Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-16 / 88. szám
Kezdődött a méterrúddal... — Négy évvel a felszabadulás után fejeztem be általános iskolai tanulmányaimat. Lassan harminc éve lesz, ám alsó tagozatos emlékeim ma is frissen élnek bennem. Az alacsony, hosszú, öreg padokban öten szorongtunk. Mégis jót éreztük magunkat, különösképp az, aki középen ült, mert sosem hívták a táblához. A szemléltető eszközöknek hírét se hallottuk. Néhány szentkép lógott a falakon, 6 ott szerénykedett Magyarország szakadozott térképe. A méterrúd, az nem hiányzott. Előbb megtanultunk félni tőle — mert hát jó kemény volt! —, s csak aztán sajátítottuk el, úgy-ahogy a mértékegységeket. így idézi kisdiák éveit l.aczik József, a lőrinci iskola igazgatóhelyettese, s szavai nyomán felvillan a hajdani pedagógusok arcéle, s az azóta érett emberekké nőtt tanítványaik portréja. A három iskola épülete — igaz, kitatarozva — ma is álL Az egyikben nevelők laknak, a másikat pártházzá alakították, a harmadikban a napközi kapott helyet. Valamennyi eltörpül az új, a hét évvel ezelőtt átadott intézmény mellett. Az otthonos hangulatúvá varázsolt tantermek ablakain háborítatlanul özönlik a fény. A tágas, napfényes folyosókon önfeledt, jókedvet sugárzó zsi- vajgás. S miről beszélgetnek, mi foglalkoztatja őket? A nyolcadikos Répási Mari Ica jövőjén töpreng: — Szeretem á nyelveket. Különösképpen az olasz és a spanyol tetszik. Ezért a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba jelentkeztem. A felvétellel nincs is baj, csak éppen kollégiumot nem kaptam. Persze nem adtam fel, fellebbezek, hátha mégis sikerül — bizakodik a fiatalságra jellemző optimizmussal. A hetedikes Roznyik Erika az oroszt kedveli. Nemrégiben a járási tanulmányi verseny első helyezettje lett: most éppen kémiaórára készül. 0 a szemléltető eszközök gazdag tárházát dicséri: — Megvannak az egységcsomagok, a tanulókísérleti eszközök. így szinte újra felfedezünk mindent. Ha valamire magunk jövünk rá, azt könnyen mejegyezzüfc, s nehezen felejtjük — érvel meggyőzően. Mennyire más volt régen, az ódon, kopott épületek falai között, azokban a nemzedékek által nyüstölt, több személyes padokban. Akkor és ott is jövőjét tervezte, sorsán töprengett az ifjúság, csak éppen azt nem kapta meg, amire leginkább szüksége lett volna: az útmutatást, az iránytűt. Arra az időszakra nagyon is jellemző az igazgatóhelyettes sztorija. — Nagyszüleire még a földben látták életük reménységét. Apám már — mivel annyi részre oszlott az a kis parcella — az iparban kereste boldogulását, s gyári munkásként dolgozott. Az ő útját követtem, mert jószerével azt sem tudtam, mihez értek, hogyan kamatoztathatnám képességeimet. így hát ipari tanulónak, lakatosnak jelentkeztem, s meg is szereztem a szakmunkás-bizonyítványt. Aztán a középiskolával próbálkoztam, mivel sehogy sem találtam a helyem. Érettségin majdnem meghúztak történelemből, tanárom úgy vélekedett, hogy históriai érzékem egyenlő a nullával. Ezután a dac ösztönzött, biztattam magam: „Mutasd meg, bizonyítsd be. hogy tévedett!” így lettem magyar—történelem szakos pedagógus. Marika — mintegy ellenpontként — a sokoldalú pályairányításról beszél: április I#„ ezeré» Lőrinci változások — Osztályfőnöki órákon a lehetőségekről hallottunk, s azt is megtanultuk, hogy ne építsünk légvárakat És az a sokféle kiadvány! Én Í6 az egyikben bukkantam rá a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium nevére, s arra, hogy ott olaszt és spanyolt is oktatnak... A megszokás nehézségi ereje akár a gravitáció: hat mindig és mindenre. Az újat már meghirdették, de a régi, az elavult még mindig dívik: őrzi, védi évtizedek belel egzett gyakorlata. Laczik József diákként elsősorban a matematikától fázott. — Évekig nem értettem meg, hogy az egyenleteknél miért kell az x-eket az egyik oldalra csoportosítani. Akkoriban képességeimet hibáztattam, ma már tudom: nemcsak én voltam hibás, hanem a gyakorlást, a magyarázatot mellőző oktatási módszerek is. Tanáraink csak előadtak, s alig egy-kettő akadt, aki kereste a szemléltetés lehetőségeit. Járjuk a szertárakat, az előadókat. Tamás Istvánná igazgatónő méltán elégedett, mert ebben az iskolában a korszerűség polgárjogot nyert. A minisztérium által megállapított alapfelszerelési jegyzéken túlléptek, megszereztek mindent,, ami as értelemig vezető út könnyítéséhez szükséges. Négy televíziójuk, nyolc diavetítőjük van. A diákok kedvelik a tizenhat milliméteres hangosfilmvetítőt, a kép- és írásvetítőt. Már megrendelték azt a kémiai laboratóriumot, amely húsz tanulót ajándékoz meg — így vélekedett a hetedikes Erika is — a felfedezés semmivel sem pótolható örömével. b A könyvtárba, ebbe a tágas, otthonosan, elegánsan berendezett helyiségbe a lányok kalauzolnak, s büszkén mutogatják a mintegy kétezerötszáz kötetet. Biztonságukon látni: nem először vannak itt. Marika az irodalomórák hangulatát eleveníti fel: — Ha idejövünk, s körülüljük az asztalokat, elfelejtjük, hogy iskolában vagyunk, ahol a kötelesség, a mindennapi számonkérés vár. A múltkor József Attiláról beszélgettünk. A lexikonból mi kerestük ki életrajzi adatait, verseit is mi válogattuk ösz- sze, mondtuk el, vitattuk meg. Annyira belejöttünk, hogy észre sem vettük a csengetést. A nálánál egy évvel fiatalabb Erika egy megbízatását említi: — A hazaszeretetről kellett írnom dolgozatot. Bejöttem, s magam gyűjtöttem egy csokorba a szakirodalmat. Érdekes munka volt, mert válogatás közben Is sok hasznos dolgot jegyeztem meg — mondja elégedetten. A tárgyi feltételekre nem panaszkodhatnak Lőrinciben, hiszen különösképp az utóbbi három év során gyorsan feilődtek. Nem hiányoztak az előrelépéshez szükséges forintok sem. Érthető is, mert a nagyközségi tanács vezetőiben igazi mecénásokra leltek. — Két évvel ezelőtt végigjártuk az elnökkel az itteni és a hozzánk társult falvak iskoláit. Számba vettünk minden jogos kérdést, s a legsürgetőbb gondokat majd hogy azonnal orvosoltuk — tájékoztat az igazgatónő, aki arra is utal, hogy a pedagógusok jól sáfárkodtak a rájuk bízott talentumokkal. — Évről évre minden diákunk továbbtanul: ipari tanulónak vagy valamelyik középiskolába jelentkezik. A gyerekek becsülettel helytállnak a különböző versenyeken, s öregbítik fiatal iskolánk hírnevét. A hajdani, a három évtized előtti fiatalember a rré- terrúdnál kezdte, s csak ke- rülőúton jutott el a katedrára. Tanítványait sokkal gonö- mentesebb sors várja. Marika az alma mater jövőjén is töpreng: — Egerben, a főiskola gya korló iskolájában zártláncú ipari tévé is van. De szeretném látni. Később így folytatja: — Egyszer talán Lőrinciben sem lesz újdonság. Igaza lehet... Pécsi István 21.10: Színházi Album "Elő adással, az egyik helyszínről a másikra kapcsolva jelentkezik a Színházi Album legújabb száma: Virág Katalin szerkesztőtől tudom meg, hogy Katona József Bánk bánjának Nemzeti Színház-beli előadásáról sugárzott részlet mellett arról is szó lesz, miért szükséges 4—5 évenként felújítani, műsorra tűzni nemzeti drámánkat. S mivel áprin 16-a éppen Katona halálának napja is — rövid áttekintést láthatunk a szerző és a mű útjáról. Két vidéki színházunk is megörvendezteti a nézőket, két szocialista országbeli szerző új színpadi műveivel. Miskolcon a szlovák Bukovcán, Pécsett a lengvet Krasinski darabjának ősbemutatójából láthatunk részletet és be- S*, getést a rendezővel a szerzőkről. művekről. Az Öltözőben című rovat is vidékre látogat - Vajda László kaposvári színészt . he- aki az utóbbi k*t SX. kirobbanó sikereket ért el Röviden hirt kapunk a kecske- S “ szegedi, és a kanosvéri rók á egy'egy « bemutatójáHangverseny ősbemutatóval AZ EGRI SZIMFONIKUS ZENEKAR hétfőn este, a Művelődési Központ nagytermében ünnepi hangversenyt adott, hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepi szándék oldaláról nézve az eseményt, a műsor végén kell kezdenünk. Az Egri Szimfonikus Zenekar a műsor zárószámaiként a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola II. számú Gyakorló Általános Iskolájának és az I-es számú Ének-zenei Általános Iskolának egyesített kórusával két számot adott elő: Kaba- levszkij Rekviemjének — amelyet Rozsgyesztvenszkij versére írt —. egy részletét és Cser Gusztáv Mementó- ját, amelyet a jó nevű szerző Orosz Nóra egri tanárnő versére szerzett. Ka-, balevszkij a második világháború hősharcosainak állít művészi-emberi emléket; a rekviem, az elsiratás azonban átcsap az izzó haza- szeretet diadalmas érzésébe, amikor a fúvósok emelik a magasba az emberi és a művészi mondanivalót. Nyilvánvaló a nagy mű birtokba vételének, az első mozzanatoknak voltak taÚ! KRESZ-tábM A Fővárosi Köztisztasági Hivatal Közlekedési Jelzőtáblagyártó Üzemében elkészítették az új KRESZ-táblák mintapéldányait, amelyeket a májusi BNV-n is láthat a nagy- közönség. A jelzőtáblagyártó üzemben 1975-ben Ötvenezer KRÉSZ-táblát készítenek alumíniumból, amely a hagyományos vastábláknál hat kilogrammal könnyebb. A fényvisszaverő fóliával bevont KRESZ-táblák sötétben másfélkét kilométerről észrevehetők, így megfelelnek a biztonságos közlekedés előírásainak. (MTI Foto — Bara István felvétele.) műd az est résztvevői, ahogyan mi ismerjük ezt fejlődésében egyre gyorsab mozgású zenekart, a hatá sós részlet után az égés Rekviemet megérleli maga ban és bemutatja majd. CSER GUSZTÁV Merne« tója rokon gyökerekből tát lálkozik a Rekviemmel. í mégis egészen más. Itt ir kább a hála, ennek a vá rosnak, Egernek a háláj dobban fel szövegben és zí nében — cseppben a tenge — azért a szabadságéi' amelyet a szovjet katona hoztak Dobó egykori fal; közé. A gondolat es anna művészi megvalósítása L gyelemre méltó. A hangverseny valóé szándékát és valóban üx népi érzéseit ez a két m szólaltatta meg, az aktual tás és az ünnepi taríaloi erejével. A szoros akuszt kai viszonyok között nagy hatást keltett a k< mű. Farkas István a nai létszámú össakart és a zi nekart eggyé tudta fogni < az ünnepi közönség e k számban kapta a legtöbbe A műsor első felében i Egri Szimfonikus Zenek; hagyományos műsorépité formában Beethoven 11 Leonóra nyitányával ke dett, majd három részlet adott elő Csajkovszkij Hat; tyúk tava című balettjébe Csajkovszkij b-moll zoj goraversenyónek első tétel Ferencz Sándor, a heve zeneiskola művésztanára já szotta. Nem először halló tűk már Ferencz Sándo Egerben, (tavalyi Liszt-ei adására ma is emlékezünk és most megint bebizony tóttá, hogy a megszólalt; tött műben a saját érzése is megfogalmazza. Az éli akkordoknál mintha kül; zavaró körülmény gátol volna, de idegessége ham feloldódott és lendülete®« kibontotta a b-moll szép® geit, Áz Általános iskí LÁSOK kórusait négy kitt nő zenepedagógus, Diem Tiborné, Olasz Istvánn Szepesi Györgyné és Ki repta Katalin vezényelté Nincs okunk rangsort áll tani az egyes kórusok sz mai között, hiszen az al tagozatosok szintje nem h sántítható az idősebbekév« de az iskolások fegyelm zett karéneklése a pedag gusok áldozatos munkáj dicséri. Az est nagy sdke Sok ilyen műsort az Eg Szimfonikusoknak! (farkas) 12. Ványa barna arcú, csillogó fekete hajú legény volt Nagyon világos barna szeme, lányosán hosszú szempillája volt. Ennyire emlékszem, ennyit tudtam írni a fivéremről. Hogy ha nem úgy sikerült, ahogy ön elképzelte, azért elnézését kérem. Távolról sem írtam meg mindent, de azt hiszem, hogy a lényeg benne van. Mély tisztelettel: Alekszej Danyilovics Prokopenko.” „Én, Sztyepán Andrejevics Ahtirszkij jól ismertem Iván Danyilovicsot, s az egész családját. Ványa ügyes, csupa energiával teli gyerek volt. Felnőtt korában pedig jóvágású fiatalember. A vele egy - korúak közül kitűnt arányos testalkatával, ügyességével és sok más tulajdonságával. Sokat adott magára, mindig mintha skatulyából húzták volna ki, csizmája kifényesítve, mint egy igazi kaukázusi megjelenésű férfinak, S hogy tudott énekelni! Szerelmét, Jevdokija Rudenkót vette feleségül. Két lánya született. Válja most Moszkva környékén lakik. Nagyezsda Ivanovna Prokopenko Ordzsonikid- zében dolgozik a mezőgazdasági főiskola szervetlen kémia tanszékén. A háború alatt csupán egyetlen egyszer találkoztam az én jó barátommal. Akkor már háromszor megsebesült, de még mindig ugyanolyan mozgékony, olyan vidám ______ ... P . N. Barannvikov: Nevek as emlékműn Nyíljanak örökké virágok az olyanok sírján, mint Iván Danyilovics Prokopenko.” „ÍME, EZ A HÁBORÚ r „Bocsássa meg hosszú hallgatásomat. összegyűjtögettem, újra meg újra átolvastam a leveleket. Hiszen nemcsak mi kaptunk leveleket. Apa most kórházban fekszik, s ezért helyette én írok, a fia, Iván Nyesztyerovics Liszij unokaöccse. A levelek segítségére lesznek önnek abban, hogy képet kapjon nagybátyámról, azok egyikéről, akik bátorságukkal, amelyet ők maguk figyelemre se méltattak, meghozták az emberiségnek a fasizmus fölötti győzelmet, a szabadságot és mindazt a jót, aminek ma részesei vagyunk. Iván nagybátyám világéletében dolgozott Gyerekkora óta. Szívesen segített mindenben a szüleinek és a hozzátartozóinak. Az élet nem dédelgette nagybátyámat, akárcsak egész nemzedékét. Jól tanult. Apánk mindig példaképül állította elénk. Még alig pitymallott, ő már vágta a gallyakat hogy a rő- zsével aztán a mocsarat teríthessék le (vidékünk ilyen mocsaras volt). Reggel pedig már az iskolapadban ült. Mint «MJÄäknas, jó tanuló jjetroDokument-írás leumot és papírt kapott az iskolától és ezért esténként őnála jöttek össze az osztálytársai. Volt ennek más oka is. Olyan jó memóriája volt, hogy emlékezetében teljesen megragadtak a; tanító magyarázatai és este elismételte társainak a leckét. A hétosztályos iskola elvégzése után hajón dolgozott édesapámmal, Tyihon Nyesz-> tyeroviccsal együtt. A Dnyeperen hajóztak. Később nagybátyám elvégzett valamiféle tanfolyamot és Mogiljovbana folyamhajózási vállalat diszpécseri központjában dolgozott. 1938-ban behívták katonának. Mongóliában szolgált, később pedig harcolt. Leszerelése után rövid ideig a gomeli hajózási igazgatóságon dolgozott, mint a diszpécseri központ technikus-operátora. Ványa nagybátyám különben egészen jól rajzolt. A frontról hazaküldözgette a természetről, harcmezőkről készített vázlatait, önarcképeit, hogy hozzátartozói láthassák, mennyire megváltozott. Most azonban sajnos, nem tudtam megtalálni azokat a rajzokat, pedig gyakran láttam őket. Nagybátyám jólelkű, figyelmes ember, hű barát és elvtárs volt Ilyennek BXdratft meg valamennyi hozzátartozója emlékezetében. Nagy kár, hogy elveszett az utolsó levél, amelyet baj - társai írtak. Azt írták, hogy sebesülése után még egy óira 35 percig élt. Tudatánál volt és azt kérte, írják meg haza: „Bocsássatok meg nekem drága szüleim. • Becsaptalak benneteket. Azt ígértem, hogy hamarosan hazamegyek, írtam, hogy készüljenek fel a győztesek, köztük az én fogadásomra is kenyérrel és sóval, de én most meghalok...” Nagybátyám levélének ezeket a sorait, míg élek, nem felejtem el... Vaszilij Liszij.” A SZÜLŐKHÖZ. íme néhány idézet Iván Liszij néhány leveléből, amelyek valóban sokat árulnak el róla magáról. 1943. szeptember 28-án kelt levelezőlap. Tábori postaszám: P. P. 92999. „Drága szüleim !!! Ma vettem hírét Dobr- janka és más falvak felszabadulásának. Remélem, Titeket is felszabadítottak már. Nagy örömmel fogok tollat. Remélem, hamarosan választ kapok. Én a Croat**“ gyök, amit Nektek is kiv nők. Jómagam nagyon ma változtam. Nem is ismém tek rám rögtön. Nem író le md mindenen mentem ki 'resztül. Túlságosan is sok éltem át... Montiéin n i várni fogom a választ. Eb leveletektől, drága szüleii bevallom félek. írjátok xru az igazat. Remélem, mia den rendben van Vei' tek...” 1943. október 16-én ke levél. „Drága, kedves szüleim! Fiatok forró üdvözletét kü di... Végre elmúltak a s< tét évek, amelyek elszak tottak bennünket egymás te vége a német megszállás I déranyomásos éveinek... Egyszerűen azt sem tu dom, mivel kezdjem első le velemet... 1941. július 1 én utaztam el Gomelből.. 41. VII. 19-én megszakat a kapcsolat Veletek. Sztálin grádba érkeztem, táviratc küldtem. írtam Nektek. Augusztus 22-én a rádióbe hallottam Gomel kiürítésé ről... Olyan magányos let tem, mint a tölgy a sztyep pe közepén, amelynek el vágták a gyökereit... Je lentkeztem katonának, d nem vettek fel, munkán küldtek a Volgára. De vé gül elértem, amit akartam Szeptember 27-én mégi: csak bevonulhattam... Minden holmimat barátomnál Kotyik Venyiamin Jefimo- vicsnál hagytam, akivel Goméiban dolgoztam együtt ífküaátiáuáJ
