Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-30 / 177. szám

Wiirtz Mám grafikái

a Megyei Könyvtárban

Wiirtz Ádám grafikáiból szeptember végéig látható kiállítást nyitottak meg e Megyei Könyvtárban. A gondolat és a tett értékes, hiszen a kiváló művész grafikai munkássága elválaszthatatlan a könyvtől.

Wiirtz Ádám a betűk között érzi jól magát, ott indít igazán képzelete. Nem véletlenül volt kirobbanó sikere a Szentivánéji álomhoz készített illusztrációinak. Ahogyan a shakespeare-i mesejáték alakjait a lapon elhelyezi, ahogyan köréjük írja az ismert és sokszor átálmodott szöveget, az a megjelenítés, ahogyan a költő almát, álmait az ö sajátságos jelrendszerébe átviszi, az nemcsak egyéni, de arról is tanúskodik, hogy az olvasás benne, a maga saját síkján, különálló világot teremt. Emberi arcok, jellemek, indulatok, valószerüségek es valótlanságok találkoznak vőben a formavilágban, amely annál érdekesebb, minél inkább ragaszkodik az ihletet adó műhöz. Elkoptatott szó ez az ihlet, mögötte az időtlenség árnyéka lobog a mai olvasóban. Mégsem tudom másképp, más szóval ezt a tartalmat visszaadni: az illusztrációk szemlélője szinte tetten éri a grafikust, a művészt, Würtz Ádámot, és éppen abban a pillanatban, amikor a könyvek nyomtatott betűje benne, a művészben átvált az általa Írott betűkkel kimódolt szöveggé, az írott szöveg hatására, a saját betűinek mintája, formája folytán a képzelet és a kéz is tovább lendül, hogy a papíron, a lapon, a síkban megmaradjon az érzés, a tartalom, az elszállt látomás és érzékelés, amely a művészt cselekvésre buzdította, késztette.

Itt van egy példa, a Don Quijote-é. A búsképű lovag német szövegű illusztrációja nem pedáns, fegyelmezett írású jellemzést kap Würtz

Ádámnál, hanem a képeknél, a megszokott ábrázolásnál jóval kifejezőbben szöveget ír a grafikus, a képíró és a szövegben szereplő betűk ormótlaruságával, a gír- be-görbe írás féktelenségével és esetlenségével megnevettet, de el is szomorít minket, így közli a véleményét, élményét, szeretetét, amely a középkortól és annak eszmevilágától oly tragikusan búcsúzó lovaghoz fűzi.

A magyar könyvkiadás gyakorlata egyre tágabb teret nyit a grafika, így Würtz Ádám előtt is. Egy-egy újabb munkája láttán látom és tudom, érzem és hiszem, mit fog meg a művész az általa grafikailag díszített műből', főképp pedig azt tudom, hogy a művész mit hisz el az írónak, akit más eszközökkel, mint a leírt szó, szolgálni N kíván. Ilyen értelemben is önálló ez a művész, aki új színnel, új árnyalattal gazdagítja az olvasmányt ; vonalaival, formáival az értelmezés őszinte tisztességét adja hozzá az író által elővarázsolt világhoz.

Mert minden ellenkező állítás ellenére az írói munka — legyen az mese, vagy vers, vagy vérforraló dráma — a valóság körüli varázslat, amelyből a grafikus az absztrakciók rendszerén át, „sűrítő” vonalaival, a képzeletet tájoló információival eligazít.

A kiállítást értő gonddal rendezte Csont István. Würtz Ádám gazdag anya gából a legnépszerűbb és legtetszetősebb vonásokat kamatoztatja. A rendelkezésre álló területet jól osztja fel. A linókat felviszi a könyvtár emeleti folyosójára, elválasztja a kiállítás derűsebb részeitől. Ezekben a linókban ugyanis egy magányos és mélyen gondolkodó művész keresi önálló közléseihez a formákat. Az éjMinden hatodik ember gondja i.j

A népfront az aprófalvakban

A népfront- és a szövetkezeti mozgalom együttműködésére vonatkozó elnökségi ajánlás hangsúlyozza, hogy különös figyelmet érdemel azoknak a kisközségeknek és tai.yai településeknek a helyzete, amelyekben tanács- és szövetkezeti iroda nem míi20 00

A SZEMBESÍTÉS EREDMÉNYT ELEN

Polgár András drámájának közvetítése a Madách Színház Kamara Színházából.

Késsel leszúrtak egy embert. A nyomozás megállapítja: a

szúrás férfikéitől származik. Az áldozat szerelmi vetélytársát, Tóth Istvánt gyanúsítják. Az áldozat az alig tizennyolc éves Hecker Erzsébet vőlegénye volt. A tárgyaláson a lány is Tóthra vall — akinek nincs alibije. Az egyik tanú a lány apja, a környék szeretett és rettegett ..Apukája”. Kecker Antal fics- kapiaci kereskedő. Az a kép alakul ki róla, hogy ,,ő irányítja a világot”. A gyilkosság idején kórházban volt. . . Am két vallomás is állítja, hogy a gyilkosság éjszakáján otthon látták...

A főszerepekben Garas Dezsőt, Schütz Ilát és Dózsa Lászlót láthatjuk. (KS)

'1

1915.. július 3Q.r ji*eeda,

ködik. E községekben, tanyákon a népfrontbizottságok feladata különösen jelentős a gazdasági és társadalmi feladatok megoldásában.

Az aprófalvakban lakók a városiakkal összehasonlítva hátrányos helyzetben vannak. A városi és a kisközségi lakos ellátottsága közti különbség egyelőre nem csökken. Az aprófalvakban 800 000 ember sorsáról van szó: ha ehhez hozzászámítjuk az ugyanennyi tanyai lakost, akkor már minden hatodik állampolgár gondjáról beszélhetünk. De nem sok ban különbözik ezektől az 1000-2000 lelkes falvak ügye sem, hisz ilyen településeken több mint egymillióan lak- nak. Ezért állította a Hazafias Népfront most — a tanyai problémák feltárása után — a társközségek és aprófalvak gondjait az érdeklődés középpontjába.

Folyamatosan szükséges foglalkozni az aprófalvak helyzetével, mert ezeken a lakóhelyeken a tanács „kivonulása” óta megkülönböz-v tetett szerepük, feladatuk van a népfront-bizottságoknak. A társközségekben a legtöbb esetben alig maradt értelmiségi a tanácsszékhely községekbe települése után, hiszen az iskolákat körzete- sítették, a termelőszövetkezeteket egyesítették. így aztán sem közigazgatási, sem pedagógus, sem mezőgazdasági értelmiségi nem ma radt a faluban.

Egyetlen település sem lehet „halálra ítélt”, az alapvető ellátást a legkisebb településen ig biatosita.

szaka csodái, a Lovagok, a Népmese, a Szimbólumok, az A jel, a Kompozíció I——II. elgondolkodtató artisztiku- mok, amikben a mindig játékra kész, de a szellemi tornában önmagát is kereső művész gondjai, törekvései, kételyei, belső hangsúlyai is önállóan látszanak. Az illusztrációkban az alázat követelte szolgálat az írót tolja előtérbe. Ezekben a linókban a mesélő, pajtáskodó jókedv mintha megszakadna, helyébe az egészen csendes, csaknem hűvös meditáció, a töprengés lép.

Nagy közönségsikere is amellett szól, hogy érdemes elidőzni és elgondolkodni Würtz Ádám munkáinál.

Farkas András

Agria 9 75

Az Állami Hangverseny Zenekar és Kocsis Albert egri Beethoven-estjéről

Ennek a jól megszerkesztett és eredményeiben máris gazdagnak tűnő egri nyárnak, egyik zenei csúcsa volt hétfőn este, ß. Gárdonyi Színházban a Beethoven-est. Igaz ugyan, hogy a rendezőség elképzeléseit a hűvösre fordult időjárás nem engedte megvalósítani a várban, de az- élmény így is maradandó.

Nyári műsornak, Beethoventől ezt a két művet egymás mellé tenni — telitalálat. A Hegedűverseny finom, elmélyedő lírája magával sodor, ahogyan a szólóhangszer kivallja-elbeszéli azt az egyedülállást, azt a magányt, amelyben az érzéseket, az átszellemültség pillanatait át lehet élni és meg

lehet örökíteni formákban, futamokban, jelzésekben. Korunk embere megint mintha a líra felé hajlana, a közönség teljes elmélyült- ségben élvezte és hallgatta végig, a második tétel bensőséges emberi vallomását.

Kocsis Albert kvalitásait ebből az alkalomból sem kell különösebben méltatnunk, hiszen azok közé a világjáró magyar szólisták közé tartozik, akiknek fellépése bárhol ünnepet és ünneplést jelent. Ez alkalommal igazán a Hegedűverseny második tételéért tapsolt neki a hálás közönség. Ez a hegedűvel dalolás, ahogyan a témát újra és újra, más és más érzelmi tartalommal

ff

Számháború” a Bükkben...

A kispesti úttörők, a főváros XIX. kerületének ifjú lakói évek óta rendszeresen tábort ütnek a Bükkben, Bélapátfalva és Szilvásvárad közelében, a Bélkő alatt. Amikor ott jártunk, éppen a „honfoglalás” izgalmában élt a százfőnyi tábor, akik most az Oláh Sándor úti iskolából érkeztek Kovács Istvánná tábor vezető pedagógus vezetésével.

— Vízért a forráshoz járunk, villany helyett lámpással világítunk este és magunk főzünk a tábori konyhán — ha a helyt fogyasztási szövetkezet segít kiszállítani a nyersanyagot — mondja a táborvezető, s a többiek, a táborozó pajtások és az ifivezetők hozzáteszik:

— Ez az igazi táborozás...?

Közben — mint képünkön látható — a kisebbek között már dúl is a számháború: Mór Gyurka és Czifra Anikó „figyelőállásban”...

(Fotó: Szabó Sándor)

végigjátszotta, a teljes átélésről tanúskodik.

A VII. szimfóniát Wagner a „tánc apoteózisának” nevezte. Van. is benne igazság. Ez a szimfónia a lobogó ritmusokból összetett öröm és boldogság kifejezése. Mintha az első tételen görög verssorok gurulnának végig, * -dioniszoszi tánckar lépteinek lobogását-dobogásfit érezzük a dakti'.usok mögött A második tétel mintha s?,e rein e« vágyódást panaszolna el, hogy aztán a fináléban egy mindent elsöprő lendület fejezze ki azt a megmámo- P'sodást. az életöröm igenlését, amely ilyen ború nélkül ritkán hallható Beethoven muzsikájában. Az Állami Hangverseny Zenekart Oberfrank Géza vezényelte. Az együttes ritkán jár Egerben, s mint mindig, most is valódi élményt ajándékozott a közönségnek. Annak ellenére, hogy a színház akusztikai adottságai nagy zenekar számára még a régiek is kifogásolhatók, *z együttes teljes fegyelmezettséggel és a karmesteri elképzeléseket mindenben megvalósítva zenélt.

Oberfrank Gézát, a karmestert, nagy ünneplésben részesítették. Az az energia, az az összpontosítás, az a sodró tempó, amellyel a VII. szimfóniát végigdirigálta, olyan belső feszültségről, a zene iránti rajongásról és annak alázatos szolgálatáról győzi meg hallgatóságát. Ennek a karmesternek a hatása alól nem lehet „kioldani” sem a zenésznek, sem a közönségnek. A testi mozgás itt nem kísérője, de alapvető kifejezési formája és mércéje annak a feszültségnek, amely ebben a zenészben él a zene hatására. És ö nem mást akar, csak a Beethoven által megírt zenét visszaadni, úgy, ahogyan ő azt elgondolta. A második tétel fájdalmasan szép hangulatától meg nem torpanó iramban jut el a finálé habzó áradatáig. És ezt a soksok váltást ez a művészi temperamentum bírja erővel, idegrendszerrel — és ami a legfőbb! — színekkel, árnyalatokkal.

Beethoven-estet telt ház hallgatta végig. A komoly zene ilyen előadásban a nyár közepén sem nehéz, vagy időszerűtlen.

<r. a.)

2.

László Anna:

Szabó Kristóf:

— Kérem, ne haragudjanak rám, hogy én, az új ember beleszólással és javítási szándékkal kezdem. .. Tudom, hogy önök mindnyájan gyakorlott tanárai a gimnáziumnak, összehasonlíthatatlanul több tapasztaluk van, mint amennyit én szereztem ebben a két hétben. Csakhogy éppen a jövevény látása a legelfogulatlanabb. Később mindenkire ráfonódnak a helyi szokások, a helyi érdekek, a személyi...

— Miféle érdekek?! — vág közbe élesen Bojkovios Endre.

— Esetleg maid rátérek... — válaszol rosszkedvűen Szabó Kristóf, még nem határozott arról, meddig megy el... a reagálásokan múlik... itt pedig túlságosan hamar bo- ríttatnák ki a kártyáit... de hiszen nem titok, semmi sem titok... — folytatja: — Pontosabban: az ember némileg belefásul... Nem vagyok kezdő, negyvenkét éves múltam, több testületben megfordultam, mindenütt más a klíma. .. s az ember egy idő után már nem vágyik világ- megváltásra, inkább, lehetőleg: kellemes közérzetre. És ez baj! Szeretném kihasználni, hogy most még yan bennem lendület. Azért | kértem, hogy találkozzunk, mert ha sikerülne egyetértésre jutnunk, akkor közösen harcolhatnánk. ..

— Konyakot iszol? — kérdezi a házigazda.

— Ne foglalkozz ezzel, na- dW kerl£ji„ , -most sokkal.

A HALÁLRAÍTÉLT

— Van remek kisüstim, hamisítatlan!

A társaságot felvillanyozza a konyak és a kisüsti említése, ki egyiket, ki másikat kívánta meg hirtelenjében, otthon vannak, még rá is játszanak a mohóságra, mint a kamaszok a házibulin. Járay Albert sürög-forog, nagy a kavarodás. De azért a gondolatok is mozognak.

Röder Károlyné. „E% egy ködlovag. Beszél-beszél és egyikünknek sincs fogalma sem, mit akar. Valószínűleg egyet akar: feltűnést kelteni. Hogy régi kudarcait új sikerrel gyógyítsa, amiből ezen az úton sokkal nagyobb kudarc válik. Kétszer kettő. Reménytelen alak.”

Bojkovics Endre. „Dehogy Savanyú Jóska, annál jóval ártalmasabb. Ennek cifra múltja van, ám el akarja terelni a figyelmet róla. Törté- "nelemszakos, megtanulta, hányszor fújták a riadót más miatt, hogy elfelejtessék az igazi disznóságot!”

— Sokat fogyott mostanában? — hajolt Novák Irén részvéttel Szabó Kristófhoz.

Szabó megijedt: ez valami irreális, megmagyarázhatatlan, hová; került?! Novák Irén látja Szabó szemében a rémül?*-0-* -olnirnl icétségibG— esik. Az imént egy pillanatra lejébe szállt a kisüsti, s ak- 'kon mindjárt ellenőrizhetedlenül fecseg! Némelyik rákbeteg hirtelen lefogy, Szabó is hallott róla, dehát ezt leplezni kell, az istenért! Fene jókedvet mímel, szinte kurjongat:

— Szalócán van, uram! Itt finomakat lehet enni! És kell enni! Egy-két hónap alatt úgy meghizlaljuk, hogy magára sem ismer!

— Sovány fajta vagyok, függetlenül attól, hogy menynyit eszem... — hebeg Szabó Kristóf, majd magaerősítésére felemeli »hangját. Szigorúbb a kelleténél: — Érdekel itt valakit, amit mondani kezdtem?!

NégyfeJ.ől biztosítják, hogy a kerek világon semmi sem érdekli jobban őket.

— Amúgy is nehéz, „ - Konkrétum sebb. Inkább az iskolánk szelleme. Azt bajosabb körvonalazni. Megpróbálom. A tanárok haverkodnak a diákokkal. Semmi távolság a. ..

— A húszadik század harmadik harmadában élünk! — kiált bele Járay.

— Tipikus történész! — nevet Rőderné. — Addig-addig böngészte a középkort, míg beleragadt!

— Mi vidéken is haladunk a korral! — folytatja Bojkovics. — Én „csak” tornatanár vagyok, de azért elolvasom a legmodernebb pedagógiai tanulmányokat.

— Ez nem csípős célozgatás — siet Novák Irén és gyengéden fordul Szabó

Kristófhoz. — Tudjuk, hogy szintén képezi magát, csak mi imádjuk a diákjainkat, és amit mondott, úgy hangzik a fülünkben, mintha egy édesanyának szemrehánynának azért, mert jó viszonyban van a gyermekeivel. Várjon, ne szóljon kökbe, nincs is mi- köztünk ellentét, hiszen ma*. ga is tudja, hogy az ifjúság a mi saját jövőnk, a mi saját folytatásunk, ennél nincs is vigasztalóbb gondolat és hát lehet ennek a gondolatnak birtokában nem imádni őket ?!

— Imádni, nem imááni, az érzelmi ügy, félig-meddig magánügy — erélyeskedik Szabó Kristóf. — Az viszont kötelességünk, foglalkozá- zunk-hivatásunk, hogy a helyes elvek szerint neveljük őket!

— Hálatelt köszönetén!! — játszik Járay. — Elérkezett a várvavárt, aki megvilágosítja elménket!----------í. mLtí&msr;