Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-20 / 143. szám
\ y lüíair' khwUkáji 1975. június 20., péntek A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 16.33 — nyugszik 1.12 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon RAFAEL nevű kedves olvasóinkat! A nyelvünkben ma már ritkán szereplő Ráfael férfinév óhéber eredetű. Második részében az „él” az istenség megjelölésére szolgál, így a teljes név jelentése: „Isten segít”. Hetvenöt évvei ezelőtt született — és öt éve halt meg — Kruzslák Béla, a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa. 1954-től a párt Központi Revíziós Bizottságának, 1966-tól Központi Ellenőrző Bizottságának tagja. A fiatal angyalföldi esztergályost a forradalmait edzették osztálya harcosává. A Magyar Tanácsköztársaság idején Karcagnál s Szolnok mellett, majd az északi fronton küzdött a tariácshatalomért. Annak megdöntése után a szociáldemokrata párt baloldali ellenzékéhez tartozott, s amikor 1925-ben megalakult a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, a forradalmi párt kerületi titkára lett. Két évvel később már — első letartóztatását követően — az illegális KMP-ben tevékenykedett, munkahelyén és más gépgyárakban végzett szervező munkát. A felszabadulást követően különböző gazdasági és minisztériumi tisztségeket tötlött be; valamennyi funkciójában odaadóan, nagy kötelességtudással dolgozott. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosán előforduló zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő északi, északkeleti szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: ai—26 fok között. Tanácsi vb-ülésekről jelentjük: Középpontban a Ints- és a hentesáru Nemcsak arra a kérdésre keresett választ a Gyöngyösi Városi Tanács végrehajtó bizottsága a tegnap délelőtt megtartott ülésén, hogy van-e elegendő hús és húskészítmény az üzletekben, hanem az áru minőségét és a szállítás módját is vizsgálta. A tanácskozást Berényi József vezette, a tájékoztatót a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója, Molnár Gábor terjesztette elő. A városi tanács vezető testületé megállapította többek között, az ingadozó eljátás egyik oka, hogy a boltok'nem veszik át mindig a leszállított árut, de az is gyakori eset, hogy a húsipari vállalat a megrendelt árunak csak egy részét és csak bizonyos fajtáit juttatja el az üzletekbe. Minőségi kifogás az utóbbi időben a húskészítmények túlsózottsága és elszíneződése miatt merült fel. A kiskereskedelmi üzletek nem mindegyike rendelkezik elegendő befogadóképességű hűtőpult- tál és szekrénnyel, ez is az áru minőségi romlásához vezet. Ezen a helyzeten mielőbb javítani kell, állapította meg a vb. Július 2-től 6-ig Agria 75 karnevál Egerben Június 2-től 6-ig már negyedik alkalommal rendezik meg Egerben azt a hagyományossá vált nyári programsorozatot, amelynek keretében nein csak neves amatőr színjátszó csoportok, hanem bábegyüttesek, artisták, hivatásos bohócok is bemutatják produkcióik legjavát. Fellép majd a győri Arra- bóna együttes, a miskolci Manézs Színpad, a budapesti Perem, az egri Elektron, a gyöngyösi Anonym Színpad, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola irodalmi színpada, a jó nevű Harlekin bábegyüttes, az Égni Szimfonikus Zenekar, ß a Magyar Néphadsereg Zenei Tiszthelyettesképző Szakiskolájának fúvószenekara. 'Minden csoport változatos, színes repertoárral jelentkezik. A győriek a Gyönyörűség és részegség, a Pjotr Chei mártiromsága, valamint a Koalíciós szving. a miskolciak a Hogyan házasodott meg Petruska, a Sámánének, Kinevezték a Panoráma új igazgatóját Kinevezték és beiktatták munkakörébe a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat új igazgatóját. A vállalat vezetésével dr. Nagy Sándort, a Heves megyei Tanács kereskedelmi osztályának volt csoportvezetőjét bízták meg. [színház] flwwiM—wnmiiiii ... rogg-r■ •rwwairnHBM EGERBEN este 7 órakor: AMPHITRYON (Moliére bérlet) + ORVOSI a Kantata és az „O, la, la,” a szentesiek A makacs menyecske és a szegény ördög, a Terülj táska. A klarinétos, a budapestiek, a Lónak vélt menyasszony, A megóvott szüzesség, a gyöngyösiek a Négyszögletű kerek erdő, az egriek az Aranyborjú, az egri főiskolások a Kalevala című népi ihlétésű, vérbő humorú, szatirikus ízű darabokat, összeállításokat és műrészleteket visznek színpadra. Június 2-án, a jelmezek reklámműsorával kezdődik a karnevál. A 40—50 fiatal a várost járva nemcsak a műsorokat propagálja, hanem Rajnai László pantomimművész közreműködésével élményt nyújtó szórakozást is . kínál. Délután az egri Népkertben a gyöngyösi Vidróczki együttes ad műsort, s miután jelmezekben felvonult minden szereplő együttes, megtartják az ünnepélyes megnyitót. A napi program a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Szak- középiskola udvarán rendezett nemzetközi esttel feárul, amelynek keretében fellépnek a budapesti Nemzetközi Előkészítő Kollégium diákjai. Július 2-től 6-ig színjátszókkal találkozhatunk az egri strandon, a Dobó téren, a Népkertben, a Csebokszári- lakótelepen, a vár romkertjében és földbástyáján. a Park Szállóban, a Szépasz- szony-völgy ben, a Sétálóudvarban, a Lajosvárosban és a Gárdonyi Géza Színházban. Érdekesség lesz még a Magyar Cirkusz és Varieté művészeinek fellépése is a Dobó téren. Gázrobbanás Egerben Tudjuk, a számok riem tehetnek semmiről, még akkor sem. ha egyszerre két 13-as is szerepel. . . Tegnap is ezt tapasztalhattuk az alábbi esetből: Egerben, a Hétvezér utca 18. sz. alatti házban gázpalackcserét végeztek. A csatlakozóhoz való bekötést azonban szakszerűtlenül oldották meg, ennek következtében erős gázszivárgást tapasztallak. Kiss Kálménné 51 éves háziasszony ekkor gyufagyújtással igyekezett megkeresni a szivárgás pontos helyét. . . Ennél szabálytalanabb megoldást keresve sem találhatott volna: a konyhában felgyűlt gáz a gyufa meggyújtásának pillanatában felrobbant, azonnal tűz keletkezett. Ekkor pontosan 13 óra 13 perc volt. A baj nem járt egyedül, a továbbiakban ugyanis késlekedtek a tűzoltókat értesíteni. Végül — 12 perc múlva — mégis értesítették az egri állami tűzoltókat, akik rövidesen eloltották a tüzet. így is 11 ezer forintos kár keletkezett: többek közt a konyhaszekrény, ajtók, függönyök és ruhaneműk égtek meg. Kissné az arcán és a kezén harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A kár azonban sokkai na- gyobb is lehetett volna: háromszobás lakás forgott veszélyben. *lAAAAAAA^AA/SAAA/WSAAAAAAAAAA/WWWWWVWVvVVVWWWVWWVS»V [ügyelet EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10) Kende’és gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelőben. (Telefon: 11-727) Presszó. Az egyik sarokasztalnál két fiatalember beszélget. — Régen találkoztunk. Mit csinálsz mostanában? — Tudod, az érettségi után beiratkoztam szakmunkás- tanulónak, az egyetemre ugyanis nem vettek fel, és kitanultam az autóvillamossági szamát. Most egy szervizben dolgozom, fél éve már, mint művezető. És te? — Ismersz. Én már a gimnáziumban sem szerettem a kötöttségeket. Meg sohasem volt türelmem a kulimunkához. Valahogy úgy voltam vele mindig, hogy végezze azt el más, de ne én. Továbbtanulni sohasem volt szándékom. mivek pazaroljak el az A vállalat nemrég fejezte be szokásos éves karbantartási munkáit, és ebben az időben más helyről szállítottak árut a megyénk üzleteibe, ez is megérződött a kínálaton és a minőségen. A végrehajtó bizottság úgy ítélte meg, hogy a Heves megyei vállalat a munkáját alapvetően. jól látja el, a további „Békaperspektíva” életből felesleges éveket, hogy aztán egy íróasztal mögött aktákat töltsék ki, vagy méricskéljem, hogy egy házhoz mennyi tégla kell. Engem mindig a szabadság vonzott, az élet, a nagyvilág ... — Szóval? — Hogyhogy szóval? — Na, arra gondolok, hogy mit csinálsz? — Hol ezt, hol azt, barátom. Ami jön. vAmi mozgalmas, érdekes. Nem szeretek eredmények elérésére tervszerűen törekszik. Vizsgálta még a vb a XV. ötéves terv időszerű feladatait, a pénzügyi osztály hatósági tevékenységét, és az idei szüreti napok előkészítését. A végrehajtó bizottság öt évre a Il-es számú Általános Iskola igazgatójává nevezte ki Laczik Jánosáét. Egerben Dr. Varga Jánosnak, a városi tanács elnökének vezetésével csütörtökön délelőtt ülést tartott Egerben a testület végrehajtó bizottsága. A tanácskozás első napirendjén — a lejárt határidejű vb-ha- tározatok végrehajtásáról szóló elnöki jelentés után — dr. Gyula Zoltán, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője tájékoztatta a résztvevőket a népesség-összeírásról, illetve a népességnyilvántar-tás további feladatairól. A végrehajtó bizottság tágjai ezután meghallgatták, majd megvitatták azt a jelentést, amelyet Vajmi Lajos, a városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának vezetője terjesztett az ülés elé. A tájékoztatóból kitűnt, hogy miként hajtotta végre a városi tanács a ház- értékadóról szóló rendeletet. A kérdés megbeszélése után a Heves megyei Beruházási Vállalat tevékenységéről, az elkövetkezendő évekre "készített terveiről számolt be a végrehajtó bizottság tagjainak, s a városi tanács vezetőinek Bóka Sándor, a vállalat igazgatója. A városi tanács végrehajtó bizottságának ülése — amelyen ott volt dr. Papay Gyula, a megyei tanács vb-titkára is — egyéb kérdések megvitatásával ért véget. Újra találkoznak a termésbecslö szakemberek Tegnap elutaztak hazánkból az első nemzetközi ter- másbecslési tanácskozás külföldi vendégei. A tudományos szakemberek — akik hét országból adtak egymásnak találkozót — három napig tartózkodtak Magyarországon. Hazánk elsőként adott otthont a világ élelmezése szempontjából rendkívül fontos munkaértekezletnek, amelynek színhelye a Heves megyei Kompolt volt. A kutatóintézet nemzetközileg is élenjáró tevékenysége miatt esett a választás Kompoltra. A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a közeljövőben ismét találkoznak és kicserélik tapasztalataikat a mezőgazdasági termelés e fontos kérdésében. Aranyokleveles úttörők Az alapításának kilencszázadik évfordulóját ünneplő Szolnok adott otthont az „Én hazám..országos úttorő- fotópályazat legjobb munkáit bemutató kiállításnak. Értékelésére a kis alkotók körében, a zánkai úttörővárosban került sor, ahová a legilletékesebbeket, a páiyázóHogyan hasznosítják a parlagterületeket Egerben? Országos tanácskozás a kertszövetkezetekről (Tudósítónktól): Csütörtökön délelőtt az egri ÁFÉSZ központjában öt megye szövetkezeteinek vezetői tanácskoztak arról, hogy eddig milyen eredményeket értek el a városokat, ipari településeket övező parlagterületek hasznosításában. A résztvevők tájékoztatót kaptak arról, hogy Eger városban öt kertszövetkezet működik 825 taggal. ' Az egri ÁFÉSZ eddig közel 30 ezer facsemetét adott a hobbyker- tek tulajdonosainak féláron. Ezenkívül az idén 60 ezer palántát is kaptak a kertészke- dők. • Az első munkás kertszovet- kezettek 8 évvel ezelőtt alakultak és munkájuk eredményeként már zöldség,- és gyümölcsfélét adnak a város ellátásához. Az idén a szövetkezet 50 ezer forint értékű szaporító anyagot juttatott a termelőknek. Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy a város határában kertszövetkezeten kívül is hasznosítottak parlagterületeket, ipari dolgozóknak és alkalmazottaiknak. A városban 2911 családnak az élet perifériáján bolyon- gani. Most momentán ügynökösködöm. Járom a vidéket, képeket adok el. De ez is csak átmeneti állapot? — Valami szakma? — Ugyan, barátom? Csak nem képzeled, hogy hajlandó vagyok hajnalban kelni, melózni látástól vakulásig, azért a rongyos kétezerért. Legyint a kezével. — Békaperspektíva ez, öregem, hidd el nekem. Aztán még megkérdezi: — Te, öreg, nem tudnál kisegíteni egy húszassal? Va lahogy nem volt időm mostanában, hogy beugorjam a fizetésemért. Mert hát járom a vidéket. (k. I.) mintegy 675,5 holdnyi hobby- kertje van, ahonnan biztosítják a családok zöldség- és gyümölcsszükségletének nagy részét. A város déli részén levő Csebokszári-lakótelep mellett még az idén újabb parlagterületek hasznosítását tervezik. Az igény alapján mintegy 350 család kap 200—400 négyszögöles területeket. A Borsod, Hajdú, Baranya, Szabolcs és Heves megyéket képviselő szövetkezeti vezetők közösen tekintették meg a város határában- működő kertszövetkezet területeit. Szabó Lajos / kát hívták össze jutalom- szaktáborozásra. A képek elbírálásakor legtöbb elismerést az egri pajtások pályamunkái kapták. Borbás László, Majoros Sándor, Papp Péter és Szabó Ildi pajtások — valamennyien az Egri Megyei Hámán Kató Üttörőház fotókörének tagjai — arany oklevelet és értékes tárgyjutalmat kaptak a zsűritől. Népfrontaktivisták a település- fejlesztésről Fiala Tivadarnénak, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága elnökének vezetésével tartották ülésüket a megyei népfrontbizottság tagjai. A rendezvényen megjelent Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság osztály- vezetője is. A napirenden először Bo- rics László megyei főépítész tartott előadást a település- hálózat fejlesztésének megyei feladatairól, jelenlegi helyzetéről, majd Bacsó János politikai munkatárs a lakóhelyszépítési mozgalom tennivalóiról adott .tájékoztatást. Baleset Eger és Szarvaskő között, a 25-ös számú úton a balra kanyarodó teherautónak ütközött az IP 89-50 rendszámú Volkswagen személy- gépkocsi. A baleset során szerencsére csak könnyebb személyi sérülés történt. (Fotó: Szántó György) ' Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: NOSzTlCZjUS FERENC. - Sze''-“sztös4g — 230! Eger Beloiannisz utca 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-78. 20-29. 24-44. 3200 G.vönavös: Rózsa u. L, 11-697. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. S. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar í-osin. Előfizetési díj egy hónapra *!,— üt, Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.002. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Brody Sándor utca 4. igazgató; SÓLYMOS JOÜSWT. J