Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám
I Az anyanyeV és a közművelődés Mérlegen egy kísérlet A hajdani önképzőköröket mais is dicséri az idősebb korosztály. Bizonyítják — méghozzá magvas érvekét felsorakoztatva —, hogy fejlesztették a tanulók ízlését, egészségesen formálták a diákok ítélőkészségét, gondolkodásmódját. Az egyes foglalkozásokon tartalmas viták bontakoztak ki, gyarapodott a fiatalok anyanyelvi es általános műveltsége. Az iskolapadokban leendő irodalmárok s igényes olvasók nevelődtek. Ez néhány kivételtől eltekintve valóban igaz, ám az Is tény, hogy mindez már a múlté. Közoktatásügyünk az utóbbi harminc év során mérföldes léptekkel haladt előre, s olyan eredményeket produkált, mint azelőtt soha. Közben —, mivel tennivaló bőven akadt —, valahogy megfeledkeztünk erről az életképes kezdeményezésről. Nem is hiányoltuk, aztán egyszerre újra emlegetjük. Nemcsak magánbeszélgetések témájaként, hanem különböző szakberkekben és hivatalos fórumokon is. Korántsem véletlen, hogy ismét napirendre került. Egyre több gyakorló pedagógus panaszkodik ugyanis, hogy a fiatalok anyanyelvi műveltsége hiányos, s beszédkészségük igen alacsony színvonalú. Ezt jelzik a precíz felmérések hiteles adatai is. Mondjuk el mindjárt; a ben rálátás nem felesleges aggályoskodás. A világos, a közérthető, a szabatos és magyaros gondolatközlés ma már közszükségletté vált. Nélküle elképzelhetetlen a közéleti szereplés. Napjainkban különösképp aktuális a régi szólás: Néma gyereknek anyja se érti szavát. Mit tehet az iskola? A kétségkívül meglevő jó szándék ellenére se sokat. A retorika nem tantárgy — s egyelőre nem is lesz az! —, az irodalomtanárok elsősorban ismereteket közölnek, műveket elemeznek, s a nyelvtanórákon se kaphat főszerepet a beszédkészség , fejlesztése. Emellett számolni kell egy mind erőteljesebben ható negatívummal. A feladatlapok és a különféle tesztek alkalmazását ma már mindenki természetesnek tartja, arra azonban keveset gondolunk, hogy ez a gyakorlat lassan-lassan háttérbe szorítja a szóbeli számonkérést. Szűkül az egyébként se gazdag szókincs, s tétovává, akadozóvá formálódik a kifejezőkészség. Olyan hiány ez, amit később sfemmiféle tanfolyamon nem lehet pótolni. Ezért nem marad más hátra, mint az iskola keretében kutatni a megoldást. Érdekes kísérletbe fogtak három évvel ezelőtt a gyöngyösi VI. számú Általános Iskolában. Az ötletet és az anyagi és pedagógiai támogatást a Pedagógusok Szak- szervezetének Heves megyei bizottsága adta. Anyanyelvi szakkört indítottak, amely később köz- művelődési ismereteket is nyújtott. Az első eredmények felkeltettek a vállalkozókedvet, s a próbálkozáshoz csatlakozott az. egri VII. számú Általános Iskola, s az ugyancsak egri Ady és József Attila középiskolai kollégiumok is. A kezdeményezés újszerűsége a módszerekben rejlik. A pedagógusok túlléptek a hagyományos szakköri foglalkozások keretein, s elsősorban a tanulók élményszomjúságára, tapasztalatszerzési igényeire, valamint az öntevékenységre alapoztak. A színes programok vonzották a diákokat. Közösen mentek moziba, színházba, múzeumokat, tárlatokat, különböző kiállításokat látogattak. Eljutottak a hangversenyekre, megismerkedtek a klasszikus zeneirodalom alkotásaival. A megbeszélés, az együttes értékelés egyszer sem maradt el. Ilyenkor tisztázták a nyelvhelyességi kérdéseket —, ta- riári segédlettel javították a magyartalanságokat, a stilá- ris hibákat. A nyilvános szereplés csökkentette a gátlásokat, s elősegítette azt, hogy a véleménynyilvánítás, a vitakészség szükségletté váljék. A gyöngyösi gyerekek riportot készítettek a városi tanács elnökével. Nemcsak megírták, hanem javították is. A ezókincsgyarapításról sem feledkeztek meg: összegyűjtötték azokat a szavakat, amelyekkel nyelvünk a felszabadulás óta gazdagodott. Megfogalmazták nyári és olvasmányélményeiket, s közben ízelítőt kaptak a kritika műhelytitkaiból. Az egriek jártak a GárdoEgészségügyi központ Lőrinciben, új óvoda Hatvanban (Tudósítónktól.) A napokban Lőrincin jártunk, s egy elhagyott építkezésről érdeklődve a községi tanács vezetőitől megtudtuk, hogy a leendő egészségügyi kombinátot láttuk, amelyről a munkát végző hatvani Építőipari Ktsz dolgozói néhány napja elvonultak. A munkaszünet okát keresve Bálint Istvántól, a szövetkezet elnökhelyettesétől kértünk választ. Megtudtuk, az egészségügyi kombinát vasbeton szerkezetét a vasalás után a beruházó ellenőrizni kívánta, s hogy emiatt ne tétlenkedjenek a szövetkezeti dolgozók, őket egy másik építkezésre, Hatvanba. a Jókai úti óvodához rendelték. Azóta már a szükséges ellenőrzés megtörtént, s így az építők folytathatják a három és félmillió forint értékű beruházást, PkHIßnuLcnfl amellyel a megadott határidőre, december 20-ig mindenképpen elkészülnek. A ktsz egyéb munkáiról érdeklődve az elnökhelyettes elmondta, hogy jó ütemben halad a már előbb is említett Jókai úti óvoda másfél milliós bővítése. Itt is tartani tudják a határidőt, augusztus JO-át, így a kicsinyek szeptemberben már birtokukba vehetik a megújított épületet. Nem ilyen zökkenőmentes azonban a Szabadság úti új 60 személyes óvoda építése. A nyolc és fél milliós beruházás alapozásához az alvállalkozó — a gyöngyösi Állami Építőipari Vállalat — mindeddig azért nem tudott hozzáfogni, mert hiányzott a Budapesti Tervező Vállalat jóváhagyása a módosított alapozási tervről. Egyébként a költségvetést is át kell dolgozni. A városi tanács a várható többletköltségre máris megkapott 4 millió forint állami támogatásit -„ • 4HP*» nyi-házban. Megtekintették az Operaház Carmen-elóadását. Lehetne sorolni a példákat, ám az előbbiek is érzékeltetik azt, hogy ebben az esetben valóban úttörő jellegű kísérletről van szó, olyan vállalkozásról, amely valóban rangos eredményeket ígér. Ezt igazolták a tapasztalatok is. A fiatalok megszabadultak a félszegség kötelékeitől, növekedett az öntevékenység. Az egyik diák igy fogalmazott: „Őszintén konyíltunk egymás előtt”. A többiek állásfoglalása is sokatmondó. „Másképpen szerezzük az ismereteket, mint az iskolapadban”. „Az életről, az emberekről sokkal többet tudtunk meg”. Mindehhez tegyük hozzá, hogy fejlődött beszédkészségük. kritikai érzékük. Érdeklődési körük szélesedetté otthonosan mozogtak a kiállításokon, a képtárakban. A sikerekre megyehatárainkon túl is felfigyeltek. Érthető, hiszen ezek az anyanyelvi* és közművelődési szakkörök — általános iskolában kezdő, középiskolában haladó fokon — lényegében azt adják, amit az annyira emlegetett Önképzőkörök nyújtottak. Talán nem olyan magas színvonalom, ám mégis önálló gondolkodásra nevelnek. S éppen azokat, akik a legjobban rászolgáltak: a fizikai dolgozók gyermekeit. A szakkörök tagjai ugyanis közülük toborzódnak, s nekik adnak segítséget ahhoz, hogy bei hozzák azt. a hátrányt, amiről nem tehetnek. Épp ezért érdemes lenne az első évek' meglátásait módszertanilag feldolgozni, r a bevált fogásokat, ötleteket rendszerezni, s írásban is közzétenni. A jó gél da ugyanis követőkre talál. Nemcsak szűke bb pátriánk bon, hanem másutt is... Pécsi István TfiTtrfim, ItiTtrfim... 20.0U Fórum külpolitikai kérdésekről. Ezekbeh a forró napokban a külpolitikai aktualitás eseményeiről esik szó a Fórumban. A nézők a megszokott módon, telefonon juttathatják el kérdéseiket a televízióhoz. S kérdéseikre a legavatottabb szakemberek, külpolitikai újságírók válaszolnak. A másfél órásra tervezett műsor i a nemzetközi élet legizgalmasabb, a nézők által leginkább magyarázatra szoruló témáival foglalkozik. A műsorvezető: Vitray Tamás. (Fotó; Szabó Sándor) Nyaralunk Tömöttek a pályaudvarok, a strandok, az üdülőházak, hajrázik a vendéglátóipar — nyaralunk. A kirándulókat, országjárókat fuvarozó autóbuszsofőrök sűrűn törölgetik arcukról a verejtéket, csakúgy, mint a kombájnosok a földeken. A pincérek, a bolti kiszolgálók fáradhatatlanul szaladgálnak, A kedves vendég pUign. Délelőtt a strandon kinyitja a táskarádiót. és az üdülőknek szóló zenés műsor hírei között hallja, hogy a szeszélyes időjárás megnehezítette az aratást. Sértődött, ha valamit hiába keres a boltban, bosz- szús, ha este a vendéglőben lassan hozza a sört a fáradt pincér. Képeslapot ír kollégáinak, üdvözlő sorai tanúsítják, hogy gondol rájuk. A színes levelezőlapra nem vár választ, az egyoldalú levelezés is a nyaralás szertartásai közé tartozik. Két-három hét elteltével, amikor reggelenként már újra munkaruhába öltözik és ő olvassa a többiek üdvözleteit, eszébe sem jut, hogy ezekre a nyári képeslapokra mégis érkezik válasz. Nem gondol rá, mert jjolgozik, ahogy az ő pihenése idején a sofőr, az eladó, a pincér, s nem utolsósorban éppen az üdvözölt kollégák is dolgoztak. Írott sorok helyett munkájukkal válaszoltak a nekik címzett lapra. Most ilyen üzenetet küld ő is. Visszaadja, amit szabadsága alalt masok vállaltak helyette. Most ő dolgozik a szokásosnál többet. Vagy jobban is? Célszerűbben, az energiák okosabb csoportosításával? Tanakodhatunk, a meny- nyiségé, a minőségé-e az elsőbbség. A tény annyi, hogy a nyári szabadságok idején sem bénul meg az élet a gyárakban, intézetekben, hivatalokban. Az üres íróasztalok gazdáinak legfontosabb ügyei is elintéződnek. A vállalati tervekben nincs liülön nyári, téli, tavaszi időszámítás, mégis teljesítik, pedig ilyenkor a sokat emlegetett létszámhiányos létszámnál is kevesebben vannak. Az üzemek dolgoznak, a termelés ^szinten marad”, a hivatalok működnek, miközben a nyaralók nyugodtan nyaralnak. Hogyan lehetséges ez? Létszámhiányról panaszkodunk, és lám, mégis pótolható, aki szabadságra megy?! Pedig nem történik csoda. Mindenki egyet akar. Mindenki 'nyaralni szeretne, alig várja, hogy „kedves vendég” lehessen. Erí a közös akarat ismerteti fel a kölcsönös egymásra utaltságot, ez változtat segítőkésszé akadékoskodó kollégákat, ez gyorsítja a halogatott döntéseket, ' az ügyintézést, az anyagkiadást, ez hozza ki a brigádokból, hogy „na, most ráverünk egy kicsit”. Ma te, holnap ő, holnapután én nyaralok: másképp nem lehet, csak ha a szabadság alatt is rendben tudhatjuk a dolgainkat. Tegyünk kicsivel többet, csináljuk jobban, ne '.toljuk másnapra, ne várjunk a raktárból az új szerszámra, hozzuk rendbe a régit... Ha mégis van, ennyiből áll a csoda. Mivel műhelyekben, irodákban egyaránt nyaralni akarnak, hivatásos munka- szervezők nélkül is kitalálják, mit, hogyan lehetne észszerűbben megvalósítani. Sokszor nem Is kell mást tenni, mint mindent pontosan, időre elvégezni. A teljesített feladatok napról nap- ra bizonyítják, hogy az emberi teherbírás véges — mert mindenki sürgősen szükségét érzi a pihenésnek —, de azt is. hogy a találékonyság Végtelen; hiszen biztosítani1 tudja a nyugodt pihenés feltételeit. Bűnös pazarlás lenne megfeledkezni a nyári ötletekről, ha vége a szabadságoknak. Magunk is elcsodálkoznánk. mekkora csodákra vagyunk képesek, ha nemcsak nyaralni akarnánk egy emberként. Viczián Erzsébet Szolnoki András: A ssabócska galamb Vendel éppen gyászszala- got varrt a hajtókájára, mivel noha szabó volt, egy rend fekete ruhája nem volt, a máséba bújni meg szégyellt, — és már azt képzelte, hogy Árva hercegnek szíve szakadt, s nem látja többé viszont. A végtisztesség idejére a műhelybe zárta, bár elébb úgy határozott, hogy illendőségből, rhint „legközelebbi hozzátartozót” kabátja alatt magával viszi. Utóbb attól tartott., valahogyan kiszabadul és a pap megszólja, de leginkább attól hogy nem talál haza. Tor után — minek okából két pohár sört fogyasztottak a sánta sógorral a temetőszéli kocsmában —• néhány: „Hát ti?... Hát én?... Hát úgy? ... Hát... hát... ” következett, s ennyi rengeteg beszéd után a lábakra került a sor, szám szerint háromra; a negyedik falábon a sógor tipegett. Hosszt!, néma gya- logutat tettek. Végezetül Vendel kérdezte: ■— Ügyi találkszunk? — Lehet, — felelte a falábú. — Oszt mikor? — Hát akkor. .1 — s ezt bárki úgy érthette: Majd ha feltámadunk! — de hát az eggyel több szó, s nagy fe- csérlés lett volna. Ezzel odábbállt, nem társalgott to-•vá hogy még ez a félember tk elhagyta. Mindenféle jószág röpdös. akácvirág nyílik, ő meg — mint az ujjam. Hirtelen eszébe jutott a galamb; szaporábban lépett, majdnem szaladt. — Most aztán mi lesz?..; Árvák leszünk, herceg! — mondta, mikor rányitott. Az ágyra vetette magát, s szégyen nélkül hangosan rázkódva sírt. Ott kint egy könn3re se volt, mind most folyt el belőle egyszerre, mint dongatört hordóból; nagyon belefáradt, úgy aludt el. A galamb leugrott mellé, a szeme sarkából hörpült, s tátogott utána; nem ízlett neki. A hűé vizű kék Iá kereste, de az üres volt. Ur- mint a szék, az ágy, a sarok ban a kitaposott, talpavál félcipők. Négy év óta először, — Vizet! Vizet! — kiáltó ta volna, de csak a tollá borzolta, begyébe vájta cső rét Tehetetlenül forgolódot öblös mély hangon brúg ée visszaült a helyére. ★ Iff A műhely körül sem változott A búgot állít- nadrágok, meg a foltozni v ló holmik sorjában megér keztek és búcsút vettek tő lük; Vendel új öltönyt varr a fináncnak, kinek kihúzta a békekölcsönét és a pobo órákon át próbálta, húzogatt a potrohával nem lévén me; békülve, amit a ruhadar ; nemhogy kendőzött, de vi’í gos színével mégcsak híve kodóbban mutogatott. Mikc egyedül maradtak, a .sza bócska olyat rikkantó! mint kora tavasszal, első rü gyet vető fákon a rigó. — A bolond! Azt hiszi, ru ha teszi az embert, holott has! Höhö! — és ugrált a tü kör előtt, hasát behúzva domborítva, mint a finánc. Árva herceg eleinte nen értette Vendel változását, az tán beletörődött és ő is csap kodott a szárnyával. Múltak a napok, s a csen des műhely felforrt a szí bócska ismeretlen hevétő Kolbászt és zsíros húsoka evett, csattos ásványvize* üvegből vörös bort ivott. Né hanap alaposan benyakalt. é a madarat is kínálta. Az bó dultan támolygott a széke kő rül, szárnyait leeresztve földön húzta: ő meg köv tenyereivel tapsolt, hahó. lL-.-
