Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-19 / 91. szám

Albertine os Jakob f ffemsokára nyolcvan éves, Üe nincs olyan kulturális ese­mény Hatvanban, amelyen ne találkoznánk. A szép hangversenyt éppen úgy sze­reti, mint a képzőművészeti kiállításokat, irodalmi es­teket, színházi előadásokat. Egyébként is jellegzetes alak­ja a városnak. És rengeteg az ismerőse. Ha kissé összehúz­va magát, kabátzsebbe sül­lyesztett kézzel végigmegy valamelyik utcán, mindig akad járókelő, aki odafordul a társához: Nézd csak, ott megy a Peér tanár úr... ! Gimnáziumi tanítványai a háta mögött Atyusnak szólí­tották- Ö ezért sem haragu­dott. Szerette a gyerekeket, s ebben érzelmeinek viszonzá­sát érezte. Egyébként német —francia szakos volt, Pesten, a Tavaszmező utcai gimná­ziumban maturált, ahol nem kisebb egyéniségek tanítottak akkor, mint a lapalapító Pethő Sándor, a finn-ugor nyelvész Bán Aladár, vagy éppen Kacsóh Pongrác, aki iskolai énekkarukat dirigál­ta. ♦ — Hogy egyáltalán a taná­ri pályára szántam magam, sokban köszönhető ebeknek a kiváló embereknek. No és egy baleset! Kilenc évesen elvesztettem a jobb szeme­met, s bár érzelmileg hamar túltettem magam rajta, mint tényt nem kapcsolhattam ki az életemből. Egyébként a pesti Pázmány Péter Egyete­mem. jutottam tanári diplo­mához, a doktori címet pedig Pécsett szereztem meg. Na­gyon érdekes volt a disszertá­cióm témája. Át kellett ta­nulmányoznom az 1840-es évek sajtóját, kutatva, meny­nyiben állott német hatás alatt, s mennyire hatottak rá a germán filozófia különböző irányzatai? Dr. Peér István ékkor már túljutott a Trefort utcai min­tagimnáziumban letöltendő tanítási éven, amely akkori­ban kötelező valami volt. Sőt néhány évet tanárkodott — papok között civilként — a sátoraljaújhelyi piarista középiskolában. A rend tagjai közt nem akadt francia sza­kos, így esett rá a választás. Aztán Csongrádot említi, ahol nagyon kedvelte a Tisza- parti sétákat, kevésbé igaz­gatóját, aki — tanártársai­hoz hasonlóan — őt is be akarta szervezni a kormány mögött álló Nemzeti Egység Pártjába. ★ — Tulajdonképpen ennek köszönhetem Hatvant! Meg­elégeltem az unszolást, s be­adtam egy kérvényt a mi­nisztériumba, hogy helyezze­nek el CsongrádróL Mindegy, hogy hova tesznek, csak el onnan... 1936-ot mutatott a naptár. És tanévkezdés előtt bekopogtattam Szilvási János irodájának ajtaján. Ö volt a fiatal Klebelsberg Gimná­zium direktora, s az ország legnagyobb igazgatójaként emlegették. Volt legalább két méter magas, súlya pedig a mázsa körül. Joviális, szívé­lyes embert ismertem meg benne, hamar baráti kapcso­latba kerültem néhány ha­sonló ívású kollégával is, így igen rövid idő alatt megsze­rettem a várost, az iskolát. Alckor nem futott annyi vá­gányon egy pedagógus tevé­kenysége, papírmunka sem adódott oly rengeteg, mint később, Hómann Bálint mi­nisztersége aiatt, ezért job­ban elmélyedhetett az ember a maga szakágazatában. Sőt bővíthette. Elkezdtem én is tanulni az olaszt, az angolt. Ezeket diploma nélkül egy ideig tanítottam. Majd jött a spanyol, az orosz, amiről nem sejtettem, milyen hasznát ve­szem később. A felszabadu­lásra gondolok, amikor ren­geteget tolmácsoltam. S a gimnáziumra, ahol elsőként kezdtem az oroszt tanítani. ★ Ekkor már négy gyermeke, s pedagógus felesége van a köztiszteletben álló Peér ta­nár úrnak. Továbbá egy ha­talmas munka köti le sza­bad energiáját. ***** ***** április 19., szombat ipp* jáp v/* •>.*>' — öcsém ortopéd sebészi szakvizsgát tett, majd egyre jobban érdekelte a kínaiak sajátos gyógyító módja, az akupunktúra, a tűvel való kezelés. Nem volt azonban szakirodalmunk. Szerzett hát egy három kötetes francia munkát, s elébem rakta: for­dítsd le! Csak aki vállalkozott már ilyesmire, az tudja, mi­csoda erőfeszítéssel jár egy vadidegen szakma irodalmá­nak magyarítása. Szerencse, hogy a latin nyelvvel is jó­viszonyban voltam, így meg­feleltem öcsém kívánságának. Utólag bevallom, nem csak nehéz, hanem izgalmas és hasznos volt ez a vállalkozás. Beavatod tam egy hatezer esztendős múltú, keleti tudo­mányágba, amiről Gyula azt állította, hogy döbbenetes eredményekre vezet. Hogy mi ebből az igazság? Ehhez kevés vagyok. Annyi azonban bizonyos, hogy az öcsém ké­sőbb Moszkvában, majd Ko­reában és Kínában járt ta­nulmányúton az akupunk- cióval kapcsolatban, s ő az, aki másodmagával idehaza kezdettől műveli ezt a gyógy­módot. Most egyébként — -az Űj-Szentjános Kórház veze­tő főorvosa, ott folyik ilyen kezelés, rövidesen pedig szak­lektorként szerepel egy kínai akupunktőr könyvének szer­kesztésében. .. ★ Melegen süt a nap a Mün­mich Ferenc utca 22. számú ház első emeleti szobájának ablakán, amely előtt kis asz­tal áll. Rajta kéziratpapír, fölnyitott könyv. Kézbe ve­szem, nézem a borítóját. Cora Sandel. Alberto og Ja­kob. Peér Pista bácsi száj­szegletében mosoly bujkál. — Norvég családregény. A trilógia első kötete. S a nyol­cadik nyelv, amibe belevág­tam. Merthogy az én életem a tanulás. Még így, közel a nyolcvanhoz is! Nemrég, hímporos nyelvtudással jár­tam Oslóban, majd az észa­kabbra fekvő Ringsakerban, ott ajánlotta egy norvég könyvkereskedő. Írónője, Cora Samdel tavaly halt meg, 94 esztendősen, s a stromsői polgárcsaládról szó­ló háromkötetes munkáját a nemzeti irodalom kimagasló műveként tartják számon a norvégek. Valóban érdekes, olvasmányos a regény, s ki­tűnő lélekrajza a hősnő Al- bertinnek, aki megpróbál ki­törni a század eleji norvég polgárság konzervativizmusá­ból, megrekedt akvárium­életéből. Szótárak és nyelvkönyv se­gítségével, csak magára ha­gyatkozva tanulta meg Peér István a nyolcadik idegen nyelvet. Kiejtését a már em- 1 egetett néhány hetes norvé- giaí út során csiszolta. S most fordít. Merthogy ezért van a kötetek szomszédságában a kéziratpapír. Kinek dolgozik? Az Európa Könyvkiadónál bíztatták fel. Az első kötet fordítását júniusban kell a Szerkesztő asztalára tennie. ★ Már indulnék, amikor fi­gyelmeztet valamire. A le­vél-szimfónia! Szokástól el­térően három tételben. Valóban, ezt kár lett volna kihagynom. Legalább ötven­féle északi fa, bokor, virág szeszélyes levelei lapulnak rozsdabarnán három képke­retben, üveg alatt. Norvégia erdeit járva gyűjtötte őket a tanár úr, s egy természet­rajzos kollégáját dicséri a preparálás. A művészi gond­dal elrendezett „levél-szim­fónia” minden tételéhez né­hány verssor is járul, zöld betűkkel. Felrakom a szem­üveget. Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak: sár­ga levélkéken nyargal az őszi vihar. — Vörösmarty egyik ver­séből, a Csalogányból való a pár sor. Hozzánk ez illik. A rozsdabarna levelek, az őszi vihar. Hiszen derékig az ősz­ben járunk — mondja a csen­des szavú feleség, aki szaty­rával nemrég érkezett haza. Moldvay Győző 20.25; Öreg rabló, nem vén rabló Szovjet filmvígjáték. Emil Braginszkij és Elgar Rjazanov szerz;páros írta ennek a mulatságos filmvíg­játéknak a forgatókönyvét. (Ök a szerzői a nagy sikerű Ma éjjel megnősülök című komédiának is, amelyet az elmúlt hetekben sugárzott a televízió.) Két öreg barátról, a nyug díjba vonulni nem akaró nyo­mozóról és egy mérnökről szól a film. A mérnök segí­teni akar barátjának. Elhatá­rozzák, hogy közösen produ­kálják az évszázad bűnese­tét, — amit természetesen Mjacsikov leplez majd le. El is lopják a múzeumból Rembrandt önarcképét De legnagyobb ámulatukra a hiány senkinek sem tűnik feL Sőt, amikor másnap a tett színhelyére visszatérnek, már ott lóg a kép helyén a felirat: „restauráls alatt” Tettüket újabb próbálkozás követi. Egy pénzbeszedő nőt, — akibe Mjacsikov időköz ben. szerelmes lesz — rabol­nak ki. Hogy ennek a rablás­nak milyen következményei lesznek, azt már nem árul­juk el. Nézzék meg! Folytatódik a Móra Kiadó „felszabadulási kínálata’’ A könyvszakma megemlé­kezése felszabadulásunk 30. évfordulójáról nem fejező­dött be április 4-éveL Külö­nösen gazdag a Móra Kiadó „felszabadulási kínálata”, amelyet a közeljövőben to­vábbi könyvek tesznek színe­sebbé, változatosabbá. Gerencsér Miklós Hátsóvá­ros című könyve azokról az emberekről szól, akik go­noszságból, vagy haszonlesés­ből képesek kiszolgálni a ná­cikat, képesek saját népüket irtani. Velük veszi fel a har­cot, s győzedelmeskedik vé­gül egy maroknyi gyerekcsa­pat Hars László Mi is vol­tunk gyerekek című művé­ben a népszerű író egy bu­dapesti munkáskerület együk gyerekcsoportját felszabadu­lás utáni életüket úttörőcsa­pattá alakulásukat mutatja be érdekfeszítően, kedves humorral, ■ szinte a doku­mentumregények hitelessé­gével. Gorái Gábor írta a verseit, Cink Káráig és Mihail Trófe­ái«» készítette a fotóit a ma­gyar és a szovjet nép barát­ságát reprezentáló Budapes­tet és Moszkvát bemutató, A Magyar Televízió „Volt egyszer” címmel filmet for­gat Gyárfás Miklós hasonló című kisregényéből. Rendező: Gaál András, operatőr: Bomy Gyula, főszereplő Bálint András. A képen: Bálint András és Dömer Gyöngy a film egyik jelenetében. mn-foto — KS) ölelkező című fotóalbumnak. Zalka Miklós Roham 03.30 él­űm írása a katonatiszt szak­értelmével idézi fel a Ma­gyarország felszabadításért vívott hadműveleteket. V. Kasszil Drága fiaim cí­mű könyve a zatonsaki pio­nírok és a balti tengerészeti iskola tanulóiról szól, akik a háború kitörésekor kom­mandót alakítanak, s amikor a front eléri a várost, lelkes, önfeláldozó harcban semmi­sítik meg a németek felderí­tő osztagait. Az életüket lép- ten-nyomon kockára tevő, tetteikkel a szovjet nép hő­seinek sorába emelkedő gye­rekekről szól Pántyelejev A titkos levél című munkája. Saját emlékeit, élményeit dolgozta fel „Csíz jelentke zik” ami partizanregényé ben Jevdokija Muhina. „Ab­lak a tavaszi térre” — a mai szovjet lírát mutatja be a kö­tet, természetesen nem tel­jességre törekedve, hanem inkább sokszínűségét, válto­zatosságát érzékeltetve. Fény és mosoly — három szovjet kisregényt fed a cím. Krakovszkxj, Gonyik és Csicskov egy-egy műve fia­talokról szól, próbálkozásaik­ról, útkeresésükről, áldozat­készségükről. „Oázis raké­tákkal” — ez a címe a vál­tozatos témájú, novellák­ból állő könyvnek, amelyből sokoldalú kép bontakozik ki a katonák életéről, cseleke­deteiről. Együttműködési szerződés Tudományos együttműkö­dési megállapodást kötött a magyar Ásványolaj- és Föld­gáz Kísérleti Intézet, vala­mint a párizsi Ecole Poly- technique Műszaki Egyetem. Az egyezmény mindkét in­tézmény számára fontos, s a jövőben a gáz, a folyadék és a vékonyréteg kromatográ­fiás kutatásokban hozhat ér­tékes előrelépést. A szerző­dés egyelőre a kétéves kö­zös munkát határozza meg. (MTI) 13. KASZIMCEV KAPITÁNY. „Ez valahogy olyan külö­nös ... Apa már gyerek­korában nagyon szerette a lovakat. Egyszer, amikor még kisfiú volt, segített nagyapjának, Iván Akimo- vicsnak lovakat legeltetni, s elvitte az egyik lovat az Itatóhoz. A ló azonban megijedt valamitől, felágas­kodott és véletlenül halán­tékon rúgta. Elöntötte nyom­ban a vér, kórházba szállí­tották. A szülők és az or­vosok csodálkoztak: a sebe súlyos, de a fiúból egy só­haj, annyi nem jön ki! Hát így volt. 1943-ban a fron­ton ismét megsebesült az a halántéka. 1945-ben egy aknaszilánk, amely megölte, ugyanott érte.” (A. A. Ka- szimcev kapitány fiának le­veléből.) „... Egy felrobbant ellen­séges akna szilánkjától az ön fia súlyos fejsérülést szenvedett. Jellemző, hogy a szilánk a halántékát érte, ugyanazon a helyen, ahol az ön fia ezt megelőzően is megsebesült...” (Az alaku­lat parancsnokának A. A. Kaszimcev kapitány apjá­hoz írt leveléből.) Valóban a véletlenek szo­katlan összeesése, de itt hi- hás az ember emlékezőte­hetsége: hajlamos csak azt meglátni, jtrru egyezik, 6el­P. N. Barannyikov: Nevek as emlékműn siklani amellett, sent „nem jellegzetes”. Kaszimcev kapi­tány többször megsebesült, de nem a halántékán. Bizo­nyítja ezt a hadikórház fényképfelvétele, amelynek kelte: 1942. III. 9. Sztálin­grád. Akkor nem a halán­tékán sebesült meg. íme az 1945. II. 17-én kelt levele, s abból egy mondat: „Habár a sérülés a kezemen még Aem gyógyult be, kezem jól tudom már használni, .most is azzal írok levelet...” Igaz, előtte van egy említés a negyedik (?) egyezésről: „Kissé megsebesültem, a halántékomon, de már le­vették a kötést a fejem­ről ...” A Gellérthegyi Felszaba­dulási Emlékművön ez áll: A. A. Kaszimcev kapi­tány. A háború alatt elesett tisztek között csak egy ilyen nevű van. Andrej Alekszejevics 1919-ben szü­letett, párttag, az 56. jasszi Vörös Zászló-rendes gépko­csizó lövészdandár zászló- aljparancsmoka, elesett az 1945. március 26-i harcok­ban. „Az egyesítés parancs­Dokument-írás noksága — olvassuk a Ka­szimcev apjához írt levél­ben — tekintettel az Ön fiának a Honvédő Háború­ban szerzett óriási érdemei­re, parancsot adott, hogy Budapesten, annak az ál­lamnak a fővárosában te­messék el, amelynek fel­szabadításáéit az ön fia az életét áldozta. Kaszimcev kapitányt katonai díszpom­pával temették el az alaku­lat és az egyesítés parancs­noksága képviselőinek je­lenlétében.” A koporsó előtt vitt dísz­párnán két Vörös Zászló érdemrend, a Szuvorov-ér- demrend III. fokozata, a Honvédő Háború érdem­rend II. fokozata és Sztálin­grád védelméért érdemérem feküdt... Alig valamivel több mint egy hónappal azelőtt, 1945. február 17-én a frontújság a következőket írta: „A Duna jobb partján fe­jeződött be a magyar fővá­rosért, Budapestért vívott hatalmas ütközet. Ebben a gigászi csatában a maga tel­jes nagyságában megmutat­kozott tábornokaink és tiszt­jeink hadvezért tehetség» az altisztek és közlegényé magas fokú katonai tudás és bátorsága. .. Rendkívüli hőstett» hajtott végre a Budapestéi vívott ütközetben az az al egység, amelynek páráim noka Kaszimcev ttaat* Az újság a továbbiaSftw részletesen leírja a homo kát. „...Válogatott aéeft m Indátok veszett Iramba; törtek Buda felé, hogy at gítséget nyújtsanak az o* bekerített csoportow'táanal 11 német harckocsi, 6 pán célkocsi és nagy tömeg gép pisztolya* katona rohamos: ta többször a marakim szovjet harcost, akik közöl ott Volt Kaszimcev kapitán is. Még akkor sem tört me a tapasztalt szovjet katonái és tisztek szívós ellenállása amikor az ellenséges tan kok rátörtek a lövészárkok ra. Pankov közlegény 1’ sebből vérzett. De folytait! a harcot, s akárcsak előtte teljes erejével és tudásával verte vissza a rohamokat (Folytat) ukj Film­forgatás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents