Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-21 / 222. szám

Befeleződött a Magyar Könyvtárosok Egyesületének egri vándorgyűlése 1975. szeptember 21., vasárnap A Nap kél ,5.28 —, nyugszik 17.46 órakor A Hold kél 17.46 —, nyugszik 6.26 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁTÉ nevű kedves olvasóinkat! Máté az ősi arameus névből, a „Mattitjahu^-ból származik,, melynek jelentése az ősi „Jáhvé” istennév révén „isten ajándékaRövidített formája a héber „Mathai” volt. Hetvenöt évvel ezelőtt született H. Sz. Kostojanc szovjet ' fiziologus, a Szovjetunió Tudományos Akadé­miájának tagja. Mint ismeretes, az élettan, más néven fiziológia a biológiai tudományoknak az életjelenségeket fenntartó élő szervezetek (sejtek, sejtalkotó részek, szövetek, .szervezetek) normális működésével foglalkozó ág. Kö­rébe tartozik annak a vizgálata is, hogy az egyes sej­tek vagy szervek működése hogyan érvényesül, illet­ve módosul a szervezet, illetve a környezet állandó be­folyása során. Kostojanc professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Természettudomány-történeti intézetének igazgatója, elsősorban az állati szervezetek funkcioná­lis evolúciója és az ing er folyamatok enzimkémiai alap­jai témakörében szerzett nemzetközi hírnevet. Az ösz- szehasonlító fiziológia területén végzett kiemelkedő munkája jelentős segítséget nyújtott a magyar tudo­mánynak is; a kiváló tudós három éven át vállalta, hogy nyaranta hazánkban tanfolyamot tart a fiatal kutatók képzésére az összehasonlító fiziológiából. Időjárás: Várható időjárás ma estig: általaiban kevés felhő, száraz, az évszakhoz képest meleg idő. Hajnalban és reggel többfelé köd. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 24—28 fok között. IC Pénteken szekcióülésekkel folytatódott a Magyar Könyv­tárosok Egyesületének egri vándorgyűlése. A mintegy 500 részvevő: a műszaki, a zenei, az ifjúsági és a gyermek- könyvtárosok külön-külön vi­tatták meg a hivatással és az etikával kapcsolatos kérdése­ket. Délután Eger város neve­zetességeivel ismerkedtek, s arra is lehetőség adódott, hogy az érdeklődők megte­kintsék a . főegyjoázmegyei könyvtár ritkaságait. Szombaton délelőtt — két csoportban — Bélapátfalvá­ra, Szilvásváradra, illetve Párádra, Parádsasvárra láto­gattak el az ország minden részéből érkezett könyvtáro­sok. A háromnapos rendezvény- sorozat tapasztalatairól kér­dezte munkatársunk dr. Wal­leshausen Gyulát, a Központi Statisztikai Hivatal könyvtá­rának igazgatóhelyettesét, a Magyar Könyvtárosok Egye­sülete ellenőrző bizottságának elnökét, aki így összegezte meglátásait: — Az alaptéma tulajdon­képpen tőlem származik; én javasoltam ugyanis, hogy foglalkozzunk az etikai kó­dex gondolatával. Az egyes előadások — sokoldalú meg­közelítésben — világították m^g a kérdést, s mindenki úgy vélekedett, hogy nagyon is aktuális tennivalókat sür­getünk. Beszéltünk a legfon­tosabb követelményekről, a korszerű ismeretek fontossá­gáról, az olvasó önzetlen se­gítéséről, a társadalmi elkö­telezettségről, az emberi tu­lalt értékeinek óvásáról. Töb­ben felvetették, hogy az eddi­ginél is jobban kellene törőd­ni a közművelődési feladato­kat ellátó könyvtárosok bé­rezésével, anyagi megbecsülé­sével. Sok olyan ötlet el­hangzott, amellyel a későbbi­ek során is érdemes foglal­kozni. Legközelebb azon az elnökségi ülésen, amelyen ér­dás felhalmozott, írásba fog- tékeljük a tapasztalatokat. Szeptember 28-tól őszi ügyelet Gépek, alkatrészek a betakarításhoz Gyöngyösi szüret 7S Néptáncok parádés előadásban Tegnapi nap a néptáncod soké volt, a gyöngyösi szü­ret rendezvényein. Délelőtt 10 órakor kezdődtek meg a bemutatók, a fanfárok jelez­ték az esemény kezdetét, a Vidróczki együttes adta elő a Ködözik a Mátra című kompozíciót, miután ipar szokássá vált, hogy a területi néptáncfesztivál kezdetén mindig az előző alkalommal nagydíjat nyert együttes lép + ORVOSI L ÜGYELET Jl Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky 'utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szón** baton 16 órától 17.3» óráig, va­sárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig a Kossuth Lajos n. 6. szám alatti rendelőben. (Tele­fon: 24-73.) Rendelési időn kí­vül az általános orvosi ügyele­tén. (Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcá­ban. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 76 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai ut-; ca 41. szám. (Telefon: 11-727.) Gyermekorvosi ügyelet: vasár­nap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefons 12-350.) Hatvanban! szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren-i c t.öintézetben. (Telefon: 10-04.J rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyetet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. (Te­lefon: 10-04.) Fogorvosi ügyelet 8—10.30 órá­ig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére: EGER: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Eger, Szövet­kezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint bélapátfalvi, bátori _és makiári állategészségügyi kör­zetben.) Telefon: 13-48. FÜZES ABONT?: Petőfi Terme­lőszövetkezet irodája. Zrínyi u. U, Telefon: 99, 132. GYÖNGYÖS: Allatkórház. Te­lefon: 11-645. A hét utolsó mun­kanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. HATVAN: Vágóhíd, Telefons 12-15. HEVES: Megyei tanács vb já­rási hivatal. Telefon: 124. PETERVASARA: Községi Ta­nácsháza (volt pétervásári járás ás verpeléti állategészségügyi körzet). Telefon: 124 fel. A siker most is óriási volt. A IV. gyöngyösi néptáno- fesztivált Kaszab Károly népművelési felügyelő nyi­totta meg, köszöntve a meg­jelent együtteseket, így az Agrártudományi Egyetem gö­döllői táncosait, a Borsodi Néptánc Együttest Kazinc­barcikáról, a Csata Tánc- csoportot Isaszegről, a Hegy­alja Népi Együttest Sátoral­jaújhelyről, a Jászsági Népi Együttest Jászberényből, a Kohász Táncegyüttest Őzd- ról, a Szabolcs-Volán Táncegyüttest Nyíregyházá­ról, végül a házigazdát a yidróezki Néptánc Együttest. Az együttesek összesen 20 perces műsorral szerepelhet­tek a versenyben. Ezért mű­sorszámaikat nem egyszerre, hanem három részletben mn- taták be. Az öttagú zsűri bí­rálta el a táncosok teljesít­ményét, az elnöki tisztet Olsvai Imre népzenekutató látta el. Az eredmény kihir­detésére lapzárta után került sor. Versenyen kívül mutatko­zott be a szolnoki Mátyás ki-: rály úti általános iskola Corvinka tánccsoportja. Ju­talmuk nagy taps volt. A gyöngyösi szüret idei programjában helyet kapott a dániai Ringsted városának küldöttsége is, amely G. Möller Rasmussen polgár­mester vezetésével