Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-20 / 195. szám

\ ü ma® I khfotikájei 11)75. augusztus S0„ szerei;v V Nap kél: 4,46, nyugszik: 18.49 urakor A Hold kél: 17.46. nyugszik: 3.23 órakor ALKOTMANYÜNNEP 9 ág* Hatvcui évvel ezelőtt halt meg — 61 éves fcorá- ban — Paul Ehrlich Nobel-díjas német vegyész és orvos, a salvarsan felfedezője. Egy kis sziléziai községben, Strehienben született. Középiskolai tanulmányait Breslauban végezte. Ott kezdte egyetemi tanulmányait is, de Lipcsében fejezte be. Orvosi diplomájának, megszerzése után egy évig Cohnheim professzor hires kórbonctani intézetében dolgozott, majd csaknem egy évtízedig a berlini kli­nikán. Ebben az Időben új vérfestési eljárást kí­sérletezett ki: ez lehetővé tette a vér összetételének és kóros elváltozásainak pontosabb tanulmányozá­sát. Ö vezette be az ujj­hegyből vett vér vizsgála­tát és a vérkép analízisét. Az Ehrlich-féle festési el­járás tette léh élővé a fe­hérvérűség diagnosztiká­ját. 1885-ben jelent meg a szervezet oxigénfogyasztá- sipól szóló monográfiája, majd közölte a vizelet vizsgálatára vonatkozó, gyorsan elterjedt diazo-re- akció leírását. Másfél évig Egyiptomban is tevékeny­kedett. Visszatérve Berlinbe, A Fertőző Betegségek intézetébe került, ahol Robert Koch munkatársa lett. Ekkor kezdte el az immunitásra vonatkozó kísérle­teit. A kiváló nemet bakteriológus tudományos mun­kásságát 1908-ban orvostudományi Nobel-díjjal juták mázták. Időjárás: Várható időjárás ma estig; keleten is lassan, fél szakadozó felhőzet, majd országszerte felhőátvonulá­sok, szórványosan előforduló futó záporral, zivatar­ral. Az élénk, sokfele erős északnyugati, északi szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. JlnLiseuiifelJIreLmntiijtt-lilnk... Augusztus 21 —22-én Országos konferencia a vasút fejlesztéséről A Közlekedéstudományi Egyesület vasútépítési és 1 pályafenntartási szakosztá­lyának egri és szolnoki te­rületi szervezete konferen­ciát rendez a vasút fejlesz­téséről és a pályafenntartás feladatairól. Az országos ta­nácskozás és a mérnök— technikus találkozó augusz­tus 21-én Gyöngyösön kez­dődik, majd másnap Jászki- séren folytatódik. A vendé­geket a megnyitón Berenyi József, a Gyöngyösi Városi •Tanács elnöke üdvözli, majd előadásokra kerül sor a ker­tészeti egyetem főiskolai ka­rának. épületében; az első előadások az építési és pá­lyafenntartási szol gálái, ter­vének teljesítéséről és a következő évek feladatairól szolnak. A kitérőgyártás fejlesztési kérdéseiről tart előadást többek között Kot­ier György, a kitérőgyártó üzem igazgatója is, A má­sodik nap programjában szintén előadások, korreferá­tumok szerepelnek, majd a III. országos pályafenntartá­si konferencia résztvevői megtekintik a jaszkiséri épí­tőgép javító üzemet Virágzik a tigrisliiiom az erdőtelki botanikus kertben Erdőtelek központjában a nyár teljes pampájában dísz­ük és virágzik. megyénk egyetlen botanikus kertje. A háromhektáros területen fekvő különleges gyűjtemény a felszabadulás előtt dr. Ko­vács József községi orvos magántulajdona volt. A-fel­szabadulás ' utált a Fővárosi Kertészeti Vállalat kezelésé­ben. természetvédelmi terü­letként nyílt meg és műkö­dik nta is a botanikus kert a nagyközség számára. Több mint félezer fa es 500 bokor, különféle cserje, dísznövény látható itt, közü­lük nem egy az országban is egyedülálló. A szabadtéren látható fáit, bokrok és egyéb növények gyűjteményét ki­egészítik az Sveghazban ne­velt kaktuszok. A botanikus kert egész év­ben a látogatók rendelkezé­sére áll. s különösen most a nyári időszakban nagy a l lá­togatottsága. Diákok, kirán- dulócsoportok, hazai es kül­földi turisták százai keresik fel nap mint nap e ritka és szép területet. Most virágzik a nyári orgona, trombitavi­rág, a tigrisiilom, teljes pom­pájukkal díszlenek Erdőtelek homokján a japán akácok, ti­szafafélék es az ezüstfenyőit is. A közeljövőben tovább bő­vül, növekszik az arborétum területe. Kezelésbe veszik a Hanyi-ér forrása körüli éger- íaerdőt, amelyben a Főváro­si Kertészeti Vállalat újabb parkokat fog kiépíteni. Hatvani díjnyertes + ORVOSI \ ÜGYELET I EGERBEN: Kedden este; 7 < órától csütörtök reggel 7 uráig \ a BajcsyrZsilinszky utcai rende- < löben. (Telefon: Ji-10). < Gyermekorvosi ügyelet szerdán < délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Del- < után 16 órától 17.30 óráig a Kos- J such Lajos u.'6. szám alatti reri- 1 delöben. (Telefon: 24-73). Ren-^ delési időn kívül az általános < orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsi- \ Unszky utca). Csütörtökön 19 < órától péntek reggel 7 óráig a*$ Bajcsy-ZslUnszky utcában. Fog- < orvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: Kedden este T órától csütörtök reggel 7 óra- < tg. Az orvosi ügyelet helye: Jó-< kai utca 41. szám. (Telefon: J J1-727). Gy ennek orvosi ügyelet szer-} dán délelőtt 9 órától 11 óráig a« Puskin utcában. (Telefonig 12-3.50). HATVANBAN: Kedden este 75 órától csütörtök reggel 7 óráig 3 a rendelőintézetben. (Telefon:} 10-04). Rendelés gyermekek ré-} szere is. Gyermekorvosi ügyelet szer­dán 10—12 óráig a rendelőinté- $ zet gyermekszakrendejésén. (Te- { lefon: .10-04). Fogorvosi ügyelet 8—10.30 őrá- < lg a rendelőintézetben. Kora tavasszal a Minisz­tertanács tanácsi szervek osztályának felhívására or­szágos pályázatot hirdettek a közigazgatási munkával kapcsolatos kérdések téma­körében. Megyei szinten megtörtént a beérkezett munkák elbírálása, s a ju­talmakat kedden délben ad­ták át a legjobb tanulmányt készítő pályázóknak. Első helyezést dr. Lukács Lajos, Hatvan Város Tanácsának A körzetet) szerelő fiatal házas. Népszerű ember, ked­velik, mert idejében ott vau mindenütt, ahová hívják, mert ügyesen, gyorsan, dol­gozik. A házasság enyhített valamit a szorgalmán, ami. érthető, hiszen most már szabad idejét meg kell osz­tani a pluszmunka és a fe­leség között. Feleslegesen nem. tölti az idejét, igyek­szik, hogy ne maradjon el későig, hogy minél többet lehessen asszonya mellett. Ha megérkezik otthonába. felesége alvást színlel, ő tudja ezt. odaül mellé a re- kamié szélére, cirógatja, megsimogatja a haját, csó­kolgatja az arcát. Az asz- s/.ony ijedtem felriad, jól áll neki a tettetés, s aztán hosz- szan, boldogan, ölelkeznek. Ezen az estén is pontosan így történt minden. — Csakhogy hazataláltál, te, te „világcsavargó” .,,! — mondta a fiatalasszony duz­zogva. — Hát én mqr nem is számítok neked,?! Csak. a vb-titkára ért eJ „Hatvan és a városkörnyéki közsé­gek kapcsolatrendszere, en­nek a községek fejlődésé­ben megmutatkozó hatása” című tartalmas, hasznos ta­nulmányával. Második díjat nem adtak. ki, harmadik helyezést dr. Varjú Vilmos Eger Város Tanácsának vb- titkára ért el. A győztes pá­lyamű, dr. Lukács Lajos munkája, részt vesz az or­szágos döntőben. I lést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Heves megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága kedden ülést tartott Egerben. A tes­tület ez alkalommal előbb a megye tanácsainak I. félévi gazdálkodásáról tájékozó­dott. majd a megye vízellátá- sájtiak helyzetéről illetve fel­adatairól tárgyalt. Ezután a végrehajtó bi­zottságnak beszámoltak a he­vesi járás munkaerő-foglal­koztatása érdekében tett in­tézkedésekről és azok hatásá­ról, a munkaképes lakosság foglalkoztatásának jelenlegi tapasztalatairól és terveiről. A továbbiakban arról ad­tak jelentést, hogy az MSZMP KB tavalyi, december 5-i ha­tározatát mennyiben sikerült végrehajtani megyénkben, egyben pedig javaslatot is tettek a további tennivalók­ra. Végül a tanácstagok tá­jékoztatásának megyei ta­pasztalatai kerültek napi­rendre, .majd egyéb szerve­zeti ügyekről esett szó. Boconádi „csodadoktor” PILLANATKÉP AZ ÓVODÁBÓL (Fotó: Szabó Sándor) ifluiakás­laiálkozó Egy esztendővel ezelőtt, az alkotmány ünnepén írták alá Egerben, a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat Egri Gyára, a MEZŐGÉP Válla­lat, a Finomszerelvénygyar és az Egri Csillagok Ter­melőszövetkezet közötti szo­cialista együttműködési szer­ződést. Az aláírás évfordulójára emlékeztek kedden délután Egerben, a Szépasszony- völgyben megrendezett .mun­kás—paraszt találkozón. A bensőséges ünnepségen meg­jelent gyári munkások es Éjszakai előadás munka, mindig csak a mun­ka?! Aztán háziasszonnyá vál­tozott kedvesen: '— Ott az étel a villany- melegítőn. Az imént melegí­tettem meg, mert tudtam, hogy jössz. Mosakodj meg. egyél, aztán iiidits az ágyba, ide mellém. A férj pizsamába bújt. Agyból nézték a tévét. — Te, csengetnek...! — ijedt fel egyszerre az as-/.- szony. — No, most meg mar az ablakpárkányt kopogtat­ják ... Ki lehet ilyenkor?! — Megnézem — mondta a férj, papucsba lépett, oda­ment az ablakhoz és elhúz­ta a sötétítő függönyt. Egy nyurga fiú állt az ab­lak alatt. — Na, mi történt? — Ne haragudjon már, hogy ilyenkor zavarpm ma­gukat — szabadkozott a su­hanc. — A villanyunk el­romlott ... És látni szerel­nénk az éjszakai előadást. Jó filmet adnak. — Mi az. hát már tévé nélkül összedől a világ?! Nem muszály azt a filmet nézni. Feküdjetek le és alud­jatok — szólt ki mérgesen az asszony. — Reggelig ki­bírjatok villany nélkül is. Az ember még ilyenkor ké­ső este se lehet nyugton, mert mindig zavarkodik va- la ki.. .; A férfi feleségére nézett, idegesen dobolt ujjaival az ablakpárkányon, majd této­ván szólt: — Várj meg, mindjárt megyek... A feleség dühösen a fal felé fordult. — Nézd, anyukám — sze­lídítette a férfi — én alig vártam, hogy hazaérjek, hogy veled legyek. Mi is nézzük-paraszt Egerben szövetkezeti tagok előtt Vin- czepapp Ferenc, a közös gazdaság elnöke mondott be­szédet. Megemlékezett alkotmá­nyunk ünnepéről, valamint az üzemek és a szövetkezet közötti együttműködési kap­csolatról. Beszámolt a nyári betakarítás eredményeiről és az őszi. szüreti előkészüle­tekről. Kérte az üzemek képviselőit, hogy az idén is segítsék a közös gazdaságot a szüret zavartalan lebonyo­lításában. a tévét. S csak gondold el,, ha nálunk is elromlana a; villany és en nem lennék; szerelő, micsoda méreg. Vagy' gondolj arra, mi volna. ha\ orvos lennék és az éjszaka, kellős közepén is felzörget-', nek... akkor szó nélkül; menni kell. — De te nem vagy or­vos! — nyelvelt az asszony. — Hát nem bírják ki aj nyavalyás tévé nélkül?! J — Te is tudod, hogy netnf bírják ki. Különben, minek jöttek volna értem . .. Gyorsan felöltözködött, vette a szerszásnos táskáját.' — Jövök mindjárt — sut­togta mosolyogva, s meg­csókolta az asszonyt. — Hová mént n fiú.. .— dugta be fejét az anyós az ajtón kíváncsian. *— Hová, hová? Hát be­teghez” hívták — csúfoló- dott a fiatalasszony, s egy hajtincset fújt ki az arcá­ból.' Pataky Dezső Sehol* Béla temetése Mint már közöltük, cteffc* nek 76. évében, rövid szen­vedés után elhunyt Sebők Béla. a munkásmozgalom régi harcosa, a Szakszerve­zetek Heves megyei Taná­csának elnöke. Temetése augusztus 21-én. csütörtökön 15.30 órakor lesz az egri Hatvani-temetőben. Ma nyílik megyénk kepzőiíívész&nek kiállítása Hatvanban Ma. alkotmányürmepünkön, a politikai nagygyűlést követően, Cél 1?. orakor nyílik meg a Hat­vani Galéria legújabb kiállítása. Ezúttal huszonöt Heves megyé­ben élő, vagy innen elszárma­zott festő és szobrász alkotásait láthatja a melpártoló közönség. A Horváth Mihály utca 10. szám alatt rendezett kiállítást dr. Si­pos István, a megyei pártbi­zottság titkára nyitja meg. Elsőéves főiskolások tábora Egerben Megkezdődött a jövendő eb elsőéves főiskolai hallgatók építőtábora a hét elején Egerben. A táborozók, akik délelőttönként a Csebokszári- lakóteiepen dolgoznak, délu­tánonként megismerkednek jövendő iskolájukkal, a tan­székekkel és a város neveze­tességeivel. A gazdag prog­ramba szerepel többek között ismerkedési est, kirándulás a Szalajka-völgy be és „öreg” •diákok beszámolója a főisko­la rendjéről, szokásairól, egy­szóval jövendő életükről. A hétnapos tábort búcsúest zár­ja. Szociális létesítményt kapnak a füzesabonyi vasutasok Füzesabonyban a Vlzház út vasútállomás felőli olda­lán a napokban megkezdték a hatszáz négyzetméter alap- területű szociális létesítmény építését a MÁV Miskolci Építési Főnökség dolgozói. Az épület földszinti részén üze­mi konyha és étterem, az meleten pedig öltözők, fürdők és egészségügyi, célokat szol­gáló helyiségek lesznek, me­lyek a forgalmi és vontatási dolgozók igényeit elégítik majd ki. Ä közel hatmillió fo­rintos költséggel épülő léte­sítményt előre gyártott ele­mekből állítják össze. Egy hét múlva gépkocsi- nyeremenybetét- könyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, augusztus 27-én és 28-án Budapesten, az Utas­ellátó Vállalat Arany János ut­cai kultúrtermében rendezi meg a gépkocsi-nyeremény betétköny­vek idei, harmadik, sorrend­ben 57. sorsolását. A húzáson az április 30-ig váltott es júli­us 31-én érvényben volt 3000 és lü 000 forintos betétkönyvek vesznek részt, közöttük több mint 700 nyereményautöt sorsol­nak. ki. (MTI) állatorvosi ÜGYELET Kedd estétől csütörtök reggelig elsősegély esetére! EGER: Állategészségügyi Állo­más Allatbórháza, Eger, Szövet­kezet ti. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint bélapátfalvi. Bátor: és a makiári állategészségügyi kör­zetben.) Telefon: 13-48 FÜZESABONY: Petőfi Terme­lőszövetkezet irodája. Zrínyi u. 11 Telefon: 99. 132 GYÖNGYÖS: Allatkőrház. Te- lefon: 11-645 A hét utolsó mun­kanapján reggel 7 órától. a munkaszüneti napon 20 óráig. HATVAN: Vágóhíd. Telefon) 12-10 HEVES: Megyei tanács vb Já­rási hivatal. Telefon: 124. HéflWM s Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye* Bizottsága és a «evet; megye! Tanács napi'apja. — Pószrrkesrtó: PAPP JANOS. — Kiadja, a Hevea megyei fcaplmdő Váltalat. Felelős kiadó: NOSZTTCZTÜS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf. SS. 3301) Telefon: 13-7S, S0-J9. 84-44. 3200 Gyöngyös: ».fest u. 1., U-697. *2» Hatvan: Kossuth tér 8, (Várost tanács épülete). 10-51, Kiadóhivatal: Eger 3301. Beloiannisz u, 3. (Pt. 33. 3301) Telefon: U-68. — Terjeszt), a Magyar 'Posta, saóazetém m sts1 MMMI WlöfiBrtbotó ttanefeáir <DeetatitoatMn£ és isézbesftónéi. — ind«*: so.osü — Hév«»--magyal -tfwomda -wáSatsí. ztm.-Bsáéf Jéntkn atca .<,■ teám.

Next

/
Thumbnails
Contents