Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-11 / 84. szám
A kommenciótól a szövetkezetig (lit.) A jóiét forrása: a szövetkezet... — Csak azt sajnálom, hogy megöregedtem. Most lett volna jó születni, mert ma már itt, a mi szövetkezetünkben is megtalálja mindenki a számítását. Igen sokan elérik * 80 ezer forintos éves jövedelmet is — mondja Kovács Antal bácsi Andomak- tályán, akinek egész gyermekkorára és ifjú életére — sok-sok falubelijéhez hasonlóan — a summásélet jutott Most, az utóbbi évtizedek szép emlékein merengve mondja, hogy kár megöregedni. .. — Van egy kis saját szőlőm, 600 négyszögöl. Egész nyáron benne vagyok. Sőt, kora tavasszal, még télen kezdem a metszést és őszig, a szüret befejezéséig mindig tudok benne mit csinálni. Télen meg fel-feljárok a pincébe borás skodni, meg-meg- kóstolni az új bort.. — A munka gondjain, örömein kívül mi volt a legnagyobb élménye Antal bácsinak? — A tenger. Ab Adria. Jártam egy külföldi körúton a szövetkezet autóbuszával... Kirándulás a tengerpartra, külföldi körutazás. Mindez az andom aktályai termelőszövetkezet tagjai számára már évről évre ismétlődő dolog. Nem is beszélve a jeles hazai kirándulóhelyek, fürdők gyakori, rendszeres felkereséséről. — Én először Moszkvában, Leningrad ban jártam — mondja Bőgős Lajosné, aki egyike a szövetkezet legszorgalmasabb, legtörekvőbb asz- szonyainak. — Nagyon emlékezetes, szép élmény volt. Repülőgéppel mentünk, tíz napig voltunk kint. — Merre járt még? — Azután Csehszlovákiába mentem a saját autóbuszunkkal, jártunk Jugoszláviában, Ausztriában és Olaszországban. Az Adriai-tenger, Becs és Velence örök, szép emlék marad. 1974 nyarán újra kint voltam az Adrián egy hétig, sőt Csehszlovákiában is jártam azóta ismét szövetkezetünk költségén, jó munkám jutalmául... — Csókolom; anyu, beugrók kicsit Egerbe — toppan be Bögösné 24 éves fia a családi ház kerti bejáró ajtaján, a szépen berendezett, tágas előszobába, ahol édesanyjával beszélgetünk. — Jól van, kisfiam, de nézz már utána, hogyan halad az építkezés — pár perc múlva már kattan a szép új Polski Fiat ajtaja, s a fiú már robog is... Édesanyja elmondja, hogy előbb a kocsit vették meg, majd egy két és fél szobás egri öröklakásra fizettek be a fiuknak. — Ott fog lakni a lányom ts, az egri Lajosvárosban. Ö már családos, van egy négyéves kislányuk, meg az aranyos kis Zolikánk, aki még csak egyéves. Szomszédok lesznek így a gyerekek Egerben. Egyforma lakásra fizettünk be nekik, de nyugodtan mondhatom, meg is érdemlik. Minden évben igen sokat segítettek a klvállalt közös szőlő munkáiban. Sőt, a fiam már kisgyermek korában ott dolgozott velem a téeszben, Vitakörök figyelmébe A rádió a hetekben több műsorban foglalkozik a kongresszusi határozatok végrehajtásával. Április 16-án Kongresszusi küldöttek voltak címmel sugározzák Rádai Eszter riportját. Április 14— 19-ig a Falurádió „Élelmiszeriparunk lépéshátrányban” címmel ad műsort. Zeley László szerkesztő Hermann Istvánnal, Ágh Attilával és Sziklai Lászlóval beszélget. Breitner Miklós azt vizsgálja, miből tevődik össze és mekkora a nemzeti vagyon? Kelemen Kata az „Üzemi demokrácia lépcsői”-ről készített műsorát április 24-én hallhatják. QMMMi- üsMfe -U» vezette a lovat, amikor eke- kapáztunk a kukoricában. Együtt kerestük a pénzt. És az is igaz, hogy szépen keresünk. Azóta — már ötödik éve — különösen, mióta ez a kivállalásos lehetőség van. — Mennyit vállalt ki az elmúlt években? — Az első évben nyolc holdat, s 46 ezer forintot kerestünk, aztán 13—14 holdat dolgoztunk meg, s 70— 72 ezer forint jövedelmet hozott. Tavaly már 19 holdat vállaltam, s körülbelül hétnyolcezer munkaórát dolgoztam a férjem, a gyerekeim, meg a vöm segítségével és 86 ezer forint lett a kereset. Ezekből a pénzekből fizettük be a két öröklakást, s vettük az autót is. Igaz, elsősorban én járok a szőlőbe, de ők is nagyon sokat segítenek. — Csak egyedül tagja a szövetkezetnek a családból? — Igen. A férjem Egerben, a cipészszövetkezetben dolgozik, a fiam lakatos a MEZŐGÉP egri üzemében, a vöm pedig kőműves, szintén Egerben dolgozik, a pince- gazdaság javítórészlegében. A kislányom meg Zolikával itthon maradt. Egyébként a Szilágyi Gimnáziumban érettségizett Egerben, mielőtt férjhez ment. — Ezek szerint a téesz a család jövedelmének legfőbb forrása? — Igen, hiszen nemcsak az a bizonyos 70—80 ezer forint jön össze évente, a háztáji szőlőből is szép jövedelmünk van már most is. Közel ezer tőkét telepített a szövetkezet, s a költségét öt év alatt tőr- 1 észtjük. Kezd termőre fordulni: 1973-ban is hozott már vagy 10—12 ezer forint hasznot, de ez egy-hét éven belül több mint a duplájára nő majd, amikor teljesen termőre fordulnak a tőkék. Egyébként ez a szőlő is ugyanolyan korszerű, kordonos, mint a közös nagyüzemi táblák ültetvénye. A növényvédelmet ebben is a szövetkezet földi gépei, valamint a repülőgép végzi. Az év végén ezt a költséget levonják a keresetemből. — Ezek szerint érdemes lesz a fiatalok közül is valakinek belépnie a szövetkezetbeí hogy ez a szép családi jövedelem folytonosan meg- maradiov. a későbbi években, évtizedekben is... — Igen, valakinek feltétlenül folytatnia kell a családból a munkát a téeszben, ha én már nyugdíjba megyek. Azt hiszem, hogy ez a fiam lesz. Amennyit Egerben fizetnek neki, annyit a termelőszövetkezet központi műhelyében is megkeres. Mégpedig ugyanolyan korszerű körülmények között, mint a városban, mert tavaly készült el a műhely központi fűtése, hideg-meleg vizes fürdővel, öltözővel. — És a város? Mi lesz az egri lakással? — Közel van, s ha megnősül és ott laknak is néhány évig, az autóval 10—15 pere alatt megteszi az utat Egerbe és vissza. Ezt már nekik kell majd eldönteniük. Itthon is lakhatnak, a fiam mindig is szerette a kertészkedést, meg ezt a jó csendes falusi házat. Elférni elférünk, hiszen négy szobás, kétkony- hás ez a családi ház. Az egri meg jó lesz arra, hogy néha- néha bemegyünk szórakozni, kikapcsolódni a városba, s egyben a lányomékat is meglátogatjuk. Később pedig kell az ő gyermekeiknek... A lakás, a ház valóban csendes, jó levegőjű környezetben áll Andomaktályán az Eger-patakhoz közel, az Alkotmány u. 23. szám alatt. És nemcsak tágas, kényelmes, de minden helyisége ízlésesen kifestve, berendezve új bútorokkal. A 180 négyszögöles porta is csinos, rendezett. Rózsafák, járda, néhány gyümölcsfa, szőlőlugas, s különálló kis épületben a garázs. Mindezekhez még kint a szőlőhegyen egy pince is a család vagyonához tartozik. — Nem is tagadom, valóban jól élünk, mindenünk van. És ami külön szerencse és öröm: az egészségével sincs egyelőre senkinek baja a családban. Ezt a jólétet viszont itt a szövetkezetben alapoztuk meg hosszú éveken keresztül. Én, de az apám és az asszonytestvérem, Bak Jánosné. is a megalakulásakor beléptünk a téeszbe és hűségesen kitartottunk azóta is mellette. — Ma már nyugodtan mondhatjuk: megérte... Vége. Falud! Sándor 20.05: József Attila szavalóverseny A döntő közvetítése a kaposvári Latinka Sándor Művelődési központból. Több ezer versmondó közül került különböző szintű vetélkedő után a kaposvári döntőbe a 19 versenyző. A középdöntők 8 legjobbját már láthatta a közönség, a televízió közvetítésében. — Az egyéni versenyzőkön kívül három tagú csapatok is indultak a József Attila szavalóversenyben — mondja Hars György szerkesztő —, s mindaddig csapatként szerepeltek, amíg mind a három tagjuk továbbjutott (ha kevesebb — akkor a csapattagok egyénileg versenyeztek tovább). A középdöntőbe 26 csapat jutott be és fele díjat is nyert. A döntőben 19 egyéni versenyző, illetve 13 csoport „mérkőzik”. De ezúttal csak a sorrend változik —, mert ők mindannyian megnyerték már a díjat, a szász-svájci utazást. ' A csapatok közül a kalocsai irodalmi kör mindhárom versenyzője a döntőben van, 2—2 versenyzővel vesz részt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, az egri irodalmi színpad és a pest- erzsébeti Csili csapata. A döntő műsorában minden versenyző egy-egy verset szaval, majd interjúk következnek a csapatok felkészítőivel, népművelőkkel, tanárokkal — s a szavalóverseny vendégeivel. ,Rajzolok egy házat, — egy csodaszépet”(Foto: Puskás Anikó.) Egri vendégkönyv Ketten, Targovistéből Jó másfél éve, a targovistei megyei művelődési központban hallottam őket először. A kilencvenhárom tagú vegyes kar színvonalas műsorát szűnni nem akaró tapssal méltatta a magyar közönség. Mindez nem új barátainknak járó udvariassági gesztus volt, hanem spontán fakadó, őszinte elismerés a nem mindennapi élményért. Elfeledtük a közel kétnapos utazás fáradalmait, s átadtuk magunkat a zene, a dal nyelvi korlátokat nem ismerő, határokat, távolságokat áthidaló varázslatának. S ők énekeltek, felidézve a bolgár nép múltját, a török hódoltság keserűségét, a földesurak eilend harc epizódjait, s a jelen, a szocialista építőmunka magasztosságát. Másfél év után — az Egri Szimfonikus Zenekar látogatásának viszonzásaként — megyénkbe érkezett a jó nevű, nagy múltú kórus, hogy ízelítőt adjon tudásából,' képességeiből, s megismertesse szűkebb pátriánk lakosságával a baráti nép dalkincsének értékeit. Sztojan Sztanev művészeti vezető így mutatja be a Bul- gária-szerte ismert csoportot: — Az együttes 1898-ban alakult Az időpont nem véletlen, hiszen a török hódítók kiűzését követő években nagyarányú kulturális fellendülés bontakozott ki országszerte: népünk, a haladó szellemű értelmiség vezetésével, gyorsan fel akarta számolni a több évszázados elmaradottságot. Ez a nemes ihletésű buzgalom szép eredményekkel büszkélkedhetett. A Targovisté- ben született énekkarhoz lelkesen csatlakoztak a munkás- és parasztfiatalok. Ez az aktivitás sosem lankadt. A heti két próbával járó elfoglaltságot mindenki vállalja: senki sem marad el a foglalkozásokról, s mindenki megbirkózik a felkészülés nehézségeivel. A gárdát nemcsak megyénkben ismerik, szereti a hazai közönség, s értékeli a kritika is. 1969-ben a Ruszéban rendezett harmadik országos kórusfesztiválon ezüstplakettet szereztünk, 1974-ben, Várnában arany fokozatú minősítést értünk el. Többször jártunk külföldön: felléptünk Ogyesszában, Le- ningrádban, Belgrádban is. A Heves megyei bemutatkozástól sokat várunk, hiszen a sikeres szereplés hozzájárul ahhoz, hogy baráti, testvéri kapcsolataink még szorosabbá váljanak. Koszta Petrov karmester hosszú évekig a sumeni tanárképző főiskolán tanított, az ének és a zene szerete- tére nevelve a leendő pedagógusokat. Három éve mondott búcsút a katedrának, s azóta dirigálja a csoportot, amelynek repertoárja folyvást gyarapszik: __ Ápoljuk kulturális hagyományainkat, megismertetve a ma ifjúságával a múlt rangos örökségét- Jé érzés elmondani, hogy fiataljaink szívesen hallgatják műsorainkat. Ez biztosíték a jövőre. Nem lesz baj az utánpótlással, hiszen egyre több dalkedvelő jelentkezik nálunk, kéri felvételét a kórusba. Nem feledkezünk meg a szocialista országok rangos zenei alkotásaink tolmácsolásáról sem. Magyar műveket mindig szívesen mutattunk be. Annál is inkább, mert a bolgár közönség nagy tetszéssel fogadta őket. Ennek két oka van. Az egyik a közös történelmi múlt, a másik a magas színvonal. Népünk emlékezete máig is frissen őrizte azoknak a- harcoknak az emlékét, ame- . lyeket együttesen vívtunk a nemzeti létünket, az önállóságunkat fenyegető török ellen. Sumeni létemre tisztelettel adózom Kossuth Lajos nagyságának. Igen sokra értékeljük a száműzött, az emigrációba kényszerült honvédtisztek kulturális tevékenységét, azt a szerepet, amelyet a bolgár zenei élet fejlesztésében betöltötték. Az önök népzenéjét, kórusműveit minden zeneszerető nép kedveli, s nemzetközi fesztiváljaik számos érdeklődőt vonzanak. 1968-ban jártam először Magyarországon, akkor a debreceni seregszemlére érkeztem főiskolai énekkarommal együtt. Emlékezetes út volt, hiszen felmérhettem. mit tudnak, mire képesek magyar kollégáim. Ezért várom izgalommal a Heves megyei bemutatkozást. Remélem, Kodály Esti dalát, Balázs Árpád Reggeli köszöntőjét sikerül úgy előadni, hogy hűek maradunk a szerzők szelleméhez, s hat majd a dal határokat nem ismerő varázslata. Í gy történte (pécsi) í. Ezt a nevet a hitleristák sokat emlegették, amikor Le- ningrádnál és Odesszánál, Szevasztopolnál és Novorosz- szijszknál a válságos pillanatokban a tengerészgyalogosok rohamra indultak és „nem estek hasra a golyó előtt.” Es aprították, ahol érték az állig felfegyverzett és túlerőben levő fasisztákat. Jakov Pugacsov ínséges esztendőben, 1921-ben született. Szülőhelye távol esett az északi és a déli tengerektől, i Brjanszk vidékén egy kis faluban, Verescsakiban látta meg a napvilágot. „A kollektivizálódás előtt — írja fivére, Iván Pavlo- vics — szegényesen éltünk, de aztán évről évre javulni kezdett az életünk. Én és Jakov a kolhoz jószágát legeltettük. Harminckilencben fivérem Leningrádba utazott, egy év múlva pedig tizenkilenc éves fejjel önként bevonult katonának. Én már korábban magamra öltöttem a katonai mundért. A honvédő háború kitörésekor már mind a ketten katonák voltunk. Fivérem kezdetben a Távol-Keleten szolgált, én meg Nyugaton, Grodno városában. Leveleztünk egymással. Amikor kitört a háború, P. N. Barannyikov: Nevek a% emlékműn mozgósították. Édesanyánk egyedül maradt otthon. Jakov kivételével mindnyájan hazatértünk a frontról. Fogalmunk sem volt, hogy hol esett el középső fivérünk... Iván Pavlovi cs Pugacsov.” A Felszabadulási Emlékművön ezt olvashatjuk: Pugacsov J. P. g. hadnagy. A szovjet honvédelmi minisztérium tiszti állomány veszteségét nyilvántartó osztályán ilyen adatok szerepelnek: Jakov Pavlovi cs Pugacsov. született 1921-ben, hadnagy, a 83. önálló tengerész lövész- dandár (akkoriban valószínűleg a 18. gárda hadtesthez tartozott — P. B.) tizenhatodik önálló tengerészgyalogos zászlóalj híradószakasz parancsnoka, SZKP- tag, elesett 1944. december 28-án) eredetileg azt írták be. hogy decemberben nyomtalanul eltűnt, de aztán hivatalosan korrigálták) és BudapesDokument-írás A kitüntetési osztályon őrzött kartonlapokról megtudhatjuk, hogy 1943. március 22-én még mint telefonos közlegényt a Bátorságért érdeméremmel tüntették ki, halála után pedig a Honvédő Háború Érdemrend II. fokozatával. Ilyen volt a csíkos trikós pásztor, aki életét áldozta a magyar nép boldogságáért. A Felszabadulási Emlékművön Jakov Pugacsov neve mellett ez olvasható: Zloj Sz. A. g. hadnagy. Ugyanannak a tengerészgyalogos zászlóaljnak a lövészszakasz parancsnoka három nappal korábban esett el, mint Pugacsov: december 25-én. Mind a ketten Kelen- földön haltak hősi halált délre attól a Gellérthegytől, amelyen nevük az emlékműre van vésve. Decemberben? De hiszen abban az időben még a hitlerista csapatok voltak Kelenfölden! Igaz, de a tengerészgyalogsiig desszanlalakulat, s azok voltak nk a Ikina-nartrtn ka ““ • AJ w—-C.., A feliraton a második iniciálé, az „A” téves. Az elesett tisztek között még egy ilyen nevű nincs (nemcsak Magyarországon, de sehol.) Zloj gárdahadnagyot, aki először Komszomol-tag, majd párttagjelölt volt, s aki a Donyeck-területen született, Sztyepán Lukjanovicsnak hívták (vagy Lukicsnak, ahogy az néhány dokumentumban olvasható.) Huszonkilenc éves korában esett el a csatatéren. Bátor, félelmet nem ismerő harcos volt, de mellét nem díszítették érdemrendek. A Vörös Csillaggal negyvennégy szeptemberében tüntették ki. Éppen hadikórházban feküdt akkor, s a kitüntetést nem adták át neki. Még akkor sem sikerült átnyújtani neki, amikor visszatért a csapattestéhez: nyomban harcba kellett indulnia. A kitüntetési osztály kartonján ez a megjegyzés áll: megsebesült, a kitüntetést nem kapta meg. Később, szító parancsnokságon ezt írták: a kitüntetettet nem sikerült megtalálni, hozzátartozói nincsenek”. A második érdemrendet, a Bogdán Hmelnyickij III. fokozatát Sz. L. Zloj már halála után kapta meg. MASENYKA TRAGÉDIÁJA. „Bátor, vidám tekintet, férfiasán rövidre nyírott haj. Marija Szemjonovna Batra- kovának hívták. Mi, gyerekek, már az első napokban megszerettük, később pedig büszkék lettünk rá. A többi osztály tanulói irigyeltek bennünket... Mindez harmincnyolcban történt i.. A mi tanítónőnk pilóta .. I Gyakran kértük, meséljen nekünk repüléseiről, a repülőgépekről és ejtőernyőkről... Mindig elmentünk megnézni, amikor tanítónőnk repült és ejtőemyőugrást végzett... Emlékszem, amikor hazamentem, „tanítónénit” játszottam. Mindenben szerettem volna Marija Szémjonovná- ra hasonlítani. Ez az álmom, mindig újra meg újra visz- szatért, és íme, most tanítónő vagyok ugyanabban az iskolában, ahol valamikor tanultam, s ahol Marija Szemjonovna tanított”.
