Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-16 / 165. szám

Vívó vb A magyar férfi tőrcsapat befejezte... ■ Az Olimpiai . Csarnokban • női tőrcsapatok csoport­mérkőzéseinek második for­dulójában lépett pástra elő- ®zÖn a ; magyar - válogatott a versenyen. A legjobb össze­állításban szereplő együttes fölényes győzelmét áratott Páfiia ' ellen.. A negyeddön­tőben a magyar lányok el­lenfele Lengyelország. A Körcsarnokban az . elő­döntőkkel, valamint az 5—6. hely sorsát eldöntő mérkő­zésekkel folytatódott, a férfi tőrcsapatok versenye. A szép számú .közönség elsősorban a magyarokat fi- gyelíe, akik a románok el­len vívtak, s győzelmük ese­tén ntég1 lett volna arra re­ményük. hogy az egy évvel ezelőtti vb 5. helyüket meg­őrizzék.. Nem így történt: .ugyanis, a románok 9:5-re 1 győztek, es így ők vívnak majd a lengyelekkel az 5— 6. helyért. .A magyar férfi tőrcsapat ezzel a vereséggel befejezte vb-6zereplését. A gárda. helyezetten lett, pon­tot sem szerzett a nemzetek nagydíjának versenyében, s ráadásul az utolsó találkozón hiányzott a nyugatnémet Sehsgorius elleni asszóban megsérült Somodi Lajos is. A románok elleni összecsa­páson is csak egyedül Mar­ton vívott kiemelkedően, há­rom győzelmet szerzett, Papp viszont egyet sem... A döntőbe jutásért izgal- ■ más, fordulatos mérkőzését: folytak. A két esélyes — a szovjetek és a franciák — jutott a kedd esti döntőbe. Fogai-hajtás Aacheniig» újabb siker Mottó: „Olykor a név kö­telez, de a győzelemhez ez nem mindig elég. Mert négy ló nem biztos, hogy fog-at is.” Elegáns, füzet nagyságú hordó útlevelek az , asztalon. Belelapozunk ■ az egvikbe: FEDERATION EQUESTKE INTERNACIONÁLE PASS­PORT; 632 Favory XXI. 14. Lipicai mén, színe szürke, évjárata 1970., stb. Kereszt- levél a tartozékokkal, a ha­tárállomások pecsétjeivel, s egy ló sematikus ábrája a bélyegek, jegyek alapján ki­színezve. Az Európa járó négylábúak nélkülözhetetlen úti társai. Egy külföldi úthoz ez még nem minden. Aachenba a fogaton és kel­lékeken kívül az öt ló táp­láléka is utazott. Napi 6—7 kg zab fejadag, összesen 7 mázsa. Napi 10 dkg cukor szíverősítőként — 5 kg és 9 mázsa széna. Acs András segedhajíó mindenről pontos adatokkal szolgál, hiszen — Bálint Mi­hállyal — minden percét az állatok közelében töltötte. — Három napig tartott az út oda, visszafelé ugyaneny- nyit jöttünk. A vasúti vagon kifelé még szűknek bizo­nyult, hazafelé a felélt bá­lázott élelem miatt tágas volt a hely. A verseny egy hétig tartott, s szép volt. A Rajna bal partján sokat jött a vonat, ami szintén élmény volt. . Az idő megszépíti az em­lékeket, gondolhatnunk. Itt azonban szó sincs erről. A „kis Kád-ár” egy hete ismé­telt. Tavalyi győzelme mel­lé Bárdos György az idén is a hagyományos aacheni der­by győztese lett. S hop- a jelző nem érdemtelenül ke­rült neve mellé, arra Ká­dár László a biztosíték. La­ci bácsi — az egykori mes­terhajtó — 1960—61-ben ara­tott ugyanitt gyöngyösi — magyar — sikert. Ma 55 évesen Bárdos edzőjeként adja át gazdag tapasztalatát, s versenybíróként járja a íogatos eseményeket. — Aachen előtt a Mátra alján tréningezett