Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-16 / 217. szám

WtAO'PROtCTÄRf«; ECYPSÜUeTeKl ,/VPflüjiiui AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXVI. évfoiyam, 217. szám ARA: 80 FILLER 1975. szeptember 1«„ kedd Losonczi Pál fogadta a finnugor kongresszus résztvevőit Hétfőn az építők szak­szervezetének Dózsa György úti székhazában megtartott plenáris és záróüléssel befe­jeződött a IV. nemzetközi finnugor kongresszus egyhe­tes programja. Délelőtt a kongresszus összefoglaló ple­náris ülésén Kustaa Vilkuna finn akadémikus, a kong­resszus alelnöke, „Nyelvha­tár, etnikai határ és kultu­rális határ” címmel megtar­tott előadásában átfogó ké­pet rajzolt a kongresszus valamennyi szekciójának munkájáról, melyet vita kö­vetett. A tudományos tanácskozás záróünnepségét délután (ugyancsak a MÉMOSZ székházában) tartják. Ezen terjesztik elő egyebek kö­zött a finnugor kongresszu­sok nemzetközi bizottságá­nak határozati javaslatait a nemzetközi együttműködés további formáiról. Este Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, a kongresszus fő védnöke fogadást ad a kongresszus részvevőinek tiszteletére az Onszágház- ban. (MTI) Azevedo kormánya gátat vethet az ellenforradalomnak KORMÁNYALAKÍTÁS! TÁRGYALÁSOK LISSZABONBAN SOARES AZ NSZK-BAN Lisszabonban hétfőn dél­előtt újabb tanácskozást tar­tott Gomes elnök, Azevedo kijelölt miniszterelnök, a szo­cialista párt és a demokra­tikus néppárt képviselője. Délután a PKP küldöttsége kereste fel az elnöki palotát. Valamennyi megbeszélés cél­ja az volt, hogy eldöntsék, ki kapjon miniszteri tárcát az új kabinetben. Egyelőre csak az biztos, hogy Azevedo lesz a kor­mányfő, a külügyminiszteri tárcát pedig Meló Antunes őrnagy kapja. Ö már betöltöt­te ezt a funkciót Vasco Gon- ealves koalíciós kormányában 1975. március és július kö­zött. Antunes őrnagy annak a katonai csoportnak a veze­tője, amelyik augusztus 7-én szembefordult az MFA népi hatalmi rendszer kiépítésére vonatkozó szocialista prog­ramjával és szociáldemokra­ta platformra helyezkedett. Octavio Pato, a kommunis­ta párt Központi Bizottságá­nak titkára, a Politikai Bi­zottság tagja, aki végig részt vett a kormányalakítási tár­gyalásokon, vasárnap beszé­det mondott Evoroban és ki­jelentette: „sokan felteszik a kérdést, vajon kívánatos kormányt kap-e az ország? Meg kell mondanunk, hogy ami kívánatos, nem mindig lehetséges”. Szavaiból kitűnt hogy a kommunista párt szí­vesen támogatott volna egy olyan kormánykoalíciót, amelyben a fegyveres erők mozgalmának képviselőin kí­vül részt vettek volna a szo­cialisták és kommunisták, meg néhány baloldali párt miniszterei, de kimaradt vol­na belőle a demokratikus nép­párt (PPD). Pato szerint az, hogy az új kormány nem ilyen „felállású” lesz, annak a kö­vetkezménye, hogy a Soares- féle szocialista párti vezetés ragaszkodott a jobboldali néppárthoz. Ezzel együtt (Folytatás a 2. oldalon) Befejeződött az ENSZ rendkívüli ülésszaka Ma délután megkezdi munkáját a jubileumi ülésszak Hajnali órákba nyúló in­tenzív megbeszélések folytak a hét végén az ENSZ-ben, hogy a jubileumi. 30. ülés­szak megnyitása előtt még a hétfői napon az „Üj nem­zetközi gazdasági rendre” vonatkozó dokumentum el­fogadásával. befejezhessék a közgyűlés 7., rendkívüli ülés­szakát. Ismeretes, hogy a doku­mentum jóváhagyásához tel­jes egyetértés szükséges. A magánjellegű megbeszélése­ken ezért igyekeznek komp­romisszumos megoldást talál­ni a fejlődő országok által előterjesztett javaslatokra. Diplomáciai források szerint a „hetvenhetek csoportja” ragaszkodik a kereskedelem stabilizálására, különösen az export- és importárak viszo­nyára vonatkozó elképzelé­seihez, amelyeket az Egye­sült 'Államok a 12 nappal ezelőtt megkezdődött, zárt ajtók mögötti tárgyalásokon elutasított. Kurt Waldheim, a világszer­vezet főtitkára személyes erőfeszítéseket tesz a rend­kívüli ülésszak sikerének biztosításáért. Vasárnap tele­fonbeszélgetést folytatott Kissinger amerikai külügy­miniszterrel. Moynihan-nel. az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselőjével, Butef- lika algériai külügyminisz­terrel, az ülésszak elnökével és több más diplomatával. A záródokumentum kidol­gozásával foglalkozó külön­bizottság vasárnap éjjel is folytatta munkáját, hogy még hétfőn a plenáris ülés elé terjeszthessék a határo­zati javaslatot. Diplomata­körökben nem tartják ki­zártnak azt sem, hogy a rendkívüli ülésszak záró ülését, kedden resael tartiák. Az ENSZ-közgyűlés 30. ülés­szaka kedden délután kezdi meg munkáját. (AP, Reuter, UPI) Gyöngyösi szüret Szűre fi felvonulás Makrádén Színpompás szüreti felvonulással ért véget az az egyhetes ünnepségsorozat, mely- tpel a 700 éves község, Nagyréde, jubileumát ünnepelte. A vidám felvonulást megnézték a gyöngyösi járás, és a község vezetői is. Képünk a csinos nagyrédei lányokat örökítette meg, akik az idei termést mutató fürtöket vitték, (Fotó: Szabó Sándor) Heves megyei érmesek Kitüntetett termékeink a kiállításon Több mint két hétig fogad­ta látogatóit az idei 68. Orszá­gos Mezőgazdasági és Élelmi­szeripari Kiállítás és Vásár, valamint a vele együtt ren­dezett AGROMASEXPO ’75. A nagy sikerű bemutató iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy több mint egymillióan tekintették meg a hazai és 14 külföldi ország mezőgaz­daságának valamint élelmi­szeriparának reprezentáns termékeit. A nagyszabású seregszem­lén természetesen Heves me­gye is bemutatkozott. Me­gyénkből,, mint azt korábban hírül adtuk, 14 termelőszö­vetkezet, négy állami gazda­ság és hét élelmiszeripari vállalat mutatta be legjobb­jait. A kiállítás zsűrije érté­kelte a bemutatón részt vett árukat és díjazta azokat. A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium által ala­pított díjakat vasárnap, a kiállítás zárónapján dr. Ro­many Pál, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át a győzteseknek, kiemelke­dő munkájuk elismeréseként. Aranyérmet kapott: a det- ki Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet tavaszi árpája, a horti paradicsom, a hevesi J Rákóczi görögdinnyé­je, a gyöngyöspatai ősziba­rack, az abasári, nagyrédei szőlőoltvány, valamint az Eger—Gyöngyös vidéki Pin­cegazdaság díszdobozba cso­magolt Egri bikavére. Ezüstérmet nyert: az eger- szóláti Béke Termelőszövet­kezet rajnai lúdállománya, az Egri Dohánygyár „Eger” ci­garettája, az Országos Lóte­nyésztési Felügyelőség Gyön­gyösi Kirendeltségének „Plú­tó” nevű lova, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ka­lapácsos kérgezőgépe és az erdőfelújítás komplex mód­szere, a Heves megyei Taná­csi Építőipari Vállalat hígtrá­gya-öntözőberendezése, a nagyrédei, a gyöngyöspatai, az abasári és a visontai szövet­kezet borszőlője, valamint a hevesi Rákóczi tavaszi árpá­ja is. Bronzéremmel tüntették ki: az egri MEZŐGÉP Vállalát automata juhetető- és itató-' berendezését, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság hi­degágyas fenyőnevelési mód­szerét, az abasári szőlőolt­ványt, a vécsi, az atkári es a detki borszőlőket, továbbá a Csányi Állami Gazdaság star- king almáját. A vásár igazi jelentősége azonban most a zárást köve­tően jelentkezik. Miután ' a szerzett tapasztalatokat fel­használják, s. a bemutatott gépeket, eljárásokat beveze­tik a mezőgazdasági üze­meinkben. 75 Díszkísérettel, négylovas hintán érkezett Karnevál hercege A hírügynökségek egybehang­zóan jelentik Genf bői: A valamennyi érdekelt, televí­ziós társaság ne vébe jj a mont­reali olimpiai játékok szervező bizottságával fárgyaló European Broadcasting Union (EBU) hét­főn hivatalosan bejelentett« a megegyezést; Kanada elfogadta az olimpiái televíziós egyenes adásban közvetíteni kí­vánó társaságok árajánlatát. Az EBU kommünikéje beszá­mol arról, hogy a megegyezés az EBU mellett az Tntervízióra, az ázsiai és az afrikai, valamint a dél-amerikai társaságokra vo­natkozik. Lovas huszárok kísérték a pompás négy ló által vonta­tott hintót, amelyben Karne­vál hercege foglalt helyet ^szépséges párja oldalán. A menet a városi tanács épü­lete előtti térre érkezett, ahol több ezres tömeg várta őket vasárnap délelőtt 11 órakor. Berényi József, a tanács elnöke mondott meg- nyitótC üdvözölte a kedves vendégeket, köztük dr. Var­ga Józsefet, a megyei tanács elnökhelyettesét és Páti Je­nőt, a Hazafias Népfront megyei titkárát. — Nyolc napon át vígsá- gos ünnepét üli a város — mondotta a városi tanács elnöke többek között. — Ünnepeljük a szőlőmunkáso­kat, akik lankadatlan szorga­lommal és okos hozzáértés­sel virágzó szőlőkultúrát te­remtettek a Mátra alján, ahol ma már a legkorsze­rűbb eszközökkel és mód­szerekkel dolgoznak a ter­melőszövetkezetekben és az állami gazdaságban és a tu­dományok legfrissebb ered­ményeit sajátíthatják el a kertészeti főiskolán. Ezután így- fctytattai — Szép és értékes örök­ség a gyöngyösi szüret meg­ünneplése. Ez a szokás, egy­ben eszmei hagyaték is, amely együtt él szűkebb ha­zánk, a Mátra vidékének szorgalmas népével. Szívből kívánom, hogy a gyöngyösi szüret nyolcnapos program­ja hozza még közelebb egy­máshoz a város és a járás, a mátrai táj minden dolgo­zóját. Ezután Karnevál hercege sem maradt ki azoknak a sorából, akik most jókíván­ságaikat fejezték ki, majd átvette a tanács elnökétől a szüreti vígság jelképét, a díszes serleget. A benne levő ízes borból egy kortyot a vendégekre köszöntött Kar­nevál hercege. Ezalatt a Gyöngyösi Játék­szín szereplői felvonultak a díszemelvény elé, ahol tré­fás szüreti jelenetet mutat­tak be. A komediazok helyébe a Vidróczki együttes tagjai léptek, akik selyempántlikás szőlőtőkét táncoltak körül. Friss csárdást roptak, majd ismét megszólallak a fanfá­rok: a Fii}, süvölt a Mátra szele dallamával hirdették, hogy a szüreti napok ün­nepségsorozata megkezdő­dött. A hercegi pár újból hintóba szállt, a lovasok kí­séretében végighajtattak a városon és a hírnök fenn­hangon adta tudtául min­denkinek, hogy a következő napokban milyen események várják a nézőket, a vendé­geket' Ebéd után a Fegyveres Erők Klubjában Czakó Gá­bor József Attila-díjas író mondott megnyitót, a fiatal népművészek munkáit be­mutató kiállításon. A gazdag anyagú kiállítás bizonyítja, hogy a népművé­szetnek újabb fellendülése lelkesíti a fiatalokat az al kotásra. , Hétfőn délelőtt 10 órakor a GYÖNGYSZÖV Áruház­ban a szüreti napok kereté­ben Csernyászky Tamás, a szövetkezet’ elnöke üdvözöl- te az NDK kereskedelmi hét alkalmából a vendégeket, köztük a város párt-, állami vezetőit, a járás es a me­gye vezető beosztású képvi­selőit. Majd Josef Sebek, .az NDK-beii Halle város áru­házának igazgatója mondott beszédet. Délután 4 órakor ünne­pélyes keretek között adta „t a városi tanács elnöke, Be rényi József a IV. I lakás­fenntartó szövetkezet köz­gyűlésén a 250. szövetkézé ti lakástulajdonosnak a kulcso­kat, mellé a tanács és la­kásszövetkezet ajándékát is. Mérges utcai lakótömb jubi­lánsa Demeter Frigyes, az Izzó vasesztergályosa, 12 éve dolgozik az Izzóban, ahol 1 a felesége pedig betanított munkás. Két kisgyerekükkel együtt költöznek be az űj lakásba. Ez a kis epizód is jól il­lett a gyöngyösi szüreti na­pok eseményeihez, mintegy hangsúlyozva, hogy a vi­dámság, a jókedv mellett a városban tovább folyik az élet, a maga gazdag vájV‘- zatosságában. ★ A mai program A Szüret a képző művé­szetben cünű kiállítás meg­nyitása délután 4 órakor a Berze Nagy János Gimná­zium dísztermében. Beszédet mond: dr. FuLip Lajos, girrxf názi.umi igazgató. Végleges döntés Minden kontinens látja a montreáli olimpiát 9

Next

/
Thumbnails
Contents