Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
\ Világnézet az iskolapadban Az ifjúság a legérdeklődőbb nemzedék:: az ismeretekre, s • megszerzett tudásanyag értékelésére egyaránt vágyik. Érthető is, hiszen helyét keresi a társadalomban, s a tiszta lappal indulók, az igazságért kardoskodók nemes buzgalmával töpreng azon, hogy miképpen lett a világ, “hogyan keletkezett a föld, miért él a mában — a múlt. Izgatja a születés, a halál megrendítő misztériuma, az emberi gondoskodás számara legtöbbször labirintusnak tűnő, útvesztőkkel valóban tarkított rendszere. Kíváncsiságát akaráiá, érzelmi motívumok színezik, az ellentmondások feloldására tudatában megbúvó bizonytalanság készteti. Józan érveket, logikus tényeket remél a felnőttektől, persze csak olyanokat, amelyeket hit és példamutatás fémjelez, s nem a tekintély töprengést, vitát elutasító merevsége. Igen, a tizenévesek mérlegre teszik a jelent, megértő útmutatást sürgetve, s fenntartva a saját döntés jogát, az egyéniség tiszteletre méltó privilégiumát... Az Ariadné-fonalat azért változatlanul igénylik. • Vajon megkapják-e mindig... ? 0 Erre sokan és sokféleképpen' válaszoltak. Készültek gondosan előkészített, átfogó szempontokkal operáló felmérések. Jó ezek, kellenek is, mert jelzéseket adnak, még akikor is. ha ezek meglehetősen kritikus értékelést kívánnak. A válaszok ugyanis nem mindig hitelesek, hiszen a fiatalok is megtanultak hallgatni a lényegről, s kikötni a felszínnél. Az ennek ellenére is figyelemre méltó összegzések utalnak a gondokra, a nehézségekre, egyöntetűen kiemelve, hogy a világnézeti nevelés terén akad még tennivaló. S hogyan fogalmaz az MSZMP Központi Bizottságának oktatáspolitikai határozata? Az alapos mérlegelés után született megállapítás egyértelmű: „Az érettségik, sőt az egyetemi-főiskolai záróvizsgák tapasztalatai azt mutatják, hogy 12—16 évi tanulás után sem alakul ki ifjúságunkban a növekvő igényeknek megfelelő korszerű világkép és gondolkodás, a természet, a társadalom, s az emberi alkotótevékenység leglényegesebb összefüggéseiről, törvényszerűségeiről, a hazánkban és a világban végbemenő társadalmi folyamatokról. A tanulmányaikat befejező fiatalok egy része nincs tisztában szakmája, egyéni munkája társadalmi-politikai jelentőségével, nem képes azonosulni nagy társadalmi céljainkkal.” Ez bizony nem éppen bíztató helyzetkép. Egy azonban tény: a tisztánlátást elősegítette, s hozzájárult ahhoz, hogy az oktatásügy illetékesei, s nem utolsósorban a pe- dagógosuk, a valóságra alapozva szabják meg a tennivalókat, kutassák az előbbre lépés módszereit. Ezt segítette az elemző érvelés: „Marxista világnézeti és politikai nevelésünk gyengeségei jórészt a túlterhelő, sokszor megtaníthatatlgn és a valóságtól elszakadt, elméle- tieskedő tananyagból fakadnak. .. ” A határozat megjelenése óta két és fél év telt el, számos, nagyon is lényeges eredményt produkálva, mégis alaptalan optimizmus lenne azt állítani, hogy a gondokkal egészében megbirkóztunk, hiszen a nevelés hosszan tartó, türelmet, kitartást igénylő folyamat, amelynek gyümölcsei nem máról holnapra érnek be. 0 Érdemes a sikerek okainál elidőzni. Annál is inkább, mert jelzik a továbbhaladás útját, egyre-másra kínálják a már bevált, kitűnően hasznosítható módszereket. Hat éve annak, hogy — először kísérleti jelleggel — megkezdték középiskoláink negyedik osztályaiban a világnézetünk alapjai című tantárgy oktatását. Az úttörőik között volt az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola tanári-nevelői gárdája is. A kezdeményezéshez mind többen csatlakoztak, s egy év múltán az egri Szilágyi Erzsébet és a hatvani Bajza József Gimnáziumok kivételével már mindenütt oktatták. Harmadik éve országszerte tanítják, méghozzá átdolgozott tankönyv és módosított tanterv alapján. Elsősorban azok a pedagógusuk, akik jól képzettek, s elvégezték az Országos Pedagógiai Intézet által szervezet kétszer kéthetes tanfolyamot, ahol felkészülhettek korántsem könnyű feladatukra. Érdekesek a kísérlet periódusának tapasztalatai. A tankönyvet, amely első változatában a természettudományos ismeretekre alapozott, többen — s tegyük hozzá joggal — bírálták, hiszen a diákok egy része elfelejtette a fizika-, a matematika-, a földrajz-, a kémiaórán hallottakat, s a nem létező fundamentumra, aligha lehetett tartós gondolatsort építeni. Kis helyet kaptak — ez sem volt pozitívum — a társadalomtudományok, s a fiatalok közül sokan leértékelték ezek megállapításait. Ezeket a hibákat kiiktatták, s ma már az ifjúság sokoldalúan elsajátíthatja a tudományos természetszemlélet, a dialektikus materialista társadalomfelfogás alapjait. Olyan könyvet forgathat, amelyiknek közérthető a stílusa, szemléletesek a képei és grafikonjai. A bizakodók nem csalódtak: a tizenévesek, híven mindent mérlegelő alapállásukhoz — kevés kivétellel — komolyan vették feladatukat. Ez persze köszönhető egy sereg életképes ötletnek •is, amelyek egy része megyénk iskoláiban született, formálódott mind hatékonyabbá. Sehonnan sem hiányzott a magnó, s az ifjú „riporterek” számukra ^színesnek, izgalmasnak tűnő megbízatásokat kaptak. Beszélgetést készítettek a nagyobb üzemek pártós gazdasági vezetőivel, megszólaltatták az utca emberét. Egy-egy témát maguk dolgoztak fel, s az órán társaikkal együtt vitatták meg. Meghívtak szakembereket, s fórumszerű foglalkozást rendeztek, választ várva az őket foglalkoztató kérdésekre. Sajátos színfoltot jelentettek a kötetlen eszmecserék, hiszen terítékre kerültek a kényesnek latszó jelenségek" is, így többéle között megvitatták a szocialista elosztás gyakorlatában olykor mutatkozó torzulásokat is. Nem hallgattak semmiről, a demokratizmus iskolájává formálódtak ezek az órák, beavatva mindenkit a közéleti szereplés ábécéjébe is. Az érdeklődést az is bizonyítja, hogy az átlagosztályzat — megyei szinten — 3,6— 4,1 között mozog, azaz jobb a történelemoktatás eredményeinél. Különösképp azok a testületek lehettek elégedettek, ahol a szaktanárok maximálisan kihasználták tárgyuk lehetőségeit, s így hasznosítható tényadatokat és érzelmi impulzusok sorát szolgáltatták a világnézeti nevelés hatékonyságának fokozásához. 0 formálódjék az iskolapadban. Lehet írni kitűnő tankönyvet — a jelenlegi is jő —, amely eligazítja a tanulókat korunk marxista filozófiájának alapkérdéseiben, megvilágítja az anyag és tudat viszonyát, s jelzi a társadalmi haladás mozgató rugóit. Kell, nélkülözhetetlen ez, ám önmagában mégsem elég, mert a fiatalok kérdeznek, s maguk mérlegelik a látottakat, hallottakat, s keresik az összhangot. Sokáig vitáztak azon, hogy kell-e ez az új tárgy. Az ellenzők az egyéb órákon amúgy is meglévő nevelési lehetőségekre hivatkoztak, s így érvelnek ma is, megfeledkezve arról, hogy a világnézetünk alapjai hiánypótló, s hatása továbbgyűrűzik a tizenévesek formálódó tudatában. Olyan összképet ad a világról, amelyet sehol másutt nem kaphatnak meg. Nem könnyű a tanárok dolga, hiszen az oktatás újfajta pedagógusmagatartást, állandó tájékozottságot, készenlétet követel, olyan felkészülést, amely rendkívül sok időt igényel. Ez a plusz bizony nem mindig és mindenütt tükröződik az órakedvezményekben. Máig is vitatéma az osztályzás, hiszen a tanár nem világnézetet, érzelmileg hitelesített állásfoglalást, hanem csak ismereteket értékel. Ügy véljük, hasznosabb lenne idővel eltekinteni a kalkulusodtól, s csak a fő célt tekinteni, a tudományos indítékú, emocionális indulattól fűtött tudatformálásra összpontosítani, mert így lehetne — természetesen csak fokozatosan — elérni azt, hogy fiatalságunkban „a növekvő igényeknek megfelelő korszerű világkép és gondolkodás alakuljon ki a természet, a társadalom. az emberi alkotótevékenység leglényegesebb összefüggéseiről, törvényszerűségeiről.” Az olykor tanácstalan tizenévesek iránytűre várnak. Olyanra, amely — megtakarítva az útvesztőket — jelzi az irányt a helyes világkép sarkpontja felé... Pécsi István Csak virág? 20.00: Szombat este A március 8-i szombat esti: összeállítás a nőnap jegyé- | ben indul, Brachfeld Siegfried sajátos humorú köszöntőjével. A következő műsor: az operettpódium. Szereplői; az 1974-es nemzetközi ének-: versenyek díjnyertes — oly-; kor több díjat is nyert — fia- : tál művészei. S amit hallunk; — Planquette-nek és Offen- bachnak, az operett klasszikusainak mesterművei: A comeville-i harangok és a Rip van Winkle, illetve az Orfeusz az alvilágban, a 66- os szám, a Fortunio dala, a Varázshegedű, a Kakadu és az Eljegyzés lámpafénynél közismert dalai. Kaunitz Ervin ehhez a műsorhoz olyan fémpódiumot tervezett, s fölé olyan csillárokat rakott,' amelyek ha egy énekes ihletett dala életet lehel beléjük, mindig mássá lesznek. Magas szirtfok lesz a pódium Miller Lajos lába alatt Virágoskert, ha Ötvös Csilla szalad át rajta, Csengery Adriennénél szinte együtt énekelnek a csillárok, a comeville-i ha- j rangok fény-hangjátékakéntj G. B. Shaw Falusi udvárlás című, ritkán játszott egyfel-; vonásosa a nagy drámaíró; örök problémájára, a férfinő viszonyra írt egyik váltó-- zat Korábban is, így nőnap táján, nagy lelkesedéssel k szöntöttük a nőket Azután tovább semmi! Vagy legalábl édeskevés. Most, — a nőpolitikái határozat óta — valah gyan megváltozott, pontosabban változóban a helyzet. B tározatok, helyi döntések egész sora igazolhatja, hogy tárt dalműnk a női egyenjogúságot komolyan kezeli. Ez megm tatkozik bérben, szabadságban, gondoskodásban, nőnapi gyelmességekben is. Eljutottunk tehát odáig, hogy nem társadalmi mérete ben törődünk a nőkkel. Hanem.,, — Miért sír? — Megvert a férjem. — Miért verte meg? — Részeg volt és visszaszóltam neki. — Máskor is előfordult már? — Rendszeresen üt. Meg a gyerekeket is csapja, váe ahol éri... Egy villanás az életből. Vagy akár egy másik: — Margitka, aranyos! Figyelmes embernek tartja a f< jét? —t Annak. Nőnapkor hóvirágot meg csokit hoz, névr pomkor felköszönt, elvisz vacsorázni. — A cipőket ki tisztítja a családban? Rám mereszti nagy kék szemét, mintha hindu nyelv szólnék. — Természetesen minden cipőt én pucolok. A gyei kék este tanulnak, álmosak. A férjem meg... — Igen, igen! — Mondja már! Ha már kiglancolok három pár eip elmegy mellette a negyedik is... üjabb villanás: Háromszor is csöngetek, amíg végre kinyitják az ajt Már azt gondoltam, üres a lakás. — Á maga az? Ne haragudjon, de úgy zúg, zakatol az öreg mosógép, hogy szinte megsüketül tőle az ember. A fürdőszoba, az előszoba tele ruhával, mentegetőzik a fiatalasszony. — Megbocsásson ezért a rumliért, de tudja, ahol eni a mosni való. Homlokáról közben zsebkendővel törli a verítéket, a I rát — Jancsit merre találom? — Bent van a szobában. Nézi a Kék fényt. — Néha, ugye, váltják egymást? Már úgy értem, ho Janó segít és... Hangos, jóízű nevetés. — Miket beszél! Méghogy az én Jancsim a mosóg mellett? — Pedig nem szép tőlei — viccesen udvariaskodom. — Miért?' Maga talán szokott mosni otthon? Segít feleségének? Benne vagyok a pácban! Méghozzá a kellős közepébe Mert ugyebár... Ugyebár társadalmi vonatkozásban mind többet teszüi már a rőí egyenjogúságért. De egyénileg? Otthon? Be to látnunk: kevés csak a szegfű, a hóvirág... Szalay István 1975. március szombat Ez a hit és a példamutatás még inkább megsokszorozta a sikereket Persze csak úgy, ha a diákok közélett tapasztalatait bővítették, ha egyetlen kérdést sem hagytak válasz nélkül, ha az iskolai élet rendje valódi keretet adott a tanulói aktivitás kibontakozására. Az ismeretanyag — bármennyire is fontos — önmagában kevés ahhoz, hogy meggyőződéssel alapozott, marxista világnézetű U^usag. Ősz Ferenc; VI. — Hát erre meg ken inni az áldomást — mondta Botár úr és mivel szilveszterre a legtöbb családban tartalékolták valami italt, hamarosan megteltek a poharak. A nemrég még gyűlölködő családokat — ha csak rövid időre is —, de összekötötte Rózsi, a közös cselédlány. Békésen csengtek a poharait és ha nem hallatszott volna le a pincébe az ágyúk moraja, a kézi fegyverek ugató hangja, az ember azt is hihette volna, hogy egy békebeli estély résztvevője, melyet az érdekesség ked véért egy romantikus pincében rendeztek meg. Ebbe a karneváli hangulatba érkezett meg dr. Fáb- ry Elemér tisztifőorvos, aki eddig sebesülteket kötözött a kórház óvóhelyén. Csendesen leroskadt és csak úgy maga elé motyogta— Banditák! Köpetzy úr és részeg társai az éjjel lemészárolták a villanytelep egész személyzetét, pedig az egész városban megszűnt a villanyszolgálta tás. A mondat, a nyitva hagyott ajtón beszűrődő szürkés fény, a hideg levegő visszahozta a mámorral el- ködösödött igazságot: 194S. január elseje van. Valamennyiük életének legszörnyűbb újév napja. — Miért hagyták magúkat? — kérdezte a tapintható csöndben Rózsi — Mindnyájan hagynánk magunkat — szólalt meg Weivoda Elek, és már nem látta olyan, optimistán a jövőt. Másnap éjjel hangos kiabálásra ébreditek az óvóhely lakói: — Vigye innét a kezét a méltóságos úr! Nem akarok férfit látni. Legközelebb csak az a férfi nyúljon hozzám, akit én. kérek meg erre, de az nagyon soká lesz... — De Rózsi ... Csendesen ... Meghallják... — suttogott Eötvös. — Nem érdekel — kiabált Rózsi. — Menjen ‘ a méltóságos úr a méltóságos asszonyhoz... Eötvös elkotródott. — Jól tette, Rózsi! —gratuláltak a pince minden sarkából. — A vén marha — vihogott Kocsis Erzsi. — Ahelyett. hogy a feleségére vigyázna. Reggel mindenki barátságos volt Rózsihoz, különösen azért, mert fűteni és takarítaná kellett. A ház lakói a pince egyetlen tűzhelyén főztek. Amíg lehetett, felmentek a lakásokba főzni, de most már senki sem merte megkockáztatni. Egyedül Simóék nem költöztek a pincébe. A földszinten laktak egy udvari lakásban. Símé bányász volt, de egy robbanás elvitte a fél karját. — Nekem már nem sok a veszteni valóm — mondta. amikor hívták a pincébe. Többen meg akarták kérni, hogy nála megfőzhessék az ebédjüket, de Simó mindenkit elutasított. — Az ilyen ember minden rosszat megérdemel,, mondogatták a házbeliek és attól kezdve senki sem köszönt Simónak, Rózsi éppen a szemetet hordita ki, amikor az óvóhelyen kitört a botrány. Az asszonyok összevesztek, mert állítólag valaki félretolta a tűzhelyen Csokonai Melanie lábosát. Rózsi álmélkodva hallgatott A sók finom, városi úriasszony olyan közönségesen szidta egymást, hogy a legmocskosabb szájú falusi boszorkány is leckét vehetett volna tőlük. Később az asszonyok csatasorba állították férjüket is. Ledobták egymás lábosát a földre,- kéjjel gázoltak a rántásban, a félig főtt babban. — A kutyaszentségét! — kiáltott Rózsi. — Elment maguknak a jobbik eszük? Döbbent csend támadt, érdekes módon 6entoi sem támadt Rózsira. — Alig van mit enniük és pocsékba tapossák azt a keveset is! — Beosztást kell csinálni :— ajánlkozott Weivoda bácsi. — Én meg azt mondom, hogy főzzünk közösen — ajánlotta Rózsi. — Mindenki beleadja a részét, én pedig megfőzök. — Kitűnő — lelkesedett az öreg Weivoda... — Legalább, miire bejönnek az oroszok, mi már kolhozban leszünk — mondta Rozgonyiné. — Jó az ötlet, kedvesem — állt Rózsi mellé Rozgo- nyi. — Márpedig én nem vagyok hajlandó azt enni, amit ez a lány elhatároz. Aki akar, menjen a közös konyhára, de én magamnak főzök — pattogott Melanie. — Nem kötelező a disznótor ... — mondta Rózsi. Csokonai Melanie és természetesen Eötvösék kivételével az egész ház csatlakozott Rózsi tervéhez. Weivoda bácsi azonnal táblázatokat kezdett gyártani. Kiszámolta, hogy egy babfőzelékhez, kinek mennyi zsírra^ .babbal, liszttel kell hozzájárulnia. Rózsi pedig hozzálátott a főzéshez. Hamarosan now osztották is az ízletes ét és mindenki elégedett ve — Beszélni akarok véli Rózsi — jött délután El vös. — De én nem — ford ei Rózsi... — Figyelj ide .. 1 Nem tudom, hogy mondjam i ked, én szeretlek téged Én nem akarlak elveszi ni... — Talán a méltóság asszony rosszul főz? — Nem kell, hogy visss gyere. Krisztina mindé megcsinál. Amióta dolgoz egészen kivirul. Jobb a 1 délye, nem imádkozik ege nap.. Nekem kellesz, F zsd... — mondta Eötvös rós hangon. Rózsi már máj nem megsajnálta, de azt megkeményedett: — Nem hagyom töb használni magam, a mél1 ságos úr hiába is töri m gát... — Legalább néha besz* gessünk egy kicsit... Ni csen valamire szüksége Van fűtőit húsunk elég. Nem kérsz? — Ez, látja, okos beszé Van maguknak annyi so kájuk, meg füstölt húst évekre elég lenne... Adj< néha egy kicsit... Eötvös elrohant és e; percen belül lihegve megj lent. Egy hatalmas sónk húzott ki a téli kabátja ali Másnap a lakók álmélkcx va tapasztalták, hogy a bá főzelékbe mindenki kapc egy szelet sonkát is. — Hát ért hogyan csiná fa? — faggatták, de Ró'/ titokzatos képet vágott hallgatott. Aztán egy reggel a ví csap nagyokat szörcsögött nem folyt többé. Mindenki hóért szálajto ta volna Rózsit de Weivoc melléállt — Nem győz ez a szí gény lány mindent Csín; lók egy táblázatot és b< osztjuk, hogy ki mikor meg vízért.
