Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-14 / 216. szám
<fca^^A.«SAAAAAAAAAA/»>A^AAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAA^ « ..., hogy van egy jó rendőrviccem. Elmondjam? A vicc úgy szál, hogy... És a viccnek inindig akad lelkes hallgatója. Civil is, rendőr is. Ismét vannak rendőrvicceink. Arról viccelünk általában, amit, vagy akit szeretünk, meg arról, akit, vagy amit nem. Néhány éve van reneszánsza ismét a rendőrviccnek, mert azelőtt is voltak, emlékezem rá, hogy voltak, s úgy kezdődtek, hogy éjjel jöttek... kopogtattak... Aztán egy ideig a rendőr csak jogi, rendészeti fogalom volt, és még mindig nem emberi és talán a rendőrség, mint pálya sem tartozott a legvonzóbbak közé..1 Most olyan figurája lett életünknek, de legalábbis olyan figurájának ígérkezik — a legjobb előjelekkel —, mint ahogyan elképzeléseinkben a párizsi, vagy a londoni rendőr volt, s amilyen a moszkvai lett. Van tehát egy rendőrviccem. Az van. De az építőiparról például nincs viccem. Közvélemény-kutatást végeztem pohár mellett és pohár nélkül, nyílt, egyenes rákérdezéssel, vagy ihletett, megindítható viccmeséléssel, ám viccet az építőiparról senki sem mondott. Eszem ágában sincs eltúlozni a magyar nép viccalkotó készségét, és még azt se állítanám, hogy mindig és jó zsilip a vicc, az adoma, ám az kétségtelen, hogy nálunk gyakran még ki sem mondanak valamit fent, de a vicc már megszületett róla lent. Jó, vagy rossz vicc, jó szándékú, vagy éppen ellenkező előjelű, de nyomon kíséri, néha meg is előzi szülőjét. Ez az az eset, amikor a gyermek előbb van, mint szülőanyja! — Mindig gond és egyre nagyobb lesz az építőmunkás szakember-utánpótlás — így az egyik nagy építőipari vállalatunk vezetője ... — Miért, a fiatalok nem mennek építőmunkásnak? — Építőknek? Mikor még vicc sincs rólunk...: — jegyezte meg válaszul kesernyésen. S ekkor jutott az eszembe, hogy valóban, nálunk, ahol az építkezések — minden ellentmondásaikkal együtt is — meghatározói életünknek, ahol több az állvány, mint az erdő, ahol az építés és az új társadalom fogalma valósággal jelzős szerkezetté nőtt össze, se tréfa, se anekdota, se villámtréfa, se jóindulatú és .megértő vicc, se rosszindulatú politikai pamflett nincs az építőiparról. — Ugyan már, nem elég rossz viccet csináltak ők maguk a határidőkkel? Ha azt hallom, hogy ezt és ezt a házat ekkorra és ekkorra adják át, hát nevetnem kell... Keserűen! — tette hozzá a barátom, amikor szűkebb körben is kutattam a viccek hiányát a munkásélet e területéről... — Arról van szó, szakikám, hogy ha mi csúszunk a határidővel, akkor kétszáz leendő lakástulajdonos . veri a balhét. És még igazuk is van. És ráadásul leggyakrabban nem is mi tehetünk róla ... — tájékoztatott az építkezés brigádvezetője, miközben búcsút intett, mert éppen elvezényelték egy másik, a még sürgősebb épit^^és,re. i fejteni olyan komoly dolog, hogy azzal nem lehet viccelni V Az elgondolkodtató tény mégiscsak az, hogy miközben a lakótelepek százai, a lakások tízezrei épülnek fel, új városok kerültek és kerülnek a térképre, s miközben Európa-rangú és lenyűgöző méretű ipartelepek bújnak elő a tegnap még semmiből, egyszóval, amíg az építőipar soha nem látott és talán soha nem is gondolt óriási feladatok megoldásának kulcsfigurája — az építőkről még vicc sincs. " Csak egy lemondó kézlegyintés. Az van! Ha az építőiparról, a