Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-08 / 57. szám

Birkózóhíradó t Ketten az egri verseny T Kazincbarcikán került meg­rendezésre az Észak .területi sza- badio&ású Ifjúsági birkózóbaj- nakskig. Ez a verseny a magyar bajnokság versenyeire való el­jutás eisó lépésűjét jelentette, a súlycsoportonként első három helyen végzett ifi birkózók ré­szére.- A Gyöngyösi Spartacus if­júsági versenyzői 17 ponttal meg­nyerték a csapatversenyt, egyé­ni versenyzőik kitűnően, helyt­álltak. 48 kg-ban Zámba László, 87 kg-ban Ka esi Lajos végzett az első helyen. 65 kg-ban Vitárizs Miklós, 75 kg-ban Oláh Tibor második, 56 kg-ban Murányi Ferenc harmadik lett, * Március elején a Budapesten megrendezett ifjúsági B kategó­riás országos kötöttfogású bir­kózóversenyen jól szerepeltek az Egri Vasas fiataljai. 68 kg-ban Soós Ferenc 17 induló közül lett első, 100 kg-ban Nagy István a más odilc, 48 kg-ban Balogh Gyula a harmadik helyen vég­zett. Különösen kiemlekedő tel­jesítményt nyújtott Soós Fe­renc, aki minden ellenfelét tus­sal győzte le. Biztató eredmé­nyeivel közel áll az utánpótlás- válogatottsághoz, Nagy István pedig ez évben nehézsúlyban lett ifjúsági válogatott. * A Heves megyei Birkózószővet­ség rendezésében került lebonyo­lításra Egerben a 14—15—16 éve­sek Észak területi seregszemlé­jére. A versenyen 5 megye több mint kétszáz versenyzője vetél­kedett az országos döntőbe ju­tásért. Itt ugyancsak az egyes súlycsoportok első három he­lyezettje jutott tovább. Eredmé­nyek. Kötöttfogás, 16 évesek, 42 kg: 1. Vári (DSI), 2. Csepregi (KVSE). 45 kg: 1. Bartuska (Egri Vasas). 49 kg: 1. Szombati (E. Vasas),' 2. Biró (Jászapáti), 3. Dányi (Papp J. SE). 53 kg: 1. Demeter (Gyöngyösi Sparta­cus), 2. Horváth (DSI), 3. Gé- czi (DVTK). 57 kg; Stutinszky (DVTK), 2. Robetko (Pásztó), 3. Bóta (Pásztó). 62 kg: I. Városi (E. Vasas). 2. Janobek (KVSE), 3. Molnár (KVSE). 67 kg: 1. Far­kas (E. Vasas), 2. Bakos (KVSE), 3. Kiss (E. Vasas). 78 kg: Pápát (DVTK), 2. Sebestyén (DSI). -f 78 kg: 1. Lázár (Záhony) 2. Szabó (E. Vasas), 3. Sipos (DVTK). 15 évesek, 42 kg: 1. Dobi (E. Vasas), 2. Jarabek (KVSE), 3. Oláh (KVSE). 45 kg: 3. Fekete (E. Vasas), 2. Papp (KVSE), 3. Lénárt (Jászberény). 49 kg: l. Turcsányi (SKSE), 2. Magyar (DSI), 3. Kovács (Pász­tó). 53 kg: 1. Budai (E. Vasas), 2. Balogh (Záhony), 3. Gamev- osics (DVTK). 57 kg: 1. Fajkó (DVTK). 2. Horváth (KVSE), 3. Tarjáni (E. Vasas). 62 kg: l. Kisvákonyi (Papp J. SE), 2. Gyénizse (Pászló), 3. Bőnk (KVSE). 67 kg: 1. Csatár (DSI), 2. Mészáros (Szolnok), 3. Bacsó (Jászapáti), 2. ötvös (SE), 3. 230 réSíeU’ovöjc ..őzül. Suti (DVTK). 78 kg: 1. Győri (SKSC), + 78 kg: 1. Simon (E. Vasas). 14 évesek, 35 kg: 1. Ba­kos (KVSE), 2. Sipos (KVSE), 3. Sipos (Papp J. SE). 38 kg: 1. Feyes (Záhony). 41 kg: Ménkű (Jászberény), 2. Bartuska (E. Vasas), 3. Varga (Jászberény). 45 kg: 1. Makkai (KVSE), 2. Bordás (KVSE). 49 kg: t. Dab- rányi (E. Vasas), 2. Urmös (Jász­berény). 3. Búzás (E. Vasas). 53 kg: l. Kocsis (Pásztó). 58 kg: 1. Fazekas (KVSE), 2. Inges (Jász­berény), 3. Handó (Salgótarján), 68 kg: l. Magos (Jászberény). Szabadfogás. 16 évesek, 42 kg: 1. Nagy (Kazincbarcika). 45 kg: 1. Molnár (DVTK), 2. Görgei (Kazincbarcika), 3. Kivés (Papp J. SE). 49 kg: 1. Lantos (DVTK). 53 kg: 1. Szolnoki (H,- böszörmény), 2. Molnár (DVTK), 3. Máté (Hajdúböszörmény), 57 kg: l. öze (Hajdúböszörmény), 2. Szabó (Debrecen), 3. Czóki (Turkeve), 62 kg: 1, Kuhár (Hajdúböszörmény), 2. Révai (Debrecen), 3. Sruba (Debre­cen). 67 kg: 1. Rékasi (Türke-1 ve), ?. Rácz (E. Vasas). 72 kg: 1. Gyimesi (Gy. Spartacus), 2. Szilágyi (Debrecen), 3. Kiss (Borsodi B.), 78 kg: L Nagy (Debrecen). + 78 kg: L Magyar (E. Vasas), 2. Jakab (E. Vasas), 3. Németh (Püspökladány). 15 évesek. 42 kg: 1. Rácz (Debre­cen), 2. Köteles (Törökszentmik- lós). 3. Tőzsér (Kaba). 45 kg: i. Andó (Hajdúb^zönnény), 2. Rontó (Püspökladány)- 49 kg: 1. Balázsi (KVSE), Lakatos R. (E. Vasas), 3. Varga (Törökszent­miklósi. 53 kg: 1. Kajdi (H.- böszörmény), 2. Andriskó (DSI), 3. Dányi (Borsodi B.). 57 kg: 1. Hüse (BSI), 2. Lada (H.-böször- mény), 3.. Gúla (KVSE). 62 kg: 1. Tóth F. (BSI). 2. Rátkai (Tur­keve), 3. Heppál (T.-szentmik- lós), 67 kg: 1. Bajzáth (E. Va­sas), 2. Szoboszlai (BSI), 3. Né­meth (KVSE). 72 kg: 1. Kóródi (T.-szentmiklós), 2. Sántha (BSI), 3. Korpás (Gy. Spartacus). 78 kg: l. Gulyás (BSI). + 78 kg: 1. Hornyák (DSI). 1» évesek. 35 kg: l. Bihari (P.-ladány), 2. Lakatos J. (F.. Vasas), 3. Őszi (E. Vasas). 38 kg: 1. Nagy (KVSE), 2. Vári (Debrecen), 3. Husi (Kaba). 41 kg: 1. Kun (Turkeve), 2. Kökény (Jászbe­rény), 3. Kükkel (Gy. Sparta­cus). 45 kg: 1. Vincze (Turke­ve), 2. Gellér (H.-böszörmény), 3. Dékis (Turkeve). 49 kg: 1. Szegi (KVSE). 2. Szél (P.-la­dány), 3. Csonka (E. Vasas). 73 kg: 1. Ujj (Kaba). 2. Debreczeni (Debrecen), 3. Keserű (P.-la­dány). 58 kg: l. Veróczky (E. Vasas). 2. Szilágyi (DSI), 3. Szentjóbi (Kaba). 63 kg: 1, La- (DVTK). 72 kg: l. Lakatos dányi (T.-szentmlklós), 2. Aszta­los (Kaba) 3. Kovács (F.-la- dány), 68 kg: 1. Ködöm (Deb­recen), 2. Gaburi (Borsodi , B.), 4- 68 kg: 1. Koszunyi (Turke­ve). Labdarúgás Egy elhalasztott találkozó (Komló—Egerszalók) kivételé­vel — mely már nem befolyá­solja a csoport elsőséget — be­fejeződött a küzdelem a füzes­abonyi járási LSZ által kiírt előkészületi labdarúgó-bajnok­ságban. A csoportelsőséget Kál, Kápolna. Sarud és Tenk csapa­tai szerezték meg. Ez a négy együttes április 4-én Sarudon mérkőzik meg a Berényi Má­tyás vándorserlegért, melyet 1974-ben a Honvéd Stromfeld SE nyert el. A csoportgyőzte­sek itt kapják majd meg a vándorserlegeket. Az utolsó forduló eredményei, a csoportok végeredménye, il­letve állása: Felszabadulási Kupáért: Kál—Besenyőtelek 5:1 (3:0). Egerszalók—Honvéd Stromfeld SE 5:3 (2:2). 1. Kál 2. Stromfeld 3. Egerszalók 4. Kom lő 5. Besenyőt, 4 4------­1 3: 4 12 4 2—2 11: 8 8 3 2—1 16: 8 7 3 1—2 6: 9 5 4-------4 4 :21 4 Tisza Kupáért: Tiszaszőllős—• Sarud 3:1 (0:0), Tiszaszentimre— Poroszló 5 ;Q (1:0). 1. Sarud 2. T.-imre 3. T.-szőUős 4. H.-vezekény 5. Poroszló 4 3— 1 6:4 10 4 2 1 1 14:4 9 4 1 2 1 5:9 8 4 — 3 1 1:3 7 4 — 2 2 1:7 6 Gagarin Kupáért: Vécs—Fel­debrő 1:4 (1:2), Kápolna—Kom­polt 5:4 (3:2). 1. Kápolna 2. Kompolt 3. Feldebrő 4. Domoszló 5. Vécs 4 3 — 1 14: 9 10 4 2 1 1 13: 6 9 4 2 119:79 4 2 — 2 7: 7 8 4------4 2:16 4 H úsvéti Kupáért: Atány—Fü­zesabony 1:1 (l:l), Tenk—Nagy- tálya 6:1 (5:0). 1. Tenk 4 3 — 1 17: 4 10 2. Atány 4 2 118:79 3. Szihalom 4 2 — 2 9:6 8 4. Füzesabony 4 1 1 2 4:15 7 5. Nagytálya 4 1 — 3 7:13 6 Megjegyzés: a kiírás értelmé­ben a győzelemért három, a döntetlenért kettő, a vereségért pedig egy pontot kaptak a csa­patok. Pelé az USA-ba szerződik ? Az elmúlt év októberében visszavonult Pelé. a brazilok „futball királya” ajánlatot ka­pott egyesült államokbeli sze­replésre. — Az utóbbi Időben elárasz­tottak különböző szerződésekkel, de ilyen jó feltétellel még senki sem keresett meg, mint most az amerikaiak — mondotta Pelé. — Két évig csak nyaranként kel- -—- az: Egyesült Államokban játszanom, és a felajánlott pénz­összeg sem megvetendő. Felé, akt az utóbbi Időben gyakran van üzleti körúton a világ minden részében, „kirán­dulásait” arra is felhasználja, hogy tájékozódjék az illető or­szág labdarúgósportjáról, és észrevételeit mindig közli az új brazil szövetségi kapitánnyal, Osvaldo Brandaévali ÍIHC Kjét * „permek gondozását saját la­kásomon vállalom, szakképzett ápolónő vagyok. Eger, (Cse- bokszári) Zalka Má­té 5., IV. em. 13. Leányok figyelem: SZÖVŐIPARI TANULÓNAK jelentkezhet minden 14. életévét betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező kislány. Juttatások:: Kezdő tanulóbér 350,— Ft, amely 3 tanulmányi , eredménytől füg­gően emelkedhet. Társadalmi ösz­töndíj havi 250,— Ft -f utazási költség 50,— Ft, Az első 6 hónap­ban az ipari ta­nulók összesen 650,— Ft-ot kap­nak. Tanköny­vet, munkaruhát és iskolaköpenyt adunk. Díj­mentes elhelye­zés és ingyenes ellátás a most épülő, új kollé- ' giumban. Kezdő szövők keresete 1800— 2500.— Ft, a gyakorlott szö­vök keresete 2800—3200.— Ft. A jeles és kitű­nő eredménnyel végző szakmun­kások havonta 5 % szakmunkás­pótlékot kapnak. Jelentkezni le­het: szombat ki­vételével bár­mely munkana­pon 8—3-ig sze­mélyesen, vagy levélben. Jelent­kezés után rész­letes tájékozta­tást küldünk. PATEX. Angyal­földi Szövőgyár. Személyzeti osz­tály, 1135 Buda­pest. XIII., Fáy u. 81-83. ▲ Gép- és Mű­szeripari Szak- középiskola Eger Rákóczi u. 2. sz~ meghatározott időre nyugdíjas asztalos szakmunkást vesz feJL EzenkfvQi alkal­maz gyors- és gépírni tudó, gya­korlattal rendel­kező adminiszt­rátort iskolatit- kári teendők el­látására. Jelent­kezni lehet az iskola gazdasági vezető j énéi. Szakképesítéssel rendelkező cipő-eladót felveszünk. Centrum Áruház, IN GÁTI AH Két szoba fürdő­szobás házrész pin­cével, állattartási le­hetőségekkel eladó. Eger, Lenin út 98. Érdeklődni szombat, vasárnap egész nap. Elcserélném nagy méretű 2 szoba komfortos belvárosi tanácsi lakásom hasonló 2 szobás, gázos lakótelepire. „Tavasz 776" jeligé­re az egri hirdetőbe- Debreceni 3 szo­bás tanácsi össz­komfortos gázfűtésű főútvonali lakásomat elcserélném egri 2 szoba összkomfor­tosra, megegyezés szerint. Cselleng, Debrecen, Vörös- hadsereg «. 71. II. em. 19. _______________ H árom szoba össz­komfortos garázsos lakásom eladó. Ér­deklődni: Eger. Pe­tőfi út 26. Isi. 2. Hornyák._____________ G yöngyös, Csalo­gány utcai 61 négy­zetméteres alapterü­letű OTP öröklakás .eladó. Ajánlatokat. „Tavasz 1975” 99358 jeligére a gyöngyö­si hirdetőbe kérem. Eladó, Heves, Fő n. 68. sz. alatti 3 szobás családi ház 300 n-öl telekke). Érdeklődni: Heves 70 teleíonszámon lehet. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagyma­mánk ö/.v. GRÓF GÉZÁNK szili.: Pádár Julianna 87 éves korában elhunyt. Temetése Hatvanban a vá­rosi temetőben lesz márci­us 8-án, 11 órakor. A gyászoló család KIOSZ Heves megyei vezetősége nevében őszinte szeretettel és tisztelettel köszöntjük Heves megye női kisiparosainkat és kisiparos- feleségeket a nemzetközi nőnap alkalmából. Aim ári dűlőben 300 a-öl vüoen elte­lek eiLadó. Érdeklőd­ni Eger, xm., kér. Kovács Jakab u. 3. Andornaktáíyán 300 Oöl házhely el­adó. Érdeklődni Eger, Rákóczi u. 137. ez, alatt. _______ :l oo m2 területet öntözési lehetőség­gel bérelnék. „Ta­vasz 283755” jeligére az egri hirdetőbe. ___ L őcsei úton 4 csa­ládos sorházban egy lakás eladó. Érdek­lődni szombaton, Lenin út 176. sz. alatt. _________________ 3 szobás összkom­fortos. családi ház, m ellékh elyiségekkel eladó. Gyöngyös, Mátrai út 30. Tele­fon: 11-311.