Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-24 / 95. szám

fátáiU&qfa 1975. április 24., csütörtök A Nap kél: 4,41, nyugszik: 18.45 órakor A Hold kél: 17.24, nyugszik: 3.33 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYÖRGY nevű, kedves olvasóinkat! A Georgios görög névből származik, ami a ,Jöld" görög rövidítéséből „ge” és az „er gon”: „munka” szavak összetételéből .,földművelő” jelentésű. Száz évvel ezelőtt szüle­tett Szegeden — 85 éves korában Budapesten halt meg — Huszka Jenő zene­szerző, a magyar operett­muzsika kiváló úttörője és klasszikusa. A Zeneakadémián Hubay Jenő és Koessler János ta­nítványa volt. Párizsba ke­rült, s egy évig első hege­dűse volt a Lamoureux ze­nekarnak. Hazatérése után a kultuszminisztérium mű­vészeti ügyosztályán dolgo­zott, itt ismerkedett meg Martos Ferenccel, aki ké­sőbb szövegírója lett. Első nagy sikerét a Bob herceg című operettjével aratta; ennek bemutatója 1902-ben volt a budapesti Népszín­házban. 1903. novemberé­ben a Király Színházat, a t Huszka művével, az Aranyvirág című operettel nyitották meg. Többi operettje közül legnépszerűbb a Giii baba és a Lili bá­rónő. Megbecsült egyénisége vőtt a magyar művész- társadalomnak, s a Zeneszerzők Világszövetségének 1930. évi, budapesti kongresszusán a világszövetség alelnökéiil választották meg. időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugaton változóan, keleten jobbára felhős idő. Szórványosan előforduló kisebb esővel, záporral. Mérsékelt, időnként élénk, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 14—19 fok között. Ötvenmillió forintért Bőrkabát, szifrmebuaua Hpcrál főváros új operettszínházát Hatodik életévét tapossa Apco.n a Minőségi Szűcs- Szőrme Kisipari Szövetke­zet fióktelepe, amelynek a régi malom átalakításával biztosított otthont a községi tanács. Milyen megfontolás vezette 1969-ben a helyi ve­zetőket, amikor a szövetke­zettel egyezséget kötöttek? Pete Pál tanácselnök sze­rint visszaesőben volt a bá­nyászat, azonkívül nem tud­ták helyben megoldani a nők foglalkoztatását. Ma már százhúsz apci családnak jelent kenyeret a kis üzem. s Beringer Fe­renc irányításával jó, össze­szokott brigádok szabják, varrják, tűzik a bőrkabáto­kat, szőrmebundákat. Az itt dolgozók keresete ellen se szólhatunk. Minden ügye­sebb kezű asszony, leány megkeresi havonta a 2000 forintját. A fióküzem vezetői kez­dettől arra törekedtek, hogy a telep munkásai mielőbb szakmához jussanak, ezzel biztosítva folyamatosan a minőségi termelést. E-z a cél megvalósulóban van, mi­vel 48 dolgozó a napokban tett sikeres szakmunkás- vizsgát. Köztük találjuk Koncz Gábornét, Kovács Istvánnét, Gyurkó Sándor- nét, akik — nem sajnálva , a fáradtságot — minden hét­főn beültek az „iskolapad­ba", szabad idejüket áldoz­ták fel, hogy képezzék ma­gukat. Oktatásukról a pesti központ és a városmajori szakmunkásképző intézet gondoskodott, tanárokat és szakmai előadókat küldve a faluba. A vörösmajori isko­lának van Apcról tucatnyi rendes, nappalos tanulója is, akik három év múltán be­kapcsolódhatnak a terme­lőmunkába, tovább javítva a szakmai színvonalat, a szakemberei látást. Miért helyez erre különös hangsúlyt a szövetkezet ? Mert az idén már 50 millió forint termelési értéket kí­vánnak elérni apci telepü­kön, s ha jövőre megoldha­tó lesz a kétműszakos ter­melés, ez a szám, ez az Ösz- szeg ugrásszerűen megnöve­kedhet. Munkácsy emlékeznek Munkácsy Mihály halálá­nak 75. évfordulója alkal­mából szombaton tárlatot és emlékű nnepséget rendeznek Hatvanban. A tizenegy értékes ere­deti Munkácsy-képet bemu­tató tárlatot délelőtt 10 óra­kor nyitják meg a Hatvani Vass Istvánná, a béketanács titkára Egerben Az SZMT megyei nőbi­zottságának vendégeként két napig megyénkben tartóz­kodik Vass Istvánné, az El­nöki Tanács tagja, az or­szágos Béketanács titkára, akit útjára elkísért Déri Ernöné, a SZOT nőbizxjtt- ságának elnökhelyettese. A vendégek szerdán dél­után Eger nevezetességeivel ismerkedtek. Ma a parád- sasvári üveggyár dolgozói­val találkoznak. Mihályra Hatvanban Galériában, majd íél tizen» egykor kerül sor a Vörös­marty Művelődési Központ­ban az emlékünnepségre, amelyen dr. Pogány ö. Gá­bor, a Magyar Nemzeti Ga­léria főigazgatója tart elő­adást Ünnepi könyvhét megyénkben Az ünnepi könyvhét me­gyei előkészítő bizottságá­nak ülésén megállapodtak a rendezvénysorozat végleges programjában. A megnyitót május 31-én, délelőtt tartják Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola előtti téren. Páti Jenő, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titká­ri mond ünnepi beszédet, ijd Fekete Gyula író dedi­kálja műveit. Délután — a megyei könyvtárban — ugyancsak ő találkozik olva­sóival. A Gárdonyi Géza diáknapok résztvevői is szí­nesítik a megnyitó napjának eseményeit: a fiatalok pol- beat- és folk-beat-bemutatót rendeznek. A könyvhét vendégei — Illés Lajos, Mocsár Gábor, Somlyó György és Bertha Bulcsu írók — a hagyomá­nyokhoz híven ellátogatnak majd az iskolákba, az üze­mekbe, a községi művelődési házakba, illetve klubkönyv- lárakba. Népfrontvezetők továbbképzése A Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának szer­vezésében szerdán délelőtt kezdődött Egerben, a Tech­nika Házában, a megyében tevékenykedő népfronrveze- tők kétnapos továbbképzése. A délelőtt folyamán Vaskó Mihály, az MSZMP Heves megyei Bizottságának első titkára tartott előadást a XI. pártkongresszus határozatai­ból adódó mozgalmi felada­tokról, majd Páti Jenő, me­gyei népfronttitkár beszélt az 1975. évi országgyűlési képviselői választásokkal kapcsolatos népfrontbizott- sági tennivalókról. Az elő­adásokat konzultációk követ­ték. A mai nap folyamán a továbbképzés résztvevői a népfront mozgalmi munka napi kérdésével foglalkoznak ugyancsak konzultációk ke­retében. A rilág első repülő eséssea Ija ifi unkáskórusok találkozója Egerben A világ elő repülő csésze ál ja, az angol Sky ship meg­kezdte rádió irányításával égi pályáját. A fehér nylon­nal beborított, kb. 10 méter átmérőjű prototípus négy ele­mes meghajtóművel rendelkezik. Lepecsételt plasztik zsá­kokban éghetetlen héliumkeverék emeli a magasba a lég­hajót. (Tele foto — AP—MTl—KSJ Szokatlan bemutató A sokféle és a szokáséi bemutatók sorában is „rend­hagyónak” tűnik az olyan, amely névadó ünnepséget és házasságkötési szertartást je­lenít meg az érdeklődők előtt. Ezzel mintegy válasz­tékot kínálva és jelezve, hogy a családi ünnepségeknek mj- lyen változatai között választ­hatnak az érdekeltek. Ilyen bemutatót rendezett tegnap Abasáron a művelő­dési házban a gyöngyösi Tár­sadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iro­da. Ugyanakkor külön kiállí­táson mutatta be azokat az emlék- és ajándéktárgyakat: meghívókat, tálakat, plaket­teket, iparművészeti készít­ményeket, amelyek a családi ünnepségek színvonatát és hangulatát emelik. A bemutató osztatlan si­kert ért el a jelenlevők kö­rében. < Elköltözik a savanyitóuzem Eger központjában javá­ban folyik az építkezés: ké­szül a régen várt bútoráru­ház és önkiszolgáló étterem. E nagy építkezés szomszéd­ságában még üzemel a SZÖVTERMÉK tartósító üze­me. Amint a vállalat veze­tőitől megtudtuk, ebben az évben véglegesen kitelepítik ezt az üzemet a belvárosból. Űj, korszerű üzemet kíván­nak a későbbi években épí­teni, s amíg ennek a félté- J telei létre nem jönnek, ad- j dig is előállítják és árusít- ; ják a savanyúságot. I színházi Egerben este 7 órakor: EGEREK ÉS EMBEREK (Bemutató bérlet) Egeiben: 1* órától oéntek J reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsl- linszky utcai rendelőben. (Tele-1 fon: 11-10). Rendelés gyermekek; részére Is. Gyöngyösön: 19 órától péntek J reggel 7 óráig, a Jókai uca 41. szám alatti rendelőben. (Tele-; fon: 11-727). Vándor Sándor munkás és ifjúmunkás énekkari szemlét rendeznek, hazánk felszaba­dulásának 30. évfordulója és május 1. tiszteletere április 30-án délelőtt fél 11 órakor Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban. A szemle néva­dójában a magyar munkás- kórus-kultúra legnagyobb ha­tású egyéniségét tisztelhet­jük, aki a háború utolsó napjaiban életével fizetett mozgalmi tevékenységéért. A találkozóra tíz énekkar nevezett be: az egri 212. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet vegyeskara, a szil­vásvárad! Petőfi Munkáskó­Szomorú tapasztalatok után egyik olvasónk a következő levelet küldte Egerből a He­ves megyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat igaz­gatójának: „Kedves igazgató elv társ' Április U-én reggel 7 óra körül tejet vásároltam az egri Hadnagy úti Szuperett- ben. Érdeklődésemre, hogy miért nincs zsírdúsított tej, közölték, hogy a számlán sze­repel ugyan, de Gyöngyös nem szállított. Én erre meg­jegyeztem, hogy miért van az, hogy ilyen tejet ritkán, esetleg hetenként egy alka­lommal lehet vásárolni? Er­re az üzlet vezetője meg nem engedhető hangnemben ilyen megjegyzéseket tett: mindig elégedetlen vagyok, mintegy vénasszony, ne állítsak olyat, ami nem igaz, mert tej min­rus, a füzesabonyi járási ÁFÉSZ Kamarakórus és Er­kel Ferenc Munkáskórus, a selypi 215. számú Ipari Szak­munkásképző Intézet ének­kara, a gyöngyösi Erkel Fe­renc Ifjúmunkás Énekkar, a káli Szövetkezetek Bartók Béla Férfikara, az Egri Szö­vetkezetek Kórusa, a Mező- gazdasági Szakmunkásképző Iskola Ifjúmunkás Énekkara, valamint az Építők Heves megyei Kórusa. A bemutatón meghívott­ként vesz részt a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola női és vegyeskara. Levélváltás dig van stb. Mindezek alap­ján megjegyzem, hogy zsír­dúsított tej nincs mindig e boltban, előfordul, hogy reg­gel azt mondják: majd ké­sőbb, délután öt óra után pe­dig azt mondják, hogy saj­nos, elfogyott, de délelőtt volt... Nem én találtam ki ezt a fajta tejet. Az arrogáns hangnem nem lehet jellemzője a kereskede­lemnek. Ha a boltvezető úgy érzi, hogy neki van. igaza, legfeljebb javasolhatja, hogy észrevételemet a panasz­könyvbe írjam be. Ez eset­ben Önök, a Tejipari Válla­latnál tisztázták volna, hogy a rendelésre miért nem szál­lítanak. Akár tetszik az üz­Éleífog‘yáÍ£ íarió SKakadságvcsxiéii'e ítéllek a tófalui apagyilkost 1975. január 25-én az es­ti órákban az 50 esztendős Bagdi István több baltacsa­pással megölte az apját. Az ügy vádlottja, sajnos, nem ismeretlen a bűnüldö­ző szervek előtt. Különbö­ző vagyonelleni bűncselek­ményektől, az emberölés kí­sérletének bűntettéig széles „skáláját” járta be a bűn­tetteknek. Ezeken kívül volt már rendőri felügyelet alatt, letvezetőnek, akár nem, ész- > rév ételei met ezúton is meg- > teszem — jó szándékkal —, mert ez állampolgári köte­lességem is. Dátum. Aláírás" Sí most következik a vá­lasz: „Tárgy: észrevételre válasz. Hozzám intézett levelére i hivatkozással, melyben az! 1149. számú egri, Hadnagy! úti Szuperettben tapasztalt : észrevételeit közölte, elnézést! kérünk a boltvezető helyte­len magatartása miatt. Ha­sonló esetek előfordulása al­kalmával észrevételeit a jö­vőben is várjuk. Aláírás” Megjegyzésünk: a gyors i válaszért elismerés illeti ai vállalat vezetőjét. S ha mégi zsírdúsított tej is lenne...! > K. G. közveszélyes munkakerülés miatt és botrányos részeg­ségért, nem egyszer, sza­bálysértési eljárás is indult ellene, melyek során hol pénzbírság kifizetésére köte­lezték, hol pedig elzárásra ítélték. Az italozó életmódja el­vezette a legsúlyosabb bűn- cselekményig. Dolgozni nem szeretett, ha róvidebb-hosz- szabb ideig munkába állt, a pénzt azonnal a kocsmába vitte, vagy ha már nem tu­dott lépni sem, akkor kis­korú gyermekeit küldte el italért. Ha nem volt pénze, akkor beteg idős édesapjá­tól csikart ki összegeket, .még fenyegetés útján is. Apját, feleségét és gyerme­keit kegyetlen módon ül­dözte. Előfordult hogy a kisgyerekeket lekötözte ke­zűiméi vagy lábuknál fogva. Környezete rettegésben élt miatta. Január 25-én, egy kiadós italozást követően, az esti órákban úgy érezte, hogy még mindig innia kell. Édesapjától, aki már huza­mosabb ideje betegen és magatehetetdenül feküdt az ágyban — pénzt követelt. Id. Bagdi István a kérést megtagadta. Miután az apa többszöri követelésre sem volt hajlandó pénzt adni, a vádlott elővett egy baltát s három erőteljes ütést mért az idős ember fejére. A sé­rülések következtében id. Bagdi István néhány hét múlva meghalt. Az ügyben az Egri Me­gyei Bíróság büntető taná­csa szerdán hozott ítéletet. Bagdi Istvánt aljas indok­ból elkövetett emberölés mi­att életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélték, s mel­lékbüntetésül 8 évre eltil­tották a közügyek gyakor­lásától. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajta­ni. A bíróság enyhítő kö­rülményként értékelte a vádlott beismerő magatar­tását és azt a tényt, hogy 3 kiskorú gyermeke van. Ugyanakkor súlyosbító kö­rülményként mérlegelték ita­lozó, durva, erőszakos ga­rázda életmódját, azt, hogy egy magatehetetlen, idős embert ölt meg, aki min­denfajta védekezésre képte­len volt, s figyelembe vet­ték azt is, hogy az ország­ban és így, sajnos, Heves megyében is gyakori az élet ellem bűncselekmény. Ezek visszaszorítása érdeké­ben szigorúbb megítélésre van szükség Az ügyész az ítéletet tu­domásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbe­zett fc. g. Mmtm ••••••••••••••••••a* egy hónapra 20,—? Ft* JÜlófivethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eiger, £Jródy Sándor utca 4. igazgató; SÓLYMOS JÖÄS£*.

Next

/
Thumbnails
Contents