Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
Olvasópróba Megkezdődtek Budapesten az András kovács királysága című komédia próbái. Mint ahogyan beszámoltunk olvasóinknak az Agria ’75 rendezvénysorozat keretében július 18-án az egri várban kerül ^bemutatásra a XVIII. századi komédia, amelynek jobb szerepeit Bessenyei Ferenc, Szemes Mari, Agárdi Gábor, Szabó Tünde, Bániig György s Maros Gábor játssza. Rendező: Romhányi László. Képünk az olvasópróbán készült. (MTI fotó — Keleti Éva felvétele) Nyolcmillió vendég ENNYI, sőt valamennyivel még több külföldi látogatónk volt az elmúlt esztendőben. Zömük természetesen az idegenforgalmi főszezonban, a nyári hónapokban érkezett. A meteorológiai prognózisok nyelvén szólva, a várható idegenforgalom az év végéig: Nyugatról és Keletről egyaránt megélénkülő vendégjárás, a turistalétszám jóval meghaladja a nyolcmilliót is. A Belkereskedelmi Minisztérium sajtótájékoztatóján ezt így fogalmazták: „Az eddig szerzett nemzetközi információk, utazási irodáink, szállodavállalataink szerződéskötései és üzleti előrejelzései arra mutatnak, hogy az 1975. évi idegenforgalmunk igen eredményes lesz, tovább emelkednek az ebből származó bevételeink, mind többen keresik fel hazánkat, és növekszik a bel- és nemzetközi turizmusban részt vevő magyar állampolgárok száma is”. A vendéglátás feltételei kétségtelenül tovább javultak. A szállodák zsúfoltságát valamelyest enyhíti újabb négyszáz ágy, a Szolnokig Pelikán Szálló és a hajdúszo- boszlói Délibáb Szálloda új szárnyának megnyitásául. Ezenkívül 1200 vendéggel többet tudnak fogadni az idén az üdülőházak, motelek, turistaszállók és touring hotelek, egyebek közt Komáromban, Sopronban, Berekfürdőn, Fadd-Dombori- ban, Győrött, Zalakaroson és az E 5-ös út mentén, Szaty- maznál. Végre hozzákezdtek a Mátra első szállodájának építéséhez is. Az „Avar” országunk egyik legszebb szállodája lesz. A legnagyobb mértékben a kempingek befogadóképessége nőtt, együttesen csaknem 4 ezer hely- lyel. A SZÁMSZERŰ fejlődés tényei nyilvánvalóan jobb lehetőségeket nyújtanak a növekvő idegenforgalom megfelelő lebonyolításához. Nem volna azonban bölcs dolog hallgatni arról, hogy a vendéglátásnak vannak személyi, vagy inkább szemléletbeli követelményei is. Azt szokták mondani, hogy a turista az idegen országban tulajdonképpen hazája követe, magatartásából rendszerint általánosító következtetéseket vonnak le a vendéglátók. Kit ne bosz- szantana, ha külföldön olyan honfitársával találkozik, aki téliszalámit árul, vagy más' módon, de rossz fényt vet a magyarokra? Ugyanígy el lehet mondani, hogy az ideérkező külföldi mindenelőtt abból ítéli meg országunkat, amit maga körül lát. Illetőleg, akit és amilyennek lát: szállodai portást, pincért, bolti eladót, idegenvezetőt. Szerencsére, vége már azoknak az időknek, amikor az első nyugati turisták- elé a hotelportás szinte szőnyegnek feküdt, a pincér majd' nyakát szegte nagy igyekezetében, az utcai járókelők pedig csapatostól fogták körül és bámulták az ' addig csak filmekén, vagy képeken látott külföldi autókat. Mostanában viszont mintha már egy másik véglet kezdene felülkerekedni a külföldiek iránt tanúsított magatartásban. Az idegenforgalomnak nemcsak anyagi oldala van. Jóllehet a belőle származó devizabevétel tavaly megközelítette az ötmilliárd. forintot, a vendéglátás mégsem közönséges üzleti vállalkozás. Nem kisebb fórum, mint a XI. pártkongresszus mondta ki határozatában: „Hazánkba sok külföldi látogat és számuk tovább növekszik. A többségükben szocialista országokból jövő látogatók itt-tartózkodása a kölcsönösen jobb megismerést, a kapcsolatok fejlesztését, bensőségesebbé tételét is szolgálja. Az idegenforgalom hozzájárul, hogy a kapitalista országokból érkezők pőrében hazánkról a valóságot hűen tükröző kép alakuljon ki”. VILÁGOS BESZÉD, nem szorul bővebb magyarázatra. Mindenütt, ahol külföldiekkel találkozunk, ehhez kellene tartanunk magunkat A. J. Véletlen? Azt mondják a filozófusok, hogy a véletlenben mindig a szükségszerű uralkodik. Csakis ilyen összefüggésben lehetett kézbevenni azt a régi-régi jegyzettömböt, amelynek kopott, szürke' bontóján a kifakult aranybe- tűkkél ezt a feliratot lehet ki- silabizálni: Falusi pedagógusok tanácskozása, 1954. november 15—16. Mindjárt az első oldalán olvasható egy idézet: „Én azok közül, kik a magyar ifjúságnak a dolgát a tanulásban előmozdítják, legkisebb vagyok, de szándékomra nézve, mely- lyel a cél elérésére törekszem, nincs, aki rajtam kifogjon.” Apáczai Csere János. Aki ezt az idézetet megmutatta a régi jegyzettömbből, Ferenczfalvi Kálmánné, a gyöngyösi I. sz. általános iskola igazgatója, az Apáczai Csere János-díj tulajdonosa. Az emlegeti füzetecske a napokban került elő a régi „ereklyék” közül, a már említett véletlen és a hozza kapcsolódó szükségszerűség bizonylataként. ■ Hogyan, lehet elmondani, milyen érdemek, teljesítmény alapján nyert el valaki egy kitüntetést? A botladozó ma- gyarázgatás ilyenkor visszás érzéseket is kelthet, mintegy önigazolásnak is tűnhet. Én ezt is tettem, azt is tettem, ezt is csináltam, azt is. Lehet- e ilyet kérni keserűvé váló szájíz veszélye nélkül, a friss kitüntetés még mindig meghatott tulajdonosától? Kell, mert mégiscsak kíváncsiak vagyunk arra, mi került annak a mérlegnek a serpenyőjébe, amely a javára billent ki a különböző fórumokon: helyi, megyei és országos testületek előtt, amelyek sorra-rendre igennel vagy nemmel válaszoltak a fenti kérdésre. Ferenczfalvi Kálmánné ezt a bizonyos leltárt elég rapszo- dikus rendben igyekszik ösz- szeállítani az újságíró kérdésére. Olykor a bőség zavara miatt csap át az egyik évből a másikba a felsorolás közben, és tudományos publikációk címeit hangoztatja, országos i kiadványokat nevez meg, tanácskozásokat, amelyeken pedagógusok törekedtek a foglalkozásuk köréből hatékonyabb megoldásokra : bukkanni, és ezeken a „kis vidéki” pedagógus nagyon gyakran az előádói pulpitusról közölte a gondolatait, véleményét, az otthoni nevelői testület tapasztalatait. Az egyes időpontok és esetek, folyóiratszámok és fórumok elsorolása nemcsak fárasztó lehetne, hanem, aligha mondana sokat a nem szakemberek számára. — Hadd hivatkozzam arra — említi a beszélgetés során Ferenczfalvi Kálmánné —, hogy az én esetemből is megállapítható, milyen sokat jelent a hazai pálya előnye. A kérdő tekintet bővebb magyarázatra készteti. Miért is beszél ő hazai pályáról? Mert ebben a Mátra alján levő városban született, itt végezte el az iskoláit, a felszabadulás után ide került visz- sza, amikor a fasiszta embertelenség poklából megszabadulhatott, és már annak is több mint húsz éve, hogy az egykori iskolájának az igazgatói teendőit ellátja. Minden ehhez a városhoz köti, ezért is nem hagyta itt, bármikor hívták máshová, magasabb beosztásba is akár. — Az valami csodálatos érzés volt, amikor a kitüntetés átadása után az elnökségből felállt egy idős, törékeny férfi, odajött hozzám és azt mondta: nagy öröm neki, hogy ezt a napot megérhette, amikor volt tanítványát ilyen kitüntetésben részesítették. O volt dr. Bán professzor, a jeles Apáczai-kutató, aki annak idején a gyöngyösi gimnáziumban volt a tanárom. Közéleti személy. A funkciók tömege, régiója jutott neki sok-sok éven át. Nem volt megmozdulás, esemény a városban, ahol ott ne lett volna, ahol ne vett volna részt a munkában. — Nekem nagy szerencsém az, hogy olyan férjem van, amilyet minden asszonynak kívánok, aki a közéletben részt vesz. Soha nem gátolt, sőt: még ő hívta fel a figyelmem olykor fontos cikkekre, publikációkra és ő volt az mindig, aki a háztartásban is könnyített rajtam. Ha haza- nentem egy-egy tanácskozásról, mindig azt kérdezte: hogyan sikerült? Sohasem azt; hol voltál eddig? Aztán jó néhány évvel ezelőtt innen is, onnan is kihagyták. Sértődött ember lett? —■ Fájt, nem értettem, sok éjszakám ment rá, hiába magyarázták, hogy könnyíteni akarnak a munkámon. Nekem ez nem könnyítést jelentett Nem ébredt bennem dac, de elhatároztam, hogy folytatom. Engem á 43—44_es évek megtanítottak arra, hogy bíznom kell a közösség erejében. Ne tűnjenek ezek nagy szavaknak, de ezt a megyőződése- met soha nem rejtettem vem alá. Ez vitt el engem mindig a tenni akarásig. A tantestület mindig együtt fáradozott vele azon, hogy a pedagógiában egy jottányival előbbre juthassanank. Olykor szelídebb megbeszélésekkel, olykor viharosabb vagy he- vítettebb viták robbanótöltetei segítségével, de mindig a közösség kohéziója alapjáról startolva. A tíz kitüntetett között ott volt a Tudományos Akadémián 1975. június 13-án, Ferenczfalvi Kálmánné is, a gyöngyösi pedagógus. Ha meggondoljuk, ugyancsak ünnepi alkalom volt ez, hiszen az országból az első tíz között egynek lenni, nagyon nagy dolog. Hadd fejezze be e sorok írója egy kissé szokatlan és személyes vallomással. Valamikor úgy alakultak életének eseményei, hogy ismerhette, figyelhette a gyöngyösi I. sz. általános iskola igazgatójának és magyar szakos tanárának a munkáját. Tapasztalatai annak idején olyan vélemény megformálására késztették, amely akkor még kitüntetés nélkül is, a fáradhatatlan közéleti ember, a mindig újat és jobbat kutató pedagógus mozgékonyságát és elkötelezettségét és a gyakorló tanár nagyon precíz, de szenvedélyesen lelkes munkáját rögzítették. Ezért is tett örömmel eleget annak, hogy a korábbi kitüntetések után, most erről a legjelesebbről, az Apáczai Csere János-díj hátteréről egy kissé vázlatos tolliajaot alakítson ki. G, Molnár Ferenc 21.35: Leningrad, Budapest nica A Magyar Televízió és az APN közös dokumentum- filmje Leningrádba kalauzol. Felvillantja a város háromszázéves múltját, műemlékeit, szépséges parkjait, hídjamums 1975. június 22,, vasárnap it. Célja mégsem az egész város, hanem csak egyetlen _utca bemutatása. A Frunze j lakótelepen, amely most; épül, ugyanis az egyik nyíl- ; egyenes sugárutat Budapest ; utcának keresztelték. A film készítői az ebben az utcában élő emberek egy napjából villantanak fel képeket. Az itt lakókkal ellátogatnak. munkahelyeikre, majd a Budapest utca épi- ' tői közül az egyik brigádot • látogatják munka és szórakozás, baráti beszelgetes közben. A Budapest utca egyetlen ; napjába belefér az óvodák; életének, kis lakóinak megtekintése éppúgy, mint az; utcában lakó zeneszerző: ; Cvetkov munkájába való bepillantás. Európa negyedik legna- gyobb városa tovább épül. Bizonyítéka ennek a Buda- ' pest utca növekedése is, ahol' egyetlen nap alatt is új eme- j letek nőnek a toronyháza- ; kon. A dokumentumfilm ; szerkesztő-riportere: Baló j György. (KSD 35. Kicipeltek egy díványt a fű tetten konyhába, s őt oda fektették le. — Te csak aludd ki magad, korán lesz holnap ébresztő — mondta a nénje. — Mi még beszélgetünk Rezső bátyáddal, csak nem tudnál úgy tőlünk aludni. Pedig nagy út előtt állunk, te csak aludd ki magad jól... és csavargózzál be a pokrócba, ki ne takarózzál... Alá ja gyűrte a takarót mindenfelől és magára hagyta a sötétben. Ez, hogy őt a konyhába deportálták, kíváncsivá tette. Megfeledkezett a partizánról is. Most búcsúzkodnak ezek? Vagy reggel búesúzkodnak majd?,... Nem említette Rezső bátyja, hogy éjszakára vissza kell mennie. Figyelte egy ideig a sut- togóra fogott beszédet, majd a kitartó neszeket odaátról. Aztán megunta a figyelést, megint a partizánhoz, a kitüntetéshez kalandoztak a gondolatai. Azt a falut, amelyet tegnap látott, elkerülte a köves út. Szemmel tartotta a felhíguló, távoli ködöket, de nem látta a következőt. Delelőre hajlott már a nap, amikor egy emelkedőre fölérve, megpillantotta a völgyben. Igaz, nem haladt úgy, mint tegnap. A kutya folyton elkalamolt, hajkurászta a pockot, meg az ürgét. Sőt, egy nyúl után olyan messzire eliramodott, az erdőszélig utána kellett mennie* Sokáig szólóngatta, míg a sűrűből előkerült. Ma már kevesebben jöttek szembe az úton menekülők. Gyalogos csoportok alig jöttek és elég ritkán az autók is. Az ágyúzás észrevehetően közelebbről hallatszott, mint reggel. Bár az igaz, reggel óta ő is sokat haladt. „Ha akkor Magda nénémé- ket nem találom meg — gondolta — azóta bőven otthon lehetnék.” „Mi az hogy. Hiszen még velük voltam, amikor Henrik újságolta, hogy Miskolc kaputt. Akkor pedig én rögtön utána hazamehettem volna. Tudom most már, melyik az állomás, onnan hazáig elvisz a vonat.” „Igaz, Pestről is hazamehettem volna. Mondta a házmester, hogy jár a vonat arra, mehetek, ha akarok... Nem is tudom, miért nem mentem haza Pestről.” „Édesanyámat sajnálom a legjobban... Ö azóta, szegény, biztosan halottnak vél. Talán már harangoztatott is értem... ó, annyi most a halott a front miatt, hogy akár mindennap csendíthetnek valakiért.. „Édesapám is sajnál, meg lehetséges ,a lányok is, de édesanyám, bánkódhat a legtöbbet. Hogy eppen a fiaval járt így. Pedig hányszor elmondta: hat lányom van, meg egy fiam; erre az egy szem fiúra kell a legjobban vigyázni...” Megint elmaradt a kutya, 6zólitgatni kellet. „Nem lehet már messze a a határ, érzi ez a kutya. Neki ez a hazája, onnan kezdve meg idegen ország, azért nem akar jönni. Pedig szeretném valahogy elcipelni hazáig... Az egész falunak sincs idegen kutyája. Még Acsay sincs." tekintetes úrnak Megéhezett, s ropogtatni kezdte a nápolyit. A kekszet inkább a kutyának tartogatta, mert azt még ímmel-ám- mal bekapott egyet-egyet, de a nápolyi után szagolni se szagolt. Csak az a kár, hogy a kulacsát elhagyta. Ott felej- tődött a nagy sietségben, ahol a németek a faluszéli házakat kiürítették. Pedig jó kis kulacs volt, posztóval bevonva. És le lehetett róla gombolni a ruháját. Most kellene legjobban a kulacs. Folyton ihatnék, már a nyála is kiszakad a szájából. Es nincs mindenütt patak; kutat sem igen látni. Egyáltalán — hogy itatják itt a marhát? Sehol egy ágaskodó csordakút; nem emlékezett rá, hogy akár csak egyet is látott volna. Ez sem igazi falu volt, a most következő. Inkább város, elég sok emeletes házzal. És mindenütt nagy kőházak. A szélén vezetett el a köves út, nem a központon keresztül. Még jó is, hogy nem vezetett be a központba, mert úgy elfogytak róla a menekülők, hozzájuk már nem igazodhat. Kérdezősködnie kellene, merre tovább. S eppen azt nem tudja németül megkérdezni: merre van Magyarország? Hogy még ez a község sem Magyarország, azt már előbb látta egy útjelző tábláról. De még utána is idegen város jön, mert az volt kiírva; GRENZE 7 km Ma egész úton senki sem szólt hozzá. Igaz, a leventesapkát mindig eldugta, ha jöttek. . ..,. (Folytatjuk . . Egy kitüntetés történet®
