Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-20 / 221. szám
Jobb tanácsadás — kevesebb vándorlás 5000 fiatal véleménye a pályakezdésről Gyakorlattá kell tenni a fogadási rendszert A Könnyűipari Minisztérium megbízásából csaknem 5000 pályakezdő fiatal — 30 éven áluliak és hét évnél régebbi munkaviszonnyal nem rendelkezők — körében végzett vizsgálatot a Köny- nyűipari Szervezési Intézet ergonómiai laboratóriuma. A pályakezdők beilleszkedése a különböző munkahelyeken, valamint a munkahely részéről az új emberek fogadása igen sok és még megoldatlan problémát jelent. Ezeket szeretnék csökkenteni, s ezért kezdtek hozzá a kutatáshoz is, amelynek során felmérték a fiatalok iskolai és szakmai végzettségét, jelenlegi és tervezett tanulmányait. Egyebek mellett 'vizsgálták beilleszkedésüket az üzemi szervezetekbe, azonosulásukat az üzemmel és munkakörükkel, tájékozottságukat • az üzem életéről, részvételüket a termelési mozgalmakban, társadalmi aktivitásukat, valamint anyagi és szociális körülményeiket. Az eredmények elemzése után a kutatók különböző javaslatokat tettek az illetékes szerveknek. Indokolásképp a vizsgálatra alapozva megállapították, hogy a pályakezdők között nagyobb a szakmunkások aránya, mint általában a könnyűipari dolgozók között. A pályakezdő férfiaknak csaknem fele, a nőknek negyede szakmun- , kás. Szakmunkásképzőbe 36,6 százalékuk járt, viszont szakmai területen a munkába lépés óta mindössze 4 százalékuk tanult tovább. A szakképzettek háromnegyede dolgozik a tanult szakmájában, negyede rokon-, ■illetve más területen helyezkedett el. A kérdezett fiatalok felének iskolai végzettsége nem magasabb a nyolc általánosnál, de elég soknak még ennél is kevesebb. A kutatók javasolják, hogy a továbbtanulókat a vállalatok minél hatékonyabban támogassák, különösen azokat, akik még nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, ugyanis a fluktuáció ezeknél a legnagyobb. A különböző munkahelyeken igen sok problémát, gondot okoz a munka megszokása, a fiatalok beilleszkedése a munkahelyi kollektívákba, valamint az egyénnek a megfelelő pálya választása. A könnyűipari pályakezdők negyedének a belépés pillanatában a munkahelyválasztáshoz szükséges alapvető tájékozottsága is hiányzott. Legtöbb hatást a családi és baráti környezetből kapták. Ha kiszélesíte2- nék a pályaválasztási tanácsadást, a fiatalok jobban ismernék leendő munkájukat, kevesebben vándorolnának a különböző munkahelyek között. A beilleszkedésnél fontos, hogy hogyan fogadják, miről, milyen formában tájékoztatják az új belépőket a vállalatok. A kutatók úgy ítélték meg, hogy gyakorlattá kellene tenni a fogadási rendszert: aminek lényege az, hogy az új belépőt végigvezetik a különböző termelési fázisokon, így megismerheti: tulajdonképpen mivel Is foglalkoznak a vállalatnál, valamint személyes, egyéni beszélgetésekkel is könnyebben tudnának bekapcsolódni a munkahelyi közösségekbe. A mozgalmi életről, a szervezeti munkáról az érdekeltek tájékoztatása kielégítő, míg a személyi változásokról és a munkahely biztosította szociális juttatásokról szóló információk kevésnek bizonyultak, aminek hiányát a fiatalok hangsúlyozottan tették szóvá. (MTI) Mindennap győz a csapat... Este fél tíz. Már javában gyülekeztek a csapatok az akna előterében. Szó esik családról, gondokról, futball- ról és még a tévéről is. Aztán a teremben hirtelen csend lesz. A csapatvezetők és a frontaknászok névsorolvasást tartanak, utána mindenki elindul, felveszi a karbidlámpát, mentőfelszerelést, megtölti a kulacsát. A vájárok, vágatfenntartók, villanyszerelők felkészültek, hogy felváltsák a Visszatérő, fáradt csapatokat. Egy csattanás, felnyílik az aknafedél, felbukik a kas. Megjöttek. Gyors kézfogás és még gyorsabb helycsere, indulás lefelé. Kétszáz méteres mélységben megáll a kas. Irány a frontfejtés. A „népes”-nek becézett kis vonatban mindenki megkeresi megszokott helyét. Másfél kilométernyi utazás után elválnak a csapatok. Jó szerencsét kívánnak. Csapóajtókon, lejtős vágatokon, ereszkéken közeledünk a front felé. Itt, már nehéz a levegő. A munkahelyre érkezők a „pihenőben” lerakják táskáikat, és a csapatvezető utolsó eligazítására várnak. ■ ■ ■ Egercsehiben az elmúlt évek kutatófúrásai során ötvenmillió tonnányi szénva- gyont tártak fel, — mondja Simon Sándor, az Egeresein Bányaüzem főmérnöke. 1907 óta napjainkig mindössze nyolcmillió tonna szenet hoztak felszínre. A feltárásra váró, nagy kiterjedésű szénmedence sorsa a jövő feladatai közé tartozik. — Van egy rögeszmém; az, hogy Egeresemből jó bányát csinálunk. Mindennapi tevékenységünket ennek szellemében végezzük, tudják ezt bányászaink is, bátran mondhatom, hogy ettől a bizakodó előrelátástól jó Egercsehiben a dolgozók közérzete. Márpedig ez nagyon fontos. — A tervezgetések mellett természetesen megvan a mindennapos gond, a biztonságos termelés megteremtése. Tavaly olyan évet zártunk, ami ritkán fordul elő a bányászat történetében, mivel halálos baleset nem volt. Ez nálunk, bányászoknál nagy szó. Bányaüzemünk pedig ez évben a kongresszusi és a felszabadulási évfordulókra szervezett munkaversenyben a féléves eredmények alapján az országos versenyben hetedik helyen áll, s minden reményünk megvan, hogy év végén ezt meg is tudjuk tar-\ tani. Van egy olyan brigádunk is, amely az országos brigádversenyben eddig a hatodik helyen áll. ■ ■ ■ A föld alatt elbődülnek a motorok. A kígyózó kaparóláncok még üresen járnak. Beindulnak a ventillátorok, friss levegő érkezik, s aztán Kelemen Károly frontaknász társaságában járjuk végig a szénmezőkét. — Húsz éve dolgozom a bányánál. Tíz éve vagyok aknász. Feladatom a közvetlen munkahelyi irányítás, a biztonságos termelés feltételeinek megteremtése. — ... hogy félek-e? Igen. Sokszor voltam már úgy, hogy többet nem jövök le. — Még vájár koromban történt, amikor egy vastag, leleni frontnál biztosító tárnokát szereltünk fel. Míg az első „fát” betettük, mögöttünk összeomlott a többi. Nagyon csúnya dolog volt. Akkor nagyon féltem. Aztán elmúlt, azóta is egyfolytában itt vagyok a bányánál. — Szeretem ezeket az embereket. Jó munkatársak. Itt nincs más mérce, csak az, hogy ki milyen munkatárs. Csak ió vagv, rossz mun'<aOrszág János mechanikus tárnokkal biztosítja a főiét. megindul a termelés. Izmok feszülnek, suhog nehéz csapásuk alatt a csákány, omlik a szén. Elindul hosszúhosszú szalagokon, csilléken felfelé oda, ahol nappal is van, meg éjszaka is. Itt csak éjszaka. Hevesiek Budapesten Dr. Szolnoki János: a legfiatalabb igazgató A megye és elsősorban Eger város kommunistái jól ismerik őt. A harmincegyné- hány évesek közül is sokan emlékezhetnek rá mint tanárukra, mint gimnáziumi igazgatójukra. De a fiatalabb pártmunkások közt talán olyanok is vannak, akik vizsgáztak, vizsgáznak nála, s nem is tudják, hogy félig- meddig földijük az MSZMP Politikai Főiskolájának docense. Félig-meddig csak, mert nem Hevesben született, nem is itt nőtt fel, de itt érett Igazán emberré — ha lehet hinni ama bölcsességnek, hogy az ember a második és a harmadik X között lesz az, aki. — 1953-ban kerültem az egri közgazdasági technikuip- ba, mondhatni, _ véletlen folytán. Az akkori társadal- i.. politikai viszonyok közt sokan kényszerültünk olyan kn kitérőkre pályánkon, mint én is. Ügy mondom én ezt ma, hogy átmeneti vereséget szenvedtem és fel kellett adnom tanársegédi állásomat az egyetemi filozófia szakán. Hogy később meny- •'vire nem bántam meg ezt, óz akkor kényszerű válto- ■óst. bizonyítja, hogy néhány év múlva, amikor új- o hívtak vissza, ott marad- > o Egerben. Elsősorban 'rt. mert rájöttem: ha • T»n pedagógus akarok '">i — mároedig akartam. — a középiskolai gyakorlat egyszerűen nélkülözhetetlen. Szerintem nem véletlen, hogy legjobb egyetemi tanáraink, professzoraink valamikor középiskolában kezdték el a tanári munkát. Az egyetemen inkább csak szaktudást szerezhet az ember, a pedagógiai, didaktikai gyakorlatot, tudást a tanári munka adja meg. S ehhez legjobbr „iskola” épp a gimnázium, a 14—18 éves fiatalok tanítása. Egri tanártársaimtól is rengeteget tanultam: Lengyel Gábortól, Újvári Ottótól, (jóska Ká- rolytól, Ebergényi Tibortól. Alig néhány évvel később Szolnoki Jánosból igazgató lett. Könnyen meglehet, hogy máig is a legfiatalabb magyar gimnáziumigazgató, hiszen amikor 1957-ben kinevezték a Dobó gimnázium élére, még a 25. évét is alig töltötte be. — Elsősorban politikai okai voltak igazgatóságomnak. Erős kezű kommunista pedagógust kellett a Dobó élére állítani, mert 1956 után szinte anarchikus állapotok voltak az iskolában. — ön mivel szolgált rá erre a bizalomra, s oz erős kezű jelzőre? — Azzal, hogy amikor kellett, fegyvert fogtam, hogy ne győzhessen az ellenforradalom. Azzal, hogy mindvégig következetesen vállaltam, hogy kommunista vagyok. Részt vettem az egri karhatalom megszervezésében, olyan régi veteránokkal, kedves barátaimmal, elvtársaimmal, mint Dancza János, Csirmaz Dezső, Nagy Béla, Csuhaj József. Azok az idők megtanítottak mérlegelni is. Megtanultam, hogy a becsületesen, „tiszta lappal játszó” embereket érdemesebb megbecsülök s az ügyünknek is könnyebb megnyerni, mint a kaméleonokat. a szm cser él őket. Ezek az elveim hasznosak voltak a Dobóban is. Három hónap sem telt el és már száz KISZ-tagunk volt. Nem papíron, mert akkor csak aktív KISZ-tagok voltak. Hamar rend lett az iskolában, hallgattak rám a fiúk, talán mert majdnem egyidősek voltunk. Korom a tanári karban ellenfeleket is jelentett, de idővel még őket is sikerült megnyernem. Legalábbis a jellemes ellenfeleket. — Az oktatói-igazgatói munka mellett nem feledkezett meg róla, nem hagyta abba a politikai , munkát sémi — A párt városi végre- ' hajtó bizottságának tagja voltam. Mint ilyen, ismertem a város kommunistáit, az értelmiségiekkel és a hajtóműgyáriakkal közvetlenül is tartottam a kapcsolatot. Nehéz négy esztendő volt az, 1957-től 1960-ig. De Heves megyében hamar konszolidálódott a helyzet, hamar rendeződtek az erővonalak. Azt hiszem, ebben szerepe volt annak is, hogy nem politizáltunk rosz- szul. Hiába volt sok konzervatív ember a környezetünkben, megtaláltuk a módját, hogy közös céljaink legyenek. Egyébként is ezek az emberek, konzervatívizmusuk ellenére, tisztelték bennünk az elszántságot, a töretlen akaratot. Máig is emlékszem, amikor 1956-ban az egri középiskolai tanári értekezleten egyedül szavaztam a „forradalmi” követelések ellen és elfordultak tőlem az emberek, egyetlen idős, meglehetősen konzervatív tanárnő akadt, aki odajött hozzám, elkísért, és őszintén megmondta, hogv bár nem ért egyet velem tiszteli az állhatatosságomat. Szolnoki János ezután 1960-ban egy időre otthagyta a pedagógusi és politikai munkát — a tanulásért. Moszkvába ment az SZKP KB mellett működő társadalomtudományi akadémiára, ahonnan a filozófiai tudományok kandidátusaként tért vissza 1964-ben. — Azóta pedig itt tanitok — mutat körbe irodájából a főiskola épületére. ■/' — Nem sajnálja, hogy a gyakorlati politikai munkát, amely életeleme volt, fölcserélte az elméleti tevékenységre? — Mi gyakorlati pártmunkásokkal foglalkozunk, nem taníthatunk pusztán elméletet. Szerencsére, a hallgatókon keresztül állandó a kapcsolatunk a gyakorlattal. Kérdéseik a napi munkából erednek, tehát kénytelenek vagyunk mi magunk is ifimerni a pártmunka mindennapi kérdéseit. Tanári munkája mellett járja az országot, néhanap Egerbe is eljut. — „Be kell Egerbe mennem! (Mert annyi édes voriz- erőnek) .Szívem nem állhat ellen!” — idézi Petőfi híres, verssorait, — Csák az a baj — teszi hozzá —, hogy amikor otthon járok, nincs időm mindenkit fölkeresni, emiatt néhánvan mindig megsértődnek. De a sok szíves invitálásnak is nehéz ellenállni, így gyakran megárt a sok jó egri bor! Ha nem megyek, az sem jó, ha egv-két napra megyek — és többre nincs időm — az pedig kevés. Mostanában különösen gyakori vendég vagyok, mert érettségi találkozókra hívnak. A legközelebbi számomra is különösen emlékezetes jubileum lesz. Flső gimna-i zista tanítványaim, az első V érista osztályom húszéves 'alálkozójára vagyok hivatalos. Első „vizsgáztatóimmal” találkozhatok! Angyalost LmszIó társ van. Hirtelen hangjelzésre leszünk figyelmesek. Gergely Béla lőmester kiáltja el magát. — Robbanás, robbanási Vissza a pihenőbe. — Van egy fiam — folytatja Kelemen Károly. — Egyszer behoztam, megmutatni neki a bányát. Nagyon izgalmasnak találta, de megfogadta, itt nem fog dolgozni. A mi bányánkban az országos viszonyokhoz képest Varga Géza, a il. számú frontfejtés csapatvezetője. sunk halt meg, itt dolgozott közöttünk. Valamennyi vájár részt vesz Doktorcsik József családja házának felépítésében. — Nyolc évig a bányászszakszervezet vezetőségének, most pedig az egri járási pártbizottságnak vagyok a tagja. Ami tőlem telik, ki is használom ezt a közösség érdekében, mert emberekért dolgozni szép feladat. Beszélgetésünket egy szőke fiatalember, Utasi István érkezése zavarja meg. Morcosán szólal meg. — „Tudja mit, főnök, nem jövök már én többet ide le, unom már az egészet. Furcsa hely ez, ha akarnak, kiengednek, ha nem, akkor itt maradunk egy hétig is. Meg azután a fiamat is csak ünnepnapokon látom, há nem kell szolgálatba menni. Érti, . főnök? Nem jövök én többet, elmegyek innen a fenébe.” A csoportvezető mosolyogva szólal meg: — ,Már öt éve egyfolytában ezt hajtogatod.” ( A szőke fiatalember kissé' megnyugodva nekilát a falatozásnak. Visszatérünk a frontfejtéshez. A robbantással jövesz- tett szenet mohón nyelik el a csillék. • A csapat legfiatalabb vájárjai — Ország János és Nagy Gusztáv — rftécharíi- kus tárnokkal biztosítják a „főtét”, a mennyezetet. Egyre rosszabb lesz a levegő. A vájárok sűrűbben isszák a vizet. A fáradtság A marós jövesztőgép kezelője: Mikó Máté nagyon rosszak a körülmények. Hetven-nyolcvan centiméter rétegvastagságú szénmezőt fejtünk sok esetben. Néhány csapzott külsejű, szénporos' arcú ember érkezik a pihenőbe. Egyikük nekilát a hazai koszt elfogyasztásának; másik fáradtan leül egy poros szerszámos ládára. Köztük van Varga Géza, a frontfejtés csapatvezetője. — Jó szerencsét! — köszön, s leül a ládából készített asztalhoz. — A bányába véletlenül kerültem. Még polgáriba jártam, amikor egy vakációt. lent töltöttem a termelésben. Nehéz idők voltak azok, régen is volt. Apám egyszer azt mondta, keresd meg magadnak a ruhára és cipőre valót. Hát megkerestem. Azóta is itt élek, bányászok között. Sokszor elhatároztam egy-egy baleset után, hogy nem jövök le. Aztán, amikor szabadságot akartam kérni, láttam, hogy társaim újból leszállnak a föld alá, én is mentem velük. Ma már jobbak a körülmények, mint a régi Hőkben voltak^legíte- nek a gérjek, nv”s7,int a ..meleg^Srikány-váltás” időszaka. Szilaspogonyból járok ide dolgozni, ez napi 12 órát jelent, mégis ragaszkodom, hozzá. Idén egy munka-tár jele, hogy néha egy-egy szusszanásnyi időre viccelődnek egymással. „Nyomd meg, kis öreg.” „Ne végezz” sipli munkát, mert megmondalak az anyósodnak-,” Ahogy halad előre a front, nő a terhelés. — Hallja, ahogy sírnak a vasak? — kérdi Mészáros József. A frontaknász látja hogy magyarázatra szorul az előbbi kijelentés. — Amikor egy-egy front termelése beindul, egyre bővül a biztosításra váró felület, úgy nő a nyomás a tárnokra. Ugyanis a szén feletti homokréteget a víz kimossa és a vastag kőpáncél- réteg beomlik. Ezt nevezik „frontrobbanásnak”. Előfordul, hogy percek alatt 50 centimétert süllyed a vágat. 1 Lassan végéhez közeledik a műszak. Utolsónak Varga Géza és Kelemen Károly hagyják maguk mögött a rövid időre elnéptelenedő vágatokat. Visszatérünk az aknaházba. A váltócsapatok már pvü'ekernek. Kézfogások, rövid szóváltás, irány a frontfejtés. Jó Szerencsei' Perl Marta* \
