Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

rósz ÉVE, 1955. OKTÓBER 5-EN HALT SIEG TEVAN ANDOR, A MAGYAR KÖNYVMŰVÉSZÉT EGYIK KIVÁLÓ MESTER Rajzok Tevan Andor „A könyv évszázados útja” nyomdaműhely képe a XVII. századból című munkájából: !i.papírkészítés merítéssel Miért éppen október hatodika? A VILÁGOSI FEGYVER­LETÉTELLEL- a történelem egyik csodálatos szabadság- harca fejeződött be, Mert csodálatosnak kell tartani azt a tényt, hogy úgyszólván a semmiből támadt magyar se­regek, a pákozdi győzelemtől a kápolnai csatavesztésen át a szolnoki diadalig, s azon túl az erdélyi hadjáratig a győ­zelmek egész sorozatát vívták meg a jól felfegyverzett, s évszázadok óta jól begyako­rolt osztrák hadak ellen; hogy az ország meg tudta teremte­ni ennek anyagi feltételeit, s maga a nép hogyan harcol­ta végig a kézitusák öldöklő rohamait, s csak a túlerő acélfalánál torpant meg, bi­zony csodának való volt mindez. A szabadság eszmé­je viharzott itt,, a haza szere- tetének olyan hőfokával, amely évszázadokra átviheti ennek a nemzetnek a nem­zedékeit és egész történetét. Ez az érzés és hevület mág­nesként vonzotta ide a kü­lönböző nemzetiségű katoná­kat, kik közül sokan életük áldozatát adták, ez adta to­vább szájról szájra a halállal való szembenézés legendás történeteit. Nemcsak a tizenhárom had­vezető tábornok lett áldoza­ta, vértanúja a szabadság- harcnak. Megrendítő hagyo­mány maradt az első felelős múgyar miniszterelnök, Bat­thyány gróf kivégzéséről. Ba­rátai tőrt csempésztek börtö­nébe. a ő súlyos sebet ejtett nyakán. Az orvosok megmen­tették az »'vérzéstől, s a kirá­lyi kegyelem — nyaksebére való tekintenél — a kötél ál­tali halálbünvétést golyóra változtatta át A miniszter- elnök nyugodtam állt a ki­végzőosztag elé és maga ve­zényelte: tűz! Csányi László közlekedési kormánybiztos könnyen me­nekülhetett volna, Görgey kérlelte is, de ő qít válaszol­ta: Idegen föld nagyon nyom­ná a tagjaimat. Itthon a halál is édesebb, mint kint az élet. Mielőtt a hóhér a nyakába tette a végzetes hurkot, meg­csókolta a kötelet: Hazámért ezt is szívesen! Idős Csemyus András úgy lépett a vesztőhelyre, mintha a helytartótanácsban előadói székéhez menne. Pörge kalap­ját feldobta a levegőbe: Éljen a haza! A következő pillanat­ban már megfeszült nyakán a kötél. Volt a kivégzettek között, egy lengyel herceg is, Woro- nyeczky. Mondták róla, hogy költői képzelet soha igézőbb ifjú férfit nem alkotott. A csatákban mindig első volt. Temesvárnál szilajon vágta­tott az ellenség közé, így fog­ták el. ítéletét mosolyogva fogadta, a kivégzés reggelén nyugodtan megreggelizett, ko­mornyikját hívatta, aki rá­adta polgári szalonruháját, s úgy halt meg, mint aki elő­kelő estélyre hivatalos. Báró Ruby huszárkapitányt a bitófa alatt értesítették, hogy kegyelmet kapott. Örö­mében poharazásra hívta meg barátait. Poharazás közben kihívták, vissza a bitófához. Téves volt a kegyelem. Ka­zinczy Lajost, Kazinczy Fe­renc fiát, október 25-én lőtték főbe Aradon. NEM CSAK TÁBORNOKOK :— kisebb rangú tisztek, polgá­ri egyének sora adta életét, nevüket