Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-26 / 252. szám
Palaky Dezső riportja Erdőn, mezőn puska szól... Javában tart a vadászat évadja. A több mint ezer heve- li vadasz mostanában gyakran, leakasztja a szögről a puskát, lőszerrel tömi meg a töltényövet, a tölténytárat. Fácánra, fogolyra portyádnak, s nagyvadat nyomoznak alkonyati sugárhullásban, harmatos hajnalokon a cserkész- utakon „féderezve" vagy lesben állnak a hegyek alján, önnön, tisztások szélén. Siertartas * teríték mellett Erdőtelek. vasárnap reggel. Derűs, színes őszi nap. A tanácsiláza előtt a gyülekező. Röpködnek a csípős tréfák, s gyöngyözik a nevetés. .Tókedvből nincs hiány, csak a puska kevés. Hat puskát számolhatok a magaméval, s a kutyákról sem feledkezve, * hűséges négylábúakkal együtt tízen vagyunk a mai vadászathoz. Magamban azon morfondírozok, vajon elegendő-e mindez a reménykedéshez, hogy szép terítékkel zárjuk a napol? Tenket. elhagyva kiszállunk az autóból, összerakjuk a puskákat. Juhász Miklós, a kömlői Vadásztársaság elnöke. a kis csapat brigadérosa, rövid eligazítást tart. „Vigyázzunk a lövésekkel, ügyel, jünk egymásra!’’ öreg, kiszáradt, gyepes árok a vadászterület határa, a hanyl kápolna előtt. Innét kezdjük a keresést. Láncban haladunk előre, 50—60 méter távolságra egymástól. Kötésig érő disznóparajos, labo- dás répában taposunk bukdácsolva. S egyszerre csak a szélen felrebben egy fácánkakas. A fácán surran, a puska durran, s a színes tollú madár máris aggatóra kerül. Utána sokáig semmi, csak a taposó bukdácsolás. A tekintet a messzi távolba száguldhat, felüdülhet a színek tarkaságán. Itt-ott fák foltjai, bozótok, csenderesek. Ezek nélkül a letarolt síkság valóságos sivatag lenne, sivár, üres, vigasztalan. Az égről fényes melegség árad szét a hervadó világra. Csupa fény, ragyogás mindenfelé a mező, mintha a tavasz verőfénye lenne. Lengő ökörnyál úszik a levegőégben, csillog- villog', mintha megannyi ezüstfonál volna. Rajta teszi a pók vándorútját más vidékre, más tájakra. Ez az ő légi hajója, melynek egyik végén gomolyba verődött, puha selyemszéken kapaszkodik a vándorló vakmerő léghajós. Úsznak az ezüsthajók, amerre a szellő sodorja, hajtja. Egyik-másik alacsonyan szálldos, hamar fönnakad a cickóró ernyőjén. Sok fenn úszik magasan, bele nem akad a jegenye-nyár sudará- ba sem. Megállók, elkísérem egyiket-másikat messze- messze, míg el nem tűnik a szemem elől, akkor megyek csak tovább. Ám nincs idő további bá- mészkodásra, mert egymás után röppennek fel a fácánok a répatáblából, egyre- másra durrog a puska. A tenki határban ezen a részen hellyel-közzel akad kisebb-nagyobb nádság, zsombékos, sásos terület, hol szívesen tartózkodnak a fácánok. süt meghúzódik olykor a róka is. Ezeket a helyeket, a világért se akarjuk kihagyni. Beküldik a kutyákat. s ketten utánuk megyünk. A többiek felállnak a nádas körül. Nem is bírom számlálni a lövéseket, olyan sűrűn szólítgatják le a magasból a repülő kakasokat. Egy széles, gazos táblához közelítve szép számú fogolycsapat is felrebben, persze tisztes távolban, hogy kárt ne tehessünk bennük, de azért szomszédom mégis utánuk ereszt két lövést, s nagyon örül, hogy próbálkozásának két