Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-29 / 176. szám
A számok tükrében a megyei labdarúgó-bajnokság Befejeződött a Jcüzdelem a megyei labdarúgó-bajnokságban, ahol a lelj utas és a kiesés sorsa már jóval a bajnokság befejezése előtt eldőlt. A helyezésekről szólva röviden csak any- nyit: a bajnokságot nyert Egri Vasas nem mindennapi bravúrt hajtott végre, az őszi 3 pontos hátrányból (a 3. helyről) — kitűnő tavaszi szereplés után — hétpontos előnnyel verte a második helyre szorult Gyöngyösi Energiát! Az osztályozóval vlsz- szamaraút Pétervásárát sorozatos ki nem állások miatt törölték a bajnokságból, ezért menet közben módosítanunk kellett a különböző statisztikai kimutatásainkon. Az újonc Tar- naielesz az őszi pontjainak csak a felét tudta megszerezni tavasszal, s ez kevés volt a bent- maradás kinarcolásához. A jobb sorsra érdemes Bélapátfalva vgyán S ponttal többet gyűjtött tavasszal az őszinél, de ez is kevés volt a bentmoradáshoz. .. A csapatok sorrendjét illetően a statisztikai adatok közé kívánkozik még az is, hogy az átszervezés folytán az NB m-ból visszakerült csapataink (Egri Vasas, GYESE, Petöfibánya, Egeresehl, Hatvani Kinizsi) játszották a főszerepet a bajnokságban. Ez az öt együttes található a — régi mezőnyből — bravúrosan szerepelt Heves társaságában az első hat helyen! Az említett csapatok visszakerülésével nagyban emelkedett a megyei bajnokság színvonala. GÓLOK A bajnokság 256 mérkőzésén összesen 831 gól született, amin kereken 200 játékos osztozott. A góllövőlista végeredménye: SS gólos: Budai II. (Heves), 23 golos: Ecseri (MÁV HAC), 21 gólos: Sulyok (Egeresehl), 30 gólos: Balogh Oy. (GYESE), II gólos: Bakos (Heves), lé gólos: Patkós (Egri Vasas). Utaesy Gy. (Tarnalelesz), 14 gólos: Bendik (Petőflbánya), 12 gólos: Tari (Honvéd Karikás SE), Zajácz (Egri Vasas), 11 gólos: Balogh (Egri Vasas), Osztafi '(Petőflbánya), Lőrtncz II. (Selyp), Szűcs II, (Selyp), ll gólos: Bettenbuk (Heves), Jaros (GYESE), Mengyi (Sírok), Rezsnyák (Apc), Szabó (Hatvani Kinizsi), Tóth I. Szűcsi), Tóth n. (Petőflbánya), 9 gólos: Bánik (Sírok), Csányi (Adáes), Fodor (Petőflbánya), Hagara (H. Gáspár SE), Soós I. (Szűcsi), Szanyi (Petőflbánya), Szilágyi (GYESE), Teli (GYESE), I gólos: Hevér (Egri Vasas), Kővágó (Hatvani Kinizsi), Szálai I. (Szűcsi), Tóth (Hatvani Kinizsi), Tóth (Sírok), 7 gólos: Ballai (Egeresehl), Dombi (Apc). Erdélyi (Sírok), Hídvégi (GYESE), Kovács (Heves), Kocsis (Apc), Loch (H. Gáspár SE), Mayer (MÁV HAC), Molnár (Tarnalelesz), Roznyik (Selyp), Svarckopf (Sirok), Szabó (H. Karikás SE), Tóth I. (Petőflbánya), 6 gólos: Cseh (Egri Vasas), Fábián (H, Gáspár SE). Kemenczei (H. Gáspár SE), Kovács (Bélapátfalva), Kovács L. (Adács), Lénán (Hatvani Kinizsi), Pázmándi (Egri Vasas). Tóth (H. Gáspár SE), Verebélyi (Novaj). 5 gólos: Beraxa (Egri Vasas), Makaó (H. Karikás SE). Orosz (Egeresehl), (Pásztor (Selyp), Suba II. (Bélapátfalva)-, Szabó L. (Sirok), Tóth (MAv HAC), I gólos: Antal (Novaj), Berecz (Bélapátfalva), Bóna (Hatvani Kinizsi), Biró (MAV HAC), Czank II. (Selyp), Kiss (Szűcsi), Kovács F. (Selyp). Kovács (Tarnalelesz), Molnár (Egri Vasas), Patai (Hatvani Kinizsi). Petrányi (Egeresehl), Tómács (Hatvani Kinizsi), Tóth V. (Szűcsi), 3 gólos: Bencsók (H. Karikás SE), Berecz (Novaj), Blsztri (Bélapátfalva), Ferencz (Tarnalelesz), Halász II. (Egercsehi), Jánosi (Novaj), Juhász (Selyp), Kovács J. (Adács), Kurucz (Apc), Laczkó (P.-bánya), Ludvig (Hatvani Kinizsi), Mlkó I. (B.-falva), Nagy L. (Petőflbánya), Reinics (Bélapátfalva), Sípos J. (Egri Vasas), Soós II. (Szűcsi), Szerző (GYESE), Tóth (Novaj), Varga (GYESE), 2 gólos: 31 játékos, 1 gólos: 61 játékos. Öngólos: Acs (Adács), a Szűcsi ellen, Berecz (Bélapátfalva) a Karikás SE ellen, Bozó (Tarnalelesz) az Egeresehl ellen, Czank n. (Selyp) a GYESE ellen. Erdélyi (Bélapátfalva) a H. Gáspár SE ellen, Gazsi (Apc) a H. Karikás SE ellen, Huszár (GYESE) a Petőflbánya ellen. Illés (Apc) az Egri Vasas ellen, Kókai (MAV HAC) az Egri Vasas ellen, Ku- rinka (Bélapátfalva) az Egri Vasas ellen, Laczkó (Apc) az Egri Vasas ellen, Varga (H. Gáspár SE) a GYESE ellen. EGYEM TELJESÍTMÉNYEK Az egyéni teljesítmények rangsorában már hetekkel a bajnokság befejezése előtt eldőlt, hogy ki lesz az első. Acs, az Adáesi Tsz SK kitűnő középhátvédje tavasszal egymás után tizenegy (!) alkalommal szerepelt a jók között, Így a sérülése miatt több mérkőzést kihagyó őszi első, Vtassy Gy.-vel szemben jelentősen megugrott az élen. .. A 32 Labdarúgás Egri Dózsa—DVTK Vegye*» 3:0 (1:0) Előkészületi mérkőzés, Eger, 200 néző. V.: Éli. Dózsa: Roasnoki (Csánk) — Abuczki (Csatlió), Patvaros, Horváth, Somogyi, Antal, Galántai, Nagy P., Szabó, Mártha (Parádi), Molnár. Edző: Bánkuti László. Góllövők: Mártha, Antal. Egri Vasas—Trencsényi SE 1:1 (1:0) Előkészületi mérkőzés, Eger, 200 néző. V.: Bukovszki. Vasas: Tóth (Kádár) — Zay, Sipos, Mezei (Beraxa), Pázmándi, Zágonyi, Hajdú (Balogh), Nagy (Zajácz), Sulyok, Barta, Hevér. Edző: Várallyay Miklós. Góllövő: Nagy Gy. A füzesabonyi járási labdarúgó szövetség által szervezett felnőtt és ifjúsági Labdarúgó Kupa-találkozók eredményei és állásai. Bátort Ákos Nyári Labdarúgó Kupa bajnokság eredményei, Tama menti csoport: Sziha- lom—Kápolna 0:0, Kápolna— Kompolti MEDOSZ 5:0, Füzesabonyi Vasas—Szihaiom 2:5, Szihaiom—Tiszafüredi Vasas 0:5, Kápolna—Füzesabony 7:0. Tisza menti csoport: Kömlő—Tiszanána 3:1, Stromfeld HSE—Tiszaszent- imre 5:3, Tiszaszentímre— Kömlő 3:0. Stromfeld HSE— Hevesvezekénv 0:0, Hevesve- zekény—Kömlő 1:2, Tiszanána—Tiszas2entimre 3:1. i.as- kó menti csoport; Besenyőtelek—Átány 0:4, Tiszaszőllős— Tenk 0:5, Átány—Poroszló 5:1, Tiszaszöllős—Besenyőtelek 3:1, Tenk—Átány 2:2, Poroszló—Besenyőtelek 4:V A Tama menti csoport állása: 1. Káp. Tsz SE X 3 2 — 113-0 3 2. TlKtafüred X 1-------5-0 2 3 . Szihaiom X 31—2 5-71 4. KöVnpölt 1-------1 0- " — * . F.-shony 2-------2 2-12 — M N|i Mntetőpoai levonva. A Tisza menti csoport állása; 1. Kömlő! Tsí SE 3 2—1 5-5 4 2. Stromfeld HSE 2 1 1-5-3 3 3. Tiszanána 2 1 — 14-4 2 4. Tiszaszentímre 3 1 — 2 7-8 2 5. H.-vezekény 2 — 1 11-2 1 A Las kő menti csoport állása: 1. Átány 3 2 1 - 11-3 5 2. Tenk 2 11—7-23 3. Poroszló 21 — 15-8 2 4. Tiszaszőllős 21 — 1 3-(j • 2 5. Besenyőtelek 3------3 4-11 — , A Heves Ifjúsági Kupa eredményei: Besenyőtelek— Átány elhalasztva, Tiszaszől- lős—Tenk 3:4, Átány—Poroszló 3:0, Tiszaszőllős—Besenyőtelek 5:0, Tenk—Átány 2:2, Szihaiom—Kápolna 2:1, Kápolna—Kompolt 1:4, Füzesabonyi Vasas—Szihaiom 3:1, Szihaiom—Tiszafüredi Vasas 4:2, Kápolna—Füzesabony 6:1. ★ forduló során Ács neve 24 alkalommal szerepelt a jók között, ebből hatszor a mezőny legjobbjaként. Ezért a teljesítményért számításunk szerint (egy jó szereplésért 1 pont. egy mezőny legjobbjáért 1.5 pontot Irtunk) 27 pontot kapott. Az egyéni teljesítmények ranglistájának él- és középmezőnyében a következő sorrend ata- kult ki: 27 pontos; Acs (Adács), 22.5 pontos: Bozó (Tarnalelesz), Sípos (Egri Vasa ). 18.5 pontos: Utassy Gy. (Tarnalelesz). 18 pontos: Budai II. (Heves), Horváth (Heves), 17,5 pontos: Nagy (Petőflbánya), 17 pontos: Oldal (Petőflbánya). Szalai I. (Szűcsi), Szaai III. (Szűcsi). Szilágyi (GYESE). (6,5 pontos: Bakos (Heve ), Nagy (GVÉSE), Szabó S. (H. Karikás SE), 16 pontos: Kóltal (MÁV HAC), 15,5 pontos: Kovács (Heves)! Czank II. (Selyp), 15 pontos: Dombi (Apc), 1“.5 pontos: Balogh Gy. (GYESE). Za’ácz (Egri Vasas), Verebélyi (Novaj), 14 pontos: Csuhaj (Novaj). Erdélyt (Sirok), Illés (Apc). Pásztor (Selyp). Sulyok (Egeresehl). Szklenár (Apc), Tóth (Novaj), 13 pontos: Pázmándi (Egri Vasas), Tóth (H. Gáspár SE). 12,5 pontos: Tari (H. Karikás SE), 12 pontos: Lő- rincz Ili (Selyp), Nagy (Heves), Tóth (Hatvani Kinizsi), Tóth B. (MAV HAC). VÁLOGATOTTAK Az ,,év válogatottjai”-nak ösz- szeállításánál elsősorban az egyéni teljesítmények pontszámát vettük figyelembe. A csapatok a következőképpen alakultak. ,,A" válogatóit: Illés (Apc) — Nagy (GYESE). Acs (Adács), Sipos J. (Egri. Vasas), Oldal (Petöfibánya), Kovács (Heves), Verebélyi (Novaj), Utassy Gy. .(Tarnalelesz), Budai II. (Heves), Szilágyi (GYESE). Szabó. S. (H. Karikás SE). ,,B" válogatott: Ridegh (Heves) — Nagy (Petöfibánya), Horváth, (Heves), Kókai (MAV HAC), Pázmándi (Egri Vasas), Bozó \ tTarnaleíesz), Zajácz (Egri Vasas), Bakos (Heves). Szalai I- (Szűcsi). Erdélyi (Sirok), Sulyok (Egeresehl), KIÁLLÍTÁSOK A , játékosok magatartásában nem történt különösebb változás az elmúlt évi bajnoksághoz viszonyítva, amikor a 16 csapatos mezőnyből összesen 53, most pedig a 17 csapat alkotta bajnokságból 54 játékos került a kiállítás sorsára különböző sportszerűtlenségek miatt., A fe- gyelemsénók a JcöyOtitez Ö&hr Osztana# 1—2. Adács és Hőnvéd Karikás' SE 8—8; 3. Szűcsi 7. 4. Sirök 6. 5—6. GYESE és Hatvani Kinizsi 4—4. 7—10. Bélapátfalva. Heves, Honvéd Gáspár SE és Selyp 3— 3. 11—15. Apc. Egercsehi. Egri Vasas, Novaj és Petöfibánya 1— 1 kiállított labdarúgóval. A felsorolásból kitűnik — ha a tudósítások nem voltak hiányosak —, hogy a MAV Hatvani AC és a Tarnalelesz csapataiból nem került felnőtt labdarúgó a áegyelmi bizottság elé. A fordulóról fordulóra sorozatunk záróakkordjaként! ösz- szeállításunk befejezéséül szeretnénk megköszönni azon tudósítóink és sportvezetőink segítségét, akik tájékoztatásaikkal hétről hétre segítségünkre voltak a sorozat összeállításában. Összeállította: Szigetváry József Apróhirdetés ALLAS Keresünk budapesti és vidéki nunkahelyeinkre vasbeton- szerelő, ács, lakatos, kőműves, kőfaragó, villanyszerelő, kovács, mázoló szakmunkásokat, takarítónőket, betanított és segédmunkásokat. Vidékieknek hetenkénti hazautazáshoz díjmentes vasúti jegyet adunk. A belépéstől dolgozóink és családtagjaik MAV utazási kedvezményben részesülnek. Mü; Hídépítési Főnökség 1378 Budapest. XTV., Mexikói út 71. Augusztus 1-től pótmamát keresek másfél éves kislányom mellé. Eger, Pacsirta u. I. VILATI Egri Gyáregysége azonnali felvételre keres gyors- és gépírót, valamint közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező anyaggazdászt. Jelentkezés: a gyár személyzeti osztályán. Egri zunkba Hűtőháazonnali belépéssel élelmiszer- ipari technikust felveszünk. Szabályzott légterű tároláshoz értők előnyben. Jelentkezési cím: SZÖVTERMÉK központ, áruforgalmi igazgató- helyettesnél, Eger, Klapka u J 9. Anyagkönyvelői« számlaellenőri, anyaggazdász és állóeszköznyilvántartói munkakörbe közgazdasági technikumi végzettséggel, vagy gimnáziumi érettségivel rendelkezőket alkalmazunk. Jelentkezés: a VILATl Egri Gyárá személyzeti osztályán. Lőrinci Fond felvételt hirdet 14 éven felüli lányok Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2000—2600 Ft. 8 betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár 1188 Budapest, Gyömrői u. 85— 91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Acs és vasbetonszerelő szakmunkásokat, betanított segédmunkásokat felveszünk. Kifogástalan szociális ellátás, kiemelt bérezés az Olefin II. építkezésen. Jelentkezni lehet a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. fő- építésvezetőségén, Berentén. Garazsírozott, hároméves, rubinpiros S—100 Skoda, vizsgáztatva. igenyesnek eladó. Eger, Reme* nyik Zs. u. 13., Í1I/2. Grónai lakó- • telep. % M őst v i zsg áz ott •• 407-es Moszkvics el- ■ adó. Hatvan, Oláh " I. u. 1._____ IT 49—56-oS rendszámú • Moszkvics Combi, megkímélt állapotban, igényesnek. sürgősen eladó. Érdeklődni: délutáni órákban. Füzesabony, Szihaimi u. 41. VEGYES Azonnali belépéssel felveszünk szakma nélküli dolgozókat öntüdei munkára, alumínium öntödénkbe. Felveszünk továbbá fiatal szakmunkásokat és betanított munkásokat szerelési területekre. Kismotor- és Gépgyár, 4. sz. gyáregysége, Budapest, XIH. Frangepán u. 30—32. Szolnoki kétszoba- összkomfortos tanácsi lakásomat sürgősen elcserélném egri belvárosiért. Incze Márta, Salgótarján. Sa'.gő u. 16. Igényesnek eladó társasházban 3 szoba-komfortos lakás, garázzsal, érdeklődni: Gyönsyö® Aranysas u. 35/2., I. 3. Háromszobás, összkomfortos családi ház. beköltözhetően eladó. Hatvan, Hajdú u. 1. (klspiac tér s_rok) Érdeklődni: Jókai u. 10. B. _____ E ladó 249 négyszögöles telken levő egyszobás ház. Gvöngyös, Attila u. 22/a. JARMO UZ-s Wartburg de Luxe eladó. Gyöngyös, Farkasmályi u. 10. Sárközi. 12 voltos hőfoksza- bályzós gépkocsi hűtőszekrény eladói Vanya. Eger, Somogyi u. ll. Egy filmfelvevő és egy Qualiton magnó sürgősen eladó! Eger, Kodály zol-’ tán u. 9.. II. em. 1. Rozgonyi._____________ U j-Hatvan Mészáros Lazár u. 59-a alatt, egy TT vasúti. 20 négyzetméteres terepasztal eladó.__ R égi kardokat, fegyvereket venne gyűjtő. 3201 Gyöngyös. Pf. 96._______ V ízvezeték-szerelést és javítást lakosságtól vállalok. Vidéken is. Sárdi János, Eger. Petőfi u. i. Telefon: 10-28. HÁZASSÁG 50 éves. káros szenvedélyektől mentes özvegy férfi keresi korban hozzáillő elvált vagy özvegy,/ gyermektelen nő Ismeretségét. házasság céljából. Lakás van. leveleket ..Őszi ve-, rőfény” jeligére, s* egri hirdetőbe. Gyöjngyösi Tejüzem műszerészeket és kompresszorkezelőket vesz fel. Gyakorlattal rendelkező GÉPKOCSIVEZETŐKET keresünk, azonnali felvételre. Jelentkezés: Heves megyei Gabonaipari Vállalat Malomüzeme, Gyöngyös, Vöröshadsereg út. INGATLAN Balatonmáriafürdö központjában, 179 négyszögöl, közművesített üdülőtelek eladó. Tóth Já- nosné. _ Gyöngyös, Báhyász ú. 8. Ózdi 1 szoba-összkomfortos tanácsi lakásomat elcserélném egri hasonlóra, üzemképes Skoda furgon, rendszám nélkül, olcsón eladó! Tóth Miklós, Eger, Kilián u. 9. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, PELYHE ISTVÁN elhunyt. Temetése folyó hó 29-én 15 órakor lesz a Rozália-le- metőben. A gyászoló család Helyesbítés! Dr. Balazs Gusztáv temetése folyó hó 30., du. 1/2 4- kor lesz. A Tisza menti csoport állása: 1. Átány 2 1 1 — 5-2 3 2. Tenk 2 1 1 — 6-5 3 3. Tiszaszőllős 2 1 — 1 8-4 2 4. Poroszló 2 1 — 1 2-3 2 5. B-.telek 2------2 0-7 — ' A Tárná menti csoport állása: 1. Szihaiom 3 2 — 17-6 4 2. Kompolt 1 1---------4-1 2 3 . Kápolna 3 1 — 2 8-7 2 4. Füzesabony 2 1 — 14-7 2 5. Tiszafüred l------1 2-4 — A z egri járási hivatal test- nevelési és sportfelügyélősé- ge július 28—augusztus 2-a között a tardosi sporltábor- ban sporlaktiva értekezletet és továbbképzést rendez. Az első három nap programja keretében továbbképzés 'esz a járásban működő labdarúgó játékvezetők és ellenőrök részére. Csütörtökön a sportkörök gazdaság vezetői tartanak egész naons munkaértekezletet. t»é" tekeri és szombaton a sportköri elnökök és tömegsport aktívák értékelik a lezárult bajnokságokat és felkészülnek áz 1975—76, év bajnoki feladataira-! A VOLÁN 4, sz. Vállalat felvételt hirdet EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN, HATVANBAN „B'\ „C”, valamint ,,B'\ „C”, „E” kategóriával rendelkezők részére TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐNEK, „D”, „F” 5 kategóriával rendelkezők részére AUTÓBUSZVEZETŐNEK, rakodógép-kezelő, valamint darukezelői vizsgával rendelkezők részére rakodógép-kezelőnek, DARUKEZELÖNEK, valamint KALAUZNAK. Jogosítvánnyal nem rendelkezők részére gépkocsivezetői (anfolyamot indítunk. 2 éves tehergépkocsi-vezetői gyakorlattal rendelkezők részére „D” kategóriás lanfolvamot indítunk. A Mátravidéki Cukorgyárak Hatvani Cukorgyára az 1975. évi répafeldolgozási idényre munkavállalókat vesz íel. Keresünk női dolgozókat laboratóriumi munkára, cukor- kiszerejésre es segédmunkára, férfi dolgozókat rakodói és segédmunkás munkakörbe. í Jelentkezni lehet a cukorgyár munkaügyi csoportnál. Általános iskolai végzettséggel rendelkező ipari tamilokat az 1975—76-os tanévre KŐMŰVES SZAKMÁBA. Kollégiumi elhelyezés, teljes ellátás. A tanulmányi eredménytől függő, felemelt ösztöndíjat fizetünk. r3r'tkp’ •VT: Eger. Lenin u. 1!)4 Forgnlmi Főosztály. Ovöngvos. Fő tér 10.- Munkaügyi csoport. Hatvan, Bercsényi u. Munkaügyi csoport. a „Prosperitás” KSz. Munkaügyi osztályán: Budapest. ÍN., Viola u. 45. Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Garanciális Építésvezetősége felvesz kőműveseket és asztalos szakmunkásokat. Jelentkezés , szombat kivi' c) minden reggel 7 órától az Eger, Sas út 94. sz. - telephelyen.