__________ G yöngy öshal ászon 300 négyszögöl tel­ken 2 szobás családi ház félkész állapot­ban sürgősen eladó. Érdeklődni: Gyön­gyös, Kiss László, Visonta u. 3. n/L Eger belterületén beköltözhető kertes ház eladó. Lutter Eger, ALmagyar út 10._______________ K is családi ház azonnali beköltözés­sel eladó. Ipari áram van. Gyön­gyös, Vasöntő u. 8/1. Érdeklődni: Hat­van, Április 4. n. 13, Bárdos. _____________ F üzesabony, Bocs­kai út 4. sz. alatt ház eladó. Érdek­lódni a helyszínen. Füzesabony. Nagy- szohoda 17. alatt családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen._____ 2 50 n-öl fiatal szőlő eladó. Érdek­lődni: Eger, Faisko­la út 52/c.___________ C saládi ház eladó., Azonnal beköltözhe­tő. Érdeklődni lehet: 1.6 órától. Eger, Kisvölgy út 84.___ E gri két szobás lakótelepi öröklakás eladó. Válaszokat .. Másodük emelet” jeligére az egri hir­detőbe. _____________ S zilvásvárad Vasút u. L szám alatt levő 2 szoba összkomfor­tos családi ház be­költözhetően eladó. 2 és fél szobás la­kás eladó kp + OTP kölcsönnel. Ajánla­tokat ,, Gfróhiiii " tömb” jeülgére az egri hirdetőbe. _____ S zó ha-kon yh ás, mellékhelyiségekkel pincével ellátott csa­ládi ház eladó. Eger, Pázsit u. 14.______. Kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Eger, Bástya út 14. Érdeklődni: 17 óra után. ___________ Ü j családi ház el­adó. Eger, Bolyki út 8. Azonnal be­költözhető. Érdek­lődni : hétköznap 15 órától, vasárnap egész nap.__________ E gerszalók. Petőfi utcában házhely el­adó. Érdeklődni: Eger, Bolyki út 8. Városhoz közel vi- Icend telek eladó. Érdeklődni: Eger, Lenin út 37„ kert végén szombaton és vasárnap.____________ 2 szobás ház el­adó. Egér, Makiári út 69. Érdeklődni; 2—Mg.________________ N agyrédén, Hor­váth kert u. 11. alatt, 2 szoba, konyha, előszoba, félkész ál­lapotban. 300 négy­szögöl kerttel, OTP átvállalássál eladó. Érdeklődni: ugyan­ott. Kecskeméti kettő - szoba összkomfortos, kertes lakásomat el­cserélném miskol­ciért Minden meg­oldás érdekel. Ér­deklődni: Miskolc, Kurucz u. 5, 4/2. Telefon: 72-676. ______ L eányka utcában három szoba össz­komfortos ház el­adó. „Garázs van” jeligére az egri hir­detőbe. 200 Oöl házhely eladó. Érdeklődni: Felsőtárkány, Fő út 74. Eladó 3 szobás. komfortos családi ház Eger, Csokonai u. 20. sz. Elcserélném: Nagybátony-bánya- városi kettőszobás, elsőemeleti, tanácsi, {komfortos lakáso­mat gyöngyösi, vagy mátrafüredi hason­ló tanácsiért, első emeletig. Cím: 2070 Nagybátonv-bánya­város. Postafiók 11. Lakásért egyedül­álló személy eltartá­sát vállalom. Érdek­lődni Eger 24—74 te­lefonon. ______________ E lcserélném ózdi 2 szoba összkom­fortos, tanácsi fő- bérletem hasonló egri 3 szobásra. Ér­deklődni : Eger, 24-74 telefonon-____ 2 szobás házráz beköltözhetően el­adó. , Érdeklődni: délután Eger, Bacsó u. 7.__________________ Külön bejáratú bútorozott szoba ki­adó. Eger, Bárány u. 56. JÄRM0 Skoda Octávia NSZK-bóI eredő most vizsgázott első . kéztől eladó. Meg­tekinthető : Eger, Széchenyi út 5. sz. alatt. du. 14 órától vasárnap 9—16 órá­ig;____________________ E ladó egy jó álla­potban lévő oldal­kocsis motorkerék­pár. Érdeklődni Recsk, Dózsa Gy. út 89.________________ W artburg Turist, jó állapotban eladó. Érdeklődni Gyön­gyös, Gyulai P. u. 2, 18 óra után.______ J ó állapotban levó ARO raj kocsi ela­dó. Visonta. Re- ménység MGTSZ. Fiat 600-as eladó. Gyöngyös,) Beloian­nisz u. S. Szabó. Eladó egy TZ rend­számú Trabant 1973. márc. Érdeklődni lehet Hatvanban Mező I. u. 7. fsz. 1. TaL: 12-65.___________ Wartburg de Luxé személygépkocsi el­adó. US rendszámú. „Sürgős 283739” jel­igére az egri hirde­tőbe. ________________ “ Oldalkocsis Pannó^ nia sürgősen eladó. Horváth, Eger, Gyermekváros (Is­kola, szolgálati la­kás)._________________ 6 00-as NSU' pn-ínz személygépkocsi el­adó. Eger, Lenin u. 81/B, H. em, 10. Trabant, Wartburg fótengely-görgőzés. hengerfúrás. Garan­ciával. Gépműhely, 1145. Budapest, XIV Újvidék tér 15.______ C Y-os 500 Fiat el­adó. Eger, Cifrakapu út. 118. sz. II. em. 7, ajtó._______________ 1 200-as Volkswa­gen, garazsírozott, kitűnő állapotban el­adó. Megtekinthető szombaton és vasár­nap Eger, Remenyik Zs. u. 6. (Grónai la- iakótelep) Bodnár. 6fll-es Trabant el­adó Eger (Csebok- szárl) Vallon u. 21. m._em._9!__________ J ó állapotban levő Trabant eladó. Eger, Széchenyi út 60.__ E ladó 790-es Zas- tava felújított gk. Érdeklődni Gyön­gyös, Aknász u. 8. sz. Várady István, reggel 7—18-ig, 801-es fehér Tra­bant Limusin el­adó. Misz István, Nagytálya, Rákóczi ütlL_________________ I M-es. világoskék Zsiguli eladó. Eger, Szálloda út. 2. Hl. em. 1. ___________ U j állapotban levő 1500-as PF diferen- ciálmü, fél tengely, féktárcsa tőkékkel, hűtő, olajteknő el­adók. Egerbocs, Sza- badság u. 63._______ S koda S 100-as US rendszámmal eladó. „Sürgős 283768" jeli­gére az egri hirdető­be.___________________ M ost műszaki vizs­gázott CG-s nagyke- rekü Wartburg el­adó. Eger, Újsor U. *L____________________ C U rendszámú, most műszaki vizs­gázott Wartburg Li- musin eladó. 283797 jeligére az eg- ri hirdetőbe. ........ W artburg 312-es eladó. Eger, Vallon u. 9. V. em. 17. Ér­deklődni 16—19 óra között._______________ R iga, MZ, JAWA alkatrészek nagy választékban kap­hatók. Eger, Síp köz 2. Telefon: 58-54. Utánfutó személy- gépkocsihoz' eladó. 200 kg raksúly u Eger, Síp köz 2. Telefon: 58-54. VEGYES Előnevelt sárga és fehér csirke kapha­tó folyamatosan. Balaton, Sport út 10. Nagy tdjeslöná­nyü ífüresa el­adó. Jódni va­sárnap »uidomaktá- lya-alsó, Rákóczi út 234. _______________ 3 0 család méh gyárt Hunor kap tárban eladó. Atány szabadság ú* 9-___ E lőnevelt csirke fehér, sárga eladó, Szabó, Makiár Tán csics u. 9._______ 2 db. német juhász iszulja törzsköny­vezettek, díjnyerte­sek, világgyőztes la- jnyai, tulajdonos betegsége miatt el - adó. Fizetés meg egyezés szerint, Eger, Kisfaludy üt. !«•_____i-___________ Ű j barkáesgép el­adó. „Sürgős 283701 ’ jeligére az egri hh- óetőbe. 500-as szalagfűrész eladó. Bélapátfalva, Rózsa Ferenc út 8.. sz. alatt,__________ E ladó nagyméretű. régi típusú eszterga. Egy 800-as szalag­fűrész. Egy három kerekű kisautó. Mó­zes, Sirok, Lenin út 13. _____________ M éhcsaládok el­adók. Eger, Knézich Károly u. 16._______ B etonkeverő és motoros tricikli ol­csón eladó. Andór- naktálya, Széche nyl u. 30. Két felsőtamos kisipari dobfelszert ■ lés kifogástalan ál­lapotban eladó. Eger, Bartakovics u. 21/b.__________________ E ger Csillaga szőlő- vessző kapható Eger, Klstályai út 1. Dóka (Hajtómú­gyárral__szemben.) V ízvezeték-javítás soronkívül lakos­ságnak, vagy szere­lést vállalok. Sárdi János Eger, Petőit utca 1/a. Telefon: 10-28. _________________ K orai vető májust rózsaburgonya kap ható. Pajor György. Gyöngyös, Kertész­in 75._____________ B etonkeverő, 1 fá­zisú motorral eá- adó. Kompolt, Rá­kóczi _üt 30. T enyészszemle és ,.B” törzskönyvezés Jászberényben 1975 március 16-án, va­sárnap 9 órától a Vágóhíd mellett. Előnevelt fehér és tarka csirkék kap­hatók. Eger, Vörös- tüzér u. 5. (Ráczka­pu tér.) ______________- Német, mély gyér mekkocsi. Jó álla- ootban eladó. Eger. Kertész u. 32. Szobafestést, má­zolást, tapétázást garanciával válla­lok. Vanyó József. Eger, Kertész út 16. ’ 20 család méh el­adó. NB kaptárral Füzesabony, Tábor u. 3. HAZASSAG 7« éves, magányos nyugdíjas férfi meg­ismerkedne házas­ság céljából 60 év körüli, magányos egri nővel. lakás van. Leveleket „Ket- tőezerkettőszáz” Jeli­gére az egri hirdető­be. Értesítjük vásárlóinkat hogy a Marx Károly u. húsboltunk március l-től vasárnapi napokun 7 órától 10 óráig nyitva tart. SZÖVTERMEK St&n de ASZTALI TŰZHELY I I Cserélje ki régij elavult tűzhelyét, modern jó minőségű ASZTALI TŰZHELYRE. A tűzhelyek sztárja a SZTÁR DE LUXE szilárd tüzelésű asztali tűzhely. Főz! Süt! Melegít! Tüzeléséhez háztartási szén, tüzita, brikett alkalmazható! Forgalomba hozza a VASVILL Kereskedelmi V általat.

Next

/
Thumbnails
Contents