Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-05 / 156. szám

t VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK l AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVI. évfolyam, 156. szám ARA: SO FILLER 1975. július 5., szombat Megtartotta alakuló ülését az új parlament Pénteken délelőtt összeült az újonnan megválasztott országgyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Aczél György. Apró Antal, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Gyenes András, Győri Imre, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, továbbá az Elnöki Tanács és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban foglalt helyet a külképviseletek sok vezetője és tagja. Pontosan 11 órakor Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg az ülést. Losonczi Pál megnyitó beszéde — Megtisztelő kötelesség­nek teszek eleget most, ami­kor megnyitom újonnan vá­lasztott országgyűlésünk ala­kuló ülését. — Köszöntőm törvényho­zásunk valamennyi tagját, tisztelt képviselőtársaimat. Azokat, akik már több íz­ben kaptak bizalmat válasz­tóiktól, és külön azokat, akik először foglalják el helyüket államhatalmi és népképvise­leti szervünkben. — Ebben az ünnepélyes pillanatban helyénvaló meg­emlékezni arról az egységről és odaadásról, amelyet né­pünk — világnézetre való te­kintet nélkül — kinyilvání­tott a választáson szocialista rendszerünk, a Hazafias Népfront választásában meg­fogalmazott országépítő prog­ram, és pártunk bevált poli­tikája iránt. A nép egyértelmű és egységes akarattal ruház­ta ránk a népszuvereni­tás gyakorlásának nagy felelősséggel járó köteles­ségét. Ez a felelősséget fokozó és kötelességet gyarapító biza­lom megbízatásunk egész út­ján elkísér bennünket. — Mindnyájunk nevében e helyről is őszinte köszönetét mondok választóinknak, ál­lampolgárainknak. Meggyő­ződésem, hogy köszönetünk igazán méltó kifejezése az, ha tettekkel, a hazánk fel­virágoztatását, népünk gyara- rapodósát és boldogulását, szocialista világunk építését maradéktalanul és követke­zetesen szolgáló törvényal­kotó tevékenységünkkel vi­szonozzuk ezt az értékes út- ravalót. — Három évtizedes állam­építő tevékenységünk termé­. szetes és szerves folytatásá­nak tekintjük a ránk váró teendőket, melyek egyértel­műen. a fejlett szocialista társadalom építését hivatot­tak szolgálni. — Tovább haladunk poli­tikánk eddig bevált útján. Tudatában vagyunk annak, hogy nagy és nem könnyű feladatok megoldása és vég­rehajtása vár ránk és egész népünkre. A választáson megnyilvánult határozott és egyértelmű politikai kiállás, állásfoglalás után most a tet­teken a sor: a hétköznapok gyümölcsöt érlelő, erőfeszí­tést és áldozatot követelő tetteinek ideje következik. — Valamennyiünktől — feépviselőktől és választók­tél — az eddiginél teljesebb erőkifejtést, gondosabb mun­kát kíván és követel a ha­za. — Munkánkat megnyugta­tó tudattal, és felismeréssel végezhetjük, mert tevékeny­ségünk szilárd tartópillére­ken nyugszik. Olyan bázisra támasz­kodhatunk, mint válasz­tóink, egész népünk bi­zalma, hazánk társadal­mi, gazdasági és politikai rendjének szilárdsága, népünk tehetsége és szorgalma, valamint a szocialista közösség or­szágainak összefogott ereje és együttműködése. — E gondolatok jegyében fogjúnk munkához. Ehhez a munkához kívánok ország- gyűlésünknek törvényalkotói küldetéséhez méltó népszol­gálatot, a haza üdvét szol­gáló tevékenységet. Tisztelt országgyűlést Az ügyrend negyedik sza­kasza értelmében az alakuló ülést a tisztségviselők meg­választásáig a korelnök ve­zeti. Az országgyűlés legidő­sebb tagjai közül felkérem dr. Pesta László képviselő- társunkat, hogy az elnöki széket korelnöki minőségben szíveskedjék elfoglalni. Losonczi Pál nagy tapssal fogadott megnyitó beszéde után dr. Pesta László korel­nök lépett az elnöki emel­vényre. Mély meghatottsággal szólt arról, hogy most tizedszer vá­lasztották meg országgyűlési képviselőnek, s első alkalom­mal tölti be a korelnöki funkciót. Örömének adott ki­fejezést, hogy a júniusi vá­lasztások során a parlament — személyi összetételét ille­tően — általánosan