Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-17 / 166. szám

Érdemes volt, Herta! — „Te vagy a győztes kis bajnokunk! Te vagy a győz­test” — kiabálták a lányok Csillebércen az utolsó estén, aztán körbetáncoltak, én meg csak álltam és nagyon boldog voltam. A gyöngyösi Goóts Herta, az általános iskolások orszá­gos orosz nyelvi versenyé­nek első helyezettje, még most is kicsit meghatódva - emlékszik vissza az ered­ményhirdetés napjára. A kis szobában, ahol beszélgetünk, mindenütt példás rend ural­kodik, csak néhány képeslap árulkodik arról, hogy a per­gő szavú kislányt éppen ké­szülődés közben leptük meg, amikor betoppantunk hozzá, hogy mesélje el kiváló ered­ményének történetét. — Hihetetlen volt számom­ra az egész, hiszen eredetileg nem is szándékoztam indulni a versenyen. Osztályfőnököm és egyben orosztanárom, Horváth Sándor biztatására neveztem be. Először az is­kolai döntő zajlott le — én az I.-be járok — aztán a vá­rosi, majd áprilisban a me­gyei. Ezeken a fordulókon írásban és 6zóban is vizsgáz­tam. Jaj — sóhajt Herta — nagyon sok átizgult nap után jutottam el Csillebércre ... A négynapos országos dön­tőn már csak fordítani és be­szélgetni kellett a zsűrivel. — Milyen témákat húztál? — Moszkvát és csapatunk életét — mosolyogva teszi hozzá. — Szerencsém volt, ugyanezt kérdezték a megyei döntőn is. De különben is az úttörőéletről és a szovjet fő­városról nagyon szívesen me­séltem. Csak akkor jöttem zavarba, amikor megkérdez­ték, ismerem-e a Kalinyin sugárúton azt a nagy, nyitott könyv alakú épületet. Is­mertem, csak oroszul nem tudtam megnevezni a KGST- palotát. — Ennek ellenére sikerült. — Hát igen, de még akkor ezt nem tudhattam. Úgyhogy dél­után meglehetősen lehangol- tan ültem be a vetítésre' a Szovjet Tudomány és Tech­nika Házába. Másnap aztán ugyancsak meglepődtem, ami­kor meghallottam, hogy az orosz tagozatosok között én vagyok az első. — Az országos döntőn 160- an vettek részt. Hogyan ké­szültél fel? — Mindig szívesen tanul­tam az orosz nyelvet, hiszen nekem olyan dallamos és lágy a hangzása, a nyelvtan pedig éppen bonyolultsága miatt vonzott. Ezért az iskolai heti hat óra mellett, egész évben különórákra is jártam. Sokat jelentett az is, hogy tavaly kint jártam Csuvasiában és aztán leveleztem az ottani pajtásokkal. De a legtöbbet mégis az segített, hogy a verseny előtt tanárom szinte mindennap foglalkozott ve­lem, s ha már lankadt a ked­vem, vagy kételkedtem ma­gamban, így biztatott: „Majd meglátod, hogy érdemes, Her­tar Háromszáz Heves megyei fiatal vesz részt a IX. szegedi ifjúsági napokon Július 26-án háromszáz Heves megyei fiatal indul a IX. szegedi ifjúsági napokra. A hagyományoktól eltérően ebben az évben nem külön- vonattal, hanem hét autó­busszal mennek szűkebb ha­zánk képviselői, hogy részt vegyenek a kétnapos prog­ramban. Az első nap délutánján, az ünnepélyes megnyitó után, színes utcai karnevált néznek meg, majd este a szegedi szabadtéri színpadon Beethoven Fidelio című ope­ráját tekintik meg. Ebben az évben sem ma­rad el az utcabál, amelyen csaknem 15 ezer fiatal tán­colhat a leghíresebb együt­tesek zenekísérete mellett. Másnap, 27-én az új-sze­gedi szabadtéri színpadon Express-showal búcsúztatják megyénk fiataljait, amelyen fellép a Fonográf együttes is. 17.00, 18.40, 20 00 Szojuz—Apolló Kapcsoljuk a világűrt? 1 Szívszorongatóan, lélegzet­elállítóan izgalmas pillana­1375, Július 17.» csütörtök. tok szemtanúi lehetnek ezen a napon a televízió-nézők, akik 17 órátói a képernyő elé ülnek, hogy a három idő­pontban jelentkező Szojuz— Apolló riportműsort végig­nézzék. 140 percben részben egyenes közvetítésben lát­hatjuk a Szojuz—Apolló űr­hajók összekapcsolási manő­vereit, az átszállás előkészü­leteit és magát az átszállást. Az űrből érkező képeket a földi irányítóközpontból ka­pott tévéképekkel ’egészítik ki. Moszkvával, Houstonnal telefon-összeköttetésben áll majd a tévé IV-es stúdiója. Az Eurovízió és Intervízió adásai is ide futnak be. S ott ül a kamera előtt — ha­zai szakemberek gárdája is, hogy gyors magyarázatokkal egészítsék ki a látottakat. Soha még ilyen izgalmasnak ígérkező televíziós műsort nem.. láthattunk! __. . — Milyen jutalmat kaptál? — Ezt a leningrádi útika­lauzt — mutatja büszkén a szép könyvet és... — akad el egy pillanatra a hangja — és egy öthetes nyaralást Artek- ben, a szovjet úttörők para­dicsomában. Már erre az út­ra készülődöm. Igaz, csak jú­lius 23-án indulunk, de hát annyi mindent kell még cso­magolni. Viszek egy csomó képeslapot, jelvényeket, zász­lókat, bélyegeket, leírom csa­patunk történetét, és orosz verseket, énekeket. A bőrön­dömben lesz egy gyöngyöspa­tai népviselet is. — Elvégezted a nyolcadi­kat. Merre tovább? — A Berze Nagy gimná­ziumba jelentkeztem, de nem orosz tagozatra, azt majd in­kább magánúton tanulom. El­sősorban matematikával és fizikával szeretnék foglalkoz­ni, ezek a kedvenc tárgyaim. Hát — ráncolódik egy kicsit a homloka —, azt mondják, elég nehéz az első év. De szeptemberig csak kipihenem még a verseny izgalmait, hi­szen előttem ez a gyönyörű­nek ígérkező krími nyaralás. Németi Zsuzsa Ankéton értékelték a bol­gár nemzeti kiállítás látoga­tóinak véleményét. A bemu­tató első napjainak tényei és tapasztalatai. A látogatók 45 százaléka 18—29 éves. Foglalkozás sze­rinti összetételük: tudomá­nyos-műszaki dolgozók, köz­gazdászok, valamint a mű­vészeti és kulturális élet képviselői. Általában a tele­vízióból, a rádióból és a na­pi sajtóból értesültek a ki­állítás megrendezéséről. Legnagyobb az érdeklődés a könnyűipar, az elektro­technika és elektronika, va­lamint a gépipar kiállított termékei iránt. A látogatók válaszai alap­ján úgy összegezhető*, hogy a (Befejező rész) Szerencséje volt, a patak miatt kikerülték ezt a részt a tankok. A visszavonulók is, a támadók is. Füst csapkodott ki a tan­kok ormányából, jóval előbb, mint a durranást hallotta. De lecsillapodott lassan az ágyú­zás a közeli, és a távolabbi is. Már külön oda kellett figyel­nie egy dörrenésre, — ez va­lahol, nem túl messzire tör­tént —, felhőnyi por és füst gomolygott a köves útról, ép­pen ott, ahol a patak keresz­tezi. A hidat robbantottak fef? Megrettent. «Aáánc meg. A Nézőpont hangképei azért is vonzzák a hallgató­kat, mert a szerkesztő — Mészáros Tamás — nem kul­turális fotókat készít, hanem beszélget. A tárgyszerű leírás soha nem mutat meg annyit egy épülő hídról, épületről, színházi estéről, filmről mint a sok oldalról megközelített, 6ok szemmel látott, átélt él­mény. A múlt héten az M 7-es látványa, az ipari formaterv kiállítás és a varsói Nemze­tek Színházának egy bemu­tatója volt a Nézőpont témá­ja. Mindhárom, a fővárost a Balatonnal összekötő autópá­lya, az emberi kényelmet szolgáló karosizék, egy lakás belső harmóniája és a színpad világa, látvány. Az M 7-es ipari létesítmény, tárgysze­rű, célirányos, józan. A kér­dés, van-e esztétikuma? Ahogyan szürkés, puha sza­lagként összeköt két ország­részt, ahogyan kettészel egy tájegységet, ahogyan élni kezd az üres tájban, erdők, lekopott dombhátak között, már önmagában is szép. Mit kíván mellé az utas? Étter­meket, képzőművészeti alko­Bolgár Népköztársaság leg­nagyobb ipari sikereit a gép-, az elektro-, a könnyű- és vegyipar területén érte el. A megkérdezetteknek majdnem fele a kiállításon látottak alapján fogalmazta meg véleményét. Nagyon tetszettek a felső- ruházati cikkek, a cipók, üveg- és pwrcelán termékek és nagy volt az érdeklődés a vetített rövidfilmek iránt. Sok látogató javasolta, hogy a jövőben az ilyen jel­legű kiállításokon nagyobb teret szenteljenek Magyaror­szág és Bulgária kétoldalú együttműködése eredményei­nek és a bolgár nép élete bemutatásának. hogy megyek át? ... Ki tud­ja. hol van híd legköze­lebb. .. és ugyanígy felrob­banthatják azt is... ” A Dunán is felrobbantot­ták a hidakat, — jutott az eszébe. — És ha a Dunánál nem állt meg a front, majd éppen egy ilyen gilisztányi pataknál fog megállni. „Ha pedig a front átjön a patakon akárhol, ott én is átmehetek”. Megnyugodott ettől, s meg­érezte, hogy éhes. Nem kell most már takarékoskodnia az ennivalóval. Mert ha a pa­taknál meg is állna valamed­dig a front, akármikor áttu- tajazak — éjszaka most, mar fásokat, mert az utazónak jó benyomásokra van szüksége? De hát kitűnő, vonzó és íz­léses a Gorsium és Nonstop étterem, szép az Osztyapen- ko-szobor, a 45-ös kilométer­nél a felüljáró, a töltőállo­mások, a fémnek, üvegnek, betonnak derűs játéka. (Csak ne tegyük háziassá, herciggé, gusztává ezt a táj­ba jó léptekkel elhelyezett, júliusi napfényben vibráló, párázó, okosan tervezett, gonddal épített parányi út­szakaszt. Még ha az 500. ki­lométerről lenne szó? Vagy ha a Pestet és Salgótarjánt Csepelt és Diósgyőrt össze­kötő sztrádáról?) Ritka szép kiállítás lehet a Műcsarnok ipari formaterv seregszemléje, azért is, mert az elrendezés alapja a fel- használás koncepciója. Tár­gyak kerültek egymás mellé, ahogyan az életben, a csalá­di otthonokban, a minden­napok szükséges tárgyaiként megjelennek. Végre nem mütyürkéket, násfákat állí­tottak ki, hanem napjaink kísérőit, amelyek még gyárt­hatók is lennének, ha a gyá­rak rátekintenének. A Nemzetek Színházának varsói bemutatói között sze­repelt a kaposvári Csiky Gergely Színház együttese... Nem volt sikerük. Zsámbéki Gábor szerint nem azért, mintha a pesti Shakespeare- előadás színvonala alatt moz­gott volna a varsói produk­ció, csak hát nem volt idejük az előkészületekre. Megítélé­se szerint színházi műhelyek­re, tapasztalatcserékre, nagy rendezők körében eltöltött évekre, félévekre lenne szük­ség, hogy a nemzetközi me­zőnyben is megálljuk he­lyünket. o O O Boldizsár Iván könyve, A szárnyas ló nem rádiós szakkönyv, de egy fejezete, a Kultúra és életforma a mű­velődés, a rádió, televízió és irodalom összefüggéseit vizs­gálja. Idézzük néhány gon­dolatát: „A rádió közelebb áll mindkét elektronikus ki­fejezőeszköz közös anyjához, az irodalomhoz. A nyomta­nyugodtan: letisztult a domb­oldal odaát —, és Grisát meg­keresi. Nem látta a kutyát, sehol. Itt volt p>edig az imént, itt nyüszített. Félhet ez a lövöl­dözéstől. Meg a katonaságtól. Füttyögött, szólongatta. De nem jött elő. Bevetette ma- gá* azóta a kukoricásba. „Nem is biztos, hogy ide­gen kutya — gondolta. — Ha ennyire fél. Magyar ku­tya is lehet, a front elől me­nekült idáig... Bolond. Hiá­ba menekülsz, akárhol utol­ér. .. ” Nem törődött tovább a ku­tyával: Ivott a kis üvegből, s összeszedelőzködött, útra készen összehajtogatta a ta­karót is. Rossz kutya ez. Sosem volt ragaszkodó igazán. Déltájban a felrobbantott híd helyén már állt a hadi- híd, és végevárhatatlanul özönlöttek rajta a járművek. Hamar megbarátkozott a hídőrséggel. Érdeklődött Grisa felől i« meg Palkóvnyik Szinyicin fe­lől is. De ezek egyiküket sera ismerték. Igaz, ezek közkatonák, nem ismerhetnek mindenkit. A parancsnokuknak is csak két 6tráfja van. Pedig itt kell lenni Gri- sáéknak valahol, mert Ber­linbe mennek ezek is. azt mondják. És ha ez az út visz Berlinbe, csak ezen jöhetnek Grisáék. Amikor a menet egy perc­re megszakadt, az őrök meg­engedték, hogy átszaladjon a hídon. Most is az árok külső part­ján gyalogolt, szembe a vo­nulókkal. De most feltette a leventesa^kkat. Köszönt is,.oe­Bolgár nemzeti kiállítás Értékelték a látogatok véleményét toft betű ftt a kf! mondott szó lep. A jó könyv arra készteti az olvasót, hogy olvasás közben használja a képzelőerejét. A tévé jólla­katja a fantáziát, a rádió az étvágyat kelti fel... Az audiovizuális eszközök nem­csak a kultúrához vezető utat, tehát a kulturális de­mokráciát szélesítik, hanem megváltoztatják a művészi és irodalmi alkotás formáit és lehetőségeit.” A rádiózás, az olvasás részvételt jelent egy ország, egy földrész kultúrájában, mert aki Arany János vagy Thomas Mann sorait olvassa éppúgy részese az egyetemes kultúrának, mint az, aki a Bánk bán, a Hamlet rádió­vagy televízió-változatát lát­ja és hallgatja. A rádió és televízió a tömegtájékoztatá­son kívül művészi kifejezési lehetőség, a számtalan mű­vészi forma egyike. A rádió a könyvhöz hasonlóan gon­dolkodásra, véleményalko­tásra készteti a hallgatót, aki így akarva-akaratlan maga is részesévé válik a szellemi vállalkozásnak. Egy rádió- dráma is képzeletet táplál, aktivitásra ösztönöz éppúgy, mint a könyv, az értelmes olvasás. O O O A Szivárvány vasárnap ri­portjainak egyike is az olva­sásra, egy olvasótábor gyer­mekeinek olvasmányélmé­nyeihez kapcsolódott. Az ol­vasótábor első igazi ta­lálkozása a könyvvel, az iro­dalommal. A gondolkodás tégláit, a történelem és mű összefüggéseit illesztik itt egymás mellé költők, taná­rok és gyerekek. Egyfajta szellemi építkezés ez is. De a műsorban egymás mellé került az ózdi új hengermű építőinek lelkesedése, az er- dőkertesi iskola építése, a Kassák-rekviem szerkezete, a kilencvenlakásos társasház és a házépítő madarak gond- ja-baja. Valóban, „építeni” a legszebb szó, mert városok, országok épülnek az embe­rek alkotó kedvétől és kéz­melegétől. Változatos, színes szőttes a Júliusi Szivárvány. Az átve­zető zene pihentet is, de nem teremt kapcsolatot a té­ma és a hallgató között. Nem hiszem, hogy különö­sebb gondot jelentett volna a Kassák-rekviem néhány ütemének, egy kórusrészle­tének felidézése vagy , egy felcsengő néptdal az olvasó­tábor gyermekeinek ajkán. Ebergényi Tibor ha, nehogy azt gondolják ró­la, hogy német — Zdrászt! Amikor a sorompóhoz ért — sorompó volt csakugyan — nem gémeskút, pedig sehol a környéken vksúti pálya —, egy géppisztolyé« megállítot­ta. Megemelte az öklét, úgy köszönt a géppisztolyosnak. — Zdrászt! — Kuda paigyos? — Damój! — Tü magyar?.:; — Dada. Magyar. Ja ma­gyar. — Átkúda znájis tü joarusz- ki? — Jaznájú. .J Magyarázta aztán! hogy Grisától tanult, s rögtön meg­kérdezte, nem ismerik-e Gri­sát Vagy Palkóvnyik Szinyi- cint. De érdekes, ezek sem ismerték. Szerette volna még azt is megkérdezni, milyen sorom­pó ez, és miért kell hozzá őr­ség. Mert a zebracsíkosra fes­tett őrbódékról látta, hogy máskor is őrzik a sorompót, nemcsak ilyenkor, ha a front átvonul. És hátrább, az épü­leteknek is kaszárnya formá­juk volt. De ezek nem barátkoztak. — Nu pasli — intett a ka­tona. — Davaj, davaj. „Azért a prémsapkában csak más volt — gondolta, amikor áthaladt a sorompó alatt. — Míg az a sapkám megvolt, azért másképpen be­széltek velem. De még a ci­vilek is!... ” Visszanézett: csakugyan, milyen sorompó ez? S akkor látta meg oldalt1 a táblát: MAGYARORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents