Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-30 / 100. szám

\ Köszönet az áldozatkész munkáért Az egri 11-es számú kór­ház belgyógyászati es sebé­szeti osztályán töltött 43 nap alatt volt alkalmam meg­győződni az egészségügyi dolgozók fáradságot nem is­merő. áldozatos, a betegek egészségének visszaadását, életünket megmenteni akaró 6zép, de nehéz munkájáról. Azt hiszem, hogy volt beteg­társaim túlnyomó többségé­nek nevében is csak dicsérő szavakkal tudok emlékezni, visszagondolni a kórházban töltött napjainkra. Mindany- nyiunknak, nem túlzók ha ezt mondom, az egész társa­dalomnak, a társadalom min­den tagjának tudnia kell, hogy mennyire felelősségtel­jes az egészségügyi dolgozók mu nká ja. Természetesen nem feledkezhetünk meg és di­cséret Illeti a kórház vala­mennyi orvosának áldozatos, fáradságot nem ismerő, a be­tegek életéért küzdő munká­ját ist Országunk anyagi ere­jéhez mérten nagyobb anya­gi és erkölcsi elismerésben kell részesíteni minél több egészségügyi dolgozót, bele­értve az orvosokat is. Meg­ítélésem szerint számos egészségügyi dolgozó, elsősor­ban a végzős nővérek, amely felelősségteljes és fáradságos, nincs megfelelően dotálva. Ismételten köszönöm a nő­vérek. az asszisztensek, a mű­tősök és az orvosok fáradsá­got nem ismerő, felelősség- teljes munkáját. Szecskó János Egerszalók Ki az úr, ha nem én! v Érdekes, de elszomorító eset tanúja voltam szomba­ton délután Füzesabonyban. Köztudott, hogy a hét végi vasúti és autóbuszjáratok zsúfoltak, mindenki igyek­szik haza a munkából a csa­ládjához. Április 19-én is ez történt. A menetrend szerint 14 órakor Füzesabonyból in­duló, Heves felé közlekedő GC-07-20 rendszámú autó­busz személyzetéről szólnék néhány szót. Az ebben az időben indu­ló járatnál kialakult az a gyakorlat, hogy a Dormándra utazókat nem veszik fel, Miről álmodik a lány? Erről énekeltek slágert a harmincas években. Akkor mesebeli vőlegényről álmo­dott a lány. És most? A rádió külföldi táncdal- énekesek slágereit rögzítet­te. Ilonka behunyt szemmel hallgatta Ben Holmes éne­két. Szerelmes volt az an­gol énekes hangjába. Ben Holmes volt az álma, férfi­ideálja, az elérhetetlen bol­dogság szimbóluma. Elérhe­tetlen? Hiszen koncertet ad Budapesten! Ha találkozhat­na vele... Aztán elhesse­gette ezt az álmot. Ilyen csoda nincsen. Lázasan les­te a Ben Holmesről szóló híreket. Már húszadikán Bu­dapestre érkezik... Bizto­san az Intercontinentalban fog lakni — vélte Ilonka. Haditervet eszelt ki. Min­dennap elmegy a szálló halljaba. Hátha találkoznak, hátha észreveszi őt a vi­lághírű táncdalénekes. De miért venné őt észre, a szürke kis Ilonkát? Tizenkilencedikén a Lenin körúton, egy kirakat előtt, mintha Ben Holmest pillan­totta volna meg. A fénykép­re gondolt és újra meg új­ra megnézte a fiatalembert. Ö az! Ügy látszik, Holmes- nek előbb volt kedve a ma­gyar fővárosba utazni? Le­het, hogy idegen városba érkezve, szeret kóborolni az «Csákon» mondván, hogy 14.30 órakor megy helyijárat. Ez eddig rendben is volna. De az már semmi szín alatt, hogy az autóbusz vezetője gorombán, sót szemtelenül beszéljen az utasokkal, mert azok szeret­nének félórával előbb lepi­henni, vagy találkozni csa­ládjukkal. ) .Szombaton egy kétgyerme­kes fiatalasszony udvariasan kérte a kalauzt, hogy vegye föl a buszra, mert Hanyira utazik, a tanyán lakik, s oda másik járat nem megy. A kalauz nem akarta felvenni, s így vitatkozás támadt. Er­re a busz vezetője kijelen­tette. hogy azt vesz fel akit akar, a buszon ő az úr! Ö határozza meg, hogy kit visz el és kit nem, s ezt vegyék tudomásuk No igen! Tehát így bánhat­nak az utasokkal, mert még vannak urak, akiknek hatalv műk van, s uralkodnak fe­lettünk. Megmutatják, hogy „csakazértse” megyünk ha­za korábban. Sőt, közölte velünk azt is, hogy először kérjük meg, hogy elvigyen bennünket. A kétgyermekes fiatalasszonyt ugyan elvitte, mivel az felszállt — igaz, en­gedély nélkül — a buszra, de közölte vele, hogy őt nem érdekli hány gyereke van, s 'hogy igyekszik haza Nem először fordult elő ilyen eset ezen a járaton, s hasonló a helyzet a kora reggeli távol­sági járatoknál is. Nem tu­dom, honnan veszik ezek az emberek a hatalmukat, a hősködésüket, amely mind- annyiünk rovására megy. Az utazóközönség elvárná, hoey udvariasak legyenek velük szemben a közlekedési válla­latok dolgozói, de sajnos, nem egy közülük durván, sőt meg nem engedett hangon beszél az utasokkal. Nem tudom meddig me­het még ez így?! Minden­esetre az biztos, hogy nem ártana ezeket az embereket felvilágosítani az emberi egyenjogúságról, a nem léte­ző uralkodó hatalmukról, s hogy az amit tesznek, nem méltó a mi szocialista vilá­gunkhoz. Véradi A nna Eger Cikkünk nyomán — válaszol az olvasó A Népújság április 9-i szá­mában jelent meg az Albér­let — fővárosi áron című XJtana ment. A férfi a Du- na-part felé tartott. Az In­tercontinentalba megy — gondolta Ilonka és igaza volt. Most már eltűnt min­den kétsége. Egy ideig ta­nácstalanul álldogált a szál­ló előtt. És ekkor észrevet­te, hogy Ben Holmes kijön. Ilonka gyorsan határozott. Papírt és golyóstollat vett elő táskájából és az éne­kes után kiáltott: „Mr. Holmes!!" Az megállt, csodálkozva nézett a lányra, azután el­mosolyodott. — Haudujudu? — kér­dezte és a lány a nagy bol­dogságtól nem tudott vála­szolni. A lány feléje nyújtotta a papírt. Az bólinlassal vála­szolt. — Eszpresszó? — javasol­ta a fiatal férfi. Ezt a nem­zetközi szót könnyű volt megérteni. Aztán ott ültek egymás mellett. A férfi aláírta a nevét és néhány angol szót mondott. Ilonka mosolygott, ezután eszébe jutott Holmes néhány dalának címe és leckeszerüen elmondta. A fiú hálából megpaskol- ta a lány kezet. Ültek egymás mellett, a hrntt boldogan# goxtnsxe Ja­cikk. amelyre egyik olvasónk levélben válaszolt. „Igazat adok abban, hogy sokan uzsoráskodnak a lakás­sal, de van, akinek életszük­séglet, hogy feláldozza nyu­galmát. Nekem is van egy kis szobám, amit két lánynak adok ki, személyenként 400 forintért. A nyugdíjam 870 forint, s éppen ezért remé­lem, nem könyveli el a cikk írója lakásuzsorának. Ilyen esetben természete­sen mi sem beszélünk lakás­uzsoráról. Főleg azok ellen szóltunk a cikkben, akik ta­nácsi lakást kapnak, s abból egy szobát 600 forintért vagy még drágábban adják ki a diákoknak. A könnyűipar valamennyi alagazatában számos szak­mára kiterjedően az idén megkezdődött a továbbkép­zés. Ezzel hozzáláttak egy több évre szoló program megvalósításához, aminek során 1980-ig a továbbkép­zés általánossá válik az ága­zatban. Márciusban felmérték a szervezett továbbképzésben részt vevő munkások számá­nak várható alakulását; a legfontosabb tennivalókat megtárgyalták az érintett szakszervezetek főtitkárai­val, aminek alapján, közös állásfoglalást adtak ki eb­ben, az érdekeltek körén túl is méltán figyelmet keltó témában. Az előkészületek sarán abból indultak ki, hogy a képzésnek alkalmazkodnia kell a könnyűipar sajátossá­gaihoz. Az ágazat mintegy 450 ezer dolgozójának csak­nem 70 százaléka nő, sok a fiatal. Sokan dolgoznak há­rom műszakban, helyenként még folyamatos üzemben is. Nagy a tanácsi és a szövet­kezeti szektor aránya, s igen különböző a szakikép­zettség foka. A textil- és a bőr-szőrmeiiparban például kisebb a szakmunkások ará­nya, mint például a textil- ruházati vagy a nyomda­iparban. Külön gondot je­lent, hogy sokan vannak csit zavartan. Aztán a férfi fizetett és az órájára mu­tatott. Az ötös számra. Az­után az ujjával körbement az óralapon és megállt az ötösön, majd a székre mu­tatott. így jelezte, hogy hol­nap ötkor itt várja. A lány megértette és kipirult arccal igent intett. Másnap már fél ötkor ott volt. Az ablak mej,lé ült és látta, hogy a fiú a Galamb utca felől érkezik, bemegy egy trafikba, amelynek ki­rakatából két Ben Holmes képet vesznek ki. öt óra lett, a férfi belépett az esz­presszó ajtaján és üdvözöl­te a lányt, azután átadta a boldog Ilonkának a két la­pot. Némán ültek egymás mel­lett. Milyen jó lenne, ha angolul tudnék — gondolta Ilonka —, akkor elmond­hatná, hogy ö a legboldo­gabb lány a világon. A fagylalt elfogyott és ki tudja, meddig ültek volna szótlanul egymás mellett, ha nem lépett v’olna be az esz­presszóba egy vörös hajú fiatalember. — Szia. Peri — szólt oda Holmeshez. — Mutass be a llonlta megkövültén bá- muit. m. setesósak csatám A. napokban egy egri tanár keresett meg, érdeklődve az iránt, hogy hol van Mákján vára? Eger vagy pedig Eger- szalók területén? Egy kollé­gájával való vitája során azért merült fel ez az érde­kes — és valljuk meg — nem mindennapi kérdés, mi­vel az érdeklődő szerint Szá­tokhoz tartozik, viszont ta­nárbarátja egy a közelmúlt­ban megjelent könyv szerint egri földrajzi névnek hiszi ég vallja. A válasz egyértelműen megadható: nem csak napja­inkban, de már a középkor­ban is Szalók falu határain belül feküdt. Na de joggal kérdezheti a kedves olvasó: hol is található meg ponto­sabban ez a furcsa nevű hely, s mit tudunk1 múltjá­ról? Eger város és Demjén köz­ség közé ékelődik be Eger- szalók területének egy délke­leti kiszögelése. s úgy ezt a gyermekgondozási segélyen, emellett sok a bejáró és so­kan laknak munkásszálláso­kon. Ezért is keresik az új­szerű továbbképzési formá­kat, amelyekkel az emlí­tett nehézségeket át lehet hidalni, mert a problémák ellenére is nagy a tanulási kedv a vállalatoknál. A Könnyűipari Módszer­tani és Továbbképző Intézet már a múlt esztendőben mintatanfolyamokat szerve­zett, s egyidejűleg elké­szülnek a szakmák oktatási dokumentációi. Előrelátható­lag az év végéig kiadják a legtöbb dolgozót foglalkoz­tató legfontosabb 20 szakma ismeretfelújító-korszerűsító továbbképzési anyagát a szakmunkások számára. Az intézet foglalkozik a középfokú végzettségű szak­emberek továbbképzésének megszervezésével is. Ez meg­lehetősen széles kört érint. Azt tervezik, hogy első lé­pésként a meósok, második­ként pedig a művezetők to­vábbképzését szervezik meg. A cipőiparban dolgozó meó- soknak már több sikeres tanfolyamot is tartottak. Kü­lönös gonddal készül nek fel a művezetők továbbképzésé­re, hiszen ez a munka csu­pán a textiliparban 7 ezer embert érint (MTI) bálványara, aki zavartan in­tegetett a vöröshajúnak. Az nevetve búcsúzott: — Na, szia, te Holmes. A lány még mindig nem jutott szóhoz. A fiú lassan a fénykép után nyúlt és hal­kan, magyarul megszólalt: — Bocsásson meg, elfe­lejtettem dedikálni a fény­képeket. Elővette golyóstollát és erőteljes betűkkel ráírta a nevét a fénykerpek aljara: „Szepezdi Ferenc”. Balost* Lasztet jókora Knerjeaesu rersegei,, mint a vele szomszédos egri határ-részt napjainkban is Makjannak. vagy Maklány- nak emlegetik. Szátokon mintegy 340 hold kiterjedést ölel fel, melynek gyepes te­rületén egy eléggé tekervé- nyes völgy keleti kiindulása közelében egy tompakúp for­májú magas domb emelkedik, melyet a szalókiak Vármegy- nek neveznek. A tetején né­hány eziklatömböt talál, aki megmássza, de természetesen ma már várnak a nyoma sem látható. A középkori oklevelekben való kutatás tanúbizonysága szerint már 1337-ben „MÁKJÁN VARA HEGYE”, 1435-ben „Mons MÁKJÁN VARA", azaz Mák­ján vára hegye néven nevez­ték. A dombos-hegyes-völ gyes terület Szálúkon ma is zömé­ben legelőül szolgál, de már 1850. körül is ilyennek em­lítik a fennmaradt iratok. 1350-ben azonban itt még szántóföldeket, jókora erdőt és berkeket említ egy okle­vél. Különösen sok szó esik a maklányi erdőről. A térsé­gen kelet-nyugati irányban egy kanyargós lefutású völgy alján egy kis gyér vizű pa­tak folydogál, mely igen ta­lálóan, 1435-ben Tekeres pa­taka néven bukkan fel egy oklevél szövegében. A. Várhegy tetején termé­szetesen sohasem állott vala­mi nagy erősség, legfeljebb falakkal védett kis terület volt, hol támadás esetében valamelyes menedéket talál­hattak urai, kincseikkel egye­temben. Egy 1435. évi okle­vél szavai szerint a vár terü­lete a hozzátartozó épületek­kel egyetemben már elha­nyagolt állapotban volt, de a családi jusson osztozkodó felek még a vár helyreállítá­sának a lehetőségével szá­moltak! Egyébként 1435-ben Szaloki Demeter deák fia, Pál és Tamás fia Miklós bir­tokában állott. A kutatások során tisztá­zást nyert, hogy az Egersza- lókon előforduló helynév a nagy tekintélyű Aba nemzet­ség Debrői ága egy Mákján (Machianus) nevű tagjanak emlékét őrizte meg napjaink­ig. A család első ismert tagja Becse fia, I. Mákján, kinek két fia révén egy-egy hason­ló nevű unokája volt: U. és Hl. Mákján. Az utóbbit Deb­rői Mákján néven említi egy 1271-beli oklevél, mint He­ves vármegye egyik legte­kintélyesebb nemes urát. Ek­kor ugyanis a között a 25 megyebéli előkelő nemes férfiú között találjuk, akik tanúsították az egri püspö­kök birtokait, mivel azoknak oklevelei a tatárjárás során megsemmisültek. Debrői Mákján fia Dömö­tör volt, akinek már megye- szerte voltak birtokai. Dö­mötör fia Miklós, Debrői Maliján unokája pedig igen szoros kapcsolatban állott Eger városával, hiszen az Egri Völgy ispánjaként for­dul elő egy oklevélben. A Várhegy és a környező nagy kiterjedésű dűlő III. vagy Debrői Mákján nevét, mint a terület és a kiserősség bir­tokosának emlékét őrizte meg hét évszázadon keresz­tül! A maklányi várhegyen már a prehisztorikus kor embere is megtelepedett. Erre valla­nak néhai Legánvi Ferenc­nek az egri Dobó István Vár­múzeumban őrzött naplósze­rű feljegyzései is, melyek szerin' ott település nyomait igazoló leletekről tesz emlí­tést. Egyébként napjaink kí­váncsi turistái is találhatnak apróbb égetett asvagedény- darabkákat. melyék közül az általam gyűjtött anyagot Sza­bó János Győző, a múzeum régésze vaskori eredetűnek határozott meg. Ásatásra azonban a Makjáni várhe­gyen és környékén sajnos még nem került sor. A Maklányi várhegy pél­dája is .fényesen igazolja, hogy a nép ajka hosszú év­századokon át megőrzi a múlt becses emlékeit — iga­zolván és hitelesítvén a sár­guló oklevelek adatait, laíwsa RÁDIÓ UUPuÜiö 8.13 János vitéz. (Részletek.) 9.13 Hogyan tartott jól egy paraszt két generálist? 9.39 Schubert: Miriam diadal- éneke. 10.05 „Nyitnikék”. 10.40 Kapcsolatok. 10.50 Ferencsik János KodáJy-müveket vezényel. 11.30 A Szabó család. (Ism.) 12.20 Ki nyer ina? 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Népdalok.. 13.48 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.03 Éneklő világ. 14.30 Nőkről — nőknek. 15.10 Harsan a kürtszói 15.45 Népdalok. 16.05 Bartók-zongoraművek. 16.30 Természetes vagy mesterséges? 16.50 Kóruspódium. 17.20 Glulietta simionato énekel. 17.40 Mire jutottak? 17.55 Az Állami Népi Együttes ‘ zenekara játszik. 18.20 Ünnepi köszöntő. 18.35 Bach: h-moll szvit. 19.25 Szórakoztató antikvárium. 25.00 Ha/imuzsika. 22.2« Üj tánczenei felvételeinkből. 23.10 Sosztakovics: XIV. szimfónia. PETŐFI 8.05 Szimfonikus zene. 9.03 Színes népi muzsika. 9.50 Kritikusok fóruma. 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Mozart operaiból. 12.40 Házunk tája. 13.03 Barokk kamarazen«, 13.40 Orvosi tanácsok. 14.00 Kettőtől — hatig. •• 18.20 Mazsaroff Mária népdalokat énekel. 18.35 A fogyasztás két világ*. 19.00 A Mayas együttes felvételeiből. 19.10 Verdi: Aida. 23.15 Slágerrandevú. SZOLNOKI RADIO 17.30 Műsorismertetés — Hírek. 17.35 Részletek a Vándor Sándor énekkari szemle április 3-i szolnoki díszhangversenyéből. 18.00 Alföldi krónika. 18.15 A Sebő-együttes műsorából. 18.20 Zenés autóstop. 18.55 Hírösszefoglaló — Lap­előzetes. MAGYAB 8.55 Iskola-tv. 10.21 Delta. (Ism.l 10.50 Németóra. (NSZK tv- film. I. rész. ) 12.35 Játék a betűkkel. (Ism.) 16.50 A jeli arborétum. (Rövidfilm.) 17.10 Tízen Túliak Társasága. 18.00 Huszonhárom férfi és egy nő. (Dokumentumfilm.) 18.45 Történelmi dallamok. 19.15 Ünnepi köszöntő. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Négy csepp. (Tv-film). 22.05 Tv-híradó. 3V< 22.15 Az. az átok nagyapa. (Francia film.) 2. műsor 20.01 Rendező: Hajdúfy Miklós. Bocsánat, téves kapcsolás. 20.25 Beszélgetés a kémiáról. 21.05 Tv-híradó. 2. 21.25 Németóra. (NSZK tv- íiim. I. rész.) POZSONYI 8.30 Híradó. 9.30 Helyszíni közvetítés a prágai várból. 11.00 Gyermekeknek. 11.25 Iskolásoknak. 14.40 Hírek. 14.45 Középiskolásoknak. 15.40 Ifjú szemmel. 16.20 Autó-motor revü. 16.50 Csehszlovákia— Portugália labdarúgó EB- mérkőzés. 19.00 Híradó, publicisztika. 20.10 A hősnek kijáró tisztelet. (Tv-film.) 21.05 Híradó. 21.25 Ostrava—Volgográd baráti üdvözlet. *21.35 A ifjúság dala. 22.20 Sajtószemle f mozi EG RT VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Délután fél 4. fél 6 es 8 órakor Ragyogj, ragyogj csillagom! Színes, szinkronizált szovjet film. EGRT BRODY (Telefon: 14-07) Du. fél 4, fel 6 és fél 8 órakor Ulzana Színes, szinkronizált NDK kalandfilm GYÖNGYÖSI PUSKIN du. fél 4 és este 7 órakor Ludwig I—II. GYdNCVC:- 1 ' \n \’>S AO . cin. fél 6 és este 3 órakor 12 plusz 1 HATVANI Vödrös CSILLAG Fél 6 ég este fél 8 órakor Betyárok Haudujudu? Széles körű program a könnyűiparban dolgozók szakmai továbbképzésére Hol állott Mákján vára?

Next

/
Thumbnails
Contents