Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-01 / 101. szám
Juhász Gyűl»: Piros remény fis fényes lett egyszerre mindén: a csupasz fák, a tűzfalak. < Ha jnalok keltek mályvaszínűét) az este szárnyai alatt. Mint omlós süteményt, a szánkban gyerekkorunk oldotta szét az áhítat könnyű borában a gyönyör egyszerű ízét. Mert, felnőtten, űjjászülettiink. hitetlenül bár. és csodák nélkül, — és nem csontváz-keresztünk hordta, a holnap zálogát, de ez a tcst-léleU közösség, mely önmagunk fölé emelt, s melyben tűzünk — mert éltetőn ég — már a rend törvényére lelt. Ady Endre: A Tűz csihoiója Mint egy Isten, hóban vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is minden bátor ember Csörgedezted az ő vérét \ Ez a világ nem testálódott Tagnaphoz húzó rongy pulyáknak! Legkülönb ember, aki bátor S csak egy különb van, aki: bátrabb S aki mást akar, mint mi most van. Kényes bőrét gyáván nem óvja: Mint ős-őSére ütött Isten: A fölséges Tűz csihoiója. Ha neked nem volt soha tavaszod. Mely bíbor vágyak lángjától piroslott, Nézd: jijn egy május, mely nem tűnt, halott. Melyben a milliók nagy szíve boldog! t Már jön a május. Minden szenvedők. Minden szegények és minden szerelmek, A tavasz tág, szabad fényére jertekt Ufta Béla: En avant proletairet Csak akkor születtek nagy dolgok. Ha bátrak voltak, akik mertek, S ha százszor tudtak bátrak lenni. Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Áldassék: a Tűz csihoiója. Aki az ismeretlen lángra Ügy nézett, mint jogos adóra. Ruzlcskay Gyllrgy grafikája M a, 1943. május elseje ■ ■ van. És véletlenül olyan őrök teljesítenek szolgálatot, akik felől nyugodtan írhatok. Szerencsém van! Hogy épp ezen a napon, megint kommunista újságíró lehetek, ha csak kis időre is, és jelentést írhatok az új világ harci erőinek májusi seregszemléjéről! Ne várd, hogy lengő zászlókról írok. Nem volt itt ilyesmi. Nem mesélhetek felemelő tettekről sem. amelyekről oly szívesen hall az ember. Itt, ma. sokkal egyszerűbb volt. Nem a tízezrek robbanó, sodró áradata ez, amely más május elsejéken Prága utcáin örvénylett, nem milliók hatalmas tengere, melyet Moszkvában láttam, amint elárasztja a Vörös teret. Nem, itt nem láthatsz milliókat, de még százakat sem. Csak néhány elvtársat és elvtársnőt. És még;s, úgy érzem, nem kisebb d dog ez. Nem kisebb, mert szemlébe annak az erőnek, amely épp most es'k át a tűzoróbá'"’. Keresztülmegy a leghevesebb tűzön, és nem porlik hamuvá, hanem acé’lá. edződik. Ezt. a szemlét lövészárokban tartjuk, csata kö/lvn. A lö- -okban A esendőrlaktanya az utcánk végében volt s a szomszédban egy szabóműhely, ahol a „törzs urak'’ zubbonyait szabták és gombozták. Mit tudtam én akkoriban, négy—öt esztendős gyerekfejjel. miért fordítja el apám a fejét, ha a kerítés tetején kéken, kevélyen lobogni kezd a kakas toll? A céhmester hajnalra csendített, azután egy Magyarász Pali nevezetű gyerek tehenei kolompoltak, a számban az álom édességével arra lettem figyelmes, hogy apám egy öl orgonával nyit be az ajtón. Fehér volt az inge, fehér a köténye. Szeme kéken, vidáman villámlott s hogy a virágokat anyám feje mellé hullatta, kivett a kredencből egy hasas, formás kis üveget. Mézesen csillant a bennva- 16, szikrát vetett a parányi kupica, mikor apám teletöl- tötte, s mivel a szívem is majd kiesett a nagy kívánko- zástól, nekem is az orrom URBÁN ERNŐ: Magyar május alá dukott pár cseppet kóstolónak. — Császárkörte, finom császárkörte — magyarázta, s hamiskásan hunyorított hozzá. Később cigányok álltak meg a Verandán. Nagyokat hajbókoltak. s bár apám bosszúsan * legyintett, hogy nem olyan világot élünk, Jóska, a cigányok azért szép halkan rázendítettek. Magasba szegte a nyakát a prímás, álmosan reszelte a brácsás, s nekem legjobban a bőgős tetszett, mert az úgy hányta ide-oda a farát, mintha nem is a karjával, hanem a hátsó felével Rángatta volna a vonót. Lajos bátyámmal szoktunk tejért járni Péntekfaluba, . í ßifm’ május L, c*fltörtök két hordanak a harcosok. Apróságokban mutatkoznak meg itt a dolgok. Ki tudja, megérted-e egyáltalán. Te, aki majd egyszer olvasod ezt az írást, s aki mindezt nem élted át. Légy rajta, hogy megértsd! Hidd el, erősebbé tesz. A szomszéd zárka reggeli üdvözlete — két Beethoven- taktust kopogtatnak ki a falon — ma ünnepélyeseb ), jelentősebb, s a fal is mintha zengőbben tolmácsolná. Legjobb holminkat öltjük magunkra. így van ez minden zárkában. A reggelit már teljes díszben vesszük át. A nyitott ajtók előtt elvonulnak a folyo- sószolgálatósok, kenyeret, feketekávét, vteet hoznak. Sko- repa elvtárs két adag kenyér helyett ma hármat dug ide. Ez m ő májusi üdvözlete: egy gondos lélek cselekvő köszöntése. És mikor átadja, ujjaink egy pillanatra találkoznak. Beszélnünk nem szabad. A szemünk rebbenését is figyelik, de vajon a némák nem tudják-e megértet- ■i magukat ujjaik segítségé< <>i? y árkánk ablaka alatt ** nők sietnek az udvarra, a reggeli félórás sétára. Felmászom az asztalra, s a rácson át nézem őket. Hátha észrevesznek. Észrevették! Öklüket emelik fel üdvözlésül. Viszonzom. Az udvar ma sokkal élérikebb, s ez az élénkség egészen másfajta, mint' egyébkor: vidám, boldog. A felügyelőnő semmit sem lát, vagy talán csak nem akar látni. fis már ez is az idei májusi szemle tartozéka. Most jön a mi félóránk. Ma én leszek az előtornász. Május elseje van, fiúk, fiúk, csináljuk ma másképp, rajta, hadd bámuljanak az őrök! Első gyakorlat: egy-kettő, egy-kettő: kalapácsütést' utánzók. Második gyakorlat: kaszálás. Kalapács és kasza. Némi képzelőerővel talán rájönnek az elvtársak, hogy' ez azt jelenti: sarló és kalapács. Körülnézek. Mosolyognak. és nagy lendülettel ismétlik a gyakorlatokat. Megértették. így, fiúk, ez a tni májusi táborhelyeink, és ez a némajáték — ez májusi fogadalmunk, hogy ha kell, meghalunk, de hívek maradunk. Vissza a zárkába. Kilenc óra. A Kreml őrá’ most tizet kondítanak. és a Vörös terei megkezdődik a szemle. Tartsunk velük, apa! Ott most az Tntemaciorálét éneklik, most szerte a világon az Intern a- cionálé harsog, zendüljön fel • mi zárkánkban Is! Elénekeljük. Azután forradalmi dalok következnek, egyik a másik után, hiszen mi nem akarunk egyedül lenni, hiszen mi nem vagyunk egyedül, mi azokhoz tartozunk, akik most szabadon dalolnak a szabad ég alatt, de éppúgy harcolnak, ahogy mi harcolunk.,.. Kik senyvedtek börtönök mélyén, Elvtársak, tudjuk, hogy gondolatban, Ti velünk, mind velünk ' vonultok A harci oszlopokban. Igen. veletek vagyunk. I lyenre terveztük a 2Ű7- * es cellában az 1943. évi májusi seregszemle ünnepélyes befejezését. De valóban vége a szemlének? Hisz itt van még a folvisA- szolgá'atos asszony, aki mod, délután, az üdvaron tesz- vesz, s közben a Vörös Hadsereg indulóiát fütyorészi, meg a Partizán-indulót és más szovjet dalokat, hogy lelkesítse a zárkában hallg',- tózó férfiakat.. És itt van a cseh rendőregven,ruhát viselő férfi. aki paoírt és ceruzát hozott nekem, s most a folyosón strázsál nehogy valaki meglepjen. És itt az1 a másik férfi is — voltaképpen kezdeményezője ennek az Írásnak —, aki majd kicscmpémeg Tizenháromvárosba. Zúgott a cserebogár, csattogott az üllő a kovácsműhelyben, s a sarki kereszttel szemközt, égig érő fenyő ágaskodott. Meztelen volt a törzse, ág csak a tetején bokrosodott. Szalagok zizegtek rajta, legalsó ágán borosüveg hintáit, s a zöld tűlevelek közül messzire lángolt egy tűz vörös kendő. — Májusfa, szép májusfa — oktatott kedvesen Lajos bátyám, de hogy mire való a fa és miért éppen május elsejére ásták a földbe, azt már Éuza Magda öreganyám magyarázta meg. — Alegszebb lány szokta kapni, kis unokám — simogatta meg százráncú kezével a fejemet. — A Farkas-erdőn szí s gondosan elrejti ezeket! a lapokat, hogy ha majd el-! jön az ideje, napvilágra hoz-; za őket. Ezek az emberek a! fejükkel játszanak. Az éle-! tűket kockáztatják, hogy hi-'J dat verjenek a bebörtönzött! ma és a szabad holnap kö-J zött. Harcolnak odaadóan és; félelem nélkül, minden rendelkezésükre álló eszközzel, ki-ki a maga helyén, ahogy; a helyzet megköveteli. Egészen egyszerű, jelentéktelen emberek ezek, s annyira hí-; ányzik belőlük a pátosz, hogy; szinte fel sem ismerjük azt; az élethalálharcot, amelyet ériünk, barátaikért vívnak,; s amplvbe i győzhetnek, de e1 is eshetnek. Tízszer, hússzor láttad már; a forradalmi hadsereg dicső-; séges felvonulását a májusi; szemléken. Csodálatos lát-; vány. De csak harcban lehet felmérni enfiek a hadsereg-' nek az igazi ereiét, legyőz-; hetetlmségét. A halál egv-j szc-übb. mint gondolná az! ember, és a hősiesség arcát nem övezi glória. De a harc i kegyetlenebb, mint az ember gondolná, és kitartan: s győzelemre vinni — ehhe7 mérhetetlen erő kg'1. Ezt az! erőt naponta látod működése közben, de nem mindig ébredsz eg^s/nn tudatára. Hiszen minden olyan magától! értetődőnek látszik. Ma megint tudatára ébred-! tél ennek az erőnek. Az 1943. évi májusi sevágják, s vállon hozzák haza a legények. Föl is díszítik, föl is cicomázzák, hadd legyen büszke a lány, akinek az ablaka alá állítják. S mintha legjobban a nóta . magyarázná meg, mire való a fa. öreges, üveg-tiszta hangon danolni kezdte: Kedvesemnek háza előtt Az éjszaka magas fa nőtt, Gyenge szellő lágy szárnyain Piros kendő leng ágain. Azt is megtudtam öreganyámtól, hogy a legények nem mennek mind járt feküdni, ha már a fát fölállították. „Szomorú királyt” választanak a kocsmában, s végigjárják a lányos házakat. Mókáznak, heccelődnek, majd megcsikkannak a nagy nevetéstől. csak éppen a szomorú királynak kell gyászos képpel ülnie a megvetemedett gyülekezetben. — Mikor a dédapád kerülő volt a Farkas-erdőn — tette ujját az ajkára öreganyám —, a pásztorok a száz tűfok hosszát is megugrották. Akkora tüzet gyújtottak, hogy toronymagasra vert föl a lángja s azon versengtek, melyikük tud a legmesszebb ugrani hátrafelé. Aki győzött, keze közé kaphatta a legszebb lányt. Szegény dédapád, Isten nyugosztalja, olyan jó ugró volt. hogy száz tűfok hosszán nyerte el dédanyádat. Májusfa, szomorú király, száz tűfok hossza! Ügy emlékszem rájuk, mintha rég feledett mesét hallgatnék. Rég a sírban fekszik öreganyám, régen nem játszanak már felénk szomorú királyt, egy fénykép azonban még mindig megvan, amelyik a régi májusokra emlékeztet. Csaknem harminc esztendőn" át apám őrizte anyám menyasszonyi ruhája alatt. Piros zászlót lobogtat rajta a szél, s a zászló tövében emberArdő közepén pólyás- babát szőrit a szívéhez egy fiatalasszony. 1919. május elseje a Szatmár-erdőn. S még egy kén! Sótony. Nyögér. Gérce. Paty, Urai- falu. Bejegyertyán parasztjai állnak fedetlen fejjel a pa- , f.akzó máiusi fellegek alatt. Bevégezték a földosztást, elvetették a magot, s mintha templomi dicséret volna, nyakukat szegve, teli torokkal harsogják: Rabságunknak vég# Már jön a május, fin szegény szívem. Ki mindig múltak májusába szál Mái Emlékezőn. borúsan és híven, Hidd' el: nincs szebb jövendők májusánál! S a termő nagy föld szent színe elüti Erezzétek, hogy nincsen itt enyészet, Holt álmaink szabad jövőben élnek! Garai Gábor: ÜNNEP Julius Fucik: Májusi közjáték 1943-ban
