Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-23 / 70. szám

...hogy kell-e szeretni a főkönyvelőt? Ugyan — mondhatná bárki e kérdés olvastán —, ugyan már, nem spenót az, amit lehetne szeretni, vagy nem szeretni. A főkönyvelőt, ha férfi, szeresse a felesége, a férje, ha az nő, de egyébként mi van szeretni való egy főkönyvelőn? így lehet válaszolni a talán' első nekibuzdulásra nem éppen .szerencsésnek tűnő kérdésre. Persze lehet másképpen is válaszolni. Tudományos megfontolásokra hivatkozva és fontoskodva kijelölni helyét a gazdaságpolitika és a politikai gazdaságtan hierarchiájában, ami ugyan lehet tökéletesen igaz, de az átlagember számára csak még idegesítőbb és elidegemtőbb.

Próbáljuk meg három kis történetkével megközelíteni a választ, s egyben arra is feleletet keresni, találni is persze: miért lett olyan fontos a főkönyvelői stállum ebben az országban?

Az első történetke: egy kis vállalat főkönyvelője súlyos szabálytalanságot vétett Most ott mindenki azon drukkol, hogy ezt valahogyan meg ne ússza. Kicsinyes fontoskodása, paragrafusokkal bástyázott emberi pimaszsága, kukacoskodása és pöfkhendisége néhány rövid év alatt átfogó undort váltott ki személye éllen. Már akikor sem hittek neki, ha igaza volt akkor sem, ha fennhéjázó modorával adott esetben voltaképpen jó és igaz ügy mellett állt ki a vállalati gazdálkodás érdekében. Általa és rajta keresztül a kis vállalat nem nagy számú dólgozóiban a főkönyvelő és a mindenbe beleturkáló intrikus egyazon, fogalommá és személlyé vált Es most azon drukkolnak, egy szemernyi részvét nélkül, nehogy megússza baklövését A főkönyvelő!

A másik történet: egy termelőszövetkezet főkönyvei ője nyugdíjba ment. Mindenki szerette a szövetkezetben, mert aranyos egy ember volt, olyannyira, hogy „zsebből” fizető módszereit csak fékezni, korrigálni tudta, de megakadályozná már képtelen volt a vezetőség józan része. Negyedszázadig volt majdnem, főkönyvelője a szövetkezetnek, vitán, felül nagy része volt és van, ennék a szövetkezetnek minden elért sikereben. S annak idején ez a joviális módszer, a fejben tartott számok és adatok, a papírundor, a mindenkinek műidig fizetni való szándék és egyáltalán az a tény, hogy egy parasztközösségben végre valamiféle nyilvántartást is végeztek: minden-__ ki szeretett Feri bácsijává avatta a szövetkezeti fő- ~ könyvelőt. Közben beosztottjai és ellenőrei majd megőrülték, hogy valamiképpen az ő akarata ellenére is • rendben tartsák a szövetkezet pénzügyeit, hogy valamelyest előbbre lépjenek a korszerű, legalább hónapra kész nyilvántartás megteremtésében. A szövetkezet tagjai könnyes szemmel, a szakemberek hálaimát rebegve búcsúztatták a nyugdíjba vonuló főkönyvelőt.

A harmadik történet: főhős itt is a termelőszövetkezetben van. Mégsem termelőszövetkezeti főkönyvelő, hanem vállalati. Az egész gazdálkodása a szövetkezetnek olyan már, mint valami üzemé, vagy vállalat^. Nyilvántartás, pénzügyek, munkaszervezés az irodákban, a gazdálkodás rendszere és menete, a munkák ellenőrzése egyfelől és a gazdaságossági számítások, a tudományos igényű gazdasági prognózisok másfelől...

— Nem is értem a kérdést? Miért keltené szeretni egy főkönyvelőt csak úgy általában, vagy nem szeretni? Mert főkönyvelő? Ilyen alapon tehet szeretni, vagy nem szeretni egy igazgatót, csak mert igazgató, vagy egy traktorost is, mert traktorista. A családom szeressen, a barátaim szeressenek, az emberek szeressenek, mert ez mind jó dolog. Az emberi értékeimért. Amelyben persze az is ott van,» hogy közgazdász a mesterségem címere — így példáink harmadik hőse, aki például a leghatározottabban fellépett az ellen, hogy szövetkezetükben a takarékosság álfája és ómegája csak a benzin- és a gázolaj-takarékosság legyen. Mert miközben megtakarítanának néhány száz liter olajat és örömmel újságolnák, hogy emiatt ezer forint a megtakarítás, nem figyelnék pél- .dául azt, hogyan használják fel a műtrágyát, a vegyszereket például. Amelyekkel pedig milliós nagyságrendű megtakarítást és hatékonyságot lehet elérni. Nem spórolni, takarékoskodni kell!

És valahol itt, e harmadik példánál válik minden bizonnyal érezhetővé: miért olyan fontos egy korszerű, modem gazdaságban a főkönyvelő szerepe, miért központi figura az alakja. Nem kukaooskodik, nem piszkál bele minden útiszámlába, mert akkor ő nem főkönyvelő. Gondolkodik, tervez, keresi a gazdaság, a vállalat gyenge pontjait, hogy azt megerősítse, felkutatja a hatékony gazdálkodás legjobb módszereit, felügyel a mindezekhez olyannyira nélkülözhetetlen belső gazdasági rendre és fegyelemre, a nyilvántartás pontosságára, mert enélkül egyszerűen képtelen lenne a vezetés tájékozódni a gazdasági élet bonyolult és naponta is változó világában.

'Minden tisztelet és megbecsülés mindazoknak az eníbereknek, akik gazdasági továbbfejlődésünk közlekedési rendőrei, akiket lehet szidni,, lehet dicsérni, szeretni, vagy nem szeretni, de akik nélkül egyetlen percig sem lehetünk meg anélkül, hogy a következő percben ne a gazdasági káosz vegye át uralmát a rend es a fegyelem helyén.

,.4 vállalat, intézmény anyagi " eszközeinek. és pénzforrásainak, azok változásainak (a gazdasági műveleteknek) es a gazdálkodás eredményeinek rendszeres, folyamatos, megszakítás nélküli feljegyzése" ez a könyvelés, ez a könyvelő feladata az értelmező szótár szerint. Nincs ebben a megállapításban egyetlen érzelméé, vagy érzelgős szó sem. Száraz, precíz, célratörő.

A könyvelők, az igaziak esküsznek munkájuk érzelmes szép-s^'tere is.

GYÖNYÖRŰ NAP, csupa

fény, amerre ellát a szem, tavasai nap arany fénye su- garazza a házakat, utcákat. Az ég olyan nyájasan kék, mintha soha más színt nem viselne. A Sáncban járunk, Eger egykori külvárosa helyén, öreg hegyi település szőlőkkel határos utcasorán. Lábunk alatt, lent, a város. Ide, föl, a nyugalom, a tiszta levegő, a csendesség sáncába, a város zaja csak megszűrve érkezik, elerőtlenedve a kaptatókon. A régi Szölíő utcába tartunk, amit a századelő óta Janicsár utcának hívnak. Kalauzom a lengyel származású grafikus, Trojan Marian Józef; ő hozta hírül, hogy menekült honfitársának fia, if-, jabb Waskó Pál, milyen nemes dologra adta fejét: megvásárolt egy lerongyolt állar potú öreg házat, a népi építészet egyik egri épületét, és nem hagyta, hogy az enyészeté legyen. Ritkán jegyezhetünk fel ilyen cselekedetet, azért is érdemes szólni róla.

Kanyargó, szűk sikátorok, régen tönkrement, feltépett, összevágott földút, mély bevágásaiban szennyes víz, szappanos lé csorog, kanálist keresnek valahol a bűzös erecskék. Ez a környék, mintha nem is a város tartozéka lenne. Kevés jótékonysága jutott még csak el ide az urbanizációnak. A sikátor végül kis térségbe torkoll, innét már kövezett utca is ágazik, te, a városnak. E térség szélében magasodik a keresett ház, a Janicsár utca 17-es számozású telkén. Különlegesen szép és becses emléke a népi építészetnek. A munka és a törődés eredeti állapotába helyezte a korabeli házat. A látvánnyal alig bír betelni az ember, Már egyszeri rápillan- tás elég ahhoz, hogy a hagyományt szerető és tisztelő szemlélőt megfogja, hatalmába kerítse az épületből sugárzó esztétikum búbája. A praktikum formálta kedves, mértéktartó barokk vonásokban gyönyörködni lehet sokáig.

HÁROM ÖREG AKÁC sil- bakol a ház előtt. Fehérre meszelt homlokzatán az évszám: 1782. Három egyforma

— füles, bojtdíszes, csigás zárkővel díszített — kőkeretes ablakával tekint alá a városra. övpárkánya fölött

— mélyített falmezőben — két köténydíszes, négyszögű ablak látható, a padlás ablakai. Ezek között, a stukkóból

Pataky Dezső riportja

Máz.

a

Janicsár

utcában

kagylós, ívelt, magas szemöl- dökpárkány alatt törtíves, háromszoros tagolású lapos szoborfülke az újabb dísz. Le- kontyolt nyeregtető „süvegezi”, amit vastag nádfonatok borítanak.

Valamiféle jóleső, otthonias érzés kerít hatalmába, ahogy egy ideig mozdulatlanul állok a kapu előtt, s a csinos házat nézem. A csengőszóval előhívott házigazda, Waskó Pál, végig vezet bennünket az ereszes tornácon, s idegenkedés nélkül, vendégszeretően tessékel beljebb múzeumi hajlékába. A pitvarba lépünk, innét kezdjük az ismerkedést, immár a falakon belül.

A pitvarból előbb a cseh- boltozattal fedett szabadíké- ményes konyhába jutunk, emögött van a kamra. A pitvarba visszatérve választani lehet, merre menjünk tovább. Jobbra is, balra is egy- egy nagy, ezekből pedig egy- egy kisablakos szoba nyílik. A szobák gerendás mennye- zetűek.

IDEHAZA VAN A HÁZ asszonya is. Ha nem mondaná, el nem hinném, hogy lányt sejtető fiatalságával, törékeny termetével, három gyermek anyja. Péter fia hatéves, Judit hamarosan öt lesz, és a legkisebb, Hajnalka. aki még csak két hónapot számlál.

Egy-kettőre asztalukhoz ültetnek, feketével kínálnak, borukkal itatnak, sós süteményükkel falatoztatnak, s jó szóval tartanak. Könnyű így megbarátkozni és mindent apróra kitudni: milyen indítékok, hatásók és elhatározások folytán vállalták — tu-» datosan — a hagyományőrzés nemes emberi rangját?

e

•S.

o

A 35 éves Waskó Pál egész a gyökérig nyúl vissza. Mezőkövesdi születésű, lengyel és magyar vér folyik ereiben. Apja az első éves, 19 esztendős lembergi főiskolás, a przemysü tűzoltókkal érkezett magyar földre 1939-ben, a 1 ,-engy el országot lerohanó nácik elől menekülve. A Mezőkövesden létesített menekülttáborban élt, innen járt ki munkára, s így ismerkedett meg egy csinos matyó lánnyal, Kispál Erzsébettel, akinek 1941-ben aztán bekötötte a fejét. Húzta haza a szive, s egy ízben, 1943-ban, Bécsen keresztül el is ment szülőfalujába, Bukovecre. Nagy szomorúsággal jött visz- sza, mert a falunak csak a romjait találta; azóta sem szerepel a térképen, csak a fű nő a valaha-volt házak helyén. A lengyel fiatalember és a matyó lány házasságából négy gyermek sarjadzott. Közülük a 33 éves Pál a legidősebb. Építőipari szakmát szerzett, technikusként dolgozott több helyen, kilencedik éve' az Állami Biztosító megyei kárbecslője. Mint technikus, több egri műemlék helyreállítási munkáinál kapott építészeti feladatokat. Ekkor szívódott belé az a szeretet, tisztelet, sőt szenvedély, amely hagyományőrzővé nevelte.

— ÉVEKIG LAKTUNK társasházban, de ez cseppet sem volt kedvemre való — mondja cigarettafüstöt fújva a mennyezet barna gerendái alatt. — Arra vágytam, hogy egy szép, jellegzetes öreg ház legyen az otthonom, az otthonunk.' Feleségem ezt megértette, segített abban, hogy ez a vágy teljesedhessék. Eladtuk a lakást, szüléimhez költöztünk, aztán albérletbe húzódtunk, s közben jártam a várost, kerekem a megálmodott házat a szerencse segített hozzá, hogy 1971-bén megvehettük ezt a Janicsár utcai épületet

— Százezer forintot adtunk ezért a házért — veszi át a szót a fiatalasszony. — * Sokan furcsái koztak rajtunk, szánakoztak, sajnáltak. Olyan rongy állapotban volt ez az egész, hogy aki most látja, el sem tudja képzelni. Mertük vállalni, hogy újjávarázsoljuk. Kölcsönt kértünk az OTP-tői, adtak 70 ezret és 25 ezer forinttal segített bennünket az Országos Műemléki Felügyelőség is, amit nem kell visszafizetnünk. Az eddigi helyreállítás 130 ezer forintra ntfr.

— A helyreállítás azért nem ment olyan simán — magyai'áz ismét a házigazda — Sok-sok munkára, utánajárásra volt szükség. Először el kellett készíteni a helyre- állítási tervet. Ez nem került pénzbe, mert magam voltam a terv készítője. A tervkészítést aprólékos kutatómunka előzte meg. Ilyen volt például a falkutatás. Egy-másfél centis rétegekben kapartam le a falakról, a meszet. Így tűntek elő az elfalazott falfülkék, ablakkávák, kőkeretezések. Ez után ültem a rajzasztalhoz. Mindent úgy állítottunk helyre az épületen, ahogyan eredetileg volt. Az OMF jóváhagyta a terveket, s így kezdődhetett el a munka. Sajnos, egy dologban el kellett térnünk az eredeti állapot helyreállításától. Ez pedig a tető. Eredetileg zsindely hé- jazata volt a háznak. Fazsindely. Ennek a beszerzése körülményes, azt is mondhatnám, szinte lehetetlen. Ha pedig a költségeket vesszük, a fazsindely egymaga 250 000 forintba került volna.

VASKOS BÖRMAPPAT •zed elő a szekrényből. Kézzel írt, összefűzött lapok vastagodnak abban.

— Ez a mi „História Do- mus”-unk — mondja — a házunk, a helyreállítás története. Azóta íródnak ennek a krónikának lapjai, szinte naponként, amióta tulajdonunk lett ez az öreg épület. Az itt megforduló műemléki szakemberek - gyakran lapozgatják, mert érdekli őket a helyreállítás menete, azok a teendők, gondok, amik ilyen öreg ház megújításával járnak. Ritkán fordul elő, hogy népi építészeti emléket valaki helyreállítson magának», s még ritkább, hogy megírják pontról pontra, krónikaszerű en, a helyreállítás történetét.

Nagy, széles udvar, kert is tartozik a Janicsár utcai mű- emlékházhoz. Két érdekessége van ennek az udvarnak. Egyik a régi meszesgödör, ahol — Waskó Pál ásónyomaira — 3,5 m mélységből oltatlan mésszel falazott épü- letmaradványok jötték elő. A kapu küszöbe alatt ágyúgo- lyódarab pihent, s előkerült még a talajból egy reneszánszkori ajtó, valamint vasból készült ablakkeret da- ‘ rabjai. Másik érdekesség egy öreg kút, amelynek mélysége 20 méter. Három és fél méterig kővel kirakott, lejjebb pedig kőbe vájt Tizenkét méteres a vízoszlop benne, s szintje a legszárazabb nyarakban sem szállott lejjebb eddig. A vize hideg, kemény.

— Sok még a tenni-, a rendíteni való — néz a napfény-/ ben fürdő, megifjított öreg házra. — Az épületet első osztályú műemlékként tartják nyilván, így az OMF évente ötezer forintot biztosit az eredeti állapot megőrzésére. Emellé kerülnek a mi félrerakott forintjaink. Szíwel- lélekkel ápolom ezt a hajlékot, megsimogatom még a gerendákat is.

ODABENT A KISÁGYÁBAN felsír a pici Hajnalka. Éhes, enni kér. Megkapja a fejecskét, utána elégedetten gurgulázik. A hangok szétgurulnak a gerendák alatt, mint az üveggyöngyök. Előttem a „História Domus” tiszta, fehér lapja. Annyi mindent szeretnék, s hirtelen nem is tudom, mit írjak oda. Végül csak a nevemet rovom fel és egyetlen szót: tisztelet-