Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-08 / 57. szám

Nőnap —1975 mÄO PROLETÁRJAI, EGTESULJETEIft I r r^ r r V‘jÄ^.0 ! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA ; XXVI. évfolyam, 57. szám ARA: 80 FILLÉR 1975. március 8., szombat A nők köszöntése Ebben az évben, különösen ezekben a hetekben so­kat olvashattunk, hallhattunk a nők egyenlőségéről, ar­ról, hogy a világon és hazánkban mik jellemzik a férfiak és nők elvben elfogadott egyenjogúságát. Az idei eszten­dő a nők nemzetközi éve, a napokban ünnepelte a ma­gyar nőmozgalom 30. évfordulóját — a Magyar Nők De­mokratikus Szövetségének megalakulásának napját —, ma pedig a nőnapot ünnepeljük. Mindezek a dátumok alkalmat adnák arra, hogy a nők több évtizedes egyenjogúsági harcának hagyomá­nyaira emlékezzünk. Brunszvik Terézre, Teleky Blanká­ra, Hámán Katóra és Martos Flórára. Emlékezzünk ar­ra, hogy milyen ellenkezéssel találkozott e nagyszerű asszonyok küzdelme, akik megelőzték korukat, mert fel­ismerték, hogy a teljes emberi élethez kevés a szó, a pa­píron megfogalmazott egyenlőség. Ez csak akkor valósul­hat meg, ha a nők gazdasági, szociális helyzete azonossá válik a férfiakéval. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a kommu­nisták kezdeményezésére alakult azzal a céllal, hogy a dolgozó nők minden rétegét mozgósítja a nők társadal­mi, gazdasági egyenjogúsításáért folyó küzdelemben. Ne­gyedszázaddal később, 1970 februárjában a Magyar Szo­cialista Munkáspárt állásfoglalása és határozata ugyan­csak azt hangsúlyozta, hogy a nőkérdés társadalmi ügy, amelynek részproblémáit a fejlődés újabb szakaszában elemezni és megoldani kell. A nők lehetőségei napjaink­ban többé-kevésbé azonosak a férfiakéval, de — han,gsú­lyozza az álásfoglalás: „...Amíg a nők egyenjogúsága közjogi és politikai értelemben biztosított, addig érvénye­sülésüket korlátozzák szemléleti problémák, a gazdasági lehetőségek; nem adottak még a lehetőségek jogaik tel­jes érvényesüléséhez... Tudatosan kell számolni a nők kettős elfoglaltságával, régebbi és újabb keletű problé­máikkal, a nőkkel szemben még mindig meglevő előíté­letekkel.” Különös figyelmet érdemel az előítéletek említése. Gondoljunk csak arra, hazánkban ma a nők 73 százalé­ka dolgozik. Vitathatatlan tehát, hogy a nők a termelés­ben, a munkában a férfiakhoz hasonló terheket viselnek. A családban azonban közel sem arányos a terhek meg­oszlása. Az előítéletek hatása érződik abban is, hogy mind a mai napig nem érvényesül maradéktalanul az egyenlő munkáért egyenlő bér elve a nők esetében. Szá­mos vizsgálódás bizonyítja, hogy néhány százalékkal — bizonyos munkakörökben ennél is nagyobb arányban — alacsonyabb a nők munkabére, mint a hasonló beosztású férfiaké. Az előítélet némi visszaszorulására utal az, hogy az utóbbi években mind több lány és asszony kap tár­sadalmi tisztséget. A családi terheket hivatott könnyíte­ni a kormány népesedéspolitikai határozata, valamint az új családjogi törvény. A nőket ünneplő, a nőket köszöntő esztendőben jól­eső érzéssel sorolhatjuk a felszabadulás óta eltelt há­rom évtized fejlődésének tényeit. A szocialista társada­lom valamennyi pályát megnyitott a nők előtt. Mégis, nem az ünneprontás szándékával, de hadd jegyezzük meg, hogy bizonyos pályák elnőiesedése — a tanári pá­lyáé például — annak a következménye is, hogy a mű­szaki, a természettudományos téren nem becsülik elég­gé a nőket, mondván, hogy a racionális gondolkodás nem a gyengébb nem jellemzője. Holott nemzetközi példák­kal lehet cáfolni ezt a hiedelmet, hiszen a világ jelentős tudósasszonyokat ismer, akik éppenséggel a „férfiasnak” vélt tudományágakban alkottak világraszólót. A nőpolitikái határozat végrehajtásának eredményeit általában a nők helyzetének állandó javulásit Magyar- országon nemzetközi figyelem és elismerés kíséri. Egye­bek között ennek következménye, hogy hazánk fontos szerepet töltött be a nők nemzetközi évének előkészíté­sében, Az 1975 októberében Berlinben rendezendő nők világkongresszusát előkészítő bizottság Magyarországon alakult meg. Az, előkészítő bizottságban 53 ország képvi­selteti magát. K bizottság felhívással fordult mindazok­hoz, akik segíthetik a nők problémáinak megoldását, hogy fogjanak össze és támogassák a világkongresszus munkáját. Szükség van erre a nemzetközi összefogásra, hiszen a világ számos országában — köztük még európai országokban is — a nők egyenjogúságát még elvekben sem fogadják el, nemhogy gyakorlati lépéseket tennének megvalósításáért. mtyi.nwivi nnrrirrfí** ********* * * a a aaa a a aa A nemzetközi nőnap 65- évfordulójára és a nők nem­zetközi éve alkalmából ün­nepi gyűlést tartottak pén­tek délután a fővárosban a Vasas Szakszervezet székha­zának dísztermében. Az ün­nepségen megjelent, és az elnökségben foglalt helyet Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, ^ a nők nemzetközi évét előké­szítő bizottság elnöke, Óvá­ri Miklós, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Lázár György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Ja­kab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője, és Földvári Ala­dár, a SZOT elnöke, vala­mint a politikai és társadal­mi élet több más vezető sze­mélyisége. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára mondott ez­után ünnepi beszédet. Beve­zetőben emlékeztet arra: 65 évvel ezelőtt a II. nemzet­közi szocialista nőkonferen­cián — Clara Zetkin javas­latára — határozták el, hogy minden évben megtartják a nemzetközi nőnapot. Azóta március 8-át a nők egyen­jogúságáért vívott harc nap­jaként ünnepeljük. Ezt tesz- szük most is — mondta a Hazafias Népfront főtitkára —, amikor köszöntjük a magyar asszonyokat és leá­nyokat, akik együttesen és külön-külön is részesei azoknak a sikereknek, lyeket népünk a termelés, a tudomány, a kultúra és a közgondolkodás területén el­ért. Kitüntetések a Parlamentben Bensőséges ünnepség szín­helye volt pénteken a Par­lament. Az Elnöki Tanács a nemzetközi nőnap alkalmá­ból a mőmozgalomban vég­zett kimagasló munkájuk, valamint a nők társadalmi helyzetének megjavítása ér­dekében kifejtett tevékeny­ségük elismeréséül kitünte­téseket adományozott. A nőnap alkalmából Lo­soncai Pál, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és az Elnö­ki. Tanács nevében köszön­tötte a vendégeket, ezt kö­vetően pedig átnyújtotta _ a kitüntetéseket. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatával 10 dolgo­zó nőt tüntetett, ki, 50-en kapták a Munka Érdem­rend ezüst fokozatát, egy személy a Kiváló szolgála­tért érdemrendet, 28-an pe­dig a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Heves me­gyéből a Munka Érdemrend ezüst fokozatát Zakar Zol­tánná, a Hazafias Népfront megyei bizottságának mun­katársa, bronz fokozatát pe­dig Bányai Istvánná, az ap- ci Qualität Vállalat konyha­vezetője kapta. legjobb női dolgozóinak. Meleg hangulatú ünnepség színhelye volt az apci Quali- tál Vállalat is, ahol a nem­zetközi nőnap alkalmából Vitányi Pál műszaki igazga­tó köszöntötte az üzem nő­dolgozóit, majd 48 lánynak és asszonynak kiváló dol- . gozó kitüntetést adott át A hatvani Cukor- és Kon­zervgyárban is ünnepeltek pénteken. A rendezvényen 12 új kiváló dolgozót avat­tak, megjutalmazták a nyug­díjas asszonyokat és a gyer­mekgondozási segélyen levő 382 kismamát is. Az Egyesült Izzó gyöngyö­si gyárában a párt-, szak- szervezeti és KlSZ-bizott- ság nevében Misuta János köszöntötte a nőnapi ünnep­ség résztvevőit majd Skul- téti János igazgató kitünte­téseket és jutalmakat adott át a gyár legjobb nődolgo­zóinak. Szép számban összejöttek pénteken délután a hatvani Lenin Termelőszövetkezet nő­dolgozói is, akiket Hangácsi Viktor, a csúcsvezetőség tit­kára üdvözölt az ünnep al­kalmából. Mihail Leszecsko elutazott hazánkból Pénteken elutazott Buda­pestről Mihail Leszecskónak, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökhelyettesének, a ma­gyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bi­zottság szovjet tagozata el­nökének vezetésével hazánk­ban járt delegáció, amely a bizottság 15. ülésszakán vett részt. Búcsúztatásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Huszár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, dr. Bí­ró József külkereskedelmi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter és dr. Szita János, a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok titkárságának vezetője. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete is. A nőket ünnepelték megyeszerte A pénteki nap folyamán tovább folytatódtak me­gyénkben a nőnapi ünnepsé­gek. Az MSZMP Heves^ me­gyei Bizottságán dolgozó nő­ket a délután 2 óraikor kez­dődő rendezvényen köszön­tötték. Az Egri Vonósnégyes színvonalas műsora után Schmidt Rezső, a megyei párt végrehajtó bizottságá­nak tagja, az MSZMP Egri Városi Bizottságának első titkára emlékezett meg a nemzetközi nőnap jelentősé­géről, és elismeréssel szólt a párt soraiban tevékenykedő nők munkájáról. Hasonló rendezvényre ke­rült sor Gyöngyösön a váro­si művelődési házban, ahol az MSZMP Gyöngyösi Vá­rosi Bizottsága szervezte meg a nőnapi ünnepséget. Pénteken köszöntötték a BM Heves megyei Rend­őr-főkapitányság nodolgozóit is. Az ünnepségen Pálinkás Ferenc ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezető­je mondott beszédet, majd jutalmakat és kitüntetése­iket adott át a kapitányság Az asszuáni tárgyalások előtt Tahszir Basir, az egyiptomi elnök szóvivője néhány órá­val az amerikai külügymi­niszter megérkezése előtt rö­vid sajtóértekezleten vála­szolt az Asszuánban tartóz­kodó külföldi tudósítók kér­déseire. A most kezdődő tár­gyalások esélyeiről annyit mondott: „Egyiptom mindig is arra törekedett, hogy az egyiptomi és a Szíriái fron­ton a haderők további szét­választásával csökkenjen a feszültség a Közel-Keleten”. Ez — fűzte hozzá a szóvivő — a genfi konferencia fel­újításának előkészítése vol­na. Géniben minden érintett félnek — beleértve a palesz- tinaiak képviselőit is — je­len kell lennie. A genfi ér­tekezleten lehet igazságos és tartós békét teremteni a tér­ségben és itt kell biztosíta­ni a Palesztinái nép számára nemzeti jogainak gyakorlá­sát A WAFA palesztinai hír- ügynökség Kairóba érkezett jeléntése szerint a dél-liba­noni határ mentén fokozód­nak az izraeli csapatmozdu­latok. A várható izraeli tá­madások miatt riadókészült­ségbe helyezték a térségben levő palesztinai menekülttá­borokat. LONDON: Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, miután részt vett angol kollégája, James Callaghannak cardiffi dísz­polgárrá avatásán, visszatért Londonba, és pénteken dél­előtt harmincöt perces meg­beszélést folytatott Harold Wilson miniszterelnökkel a Downing Street 10-ben, egye­bek között a közel-keleti helyzetről. Díszszemle 1975 §ajíotájékostato a jubileumi esemény előkészületeiről Április 4-én, hazánk fel- szabadulásának 30. évfordu­lóján jubileumi díszszemlét tartanak a Magyar Népköz- társaság fegyveres erőinek kijelölt egységei — tájékoz­tatta az újságírókat pénte­ken a Néphadsereg Közpon­ti Klubjában Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes. Elmondotta, hogy a Ma­gyar Néphadsereg is készül felszabadulásunk jeles év­fordulójára, a hadsereg is részese azoknak a politikai, társadalmi és munkaakciók­nak, amelyekkel dolgozó né­pünk kívánja emlékezetessé tenni legnagyobb nemzeti ünnepének évfordulóját. Az elmúlt három évtizedre a Magyar Néphadsereg is jo­gos büszkeséggel tekinthet vissza. Megtett útját azok a sikerek fémjelzik, amelye­ket a párt következetes honvédelmi politikájának eredményeként, a dolgozó nép áldozatvállalásával, a fegy ver barátok értek el. A hadsereg életé­nek minden területén érvé­nyesülnek a X. kongresszus célkitűzései, a katonákban tovább erősödött a munkás- hatalom iránti elkötelezett­ség, felelősségtudat. Korsze­rűsödött a katonai vezetés, kialakították a hátország­védelem egységes rendsze­rét, tovább tökéletesítették a néphadsereg szervezetét. A Magyar Néphadsereg ered­ményesen tevékenykedik a Varsói Szerződés szerveze­tében, jól vizsgázik a közös gyakorlatokon, megbecsült tagja a fegyvertársi közös­ségnek. A kép teljességéhez tarto­zik : néphadseregünk alaku­latai a kiképzési és harcké­szültségi feladatok ellátása mellett jelentős részt vállal­nak a néphadseregünk ala­kulatai. A népgazdasági épí- tőmunkából. Az elmúlt négy esztendőben például 20 mil­liárdnyi termelési értéket -hoztak létre, s jeLentős segít­séget nyújtottak a mezőgaz­daságban, illetve az elemi csapások következményeinek elhárításában is. Ez a korszerű hadsereg mutatkozik be április 4-én a Felvonulási téren. A felké­szülés már megkezdődött: kijelölték a részvevő kato­nákat — olyanokat, akik a kiképzésben kimagasló ered­ményeket értek el, s maga­tartásuk is példás — s ösz- szeállították a bemutatandó harci technikát. Az egysé­gek, a díszelgők, soraiban több generáció lesz. A hiva­tásos katonák között felvo­nulnak olyanok is, akik az 1948-as centenáriumi dísz­szemlének, s az azóta meg­rendezett valamennyi pará­dénak részvevői voltak. Ott lesznek majd azoknak az alakulatoknak a katonái is, amelyek a napokban ün- neplik megalakulásuk 30. év­fordulóját. A díszszemlén a dfsztri- butintd szemben aevakenaatk. majd fel a gyalog felvonuló díszegységek és alegységek: a dobos század, a katonai főiskolák, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, valamint a gépesített lövész, a tiszt- helyettes, a határőr és a munkásőr díszzászlóaljak. A fogadás és az üdvözlés után rövid beszédet mond a hon­védelmi miniszter, majd el­hangzik a Himnusz, s a ha­gyományos dísztűz. A gyalog felvonulók menetét az ejtő­ernyős és a páncélozott harcjárművekkel felszerelt díszegységek nyitják, őket követik a tábori tüzérek, a szárazföldi csapatok rakéta- díszegységei, a légvédelmi tüzér- és rakétaegységek, végül a harckocsizok. Akad majd látványosság a leve­gőben is: a hangsebességet két-háromszor is túlszárnya­ló szuperszonikus vadászgé­pek. A felvonuló harci tech­nika egy-egy részét április 4-én Iá Utat ja majd előszót « torni«iág

Next

/
Thumbnails
Contents