a két ma­gyar fogat. Minden nap so­kat gyakoroltunk — az elő­készületeket idézve az edző — javítgattuk a hibákat. Muity Ferenc a mélykúti Al­kotmány Tsz hajtója is ve­lünk edzett. Az eredmény, a várakozás engem igazolt, Muity 8. helyezése éretlen lovainak köszönhető. Az összevetés izgalma A főszereplő már koránt­sem volt ilyen biztos az is­métlésben. — Az új, módosított ver­senykiírás nem kedvezett — így Bárdos György — s az első napok eredményei is ezt tükrözték: A díjhajtás­ban épp hogy az elfő hat­ban voltam. A terepen a pej ügető Ond-ot fogtam a három lipicai mellé. A IS km-es táv teljesítése után négy hibaponttal — jármod változtatás miatt — két hellyel előbbre, dobogó kö­zeibe léptem. A remény az akadályhajtásra maradt: A sportág jó ismerői tud­ják, hogy a magyar hajtok nemzetközi tekintélyüket a sokszor bravúros akadály- hajtásuknak köszönhetik. Ez a magyar bravúr itt is be­jött. — Szombat: vasárnap zsú­folt nézőtér — 50 000 ember — előtt indultak a 29 aka­dály leküzdéséhez a fogatok. Első nap füves pályán idő­re menésben a leggyorsabb voltam. Vasárnap sálakon a * > * '+ - «F- • • f* ■ Csacsi» labdarugók programjából Ismerkedés Egerrel Bükk-fennsíkkal bajnokcsapataink Kápolnai Tsz SK Bajnokcsapatainál; bemutató sorozatunk keretében legutóbb Kápolnára látogattunk el. ahol a községi tanácson Kelemen Gyula tanácselnök, Szalóki Jó­zsef sportköri elnök és Rot- tenstein László elnökségi tag se­gítségével készítettük el érté­kelő írásunkat,, s váltottunk szót a jövő terveiről, Kápolna labda­rúgásáról. Mindenek előtt a statisztikai adatokról, a bajnokság hajrájá­ról essen szó. A füzesabonyi já­rás labdarúgó-bajnokságában az őszi szezon befejezése után a Káli Tsz SK együttese volt a favorit, a nagy esélyes. A káli fiúk sokáig 4—5 pontos előny- nyél vezettek, de a bajnokság utolsó harmadára nagyon visz- ■zaestek. Közben a kápolnai gárda kiegyensúlyozott szerep­léssel gyűjtögette a pontokat. A tavaszi szezon derekán aztán egyszeriben éles lett a baj nőid. címért folyó küzdelem, miután a Kápolna 1:0-ra nyert Kálban. Ekkor gondoltak először Kápol­nán arra, hogy bajnokok is le­hetnek. A nagy lehetőséget nem Ss szalasztották el, mert a hát­ralevő mérkőzéseket megnyer­ték (Kápolna—Mezőtárkány 0:0, Mezőszemere—Kápolna 0:6, Ká­polna—Füzesabony 3:1), s meg­érdemelten végeztek az élen. Végül is azért lett szoros a küz­delem a táblázat élen (1. Ká­polna 36, 2. Kál 35 ponttal), mert a Kál óvás után megkap­ta a két bajnoki pontot a Hon­véd Stromfeld SE-től. A bajnokcsapat legerősebb Összeállítása ez volt: Krisztián Szabó I., Hugli, Gulyás, Bí­ró Gy., Bíró L.. Dománszki, Raj­nai, Rnoch, Pálinkás, Bodrogi. A 22 forduló során játszott meg: Bencsura, Báder, Xagy L., Mol­nár A., Molnár M„ Pruger, Re- dele és Szalóki József, a csa­pat játékosedzője. Legtöbbször a Bíró testvérek, Hugh és Knoch léptek pályára. A legeredménye­sebb csatárnak Knoch bizo­nyult, aki 29 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Ide kívánkozik még azoknak • neve is, akik gazdasági, vagy egyéb vonalon segítették elő a Qsapat sikeres szereplését. Ben­csura