancsban járó házmesterlány alakja rajzolódik ki, aki nagyapjával — aki az első világháborúban elvesztette mindkét lábát — látja el a hábo­rús házmestert teendőket, a Vé- góügyeletet, a ház riadóztatását Egy napon, éjszaka, zörögnek, s a másik unoka, a házmesterián? húga érkezik, akit gazdag barát­ja Itthon hagyott. A stép szőke lány ellentéte testvérének. A liftben szökött katonák rejtői­nek. Egyikük sebesült. Másikuk, civilben fényképész, aki minden áron, még a számára egyáltalán nem Idegen hazugságok árán ■ életben akar maradni. A főbb szerepeket Törő csík Mari, Péger Antal, Esztergályoa Cecília, Iglódi István, Bálint András játsszák. Fiatalok mély vízben A közművelődés olyan mély víz, amiben könnyen alámerül a képzetlen, fantá­ziátlan, bátortalan úszó. S persze szenvedély, elkötele­zettség is kell hozzá, külön­ben favágás az egész. Nem közömbös tehát, hogy egy- egy városban kik jutnak kulcsszerephez. kik irá­nyítják e fontos munkát. Ami Hatvant illeti: két he­lyen ígéretes kibontakozást figyelhettünk meg az utóbbi hónapokban, két fiatal nép­művelő igyekszik saját kis tengerén erőteljes csapások­kal előbbre jutni. Az egyik t Monori Zoltán, a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat új titkára, aki Vörösma­jorban szerzett már némi ta­pasztalatot. hogy azért hordja utána az otthon felejtett tízórait és az esernyőt, ha esni kezd ... pedig mindez oly idegesítő! Nem kisgyerek már. Szere- tetből van — gondolja, és ki kell élnie magát a jó cse­lekedetekben ... Bekanalazta a levest, siet­ve, szó nélkül, aztán kis fasírozottat evett kenyérrel. A tökhöz hozzá se nyúlt, a,— Azt hittem, szereted. Nagyon bánta, hogy nem babot főzött. Egyszerűé» nem tudta megjegyezni,.vagy elfelejtette ezeket a dolgo­kat; hogy Anci nem szereti a tököt! Pedig nem rossz az. És most ilyen hangulat­ban, hogy is mondja el ne­ki, hogy megint lent felej­tette a tejet, meg hogy megégette az ujját, amikor lervette a lábast a gázról. Éppen a tököt. Nem, nem szólt, ez a nap is olyan... olyan nehéz... Levél se jött, és minden, minden idegen. Fejét lehajt­va ült a karosszékben, nézte a kezeit, amelyeken a bőr hártyaszerűen vékony... Anci meg akarta kérdezni, hogy miért nem ebédel vele, hogy miért nem ül az asz­talhoz, de tudta, hiába ten­né. Amióta így telnek a na­pok, anyja soha nem ül asz­tal melle, csak akkor, .ami­kor nagy ritkán, összejön a család. Szótlanul futott el a rö­vid ebédelési idő. Anci fel­állt és indult volna vissza a hivatalba. De akkor vissza­fordult ősz, törődött testű és lelkű anyjához, előbb meg­állt előtte, aztán hirtelen le' guggolt mellé. Fejét az ölé­be hajtotta, és átkarolta a fájós, öreg lábakat. Hallgat­tak. de mindketten megér­tették egymás mondanivaló ját. — Mostani munkám tar­talmában, minőségében is el­tér attól, amit a szakmun­kásképző fiataljai között vé­geztem. Végső soron az egész város ismeretterjesztő tevékenységének feladatait kell színesen, sokrétűen ösz- szehangolnom — mondja be­szélgetésünk során. — Sze­rencsém, hogy sokat segíte­nek az elnökség) tagok, s elődömtől néhány jó szak­csoportot örököltem. Persze, az gmber igyekszik mindig többet produkálni. Így sike­rült gyümölcsöző kapcsolat tot teremtenem az új-hatvani szakközépiskola folyosóklub- jával, ahol kéthetenként ren­dezünk előadást. A Hatvani Galéria minden új kiállítá­sán rendszeres már a szocia­lista brigádoknak, kollégiu­moknak szervezett tárlatve­zetés. A 213-as szakmunkás- képző intézetben az órák in­tenzitását segítjük elő sajá­tos technikai eszközeinkkel. A konzervgyárban pedig olyan előadásrendet alakítot­tunk ki. amely a munkahe­lyi problémákhoz kapcsoló­dik. ★ Monori Zoltán azt is el­mondotta, hogy a kísérleti év tapasztalatai nyomán most már főbbre mer vállal­kozni. S a különböző intéz­ményekkel, iskolákkal kötőt! szerződés biztosítja, a kitű­zött célok lehető megvaló­sulását. A Bajza gimnázi­umban például a XX. század irodalmát dolgozzák fel ti­zenöt előadásban, s az ott működő csillagászati kört se­gítik neves .előadókkal, fil­mekkel. Szerződést kötöttek a vontatási főnökség és a vasútállomás szakszervezeti bizottságaival, csaknem hat­van előadásra. A városi ta­nács művelődésügyi osztályá­val karöltve szocialista bri­gádtagok klubmozgalmát in­dították el. S tizenhárom vállalat jelentette már be igényét, hogy dolgozói ré­szére tqnfolyamot kivan ren­dezni a módosított KRESZ anyagából. Sikerült megfele­lő létszámot biztosítani a 60 órás angol, német, kezdő nyelvtanfolyamokra, továb­bá nagy fontosságot tulajdo­nítanak a Hatvani Galéria támogatásával induló három­éves képzőművészeti szabad- egyetemnek. Itt első évben a hazai, másodikban a külföl­di mesterek munkásságával ismerkedhetnek meg a hall­gatók, a harmadik esztendő során pedig a legújabb stí- . lustörekvésekről nyújtanak hasznos ismeretek legneve­sebb műtörténészeink. ★ Másik beszélgetőtársunk nehezebb helyzetben van, mint az ismeretterjesztő tár­sulat titkára. Mert Bolyk.1 Istvánnak, a Lenin Terme­lőszövetkezet első függetle­nített klubvezetőjének, gya­korlatilag most kell csapást törnie. Nem áll azonban egyedül. Mind a pártszervé- zet, mind a helyi tanács szak­emberei számtalan jó ta­náccsal, ötlettel pakolták meg tarisznyáját. S maga a munkahely is lépten-nyomon megoldandó feladat elé ál* lit ja. — Tulajdonképpen két fő vonalon indultam el, s mind­kettő meghatározó a termelő­szövetkezeti tagok művelése, tudatának formálása tekin­tetében — informál bennün­ket szándékáról a tanárkép­ző utolsó évfolyamát végző fiatalember. — Szeretnék részt vállalni a politikai ok­tatás szervezésében, hatéko­nyabbá tételében. Ugyanak­kor pedig sokszínű klubmun­kával, tanulmányi kirándu­lásokkal a tudomány ered­ményeit, a művészeti ágak produktumait kívánom a pa­raszti munkát végző embe­rek szivéhez, értelméhez kö­zelebb hozni. Első tenniva­lómnak jó irányt szabott • pártbizottság. Szakmai tudni­való tekintetében az ismé­iéit erjesztő társulattal köten­dő szerződés lesz segítségem­re, Helytörténeti dokumentá­ciós munka szempontjából filmklubunkra vár sok szép feladat. Szeretném rendbe tenni könyvtárunk ügyét, ami fontos követelmény. S jó lenne a jövőbál olyan tár­sasutazásokat szervezni, amé. lyeken az önfeledt szórako­zásba mélyebb élmény ve­gyül. Termelőszövetkezetünk előlegezi mindehhez az anya­giakat. Véleményem szerin» ezt kell most már szellemi erővé változtatni. Hogy nagy fába vágtam a fejszét, tudom. De engem mindig a gondok, feladatok inspirálnak. Ezért tekintet bizakodással az etaif őszi-téli közművelődé« sze­zon elé... ★ Az elhangzottakhoz — bíz­ván az „úszók” igaz tehetsé­gében, hivatástudatában! — egyetlen megjegyzést tehet az újságíró: ha nem csábítja el őket a statisztikai adatok bű-1 völete, ha erejük okos be­osztásával súlypontoznak, s kiszűrik munkájukból a fia­talos ide-oda kapkodást, Hat­van mindkét új népművelő­je sokat tehet a városért, az ott élők szellemiségének for­málásáért. Mi most előlegezzük a bi­zalmat. Talán nem méltatla­nul. De rég— bizonyosságot majd az idő szolgáltat. Moldvay Gjm* V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents