Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-03 / 102. szám

Újszerű főrum, nagyszerű célfafc

A Hatvani Galéria P

Innem-onnan négy éve is ran már, hogy a Hatvani Művelődési Központ termeiben a vásárhelyi művésztelep alkotói tárlatot rendeztek. Akkor is azt mondtuk, hogy a képzőművészeti esemény a Hatvani Galériában történt, de akkor még nem tudtuk, nem is sejtettük, hogy ennek a minden előzmény nélküli tárlatnak folytatása is lesz. Akkor azt hittük, hogy a Hatvani Galéria talán egy divatos kifejezés, érdeklődést akar kelteni valami iránt, ami érdekes is, közügy is, művészet is, barátság is az alkotók és közönség között — és ezzel majd rhegint egyszer nyoma vész egy önmagában, sem jelentéktelen eseménynek, lás hogy ez nem volt jelentéktelen esemény, arra, most négy év után kellett rájönnünk, továbbá arra is, hogy ez a tárlat nemcsak elpukkanó ötlet volt, hanem szívós munka, tervszerű szándék és működés eredménye.

Nézzük tehát a mozgató, •ez irányító vezérelvet! A szerény anyagi lehetőségek között és azokhoz mérten évente öt-hat tárlatot rendeznek a hatvaniak, s rögtön hozzá is teszik ehhez a vezérelvhez: egyelőre a realizmus kitágított keretei közé beférő művészek alkotásaiból. Így és ezért szerepelt már itt többek között Kurucz D. István, Fodor József, Csohány Kálmán, Szabó Iván, ilyen meggondolások folytán jutott el Hatvanba korai rajzaival BarcsaiI Jenő is, vagy az expresszív színi hatásokkal élő Sváby Lajos is. Ennek a mostani írásnak is a két vezérlő elv adja fez aktualitását: a szerény anyagi keretek között végrehajtandó gazdag program és a másik, talán még fontosabb elv: a realizmus ki tagi tattan értelmezett keretei között akar hatni, nevelni ez a Hatvani Galéria. & ez ^ igény nem is olyan szerény már, mint ahogyan az első hallásra hangzik. És nem is baj az, hogy a szerény anyagi keretek között az eszmeiség, az elv ipagasnöptű.

Amiért ezúttal tollat ragadtunk és a Hatvani Galériáról, működéséről, céljairól kereteiről szólni kívántunk, az éppen a Munkácsy-em- 1 ékkiállításon fogalmazódott meg. Ez a Hatvani Galéria a Magyar Nemzeti Galériával szocialista szerződést kötött és innpn van az, hogy Munkácsy tízegynéhány műve április végén pár napra lerándult a Hatvani Galériába. Sőt! A nemzeti hagyományainkat reprezentáló anyag mellé, mintegy kísérőül, megérkezett erre az emlékkiállításra Pogány Ö. Gáborral az élén egy sor kiváló szakember — többek között dr. Végvári Lajos egyetemi tanár, a Miskolci Képtár igazgatója, dr. Bognár Éva, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője, múzeumok igazgatói, művészeti írók, kritikusok — és magvas előadások hangzottak el Munkácsyról. De Munkácsy művészetének méltatása közben és annak ürügyén a legégetőbb mai művészeti, szemléleti kérdésekről is szóltak és ezekre bizony oda kellett figyelnünk.

Ezen a Munkácsy-emlékkiállításon ugyanis nemcsak az történt, hogy a város viszonylag vékony, érdeklődő közönsége mellett megjelent

75 éve, I90Ó- május 1-en halt meg Munkácsy Mihály, a magyar festőművészet egyiké legnagyobb mastere, a kritikai realizmus legjelesebb képviselője.

Képűnkön: Ásító tnas és Köpűlő asszony című alkotása.

„a szakma” (hon kívánjuk

most a festőművészeket név szerint felsorolni), és a lelket és az érzelmeket is érintő tudomány hangján szólott a művészi alkotás mai gondjairól, a látásról, a láttatás- ról, az alkotói géniusz lelki- ismeretéről, a divatról, a művészeti élet újabb és újabb határaikon túli hullámveréséről. Arról főként nyomatékkai beszéltek, hogy az utánzók, az epigonok, a testet és lelket különböző formában és tartalomban ábrázolni szándékozó tévelygők, másolók ellenében mennyire fontos az állandó értékek tiszteletét, a teremtő, az alkotó ember megbecsülését erősíteni. Ma az izmusok közt, „a megideologizáló” divatáradatban, amikor minden absztrakció mögé sikeredhet egy új és meghökkentő bölcselkedést kreálni, nagyon lényeges követelmény, hogy értékeinket ne tévesz- szük szemünk elől, hogy a hagyományok tisztelete mellett keressük az eredetit, újat, amely folytatása is nemzeti-népi hagyományainknak.

Innen — az áprilisi Mun- kácsy-ernlékikiállítá6 előadásainak oldaláról tekintve már ez a Hatvani Galéria sem szándékában, sem tetteiben néni pusztán egy ilyenolyan kiállítási terem, vagy kiállítási termek összessége, fórum, ahol meghívott és önként betérő vendégek élveznek, vagy ócsárolnak műtárgyakat, hanem szellemi fórum, a legjobb értelemben vett szellemi piac, ahova érdemes eljönni és érdemes meghallgatni azokat, akik itt szót emelnek. Nemcsak azért, inert ezek az előadók tudományos szinten a mai élvonalat képviselik és azok a művészek, akik itt fórumot, piacot kaptak és kapnak, nem a mindig is névtelenül ócsárolt epigonok közül valók, hanem azért is, mert lel- kiismerette! szólnak a művészet ügyéről, a művészet szeretete és a tudományos vizsgálódás okából.

A hangsúlyt most azért nyomjuk meg ez alkalommal ilyen keményen, mert a Hatvani Galéria működését ma már országos érdeklődés ki séri. Először talán a Magyar tájak kiállítása _ mozgatta meg az országos közvéle ményt. Felfigyeltek arra. hogy egy kis város, Pesttől hatvan kilométerre mer és

19.00:

Ki mit lát?

Újból egy vetélkedősoroza- lot indít útjára a televízió. A iái out lati — ezentúl hetente egy alkalommal jelentkezik és bel- és külpolitikai kérdésekről vallatja a fiatalokat. A műsor szerkesztői szerint a vetélkedő céja, játékos formában tájékoztatni a fiatalokat a kül- és belpolitikai események előzményeiről, összefüggéseiről, segítve ezzel helyes történelmi szemléletük kialakítását. A Ki mit lát? — címére is utalva, vizuális eszközöket használ a kérdések feltevésében — fotók, filmek, dokumentumok jelennek meg a képernyőn, amelyek az éppen aktuális kül- vagy belpolitikai eseményekhez kap-, csolódnak, s a vetélkedő rész- vevőinek ezek alapján kell az: összefüggéseket megtalálniuk.!

i&Si

tud nagy méretű és nagy szándékú feladatra vállalkozni. Éttől az időtől kezdődik a Hatvani Galériával szemben az igény, hogy amit elkezdett, azt csinálja. Mert ha most a számók nyelvén folytatjuk az ismertetéat, összegezésként lekjUk, hogy az eddigi huszonkét, csoportos és egyéni kiállításon hetven. magyar, túlnyomó többséggel kortárs művész mutatkozhatott be a Hatvani Galériában.' mintegy húszezer látogatónak, érdeklődőnek, akkor a kezdeményezést nem kell féltenünk részvétlenségtől az elkövetkező esztendőkben.

A szándék oldaláról nyissunk ablakot a közeljövő terveire is. Az idén, augusztus 20-a táján kiállítást szeretne nyitni a Galéria a Heves megyében élő és alkotó, vagy a megyéhez kötődő, innen elszármazott művészek anyagából; tematikus tárlat kíván ez lenni, a munkásember lenne ennek a tárlatnak a központi alakja. Lesz egy Magy—Balogh-kiállitás

is, amelynek anyagát a Magyar Nemzeti Galéria adja. Szerepel majd itt Német József és néhány művésztársa is, hogy aztán a jövő évben megrendezzék a második Magyar tájak kiállítást is.

Egy ilyen kezdeményezés mögött óriási munka és lelkesedés húzódik ■ meg. Az indító szándék kétségtelen újságíró kollégánk érdeme. Moldvay Győzőé, aki hallatlan ügyszeretettel képzelte és képzeli el ennek a Hatvani Galériáinak a sorsát. Az ügyben nagyszerű és megértő társakra talált a város

párt- és tanácsi vezetőiben és azokban a lelkes aktívákban, akik munkájukkal viszik előbbre ezt a jó ügyet

A Hatvani Galéria nemcsak diadalét, de gondok gyújtópontja is. A Művelődési Központban létezik, még anyagilag, költségveté- sileg sem vágták el a köl-, dökz&inórt az anyaintézet és; a galéria között. Ahhoz,; hogy minden vonatkozásban; és minden célkitűzésnek jól; megfeleljen ez. az intéz-; mény, át kell gondolni a; szervezeti és szerkezeti for-; mákat is. A galéria fórum, piac is, szellemi, társadalmi; vonatkozásokban és móré-; tekben egyaránt. Az erőket < össze kell fogni a feladat-; hoz: egyrészt hogy a művé-; szék vegyék megtiszteltetés-; nek, hogy a Hatvani . Gálé-; riában a kiállítók közé be-; sorakozhassanak, másrészt; — de legelsősorban —, hogy ; a hatvani közönség érdek- ; lődjék, felbuzdulása váljék; tisztességes műértéssé, mű-; pártolássá, mert csak akkor; lesz az alkotás közkincs közeli és távoli szférákban, ha; a lélek megmozdul az al-J kotások hatása alatt és aj szellem tovább alkotja azt, J amit alkotni kötelessége aj köz lelkében és a művé-' szetben egyaránt.

Hogy a Hatvani , Galéria „sínen van”, azt érezzük. De hogy e munka abeérésig még nem lesz könnyű, azt jósolni sem kell.

' Az úttörés szép feladat, csak erőt kell kívánni hozzá. Minél többet!

Farkas András

Testmozgás

Rájöttünk arra, amit régen tudunk: A ma embere nem törődik a testével, fittyet hány a testkultúrára, nem edzi magát, amelynek következtében lassan, de biztosan elpuhul.

A fentieket valahol egy előadáson hallottam, amellyel természetesen csak részben értek egyet. Azért csak részben, mert a fenti mondat pontatlan, túlságosan általános és félreértésekre ad alkalmat.

' — ön szerint az emberek törődnek a testükkel?

— Soha ennyit, mint most!

— Miben nyilvánul ez meg?

— A tisztálkodásban, az ápolfaságban és az evésben.

— Fittyet hányunk a testkultúrára?

Töpreng, gondolkodik, majd megfontoltan válaszol:

— Ez így túl általános! Azért sem mondanám, mert napról napra szaporodnak a tömegsport hívei, gyarapszik a mozgásra vágyók tábora.

Így vagyunk tehát a megítéléssel. Ha azonban a lényeget keressük, rájövünk, hogy tulajdonképpen az életünk változott meg és ehhez a változó életmódhoz, életritmushoz nem tudtunk még kellően igazodni. A gyermek nem mozog eleget, mert nem libát, meg malacokat kerget mint hajdan, hanem különórán ül az iskolában, vagy kétórás matinén ülve szórakozik vasárnap délelőtt.

A nehéz testi munka úgyszólván eltűnt az életünkből, mert a gépek mindent megcsinálnak helyettünk. A paraszt- ember nem szed markot, nem zsákol, nem cipekedik. mert itt a kombájn, a szállítószalag, a rendsodró, A traktoron, a kombájnon, a teherautón ülni kell, a munka sokkal kevesebb mozgással jár, mint korábban- Ugyanígy. Vagy még inkább így van ez az iparban és természetesen a hivatalban is.

— Mit csinál esténként?

— Nézem a tv-t.

—És vasárnap?

_ Mozi, színház, meccs.

T

ehát mindenütt ülünk. Munka közben, a tv előtt, a moziban, a cirkuszban, a meccsen, az italboltban, a vendéglőben ülünk, eszünk és a kevés mozgás miatt szinte tapad az emberre a zsír.

Bebizonyították, hogy a fiatalok nyurgábbak, mint egykét évtizeddel ezelőtt, de fizikailag gyengébbek, katonai nyelven szólva nem elég állóképesek.

Még többet és okosan kell tehát törődnünk testünkkel! Többet kellene mozognunk, kevesebbet feküdnünk és ülnünk. /

— Mit lehet tenni?

A választék bőséges, csak élni kell az alkalommal. Mindenekelőtt hív, vár mindenkit a természet. A hegyekben izmot erősítő túrákat lehet tenni, az uszodák, a folyók, az egyre szaporodó kispályák megannyi kedves és egészséges időtöltéssel várnak. Akadnak, akik esetenként a lakóhelyük utcáit róják, gyalogolják. Érzik, hogy mozgásra van szükségük. Ojabban a tv is gondoskodik már a mozgásról, harcol az elpuhulás ellen. Esetenként egy stramm férfi, meg egy jó alakú, szemrevaló tanárnő diktálja a gyakorlatokat. Persze, nem csupán nézni kell őket, hanem velük együtt mozogni is, mert a torna csak így használ...

Szalay István

Akadémiai bélyegsorozat

az Akadémia épülete, a 2 forintoson a jubileumra utaló évszámok, a 3 forintoson pedig Széchenyi István portréja látható.

Az „akadémiai bélyegsorozat” május 5-én, hétfőin kerül forgalomba.

A Magyar Tudományos Akadémia megalapításának 150. évfordulójáról 3 értékből álló bélyegsorozattal emlékezik meg a posta. A bélyegek Kass János grafikusművész tervei alapján a Pénzjegy Nyomdában készültek. Az 1 forintos bélyegen

A háború végnapjai

Részletek és dokumentumok

G. K. ZSUKOV;

Emlékek,

gondolatok

(Részlet)

Valamennyi Jelenlevő tekintetét az ajtóra szegezte, ahol pillanatokon belül azoknak kellett megjelenniük, akik az egész világ előtt azzal dicsekedtek, hogy villámgyorsan képesek szétzúzni Franciaországot és Angliát, és legfeljebb másfélkét hónap alatt letiporják Szovjet-Oroszországot.

Elsőként, lassan lépte át a küszöböt Hitler jobbkeze, Keitel tábornagy. A közepesnél magasabb termetű tábornagy díszöltözetben, feszes tartással jelent meg. Üdvözlésre emelte kezében a marsallbotot, így köszöntötte a szovjet és szövetséges csapatok főparancsnokságainak képviselőit.

Keitel Stumpf vezérezredes koueMe. A aöaxttL tabornok szemeiben gyűlölet és tehetetlen düh tükröződött. Vele együtt lépett be von Friedeburg tengernagy, aki az első pillantásra koránál sokkal idősebbnek tűnt.

Felkértük a német tábornokokat, hogy foglaljanak helyet a számukra külön, a bejárattól nem messze elhelyezett asztalnál.

A tábornagy lassan ült le és felemelve fejét, tekintetét reánk, az elnökségi asztalnál ülőkre szegezte. Keitel mellé ült Stumpf és Friedeburg. A kísérő tisztek székeik mögött állva sorakoztak fel. A német küldöttséghez fordultam:

— Rendelkeznek-e önök a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmánnyal, tanulmányozták-e azt, és van-e felhatalmazásuk az aláírására?

Kérdésemet angol nyelven Tedder, a légierő főmarsall- ja ismételte meg.

— Igen, tanulmányoztuk és készek vagyunk annak aláírására — válaszolt fojtott hangon Keitel tábornagy, majd átnyújtotta a Dönitz admirális aláírásával ellátott iratot. Az okmány rögzítette, hogy Keiéi, von Friedebung és Stumpf

felhatalmazást kapott a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmány aláírására.

Ez már korántsem volt az a gőgös Keitel, aki a leigázott Franciaországtól a feltétel nélküli megadást fogadta. Most lesújtottalak tűnt, bár megkísérelté, hogy a látszatot fenntartsa.

Felállva szólítottam őket:

— A német küldötség lépjen ide az asztalhoz. Itt írják alá Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szóló jegyzőkönyvet.

Keitel gyorsan felemelkedett, egy rosszindulatú pillantást vetett felénk, majd szemeit lesütötte és lassú mozdulattal felemelve az asztalról marsallbotját, bizonytalan léptekkel az asztalunkhoz indult. Monoklija leesett a szeméről és zsinórján függve maradt Arcán piros foltok jelentek meg.

Vele együtt lépett az asztalhoz Stumpf vezérezredes, von Fríedeburg tengernagy és a kíséretükben levő többi német tiszt. Szemére illesztve monokliját, Keitel az odakészített szék szélére ülve, minden sietség nélkül irta alá az okmány őt példányát,

Stumpf és Friedeburg is aláírásukkal látták el azt.

Ezután Keitel felállt az asztaltól, jobb kezére felhúzta kesztyűjét és ismét megpróbálta a feszes, katonás pózt magára ölteni, ez azonban nem sikerült és csendben visszatért asztalához.

Május 9-én, 0 óra 43 perckor befejeződött a fettétel nélküli fegyverletételről szóló okmány aláírása. Felszólítottam a német küldöttséget, hagyja el a termet.

Keitel, Friedeburg és Stumpf felemelkedett székéről, meghajoltak, majd fejüket leszegve, a törzskarukhoz tartozó tisztek kíséretében eltávoztak. ..

.. .A győzelemhez vezető út rendkívül nehéz volt a szovjet nép számára, sok millió ember életét követelte. És ma minden becsületes ember kötelessége, hogy a második világháború borzalmas napjaira visszatekintve, mély tisztelettel és együttérzéssel gondoljon azokra, akik a fasizmus ellen küzdöttek és életüket adták, hogy az emberiség megszabaduljon a fasiszta elnyomástól.

ÍF óin Mijük)

%