Ferenc, az egyesült tsz elnökhelyettese, Kelemen Gyula, a községi tanács elnöke. Somo­gyi József szakosztályvezető. Bíró János szertáros. Rác/. Ist­ván és Szuromi Sándor rende • StŐk. A kápolnaiak sikere azért is meglepő, mert három évvel Az­előtt — korábbi megyei II. osz­tályból való visszalépés és a szakosztály megszüntetése után — még nem volt nagypályás lab­darúgócsapata a községnek. A szakosztály megszüntetésére ak­kor azért került sor. mert a község fiataljai nem igényelték 1915. július 18, szerda A Kápolnai TSZ SK bajnokcsapata az egyik mérkőzés előtt. Álló sor balról jobbra: Pálinkás István, Hugli József, Gulyás Mihály, Bencsura István, Bíró László, Biró Gyula, guggol: Knoch József, Dománszki Sándor, Rajnai Sándor, Bodrogi Sándor, fekszik: Krisztián AntaL a labdarúgást. . . Majd 1972-ben és 1973-ban Kápolnán öt csapat (Dohánybeváltó, Tsz, Ktsz, Költ­ségvetési Üzem, ÁFÉSZ) rész­vételével nagy sikerrel bonyo­lították le a kispályás labdarű- bajnokságot. Ez „ébresztő- leg” hatott a fiatalokra, akik Í97S-ban arra kérték a . régi sportköri vezetőket, a KISZ és a tanács vezetőit, hogy hozzák létre ismét a labdarúgó-szakosz­tályt. Az Alkotmány Tsz és a községi tanács támogatásával új­ra elkezdődött a járási szintű labdarúgóélet Kápolnán. Az 1973 —74-es bajnoki évben még csak formálgatták a csapatot, egy esz­tendő múlva pedig! már bajno­kok lettek. A csipát ebben a bajnokságban határtalan lelke­sedéssel küzdött, sportszerűen játszott, és intelligens, tudatos játékával nőtt a többiek fölé. A játékosok sport iránti sze­reidére jellemző, hogy ha anya­gi gondjai adódtak a sportkör­nek, akkor szabad időben mun­kát vállaltai?: és a kapott pénzt az egyesület pénztárába tettel-:. A tsz-nek szénát gyűjtöttek, dolgoztak a miritalegelőn is. De más jellegű társadalmi munká­ból is kivették részüket, így a fásításból és parkosításból is. A sportolók példamutatóan helytálltak a legutóbbi árvíz idején is, a megáradt Tárná partjain. A szép siker egyben gondot is okozott Kápolnán, mert a já­tékosállományt erősíteni keli, nagyobb anyagi támogatásra lesz szüksége a sportkörnek és kul­turáltabb sportolási lehetősége­ket kell majd biztosítani. Be­szélgető pamereink elmondták, hogy mindenre lesz megoldás. Hangsúlyozták, hogy nem féltik csapatukat a megerősödött me- gyei mezőnyben beta, plane ak* kor, ha sikerül a négy környék­beli fiatal leigazolása! Jelen pil­lanatban az okoz gondot, hogy a sporttelep közel van a 3-as számú főútvonalhoz és az öltö­zőben nincs fürdő. Különben a játéktér talaja elsőrangú, amit a tsz rendszeresen gondoz. Az őszi szezonban még itt rende­zik mérkőzéseiket. Addig a bal­esetveszély miau lekeritik a műút felöli oldalt, és igyekez­nek javítani a tisztálkodási le­hetőségeken. Nagyon remélik, hogy tavasszal már az új sport­telepen fogadhatják ellenfelei­ket. Megtekintettük az épülő új sporttelepet is. ami közelebb lesz a község centrumához. Kö­zel 8D ezer forint értékű gép­munkával formálták ki a bo­gárhátú játékteret. Az esős idő hatására már kikelt a fűmag. A tavaszi fásítás is jól sikerült. A termelőszövetkezettől ka­pott közeli épület öltözővé ala­kítása is jó ütemben folyik. Az öltözőkön és szertáron kívül fürdő es klubszoba is lesz itt. Megtudtuk azt , is, .hogy a ter­melőszövetkezet továbbra is biz­tosítja a sportolók szállítását, jövö év tavaszától pedig már saját autóbusza is a sportolók rendelkezésére áll. A községi ta­nács pedig a tőlük telhető ma­ximális segítséget biztosítja a sikeres szereplés érdekében. Re­mélik, hogy a 300—400 fős szur­kolói létszám tovább növekszik majd, mert a környező közsé­gek (Kompolt, Kál. Aldebrő, Tófalu) lakosai közül sokan sze­retik a labdarúgást. Végül a bentmaradás esélyei­ről esett szó. Számszerű helye­zést nem mertek tippelni. Csak egyről biztosítottak bennünket: becsületesen végig fogják küz­deni a bajnoki évet. , úagetváry József V 26 éves gyöngyösi hajtó kétszer is győzni tudott Aachenban. ■mezőnyből az NSZK-s Christ­el ketten teljesítettük hibát­lanul a távot. Az , akadály- hajtás győzelméért összeve­tésben ketten újból rajtol­tunk. Ellenfelem akadályt döntött, amit nekem ezúttal ■is sikerült elkerülnöm, s ezzel a számot és a derbyt is megnyertem. Hat nemzet — Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, NSZK, Svájc, Magyarország — 16 fogatosa végzett Bár­dos mögött a vert mezőny­ben. Köztük nem kisebb vi­lágnagyságok, mint a ko­rábbi világbajnok svájci Duby, a többszörös ham­burgi első NSZK-s Lange és Christ. Aachen jelentős fel­készülési állomás volt az augusztusban a lengyelor­szági Sopotban sorra kerülő Európa-bajnokságra. Van mit gyakorolni a Gyön­gyös—domoszlói Állami Gaz­daság fogatának is. Erről vallott Bárdos György ki- , kísérőben, amikor új sárga Skodája mellé értünk. Itt azonban megakadt egy meg­jegyzésig: — Az autó volánja mögött azért nyugodtabb vagyok. (budavári) A NÉPÚJSÁG TIPPJEI A 29. HETRE 1. Gy. Dózsa—MOTIM TE 2. Répcelak—KOMÉP 3. Alumínium—Pápai T. 4. Dombóv.—Táncsics SE 5. Pécsi BTC—M.-szászvár 6. AURAS SE—Növényolaj 7. Lőrinci—Gyöngyös 8. Erzsébet—EMG 9. ’ Jánoshalma—KSC 10. Mezőfi SE—Sz. Dózsa 11. S.-újhely—özd 12. SZVSE—Pécsi VSK 13. Törekvés—Szol. MÁV Pótmérkőzések:: 14. Pét—Körmend 15. Záhony—Borsodi B. 16. Nagybátony—Rudab. A totó nyereményei: 13-f-l lálat nem volt. 13 találat (1 632 087 forint, 12 találat (21 20 066 forint, 11 találat (194 2172 forint, 10 találat (1888 335 forint. x 2 1 1 •> 1 X 2 • 2 1 X 1 X 2 1 1 I ta­db) db) db) db) Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik férjem és édesapánk CZERE JANOS temetésén részvétükkel fáj­dalmunkat enyhítették. A gyászoló család. es a Az Egerben tartózkodó Csuvas Autonóm Köztársa­ság sporídelegációja és lab­darúgó-válogatottja tegnap délelőtt Eger város neveze­tességeivel ismerkedett, köz­ben virágcsokrokat helyez­tek el a Lenin szobor és a Hősök Emlékműve talapza­tán. A délutánt kirándulással töltötték e! barátaink. A tardosi fogadóban ebédel­tek, majd Szilvásváradra és a Szalajka-völgybe utaztak, ahol megtekintették többek között az erdőmúzeumot is. Később — az erdőgazdasag vendégeként — végig utaz­tak a Bükk-fennsíkon, maid Felsőtárkányban töltötték el a nap további részét. INNEN-ONNAH Gyöngyösi járás—Egri járás 4:0 (1:0). Járások közötti labda­rúgó válogatottak mérkőzése, Hort, 500 néző. G : Sípos 3, Né­meth. Jók: Hegyi, Sípos, Tusor, Vakli, ill. Mezei, Montvai, Bőd:. Ifjúságiak: Gyöngyösi járás— Egri járás 8:0 (3:0). G.: Lukács 4, Rédei 2, Bánszki, Gyurkó. Jók: Lukács. Kerek, Makúdi. Egri Vasas—Trencsényi SE 3:1 (0:1). Előkészületi labdarúgó- mérkőzés, Mezőkövesd, 200 né­ző. Az egriek góljait Hevér, Bar­tha (11-esből) és Balogh szerez­ték. Budai II. Sándor, a Heve­si SE labdarúgója levéllel for­dult rovatunkhoz, amelyben kéri a — Hírek az átigazo­lásról megjelent cikkünk — részbeni módosítását. Mint írja, nincs szándékában át­igazolását kérni az Egri Dó­zsa labdarúgó-csapatához. ALLAS Gépírón* állandó munkahely*» felveszünk. Megyei Művelő­dési Központ, Eger, Knézich K a. l Beteg édesanyám, mellé, főzni tudó, házias gondozónőt keresek. „Megbízha­tó 978” jeligére, az egri hirdetőbe. INGATLAK Külön bejáratú, üres szoba kiadó. Eger, Bethlen u. 53. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap, ezen a héten 17 órá- tól. ____________ K ertes családi ház beköltözhetően el­adó. Eger, Kertész u. 152._______________ M ásfél szobás szö­vetkezeti lakás el­adó. Hatvan, Tabán út 24., II. 9. Érdek­lődés este 6 után. Elcserélném ' egri lakásért, vagy elad­nám megegyezés szerint Miskolc köz­pontjában levő más­fél szobás, össz­komfortos, gázveze­tékes házrészemet. Érdeklődni lehet: Eger, Knézich K. u. 22. szám alatt. JARMO 353 Wartburg, CP-s eladó. Eger, Bakta: Út 17.________________ G épkocsi bejára­tást vezetést, utóok­tatást vállalok. „H 26” jeligére, az eg- ri hirdetőbe.________ U F-es Polski Fia- eladó. Eger, xm.; Hársfa u. 36._____ J ó állapotban le­vő nagy kerekű W artburg elad ó. Eger, Vörösmarty u. 30., I. em. 5. Érdek lődni: 17 órától. VEGYES Használt fenyő fű­részáru van eladó. Érdeklődni: minden­nap 17 órától, Eger, Kertész u. 88., n. em. 2. •• lg\elet Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy 1975. július 17-én. a SZOJUZ- APOLLÓ űrrepülés alkalmából egri, gyöngyösi, hatvani GELKA szervizeink 20 óráig ÜGYELETET TARTANAK a nagy jelentőségű eseményre való tekintettel. Eger, telefon: 21-51. Gyöngyös, telefon: 12-163. Hatvan, telefon: 17-16. ABÁDSZALÓK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ pályázatot hirdet ff'l I« i«* főkönyvelői munkakor betöltésére A munkakör betöltésének feltételei: mérlegképes végzettség, ÁFÉSZ-i gyakorlat, tiszta erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés: a fenti címen. cldcilxat, kemséittiesai, aiejÁíxhaii! július 15-től augusztus 15-ig az ISKOLAFÜZETEK árából 20 % egyes TÖLTŐTOLLAK árából 50 % Árengedmény EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN, HATVANBAN: a papír- es írószerboltokban, valamint BELAPATFALVAN és PETÖFIBÄNYAN az Iparcikk Szaküzletekben. ^ w/ AZ EGRI BÜTORIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres — vizsgázott targonca­vezetőt diesel targoncára asztalos szakmunkásokat női ;s férfi sepömonkásokai Jelentkezés: Eger, Rákóczi n. 87. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents