Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-15 / 87. szám
két egri «■ ulánpőtlá* válogatottban üzocMilia utaztak a teniszezők Ma indul a Ferihegyi repülőtérről a 20 éven aluli teniszezők négy magyar képviselője, hogy részt vegyen a Szocsiban sorra kerülő nemzetközi viadalon. A nemzetközi mérkőzéssorozaton az NDK, Lengyelország, Bulgária, Románia, Csehszlovákia, Kuba, a Szovjetunió, valamint hazánk utánpótlás válogatottja vesz részt. Megyénk teniszsportjának, s annak a nagy fejlődésnek, amely az utóbbi években következett be — különös tekintettel az Egri Dózsa női teniszcsapatában — méltó elismerése, hogy Magyar- országot a húszéven aluli teniszezők rangos tornáján két egri lány képviseli, a két budapesti fiú mellett.. Az Egri Dózsa serdülő magyar bajnoka, Permay Eszter mar nem egyszer hívta fel a figyelmet magára, rendkívül céltudatos, a modern tenisz legjobb elemeit felvonultató játékával. Tehetsége, lelkiismeretessége, akaratereje juttatta el a 17-én Szocsiban kezdődő nemzetközi versenysorozatra, amely úgy véljük, csupán egyetlen lépcsőfok — jelentős és nagyon fontos állomás — Permay sportpályafutásában, A mások egri lány Túri Zsuzsa, aki a Dózsa NB I. B-be került „tini” csapatának legfiatalabb tagja. Legfőbb tulajdonságai közé tartozik a Labdabiztonság és korát meghazudtoló taktikai érzék. Az utánpótlás válogatottal Számán Ágostonná, az Egri Dózsa női csapatának edzője utazott a nemzetközi tornára. Ez a fontos megbízatás egyben azt is jelenti, hogy országosan is jelentős elismerésben részesült az a munka, amelyet Szémanné hosz- szú évek óta végez a Dózsa teniszszakosztályában. Neki köszönhető, hogy ma már nem lehet számításon kívül hagyni az egri lányokat a rangos hazai versenyeken, s úgy tűnik, megnyílt a lehetőség arra. hogy nemzetközileg is ismertté váljon a Dózsa teniszezőinek munkája. Felszabadulási mérföld — Hatvanban Vtban m cét feM. (Fotó: Szabó Sándor) Felszabadulásunk 90. évfordulójának tiszteletére — a többi között — 1945 méter, felszabadulási mérföld lefutáséval készültek a hatvani fiatalok. A KISZ-bizottság, a városi sportfel ügy el őség által rendezett akcióra a Zagyva parton került sor. 300 KISZ-fiatai gyülekezett a konzervgyár előtti területen — igen sok „szurkoló” kíséretében. Ott voltak az indulók között a váróéi KlSZ-bizottság és a sportcélügyelőség vezetői és munkatársai is, s a fiatalokkal együtt vágtak a távnak. Lelkes biztatás közepette együtt teljesítették a felszabadulási mérföldet a KlSZ-esekkel, akik >*Aéls-zámmal indultak a Bajza gimnázium, a - Jc&sga&d«vág* szakkt*-. zépiskola, valamint a szakmunkásképző intézet növendékei. A távolságot mind. a. &($ induló végigfutotta, s valarnens^^ fiii«senérkezett, meg a colhoz, a Mü. M. 2Í3-as számú szakmunkásképző intézethez. Kosárlabda Hazásis: felszabadulásának 30, évfordulója tiszteletére nemzetközi flú és lány kosárlabda tornát rendezett a megyi KlSZ-bizott- ság, a Heves megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya és a Heves megyei Testnevelési és Sporthivatal. A színvonalas mér- közéssorozaton szép egri sikerek születtek: a lányoknál a Volán, a fiúknál a GM. Szakközépiskola csapatai bizonyultak a legjobbaknak. Nagy közönségsikert arattak a baráti bolgár Targovlste város együteaei. Részletes eredményeit: Lányok: Egri Volán—Salgótarjáni BTC 61:27 (32:12). Lő: Csirmaz V. — Varga 14— 14, ujetve Páros! 10, Targovlste —Vasas izzó 46:43 (30:19). Epri Volán—Vasas izzó 45:30 (19:11). Ld: Csirmaz V. 15, Varga 14, illetve Laczkő 11. Targovlste—SBTC 54:36 (31:19), Vasas izzó—SBTC 65:35 (38:12), Egri- Volán—Targovlste 79:40 (44:22). Ló: Keresztes 80, Lesó 18. Varga 18, illetve Vaselina 17, Hadkova 10. Végeredmény i 1, Egri volán 3 3 — 186; 97 6 2. Targovlste 3 8 1 140:158 5 3. Vasas Izzó 3 18 138:186 4 4. SBTC 3 — 3 98:180 3 Az egri csapat, tagjai: Csirmaz V., Csirmaz K. Semperger Zs. Lesó B., Dobi E. Káesor M„ Szikla R., Papp K. Keresztes K., Varga I. Edző: Galambos János. Fiúk: Egri GM. Szakközépiskola-Salgótarjáni KSE 86:46 (37:30). Ld: Dobi 19, Lájer 12, illetve Lajgut 10. Targovlste— Vasas Izzó 51:38 (23:20). Targo- viste—SKS E 88:39 (37:19). Egri GM. Szakközépiskola—Vasas Izzó 48:47 (22:27). Ld: Mészáros 21, Dobi, Busák 12—12, illetve Peteki 16. Vasas izzó—SKSE 81:47 (39:16), Egri GM Szakközépiskola— Targovlste 67:53 (34:27). Ló: Dobi 2, Busák 20, Mészáros—Lájer 10—10, Illetve Stefanov 12, Bojilov 10. Végeredmény: 1. Egri GM Sz. 3 3 — 181:146 6 2. Targoviste 3 2 1 186:142 5 3. Vasas Izzó 3 1 2 164:146 4 4. SKSE 3 — 3 132:229 3 Az egri csapat tagjai: Mészáros s.. Németh T.. Barta .1.. Hangrád E. Gál 2, Dobi A., Kovács Cs„ Lájer J. Busák Cs.. Izrael F„ Melieher B. Edző: Csá- nyi Barna. Apci siker Felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére jubileumi természetjáró ügyességi versenyt rendezett Mátraházán, a magaslati edzőtábor Rossz időjárási viszonyok között rendezték meg a füzesabonyi II. számú Általános Iskola udvarán az úttörő-olimpia füzesabonyi járási lóversenyét, ahol hét iskola legjobb légfegyveresei mérték össze tudásukat. A leány győztes Szegedi Cecília jobb eredményt ért el a fiúknál I Eredmények. Lányok: (nyílttrányzekO légpuska 10 lövés 10 méterre): í. Szegedi Cecília (Füzesabony I. sz. is.) 72, 2. Bartók Katalin (Szihalom) 63. 3. ■Bocsi Anikó (Füzesabony II.) 50. Fiúk: 1. Kiss Sándor (Füzesabony H.) 67, 2. Hídvégi Péter (Füzesabony I.) 56, 3. Szabó Zslgmond (Besenyőtelek) 66 körrel. Hídvégi több 0-es találata révén lett a második. A dijakat Petrlk Jánoené. a füzesabonyi járást úttörőelnök* adta át. környékén az SZMT Testnevelési és Sportbizottsága. A versenyen népes mezőny állt rajthoz és összetettben apci siker született, hiszen a nők és a férfiak pontversenyét az Apci Qualitál nyerte meg. Eredmények. N6k: 1. Apci Qualitál (Börzsöny Ágnes, Üti Anna, Kovács Mária 1., Kovács Mária 11.), 2. Egri Kórház (Tóth Dezsőné, Tatai Erzsébet, Horváth Piroska, Borsi Teréz), 3. Gyógyszerész Eger, 4. Mátravidéki Erőmű. 9. Selyp! Csőszerelő, 6. Pető- fibányal Vegyesüzem. Férfiak: 1. Selypl Csőszerelő (Sáros! Károly, Pálinkás Imre, Szálkái László, Pálinkás József), 2. Mátraházi Szanatórium (Guba Pál, Kludák István, Molnár Sándor, Hommer István), 3. Egri Kórház, 4. Selypi Csőszerelő II., 5. Apci Qualitál T., 0. Apci Qualitál II. Összesített pontversenyben: 1. Apci Qualitál, 2. Selypi Csőszerelő, 3. Egri Kórház. 1975. április 9.-én a Gárdonyi Géza Színházban megtartott ajandéksorstegy n y eremény iesyzéke APRÓHIRDETÉS ALLAS Nyeremény neve Érteke Kihúzott s.am 1. Jupiter Tv. 7500,— 1257 2. Szaratov hűtőszekrény 3280,— 734 3. Étkészlet 2864,— 1789 4. Sanyó rádió 2650,— 2671 5. MK—26 magnó 1780,— 3923 6. Nápoly rádió 1940,— 268 7. Nápoly rádió 1940,— 3223 8. Ajándék kosár 500,— 2021 9. Ajándék kosár 500,— 2376 10. Ajándék kosár 500,— 2226 11. Ajándék kosár 500,— 711 12. Ajándék kosár 500,— 710 13. Ajándék kosár 300,— 2385 14. Ajándék kosár 300,— 392 15. Ajándék kosár 300,— 2386 16. Ajándék kosár 300,— 1596 17- Ajándék kosár 300,— 2664 18. AFÉSZ-csowtog 139,— 2000 19. ÁFÉSZ-csomag 252,— 3796 20. ÁFÉSZ-csomog 136,— 2703 21. ÁFÉSZ-csomag 254,50 1454 22. ÁFÉSZ-csomag 161,— 51 23. ÁFÉSZ-csomag 182,90 3001 24. ÁFÉSZ-csomag 234,50 1280 25. ÁFÉSZ-csomag 342,— 3529 26. ÁFÉSZ-csomag 220,— 1938 27. ÁFÉSZ-csomag 207,— 361 28. ÁFÉSZ-csomag 220.— 1714 29. ÁFÉSZ-csomag 226,— 3115 30. ÁFÉSZ-csomag 193,— 2140 31. ÁFÉSZ-csomag 193,— 923 32- ÁFÉSZ-csomag 273,— 974 33. ÁFÉSZ-csomag 170,— 3676 34. ÁFÉSZ-csomag 194,30 379i 35. ÁFÉSZ-csomag 159,70 2969 36. ÁFÉSZ-csomag 184,30 300 37. ÁFÉSZ-csomag 160,70 3106 38. ÁFÉSZ-csomag 273,— 3462 39. ÁFÉSZ-csomag 181,30 2865 40. ÁFÉSZ-csomag 181,30 788 41. ÁFÉSZ-csomag 2*3,— 2061 42. ÁFÉSZ-csomag 255,— 3101 43. ÁFÉSZ-csomag 255,— 1269 44. ÁFÉSZ-csomag 280,— 2609 45. ÁFÉSZ-csomag 277,— 759 46. ÁFÉSZ-csomag 277,— 2171 47- ÁFÉSZ-csomag 223,— 772 48. ÁFÉSZ-csomag 452,— 397 49. ÁFÉSZ-csomag 309,— 1412 50. ÁFÉSZ-csomag 206,— 992 ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET PÁRÁD ÁRUHÁZA Eger, Katona I. «tér 2. PPP TEXTILÉSPAPÍRGYÚJTÓHETEK MÁJUS31-16 A magánszemélyeknek a vételáron felül minden 10 forintértékű textil* vagy papírhulladékért ^ — AJÁfmÉK SORSJEGYET 46 » A főnyeremény: ZSIGULI SZEMÉLYGÉPKOCSI További nyeremények! IBUSZ külföldi utsztsok. SENSOliSOll televíziók, wetemtni több mint 3600 , értékei nyeremény. ÓFíSZ-ek, kistenyésztők, figyelem! Április hó 22-től június 3-ig értékesítésre New- Hampshire fajtájú napos- kakast ajánl fél a Högyé- szeti Állami Gazdaság 2 Ft/db-os egységárért- A gazdaság a megrendeléseket a beérkezések sorrendjében jegyzi elő, az átvétel Időpontját visszaigazoljuk. Cím: Hőgyészeti Állami Gazdaság, ' 7)01 Hőgyész, Tolna megye. Telefon: 22. Ezúton mondunk kOezönétct azoknak, akik BECSET BERN ÁT temetésén részvétükkel osztoztak fájdalmunkban. Gyászoló család MSmSiirnSm Az igri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola azonnali belépésre KERES egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező épületgépészt, csoportvezetői beosztásba, valamint takarítónőket (4 órás munkaidőre is.) Jelentkezni lehet a Főiskola Gazdasági Igazgatóságán. FELVESZÜNK Balaton északi partján lévő üdülőnkbe májustól októberig képesített könyvelőt, képesített szakácsokat, önálló főzönöket, beszerzőt S épkoesival ren- elkezők előnyben, takarítónőket, konyhalanyokat. felszolgálókat, éjjeliőrt. Elhelyezés, étkezés, munkaruha biztosított, munkaidő a vendéglátóiparban érvényben lévő rendelet szerint, bérezés kollektív szerződés és megállapodás alapján. Jelentkezés: írásban, szakmai képzettség, gyakorlat megjelöléssel, fizetési igénnyel „Üdülő 5712” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe, Budapest. Füzesabonyi telepünkre TAKARÍTÓ. NOT felveszünk. Kon. fekció Szövetkezet, Füzesabony, SzUudmi út 14. ICŰsudd ügyintézésben jártas, érettségizett női munkaerőt FELVESZÜNK Gépírni tudók előnyben. Jelentkezés. Egri Cipőipari Szövetkezet. Dobó tér f. 43. Előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére lő éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek. «Mívűidnek. Felvételre keresünk továbbá i* éven felüli hői es férfi segea- munkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk, Bő. vebb tójékö/.t#» ttot lévőiben adunk. Levélcím: Pamuttextilm ű- vek Budai Gyára Munkaerőgazd ál- köfláá. 1667 Budapest, Póstafiők 43. Rajzoló és vSgö SZ\BAS20K.V1 j FELVESZÜNK FÜZESABONYI »ABA5ZA- | HUNÉRA. i Jelentkezés: Konfekció Szövetkezet, füzesabonyi üzeme Füzesabony, bzihalitti u. 14., vagy Konfekció Szövetkezet. Budapest, XIII.. Lehel üt 14. Több éves gyakorlattal rendelkező GYORS- GÉPÍRÓT, közgazdasági érettségivel és középfokú munkaügyi képesítéssel MUNKAÜGYI KLÓ ADÓT, gépésztechnikus vagy üzemmérnök képzettséggel beruházási ELŐADÓT FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet: AGRIA BÚTORGYÁR. Eger, Knézich K. 36. ; személyzeti veze- I tőnél. Füzesabonyi és mezőkeresztes» konfekció-üzemünkbe ruhaipart technikusi képzettséggel férfiszabó szakma tanműhelyt oktatására iparitami- 1 ó-oktatót felveszünk. Jelentke- v.t* eddigi működés megjelölésévé». Konfekció Szövetkezet. Budapest. xm.. Lehel u. w. Vízvezeték-szerelőt, kőművest, raktári segédmunkást, szállítókat. máglyáikat, női segédmunkásokat FELVESZÜNK. BÜBlV VII. se. gye, Eger, Fais* köttt ú. T. sfc. INGATLAN J/főriosbéJi 3 eaobás komfortos kénes családi Házamat el* Cágrélhém 1—2 szobás komfortos egri társasházi vagy szövetkezeti lakásén. „Minden megoldás éfaekél 119” jeligére az egri hirdetőbe. Két ée (atazobá» fSTP öröklakás Fgri ÁFÉSZ EJJELIOtCI azonnali belépéssel ALKALMAZ. Jelentkezés személyesen, Eger. Dobó tér 8. sz. Kér. főosztályon. azonnal beköltözhetően eladó. . Garanciális' jeligére az egri hirdetőbe. _ Főiskolás fiam részére szeptember 1-tol modern fűtésű albérleti szobai keresek fürdőszoba használattal. Leveleket dr. Gyerke.--. Zsuzsa U12 Budapest, Hegy- alja ut 52. . .150 n-ölön lévő családi ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni Eger (Felnemet) Borsod Ut 1 ~ Eger központjában (Mecset utca 6.) komfort nélküli alápincézett családi ház beiárattól balra eladó. Beköltözhető. Érdeklődni: Gönczy , Lajos Petőfi utca 2. Üzletnek, műhely- nek is alkalmas. _ Vécsen, nagy méretű 2 szobás családi ház 300 négyszögöl kerttel. Olcsón eiado. Érdeklődni lehet Vidrúczki Barnáne. Vécs. Táncsics Út 25. Eladó 3 szoba összkomfortos öröklakás. Eger, Petőfi u. 5/a. I. em. 6. dr. Papp József né. _____ ~ ~Családi ház azonnal beköltözhetően . eladó. Eger, K1a- völgy út 84. Érdeklődni^ 16 órától. ' 2 szoba, 2 konyha, előszoba, speizes hazamat elcserélném tanácsi másfél szobás lakásra. Eger, Gárdonyi út 37. Rózsaszentmárton. Kilián Gy. u. 7. alatt kétszobás komfortos ház azon- nal beköltözhetően eladó. Hanicz Mihály. JARMO Műszaki ' vizsgázott CU-s nagykerekú Wartburg 27 1)00 Ftért eladó. Kctszeme- lyes gumicsónak eladó. Eger, Újsor u4L____________________ P ríma állapotba» 150-es MZ motorkerékpár Igényesnek eladó. Füzesabony, Hunyadi út 7._______ 4 07-es Moszkvics bontásra is eladó. Eger. Rákóczi_Ut 57. 4 07-es Moszkvics alkatrészek eladók. Gyöngyös, Petőfi u. 45/3. Jő állapotban lévő IB 75-68 rendszámú Trabant L. eladó. Takács Bernjén, Széchenyi üt 71. Érdeklődni egésznap^ Jó állapotban lévő 125-ös Mz motorke- - 1-ékpár eladó. Érdeklődni Eger. Makiári út 163. du. 16 h-tói. ______ P Ú Fiát 1590 riadó. Eger. Liget út 2. Érdeklődni 17 óra után. VEGYES 3 m fehér marabutöll eladó. Érdeklődni 17 h-tól Éger. Cifrakapu (régi) út 80.____________________ G áztűzhely H kg palackkal , eladó., Eger. Váci M. út 44. Eladó egy előliasú Üi«5ö. ebben a hónapban ellik. Felső- tárkény, Rákóczi út 180.___________________ , G áztűzhely palack- • kai é.q olajos hordó eladó, Eger. Kodály üt, 4.. X. emelet.__ B etonkeverő olcsón eladó. Atldomaktálya, Széchenyi ut, 30.__ ~ 0O W Marsai hangerősítő hangfallal eladó, Eger, Nagyváradi U. 3. HAZASSAG 43 éves 175 cm magáé. elvált szakmunkás férfi meg ismerkedne haz^ság Céljából 35—4 Ö éves korig hozzáillő növel. Fényképes leveleket kérek. ;(Egészségügyi dolgozó előnyben" jeligére az egri hirdetőbe. 64 éves özvegyem- h«r megismerkedne korban fcOz&áiUe nő- **ei Házasság céljából . Eöikó-s van. ..Kölcsönös megbecsülés” jeligére u egri hirdetőt»* 1 1 Hirdesse» a Népújságban!