látogatott 1 órától. Gyöngyösre. Tegnap délelőtt Egert keresték fel, majd a mátrai üdülőkörzetet nézték meg, délután pedig fölkeres­ték a gyöngyösi tejüzemet és a szövetkezeti szakosított ser­téstelepet, majd a Heves megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalatnál végeztek üzemlátogatást. • Tegnap délután a Nemzet-: közi Újságíró Szövetség egy csoportja látogatott Gyön­gyösre, őket Berényi József, a városi tanács elnöke fogad­ta és adott részükre tájékoz­tatást a város fejlődéséről, a következő időszak terveiről, o Mai programi A szüreti felvonulás dél­előtt 10 órakor kezdődik, út­vonala a Jókai utca és a vá­ros központja. Az amatőr színpadok szü-: ! réti karneválja a város kü­lönböző területén zajlik egy­szerre, öt amatőr színpad fellépésével. Az előadások délután 3 órakor kezdődnek a nyolcvanasban, a főtéren, a Puskin mozi előtt és » Csalogány utcában. Néptáncosok gálaestje a szabadtéri színpadon este 6 órától. Szüreti bál a házban, a Kékes étteremben és a Mátra Szállóban- este 9 Kedvező félévet zártak a Heves megyei AGROKER Vállalatnál. Gyorsmérleg sze­rint hat hónap alatt 600 mil­lió forint értékű gépet és al­katrészt, műtrágyát, továbbá növényvédő szert, építőanya­got, valamint könnyűszerke­zetes elemeket adtak el a nagyüzemeknek. Örvendetes, hogy az utóbbiból jelentősen nőtt a közös gázdaságok igé­nye, miután 3,5 millió fo­rintért vásároltak acélvázas szerkezeteket. Ezekből táro­lókat, gépszíneket és szárí­tóberendezésekhez szüksé­ges, kiegészítő raktárakat épí­tettek. Mint Bánit Sándor, a válla­lat igazgatóhelyettese elmond­ta, a legnagyobb árbevételt különböző típusú erő- és munkagépekből érték le. Fél év alatt 170 millió forintért értékesítettek gépeket. A ter­melőszövetkezetek egyesülé­sével a nagyobb területeken való gazdálkodáshoz járultak hozzá azzal, hogy több mint 20-0 univerzális traktort, vala­mint hat nehéz K—700-as szovjet és hazai Rába—Stei­ger traktort adtak el. A nyári betakarítást se­gítette, hogy a vállalat 63 új kombájnt szállított a me­zőgazdasági üzemeknek. Ezek közül hét nagy teljesítményű szovjet SZK—6 és 18 E—512- es, NDK gyártmányú gép állt munkába. Ezek beszerzését segítette a kedvezményes kombájnakció, melyet az AGROKER az idén hirdetett meg először. Ennek nyomán — 50 ezer forintos kedvez­ménnyel — 17 kombájnt ad­tak el a nagyüzemeknek. Az idén a szálastákarmány- betakarítók iránt is növeke­dett az igény. Amire még nem volt példa, majdnem 150 önjáró és önfelszedő takar- ménybetakarítót vásároltak közös gazdaságaink. Ezzel lé­nyegesen csökkentek a rend­felszedés és a kazlazás gond­jai. A vállalat felkészült az őszi idényre is. A betakarítást se­gíti, hogy szeptember 28-tól november 20-ig rendszeres alkatrészügyeletet tartanak. Reggel 7-től délután 5-ig, va- művelődési, * sárnap pedig délután 1 órá­ig kiszoVgáijúkya nagyüzeme­ket. Ami az alkatrészellátást illeti, várhatóan nem lesz nagyobb fennakadás. Gépből is van elegendő, hiszen eddig már 25 vetőgépet és 19 kom­bájnra szerelhető kukorica­betakarító adaptert vásárol­tak nagyüzemeink. A gépeken és az alkatrésze­ken kívül fontos helyet fog­laltak el a műtrágyák és a növényvédő szerek is. Műtrá­gyából például az idén 163 ezer tonnát használtak fel gazdaságaink — s ez a koráb­bi évekhez képest emelkedést mutat — növényvédő szere­ket pedig mintegy százmillió forintért vásároltak a szövet­kezetek. A nagy mennyiségű vegyi anyag alkalmazása in­dokolt volt, amely a nagyobb terméshozamokban is meg­mutatkozott f—túsz) Ifjúmunkásnapok Ki minek a mestere? Gyöngyösön, Füzesabony­ban és Sírokban folytatódik ma, vasárnap a III. Heves megyei ifjúmunkásnapok ese­mény sorozata. Délelőtt tíz órakor kezdődik Gyöngyösön a fiatal gépkocsivezetők me­gyei vetélkedője. Itt dől el — a „Ki minek a mestere?” el­nevezésű küzdelemsorozat­ban —, hogy a különböző üze­melt, vállalatok ifjú járműve­zetői közül ki mondhatja ma­gát a legtechnikásabb, leg- rutinosabb „pilótának”. ‘ A fiatalok sírokban is ver­sengenek a mai napod. A 9 órakor kezdődő sportverse­nyen az egri járás színéiben induló csapatok és egyéni versenyzők küzdenek majd a legjobbaknak kijáró helyezé­sért Füzesabonyban is spor­tolnak az ifjúmunkások. Igaz, itt inkább hobbyból: női és férfi kispályás labdarugó- bajnokság járási döntőjére kerül sor a sportpályán. A hét végi program mellett hadd adjunk hírt egy hétfői eseményről: Egerben, a Fegy­veres Erők Klubjában Vas* József, a KISZ Egri Városi Bizottságának titkára, dél­után három órakor nyitja meg az „Alkotó ifjúság” pá­lyázat megyei kiállítását. Hogyan közlekedünk 1976-ban ? Tanfolyamok az Autóklubban Az 1976-tól érvényes új közúti közlekedési szabályok elsajátítására, a Magyar Au­tóklub megyei szervezetei is szerveznek tájékoztató elő­adásokat. A nyolcórás tanfo­lyamokra a klub tagjain kí­vül — akik családtagjaikkal együtt díjkedvezményben ré­szesülnek —, valamennyi ma­gánautós jelentkezését várják a klub egri, gyöngyösi, hat­vani, hevesi, káli, recski, ver­peléti és füzesabonyi szerve­zeteinél, csoportjainál. A tan­folyam végén önkéntes vizs­gát tehetnek, erről megkap­ják az OKBT igazolólapját, matricát. A vizsgázók között 150 ezer forint értékű jutal­mat Sorsolnak ki, amit ösz­tönzésnek szántak a jövő évi premier sikere érdekében. VisszapiI lantó tükör Őszi tárlat Füzesabonyban Az idén első alkalommal hazánk is bekapcsolódik az UNESCO egész világot átfo­gó képzőművészeti program­jába. Szerte az országban szeptember 20 és 28-a között számtalan kiállítást nyitnak mek, művész—közönségtalál­kozót szerveznek, előadáso­kat rendeznek. Megyénk szintén felkészült e nagy- Bzab. jsú eseménysorozatra, amelynek egyik láncszeme­ként tegnap megnyitotta? a Heves megyei képzőművészeik csoportjának őszi Tárlatát a füzesabonyi művelődési köz­pontban. Az Egri Szimfonikus Zen®-: kar műsora után dr. Bocsi József, a füzesabonyi járási hivatal elnöke tartotta a megnyitót. Többek között el­mondotta, csak akkor beszél­hetünk szocialista művészet­ből, művelődésről, ha a nagy tömegek alkotókészsége, ak­tivitása is szerepet kap, s ha ugyanakkor mind többen lá­togatnak képtárakat, kiállító termeket, s mind többen jutnak maradandó esztétikai élményhez. Ezért nagy je­lentőségű az őszi Tárlat is, amely lehetőséget nyújt a megyében élő, és dolgozó, művészek legújabb alkotá­sainak bemutatására, lüj_j ' A kiállításon Kastaly Ist­ván, Kátai Mihály, Kengyel Zoltán, Nagy Ernő, Blaskó János, Herczegh István, Tro­jan Marian Jozef,- Kocsis Katalin, Kocsis Árpád, Ko- csisné, András Gizella, Ki­rály Róbert, Magyar István, Katona Zoltán, Seres János több mint 50 művét: tempe­ra, olaj, akvaréll festményét, tus, tollrajzát, linómetszetét; valamint érmeit tekintheti meg a közönség. A képzőművészeti világhét alkalmából rendezett bemu- murikra hozzák még, hogy egy tató szeptember 28-án. záruL bizonyos szituációban nem Miről érdemes Hetenként tizenhat oldalon jelenik meg egyetlen irodal­mi és politikai hetilapunk, az Élet és Irodalom. Hogy ez a terjedelem sok-e vagy kevés, azt a legkevésbé az én fel­adatom eldönteni, különösen e papírszűk esztendőben. Az azonban már igenis érdekel, — egyszerűen úgy, mint a szellemi közügyeink iránt is érdeklődőt —, hogy mire használják ezt a tizenhat ol­dalt, Nos, a szeptember 13—i szám kérdőjelet hagyott ben­nem, a felhasználás helyessé­gét illetően. Az említett számban válasz hangzik el egy ligeti gyors- fényképre, pontosabban Gal- sai Pongrác Szabálytalan arc­képek című írására. Ez a vá­lasz vitába szál Galsai írásá­val. Az érintett fél. akiről a „Szabálytalan arckép” szól, az ország széles közvélemé­nye előtt vitatkozik, s ott helyben válaszolnak is neki. Ez a vita kerek fél oldalt fog­lal egyetlen irodalmi hetila­punk tizenhat oldalából. Bi­zonyára nagyon fontos dolgok­ról esik szó, ha már ilyen nagy nyilvánosság előtt zajlik az eszmecsere. Igen, valóban súlyos dolgok kerülnek nyil­vánosságra. Többek között például az, hogy „rajtam — Rákosy Gergelyen — úgy ká­bé öt év óta senki nem lát­hatott fehér inget, nyakken­dőt sem, kézelőgombot sem, — súlyos kézelőgombot meg sohasem.”. Azt is tudomá­bőrzekét viselt Rákosy, ha­nem bőrzakót. Keményen ki­igazítja a sértett fél azt is, hogy asztalán nem tíz üveg kóla volt. Nem annyi volt} húsz üveg volt. A viszontvár laszban többek között szinr tén egy számadaton morfon­díroznak. Történetesen azonj „hogy húsz elküldött kézirat sok-e vagy kevés?” , Nos, irodalmi belső berkek-' ben teljesen járatlan, hogy úgy mondjam, autsider lévén, egyetlen szerény kérdést hadd kockáztassak meg anélkül, hogy bárkit is megsérteni szándékoznék: nem túl nagy luxus ez nekünk? Vagy valóban ilyenek a fél­oldalnyi terjedelmet igénylő, fontos válaszra váró irodai-- mi, kulturális gondjaink? Türelem rózsát terem Visszapillantottam az att-‘ gusztusi újságokra, s rábuk­kantam egy érdekes hírre, amely közli, hogy az Olym- pos nevű citrom- és narancs­lét már nem importáljuk. Igaz, külföldi alapanyagból, de itthon palackozzák. Ez — mint megtudom — jelentős különbség. Olyannyira jelen­tős, hogy így az előállítási költség a felére csökkent. Azóta várok egy másik hírí. is Azt, hogy az Olympos fo­gyasztói ára is a felére csök­kent. Ügy tűnik, felületes új­ságolvasó vagyok, mert ezzel a hírrel még nem találkoz­tam. ILu (szigethy) fc®®®®®®®®®*®®©«®®«®®®®®®»®®®©®®©®®®®®®®®®®®®®®®®^ 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyed Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZTJS FERENC. — Szerkesztősé3 — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (PL 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. L. 11-697. S00O Hatvan: Kossuth tér 6. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (PL 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Elő fizetési ..................... -te.OT) «äöfiaetbetó és kézbesítőnél. - index: 20.062. -Heves megyei .«fcsöáft------------ “ - ­« gaagató: SÓLYMOS -**“*“■

Next

/
Thumbnails
Contents