Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-27 / 200. szám
Kézilabda Zalka SE—Miskolci Bányász 17:17 (3:11) NB n-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 100 néző. V.: Bucsek, ucsai, Zalka SE: Farkas — Horváth 1, Maros, Demeter 3. Fridrlch 5, Kovács J. 1, Kaposvárt 1, Csere; Tóth, Kovács F. 3, Kiss 1, Háncsa, Edző: fekete János. Mindkét csapat idegesen kezdett, az első telidében a vendegek használták ki jobban helyzeteiket, s így 3 gólos előnyre tettek szert, A II. telidő elején ll:U-es állasnál megtorpant a Zalka, a Így nen tudták meg- lordltani a találkozó állását. A végig közepes színvonalú mérkőzésen, a látottak alapján egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Júkt Tóth, Demeter. Budakalász— Gyöngyösi Vasas Izzó 30:1« (10:8) NB n-es féríimérközés, Budakalász, 150 néző. V.: Varga A.,, Varga J. Izzó: Kosler — Szabó, Rutkai, Csépány 2, Bardóczi 3, Tóth 2, Egyed 4. Cserei Móczár, Ivády 1, Nyilas 5, Koncz, Tihanyi, Edző: Szabó Gyula. Hazai rohamokkal indult a mérkőzés, az Izzósok megingásait kihasználva vezetést szereztek. A második játékrészben a gyöngyösiek feljavultak, s előbb kiegyenlítettek, majd a mérkőzés lefújása előtt 3 perccel a vezetést Is megszerezték. 17 rods állásnál az Izzó legjobbját — Kosiért — a játékvezetők kiállították. A Budakalásznak a kapus kiválása miatt elkerült a győzelmet megszerezni, a helyzetéit kihagyó, idegileg elfáradt vendégek ellen. Jók: Kosler. Egyed. Rozgonyi Róbert Egri Vasas— Debreceni Közút 8:8 (5:3) NB n-es női mérkőzés, Debrecen, 100 néző. V.: H. Nagy, Palotás, Vasas: Keller — Jakab, Bodó- né 2, Leány, Budai 3, Miklós 3, Bereezkyné. Csere: Seffer, Fülöp, Tőzsérné, Edző: Bereezky György. A csoport egyik tapasztalt együttesének otthonában a ta valy még NB I. B-s Közút ellen döntetlent ért el a bervai cS: pat. A mérkőzés során mindvégig a Vasas vezetett, de a győzelmet, amit a még jobb helyezés érdekében vártak a szakvezetők, elmaradt. Ebben közrejátszott, hogy többször is emberhátrányban játszottak, s röviddel a vége előtt tiszta helyzetből sem sikerült gólt dobni ok. A Vasas-lányok ezúttal meg. szokott teljesítményük alatt maradtak. Jók: Keller, Tőzsérné, Miklós. Fesztbaum Béla SÜMSE—Egri Kinizsi 12:4 (7:2) NB Il-es női mérkőzés, Eger, 150 néző. V,: Faggyas, Kovács. Kinizsi: Kormos — Márkus, Pápa, Fábián 4, Urbanics, Monos, Pócsi, Csere: Kiss, Atatytyányi, Sípos, Kulcsár, Szabó. Edző: Sütő László. Az egri csapatban több új játékos mutatkozott be. Játékukban mindvégig meglátszott az összeszokottság hiánya, s ehhez társult bátortalanságuk Is. A találkozó egész ideje alatt a jó képességű vendégcsapat irányította a játékot A gólarány módosulhatott volna, ha az egriek a hat kapufából és a három kimaradt büntetőből valamit értékesítenek. Jók: Fábián Pápa. Vezekényi Miklós A Népújság tippjei a 35. hétre: 1. Szekszárd—Pécsi MSC 1 x 2. MÁV DAC—Budafok x 2 3. Oroszlány—Dorog , x 1 4. BVSC—Dunaújváros 2 x 5. Nagybátony—Volán SC 1 8. FÖSPED—Kossuth KFSE 1 x 7. Bábolná—Debreceni VSC x 1 8. Kecsk. TE—Szegedi D. x 9. Martfű—Lehet SC x 2 ló. EPGEP—Szolnoki MÁV x 1 11. Szabó SE—B.-csabai T. x 2 12. Rudabánya—Ózdi Kohász 2 13. Bp. Ep.—Ganz-M. 3 Pótmérkőzések: 14. Répcelak—Győri T. X 2 15. Körmend—Bakony V. 1 x 1«. Pét—Pápai T. x 2 Totótájékoztató: 13+1=3 db (114 950 Ft). 13 találat=21 db (29 006 Ft). 12 találat—537 db (810 Ft), 11 találat=6096 db (76 Ft), 10 találat=37 202 db (20 Ft). Világcsúcs a 100 méteres gyorsúszásban Az Egyesült Államok úszóbajnokságán a 20 éves Jim Montgomery 50,59 mp-re javította a 100 m-es gyors - úszás világcsúcsát. (Telefotó — AP—MTI—KS) INNEN—ONNAN Augusztus közepén Sírokban rendezték meg Heves megye női asztalitenisz csapatbajnokságát, ahol öt együttes indult. A bajnokságot a Füzesabonyi Vasas csapata nyerte, s egyben jogot szerzett az NB II-be jutásért osztályon szerepelni. Végeredmény; l. Füzesabonyi Vasas (Máténé, Krisztián, Nagy), 2. Sirokl Vasas, 3. Parádsasvár. Ma, szerdán, délután újabb hat mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó MNK küzdelemsorozata. A párosítások: Atány—Petö- flbánya, Ttszanána—Kápolna, Nagyréde—Szűcsi, Domoszló— Selypl Kinizsi, Hort—Apei Vasas, Párád—Kompolt. Valamennyi találkozóra 15.30 órától kerül sor, előláUók a pályaválasztók. Pétervásárán augusztus 20-a tiszteletére kispályás labdarúgótornát rendezték négy csapat részvételével. A torna végeredménye: l. Honvédség, 2. Vas és Fém Ktsz, 3. Gárdonyi Tsz, 4. Építőipari Ktsz. FÜZESABONY NAGYKÖZSÉGI TANÁCS KOMMUNÁLIS KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME FELVÉTELBE KERES: építőipari segédmunkásokat, vasbetonszerelőket, ács szakmunkásokat, lakatosokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Füzesabony, Üttörő út 1—3. sz. A füzesabonyi járási sakkszövetség és a Kompoltl MEDOSZ SK közös rendezésében Kompol- ton került sor a Halmóczki Sándor emlékversenyre. Az egyéni verseny csoportmérkőzései során 20 férfiversenyző ült asztalhoz, hogy kiharcolja a hatos döntőbe jutást, ahol a kővetkező sorrend alakult kl: 1. Hajnal Gyu- _la 4, 2. Molnár József 4, 3. Kladíva István (mind Füzesabonyi Vasas) 3, 4. Virágh Miklós (Besenyőtelek) 2, 5 Vratarícs Lajos (Besenyőtelek) 1, 6. szombati András (Kompolt) i ponttal. Csapatban: 1. Füzesabonyi Vasas (Hajnal, Kladiva, Geda, Molnár)) 9,5. 2. Besenyőtelek 5,5, 3. Kompolt 5,5, 4. Poroszló 3,5 ponttal. A díjakat Máté Gáspár, a járási sakkszövetség elnöke és Szabó István, a Kompolti MEDOSZ SE elnöke adta át. A labdarúgó MNK megyei eredményei: Klsnána—GYESE 1:4, Vécs—Gáspár SE 1:3, Vá- mosgyörk—MÁV HAC 0:6, Vi- sonta—Rózsaszentmárton 2:5 Visznek—Adács 1:3, Boldog- Hatvani Kinizsi 4:2, Mikófalva- Egercsehl 5:11, Nagytálya—No- vaj 4:0, Istenmezeje—Tarnalelesz 4:1, Noszvaj—Bélapátfalva 3:2, Egerbakta—Sírok 5-0, Erdőtelek— Tárnáméra 1:1 (il-es rágásokkal Tárnáméra Jutott tovább), Kisköre—Heves 0:2, Mátraderecske —Recsk 1:2. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, MOSKOVITS ENDRE kiskereskedő, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1975. augusztus 23-án 14 órakor az izraelita temetőben lesz. Gyászoló család HEVES MEGYEI NYOMDA VÁLLALAT FELVESZ — 14 éves kortól női munkaerőket betanított munkára — 17 éves kortól férfi munkaerőket 41 órás munkahét Szabad szombat Vidékieknek utazási térítést biztosítunk! JELENTKEZÉS: Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, személyzeti vezetőjének Eger, Bródy Sándor u. 4. sz. Értesítjük Kedves Vevőinket, hogy szeptember 1-től szeptember 4-lg LELTÁROZUNK. Leltár ideje alatt mindennemű árukiadás és göngyölegvisszavétel szünetel. Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiárti Nagykereskedelmi Vállalat gyöngyösi fiók. AZ EGRI ALPÄRI GYULA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN LEVELEZŐ ÉS KIEGÉSZÍTŐ TAGOZAT ÉVNYITÓJA I oszt. szeptember 1-én, du. 14 órakor; II. oszt. — IH. őszi- szeptember 2-án, du. 14 órakor. A Kereskedelmi és Vendéglátó Levelező Tagozat évnyitója szeptember 4-én, du. 14 órakor. HEVES MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT személygépkocsi-vezetőt alkalmaz. Fizetés kollektiv szerződés szerint. Jelentkezés: Eger, Sándor Imre u. 2. A MEZŐGÉP VÁLLALAT SZERSZAMÜZEMÉBE azonnali belépéssel keres esztergályos, marós, szerszámmarós, köszörűs, szerszámélköszörüs, szerkezetlakatos, hegesztő és hőkezelő szakmunkásokat, valamint vasipari betanított munkásokat. JELENTKEZÉS: a vállalat Személyzeti osztályán, Eger, Lenin u. 261. Értesítjük a megye lakosságát, hogy a burgonyatermelés gépeinek pótalkatrész ellátását a Debreceni AGROKER biztositia. Igényével közvetlenül oda forduljon. 4013 Debrecen, Diószegi út 3—5. Telefon: 12-580, Telex: 07-223« ALLAS A Gyöngyösi Tejüzerr közgazdaságé érettségivel vagy egyetemi végzettséggel rendelkező férfi munkaerőt felvesz. Felvesz még női és férfi munkaerőt üzemi segédmunkást. Jelentkezés : a Gyöngyösi Tejüzemnél. Felveszünk női ügyviteli dolgozót több éves gyakorlattal, gépírni tudók előnyben, Pl ÉRT 26-os le- rakata. Eger, Raktár u. 1. Makiár, Kerecsen- di ut 36. alatt levő családi ház eladó. OTP-átvállalássai is. ' Érdeklődni: Andor-naktálya, Rákóczi ut 230. Egerben. Tűr ki Frigyes u. 7. szám’ alatt, kertes házrész eladó. JÁRMŰ IH 333-as Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni: Verpe-v let. Kölcsey u. 12., 16 órától. Az Egri Malom azonnali belépéssel segédmunkásokat vesz feL Általános iskolások korrepetálását vállalom. ,,Gimnazista” jeligére, az egri hirdetőbe. INGATLAN Gázfűtéses. bútorozott ßzoba. 1—2 diáklány részére kiadó. Eger, Csiky Sándor u. 33., I. em. 2. 2 és fél szobás, gázfűtéses OTP öröklakás Eger központjában eladó, „összkomfort 344” jeligére, az egri hirdetőbe. p 70. 690 köbcentis . személygépkocsi el-/. adó, vagv méhekert- cserélhető, ugyan--', ott ez évi méhrajok., kaptárral rajárert' eladók. Eger, Árpád > u. 2L ___________ ■ ' I H-s Zsiguli eladó Eger, Cifrakapu u.' 122., I. em. 5. 250-es Jáwa és egy Clavicet 408-as elektromos zongora, eladó. Eger. Félsor u. 2. (Laktanya utca vége.) VEGYES . Építkezésből ki-, maradt pala, új ablakok stb, eladó. Érdeklődni: Eger, Gerl M, u. 2. Fehér. Sírkőüzemünkbe kőfaragó szakmunkást felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ Kereskedelmi osztálya (Füzesabony, Mátyás K. u. 34.) ■ ■ ■ Mozaikla pgyártó-csiszoló gép üzemképes állapotban eladó (3 db). Érdeklődni: Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ, . Kereskedelmi osztályán (Füzesabony, Mátyás út 34. Telefon: 9.) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségem, nővérem, édesanyánk, nagymamánk, TÓTH JÖZSEFNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban bármilyen módon osztoztak. Gyászoló család AZ EGRI i GYERMEKVAROS IGAZGATÓSAGA felvételt hirdet konyhalányi munkakör betöltésére Illetmény 1350—1500 Ft között. Jelentkezni lehet : szombat kivételével 8—18 óráig a gazdasági hivatalban. Felvételre keresünk budapesti és Budapest környékén levi munkahelyeinkre ács- állványozó, vasbetonszerelő, csőszerelő, kőműves, hegesztő szakmunkásokat, valamint a felsorolt szakmunkásokhoz segéd mun kásokat, közműépítési munkára kubikos brigádokat. Szállást szükség szerint biztosítunk Jelentkezést kérjük személyesen vagy levélben. Címünk: Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat, 2101 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6.