egy-egy város, falu emlékműve őrzi — ha őrzi. Hiszen csak Aradon 632 rab várta elítéltetését, közülük fél száznál többet kötélre, másfél száznál többet golyó­ra ítéltek. S a mezők sok-sok véres halottja, akiknek neve is feledésbe merült már? Rá­juk is kell gondolnunk a vér­tanúk napján, rájuk, akik markolták a puskát, a szu­rony markolatát, rájuk, akik ,.Létszám” címszó alatt a hő­söknél is nagyobb hősök vol- . tak, mert az igazi harcot ők vívták meg. Egy bizonyos: a leglátvá­nyosabb, legfeltűnőbb töme­ges kivégzés az október hato- diki volt. S ha a márciusi for­radalmat, a bécsi és magyar- országi eseményeket gondo­san tanulmányozza valaki, rá­jön, hogy ez a nap Haynau­Okcber 5—2ö: őszi megyei könyvhetek Hétfőn ünnepélyes nyitás Hevesen . (Tudósítónktól): A szövetkezeti könyvter- Jesztés hagyományos akciója, az őszi megyei könyvhetek ren­dezvényeit az október 5. és 26. közötti időszakban tartják a megye községeiben. A megyei szervező bizottság, az AFÉSZ- ek bevonásával, gazdag prog- r T,al készült a közművelő- d ' szempontból fontos fel­ad :t megvalósítására. QMmm­október 5., vasárnap Az ünnepélyes megnyitót október 6-án, délelőtt 11 óra­kor tartják a hevesi művelő­dési házban. Az ünnepségen részt vesz Csak Gyula író, aki a helyszínen dedikálja mü­veit. A megye fogyasztási szö.vet- .kezeteinek öt könyvesboltja és mintegy kétszáz bizomá­nyosa már felkészült a vár­ható nagyobb forgalomra. A rendezvénysorozat keretében író—olvasó találkozókat, „házról házra” történő árusí­tásokat tartanak. Hevesen és Füzesabonyban könyvsátor várja alkony vek iránt érdek­lődőket (Szabó In) trak különleges bosszúját hor­dozhatta. 1848. szeptember 29-én zaj­lott le a pákozdi csata, amely­ben a fiatal magyar hadse­reg megverte Jellasics hor- vát bán csapatait. Jellasicsot a bécsi kamara biztatta fel, hogy támadjon dél felől Ma­gyarországra. A csata után Bécs megdöbbent és Latour hadügyminiszter egy katonai alakulatot akart küldeni Jel­lasics segítségére. A bécsi tö­meg tudomást szerzett erről, Latourt az utcán megtámadta; agyonverte és egy utcai lám­pavasra akasztotta fel. 1848. október 6-án. Ennek a nevezetes napnak az évfordulója volt 1849. ok­tóber 6-a. Szinte lehetetlen, hogy a két eseményt ne kap­csoljuk össze, mint a megtor­lás és bosszú időpontját. Hi­szen a honvédtábornokok ügye már régen készen volt az ítéletre, kivégzésük idő­pontja épp úgy lehetett vol­na szeptember 29. vagy ok­tóber bármelyik napja. HAYNAU TÁBORSZER­NAGYNAK, a szabadságharc nagy hóhérjának ez a nap volt a fontos, hajdani minisz­terének végzetes napja. A bosszú napja. Tizenhármat egyért. Dr. Kapor Elemér Alkotóműhely, a dolgozószobában Beszélgetés a jövő könyvtárosairól, könyvtárairól Érdekes, gondolkodásra késztető témát választott a Magyar Könyvtárosok Egye­sületének egri vándorgyűlése. A mintegy ötszáz résztvevő, három napon át a hivatás és az etika kérdéseit vitatta meg. Méghozzá úgy, hogy közben szó esett a jövő könyvtárosairól, könyvtárai­ról is. Ezekről a közérdeklődés­re számot tartó kérdésekről beszélgetett munkatársunk dr. Walleshausen Gyulával, a Központi Statisztikai Hi­vatal Könyvtárának igazga­tóhelyettesével, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete el­lenőrző bizottságának tagjá­val, valamint Bita Imre, Jó­zsef Attila-díjas kritikussal, az prszagce Széchenyi Könyv­tár tudományos főmunkatár­sával.-— Miért vetődött fel a hi­vatás fogalma. Mi magyaráz­za az etikai kódex szüksé­gességét? WALLESHAUSEN GYULA: A felszabadulás utáni első években leraktuk szocialista könyvtárügyünk alapjait. Az egyes, a rendezetlen könyv­kupacokat gyűjteménnyé for­máltuk. bibliotékákat szer­veztünk, s ezeket hálózatok­ba tömörítettük. Mind foko­zottabban törődtünk az ol­vasók sajátos igényeivel, s különböző — bár nem min­dig hatásos módszerekkel — megpróbáltuk ízlésüket pal­lérozni. A korszerű technika segítségével eljuttattuk hoz­zájuk a legfrissebb infor­mációkat. S közben megfe­ledkeztünk azokról,” akik ezt a nemes ügyet szolgálták. Méghozzá általában hivatás- tudattól vezérelve, önzetle­nül. Amikor felvetjük az etikai kódex kérdését, ak­kor • nemcsak a pálya rang­ját. társadalmi jelentőségét emlegetjük, hanem felhívjuk a figyelmet az anyagi — s olykor az erkölcsi — megbe­csülés hiányosságaira is. Egységes követelményrend­szert szeretnénk kidolgozni, olyan normákat, amelyek minden kollégánkra — majd tízezren dolgoznak szerte az országban, s közülük hat­ezer függetlenített — kötele­ző érvényűek. A jó könyvtá­ros magas szintű ismeretek­kel rendelkezik, kapcsolatot tart a szakma képviselőivel, segíti az olvasót, megköny- nyíti tájékozódását, óvja az emberi tudás felhalmozott, írásba fektetett értékeit. Úgy is mondhatnám: magasabb szinthez érkeztünk, s ez mindannyiunktól többet kí­ván. BATA IMRE: Hadd köze­lítsem meg ezt a kutató könyvtáros szemszögéből, va­lamit érzékeltetve huszonegy munkásév tapasztalataiból is. Elsőnek az olvasó szolgála­tát tartom. A tudományos tevékenység igénye nem le­het privilégium. Akkor sem, ha szükség van tudós könyv­tárosokra is! Az alkotás csak a mindennapi feladatok, a kölcsönzés, az információ­szolgáltatás után következ­het, Hosszú ideig munkaidő­kedvezményt sem kaptam, s kizárólag szabad óráimban foglalkoztam az irodalommal. Azt hiszem, a latin mondás­nak van igaza: teher alatt nő a pálma. Említhetném Keresztúry Dezső példáját is, aki nyugalmazott miniszter­ként, rangos irodalomtörté­nészként lett az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirat­tárának munkatársa. Nem­csak a modem gyűjteményt alapozta meg, hanem részt vállalt a könyvtár életéből is. Akárcsak többi kollégája! WALLESHAUSEN GYULA: Mi tagadás: iskolai végzett­ség terén akad tennivaló, hiszen nem egy könyvtáros — itt a kisebb községekre gondolok — még az általá­nos iskolai bizonyítványt sem szerezte meg. Ez bizony el­szomorító, hiszen ehhez a hi­vatáshoz még a tanári dip­loma is kevés. Sajnos, az utánpótlásra hiába vártunk. Azt hiszem, előbbre lépést jelent az, hogy a pedagógus- képző főiskolák jogkörébe került a népművelő- és a könyvtárosképzés. Természe­tesen így is legalább két év­tized kell ahhoz, hogy meg­oldódjanak a szakembergon­dok. Ez aggasztó, mert addig nem tudjuk kamatoztatni nagyszerű lehetőségeinket. BATA IMRE: Mintegy öt­ezer iskolai könyvtár van az országban. Olyan alap ez, am^yre érdemes lenne épí­teni, hiszen ha valaki tízéves koráig nem szereti meg az olvasást, abból később aligha lesz könyvbarát. Ha a peda­gógus-könyvtáros megked­veltet] a gyerekekkel a bib­liotékát, ha itt tartják — ne legyen ez rendhagyó alka­lom — az irodalom-, a tör­ténelemórák egy részét, ak­kor a fiatalok megismerik a kutatás, az egyéni alkotó­munka ízét. s rendszeres ol­vasóvá nevelődnek. Ezért w fontos a magas fokú képe­sítés. — A pesszimisták a könyv« tárák alkonyáról beszélnek,' 8 kizárólag a korszerű infor­mációk fontosságát hangsA-J lyozzák. Mi erről a szakem­ber véleménye? WALLESHAUSEN GYULAS Igen, ez bizonyos berkek­ben divattéma. Ügy vélem, hogy aggodalomra semmi ok, kár lenne a vészharangot megkondítani. Nejn tűnik el a könyv, s maradnak a köz- művelődési könyvtárak is. Emellett természetesen ki­alakulnak az információs centrumok. Haladunk a kor­ral, lépést kell tartam a mo­dem ember igényeivel, a * gyorsan fejlődő technikával is! A Szovjetunióban például több kötetes tanubnánysoro- zat készült erről a témáról Mit hoz a jövő? (Mondjuk a kétezredik év? Polgárjogot nyer majd a mikrofilm: er­re kerül a vaskos könyvek teljes anyaga. A dolgozószo­ba igazi alkotóműhellyé for­málódik majd. Íme egy pél­da. Ha valakit egy Venezue­lában megjelent mű érdekel, akkor pillanatok alatt képi és hangkapcsolatba kerülhet az amerikai ország központi könyvtárával, s máris olvas­hatja a képernyőn a kért anyagot Ilyenfajta szerke­zetet már láttam Zürichben, egy amerikai cég bemutató­ján. Szóval, csak a formák változnak, a valóság néha a fantáziát is túlszárnyalja, » lényeg azonban marad; « könyvtáros az ezredfordulón is az olvasó szolgálatára áll. Hivatástudattól vezérelve. (pécsi) HEINRICH BÖLL*: imám (Befejező rész)/ Maga Wunsiedel azok kö­zé az emberek közé tartozott, akik reggel, amikor még a szemüket is alig nyitottak ki. máris tele vannak azzal az elhatározással, hogy vég­rehajtanak valamit. „Csele­kednem kell!” — mondják, miközben energikusan meg­kötik köntösük övét. „Csele­kednem kell!” — gondolják borotválkozás közben. és győzedelmes képpel figyelik lenyesett szőrszálaikat, amint a szappanhabbal együtt le­öblítik a •'mosdókagylóban. Ezek a szőrmaradványok olt- hatatlan cselekvésvágyuk el­ső áldozatai. .. . Wunsiedelnél. a legki­sebb apróság is a Tett ké­pében jelent meg: altár a kalapját rakta föl, akár a kabatját gombolta be ju. energiától remegve, akár a feleségét csókolta meg in­dulás előtt — az mind Tett volt! Amint megérkezett aratm­kába, üdvözlés helyett ezt ki­áltotta a titkárnőjének: „Va­laminek történnie kell!”, amire az vidáman válaszol­ta: „Feltétlenül történni is fog!” Wunsiedel ezután vé­gigjárta az osztályokat és mindenütt felhangzott a „Va­laminek történnie kell!”, (Munkatársai, ahogyan .elő volt írva, harsányan felel­ték: „Feltétlenül történni is fog!” ... És akkor valóban tör­tént valami. Kedden reg­gel, amikor jószerével még el sem helyezkedtem a ka­rosszékemben, beállított Wun- siedel úr a szokásos mon­dattal. De az arcában volt valami szokatlan, ami visz- szatartott az előírásos vá­lasztól. Haboztam — és valószínűleg elég sokáig —, mivel Wunsiedel, aki csak nagyon ritkán emelte fel a hangját, váratlanul rám or­dított: , Válaszoljon! Vála­szoljon, ahogy kell!” Hal­kan, kelletlenül — mint a jgysrekj akii kenjcszeníenek. hogy azt mondja: „Undok kölyök vagyok!” — présel­tem ki magamból az elő­írásos mondatot: „Feltétle­nül történni is fog!” És alighogy kiejtettem ezeket a szavakat, valóban történt is: Wunsiedel a padlóra zu­hant, az oldalára fordult, aztán keresztben elnyúlt a nyitott ajtó előtt. Még mi­előtt lassan megkerülve az asztalt odaértem volna hoz­zá, már tudtam, hogy ha­lott. Megcsóváltam a fejemet, átléptem a kinyúlt testen, végigmentem a folyosón, és kopogás nélkül benyitottam Broschek irodájába. Bro- schek az íróasztalánál ült. Mindkét kezében telefon- kagyló, szájában golyóstoll, amellyel, jegyzeteket írt a noteszába. — Történt miami — mondtam csendesen. — Mi történt? — kér­dezte. — Wunsiedel úr meghalt ■— válaszoltam. — Nem lehet igaz — je­lentette ki Broschek. — És mégis így van — mon/am. — Menjünk! — Nem, ez lehetetlen — szólt Broschek, de aztán mégiscsak félhuzta a marau- szát és elindult a nyomom­ban. — Ném! — mondta, ami­kor már Wunsiedel holttes­ténél álltunk. — Nem! Nem! Nem vitatkoztam vele, lassan a hátára fordítottam Wunsiedelt, és gondolataim­ba merülve bámultam az el­hunytat. — Nem! — hajtogatta Broschek. — Nein! — Valaminek történnie kell! — mondtam csöndesen. «9- Igen — bólintott —s> valaminek történnie kell. És valóban történt is. Ami­kor Wunsiedelt temették, én­rám bízták, hogy vigyem a koporsója mögött a műró- zsa-koszorút, minthogy az elmélkedésre és a semmitte­vésre való hajlamomon kívül olyan külsővel rendelkezem, amely ideálisan illik a fe­kete öltönyhöz. Amint ke­zemben a műrózsa-koszorú- val Wunsiedel koporsója mögött lépegettem, minden bizonnyal nagyon impozáns látvány lehettem. Egy előke­lő temetkezési vállalattól azonmód ajánlatot kaptam, hogy lépjek be hozzájuk hi­vatásos halottkísérőnek. — Ön egyenesen erre szü­letett •— mondta a cégveze­tő. — A ruhatáráról majd gondoskodunk. Az ön arca egyszerűen csodálatos! Beadtam Broscheknak * felmondásomat, biztosan tud­tam: ez az én hivatásom, ez az a hely, amely számomra rendeltetett! Tűnődő arccal állok a ko­porsók mögött, kezemben egyszerű virágcsokor, a ze­nekar Händel Largóját játsz- sza. azt a remek muzsikát, amelyet bizony még ma sem becsülnek eléggé... Időről időre felkeresem Wunsiedel sírját — hiszen neki köszön­hetem, hogy megtaláltam igazi hivatásomat, azt a fog­lalkozást, ahol a tűnődés egyszerűen elengedhetetlen a semmittevés pedig hivató, kötelesség. Csak jóval később jutc eszembe, hogy soha nem ké deztem meg, mit is termeli tulajdonképpen Wunsiedel gyára. Ügy rémlik: szap­pant. Fordította: ■Zahemszkat íjászta \ /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents