Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-07 / 105. szám
Főszereplő- iskolaköpenyben — Kuna Károly a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium negyedikes, matematika tagozatos tanulója, a Dé- ry Tibor Felelet című regényéből készült televíziós filmsorozat főszereplője. Pontos a bemutatás? — kérdezem. Rábólint Ezerkétszáz kiválasztott jelölt közül nyerte el a főszerepet. Meghallgatások, próbafelvételek, aztán Zsurzs Éva rendező távirata a felkérésről. Pár hete magunk is véleményt alkothattunk Kuna Károly játékáról. Köpe Bálint alakításáról, s nem túlzás leírni a szót: tehetségéről. — Mikor olvastad előszóra Feleletet? — Az első próbafelvételen. Azaz, akkor csak egy rész- 1 etet kellett felolvasnom. Utána persze otthon, azonnal végigolvastam az egészet — Tetszett? — Nagyon. Igaz, mindent ügy olvastam, hogy ha rám esik a választás, akkor hogyan csinálnám. — Rád esett a vdbmztás. — Igen. De ebben & szerencse is közrejátszott. — Hogyan? — A rendező munkatársat itt, Fehérváron, a Corvina irodalmi színpad tagjait hallgatták meg. Én a meghallgatás előtt három héttel jelentkeztem először a Corvinánál. Ha nem jelentkezem, vagy később jelentkezem — nem én vagyok Köpe Babot — Persze, nemcsak tszerencse keltett. — Hát.. nemcsak az. Nyolcadikos korom óta színész akarok lenini, s akkor egy ilyen lehetőség... meg, én még soha nem láttam addig igazi forgatást — Együtt szerepeltél Sin- kovits Imrével, Bessenyei Fe~ renccel, Törőcsik Marival, Garas Dezsővel. Milyen érzés? — Nagyon jó. — Hogyan fogadtak? — Azt mondták, persze viccesen: koiléga. — Ho nem forgattatok, akkor mit csináltál? — Fociztam a stábbal; Az is jó volt — A felvételek tavaly áprilisban kezdődtek, s idén márciusban fejeződtek be. Hogyan egyeztetted össze az iskolát és a filmet? — Nehezen. Másodikban négyesnél jobb volt az átlagom, harmadikban, akkor volt a forgatás, rontottam, most megint jobbak a jegyeim. — Hova jelentkeztél? A szemében kis csodálkozás, kis szemrehányás. — A főiskolára! Egy vizsgán már átmentem. Júniusban lesz a következő. Jól sikerült főszereppel a „tarsolyában” jelentkezett Amennyi előnye van ennek, legalább annyi hátránya is. — Segít-e a felvételin Kó" pe Bálint? — Nem tudom. Az azt hiszem, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az én szerepem először az íróé, a dramaturgé, a rendezőé, a nagy színészeké és utána az enyém. Igaz, olyan nagyon sokszor nem kellett leállni miattam a forgatással, de ez azt is jelenti, hogy Évike néni, a rendező mindent megértetett velem. Nem úgy, hogy belém sulykolta, hanem megmagyarázta. — Mi volt a legnehezebb a szerepben? — A kocsma. ..., — amikor van a „bücski”... tudod, én nem voltam még soha részeg. -— És mi volt a legkedvesebb, vagy legjobban tetsző? — Amikor a szoborral beszélgetek. Ja, és itt volt az, hogy úgy éreztem, nem jól csináltam, szólni persze nem mertem, csak magamban mondogattam, hogy de jó lenne, ha valami zűr lenne a nyersanyaggal. Aztán jöttek, hogy újra kell felvenni azt a részt... — Mennyire változtatta meg az életedet, téged ez a főszerep? — Most már nem látszik. mert nőtt a hajam, de a tor- gatáskor lenyírták, rövidre, meg vörösre festették. Külsőleg ennyi. Amúgy? Élek úgy, mint azelőtt, itt a suliban, a barátaimmal, otthon meg a szüleimmel. —’ Hol laksz? — Gyúrón. Onnan járok be mindennap. — Hobbid? — Olvasok, horgászok. Otthon szoktam táncolni, énekelni, tornászni... — Szüleid? — Édesapám a tsz-nél gépkezelő, édesanyáin meg az irodán takarítónő. — Testvéred? — Egy nővérem van. Pesten. — Mit szóltak a főszerephez? — örültek. — És a honorárium? — Húszezer forintot kaptam. Odaadtam a szüleimnek. Ha felvesznek, akkor úgy is kell majd a pénz... Az igazgatói irodába is behallatszik az iskolacsengő Búcsúzunk. A főszereplő visszaül az iskolapadba. S. Boda András A hatvani zeneiskola tanárainak sikeres koncertjéről Maradandó művészi élménnyel ajándékozott meg bennünket a Hatvani Állami Zeneiskola tanárainak hangversenye, amely igazolta egyúttal, hogy a megfiatalított testület mindinkább szerepet vállal a tartalmas muzsika széles körű népszerűsítésében. Figyelmet érdemel továbbá, hogy következetesen ritkán hallható művek keveredlek ismertebb dallamokkal a műsorban, ugyancsak küldetést tanúsítva. Kadosa Pál Szonatinájára, valamint Scsedrin Ostinato című műveire gondolunk itt, amelyeknek bemutatásában Mester Jolán, Mányoky Lívia és Papp Attila szerzett érdemeket átélt, technikailag biztos a apokon nyugvó előadásával. Szerkezetileg is átgondolt programmal találkoztunk ezen az estén! Hatásos lezárása volt például az első -esznek Gedike Koncert-etüd- : amelyben Zólyomi István áldásán kiaknázta a szóló- 'gszerként ritkán hallható nbita lehetőségeit, szín- agságát, míg Papp Atti- zt bizonyította, hogy a óra feladata gyakran túl- \í egyszerű kíséret kere- Pihent közönség hallgat- ■ tszont a második részt zető Bartók-duókat, ame- Hegyi Géza és Ardai GéUpniiLcäti ii*i5, május szetéá za gordonkáin vallottak a J művészi szép más szféráinak ismeretéről. S felforrósította a Vörösmarty Művelődési Központ termének hangulatát az egész hangversenyt lezáró Kodály-muzsika, a Kállaikettős, amit fiatalos temperamentummal, nagy pontossággal szólaltatott meg hegedűn Kratofil Sándor. Feltétlenül gazdagította a műsort Gere Márta és Hantos Andrea! Mind Rubinstein, mind Bartók dalirodalma komoly szakmai igényt támaszt, s az énekes kamarazene szintjén áll. Nos, az interpretálok dicséretére váljék, mindketten szinte anyanyelvkén kezelték, beszélték ezt az irodalmat. Elismeréssel kell szólnunk Lukács Éváról is Bartók Román táncainak bemutatásáért. A művet jól formált, az alkotóhoz illő megoldásban hallottuk, hiányérzetünk csupán a darabban rejlő dinamikai lehetőségek kihasználásánál támadt. Olykor szólhatott volna nagyobb átütő erővei a zongora. Papp Attila szólistaként is szerepelt, éspedig Hacsatur- ján izgalmasan vibráló Toccatájának avatott bemutatásával. Ami disszonáns volt az előadásban, nem rajta múlott Érezhetően birkóznia kellett a hangszerrel, amely technikailag igényesebb feladat megoldására egyszerűen alkalmatlan, így például most sem „repetáit”, ellopva a mű részletszépségeit. ívl gy-J Rózsában „landolt" * Ahogyan a Hadtörténeti Múzeum ígérte, májusra Ró- zsaszentmártonba érkezett egy MÍG 17-es vadászrepülőgép, hogy megvesse az általános iskola hadiparkjának alapját Nem volt könnyű a szállítása a kanyargós hegyvidéki utakon, de végül csak itt van, segítendő a községben folyó honvédelmi nevelőm unkát A kiszuperátt gép, teljes felszereltségben, az intézet udvarára került Mondanunk sem kell, megbolygatva a község apraja-nagyját Már az első nap százával akadt érdeklődő, s igencsak figyelmeztetni kellett a fiatalokat hogy elégedjenek meg egyelőre a külső látvánnyal. Erre intett Takács Sándor főtiszt is, amikor Szemán Béla igazgatónak megőrzésre átadta a múzeum vonzó, hasznos ajándékát Majd azt fejtegette, hogy a vadászgép akkor tölti be igazán rendeltetését. ha széleskörűen felhasználják a repüléssel kapcsolatos fizikai törvényszerűségek, repüléstörténeti, hadászati ismeretek terjesztésére. Vagyis az úttörők mellett barátkoznak vele a Honvédelmi Szövetség, a KISZ, s a községben működő egyéb szervek, intézmények! Lakosonként 5,5 kötetet olvastunk Az ország lakosságának egyötöde — szám szerint 2 240 000 személy — könyvtári olvasó, akik a múlt évben összesen 56 millió kötetet olvastak. Ez lakosonként 5.5 könyv. Mint a Könyvtártudományi és Módszertani Központban elmondták, számos településen \ az átlagosnál is népesebb az olvasótábor. Veszprémben például 25 százalék az arányuk, vagyis minden negyedik lakos rendszeresen olvas. A gyermekkönyvtárak forgalma ugrásszerűen növekedik. A múlt év végén 595 ezer általános iskolai tanuló szerepelt az olvasók jegyzékén, százezerrel több, mint 1973-ban. összesen 18 millió kötetet olvastak, nyolcmillióval többet, mint 1973-ban. Az ország csaknem 10 ezer közművelődési könyvtárában a múlt év végén mintegy 30 millió kötetet számláltak, majdnem 2 millióval többet, mint 1973 végén. A tanácsi és szakszervezeti könyvtárak csaknem kétszer annyi olvasnivalót vásároltak, mint a megelőző évben. A gyarapodó könyvállomány s a növekvő olvasókedv megköveteli a könyvtári hálózat fejlődését Ezért az idén és a következő években folytatódik a konyv- tárépítés. Nyíregyházán augusztusban adják át a négyezer négyzetméter alapterületű megyei könyvtárat, a hetedik ilyen jellegű létesítményt Elkészült a szegedi megyei könyvtár terve, »jelenleg a békéscsabai, a kecskeméti megyei, valamint a nagykanizsai városi könyvtár épületét tervezik. A központi támogatás is hathatósan segíti a könyvtárfejlesztést. A 60-as évek végén a „Száz falu — száz könyvtár” akció keretében elsősorban a falusi könyvtárak létesítését ösztönözték. Természetesen e szellemben igyekeznek majd munkálkodni a rózsaiak, gondosan ügyelve azonban arra, hogy nagy értékű ajándékuk ne váljék olcsó játékszerré, főleg pedig ne érje károsodás. A MÍG 17-est csak szervezett foglalkozásokon használják, s vezetőkabinjába, belső szerkezetébe mindenkor avatott oktató jelenlétében tekinthetnek be a fiatalok. Hazánkban rövid időn belül ez a harmincadik hadi- park, amelyet iskolai kezdeményezésre, de a Hadtörténeti Múzeum támogatósával megalapoztak, létrehívtak. S természetesen a rózsaszent- mártoniak szeretnének tovább lépni a megkezdett csapáson! Ami annyit jelent, hogy különböző felszerelési tárgyakkal, harci eszközökkel bővítik a szemléltetési célt szolgáló technikai kert anyagát. Amikor gratulálunk a község ilyetén gazdagodásához, nem mulaszthatjuk el megjegyezni: értékes köztulajdont birtokol az intézet, az úttörőcsapat, a helybéli fiatalság, s erre valóban úgy is kell vigyázniuk, ahogyan az mindennemű társadalmi vagyont megillet. A kapott, s ezután Rózsaszentmártonba érkező eszköztár így lesz maradandó, így segítheti hosszú távon a sokszínűén kibontakozó honvédelmi nevelőmunkát, (moldvay) A háború antifasiszta szatírájából Anatol Potemkovoskk Biciklin jött szabadság Egyre közeledett az ágyú- tűz. A lágerőrök már nem is figyeltek ránk, hanem a tulajdon bőrükre gondoltak. Ezért is sikerült meglépnünk. A láger Bécs szélén ' volt, gyorsan beértünk hát a városba. Hárman voltunk — Charbonier, egy öreg francia, Wójcifc űr és jómagam. Jártuk Bécs utcáit, legyengültem és nyugodtan, és gyönyörködtünk a hitleristák menekülésének látványában. Zubbonyokról letépett rangjelzések, horogkeresztes kitüntetések hevertek mindenütt — a vízlevezető csatornákban, a bombatölcsérekben, a házak romjai között, a szemétdombokon. Tapostunk rajtuk tábori facipőnkkel, miközben a tereken és az útkereszteződéseknél zsákos, bátyus emberek lázasan pakolták fel motyóikat „Zöldség — Gyümölcs” feliratú régi furgonokra, városi autóbuszokba, elegáns limuzinokba és katonai teherautókra. Izgatott, ordítozó, hisztérikus hangokat hallottunk. A város felett alacsonyan szovjet repülők húztak el, ekkor elhalkult a zsivaj, ám már senki sem lőtt a gépekre, és a csönd örömmel <és reménységgel töltött el bennünket. — A repülők — magyaráztam társaimnak — a tankok előhírnökei. Az. egész napot az utcákon töltöttük. Minthogy azonban rettenetesen kínzott az éhség, meg aztán a Városban maradnunk sem volt veszélytelen, visszafordultunk a barakkjaink felé... A láger üres volt. A foglyokat elhajtották valahová. Mivel már itt volt a íront. Itt, nálunk! És most már csak hármunk számára. A lágerkonyhán találtunk egy vödör meghámozott krumplit. Hármunknak egy egész vödörrel! Ó. micsoda régen elfeledett boldogság! ben, a krumpli viszont étvágygerjesztőén pórolgott. (Micsoda cspdäs illat! Ugyan miféle akkurátus szakács oltotta ki gondosan a tüzet, hogy a krumpli oda ne égjen? A szakácsot sorsnak hívták. Mikor a krumpli mór éppen kész volt, egy golyó átütötte a vödör alját. A víz kifolyt és eloltotta a tüzet. A krumpli pedig melegen várt ránk. Miután jóllaktunk, eihaBegyújtottuk a kályhát. Egy szekrénnyel. A szekrény kitünően égett. ÉS mikor a viz forrásba jött a nyálunk is csurogni kezdett. Hirtelen géppuska-kelepelés hallatszott. A golyók átütötték a barakk falait. A kőből épült raktárhelyiségben kerestünk menedéket; a krumplit otthagytuk a tűzön. Mikor elült a lövöldözés, embertelen éhségünktől űzve visszatértünk a konyhába. A kályhán ott állt a vödör, teli főtt krumplival! Víz már nem volt a vödörtávoztuk, hogy átmegyünk abba a városszéli üres házba, amely a lágerközeiében állt. Csak az isten tudja, miért döntöttünk így. Nyilván úgy gondoltuk, hogy veszélyes a lágerben maradnunk. A felettünk röpködő golyók sivítása közben lépegettünk a ház felé — én egy szalmazsákkal a hátamon, Charbonier a maradék krumplival, Wójcik úr üres kézzel. Éjszaka tüzérségi tűzre ébredtem. Kiléptem a házból. Érezni lehetett a löki szagát, az ég csupa «dllag volt, a látóhatár szélén villámok cikáztak, mintha nyári vihar lenne, nem pedig háború. Aztán visszamentem aludni és kora hajnalban egy esztendővel öregebben ébredtem, minthogy éppen aznap volt a születésnapom. Mikor újból kimentem a küszöbre, a ház előtt egy biciklis orosz katonát pillantottam meg. És egy csöppet sem csodálkoztam, mintha az. utóbbi esztendőkben előre láttam volna, hogy életem legfontosabb eseménye éppen így fog bekövetkezni, fanfárok, tromibitaszó és a tankok hemyótaIpáinak csí- korgatása nélkül. Kezet nyújtottunk egymásnak, s én megkérdeztem, nem akar-e velünk együtt főtt krumplit reggelizni. — Dehogynem? — mondta, aztán a falhoz támasztotta a biciklit, és elmentünk megmelegí térni • krumplit A katonán terepszínű tmi- 1 forrnis volt, a vállán géppisztoly, sapkáján ötágú csillag, de nem vörös, hanem zöld, ahogyan azt az álcázás megkívánta- Az egysége itt állomásozott a közelben; a katona talált egy elhagyott kerékpárt és kerekezni kezdett. így foglalta el Oberstrasse-Weitet, Bécs elővárosát. Megreggeliztünk, megköszöntük a katonának, hogy felszabadított minket, 6meg elbiciklizett. Nyilván fontosabb dolgai is voltak, mint három felszabadított fogoly pesztrálásg. így érkezett el a szabadság 45 tavaszán az emberek millióihoz Európában. Hozzám biciklin jött. Lengyelből fordította:
