Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-10 / 83. szám
Csak a gyorsaságuk kopott meg... A döntő egyik izgalmas pillanata: Szűcs (Egri Dózsa) kapura lő, mellette jobbról klubtársa, Szabó Béla, előtte az egyik román védő. Az ünnepi sortműsor látványos színfoltja volt az egri stadionban megrendezett labdarúgó öregfíúk nemzetközi mérkőzéssorozata. A kétfordulós kiírás eredményeként valamennyi résztvevő két alkalommal is pályára lépett. Az első nap eredményei: Egri Dózsa—Slovan Rimavszka Sobota (Rimaszombat) 2:1 (1:0). V.: Éli. Góllövő: Szűcs 2, ill. Nagy. Armata Tirgumures (Marosvásárhely)—OFK Beog- rád 2:1 (2:0). V.: Antal. A két találkozót 500 főnyi közönség lelkes buzdítása kísérte. A helyzeteit jobban kihasználó két csapat, az Egri Dózsa és a Marosvásárhely jutott a másnapi döntőbe. INNEN—ONNAN A Heves megyei művelődésügyi osztály továbbképzési kabinetje Heves megye 22 testnevelés szakos pedagógusa részére háromnapos továbbképzést rendez Egerben. Néhány szakmai bemutatóra is sor kerül, így április ll-én 10 órakor az 1. sz. Általános iskola tornatermében tóllas- labda-bemutató lesz, amelyre az érdeklődőket is szívesen látják a rendezők. Teke NB ÜL Eredmények: Lőrinci Vasas—Salgótarjáni Dózsa 2:6 (2462 :2553). Ld.: Mikula 441, Nyári 440, ill. Lengyel 441, üSsa 429 fa. Gyöngyösi Vasas Izzó— Mátranovák 5:3 (2523:2494). Ld: Lőrincz 457, Kurfürst 450, Mikola 436, ill. Kotroczó 457, B'odor 443 fa. Debrecenben a felszabadulás tiszteletére II. osztályú kardversenyt rendeztek. Az egriek közül hárman is beverekedték magukat a döntőbe. Mezei csupán holtversenyben szorult a második helyre. Chilian most is jól vívott, negyedik helyezése mutatja. hogy formája tartós. Derekasan küzdött Bőgős is, aki a nyolcadik helyet szerezte meg. de igen szoros asszókat vívott. Kis szerencsével előbb is végezhetett volna. Eredmények: 1. Rab dr. (DVSC). 2. Mezei (Egri Dózsa). 3. Kiss dr. (DVSC), 4. Chilian (Egri Dózsa Sí), 5. Mán- c.i' ’ (DVTK), 8. Bőgős (Egri Dózsa) . Az egri városi testnevelési sportfelügyelőség és a városi tájékozódási futószakszövetség április 13-án Felsötárkányban rendezi meg Eger város ez évi csapatbajnokságát tájékozódási futás sportágban. Versenyszámok: férfiak 21, nők 19. férfiak 17. nők 17 (évig) korcsoportban, 3x1 fős csapatverseny keretében. Nevezés a helyszínen, találkozás a verseny napján in.30 óráig, a Stimecz-vadászháznál. A hatvani városi testnevelési sportfelügyelőség és atlétikai szövetség közös rendezésében lebonyolított felszabadulási váltó- versenyének eredményei: Általános iskolák. Fiúk: 1. 1. sz., 2. 2. sz., 3. herédi, 4. 4.sz. Lányok: 1. 1. sz., 2. 2. sz., 3. 4. számú Általános Iskola, összesítve: 1. 1. sz. Általános Iskola, 2. 2. sz. Általános Iskola, 3. 4. sz. Általános Iskola, 4. herédi általános iskola. A serleget az 1. sz. Általános Iskola második alkálom- mal nyerte el. A plaketteket a helyezést elért csapatoknak Pádár Béla sportfelügyelő és Rigó János, az atlétikai szövetség elnöke adta át. Sportegyesületek, diáksportkörök. Fiúk: l. Kinizsi SK. 2. Bajza DSK. 3. 213. sz. DSK, 4. Szakközép DSK. Lányok: 1. Kinizsi SK, 2. Bajza DSK, 3. Szakközép DSK, 4. Vörös Meteor QJgBátfig, 19«5. április 10., csütörtök SK, 5. 813. bt. DSK, összesítve: 1. Kinizsi SK, 2. Bajza DSK, 3. Szakközép DSK, 4. 213 sz. DSK. 5. Vörös Meteor SK. A vándor- serleget harmadik alkalommal és egyben véglegesen a H. Kinizsi SK nyerte el. * A Heves megyei Teke Szakszövetség megrendezte Egerben a hagyományos leiszabadulási emlékversenyét. A versenyen nyolc csapat mintegy 50 játékosa vett részt. A csapatok közül szoros küzdelem után az E. Vörös Meteor SC győzött, s ezzel védöj a Felszabadulási Vándor Kupának. Csapatban: 1. E. Vörös Meteor 2300, 2. SZÖVTERMEK 2295 3. Agria SC 2268, 4. HAFE II. 2216, 5. Egri Vasas 2128, 6. E. Vörös Meteor II. 2074. 7. Közút SC 1977, 8. Vízmű SE 1925 fa. Egyéniben: 1. Kovács Attila (VM) 443. 2. Rátkai András (VM) 426. 3. Nagy György (SZÖVTERMEK) 419 fa. A helyezetteknek járó díjakat Szabó Mihály, a megyei tekeszakszövetség főtitkára adta át. A Mátrai Erdőgazdaság MHSZ lövészklubja hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére futóvadlövő versenyt redezett a 30+30 lövéses versenyszámban. Eredmények: Juniorok: 1. Rot- tenhoffer Lajos (Soproni Erdész) 491, 2. Papp József (Egri Erdész) 440. Ifjúságiak 1. Karkusz János 521, 2. Varga Sándor 483 3. Szomolyai István 477. 4. Majoros Miklós 447 (valamennyi Egri Erdész). Az Egri Dózsa vizilabda-csapa- ta ma. csütörtökön este 17.30 órakor, Egerben, a fedett uszodában barátságos nemzetközi találkozón látja vendégül a lengyen Scse- csüi csapatát. A debreceni Darányi József országos ifjúsági kötöttfogású birkózóversenyen a +87 kg-os súlycsoportban Nagy István, az Egri Vasas birkózója a második- helyen végzett. * Kettős fordulóval folytatódott az országos ifjúsági vízilabda- bajnokság. Két eredmény: Bp. Honvéd—Egri Dózsa 6:4 (1:0, 1:1, 2:1 2:2). V.: Marjai. KSI—Egri Dózsa 4:3 (1:0, 1:0, 1:1, 1:2). V.: Ferenczi. • Az angliai Reading térségében rendezték meg a hagyományos Jan Kjellström tájfutó emlékversenyt. Erős mezőny, könnyű terepek. gyenge rendezés jellemezte a viadalt. Boros Zoltán (Egri Spartacus) mint válogatott a 7. helyet szerezte meg a férfiak között. A Jégszínház termében folyik Budapest és a vidék legfiatalabb öklözőinek serdülő seregszemléje. Megyei vonatkozású eredmények: 1959-es születésűek, papírsúly: 1. Molnár T. (Egri 212. sz. ITSK). 2. Varga J. (MÁV HAC). Nagyközépsúlyban: 2. Kiss L. (Zalka Sí). 1960—61. születésűek, kispapírsúly: 3. László (Petőfibánya). Papírsúlyban: 1. Nagy S. (Zalka Sí). Könnyúsúlyban: 3. Kelemen (Egri 212. sz. ITSK). Kisváltósúlyban: 2. Takács A. (Zalka Sí). Váltósúlyban: 3. Szabó L. (Zalka Sí). Nagyváltósúlyban: 3. Kovács (E. 212. sz. rrsBL) A harmadik helyért: OFK Beograd—Rimaszombat 2:1 (0:0)). V.: Nagy. Kiegyenlített első félidő után a mezőnyben jól adogató jugo- szlávok csak 11-essel tudtak győzni. Döntő: Egri Dózsa— Marosvásárhely 3:0 (1:0) Eger, 500 néző. V.: Sári. Egri Dózsa: Farkas—Mis- kolczi I., Mészáros, Kiss, Révász, Tátrai, Szabó, Han- dó, Miskolczi II., Szűcs, Csizmadia. Edző: Boros László. A fiatalos játékot produkáló hazaiaktól a lassúbb, körülményesebb román együttes háromgólos vereséget szenvedett. Góllövők: Miskolczi II., Tátrai, Szűcs. A torna végeredménye: 1. Egri Dózsa, 2. Marosvásárhely,/ 3. Beográd, 4. Rimaszombat. Az Egri Dózsa öregfiúi fiatalos lendületükkel, megérdemelt sikert arattak, igaz — a legkevesebb súly- felesleggel is ők rendelkeztek. A második helyen végzett román klub különösen az első játéknapon játszott jól. Középpályásaik jól birtokolták a labdát. Egy győzelemmel a belgrádi kék-fehérek szerezték meg a torna harmadik helyét, nekik különösen a védelmük volt jó. A csehszlovák együttes mindkét nap egygólos vereséget szenvedett, ennek ellenére ők is derekasan helytálltak. A küzdelmsorozat végeztével a -díjakat Nagy Sándor, a megyei labdarúgó szövetség elnökségének tagja adta át a csapatoknak. Horv^1, Dénes kitűnő raitm Gyöngyösön a Vak Bottyán szakközépiskola versenytermében Vasziljevics Miklós megyei szövetségi titkár megnyitójával megkezdődött az idei megyei egyéni férfi sakkbajnokság. A Magyar Sakkszövetség minősítési bizottsága közölte a verseny minősítési normáit. Ezek alapján a csillagos első osztályt 8 pont teljesítése esetén lehet megszerezni, illetve erősíteni. Az első osztály erősítéséhez 5,5 pont elérése szükséges. A sorsolás után Szigetvári György versenybíró beindította az órákat és kezdetét vette a kéthetes küzdelemsorozat. Az első forduló meglepetését Bocskai László szolgáltatta, midőn döntetlen eredményt ért el a korábbi vidékbajnok Demeter István mesterjelölt ellen. A második forduló még nagyobb meglepetést szolgáltatott. Horváth Dénes, a GYESE csillagos első osztályú versenyzője legyőzte Sándor Tamás mesterjelöltet. A győzelem értékét növeli az a tény is, hogy az egriek kitűnősége 2270-es élőpontszámával megyénk legmagasabban kvalifikált sakkozója. Eredmények: I. forduló: Rauch (Egri Vasas)—Sándor (Egri Vasas) 0:1. Kálosi (Egri V.)—Kiss (GYESE) 0,5:0,5, Kladiva (F.- abony)—Bubenko (GYESE) 0:1, Bocskai (Bélapátf.)—Demeter (GYESE) 0,5:0,5. Csizmadia (GYESE)—Dr. Magyar (Egri Vasas) 1:0. Báder (Hevesi SE) — Horváth (GYESE) 0:1. TI. forduló: Demeter—Csizmadia 1:0, Sándor—Horváth 0:1, dr. Magyar—Báder 0,5:0,5, Bubei^có —Bocskai 1:0. Kiss—Kladiva 1:0. Rauch—Kálosi függő. Az élcsoport állása: Horváth, Bubenko 2—2 pont, Kiss, Demeter 1,5—1,5 pont. A mérkőzéseket naponta 16 órakor kezdik, míg a függő játsz- mákat másnap de. 9 órától folytatják. fi megyei férfi kézHaM-bajnokság tavaszi máséra I. forduló, április 13.: Gyöngyösi KAEV—Dormándi Tsz SK. Füzesabonyi Vasas—Egri Finom - mechanika. Honvéd Gáspár SE —Hevesi Rákóczi Tsz SK. Gyöngyösi Főiskola—Siroki Vasas, Egri Főiskola—Apci Vasas, Egeresein Bányász—Gyöngyössolymosi Tsz SK. II. forduló, április 20.: Gy.solymos—E. Főiskola, Apc—Gy. Főiskola, Sírok—H. Gáspár, Heves—Füzesabony, E. Finommechanika—Gy. KAEV, Dormánd— Egercsehi. III. forduló, április 27.: Gy. KAEV—HeYes, Füzesabony—Sírok, H. Gáspár—Apc, Gy. Főiskola—Gy.-sólymos. E. Főiskola— Egercsehi, Dormánd—E. Finom- mechanika. IV. forduló, május 4.: E. Főiskola—Dormánd, Egercsehi—Gy. Főiskola. Gy.-sólymos—H. Gáspár, Apc—Füzesabony. Sírok—Gy. KAEV, Heves—E. Finommechanika. V. forduló, május 11.: Gy. KAEV—Apc, Füzesabony—Gy.-sólymos. H. Gáspár—Egercsehi, Gy. Főiskola—E. Főiskola, E. Finom- mechanika—Sírok, Dormánd—Heves. VI. forduló, május 18.: Gy. Főiskola—Dormánd, E. Főiskola—H. Gáspár, Egercsehi—Füzesabony. Gy.-sólymos—Gy. KAEV, Apc— E. Finommechanika, Sírok—Heve«. VII. forduló, május 25.: Gy. KAEV—Egercsehi. E. Főiskola— Füzesabony, Gy. Főiskola—^ Gáspár, Heves—Apc, E. Finom- mechanika—Gy.-solymos, Dormánd—Sírok. VIII. forduló, június 1.: H. Gáspár—Dormánd, Gy. Főiskola— Füzesabony, E. Főiskola—Gy. KAEV, Egercsehi—E. Finommechanika, Gy.-solymos—Heves. Apc—Sírok. IX. forduló, június 8.: Gy. Főiskola—Gy. KAEV, Füzesabony— H. Gáspár, Sírok—Gy.-solymos. Heves—Egercsehi, E. Főiskola—E. Finommechanika, Dormánd—Apc. X. forduló, június 15.: Füzesabony—Dormánd. H. Gáspár—Gy. KAEV, Gy. Főiskola—E. Finom- mechanika. E. Főiskola—Heves. Egercsehi—Sírok, Gy.-solymos— Apc. XI. forduló, június 22.: Gy. KAEV—Füzesabony. Apc—Egercsehi, Sírok—E. Főiskola, Heves —Gy. Főiskola, E. Finommechanika—H. Gáspár, Dormánd—Gy.- solymos. Őszről előrehozott mérkőzések: Május 28.: Dormánd—Gy. Főiskola, H. Gáspár—E. Főiskola. Június 4.: Füzesabony—E. Főiskola, H. Gáspár—Gy. Főiskola. Június 11.: Füzesabony—Gy. Főiskola, Gy. KAEV—E. Főiskola. Mn; Egri Dózsa—Dinamo ?o!ogda nemzetközi labdarúgó- mérkőzés Egerben Ma, Egerben, a stadionban, barátságos nemzetközi labdarúgómérkőzést rendeznek az Egri Dózsa és a Dinamo Vologda között. A hazánkban tartózkodó szovjet csapat a Diósgyőr testvérvárosának együttese. A kitűnő erőkből álló gárda a DVTK- tól kemény csata után hétközben 3:1 (2:0) arányú vereséget szenvedett Diósgyőrben, ám mint a tudósításokból kitűnik, az eredmény ennél szorosabb is lehetett volna. Az egriek e találkozót fontos mérkőzésnek tekintik a vasárnapi Kossuth KFSE elleni baj nőid mérkőzésre, így szóhoz jut majd mindenki, akinek játékára számíthat az edző. közöttük Vrrh Tiborra, és néhány saját nevelésű játékosra is, akik megkapták hét közben a rajtengedélyt az MLSZ-től, hogy az első csapattal folytathassák a munkát. A találkozóra a plakáton feltüntetett időtől eltérően, 16 órakor kerül sor. Ferencváros—Crvena Zvezd«i 2:1 (1:1) Küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen a magyar együttes egy gólos előnyt biztosított a jugoszláviai visszavágóra. Labdarúgás A füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokság 14. és 15. fordulójának eredményei: Kál—Kompolt 1:1, Sarud—Besenyőtelek 0:1, Poroszló—Kápolna 1:2, Mezőtár- kány—Füzesabony 1:9, Szihalom— Honvéd Stromfeld SE 5:3, Mező- szemere—Feldebrő 3:0, Kál—Szihalom 2:0, Mezőtárkány—Poroszló 3:0, Mezőszemere—Kompolt 0:3, Feldebrő—Sarud 1:5. Füzesabony—Besenyőtelek 2:0, Honvéd Stromfeld SE Kápolna 0:3 A bajnokság állása: 1. Kál 15 12 1 2 33- 8 25 2. Kápolna 15 11 2 2 47-19 24 3. Kompolt 15 8 5 2 55-17 21 4. F.-abony 15 9 3 3 55-20 20 5. Szihalom 15 8 3 4 33-26 19 6. B.-telek 15 7 3 5 32-30 17 7. Sarud 15 7 2 6 32-25 16 8. H. S tromf 15 5 2 8 29-31 12 9. Mezőt. 15 5 — 10 23-53 10 10. Mez ősz. 15 4 — 11 25-58 8 11. Poroszló 15 3 — 12 19-42 6 12. Feldebrő 15 — — 15 9-68 — Az ifjúsági 1. B.-telek 2. Kompolt 3. F.-abony 4. Kál 5. Poroszló 6. Szihalom 7. Sarud 8. Mezőtárk. 9. Kápolna 10. Feldebrő 11. Mezőszem. bajnokság állása: 13 11 2 14 12 — 14 9 1 14 7 3 14 7 2 13 6 3 13 6 1 14 4 1 13 2 3 14 14 47-10 24 2 41- 8 24 4 35-16 19 4 25-16 17 5 33-18 16 4 28-20 15 6 19-25 13 9 15-36 9 8 12-32 7 2 — 12 6-43 4 1 — 13 5-42 2 Uszóverseny Gyöngyösön A gyöngyösi sátortetős fedett uszoda avatásának utolsó aktusaként meghívásos úszóversenyre került sor. A versenyszámok sorrendje, és az eredmények: 200 m-es férfi gyorsúszás: 1. Garami (Tatabánya) 2:09, 2. Lőrincz (E. Dózsa) 2:16.5, 3. Fázold (Miskolci Postás) 2:21,5. 4. Tóth (GYESE) 2:28,7, 5. Bognár (GYESE) 2:31.8, 6. Müller (Váci Vízmű) 2:39,3, 7. Kovács (Ózd) 2:47,1. 200 m-es női gyors: 1. Lázár R. (Eger) 2:28, 2. Bélák (Tatabánya) 2:40,2, 3. Kovács (Miskolc) 2:48, 4. Haris (Vác) 2:54,2, 5. Kaposvári (Ózd) 2:55,9, 6. Horváth (GYESE) 2:56,8, 7. Bacsó (GYESE) 2:59. 200 m-es férfi pillangó: 1. Sim- kó (Eger) 2:21,4, 2. Garami (Tatabánya) 2:33,6. 3. Virágh (GYESE) 2:35,1, 4. Fázoid (Miskolc) 3:01.1, 5. Török (GYESE) 3:04,5, 6. Vízkelethi (Vác) 3:22,8, 7. Kovács (Vác) 3:33,6. 200 m-es női mell: 1. Nagy (Eger) 3:03,6, 2. Kiss (Tatabánya) 3:11,7. 3. Haris (Vác) 3:17,1. 4. Bódi (GYESE) 3:22',7, 5. Kovács (Miskolc) 3:23,6, 6. Kaposvári (Ózd) 3:25,6, 7. Havasi (Ózd) 3:48,1. 200 m-es férfi mell: l. Lőrincz (Eger) 2:43,2, 2. Vojvoda (Tatabánya) 2:53,5, 3. Kovács (Miskolc) 2:56.6, 4. Tóth (GYESE) 2:58.1, 5. Vaszkó (GYESE) 3:05. 6. Haris (Vác) 3:12,4, 7. Székely (Vác) 3:23,9. A jól sikerült versenyt a gyöngyösi városi úszószövetség rendezte. Asztalitenisz A Siroki Vasas ez évben is megrendezte hagyományos április 4-i ünnepi asztalitenisz-versenyét. A versenyen kiemelkedően szerepeltek az Egri Vörös Meteor női és az Egri Ko- lacskovszky SE férfi sportolói. Eredmények. Férfi csapat: 1. Egri Kolacskovszky I. (Sonkádi dr., Román), 2. Egri Kolacskovsz- ky II. (Estefán dr., Kovács), 3. Siroki Vasas I. (Paláncz, Hart). Női csapat: 1. Egri Vörös Metor (Mészáros, dr. Ruttkayné), 2. Füzesabonyi Az autós Mátra Kupa végeredményei A verseny egyik kocsija, az 1500-as Polski Fiat rajtra kész. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére országos meghívásos Mátra Kupa autós túr&verseoyt rendeztek megyénkben. A versenyre 63 gépkocsival neveztek be és indutak el. A kijelölt útvonal mellett véeig nagy érdeklődéssel ügyelték a versenyt az autósportot kedvelők. Eredmények: I. kategória, 600 köbcentiig: 1. szulágvi—Hannos (Bp. Volán), 2. Pénzes—Bánkűti (Bp. Spartacus), 3. Zaja—Bárt- házi (Miskolci AFIT), valameny- nyien Trabant gépkocsival. II. kategória 1000 köbcentiig: 1. Bánkúti—Dr. Horváth (Bp. Hungarocamion) Skoda, 2. Gárdonyi—Máté (Egri Volán) Fiat 850-es, 3. Berecz—Nagy J. (Hfri-i Húsipari V.) Wartburg gépkocsival. III. kategória, 1300 köbcentiig: 1. Füleki—Fehér (Gyöngyösi Autóklub), 2. Lengyel—Síiki (EK). 3. Sárközy—Berkes (Bp, Spartacus) valamennyien Zsiguli gépkocsival. IV. kategória, 1300 köbcenti felett: 1. Urbán—Baklarz (Gyöngyösi Autóklub). P. Fiat 125, 2. Fülöp—Skoda (EK) P. Fiat 125. 3. Dudás—Szigeti (EK) Renault 16 gépkocsival. A Mátra Kupa túraverseny abszolút győztese a Szulágyi—Hannos (Bp. Volán) páros lett, és elnyerték egy évi időtartamra a díszes Mátra Kupa vándorserleges» Vasas (Nagy, Krisztiák). Férfi egyéni: 1. Dr. Estefán Géza (Egri Kol acsko vszky), 2. Paláncz Péter (Siroki Vasas), 3. Román Péter (Egri Kolacskovszky). Női egyéni: 1. Mészáros Agnes (Egri VM), 2. dr. Ruttkay Vil- mosné (Egri VM). Vegyespáros: 1. dr Sonkádi—Mészáros, 2. dr Estefán—Ruttkayné, 3. Paláncz—Kun. A sport egyesül etek közötti pontversenyt az Egri Kolacskovszky SE nyerte, így egy évre a kupa védője lett. ★ Az asztalitenisz NB III. Márton csoportjában lezajlott az ötödik forduló is. Ennek során a Magyar Nemzeti Bank elvesztette veretlenséget, így most már csak az Egri Kolacskovszky férfi csapata veretlen a mezőnyben. Sírok—MÄV HAC 9:7 Győzött: Palácz 4, Hart 3, Feit 2, ill. dr. Fülöp 3, Szabó 2, Máté 1, Telekes 1. Egri Kolacskovszky SE— Pénzverő SE 14:2 Győzött: dr. Estefán 4, Kovács 4, dr. Sonkádi 3, Román 3, Krausz 1. ill. Harsány! 1, A bajnokság állása: 1. E. Kolacsk. 5 4 1 0 54:26 9 2. Siroki V. 5 3 1 1 51:29 7 3. Misk. Spart. 5 3 1 1 50:30 7 4. MNB 5 3 1 1 47:33 7 5. Medicor 5 3 — 2 44:36 6 6. MÁV HAC 5 3 — 2 40:40 6 7. Gödöllői V. 5 2 — 3 33:47 4 8. D. 4. Drótm. 5 1 — 4 40 :40 2 9. Pénzv. SE 5 1 — 4 25:55 2 19. Salsót. Sp. 5 — 5 IBM — k