megfia­talodott. Köszöntötte a kép­viselőket, közöttük elsőként azokat, akik először foglaltak, helyet az ülésteremben, s akik — mint mondta — min­den bizonnyal új színt, új lendületet hoznak az ország- gyűlés munkájába. Köszön­tötte á „régieket”, akiket új­ra vagy ismételten újra vá­lasztottak — ők hozzák a ta­pasztalatot, ők biztosítják a folytonosságot. — Kívánom — mondta dr. Pesta László —, hogy az öt évre szoló megbízatásunk tartama során megérdemelt siker kísérje valamennyi or­szággyűlési képviselőnek a nép szolgálatában, a párt út­mutatásai szerint, a Hazafias Népfront szellemében vég­zett munkáját. A korelnöki megnyitó után dr. Pesta László felkérte az országgyűlés két legfiatalabb tagját, Czégai Valéria Bács megyei és Pávai Mária Sza_ ' bölcs megyei képviselőt, hogy — az országgyűlés ügyrend­jének negyedik szakasza ér­telmében — lássák el a kör­jegyzői tisztet. A két körjegy­ző elfoglalta helyét az elnöki emelvényen, majd dr. Pesta László bejelentette, hogy vá­lasztási törvényünk 17. sza­kaszának 5. bekezdése alap­ján az Országos Választási Elnökség beszámol az ország- gyűl^pí-k a választások lefo­lyásáról. Dr. Papp Lajos, az Orszá­gos Választási Elnökség elnö­ke emelkedett szólásra: Dr. Papp Lajos jelentése az országgyűlési képviselői választásról — Az a megtisztelő felada­tom — mondotta bevezető­ben —, hogy az Országos Vá­lasztási Elnökség nevében beszámoljak az országgyűlé­si képviselők június 15-én megtartott általános válasz­tásáról. — Jelentem a tisztelt or­szággyűlésnek, hogy hazánk választópolgárai — mind a jelölőgyűléseken, mind a vá­lasztások során — nagy fele­lősségtudattal éltek alkotmá­nyos jogaikkal. A szavazást az egész or­szágban a törvényesség betartása, a jó politikai hangulat jellemezte. — Választási törvényünket a szocialista demokratizmus hatja át. Az egész választási időszakban tapasztalható volt a lakosság politikai, érdeklő­dése, nagy közéleti aktivitá­sa. — A jelölögyűlések mind a választás politikai tartalmát, mind a képviselőjelöltek ki­választását illetően fontos szerepet töltenek be válasz­tási rendszerünkben. E dön­tési jogkörrel felruházott közéleti fórumokon, valamint a választási gyűléseken nagy számban vettek részt a köz­élet iránt érdeklődő munká­sok, parasztok, értelmiségiek, nők, fiatalok és nyugdíjasok. A 352 választókerületben tartott 872 jelölőgyülésen az előző választáshoz viszonyít­va 32 százalékkal több, mint­egy 330 ezer választópolgár jelent meg. Helyenként a vártnál is nagyobb érdeklő­dés miatt a megjelent vá­lasztópolgárok nem fértek el az eredetileg kijelölt terem­ben és így a jelölőgyűlést a szabadban tartották meg. A lakóterületen tartott jelölő­gyűléseken az üzemek „kül­döttekkel” képviseltették ma­gukat. A több községes vá­lasztókerületekben biztosítva volt valamennyi település képviselete. — A jelölőgyűléseken 5380 választópolgár mondta el vé­leményét. A felszólalók több­sége nemcsak javaslatot tett a jelölt személyekre, hanem értékelte és méltatta az or­szágos és a helyi eredménye­ket és szóvá tette a gondokat és a feladatokat is. — A hozzászólások álta­lában a közösségi törődésről és tenniakarásról tanúskod­tak. A felszólalók a helyi kérdésekről nagy hangsúly-. lval -szóltak. Számos közér­dekű témát tettek szóvá. El­sősorban a város- és köz­ségfejlesztéssel, valamint a lakosság ellátásával kapcso­latban hangzottak el észre­vételek és egyben javasla­tok is. E javaslatok meg­oldási lehetőségét az illeté­kesek gondosan mérlegelik. A választópolgárok jelentős része felajánlotta, hogy tár­sadalmi munkával segíti a közös létesítmények építését. —• A nemzetiségi választó- kerületekbgg, megfelelő hang­súlyt kaptak a sajátos nem­zetiségi kérdések is. — A választópolgárok vé­leménynyilvánításából, a közéleti aktivitás fokozódá­sából, a választá,s eredmé­nyeiből egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kong­resszusának határozatai és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának vá­lasztási felhívása egész népünk programjává vált, és hazánk lakossága egységesen támogatja an­nak megvalósítását. — A választás napja mél­tó volt az alkalomhoz. Né­pünk nagy politikai felelős­ségtudatról tett bizonyságot. A választópolgárok ünnepé­lyes keretek között, jó han­gulatban teljesítették haza­fias kötelességüket. Számos helyen együtt mentek sza­vazni a szocialista brigádok, az első alkalommal válasz­tó iiaxaloK, a családok. Á úzavaaasf komöeaa saanscs helyen beszélgető csoportok alakultak. Jó hatást váltott ki, hogy a képviselőjelöltek Inagy része a szavazás nap­ján megjelent választói kö­rében. — Csaknem háromszázezer fiatal az idei választásokon járult először az urnák elé. Ebből az alkalomból a sza- vazatszedő bizottságok kü­lön köszöntötték őket. A fia­talok az első szavazás izgal­mával, állampolgári joguk, kötelességük tudatában, fe­lelősségérzettel vettek részt a szavazásban. — A választások iránti ér­deklődést fokozta a jelölés módja, valamint az a köve­telmény, hogy a. szavazók­nak több jelölt esetén meg kellett jelölniük, kire adják szavazatukat. — Abban a 34 választóke­rületben, ahol két jelölt in­dult, az egyes jelöltekre adott szavazatok számának többségében nem volt na­gyobb eltérés. Ez is kifeje­zésre juttatta á jelöltek irán­ti egységes bizalmat, köz- megbecsülést. Ez a bizalom ösztönözze azokat a jelölte­ket is, akik most nem kerül­tek a megválasztott képvise­lők közé. Ösztönözze őketar­ra, hogy tovább folytassák aktív, eredményes közéleti tevékenységüket, — Az Országos Választási Elnökség a választási tör­vény rendelkezéseinek meg­felelően alakult meg és el látta a törvényben előírt feladatát — mondotta a továbbiakban. — A válasz­tásokat folyamatosan figye­lemmel kísérte. Megállapí­totta, hogy a választók név­jegyzékét a tanácsok végre­hajtó bizottságai az előírá­sokban megfelelően állítot­ták össze. A tanácsok írás­ban értesítették a választó kát arról, hogy felvették őket a választási névjegy­zékbe, s e közleményt két ízben is közszemlére tették a jogszabályban meghatáro­zott időben. A beérkezett jogos kifogások alapján a névjegyzéket kiegészítették, illetőleg módosították. Az alapos előkészítést bizonyít­ja, hogy a bíróságokhoz csu­pán 26 .kifogás érkezett, amelyből 11 esetben rendel ­(Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott az MSZMP Heves megyei Bizottsága A Magyar Szocialista Mun­káspárt Heves megyei Bi­zottsága tegnap, július 4-én Egerben, dr. Sípos Istvánnak. a megyei pártbizottság tit­kárának elnökletével ülést tartott. A megyei pártbizottság Fe­kete Győr Endrének, Heves megye Tanácsa elnökének, fi megyei párt-végrehajtóbizott­ság tagjának ' előterjesztésé­ben megvitatta és egyhangú­lag elfogadta a végrehajtó bizottság javaslatát Heves megye hosszú távú fejleszté­sének irányelveire. A napi­rend tárgyalásában a megyei pártbizottság tagjain kívül részt vettek: a megyei párt­bizottság osztályvezetői, a megyei tanács elnökhelyet­tesei, a tömegszervezetek és a Hazafias Népfront megyéi titkárai, a járási pártbizott­ságok első titkárai, az üzemi pártbizottságok titkárai, a városi tanácsok elnökei és a járási hivatalok vezetői, a MÉSZÖV, a KISZÖV és a MTESZ elnöke, a termelőszö­vetkezeti szövetségek elnö­kei, a megye pénzügyi intéz­ményeinek, valamint a Köz­ponti Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatóságá­nak vezetői és a TIT megyei szervezetének titkára. Második napirendként a megyei pártbizottság meg­hallgatta Virág Károlynak,a megyei pártbizottság titkárá­nak tájékoztatóját az MS'Z~MP Központi Bizottságának 1975. július 2-i üléséről és ugyan­csak Virág Károly számolt be a megyei pártbizottság előtt a végrehajtó bizottság 1975. I. félévi munkájáról, majd a megyei pártbizottság elfo­gadta a végrehajtó bizottság javaslatát a megyei pártbi­zottság második félévi mun­katervére. Végezetül a megyei párt- bizottság személyi kérdések­ben döntött: Dór kő Józsefet, a megyei párt-végrehajtóbi- zottság tagját, akit a megyei pártvezetés és a SZOT ja­vaslatára az SZMT vezető titkárává választottak, a megyei pártbizottság megerő­sítette tisztségében. Lázár György miniszterelnök beszél. jprsi fotó — Sae belied? Géza fel-e« — .£&

Next

/
Thumbnails
Contents