Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-16 / 165. szám
Sorsok a vizsgálóban A Heves megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet pszichológiai vizsgálóhelyiségét az elmúlt év decemberében adták át rendeltetésének. A termet — s ez is jelzi a törődést — társadalmi munkában építették a megyei tanácsi építőipari vállalat és az UNISZERV ktsz brigádjai. Ezzel a nemes gesztussal is segíteni óhajtottak a vakvágányra siklott ifjú életeken. A szekrényekben úgyszólván mindentudó masinák, a kézügyességet, a figyelem összpontosítását, a szellemi fejlettséget mérlegelő, vizsgáló eszközök, tesztek sora. Itt kaptak helyet azok a dossziék, amelyek mindegyike tragédiáról árulkodik, s egyben vádirat is a szülői felelőtlenség, a társadalmi érdektelenség ellen. Ide kerülnek azok a fia- »lok, akik kötődés nélkül vetődtek kétes jellemű s bizonytalan egzisztenciájú csoportokhoz, s hovatovább már az alapvető erkölcsi normá* kát is áthágták. Rajtuk kell segíteni — hadba állítva a pszichológia teljes fegyvertárát — őket kell visszavezetni a minden napnak tartalmat adó értelmes, a jövőt alapozó életbe. Szegődjünk most egy gyerekember nyomába, s kövessük sorsának alakulását attól a pillanattól, amikor bekerült az intézetbe, s belépett a vizsgálóba. Esete azért is érdekes, mert ez a tizenhárom éves fiú saját elhatározásából kopogtatott. s mindjárt azzal kezdte, hogy zsákutcába jutott. Kalauzunk Tompos József pszichológus, a vizsgáló vezetője, akinek munkáját közel harminc év pedagógiai tapasztalata is könnyíti. Behívták az anyát is, s megkezdődött a családi körülmények feltérképezése. Az egyetlen gyermeket viszonylag jómódú, az anyagi gondokat egyáltalán nem ismerő szülők nevelték. Az otthoni környezet nyugalmát nem zavarták viták, torzsalkodások. A konfliktus látszólag Indokolatlan. Peti azonban őszintén megnyilatkozott: szóban és írásban egyaránt. ötéves korában szokott rá a dohányzásra Ezután nem sokkal következett az ital, először kisebb, majd mind nagyobb mennyiségben. Ehhez persze pénz is kellett. Akadt is otthon. Nem sokat tétovázott, lopta a százasokat, idővel az ezres tételeket is. Nem vették észre. Így cselekedett, mert ösztönözték a jóval idősebb haverok, s ő mindenképp egyenrangúnak akart látszani. Említ egy házibulit is: összejött tizenkét fiú és hat lány, előbb poharaztak, s alkoholos bódultságban — ilyenkor virtus igazán a mersz —hamisítatlan szexuális orgiát rendeztek, váltva a partnereket, akik csak pénzért, ötven vagy száz forintért álltak kötélnek.1 A család, az iskola nem sejtett semmit, hiszen Peti úgy viselkedett, mint any- nyi más társa. Közepesen tanult, s ha ra- koncátlankodott, akkor bizony elcsattant — nem is egyszer — az a korántsem makarenkói pofon. A ■ lejtőn nem állították meg, a veszélyt maga érez- te. | Nem sokkal túl a tizenharmadik életévén... 0 — Valaha anyagi és egészségügyi okok mi%tt kerültek állami gondozásba a fiatalok. Most a veszélyeztetett helyzet dominál. A pszichológus feladata az, hogy minden körülményt felderítsen. Meghatározóak a 0—3 éves korban szerzett élmények. Megszűnik a csecsemő és az anya szimbiózisa, s jogait követeli a külvilág. A kötődést az egészséges környezet, a harmonikus családi élet mégis erősíti. Ha ez hiányzik, akkor torzulások keletkeznek, amelyek hatása csak jóval később jelentkezik. A szerzett ideg- rendszeri és érzelmi károsodás idővel deformálja a jellemet, s végső soron antiszociális cselekedetekhez vezethet. A sérült tudatú ifjúban tovább él a szülők válásának, veszekedésének, italozásának emléke. Ezeket a kritikus pontokat kell feltérképeznünk. Ez történt Peti esetében is, akinek neveléséről megfeledkezett a csak az anyagiakkal törődő apja és anyja, s az ifjú magára maradt. Válságát nem észlelték nevelői, akik csak alkalmi kilengéseit, majdhogy jelentéktelen fegyelemsértéseit torolták meg, meglehetősen drasztikusan, s eszükbe sem jutott az okok kutatása, a látszat mögötti lényeg keresése. Jubilált a hatvani vasutas zenekar (Tudósítónktól.) Az ide* vasutasnap ünnepségeihez kapcsolódva rendezte meg a MÁV Liszt Ferenc művelődési házának zenekara idei második hangversenyét. Ez egyben jubileum is volt, mivel éppen 45 éve hívták létre Ángyán Jenő karnagy és társai. Az ünnepi hangversenyre többen eljöttek azok közül is, akik a zenekar megalakításában tevékenyen részt- vettek. Bár vannak még a régi tagok között, akik fellépnek a 45 esztendős zenekarral, mint Fekete Endré- né, Csabai Ferenc, Vörös József és Lénárd Lajos, de vannak, akiket munkájuk messzi vidékre elszólított' Hatvanból, ök csak a kiemelkedő hangversenyeken tudnak résztvenni, ott ,is jobbára nézőként. Dr. Kocsis Gábort azonban. aki Szegedről érkezett a jubileumi ünnepségre, s aki még ma is aktív- muzsikus, a színpadon láttuk. A műsorban szerepelt töbQMÉMMj bek között Boieldio Bagdadi kalifa című művének nyitánya, Eilenburg Pétervári szánkózása, Strauss Kék Duna keringője, Rossini Seramis nyitánya és néhány részlet Verdi Nabucco című operájából. Az énekesek műsorában hallottuk Menyhárt Pál tolmácsolásában Huszka Jenő Gül Baba és Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének egy részletét, valamint Robotkai Lajosné és Robotkai Lajos előadásában Huszka Bob hercegének egy-egy dalát. A zenekar egyébként három-négy önálló hangversenyt ad évente, de ezeken kívül fellépnek a művelődési ház színjátszóinak előadásain is. Felléptek már Losoncon, jártak a gömör- horkai papírgyárban, legutóbb pedig a kassai vasutas énekkart kísérték. Terveik között szerepel továbbra is a meglevő repertoár fejlesztése, s a környékbeli előadások számának lehetőség szerinti növelése. Szeptemberben szeretnének a közönség elé lépni a Lili bárónő című operettel, s így már ennek az előkészületei folynak. — Miként hasznosíthatók a tesztek megállapításai? — Jelzésekként vesszük számba ezeket. Dőreség lenne kizárólag rájuk esküdni, mert nem önmagukban, hanem összességükben mondanak valamit, s valójában csak sejtetik a fontosat. Vizsgáltuk a fiatalember intellektusát, manuális adottságait, megfigyelőkészségét. Megállapítottuk, hogy elsősorban fizikai munkára alkalmas, s egy szakmában kibontakozhatnak készségei, képességei. Adatainkat természetesen egyeztettük az iskola, az orvos véleményével, s a tényekről tájékoztattuk a szülőket is. s Ezután született meg —az intézet javaslatai alapján a gyámhatóság döntése. A gyerek állami gondozásba került A pszichológus és pedagógus kollégái bíznak abban, hogy emberré nő, olyan felnőtté, aki megtalálja helyét az életben. Ez történt a többi ifjúval is, akiket gondos mérlegelés után örökbeadtak, nevelőszülőknél vagy zárt intézetben helyeztek el. A sérült lelkivilágú fiatalok nem felejtik el a segítséget. Vissza-visszajámak, s leveleikkel is felkeresik nevelőiket. Ezek a tájékoztatások önmagukért beszélnek. Az egyik helyes útra térített lány így ír: „Semmiből sem bukók meg, aminek nagyon örülök. A fiúkról is írok, bér nem is szeretem még azt sem, ha egyet is látok." Következik a magyarázat, egy csalódás krónikája, megtoldva a kéréssel: „Nagyon szépen kérem, hogy ebben az ügyben adjon nekem tanácsot, s ezt úgy veszem, mintha édesapámtól hallanám.. Íme, az új, a réginél, n mások hibájából elveszettnél erősebb kötődés. Pécsi István Kiállítás A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Fortuna utcai épületében, reprezentatív állandó kiállítást nyitottak a reformkor utáni időszak vendéglőinek, szállodáinak tárgyi emlékeiből. A képen: díszes Zsolnay-porcelánból készült álló- lámpa, amely az 1920-as években a Gellért Szálló szalonjában dili. (MTI Foto: Fényes Tamás felvétele — KS) összefogás az öregekért Egerben a lakosság 18,6 százaléka hatvan éven felüli, s nagyon sok közülük magányosan, egyedül él. Dr. Papp Kálmán városi főorvos elmondotta, milyen sok határozat, terv született az öregek védelmében a Vöröskereszt és a Hazafias Népfront közreműködösével. Két szociális gondozónő látja el azt a 132 öreget, akik mozgás- képtelenek lévén, otthon igénylik a gondozást, és a( jó szót. Szívügyüknek érzik nyugdíjasaik helyzetét az üzemek és vállalatok, találkozókat, programokat szerveznek számukra. A háziipari szövetkezet megszervezte a csökkent munkaképességű öregek foglalkoztatását is. Az egri Gárdonyi Géza gimnázium egészségügyi tagozatos osztályai nyári gyakorlatukból két hetet az öregek gondozásával töltenek el. A termelőszövetkezetek saját erőből, és az egészségügyi dolgozók segítségével tervezik nyugdíjasaik ellátásának biztosítását. Az egri szociális otthon csak huszonöt öregnek biztosítja a teljes ellátást. Az ötödik ötéves tervben szerepel egy új, harminc férőhelyes, minden igényt kielégítő otthon létesítése, melynek építését már megkezdték a Marx Károiy utcában. Vannak egyéni akciók is. A Heves megyei Beruházási Vállalat két dolgozója, Masa Sándomé és Szabó Gá- bomé vette kezébe a .kapás bácsi”, Török bácsi sorsát, aki már évek óta lakás, élelem és pénz nélkül rótta Eger utcáit. Közbenjárásuk ra Török bácsi a szociális otthon lakója lesz, így gond ja megoldódik. Nagyon sok munkára, összefogásra lesz szükség addig, míg ugyanezt mondhatjuk el minden egyedül álló, magányos, idős emberről. A P»ÉRT ígéri Szeptemberben nem lesz hiány tanszerekben A diákok még a vakáció örömeit élvezik, az üzletek azonban már felkészültek az új tanévre. A füzetek, táskák már az üzletekben vannak. S a hagyományokhoz híven 'néhány írószerboltban, áruházban már tegnap megkezdődött a kedvezményes füzet- és tollvásár. amely augusztus 15-ig tart Az előbbiben 20 százalékos, az utóbbiban pedig 50 százalékos árengedményt kapnak azok a vásárlók, akik elkerülve a nagy forgalmat, már most beszerzik gyermekeiknek a szükséges iskolai felszerelést. Sajnos, a faárukkal ebben az évben is probléma van, mint a FIÉRT-nél megtudtuk, de az új tanév elején már kapható lesz rajztábla, ecset és pasztell kréta is. Ezeket a tanszereket az idén is csak importálással tudják megoldani, s főleg szocialista országokból várják a hiányzó iskolai felszereléseket. Egri klubtagok tábora Tatán Hetedik esztendeje táboroznak minden nyáron a tatai öreg tó partján az egri Megyei Művelődési Központ klubjai és kiscsoportjai. Az idén július 12-én érkeztek az első vendégek: az Auróra Ifjúmunkás klub tagjai, őket váltják egy hét múlva az egri szimfonikusok, azután az irodalmi színpadosok következnek, majd a diákklub és -gy tovább egészen augusztus 27-ig. Az idén különösen örömteli volt a tábomyitás, hiszen hat vadonatúj sátor várta a pihenni vágyókat. Ebben az évben vásárolt a Művelődési Központ kempingágyakat és gumimatracokat is. A kényelem mellett a tv, a rádió és a legkülönbözőbb sportfelszerelések a szórakozást, a kikapcsolódást biztosítják az itt nyaralóknak. m FEKETE GYULA: / 55, Ledobta a takarót, és kibújt a szárcsomó alól. A kutya máris ott nyüszített a lábánál. Nem törődött most a kutyával. Jól álmodta az előbb: egetföldet betöltött a front mennydörgése. Sötét volt még, de élesen kirajzolódtak a tűzkoszorúban a távoli dóm. bök körvonalai. Ha ilyen istenesen elkezdték, akkor már biztos, hogy mozdulnak valamerre. Kár, hogy nem ugrott ki rögtön a kuckóból: az elején még látni, melyik oldal a támadó. Mert amelyik a támadó, az. tudja ugyan is: az szokott előrenyomulni. „Bánom is én, előre vagy hátra, csak innen mozdulja, nak el” — gondolta. S rögtön utána, minden átmenet nélkül : „Grisának elmondom, hogy a sapka miatt fel akartak akasztani”. Nem feküdt vissza most már. Magára borította a takarót, s úgy ült a szárcsomó alá, hogy ne érje a kellemetlen szél, de azért jól lásson. Nem félt. Olyan érzése volt a szárkévék alatt, mintha betonfedezékben ülne. Különben se lőnek ide. Sehol a közeiben katona. És ha innen. a környékről nem lő-. Minek pocsékolnák az ágyúgolyót. Tudják azt egymásról az ellenségek, hol érdemes kereskedni. A repülőről is látni azt Vagy amit onnan nem látni, arra valók a kémek. A tüzér, amit a szemével nem láthat, azt is eltalálja. A hidat is, a hegy túloldaláról, mert azt is pontosan tudják, a térképről, hol vannak a hidak, és hogy ahol híd van, katonának is kell lennie alatta. És itt a közelben híd sincs, sehol. Este pedig miért nem adta volna, ha talál egy hidat, a patakon. Most meg épp az a szerencse, hogy nincs. Jobbra, az erdöszélen, a tankok sűrűn köpködték a lövedékeket. S azon a dombon is fröcskölték a tüzet az ágyúk, amerrefelé át akart vágni a sötétben. Csak az volt érthetetlen: miért nem indulnak el a tankok? Nem mernek ezek elindulni. Biztosan jelentették a kémek, hogy T 34-esek vannak odaát. Mintha balfelől is hallott volna ágyúzást. Csak most nézett figyelmesebben arra: persze, hogy ott is vibrál az egész látóhatár a torkolattüzektől. És ez a vibrálás már messze elnyúlik, méssze a háta mögé. „Á. az nem létezik, — gondolta hitetlenkedve. — Én éppen onnan jövök. v. legalábbis most' olyan, mintha... de igen, igen, arrólfelől jövök én, a mögött a lapos tetejű domb mögött, emlékszem, ott bukott le a nap. De ez nem létezik, ott nem lehet front. Amerre pártám, front nem Volt sehol; észrevettem vcrina én azt”. ,.Űgy van, a Tigrisek is —- ./utóit «zeszcbc. —-fi&üek,,’. jöttek volna erre, ha a front arra van?...” A hangokon nem lehetett biztosan eligazodni, hallat- szik-e hátulról is a dörgés. .Olyan érzés volt hallgatni a ’frontzajt, mintha kömyes- körül mindenütt ágyúk mennydörögnének De akárhogy nézte: azok torkolattüzek. Balra, hátul is ugyanúgy vibráltak-lüktettek a fények a látóhatáron, mint szemben előtté, a dombok mögött. Azaz már szemben egészen halvány a tűzkoszorú: beleolvad a rózsásan földerengő pirkadatba. Fázósan összébbhúzta magán a takarót. Tovább nézelődött, töprengett, s észre sem vette, hogy letisztulnak előtte a hajnali szürkületben a domboldalak, mintha a párázó ködök nyelték volna el őket, úgy eltűntek, mint a katonák. Előbb csak az tűnt fel, hogy ritkul a tüzelés ideáiról. („elfogyott a lőszer... ?”), majd amikor oldódott a hajnali homály, és szemét erőltetve kereste az erdőszélen sorakozó tankokat, akkor lát- 1 ta, -hogy sehol egy tank, se ágyú, se katona, semmi. Csak a friss turkálások — becsapódások? — foltjai a szántóföldek egyszínű csíkjain. A dübörgés észrevehetően csendesedett, és a torkolattüzek koszorúját már végképp elmosta a reggeli fény. S ahogy a kelő nap valahonnan a dombok mögül felsugárzott, szemben, jobb kéz felől, a dombhajlatban megjelent egy tank. 1 Ilyen messziről nem láthatta jól, de biztosan érezte, hogy az T 34-es. Aztán jöttek csapatostul, ifzámolta, de hamar belezavarodott. _S (Folgta^ttki , I