határidőről, meg effélékről esik szó bárhol is. Az átlagember ugyanis olvassa az újságban, hogy az olefinmű építői..., hogy Paks építői..., hogy Visonta és Kisköre építői, de aztán az átlagember feláll a maltertörmelékrői, amelyen eddig ült és átbotorkál még vagy tíz törttéglahalmon, és kilép egykori lakása ajtajának helyén az utcára. Mert a lakását éppen két éve tatarozzák az építők. Hiszi és vallja az átlagember, éppen ebből kiindulva véli, a határidőt csak azért találták ki, hogy legyen minek csúsznia, mert még az ötödik határidő sem az igazi. Az átlagember ott tart, hogy egyszerűen nem hisz az építőiparnak és elengedi már a füle mellett azokat a dátumokat, az' évszámokat és a napokat, amelyek a határidőt, vagy határidőket lennének hivatva fémjelezni. A magyar építőipar elvesztette hitelét és becsületét? Ostobaság. Megingott a hit és a bizalom a magyar építőiparban? Nevetséges. Először is más építőipar nem is dolgozik hazánkban, mint a magyar. Ez van, ezt kell szeretni — mondhatná erre fanyarul a magyar építtető. Másodszor is — és ez a lényeg — a magyar építőipar nagyszerű dolgokra képes, ha nagyszerű dolgokat kell csinálnia és ugyanakkor az ezernyi érthető, magyarázható objektív ok mellett, azon túl is, olyan dolgokra is képes, ha számára kis ügyekről van szó, hogy az ember haja az égnek áll tőle és dehogyis jut eszébe viccelni. Sírni inkább! A magyar építőipar olyan, mint egy szép, termékeny, de nagyon szeszélyes, és kiszámíthatatlan asz- szony. És kinek van kedve egy szeszélyes szép asszonynyal viccelni? És miért lenne vicc az egész építőipari gond? Adjak én is inkább megoldást, az hasznosabb lesz? Lakos vagyok csak és nem lakásépítő. Csak panaszkodni tudok, de azt nagyon. De szeretnék egy jó viccet is elmondani végre. Kettőt inkább: egy régi rendőrviccet és végre egy új építőiparit. Hogy nevessenek az emberek és ne kinevessenek! D ELDEBRÖ ügy szemre semmiben sem különbözik a környékbeli, mátraalji falvaktól. Széles műút fűzi fel domboldalak, lágy, finom hajlatok között, örálló fák, tisztelegve sorakozó házak, előttük pázsitfoglalatban virágágyások. Mindenütt rend, ápoltság, gondosság, pedantéria. Túl a Tárnán méregzöld hegyek, a Mátra erdős magaslatai állják el a láthatárt, s odébb a visontai erőmű kéményének égre csavarodó füstje jelzi az ipari tájat. Éjjel esett, a hajnali meleg szél azonban egy-kettőre felszántotta a nedves nyomokat, megint forrón tűz a nap. Semmi sem mozdul-neszel a dolgos nyárban. A falu szinte néptelennek tűnik. Az ablakok üvegszemén szikrázva pattan szét a napfény. Forróság ömlik minden talpalatnyi helyre, még az árnyékok is bemenekülnek a kerítések alá. A falu közepén kopott feliratú pléhtábla mutat a közeli templom irányába. Az út még kopottább, kátyús, elhanyagolt. Igaz, ez aligha szegheti kedvét az idegennek, mint ahogy más felkészületlenség sem riaszt el senkit, aki Fel- debrő egyedülálló műtörténe- ti értékére kíváncsi. Felkészületlenség az idegenek fogadásában tapasztalható. Pedig évről évre nő az idegen- forgalom. S különösen nyaranta élénk a zarándoklat, hogy láthassák a rejtélyes barlangtemplomot, az Árpádkorabeli műemlék altemplomot. Az érdeklődés természetesen nem csupán a nevezetes műemléknek, hanem Aba Sámuel személyének is szól, akiről mindmáig nagyon keveset tudunk. A riporter a kíváncsiak között is legkíváncsibb természet, s ehhez most még egy izgalmas hír is társul: régész kutatja a templomkert földrétegeit, régész vallatja az altemplom kövekbe dermedt, néma történelmét. Ahogy a feltárás színhelyére tartok, számba veszem, mi az, amit az eddigi forrásokból Feldebrő hírességéről tudhatunk? Oldalakat töltenek meg a noteszban a krónikákból kimásolt sorok, azok a passzusok, melyeket a levéltár, a Főegyházmegyei Könyvtár híves csendjében tanulmányokból, tudományos dolgozatokból kijegyeztem. Mi lehet az összegezés? Sok a rejtély és titokzatosság az őstemplom körül. Sok a tisztázatlan, megválaszolatlan kérdés. Jelentős építmény volt Sokan elfogadják Václáv Mend, a kitűnő cseh tudós ama megállapítását, hogy az Európában szinte teljességgel társ nélküli feldebrői őstemplom formai, alaprajzi elrendezése a bizánci építészeti formákkal és motívumokkal megegyező. Hasonló építményeket szép számmal találhatni a kazár birodalom Kaukázushoz közeli te- * rületén, ahol az a kabar törzs is élt, amely nyolcadikként csatlakozott a honfoglaló magyarokhoz, s amelyből a Mátr_a alján megtelepülő Aba nemzetség is való. A kazár birodalomban megismert építészeti formákat alkalmazva építhették meg sajátos stílusú feldebrői templomukat is. A templom jelentős építmény volt. S különleges oka kellett legyen, hogy éppen egy olyan semmi, aprócska településen építsék fel, mint a középkori Debrő. Az ok kizárólagosan az Aba nemzetséghez köthető, legin- kábbis Aba Sámuelhez, ‘ a nemzetség legtekintélyesebb tagjának személyéhez. Nem 34 építkezés céjjá sem: impozáns temetkezési helyet kívántak kialakítani, a tekintélyes személyiséghez illő nyughelyét. Nem véletlen, hogy a centrális térelrendezésű templom középpontja éppen az altemplomban levő sírkamra. MIT TUDUNK Aba Sámuelről? A Gesta Hungarorum 32. fejezetében P. magister ezt jegyezte fel róla: „...Árpád vezér nagy földet adott Ed- nek es Edömennek a Mátra- erdöhen, ahol unokájuk Pata később várat épített. Az ő sarjadékukból származók hosszú idő után Sámuel király, kit kegyességéért Aba- nak hívtak.” Más krónikákban, természetesen nem dicséretnek szánva, így festik jellemét: „... arcátlanná vált, dölyfösen dúlt-fúlt...; úgy ítélt ugyanis, hogy mindenki egyforma, az urak a szolgákkal; sőt semmibe vette az esküszegést is; megvetette ugyanis az ország nemeseit és mindig a parasztokkal, nemtelenekkel tartott...” Hol történt meggyilkoltatása és hol temették el? Ezt sokáig rejtély homálya takarta. A Képes Krónikában így áll: „Aba verő rex devictus fugit versus Tysciam et villa quadam in scoobe veteri ab Hungari, quibus regnans nocureat, crudelitert ingula- tur. Cuius quidem corpus est sepultum in ecclasia, quae fuerat prope ipsam villám. Post aliquos antem annos, cum esset effosum de sepul- chro, sudarium et ipsius ves- timente invenerunt incorrup- ta et loca vulnerum resanata. Tandem sepelierunt in pro- piio monasterio in Sarus.” Az idézet magyarul: „Aba király legyőzötten a Tisza fele menekült és egy falu régi vermében Kegyetlenül meggyilkolták. Testét a falu melletti templomban temettek el. Néhány év múltán, amikor a sírjából kiásták, szemfödelét és ruháit romlatlanul találták, sebhelyei begyógyultak. Majd ezután eltemették saját monostorában, Sáron.” Mindössze három esztendeig uralkodhatott. Az Or- seolo Péter ellen fordult, urak emelték trónra. A köznépre támaszkodva szembefordult III. Henrik németrómai császárral, s az őt támogató magyar urakkal is. III. Henrik a ménfői csatában (1044) vereséget mért rá, s menekülés közben meggyilkolták. Aba verő rex Kovács Béla — korábban középkorral foglalkozó régész, most a megyei levéltár igazgatója — Kabarok és palócok c. tanulmányában a krónika szövegének alapvetően új értelmezésével lépett fel, tisztázva Sámuel király erőszakos halálának színhelyét. A magyar krónikák egyöntetű állításának helyességét vitatta ebben a szövegrészben: „in villa quadam in scoobe veteri”. Bizonyítva, hogy a scoobe szóalak a scrobe kifejezés rontott formája. Az „in scrobe veteri" kifejezést még a Képes Krónika legújabb kiadása is „Öregbarl(rngb<in”-nak fordította, ilyen magyar helységnév pedig nehezen képzelhető el. A scrobs árkot, gödröt jelent, s ugyanez az értelme a szláv nyelvből származó Debrő névnek is, „tehát a krónikás a szláv helységnevet latin tükörszó formájában adta vissza”. A Debrő községnevet két település viseli, s középkori szóhasználat szerint a két falut nevezhették Öreg-Deb- rőnek és Üj-Debrőnek. A krónikában szereplő „in scrobe veteri” kifejezés nem lehet más, mint a szláv eredetű községnév (Öreg-Deb- rő) pontos latin fordítása. S még csak két dolgot az érvelést erősítő okfejtések sorából. Az egyik: lélektanilag is érthető, indokolt, hogy Aba király nemzetségének ősi szállásterületén keres menedéket. A másik következtetést maga a forrás, a krónika szövege kínálja: „amikor a sírjából kiásták, szemfödelét és ruháit romlatlanul találták, sebhelyei begyógyultak”. E csodának tűnő dolgot, amit a krónika tényszerűen rögzít, el sem képzelhetjük, ha a királyt ásott sírba helyezik, mert a holttest bomlása rövid idő alatt és elkerülhetetlenül megindul. Am ha kövekkel falazott, kőlappal lefedett kripta a sírhely, könnyen elképzelhető egy esetleges mu- mifikáció. Különben a mai Feldebrőn levő templom helye is megfelel a krónika helymeghatározásának: „Testét a falu melletti templomban temették el...” Temetőt ásnak És itt vagyok a feltárás színhelyén, belépek a templomkertbe. A régi templom maradványaira emelt XVIII. századi barokk építmény körül kutatóárkok tátongnak. Az árkok mellett friss Jöld- hányások púposodnak. Csak a szerszámon; neszezése hallatszik. Csendben dolgoznak az emberek. Július eleje óta tart a feltárás, amelyet a kék, kendővel hátrakötött fejű, bánná blúzos, kék far- meros, napbarnított arcú dr. Kovalovszky Júlia, a Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa vezet. A TEMPLOMKERTBEN temetőt ásnak. Halkan köszönök. A sírok fölött állok, a kutatóárok szélén és nézek. lefelé. Júlia könnyedén kitornássza magát a mély kutatóárokból, s a csontoktól eltávolodva beszélgetünk. — Valóban sok itt a rejtély — magyarázza készségesen '—, de a tervszerű feltárásoknak köszönhetően ezek a rejtélyek‘erősen oszladoznak. Számos kérdésre adhatunk ma már határozott választ, jóllehet a felmérések,^ a feltárások eredményeinek végső összegezése, értékelése még hátra van. Időtlenség, maradandóság •— Mióta tudunk Feldebrő hírességéről? — A múlt század vége felé történt a „felfedezés”. Nagy szenzációként tálalták az újságok, hogy Feldebrőn barlangtemplom rejtőzik a barokk templom alatt. Először csak az őstemplom freskókra figyeltek fel. Gerecse Péter volt az első, aki 1897-ben az altemplomot az építéstörténet oldaláról vizsgálni kezdte. Hosszú szünet után. 1925-ben Lux Kálmán és Szőnyi Ottó irányításával indult újabb kutatás. Ez volt az első „tapogatózó” ásatás. Valódi ásatásokról csak 1936- ból beszélhetünk, ami ugyancsak Lux és Szőnyi nevéhez fűződik. Megtalálták a sírkamrába vezető lépcsőt, feltárták a kőből faragott és nagy méretű kőlappal fedett sir ládát is. .aztan -- vissza!»karfák rá a földet. Sajno«, még feljegyzésekben se maradt semmi nyoma, hogy mit láttak, mit találtak a sírban. A szóbeli közlések pedig ellentmondóak, semmitmondóak, bizonytalanok erről a feltérésról. 1942-ből való egy értékes lelet, román kori főpapi pásztorbot feje, szétnyitott szájú, faragott so: rényű oroszlánfejet ábrázol. Ám erről is csak annyit tudunk, hogy „az egyik sírból került elő” az altem plomi lépcsősor mellől. A tervszerű, tudományos feltáró munkát dr. Méri István, a Nemzeti Múzeum kitűnő archeológusa kezdte meg 1963—64- ben. ö vállalkozott, és azt mondhatom, hogy sikerrel, az őstemplom-égyüttes alaprajzi és felépítési rendszerének tisztázására. Hogy csak néhányat említsek a tisztázott kérdések közül: az ős- templom-együttes építésformája bizánci eredetű; ser. építmény sírtemplom céljára épült, s az egésznek centruma. középpontja az altemplomban levő boltozatos sírkamra. — És hogyan kapcsolódott be a feldebrői ásatás munkájába Kovalovszky Júlia? A negyedik apszis — Fő kutatási területem az Árpád-kori falufeltáras, 1962 óta dolgozom a Békés megyei Doboz községben, ahol az Árpád-kori falu településszerkezetét vizsgálom. Ez az eddig ismert egyetlen olyan település, amely kapcsolatban volt a keleti szál- lasterületekkel. Mindebből, amit emondtam, természetesen nem azt lehet leszűrni, hogy idegen terület számomra a feldebrői feltárás. Méri Istvánt én a tanítómesteremnek vallom, s a dobozi kutatások mellett is tudtam időt szakítani arra, hogy az itteni munkájában segítsek, részt vegyek. Mesterem már hosszabb ideje nem dolgozhat, beteg, így 1972 óta én folytatom és igyekszem befejezni a feltárást. Az eredmények? Sikerült megtalálni a 20x20 négyzetméteres alapterületű ös- templom negyedik apszisát. A templom közvetlen környékének ásatása során késő középkori temető sírhelyeit tártam fel, ugyanakkor Árpád-kori sírra is bukkantam. Előjött a föld alól a temető kerítésének, az ún. cinteremnek kőfalazata is, amelyet kb. 4 méter mély árok ölelt körül. A csontok mellett kevés pénzlelet, a temetőárok betöméséből pedig korai Árpád-kori cserépdarabok kerültek napfényre. Izgalmasabb volt a munka az altemplomban, ahol olyan részre bukkantam, ami eddig ismeretlen volt a kutatók előtt. Az eredeti állapotnak megfelelően állítottuk helyre a sírkamrát, s ezzel itt be is fejeződött a régészeti kutatás. Következhetnek a statikai vizsgálatok, s az egész épület teljes műemléki helyreállítása... MEGKERÜLJÜK a templomot. Kinyílik előttem egy vastag, pántos faajtó. „Tessék befáradni” — invitál a régész. Alacsony homlokzatú az ajtó, s a zöld gyep borította templomkertből kissé meggömyedve lépek a mélybe vezető kőgrádicsokra. Az oszlopcsarnokos barlangtemplom kövei között, , a freskókkal ékített boltívek alatt az időtlenséget és a maradandóságot érzem. Rejtélyek születnek, rejtélyek oszladoznak. Nem élünk sokáig. de valami mindig volt belőlünk, s valami mindig marad. Van, ami mindig változik, van, ami mindig megmarad... “____ _ P ataky Dezső riportja A barlangteaplom Ssrejtéire oszlik
