Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-25 / 147. szám
Nagy Balogh János hatvani kiállításáról Az országban is egyedülálló Mezőgazdasági 7 Munkástovábbképző Intézet Hevesen Ma már nem kell azt bizony- patai. hogy a nagyüzemi mezőgazdaság nagyarányú fejlődése kialakította — az ipari szakmákhoz hasonlóan — a különböző mezőgazdasági szakmákat. Egészen pontosan szólva: az egykor egységes, apáról fiúra öröklődő paraszti munka már nem végezhető a hagyományos módon, megfelelő — nagyon is komoly — szakképzettség nélkül. Ez a dolognak az egyik oldala. A másik pedig: hosszú ideig a legtöbb falusi ember nem tekintette szakmának a nagyüzemi mezőgazdaság egyes, szakképzettséget igénylő munkaköreit. Az élet, a gyakorlat a maga módján és eszközeivel pontot tett erre a vitára. Ez a „kényszerhelyzet” hozta létre — az ifjúsági, nappali tagozatos képzés mellett — öt évvel ezelőtt Hevesen az Egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola mellett működő felnőtt továbbképző intézetet. — Nálunk ebben az időben szűnt meg a nappali tagozat, hogy teljes erővel a felnőtttovábbképzésre, a betanított munkások kiképzésére állhassunk át — mondta dr. Karniczki István, az intézet igazgatója. A beszélgetésből az is kitűnt, hogy igen sokféle szak(Tudósítónktól.) Kompolt község sokszínű és fejlett kulturális életének újabb színfoltjaként a ME- DOSZ, a helyi KlSZ-szerve- zet és a Káli Nagyközségi Közös Tanács szervezésében június 21-én este került sor első ízben a nyáresti hangverseny megrendezésére. A szabadtéri hangversenyen Kál és Kompolt la21.10 Giordano Bruno megkísértése Az 1548-ban született Giordano Bruno volt dominikánus szerzetes, volt világcsavargó, drámaíró, volt kiközösített — mégis a legfontosabb, hogy gondolkodó volt. A szigorú szabályokba merevített skolasztikus filozófia ellen harcolt; az inkvizíció 1592-ben p^ybe fogta haladó tanaiért. Rómába hurcolták, de hétévi börtön, kínzatás sem tudta rávenni tanai megváltoztatására. Inkább a máglyahalált választotta. A televíziós játék abban *z „írói műhelyben” készült, amelyből már néhány érdekes és figyelemre méltó kísérlet is kikerült Gyön- gyössy Imre és Kabay Barna ezt megelőzően a Mikes Kelemenről és a Janus Pan- noniusról szóló művet készítette. Giordano Bruno: Mensáros László. Tovkbbi szereplők: Kalocsay Miklós, öze Lajos, Kozák András, Némethy Ferenc. Rendező: Kabay Barna. tanfolyamot továbbképzést bonyolítottak le azóta Hevesen. Ezek egy része egy-két hetes továbbképzés volt a már szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező mezőgazdasági munkások részére. Például, ha megjelent egy új gép, vagy növényvédelmi eljárás, s meg kellett, szerezni hozzá a kiegészítő ismereteket. Ugyanakkor a rövidebb tanfolyamok mellett '2—3 hónapos, bentlakásos — betanított munkás képesítést nyújtó — tanfolyamokat szerveztek. Például csupán a most lezárult tanév során 89-en traktorvezető, 18-an gépi fejő, 16-an dohánytermelő, 113- an növényvédő és méreg- raktár-kezelő képesítést szereztek. Sőt az intézet láttáéi a vizsgabiztosi feladatokat a Nagyrédén és Gyöngyösön szervezett öntözőmunkástanfolyam végén is. Az 1975—76-os tanévben új szervezeti formában, az országban is egyedülálló ok- tatási rendszerben működik tovább a hevesi intézet. — A megyei tanács végrehajtó bizottságának határozata alapján július 1-től önállóan, Mezőgazdasági Munkástovábbképző Intézet néven működik majd az intézet osztályunk felügyelete, irányítása alatt — mondta kosságán kívül a környékbeli községek lakói közül is sokan részt vettek. A műsorban fellépett a Hámán Kató KISZ-szervezet irodalmi színpada, az újonnan szervezet helyi népi tánccsoport és természetesen a MEDOSZ Hámán Kató női kórusa is. Az énekkari hangverseny műsorát több meghívott vendégegyüttes szereplése színesítette. Színpadra léptek Kápolna, Aldebrő és Átány községek Pávakörei, a füzesabonyi ÁFÉSZ nívódíjas kamarakórusa és a szövetkezetek káli Bartók Béla férfikórusa, valamint az egerbaktai fúvószenekar is. Császár István Székely Ferenc, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának oktatási előadója. Az önállóság nem elsősorban formai jellegű, hiszen ezáltal még közelebb kerül az intézet a termeléshez, s még alkalmasabbá válik a termelésben dolgozók kiképzésére. Erről Székely Ferenc elmondotta : — A jogkör tekintetében nőtt a lehetőség a rendszeres továbbképzések bővítésére is. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 23 szakmában felnőtt szakmunkás és betanított munkás vizsgáztatási jogkört biztosított, s állami betanított, valamint szakmunkás vizsga bizonyítvány kiadására jogosította fel az intézetet. A múlt év őszén megalakult megyei továbbképzési bizottság már fel is mérte a következő tanév feladatait, a nagyüzemek szükségleteit. Így * megkezdődött és folytatódik a jövőben az állat- egészségőrök (felcserek), a növénytermesztő gépészek, öntözőgépészek kiképzése, amely négyhónapos bentlakásos tanfolyamok szervezését igénylik majd. Továbbra is tartanak kihelyezett tanfolyamokat is, így még a szomszédos Nógrád megye bizonyos tanfolyamainak lebonyolításában is közreműködik a hevesi intézet. Az oktatómunka személyi feltételei biztosítottak, s igen sokat költött a megyei tanács az utóbbi években a tanműhelyek, felszerelések korszerűsítésére, pótlására, s o környező termelőszövetkezetek is magukénak érzik az intézetet: egy-egy kombájnvezetői tanfolyamra, továbbképzésre például kölcsön adják legújabb kombájnjaikat, de egyéb gépeiket is. Sőt: egyidejűleg technikusaik és mérnökeik és vállalnak oktatói feladatokat. Egyetlen gond jelenleg a kollégiumi elhelyezés zsúfoltsága: 10—18-an is szoronganak egy-egy hálóteremben. Bizonyára rövidesen lehetőség lesz annak a tervnek a kivitelezésére iá, amely már 1971 óta függ az intézet igazgatójának szobájában, s amely egy korszerű, új intézmény megvalósulását ígéri. Faludi Sándor így hozta a véletlen, hogy a múlt héten, rekkenő nyárban mentem Hatvanba megnézni Nagy Balogh János kiállítását. Az égen viharos felhők, jégesőt ígérve száguldoztak, lenn az úton az autók százassal tépték a kilométereket. Mindenütt feszültség, elektromosság lógott a levegőben. Kápolna után egy kutyát elütöttek a detki elágazásnál, a bal árokban éppen mérték egy balesetes Skoda adatait a rendőrök; szóval izgalom mindenütt, bennem is, körülöttem is. így érkeztem Nagy Balogh Jánoshoz, aki már 1919. novemberében a földbe került. A szikrázó délutáni nyárban szinte meghökkentően nyugalmas, „színtelen-szagtalannak” tűnt ez a tárlat a kinti élet harsogásával szemben. A „múzeumi rangú festőről” előzetesként tudtam már, hogy szobafestőként inaskodott, nyomorgott, de volt benne elhivatottság, kitartás, a szépséget akarta a maga módján, a maga környezetében felfedezni és megörökíteni, de ezekhez a lexikális ismeretekhez nem ismertem a festő műveit. Nagy Balogh János elsősorban önmagát, a saját portréját, a saját arcát, a saját lelkivilágát festette meg. Más pózokból, kalappal vagy anélkül kereste önmagát, a húsos száj, kérdően kinyitott férfiszem és a markánsan tagolt arc tájain azt a játékot, azt a kifejezést, amely választ adhatott, vagy adott a festőnek arra a kérdésre, mit is akar, mit szeret ő az életből, mit igyekszik megvalósítani mindabból, ami belülről gyötri őt és ösztökéli a művészi cselekvésre. Rengeteg belső tépe- lődés, az elmélkedésnek nyilván meg-megismétlődő kálváriája juttatta el őt ahhoz a portrésorozathoz, amely itt lóg a paravánokon. C6ak a képek vallanak arról a szándékról és izgalomról, amely a festőt — külső sorsa ellenére — festővé tehette és tette egy olyan korban, amikor Nagy Balogh Jánosnak, Kispesten, a maga környezetében nem termett akkora hajtóerő sem bent, a lélekben, sem kint, a társadalomban, hogy magasra emelkedjék. Pedig adottságaiból futott volna. A Rembrandt világát megidéző portrék mellett csaknem ugyanabban a szín- és fényösszeállításban él a művész édesanyja, görnyedt hattal, egyszerű és szükséges foglalatosságában, a semminél alig több, a szegénységnél megragadó környezetében. Mekkora nyomás alatt görnyed ez az asszony, mekkora szeretet fűzi őt fiához, hogy Nagy Balogh a „a témát” többször is megfesti, a felcicomázás, vagy a másítás minden szándéka nélkül. Ha arra gondolunk, mi minden zajlott akkor a kortársi magyar és európai piktorában, vagy csak a magyar irodalomban is, a millenniumi bűvöletben, vagy utána, a század első évtizedeiben, valóban szerényeknek érezzük a témákat és azt a „hogyan-t”, amilyennek Nagy Balogh a világot, közvetlen környezetét és önmagát látja. Tájképei már több és mélyebb lírával szólalnak meg, mint portréi. És a tájba a Wekerle-telepi kubikosok, krumplivető asszonyok hajlott vonalaikkal úgy görnyednek bele, mintha nemcsak a munka keménységét; de a sors nyavalyáit is érzékeltetnék. A csendéletek — az asztal, a bögre, a kancsó, az a néhány virág a köcsögben — az egyszerűséget, a szegénységet, a kopott környezet homályát idézték elém ezen a tomboló nyári délutánon. Ahogy a portrékat újra meg újra végignéztem, tájképein végigjártattam szememet és gondolataimat, ahogy elidőztem a csoportosan munkálkodó egyszerű emberek képein, felrajzolódott bennem egy negyvenöt évet élt, magában maradt, és magába visszatérő tehetség tragédiája. Mennyi ellenállást kellett önmagáért, a környezetével szemben legyőznie, amíg idáig is eljuthatott: megvallotta sorsát, szegénységét, az egykori Kispestet. És ettől nagyobb feszültség támadt bennem, mint kint, az országúton, a vihart hozó kánikulai felhők alatt. Farkas András Televíziós oktatási központ A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán televíziós rent szert állítottak az oktatás szolgálatába. A főiskola hallgatt televíziós készülékkel figyelhetik a gyakorló általám iskolában az előadásokat. Az „egyenes adásokban” kísérht tik figyelemmel az órák lefolyását. Képünkön: Dr. Szalay Béla előadást tart a képmagn használatáról. (MTI fotó — Fényes Tamás felv. — KS) m FEKETE GYULA: 37. — Los, los! — kibált a német, és lekapta a géppisztolyt a nyakából. Kelletlenül indult továbh, vissza-visszanézve. „Hülye!... Úgyse találnál el, hülye!...’ Amikor eltűnt a katona — elbújhatott megint a híd alá — lehúzódstt a töltés szélébe. Kanyarodott valamicskét az út, itt már akkor sem láthatja a német, ha kinéz a híd alól. rőt, lekuporodott. Nézte a part tövében lehasaló kutyát, és hálát érzett iránta: milyen hűségesen kitart mellette ilyenkor is. Kidobott neki egy kekszet a takaró alól. Az a baj, hogy ezek nem tudnak oroszul, ö meg németül csak keveset tud, és éppen azt nem tudja, hogyan kell mondani: Én magyar vagyok, és haza akarok menni. Pedig Henriktől megtanulhatott volna németül. Magda Persze Magda meg oroszul nem tanult meg. Hacsak a front valahol ót is utol nem érte. Henrik az a sebesült német őrmester volt, akit Rezső bátyja szervezett be a meneküléshez Fél karja felkötve, gipszben. De nemigen látszott, hogy fájlalta volna Eleinte ő hátul ült Henrikkel, a felponyvázott teherautóban, a ládák közt. De a sűrű igazoltatások miatt a sofőr azt mondta: jobb, ha előre ül Henrik. Cseréljen vele valamelyik asszony. Persze Magda megértette, hogy őrá hord a szó, ő volt a fiatalabb. — Kirázza itt a lelket belőlem, a fene egye meg — mondta, amikor elhelyezkedett hátul, a ládák közt. — Még ki se értünk Miskolcról, és látod, már hogy parancsnokol ?... Később, ahogy távolodtak a várostól, elmaradtak az igazoltatások, és Henrik estefelé hátra ült, hozzájuk. Beszédes, jókedvű fiatalember volt; nem látszott rajta, hogy nagyon bánkódna a felkötött karja miatt. Folyton beszélt, mutogatott, grimaszokat vágott, ök persze nem értették, de nevettek rajta; jobb kedve lett akkorra Magdának is. Valamit magyarul is kanyí- tott Henrik. Azt mondogatta Magdának: — Te nem tudom nemet, én nem tudom mágyár, nemjo, nemjo. Elkezdte tanítani Magdat eémeíaL^ oldaldeszkáját, s mondta, németül : — Autó. Magda elismételte: — Autó. Megfogta a Magda kabátját: — Rock. Tetszett Magdának a játék. Kacagva ismételte: — Rokk... Aztán jött az 6 sapkája, a nadrág, a csizma meg minden egyéb. De már csak a rokkra, meg az autóra emlékszik, mert az hasonlított a magyarhoz legjobban. Aztán kezdte élőiről. — Autó. — Autó — már ezen is kacagott Magda. — Rock... — Rokk... ö rögtön gondolt rá, hogy most megtanulhatna németül, és milyen jó lenne, ha már tudna beszélni, mire kiérnek Németországba. Mégis más az, ha tud az ember németül; a németek is másképpen néznek rá. De annyira besötétedett közben, hogy már nem láthatta, mire mondja Henrik, amiket mond. Azért csak figyelt, és megpróbálta a szavakat megjegyezni. Akármikor megkérdezheti majd a néniétől, melyik mit jelent. Henrik: — Kittel. Magda: — Kitél. Henrik — Nemjo, nemjo... Kitl... Kitt... Magda — Kitől. Henrik: — Strumí. íl Magda kacagott: — Strum. S kezdték megint elölről a rokknál; most nem az autónál kezdték. Magda hűségesen ismételte a szavakat, kuncogott fel-felkacagott. Majd egyszerre komolyra váltott a — No, mára elég lesz. Ér ted, Henrik? ... Mára elég tanulásból. — Mara eleg, nem tudor — mondta Henrik. — Tudod vagy se, de már elég... Ende, érted? End mára ende... Slusszpassz. Másnap nem tanulható Henriktől németül, mert < előreültették a sofőr meg felesége mellé, a fülkébe. Amikor egy sorompónál vi rakozva, a sofőr hátrament, beszólt a ponyva alá: — Ne rázassa magát, Máj duska, ha nem muszáj. A gy< rek ellehet itt, neki igaza mindegy. — Megszokja az embe nem is ráz — mondta Magd — És legalább tanulok ném tol. Többet mentek visszafel mint előre. Sok volt a vár kozás mindenütt. Harmadnap elirányozt; őket egy városba, a Dunáhc Nem volt akkora város, mii Miskolc. Valami okból onnan ne mehettek tovább. Délben é tek otía, de még az éjszakát ott kellett tölteniük. Amikor a sofőr megkap az eligazítást, melyik útvon: lön mehet, Henrik kijelente te, hogy az neki nem jó, sokkal hamarább hazaér n met katonai kocsin. Mehetni vele ők is mind a ketten, ha nalban indul a városból a ni met konvoj. Gyorsabb le így, és főleg biztonságosab majd a vasgyári kocsit bevá ják odakint, a megadott c men. Elintézte a parancsno. kai, hogy ők ketten jöhetne f tmutatim Nyáresti hangverseny Kompolton ^1| UpmiLMta ■jtr.-'---'.