áldozata is lett. Én pedig egyelőre rostéi lem a sok lyukat. amit a levegőbe lőttem. Nem sokáig, mert hamarosan két lövéssel két kakast sikerül leszólítanom. Az első. aki gratulál, másik szomszédom, akinek üres az aggatnia. Nincs rossz kedve, mert saját sikertelensege nem bánt- I* a jó vadászt, annak is örül, ha a másik szép lövéseket csinál. Még két nádast fésülünk át, megtaposunk egy répatáblát s be is fejezzük a mai napot. Ballagunk a vesszősi vadászházhoz. A tapsifülesek is ki- kvártélyozták már magukat a kukoricatáblákról a csendesebb szántásokra, mert az őszi széltől meg-megingatott szaraz kukoricalevelek zörgését nem nagyon állja félénk természetük. Pattognak, ugratnak körülöttünk a szántásból, egész közeire bevárják az embert. Novemberig biztonságban vannak. Szinte , • ■<: -a • ::«! tisztás felé. Hátunk mögött is ropog az ágtörmelék. Népes rudli vonal előttünk. S ennek mintha nem akarna vége szakadni. De majdnem valamennyi ünő és tehén. A bika kevés köztük, az is hitvány. Az erős bika nem szereti a nyílt helyeket, annak külön útjai vannak. Nemegyszer közel hozzánk, mellettünk váltanak át az ösvényen, de csak mozdulatlanul, nyugodtan állunk a íatórzs mellett. Elég volna a legcsekélyebb mozdulat, hogy hanyatt-homlok szét- szalarijanak a fák között. Áll a régi csárflu Öten azok közül, akik mostanában gyakran leakasztják a szögről a puskát: az erdőtelki vadászok kis csapata. (Fotó: KYD> incselkednek velünk a nyavalyás káposztaírtók, mintha csak tudnák, hogy lövést nem tehetünk rájuk. A vadászház körüli gyepen terítéket készítenek. Vonalban felsorakozunk az elejtett fácánók előtt, csendben megállunk. Ezzel a szertartással adjuk meg a vad végső tiszteletét. A teríték: 31 fácán és 2 fogoly. Nem rossz eredmény, ennyi puskától, pár óra alatt. S míg a hazautazáshoz cihelődünk. elmondja mindenki a kurta lövések hosszú történetét... Az erdő színpadán Az erdő csöndes. Véget ért a szarvasok násza, elhallgattak az „erdei orgonák”. Itt- ott azért még hallani lehet, hogy el-elbődíil egy-egy agancsár, s a kései szerelmes érces hangja bömbölve járja be az erdők rej tekét. Aztán valahol puska dörren: a lövés hangjától messzire visszhangzanak a völgyek. Mi történhetett? — ötlik fel a gondolat azokban, akik távolban a lövést hallják. Ne találgassanak, inkább — gondolatban — tartsanak ve. lem, szegődjünk egy puskás ember nyomába. A puskás, nyárizöld vadászzubbonyban, lábszárra feszülő erdésznadrágban, gumitalpú „surranóban” lépked neszte len. Tetszés szerint választhatunk helyszínt a Bükk rezervátumában : Mész-völgy, Holtember-tető, Koróskő, Bivalyorom. .. Vadászösvényen haladunk, sűrű bozót, egymásba nőtt bokrok szúrós, áttörhetetlen bástyafalai között Alig lábnyomnyi széles csapások vezetnek a szúrós futószedrek, kökényesek, galagonyások közé. Ezeket a. csapásokat, amelyek kiszámíthatatlan .irányt követve bújják keresztül-kasul a vadont, nem emberkéz vágta. Ezek itt a vadak országutai: a vadcsapások. Csak rá kell néznünk, hogy megtudjuk, melyiken milyen vad forog. A nyirkos talajba vágódott csülöklenyomatok, a közeli fák, bokrok serülései, mind biztos ismertetójelek. Az erdő talaján sokfelé látni állatnyomokat. De hol lehetnek ilyenkor maguk az állatok, a vadak? Ha jó szelünk van, s nem csapunk zajt, láthatunk nem is egyet közülük. Pihenjünk meg a gerincre tartó örvényen. Körös-körül csend honol. De nem sokáig. Megzördül az erdő erre is, arra is. Szarvasok patái alatt roppan a száraz ág. És a fák közül kibukkan itt 'is, ott is egy-egy tehén, karcsú ünő. Lassú léptékké! vonulnak a. Még negyed óra az út, felfelé kapaszkodva a tisztásig. A tisztás szélén, jó takarásban foglalunk helyet. Várunk. Ki tudná megmondani, mennyi ideje várunk. S aztán egyszerre erős törtetés, ropogás, száraz gallyak recsegése, kövek gurulósa hallatszik a szálas erdő felől, a tisztás másik .odaláról. ValaT hol a fák között rejtőzik, nem látjuk, csak sejtjük, hol lehet, Figyeli , a ■ tisztást, nincs-e valami veszély. Aztán' óvatosan előmerészkedik, mutatja magát. Távcső sem kell hozzá, szabad szemmel megszámlálhatok agancsának ágai. Szép tizennégy es bika. Szembenéz azzal a bokorral, ahol a puskás rejtőzik. Nyugtalannak látszik. Pontosan szemben áll, szügye igen jó célt mutat. A puskaagy belemélyed szinte a megkeményedett arcbőrbe, jól odaszorul a vállgödörbe. A szigorú pillantás benézi a célgömböt. Váratlan dörrenés, a bika kicsit feldobja az elejét, fordul és visszaindul a szálas felé. Hallani a zuhanását. Nem juthatott messzire. „Hol van?” „Fekszik. .. ” S valóban. ,. Az agancskoronás fej az avaron pihen. A szemek csillogása megtört, elszállt belőle az élet. Az erdő újra csendes. Csak a fonnyadt, levelek hullanak a fákról, és potyog a makk. koppan egyre-másra, amint ágról ágra esik... Terv és mérleg Az erdők s mezők hangosak a puskák zajától. Most dől el: hol és mennyire volt eredményes az idei vadgazdálkodás. Az őszi kilövések, a szarvasbőgés idején megejtett vadászatok jó mérleget mutatnak. Az erdőgazdaság rezervátumaiban a külföldi vadászok súlyos trófeákat zsákmányoltak. A kiugró rekord ezúttal is a BükkéfFW- sőtárkányban 9,50 kg agancs- súlyú bikát hoztak terítékre), de a mátrai vadgazdák jobb átlagsúllyal dicsekedhetnek. A nagyvadas vadásztársaságoknál is minőségi' fejlődést mutat a szarvasállomány, hiszen Tarnaleleszen 7, a dem- jéni erdőben pedig 6,40 kg volt az elejtett legjobb bika kifőzött trófeája. Dél-Hevesben az őzállomány minősége magas szintű: itt olyan őzbakot kaptak puskavégre, amelynek trófeája súlyban a világrekorder agancsét is meghaladta, s csupán esztétikai szempontok miatt nem kerülhetett a világranglista élére. De nézzük részletesebben a kilövési terveket... Fácánból 42 300, fogolyból 6300, nyálból 16 000 darab kilövése vár a vadászokra. A vértéiért vadászatokon 9700 fácánt, 3900 fogolyt és 18 800 nyalat fognak be élve. Az erdőgazdaság rezervátumaiban 500 szarvast, 300 őzet, 170 muflont és 300 vaddisznót kell tűzbe rogyasztani. A vadásztársaságoknál több mint 800 őznek, 220 szarvasbikának, 30 muflonnak és 370 szürke csuhás vaddisznónak készítenek ravatalt. Régen s Hortobágyon, három út mentén, harminc csárda állt. Közülük a legtöbb már csak nevében maradt fenn. A még megtalálható csárdák egy részét a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága folyammosan helyreállíttatja. Felújítva és belső berendezését rekonstruálva ünnepélyesen adták át a régi Medgyes csárdát. Képünkön a csárda ivója. (MTI fotó — Balogh P. László — KS) Uj tanfolyam díszítőművészeti szakkörvezetőknek Megyénkben már hagyományai vannak a díszítő- művészeti szakkörök munkáinak. Öt esztendeje, hogy a korábbi kézimunkaszakkörök egy részében áttértek olyan foglalkozásokra, amelyeken elsősorban a megye népművészet! ” hagyományaival, másrészt az ország más népművészeti tájegységeinek jellemző kincseivel ismerkedtek meg az asszonyok. Ez a munka szerves kiegészítője volt eddig is a honismereti mozgalomnak. A megyében jelenleg működő harminc szakkörből több, számos országosan' is elismert díjat nyert már, különböző országos népművészeti kiállításon. , E mozgalom továbbfejlesztését segíti elő az a tanfolyam, melynek megszervezésére, a korábbi évekhez hasonlóan, a HNF megyei bizottsága és a Megyei Művelődési Központ közösen vállalkozott. November 15-től havonta egyszer, i egynapos foglalkozáson, vesznek részt a szakkörvezetők, s ezt a nyári hónapokban egyhetes bentlakásos tanfolyam fejezi be, amelynek során a Népművelési Intézet szakemberei is tartanak előadásokat Az érdeklődő, leendő szakkörvezetők október 31- ig jelentkezhetnek erre a tanfolyamra,. s a tanfolyam elvégzése után C kategóriájú vizsgát tehetnék. „fiam, ez nem könnyű dolog* 99 • • — Mint vb-titkárnak, mennyi a fizetése? — 3100 forint. — És ha az eredeti szakmájában, elektrotechnikusként helyezkedett volna el, ma hogy keresne? — Nem tudom, talán ugyanennyit. Lehet, hogy kevesebbet, lehet, hogy többet. Az is meglehet, hogy jóval kevesebbet, de nem ez volt a döntő. Made in USSR, ordít a gyufásdoboz nagybetűs felirata. Latom a betűket, s a képet, amelyen a sápadt, félig felhőtakarta hold fényében elnyúló testtel a tajga felé iramodik egy tigris. Made in USSR, készült a Szovjetunióban, villan az agyamba a rövidke angol mondat értelme. Megpróbálom kiböngészni a többi szöveget, a gyufásdoboz azonban meg- pördül, s nincs tovább nyugvása, míg beszélgetünk. — Nem a pénz volt a döntő, nem ez vonzott a pályára. — Hát mi? — Mondjam azt, hogy a családi hagyomány? Nem szeretek nagy szavakat, közhelyeket használni, de nem tudom másként kifejezni: otthonról hoztam magammal ennek a munkának a szeretetét. Édesapám is fiatalon lépett a közigazgatási pályára. 1950-ben már Füzesabonyban dolgozott, mint a járási tanács elnökhelyettese, később a gyöngyösi járási tanácsnál folytatta ezt a munkát. Aki csak a környezetünkben élt, szinte mindenki tanácsi alkalmazott volt. Akkoriban egy udvarban laktunk például Pápay Gyu- láékkal, a megyei tanács mai vb-titkárával és családjával, így hát, gyermekfejjel mit is hallhattam mást, mint azt, hogy a közigazgatás így, a tanácsi munka úgy... A gyufásskatulya társra lelt. Egy pillanatig megnyugszik a cigarettásdoboz mellett, a tigrisképpel az asztallap felé, aztán, amint a dohány felparázslik, újból táncba kezd. — Az elektrotechnika és a családi hagyomány valahogy „ütik” egymást. — Igén, mert az apám egyszer azt mondta, hogy minden legyél, fiam, csak tanácsi dolgozó ne! Tanulj, keress egy nyugodtabb foglalkozást, meri: az emberekkel bánni, az ügyeikkel bajlódni, nem könnyű dolog. Akkor nem mondtam ellent, Budapestre kerültem az erősáramú technikumba. Ügy alakult az életem, mint bárki másé. Tanultam, sportoltam, szórakoztam, aztan leérettségiztem, majd katona lettem. Ebben az időben halt meg az apám, s ekkor jutottak eszembe újra a szavai: fiam. ez nem könnyű dolog...! Elhatároztam, nekivágok, megpróbálom, hiszen én szeretem az embereket, miárt ne intézhetném az ügyes-bajos dolgaikat. .. — ... és akkor Visontára került. — Nem is álmodtam róla! örültem, hogy felvettek a gyöngyösi járási hivatalba, a pénzügyi osztályra költség- vetéseket ellenőrizni. Nem mondom, ez egy kicsit száraz munka volt, már-már arra gondoltam, hogy nem ezt kerestem. S akkor jött a fordulat, 1972. februárjában teiskoláztak a veszprémi tanácsakadémiára. Ettől kezdve gyorsan peregtek az események. Sercen a gyufa, a doboz oldalán szabálytalan barázdát szánt a mérge. Molnár Nándor a hüvelykujjával elsimítja a homlokából a fiatalosan félrefésült haját, mélyet szippant a cigarettából és folytatja. — Visontára 1974. október 1-én kerültem. Három hónapig voltam megbízott vb-tit- kár, aztán kineveztek. Huszonhárom évesen. — Ezek szerint mór több mint egy éve itt van. Mivel ünnepelte meg a jubileumát? — Munkával. Rengeteg a teendőnk, ennek a falunak újra kellett kezdenie az életet. A bánya miatt egyszer már „halálra ítélt” település élete 1969-ben megpezsdült. Ma már lehet építeni, tervezni sőt, kell is! Még mindig egy sor pótolnivalónk van, pedig eddig sem tétlenkedtünk. Két községi hidat építettünk a bánya segítségével, van mír víz és vízvezeték is. Űj ABC. húsbolt, zöldségesüzlet nyílt. Az ■újjávarázsolt könyvtárat a közeljövőben avatjuk. És mindemellett tervezzük a jövőt. Valamikor azt mondták, kihal ez a község. A jóslat szerencsére nem vált be, ma ezernégyszázan élnek itt, és lassan visszajönnek ss emberek. Ez pedig azt jelenti. hogy hisznek ate itteni jövőben. Várom, hogy teleírt papírlapokat, többféle kimutatást vegyen elő. Ehelyett fejből sorolja a falu terveit. — Sok mindent akarunk. Tavaszra elkészül az új posta, az elkövetkezendő években pedig egy új óvoda építéséhez kezdünk, napközi otthont kapnak a falu rászorult öregei. Felújítjuk a kultúr- házat, bővítjük a villanyhálózatot, sportöltözőt és egy új tüzoltószertárat építünk az üzemek összefogásával. Korszerűsítjük az általános iskolát is, hiszen egyre több gyermekre kell számítanunk, a visontai fiatalok 56 részlegesen közművesített telket kaptak. Kihalás helyett terjeszkedünk: — mondja olyan jártassággal, mintha örökké itt. élt volna. Mintha nem is egy esztendeje izgult volna először ebben a faluban, amikor bemutatkozni oda kellett állnia az emberek, a tanácstagok, a falu népe elé, amikor „zöldfülűként” ösz- sze kellett adnia az első házasulandó párt... Az asztalra dobja a gyu- fásdobozt, egy vastag, sten- cilezett lapokat tartalmazó dosszié mellé. — A tanácsakadémiáról küldték a volt hallgatóknak — mutatja. — A kérdőívekben tulajdonképpen arra kérnek vá’aszt. hosv miként sikerült kint az életben ... — Jó kérdés. Valóban, hogy sikerült? — Ügy érzem, otthont találtam itt. befogadtak. Ami pedig a munkát illeti, az ember mindig egy kicsivel többet szeretne tenni... Szilvás István
