Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-01 / 230. szám
Majd a bíróság... ▼alaha: „Felmegyek a miniszterhez .. " Manapság: „Majd dönt a bíróság.. ®s a bíróság elintézi. Annak az ügyét is, aki nyomós okkal, vagy inkább csak a perpatvar kedvéért akar és élhet is törvényes jogaival, de annak az ügyét is, aki legszívesebben lemondana a bíróság, számára áldásosnak aligha nevezhető működéséről. Egy esztendő alatt kereken húszezer büntető és polgári üggyel foglalkoztak Heves megye bíróságai — a közjegyzők még vagy hat és fél ezer esetben „intézkedtek” —, s ha tudjuk, hogy a bírói kar létszáma alig haladja meg a másfél százat (nekik segít a háromszáz körüli népi ülnöki gárda: jól és hatékonyan), akkor már azt is tudjuk: nincs okuk unalomra panaszkodniuk a Heves megyei bíróknak sem. A nagy számú ügynek persze és szerencsére csak egy része a büntető ügy, s ezek száma is általában csökkenő tendenciát mutat. A java az olyan per, amely .. úgymond, hadd legyen per.” S ez jó is, rossz is. Jó, mert a szocialista igazságszolgáltatásba, a bírói kar magas fokú képzettségébe, egyszóval a szocialista törvényességünkbe vetett hitet tükrözi. 'Mék akkor is így van ez, ha jó néhány esetben, például vállalati ügyekben, a birói döntés inkább csak a vállalati felelősség átvállalását szolgálja. De rossz is ez a bizalom, pontosabban a bizalomnak ama formája és fajtája, amely szerint a bíró azért van, hogy igazságot tegyen, s az igazság meg azért van, akármilyen lényegtelen cslp-csup ügyben is, hogy az az enyém legyen. S ezért az ügyfél perel, ügyvédet fogad, aztán tárgyalást tűznek ki, tárgyalnak is, ítélkeznek, fellebbeznek, újabb tárgyalás, ítélkezés néha olyan dolgokban amelyeknek sem különösebb anyagi, vagy erkölcsi értékük, sem társadalmi hasznuk nincs. Ám a törvény: törvény. Előtte nincs kis ügy és nagy ügy, a bíró számára nincs lazítás egy úgynevezett tyúkper esetében sem. És ha nincs, akkor nagyon is reális a megfogalmazás a bírói kar túlterheltségéről. Naív dolog lenne azt várni, hogy kevesebbet pereskedjünk? Hogy valóban csak a törvény elé való dolgainkat vigyük ml magunk a törvény elébe? Nem vagyok jogász, csak törvénytisztelő ember, mégis meggyőződésem, hogy a peres ügyek még egy jó ideig szaporodni fognak és nem csökkenni, még ha abszolút számban kevesebb is lesz majd az ügy, ám azokon belül, az úgynevezett polgári perek száma már kevésbé csökken. Gazdasági és társadalmi életünk fejlődése, az egyéni, a csoport- és a társadalmi érdekek ütközésének mind szélesebb lehetősége, a még meglevő tulajdonviszonyok — állami, szövetkezeti, személyi, sőt magán —, a vállalati kapcsolatok bonyolultsága. a közlekedés fejlődése és az élet még száz- nyi más, régen is ügyeket szülő, vagy ügyeket szülni csak most lett „érett” területe aligha fog időt adni a bíráknak arra, hogy, azon tűnődjenek: lesz e pert aprítani valójuk a jövőben is? Valaha: „Felmegyek a miniszterhez ...” Manapság: „Majd dönt a bíróság.. De a két szólás között nemcsak az a különbség, hogy az egyik a valaha volt, a másik meg a ma gyakorlata, hanem sokkal inkább az, hogy valaha gyakran lehetett ezt hallani: „...be se engedtek a miniszterhez, de úgysem intézett volna az el semmit...” Ilyet még pedig senki sem mondott és mondhatott el a bíróságról, amelynek tevékenysége Heves megyében is csak azokat idegesíti, akik oly szívesen elmennének a paragrafus temetésére. Gyurkó Géza Hírverés nélkül Üj kezdeményezés — új művészek Trischler Ferenc hatvani bemutatkozása Kevesek tulajdona az a magas fokú formakultúra és igaz elkötelezettség, ahogy a Hatvani Galériában vasárnap bemutatkozott Trischler Ferenc szobrászművész megjeleníti mondanivalóját. Különösen pályakezdő fiatalok között ritka az efféle vértenagy elődöket, s nem csábította el a divathóbort köny- nyebb ellenállása. A reneszánsz nagy olasz mestereinek örökségét éppen úgy beágyazta kifejezési eszköztárába, mint a legjobb hazai alkotók művészetének máig hasznosítható elemeit. A kor vezetése tükrözi a mélybe ásott alapot, amire biztonsággal lehet építkezni. Nehéz közülük választani, de ha mégis valamelyik lapra kívánjuk irányítani a látogató figyelmét, legyen az a nagyon egyszerű, puritán megoldású Csokonai és nem kevésbé lendületes, szinte egyetlen húzással felvázolt társa, a Kalapos nő. Mindkettő komoly grafikai erényt csillogtat. Végül pár szót a vállalkozásról, amelyet Trischler Ferenc tárlatával indít a Hatvani Galéria. A kis intézménynek most alakul iga zán az arculata, s ilyen oldalról tekintve szinte orszá. gos érdekű a Képzőművésze ti Főiskolán évente legjobb eredménnyel diplomázó festők, szobrászok, grafikusok első önálló bemutatkozása Hatvanban. Friss erőket vegyít a helyi képzőművészeti életbe, s ugyanekkor segíti új és új generációk kibontakozását. (m. gy.) Látta-e már Egerben a delet? Q Megkérdeztem tíz egrit: látta-e már a delet? Kilencen valamiféle beugratástól tartva, kissé gyanakvóan néztek rám, s csupán egy válaszolt igennel, hozzátéve, hogy egyszer a főiskola tornyában látott egy vonalat, amely mutatta a delet. Pedig beszélgető partnereim között többen négy évig tanultak az öreg Lyceum falai között. E rögtönzött közvéleménykutatás igazán nem mondható tudományosnak, eredményét nem szabad általánosítani, de azért jelzésnek felfogható. Igaz, Egerben nem könnyű számba venni az érdekes látnivalót, az elmúlt századok emlékeinek sokaságát. A török sereget megállító történelmi vár, az impozáns barokk épületek, a méltóság- teljesen felfelé ívelő templomok, a népszerű író, Gárdonyi Géza emlékét őrző múzeum, a történelmi hagyományok és a nemzeti önismeret olyan bővizű forrásai, amelyekből évente százezrek merítenek. S e történelmi emlékek szomszédságában megfeledkezünk olyan ritkaságokról is, mint ami az egri speculában látható. S Az egri speculában ugyanis a természet és az emberi lelemény közös produkciójaként látható a dél. Nem a zónaidő 12. órája, melyet minden óra mutat, hanem az igazi dél, a csillagászati, amely Európában csalt három helyen mérhető: a prá- £Ti egyetem könyvtárában, G. e -:wich-nél és Egerben. Egerben a tanárképző főiskola hatodik emeleti szobájában az ország egyetlen csillagászati múzeuma őrzi a carrarai márványból kirakott délvonalat, amely északdéli irányban átszeli a termet. . A csillagászati dél meghatározásához nélkülözhetetlen délvonalat, a linea meridionálist 1776 májusában a XVIII. század legjobb csillagásza, Hell Miksa, a bécsi csillagda igazatója, az egyetem tanára tűzte ki, majd a déli falon kijelölte azt a helyet, ahol egy kis nyíláson bejön a napsugár. A néhai egri csillagász, miután felsétált a toronyba, a hatodik emelet vaspalettákkal besötétített nyugati szobájában figyelni kezdte a napsugarakat. S amikor az apró fénynyaláb átment a délvonalon — a Föld keringési idejétől függően 11 óra 25 perc és 11 óra 55 perc között — a csillagász kilépett az ajtón és felkiáltott: dél van! Az ügyeletes diák pedig fent a torony teraszán megkongatta a kis harangot, amelynek delet jelző csilingelősét átvették a templomok nagy harangjai is. 1776 után így közölték Eger lakóival a delet. A délkörön túl más nevezetessége is van az egri csillagdának: a camera obscura. Valóban nevezetes, hiszen hozzá hasonló csak a skóciai Edinburgh-ban található. Az ügyes kis berendezés is Hell Miksa nevéhez fűződik. A Selmecbányái születésű csillagász tervei alapján készült az a sötét szoba, amelyet ma már egyszerűen csak így neveznek: Eger szeme. Találó az elnevezés, hiszen a kilencedik emeleten a picinyke, kör alakú, sötét szoba asztalán egyetlen kar- muzdulatra megjelenik a város mozgalmas élete. A torony tetején elhelyezett egyszerű elmés szerkezet, a panoráma periszkóp — amely egy állítható síktü- körből és egy lencséből áll — az asztalra varázsolja az utcák, terek, színes-mozgó képeit, a közlekedés forgalmát. '3 Két érdekes ritkaság egyetlen épületben. Olyan szenzáció, amelyre érdemes felhívni a figyelmet. Még sincs elegendő híre, propagandája a linea meridiáné- lisnak, de a városképet bemutató periszkópnak sem. Az egész világon oly ritka délvonalat egyetlen tábla sem hirdeti a főiskola homlokzatán, nem közlik a prospektusok, az Eger című útikalauz is csupán egyetlen sorban említi, épp azt elhallgatva, hogy Európában csupán három helyen van hozzá hasonló. Igaz, így is sokan kiváncsiak a számos ritkaságot őrző csillagászati múzeumra, évente 60—70 ezer hazai és külföldi turista járja meg a több mint 300 lépcsőt. De az élményen túl nem vihetnek magukkal az érdeklődök egyetlen ismertetőt, fényképet, vagy leporellót sem. SEMMI SEM KAPHATÓ! A múzeum és a város sem hirdeti ritka értékeit. Pedig közeledik az egri specula felállításának 200, évfordulója. Ha szerényen is, de azért illő lenne felkészülni a jubileumra és méltóan emlékezni arra, hogy két évszázaddal ezelőtt Egerben a kor színvonalán kutatták az égbolt titkait. Eger történelméhez ez is hozzátartozik... Márkusz László Nem mindig elég a személyi igazolvány a fogorvoshoz Július 1-től életbe lépett az új egészségügyi rendelet, amelyet sokan úgy értelmeznek, hogy ezentúl az orvosnál csak a szé20 00 János király Dürrenmatt Shakespeare nyomán írt drámája, a János király a budapesti művészeti hetek programján kerül bemutatásra. Régi Irodalmi „játék", hogy világirodalmi jelentőségű müveket egy-egy későbbi kor drámaírója újraértelmez, újraír. Különös előszeretettel fordulnak a drámaírók a görög tragédiákhoz, gondoljunk csak az Elektra- téma vándorlására Euripidésztől Gyurkó Lászlóig. Dürrenmatt nem a görög írókhoz nyúl vissza, sokkal inkább a drámatörténet klasszikus, vagy éppen huszadik századi alakjaihoz. (Nagy sikerrel játssza például a Katona József Színház Strindberg Haláltáncának Dür- renmatt-átiratát.) A János királyban a Shakes- peare-dráma modern, újra átgondolt változatát kapjuk; élesen tűnik elő, hogy a hatalom birtokosai kisded játékainak, olykor szinte egymás bosszantására müveit húzásainak szenvedő alanyai a népek és nemzetek. A művész és alkotása zettség. Persze, az élet sok mindent megmagyaráz. S itt a felkészülés időszakára, a hatvani első önálló kiállítást megelőző másfél évtizedre gondolunk, amikor odahagyván a mázoló mesterséget és a baranyai szülőfalu fészekmelegét, nekivágott az új útnak, s előbb érettségi bizonyítványt szerzett, majd Gel- lért-díjiál kitüntetve diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán Ügy hisszük a tárlatnyitás őszintén jó szakmai visszhangja szükségessé tesz néhány kiegészítő mpndatot a már említett formakultúra és (-lkötelezettség egyéb vonatkozásában. Trischler a főiskolán nem kerülte meg a éi M&Mhj WúA. október L. szerda (Fotó: Szabó Sándor) és embervilág, amelynek közegében növekedett ez a fiatalon érett művész, ugyanakkor a humánummal azonosította. éspedig minduntalan arra ösztönözve, hogy a szenvedés, a pusztítás, az elesettek mostoha sorsa ellen tiltakozzék. Műveit vizsgálva nyugodtan állíthatjuk, hogy az imént mondottakból fakadóan, Trischler ott érkezett első korszakának csúcsára, ahol a formakultúra, az átgondolt komponálás és az eszmei elkötelezettség ötvö- zötten jelenik meg. Ilyen például a Partizánsirató című rézdomborítása, a bronzba öntött öregember és az életnagyságú Magányosan című alkotás vénasszonya, akiben már szinte az időtlenség nyer félig rezignált, félig lázadást keltő megfogalmazást. Bizonyító erejűek a művész rajzai is. Ezeknek határozott, manírtalan vonalTegnap délután a Belvárosban találkoztam Molnár Sárikával. Igen, avval a Molnár Sárikával, aki tavaly ilyenkor „megcsinálta a szerencséjét”. Eljött érte ugyanis a mesebeli távolba szakadt hazánkfia, Mr. John Tse- metly vajszínű Jaguárján, és magával vitte túl az Ope- rencián New-Eldorádóba. Sárikát kicsiny kora óta ismerem, édesapja jó barátom. Legutóbb az esküvője előtt talán egy hónappal beszélgettem vele. (Kicsit rosszul is esett, hogy nem hívtak meg a nagy esemény' re, de később megmagyará- ta az anyukája, hogy amerikai tempóban történt minden, mire észbe kaptam, mar anuós voltam.”1 Sikeresen érettségizett, (elégségesre!) s bár ő tánc- dalénekesi hivatást érez, az édesapja óhajának engedve („ha úgy kívánja az én szegény, jó ősöm”) jelentkezett az egyetemre, filozófia—kibernetika szakra. „Attól még zingölhetek — másodállásban”. — Az egyetemre nem vettek föl — sóhajtja szíves érdeklődésemre most Sárika. — Mentem volna a Közértbe szalámit szeletelni? — Vagyis. . . úgy értsem, hogy. . . — hebegem zavartan, de végül a régi barátság jogán csak kimondom: — hogy nem szerelemből mentél férjhes?’ — Jaj, dehogynem, Zsoni remek pofa. — A retiküljé- be kotor, fényképet vesz elő. — Tessék nézni, ezt a kis sport Mercit nekem vette, ez pedig az ö Jaguárja. — Igen, erről hallottam, de. .. Mi a foglalkozása? — A foglalkozása valami. .. izé... — újabb fényképet tol az orrom alá. — Ez pedig a kis házikónk. Huszonhárom szoba. — Ez olyan, mint egy kastély. Mintha vidéken lenne. , — Há-át... úgy is lehet mondani. New-Eldorádótól száztizenhárom mérföldre van ez a kis birtokunk. — Hm... . NO, igen! Persze kocsival semmi bemenni a városba. — Ha akarok. De minek? — Üjabb fényképek. — Tessék nézni, ez az uszodánk, ez a teniszpályánk, ez meg a lovardánk. — Értem. Teljes önkiszolgálás. Talán még színházatok is van, meg hang- versenyterem, mert úgy emlékszem, te szerettél színházba és hangversenyre járni. — Minek ott színház és hangverseny? — nevet fölényesen Sárika — Ott hetvenhét csatorna van a televízióban, azt fogok, amit akarok. — Hát nem mondom, ügyei fiú ez e Tsemetlu, mélyi igazolványt kell felmutatni. Valóban minden esetben eiegendő-e a személyit — ezzel a kérdéssel kerestük meg ár. Ua- csinka Árpádot, az egri fogászati szakrendelő vezetőjét. — Az 1975-ös egészségügyi rendelet valóban kimondja, hogy a gyógykezelés állampolgári jog. vagyis a magyar állampolgárokat ingyenesen kezelik, s ennek igazolásául elegendő a személyi felmutatása. Tehát ha egy beteg fogát tömni, vésni, reszelni, húzni kell, valóban nem szükséges más irat. Ha viszont pótfogat akar csináltatni, jogosan kérik a rendelőben a munkáltatói igazolást, vagy az SZTK-lapot. A különböző gyógyászati segédeszközök. például az ortopéd cipő, a mankó, vagy Jelen esetben a pótfogak árának kisebb részét — ugyanúgy', mint eddig — a beteg fizeti, nagyobb részét pedig továbbra is a társadalombiztosítási intézmények, vagyis az „SZTK", a vasutas és a fegyveres erők biztosítási szervezete. hogy ilyen fiatalon ennyire vitte. Vagy talán örökölte? — Dehogy örökölte, maga szerezte. Egy szál nadrágban úszott át a Fertő-tavon negyvenkilencben. Nemhiába volt szülővárosának, Nagyberzenkönek, az úszóbajnoka. — Nagyberzenkő? Tsemet- ly? Te! Nem Csemetke János az eredeti neve, és szőke, és kék szemű, és... — Idehaza valóban úgy hívták, de a haja... Hol ilyen, hol olyan, mert odaát paróka a divat...'Es a szeme? Lehet, hogy kék, de nem mindegy? Hiszen napközben sötét szemüveget visel, éjszaka meg behunyja. — Értem, értem... Igazad van. Mit számit a szem, a haj, és hogy az apád lehetne. . — Igen. Mit számít az az átkozott korkülönbség, van ennél fontosabb is a házasságban — néz a szemem közé bölcsen mosolyogva Sárika —, mégpedig a boldogság. — Hát igen... Es te boldog vagy? ... — Nagyon-nagyon... Tetszik tudni, tegnap — például — volt egy kis összejövetelünk a lányokkal, és amikor fényképekkel illusztrálva beszámoltam az életemről, maf£ megpukkadtak az irigységtől, Sólyom hásaii I
