Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-23 / 94. szám
Ülést tartott a városi tanács végreiia tó bizottsága Egerben 1975. április 83., szerda A Nap kél: 4.48, nyugszik: 18.43 órakor A Hold kél: 16.06, nyugszik: 3.04 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon BÉLA nevű, kedves olvasóinkat! A név eredetére nézve kétféle magyarázat van: egyik szerint szláv „bélu”: „ragyogó”, az óbolgár „bela”: „fehér” szavakból ered. Mások szerint alapszava az Adalbert, melyben az „adat” „nemes”, míg a „beraht”: „ragyogó” jelentésű. Százhuszonöt évvel ezelőtt halt meg — 80 éves korában — William Wordsworth kiváló angol költő, az európai romantikus költészet egyik nagy előfutára. 1770. április 7-én született, s már fiatalon a költészet vonzotta. Pályája kezdetén Franciaországon alkalma nyílott személyesen megismerkedni a forradalmi eszmékkel' A napóleoni háborúk alatt azután radikálisabb politikai nézeteitől konzervatívabb szemlélet felé fordult, úgy azonban, hogy művészi programja mindvégig demokratikus maradt. Az egyszerű emberek mindennapi életének költészetét hirdette, s nagy irodalomtörténeti jelentősége, hogy az egyszerű köznyelvet költői rangra emelte. Erre vonatkozó gondolatait az angol költészetben új korszakot nyitó Coleridge-dzsel együtt irt Urai balladák előtanulmányában fejtette ki. Időjárás; Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan kisebb esővel. Mérsékelt, napközben, időnként megélénkülő, változó irányú szél. A hajnali, kora reggeli órákban helyenként pár ásod ás. Várható legmagasabb hőmérséklet 15—20 fok között. Sikersorozat Algériában és Tunéziában Befejeződött a Harlekin bábegyüttes afrikai turnéja Dr. Varga Jánosnak, a városi tanács elnökének vezetésével kedden délelőtt ülést tartott Egerben a testület végrehajtó bizottsága. A tanácskozás napirendjén ezúttal két jelentés előterjesztése és megvitatása szerepelt. Elsőként Vajmi Lajos, a városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának vezetője terjesztette a résztvevők elé azt a jelentést, amely a tanácshoz tartozó intézmények. üzemek 1974. évi költségvetési gazdálkodásának a tapasztalatait összegezte. Ezután Kozmdry György, a városi tanács termeléssellá- tás-felügyeleti osztályának vezetője fűzött szóbeli kiegészítést az Egri Csillagok Termelőszövetkezet kollektívájának az elmúlt évi munkáját értékelő 1 jelentéshez. A testület végrehajtó bizottsága a továbbiakban személyi és egyéb ügyeket tárgyalt. ★ Rossz évet zárt 1074 végén az Egri Csillagok Termelőszövetkezet tagsága. A csaknem 3900 hektáron gazdálkodó szövetkezet vezetőinek és dolgozóinak egy sor nehézséggel kellett megküzdeniük. Az őszi, rendkívül csapadékos időjárás miatt a szőlőtermésnek mindössze 68 százalékát tudták — a varos dolgozóinak, diákjainak önzetlen segítsége ellenére — leszüretelni. Nem teljesítette a tervét az állattenyésztési ágazat sem. Gondot okozott a szövetkezet vezetőinek a szakemberek állandó cserélődése is. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a megyeszékhely közös gazdasága az előző évinél 30 millió forinttal kevesebb bevételt könyvelhetett el. A gondok, a problémák megoldásához az Egri Csillagok Tsz vezetői a városi tanács, valamint a szakmai felügyeleti szervek segítségét kérték. A közösen felmért lehetőségek, a gondosabban megalapozott tervek erre az esztendőre már jobb gazdasági eredményeket ígérnek. A közös gazdaság vezetői fokozzák a jövedelmező termelési ágazatok fejlesztési ütemét, nagyobb gondot fordítanak például a nagyüzemi zöldségtermesztő ágazat munkájára. Szükségessé teszi ezt az, hogy a szövetkezet mind nagyobb mértékben. kívánja , kivenni a részét Eger zöldség-gyümölcs- ás élelmiszer-ellátásában. Az átgondolt tervek, a reális elképzelések, s a szövetkezeti. munka ésszerű megszervezése bizonyára gondtalanabb esztendő zárását teszi majd lehetővé az idei év végén az Egri Csillagok Termelőszövetkezetben. (s) Ötven éves a MOSZFILM A MOSZFILM fennállásának 50. évfordulója alkalmából hazánkban is rendeznek ünnepségeket, s bemutatnak több új szovjet filmalkotást is. Az ünnepségekre Budapestre érkezett a MOSZFILM delegációja Arj/- T. Szizov, a MOSZFILM vezérigazgatója, az Állami Filmbizottság elnökhelyettese vezetésével. A szovjet filmművész delegáció tagjai kedden délelőtt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában találkoztak a magyar újságírókkal. A szovjet vendégek csütörtökön Egerbe érkeznek, ahol ,a Vörös Csillag Filmszínházba részt vesz a Vörös kányafa című új szovjet film ősbemutatóján. A szovjet filmművészek pénteken Nagyrédére látogatnak, ahol részit vesznek Vanyusin gyermekei címűi film bemutatóján. Táj kutató állomás épül ax esrri borvidéken Az egri Harlekin bábegyüttes befejezte a két északafrikai országot érintő turnéját. Mint munkatársunk, Pilisy Elemér jelentette, az együttes tagjai jelenleg még Tunéziában tartózkodnak. Ebben az országban, a terveknek megfelelően, a nyolc legnagyobb városban léptek fel. A gazdag repertoárból válogatott műsorukat nagy tetszéssel fogadta a tunéziai közönség. Hasonlóan sikeres volt az algériai bemutatkozás is. Az egri bábosokat újra és újra a paravánok elé kérte a fővárosban, Algírban, az Oranban, az Ánnabában és a Sidi-beí Abbesben megtartott előadások közönsége. A sikeres észak-afrikai turnéról — az eredeti tervektől eltérően, egy nappal később — április 26-án érkeznek haza a Ferihegyi repülőtérre a Harlekin együttes tagjai. Szakmunkástanulók versenye Heves megyeiek kerültek az élre Tegnap reggel a gyöngyösi Fegyveres Erők Klubjában hirdették ki ünnepélyes keretek között annak a versenynek a végeredményét, amelyben a Közép-magyarországi Élelmiszer Vállalatok, a KÉVE végzős szakmunkás- tanulói mérték össze tudásukat a gyöngyösi Olimpia úti ABC-áruházban. A nyolc megyéből ötös csapatok indultak és ót szakterületen kellett számot adniuk képességeikről, tudásukról, készségeikről. A teljesítményüket zsűri pontozta. A verseny végeredményét Bakos Gyula, a megyei tanács kereskedelmi osztályának főelőadója hirdette ki. Csapatban első lett a Heves megyeiek gárdája, őket a Szabolcs-Szatmár megyeiek és a Békés megyeiek követték. Az egyéni teljesítményeket külön értékelték, és itt két első helyezettet emeltek ki, akik szintén „hazaiak”, mégpedig: Horváth Mária, a gyöngyösi Olimpia úti ABC-áruház és Serfőző Magdolna, az egercsehi lakótelepi ABC-áruház tanulója. A most már évek óta ismétlődő versenyt jövőre Szolnokon rendezik meg. Nyugdüasnap nótával Vasárnap rendezték Hatvanban a harmadik nyugdíjasnapot, amelyre Újpestről, Salgótarjánból, Gyöngyösről is érkeztek népes küldöttségek. A Vörösmarty Művelődési Központ zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, vendégekkel, akiknek saraiban termelőszövetkezeti, cukorgyári, konzervgyári nyugdíjasokat éppen úgy találtunk, mint akjk a vasúttól, esetleg vállalattól. hivatalból vonultak nyugállományba. A jól szervezett nyugdíjastalálkozón Juhász Ferenc, a városi pártbizottság titkára mondott beszédet, meleg szavakkal méltatva a nyugdíjastársadalom érdemeit, érdeklődését, majd a helyi üzemek kultúrcsoportjai színes műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek. Ezt követően nem maradt el a jókedvű po- harazgatás sem. A hangulat fokozásáról Bódi János és népi zenekara gondoskodott. Egerben, a város déli részén, a Kerecsemd felé vezető műút mentén, új tudomá- nyos központ épül. Aki autóval érkezik a városba, már messziről megpillanthatja a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet modern kombinátjának készülő falait. A kőlyuktetői telepen a legkorszerűbb igényeknek megfelelő tájkutató állomást alakítanak ki, ahol a történelmi egri borvidék szőlőkultúrájának jellegzetességeit vizsgálják. Mint Molnár János igazgató elmondta, a négy épületből álló kombinát terveit az Általános Épülettervező Vállalatnál Kerekes István csoportvezető és munkatársai készítették, a kivitelező pedig a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat. A 40 milliós költséggel létesülő tudományos intézet központi épületében az irodahelyiségeken kívül szőlőbiológiai, talaj- és levélanalitikai, valamint borászati laboratórium kap helyet. Mellette lesz a szőlőfeldolgozó, ahol a legkorszerűbb francia és olasz gépekkel a kék és fehér borokat adó szőlőfajtákat dolgozzák fel musttá. Az épület mögött egy függőaknát építenek, amely ösz- szeköti a feldolgozót, a kutatóintézet főpincéjével. Ezen az almán keresztül, emberi kéz érintése nélkül, gravitációs úton juttatják a mustot az erjesztőtartályokba. A központ mellett szociális épületet rendeznek be, ahol mosdók, öltözők, valamint 100 férőhelyes étterem szolgálja majd a teljes ellátást. A tájkutató állomás új telepe, amely tervek szerint december 15-re készül el, a legkorszerűbbek egyike lesz Magyarországon, mint bemutatóközpont pedig hozzájárul majd Eger szőlő- és borkultúrája hírének további öregbítéséhez. Tessék megkóstolni! Vendéglátó szakemberek tanácskozása Málrulüreden Először azt a három díjnyertes ételt kóstolták meg a vendéglátó szakemberek tegnap délután Mátrafüreden, amiket Tassy András, Talán Vilmos és Sohajda Lajos készített — csupán csak kon- zervek felhasználásával. Ezeken túl sokféle hidegtál is jó ízeket ígért, és nem is tudtak ellenállni a csábításuknak. A tanácskozást a Borsod— Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker. Vállalat rendezte, meghívta erre nemcsak a konzervgyárak, hanem a vendéglátó vállalatok szakembereit is, A cél az volt, hogy bizonyítsák, . a konzervek felhasználásával sikféle, jó ízű és tápláló ételt lehet készíteni. Tehát nemcsak a háziasszonyok, ha- hanem a nagyüzemek is jobban értékesíthetik a konzer- veket. A kóstolással egybekötött bemutató alkalmat adott a vendéglátósoknak arra is, hogy véleményt mondjanak, illetve kérdéseket tegyenek fel a konzervipariaknak. A katasztrófaelhárító szolgálat bemutató gyakorlata Kél megye energetikusai Gyöngyösön + ORVOSI I ÜGYELET j égerben: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig a Bajesy-Zsi- llnszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Rendelés gyermekek részére is. Gyöngyösön: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig, a Jókai uca 41, szám alatti rendelőben. (Telefon: 11-727). A Magyar Vöröskereszt budapesti bizottságának rendezésében a katasztrófaelhárító szolgálat bemutatót tartott a Gubacsi hídnál. A gyakorlaton bemutatták a tömeges balesetek sérültjeinek ellátását. Az Országos Mentőszolgálat irányításával létrehozott katasztrófaelhárító szolgálat barlangi, vízi és elsősegélyt nyújtó csoportjai adtak számot felkészültségükről. Képeinken: vasúti szerencsétlenség sérültjeinek mentése. Egy vízbe borult teherautóból könnyűbúvárok végzik a mentést(MTI Foto — Ruzsonyi Gábor.) Nagyon időszerű kérdésekkel foglalkozott az a tanácskozás, amelynek színhelye tegnap a Mátraalji Szénbányák gyöngyösi központi tanácsterme volt. Az energiaellátás és -takarékosság állt a megbeszélés középpontjában. A megjelenteket Goda Miklós, a Mátraalji Szénbányák igazgatóhelyettese köszöntötte az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület gyöngyösi szervezete nevében is. Az értekezlet elnöki tisztét Pálinkás Ferenc, a Miskolci Körzeti Energiafelügyelet vezetője töltötte be. Vitaindító előadást tartott dr. Bátor Béla, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet igazgatóhelyettese. Vázolta a pil- lanáthyi helyzetet és indokolta, milyen tényezők váltották ki az energiagazdálkodás mai feladatait. Főként azokra az indokokra mutatott rá. amelyek parancso- lólag előírják az energia- hordozókkal való ésszerű takarékosságot. Kiemelte, hogy a megfelelő takarékosság milyen anyagi erők felszabadítását teszi lehetővé. Bár a mii energiahordozó-ellátási tervünkben a legnagyobb részben a szovjet partner szerepel, a tőkés szállítókat sem tudjuk kizárni. A szén- hidrogének világpiaci ára is arra ösztönöz mindenkit, hogy a pazarlás ellen lépjen fel, a szén felhasználását fokozza, ahol lehet, és az energiagazdálkodásban a legkisebb takarékosságot is komolyan vegye. A Mátraalji Szénbányák energiagazdálkodásáról Végh István, a vállalat főenergetikusa tájékoztatta az értekezlet résztvevőit. Gyakorlati kérdésekkel foglalkozott, azzal a takarékossági versennyel, aminek egyes célkitűzéseit a vállalat prémiumfeladatként is megjelölte. A vitában szintén a mindennapok során felmerülő, úgynevezett részkérdések kaptak helyet, de kiderült, hogy ezek a részletek egyáltalán nem jelentéktelen értékekét képviselnek. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület gyöngyösi és a Körzeti Energiafelügyelet miskolci szervezete közös rendezésében megtartott értekezleten megjelentek a délutáni órákban a Thorez Bányaüzembe látogattak el, ahol Palotás Béla energetikus kalauzolta a szakembereket igazgató: SOIAMOS JŰZS