Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-08 / 158. szám
Felszabadulási emlékverseny Vadászpuskák ropoglak a Lesréten Vasárnap, kora reggel. Meleg van, az ég felhőtlen, sugárzó napfény fürdeti az erdőkendős hegyek övezte Lesrét tisztását. A fák közül hüvösítő szél fújdogál, s így együtt a napfény, a szellő kellemessé oldja a júliusi időt. Eger felől, a Berva-völ- gyi útról, egymás nyomában érkeznek a járművek, autók, motorkerékpárok, vásznas GAZ-kocsik, mikrobuszok. Puskás emberek, vadászok népesítik be rövid idő alatt a festői környezetű tisztást. Heves megye legjobb vadász sportlövészeinek találkozó- helye ezen a vasárnapon az erdőgazdaság skeetlövő-pá- lyája. A hagyományokat folyta- tandóan hirdette meg idén a megyei vadászlövő bizottság a koronglövészet jubileumi versenyét, hazáink felszabadulásának 30. évfordulójára. A kiírás nagy visszhangot, érdeklődést keltett: 24 vadásztársaság jelentette be részvételét a felszabadulási emlékversenyre. Kampói ton és Tiszanánán került sor az első és a második fordulóra, s a lőeredmények alapján 14 csapat jutott a döntőbe. Most is a korábban már jól bevált „A” és „B” kategóriában folyt a verseny: külön vetélkedtek a vadásztársaságok tagjai és külön a hivatásos vadászok, a rendszeresen edző és versenyző vadőrök, erdészek. A résztvevők csak a vadászigazolványukba bejegyzett fegyverükkel lőhettek, speciális skeet-lövő versenypuskát egyedül a juniorok, az erdőgazdaság ifjúsági csapatának tagjai használhattak. Azt hihetnénk, hogy ennek ellenére is nagy volt az eltérés a két kategória versenyzőinek eredményei között. Erről azonban szó sincs! A két forduló során a sportvadászok azonos teljesítményt nyújtottak a rendszeresen edző és versenyző hivatásos lövészekkel. S hogy előre szaladjunk az eseményekGólparádé Parádsasváron Egri járás— Gyöngyösi járás 4:3 (3:1) Járási válogatottak barátságos labdarúgó-mérkőzése Parádsas- vár, 300 néző. V.: Bárdos. Egri járás: Szimcsák — Bonus Baliák, Mezei, Tar, Kóró- di. Kovács (Veréb), Nagy M., Gergely, Bödl, Cseh (Montvai). Edzők: Nyári József, Daragó Miklós. Gyöngyösi járás: Szegedi (Knoska) — Hegyi, Turuczki, Tusor, Németh, Ország. Skoda. Vakll (Fehér), Sípos, Molnár (Szakács), Szép (Hanák). Edző: Széchenyi Károly. Az első helyzeteket az egri járásiak dolgozták ki, de el is hibázták. A 36. percben a gyöngyösi védelem megingását Bódi használta ki. majd Gergely remek kiugratás után növelte az Egri járás előnyét 2:0-ra. A 42. percben Kovács átadásából Bódi szerzett újabb gólt. 3:0. A gyöngyösiek előtt is akadtak helyzetek, de a kltűrWn védő Szimcsák jól őrizte kapuját. A 44. percben Szép révén csökkentette hátrányát a gyöngyösi csapat. A második félidőben rákapcsoltak a gyöngyösiek, s egyik támadásuk végére Németh tett pontot góllai. 3:2. A 73. percben Baliák távoli ravasz lövését Knoska elnézte, s a labda a hálóba jutott. 4:2. Egy perc sem telt el, amikor Siipos jóvoltából újabb gólt láthatott a közönség, 4:3. A meleg ellenére jó iramú, gólokban gazdag játékot hozott az összecsapás, az összeszokottság hiánya mindkét együttesen érződött, a játékosok igyekezete, lelkesedése dicséretes volt. Jók: Szimcsák, Baliák, Kórodi, Bódi, illetve Tusor, Hegyi, Németh, Ország, Sipos. Egri járás—Gyöngyösi járás 1:2. Ifjúsági mérkőzés. V.: Nagy S. Az eredményt öngól döntötte el a gyöngyösiek javára. kel: így történt ez a döntőben is. A döntő ünnepélyes keretek között indult. Felsorakoztak a csapatok. Üdvözlés, eligazítás, próbadobás az alacsony és a magas toronyból, majd Divé&y Sándor versenybíró szólította lőállás- hoz az első rőtté résztvevőit. A korábbiakhoz képest újdonságnak számít, hogy ezúttal elektromos vezérléssel működtették a dobógépeket, amely gyorsabbá, könnyebbé tette a verseny mechanizmusát. Nem volt megállás, kényszerpihenő, szépen, rendben haladt minden, precízen, példás fegyelmezettséggel. Majd teljes nyolc órán át ropogtak a vadászfegyverek. S hogy más adatokat is soroljunk: 2150 korongot repítettek magasba a két torony dobógépei, ezeket lőtte — váltakozó sikerrel — a 72 versenyző. Mindenkin látszott, hogy becsülettel helyt akar állni. Az időnként megmegerősödő szél azonban sokszor próbára tette a lövőket, „lenyomta” és „megemelte” a korongokat — ezért volt váltakozó a siker. Sok izgalmas perc adódott a verseny során. Ezek voltak például azok a percgk, amikor apát a fiú, fiút az apa váltotta a lőállásokon. Külön izgalmas versenyt vívott a két női nimród, a hor- ti Suha Józsefné és a kampóid dr. Szatmári Ervinné. Mindketten azonos találatot értek el, jobbnak mégis Szatmáriné bizonyult, mert a legnehezebb lőálláson ő volt eredményesebb. Suháné pedig hibázott. A 7-es rotté- ban, a junior Demeter János 22 korongot lőtt, s úgy tűnt senki sem veheti el tőle egyéniben az első helyet. Aztán az utolsó, a 12. rot- téban a jászfényszarui Fehér József állt a négyszögletű betonlapokra és szép stílusban, könnyedén, ugyancsak meglőtte a 22 korongot — hármat hibázva a lehetséges 25-ből — így aztán egy találattal ő lett az első. A felszabadulási koronglövő emlékverseny végeredménye a következő. ' Csapatban. „A” kategória: 1. Kompolti Vadásztársaság 204 p. 2. Horti Vt 193 p. 3. Kiskörei Vt. 192 p. „B” kategória I. Jászfényszarui Vt 198 p. 2. Füzesabonyi ÁG 197 p. 3. Egri Erdő- gazdaság 190 p. Egyéniben: „A” kategória; 1. Tóth Sándor (Kompolt) 56 p. 2. Berta Ferenc (Tiszanána) 55 p. 3. Kakuk János (Gárdonyi Géza Vt) 55 p. „B” kategória: 1. Fehér József (Jászféhyszaru) 60 p. 2. Demeter János (Erdőgazdaság)) 59 p. 3. Godó Ferenc (Füzesabonyi ÁG) 58 p. (pataky) A Kiskörei Állami Gazdaság felvételre keres mezőgazdasági gépészmérnököt, vagy technikust, állattenyésztési termelésirányítót és mezőgazdasági gépszerelőket. Cím: Kiskörei ÁG. Rákhát. Telefon: 6. Díjmentesen utazhat r a MAY és az európai vasutak vonalain — r legyen a MÁV dolgozója! A MÁV MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA felvesz női- és férfi munkavállalókat — forgalmi szolgálattevő — kocsirendező — sarukezelő — váltó és jelzőberendezés-kezelő — vonatfékezó — vonatvezető — jegyvizsgáló — vontatási, pályafenntartási és biztosítóberendezési szakmunkás és segédmunkás munkakörökbe. KIKÉPZÉSI IDŐ: 1—3 hónap. ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK: 18—10 év közötti életkor, vasútorvosi alkalmasság, érettségi vagy legalább 8 általános iskolai végzettség. Fizetés és törzsgárdatagság elismerése a MÁV kollektív szerződése alapján. Széles körű képzési, továbbképzési és nyelvtanulási lehetőségek. Jelentkezni lehet valamennyi állomás- főnökségen és egyéb MÄV szolgálati helyen. Felvilágosítást ad továbbá: a MÄV Igazgatóság Munkaügyi és szociális ellátási osztálya, Miskolc, Szemere u. 26. Telefon: 36-061 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen feleségem és édesanyánk BESENYEI FERENCNÉ elhunyt. Temetése 9-én, délután 15.30 órakor lesz az egri Kisasszony-temetőben. Gyászoló család AZ AUTOFÉM GYÄRTMÄNYÜ KÁVÉFŐZŐ GÉPEK (Autopress, Midipress) JAVÍTÁSÁT KIZÁRÓLAG SZAKSZERVIZBEN, az érintésvédelmi szabályok betartásával VÉGEZTESSE! Ajánlatos a garanciaidő letelte után időnként felülvizsgáltatni a készülékeket. Szervizeinkben díjtalan tanácsadást tartunk és érintésvédelmi felülvizsgálatot végzünk. AZ AUTOFÉM SZERVIZEK CÍME: Budapest XIII., Pozsonyi u. 1. és XIII., Frangepán u. 77. Raktárvezetőt FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet: AGRIA Bútorgyár, Eger, Knézich K. u. 36. főkönyvelőnél. AZ EGERVÖLGYE MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET ANDORNAKTÁLYA (elvételre keres gyakorlattal rendelkező erőgépvezetőket. Jelentkezés: személyzeti vezetőnél. Közlemény A MÁV Miskolci Igazgatósága közli, hogy a Füzesabony —Eger vasútvonal villamosítása befejeződött, s a villamos felsövezetéket a Füzesabony—Eger vasútvonalon 1975. július hó 10-én 0,00 h-tól 25 000 V-os feszültség alá helyezi A villamos felsővezetőknek 2 méteren belüli megközelítése életveszélyes, még akkor is, ha az rakománnyal, mezőgazdasági szerszámmal, vagy egyéb tárggyal történik. Az útátjárókon 4 m-nél magasabb rakomány csak az illetékes rendőrhatóság és a MÁV külön engedélyével haladhat át. MÁV IgazgalósM Ferroglobus Vállalat (Budapest, XV., Körvasút 6or 110.) felvesz éjszakai és nappali szolgálatra portásokat. (Nyugdíjasokat is.) Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezéseket a fenti cím rendészeti csoportja részére kérjük személyesen, vagy írásban bejelenteni. Az egri 10. sz. Általános Iskola karbantartó szakmunkást keres. Elsősorban nyugdíjasok jelentkezzenek. Kodály u. 5. sz. alatt. Erdésztechnikus 10 éveá szakmai, 5 éves gépkocsielöátiói gyakorlattal munkahelyet változtatna. „Eger és környéke” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN Szolnoki kettőszo- ba-összkomfortos tanácsi lakásomat egri hasonlóért cserélném. Incze Mária, Szolnok, Móra Ferenc u. 15. _________ E lcserélném miskolci 2 szobás összkomfortos szövetkezeti lakásom egri hasonlóért. „Nem sürgős” jeligére az egri hirdetőbe.______ S zoba-konyhás. nyárikonyhás, kertes ház eladó. Eger, Berzsenyi u. 17. (La_ josváros)._______ Külön bejáratú bútorozott szoba fürdőszoba-használattal kiadó. Eger, Kertész 77.________________ E gri. i. emeleti 2 és fél szobás OTP- lakásomat készpénzért - eladom. „Sürgős 922” jeligére az egri hirdetőbe. JARMO ID rendszámú Skoda 100-as eladó. Eger. Nemecz József u. 2/a Érdeklődni: hétköznap 17 h. után. VEGYES Kitűnő állapotban levő REX-asztal eladó. Érdeklődni Erdőtelek, Iskola u. 9. Konyhabútor és gáztűzhely palackkal sürgősen eladó. Eger, Egészségház u. 19., fszt. 3. 4 hónapos süldők eladók. Eger, Rákóczi u. 129. Érdeklődni délután. Hirdessen Népújságban! Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak és ismerősöknek, külön a Fodrász Technolux és a VI- LATI dolgozóinak, akik felejthetetlen feleségem és édesanyám FEILI ISTVANNÉ temetésén megjelenésükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Csütörtökön délután Vörösmarty és Petőfi utca sarki helyi járat megállóban a pad karfáján felejtettem enciánkék hosszú ujjú női kardigánom. Becsületes megtalálóját kérem szíveskedjen leadni' Egri Házim0’"* vetkezet portáj ám» Vörösmarty u. 2.. Zongorát bérelnék. Eger, Zöldfa u. 1. házasság 62 éves özv. MÁV- nyugdíjas férfi megismerkedne házasság céljából becsületes, rendes, őszinte, alacsony, nem molett özvegyasszonnyal. Választ „őszinteség 916” jeligére az egri hirdetőbe. A Gép- és Műszeripari Szakközépisko- , la (Eger. Rákóczi u. 2.) az 1975—76. tanévben a dolgozók részére az alábbi Bzakközépiskolai szakokon levelező tagozatot és tanfolyamokat indít: 1. Gép- gyártástechnológiai és gépészeti szak. 2. Technikus minősítő vizsgára előkészítő tanfolyam. 3. Technikus minősítő vizsgát megelőző KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁRA előkészítő tanfolyam. 4. Műszakira jz-tanfoly am. 5. Kazánfűtői tanfolyam. A szakközép- iskola levelező tagozatára történő jelentkezés időpontr ja: augusztus 10—25- ig A tanfolyamokra augusztus 25—szeptember 15-ig lehet jelentkezni. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejt- hetelen feleségem, édesanyánk HAiMARY DÉNESNÉ temetésén részvételükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Felvételre keresünk: FÉRFI. NŐI BETANÍTOTT ES SEGEDMÜNKASOKAT. TOVÁBBÁ ESZTERGÁLYOS, MAROS. KÖSZÖRŰS. SZERSZÁMKÉSZÍTŐ ES GÉPLAKATOS SZAKMUNKASOKAT, 2. ill. 3 műszakos munkarendben való foglalkoztatásra. BÉREZÉS KOLLEKTIV SZERZŐDÉS SZERINT. Jelentkezéseket az Ipari Műszergyár Iklad. 2170 Aszód, PL: 2. Munkaügyi osztályára kérjük küldeni A MEZŐGÉP VÁLLALAT szerszámüzemébe azonnali belépéssel keres esztergályos, marós szakmunkásokat, segédmunkásokat. • valamint’ műszaki rajzolókat. JELENTKEZÉS. a vállalat személyzeti osztályán. Eger, Lenin u. 261. ) I Béla