Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-22 / 69. szám

Jaap 1915. március 22., szombat A Nap kél: 5.45, nyugszik: 17.58 órakor A Hold kél 11.55, nyugszik 2.23 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZOLDA nevű, kedves olvasóinkat! Kelta eredetű név. Jelentését csak a görög alakjá­ról fejthetjük meg, amely nyelvben a „doron” ,,aján- dék”-ot, míg az .,izo, isos” összetételekben „egyen­lőt, egyező”-t jelent. Huszonöt évvel ezelőtt, 1950. március 22-én rendez­ték meg az első meteorológiai világnapot, abból az alkalomból, hogy a Meteorológiai Világszervezet az ENSZ szakosított intézménye lett. Mint ismeretes, a meteorológia a légkörrel, az ab­ban lejátszódó fizikai folyamatokkal foglalkozó tu­domány, s a geofizika részterülete. Kutatásaiban a' Föld számos helyén rendszeresen végzett meteoroló­giai megfigyelések adatai alapján a fizikai következ­tetés, a földrajzi áttekintés és a matematikai statisz­tika módszereit alkalmazza. Hazánkban az Országos Mteorológiai Intézet több mint ezer meteorológiai állomást, s a repülőtereken éjjel-nappal észlelő szolgálatot tart fenn. Időjárás: Várható időjárás ma estig: általában kevés fel­hő, csapadék nem lesz. A többfelé élénk, helyenként erős, viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél csak lassan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés erősö­dik, a hajnali órákban többfelé várható fagy. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—9 fok kö­zött. Határidő előtt 10 nappal — egymilliós megtakarítással Hamarosan befejeződnek az egri Felszabadulás téri épít­kezés előkészítési munkála­tai. A buszpályaudvar szom­szédságában felépülő áruház —étterem—lakóház alapozá­si munkálatai a megszokot­\sztnh&z\ Egerben, délután fél 4 órakor: HARAMIÁK (Móricz ifjúsági bérlet) Este 7 órakor HARAMIÁK (Madách-bérlet) + ORVOSI c ÜGYELET EGEKBEN: szombattal «élután í érától, nétfö reggel i óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rende­lőben (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 16 órától 17.30 óráig, va­sárnap délelőtt 8 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig a Kossuth Dalos u. 6. szám alatt) rendelőben. (Tele­fon: 24-73). Rendelés) Időn kí­vül az általános orvosi ügyele­tén. (Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától -kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky ut­cában. Fogorvos) ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN szombaton )4 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai ut­ca. 41. szám. (Telefon: 11-727). Gyermekorvosi ügyelet: vasár­nap délelőtt 8 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12-330) HATVANBAN: Szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben, (Telefon: 10-94) Rendelés gyermekek ré­szére is. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet. gyermekszakrendelésén. (Te- lefon: 10-04). Fogorvosi ügyelet 8—10.30 órá­ig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő regge­lig elsősegély esetére: Eger: Állategészségügyi Állo­más AlLatkórháza Eger. Szövet­kezet u. 1. (Az Egerhez tarto­tó. valamint a bélapátfaJvi. bá­tor! és a rn aki ári illategészség­ügy! körzetben.) Telefon: 13-48. Füzesabony: Petőfi Termelő­szövetkezet irodája. Zrínyi u. ti. Telefon: 99, 132. Gyöngyös Allatkórház Tele­fon: 11-645. A hét utolsó mun­kanapján reggel i órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. Hatvan: Vágóhíd. Telefon: 12-10. Heves. Megyei Tanács VB Járási Hivatal Telefon: 124. Petervására Községi Tanács­háza (volt pétervásári 1árás és verpeléti állategészségügyi kör­tet) Telefon: 124. .nemim tói alaposan eltérnek, tekin­tettel az építkezés alatt hú­zódó pincerendszerre. Az alapozás során az első munkaszakaszban 56 darab egyméter hosszú, 83 centi­méter átmérőjű vasbeton cö­löpöt helyeztek el. A méré­sek eredménye szerint egy- egy cölöp teherbírása 240 ton­na. A második munkasza­kaszban 51 hétméteres cölö­pöt készítettek és helyeztek a talajba, itt is elvégezték a próbaterhelést. Ezek a cölö­pök mintegy 5 méter mélyen a tufakőbe lettek besüllyeszt­ve. Az alapozás során össze­sen mintegy 650 köbméter betont, 25 tonna betonvasat használtak fel. Miután kié- melt beruházásként kezelik az elkészülő épületet a kü­lönleges alapozást készítő Budapesti Hídépítő Válla­lat dolgozói, a kongresszus és a felszabadulás 30. évfor­dulójának tiszteletére vállal­ták, hogy határidő előtt 10 nappal fejezik be a munkála­tokat, s a terepet április 20- án adják át. A munkát Ka­sza Imre többszörös kiváló dolgozó ,fúrómester irányítá­sával végzi három szocialis­ta brigád, melynek tagjai eg­riek és Eger környékiek. IWWWS/WW * Barna, nyúlánk, de vall­juk be, senki sem rajongott érte. így most, hogy halálra ítélték, csak némi rezigná- cióval gondolunk rá. Bi­zony, sok nyári, meleg na­punkat megkeserítette. S nem védekezhettünk. Ránk kényszerítették, mint még jó néhány testvérét. Az ítéletet 1975. január 5-én mondták ki felette, s a főbírói székben az Eger —Gyöngyös vidéki Pince- gazdaság illetékese foglalt helyet. Kérdik, hogy milyen alapon? Hozzá tartozott az egész üdítőital-család, a Mát­ra Colával, amelynek immár harangoznak Hatvanban is. A hírrel Mózes Gyula, a helyi telep vezetője lepett meg bennünket. S mindjárt hozzátette, hogy a nagy csa­lád lassú kimúlása senkinek nem veszi el a kenyerét. Már az idén új cikk lép az égetett cukorízű „üdítő ital” helyébe, éspedig a nagyon hamar * népszerűvé vált „Márka”. Egyelőre a Csányi Állami Gazdaság palacko­zójából rendeltek belőle egy­Bővulő kínálat, csökkenő árak Gyöngyösön Az szinte természetes, hogy az ünnepek előtt egyre nagyobb a kínálat a gyöngyösi piacon is. De milyen áron lehet megvásá­rolni a zöldségféléket: ez a fon­tosabb kérdés. A választ Vadas- falvy Gábortól, a SZÖVTERMÉK kereskedelmi főintézőjétől kap­tuk: — Az ár szinte minden zöld­ségfélénél alacsonyabb, mint ami­lyen volt tavaly ilyenkor. Példá­ul a sárgarépa 80 fillérrel, a gyö­kér több mint két forinttal, a leveszöldség 1,20-szal, de még a primőr hónapos retek is Ötven fillérrel kerül most kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt. Arra is gondoltunk, hogy a Gyöngyösön és a környékén közkedvelt sa­vanyított káposztából is megfele­lő mennyiség kerüljön a piacra. A hét végén tehát a követke­ző cikkeket vásárolhatták meg a gyöngyösi háziasszonyok: al­mát 4—8,50 forintért, gyökeret 8,60-ért, leveszöldséget 6 fo­rintért, vöröshagymát 4,80-ért, fokhagymát 18 forintért. Dióbelet 60 forintért vehettek, a tojást pe­dig 1,30-ért kínálták. A primőrök közül a fejes sa­láta 3,60-ba került, a zöldpapri­ka és a hónapos retek 4.50-be, a paradicsomot pedig 45—56 fo­rintért árulták. Az ínyencek sző­lőt is vehettek és tehettek az ünnepi asztalra, ha nem sajnál­ták érte a kilónkénti 34 forin­tot. A déligyümölcsök közül 'a na­rancs kilója 25, a citromé 19 fo­rint volt. Kisiparosok kiállítása Hatvanban Pénteken délelőtt Szálkái István, a kisiparos szervezet megyei elnöke nyitotta meg Hatvanban a helyi mesterek munkáiból összeválogatott kiállítást, amelyet hazánk felszabadulásának 30. évíor- dulója alkalmából rendez­tek. Színes, eleven kép fogadta a látogatókat a KlOSZ-szék- ház nagytermében, s csak gazdagította a látványt a vá­roshoz tartozó körzet kisipa­rosainak sok értékes, nemes kivitelű cikke. A rózsaszent- mártoni Dalos Istvánná női ruhákkal, a csányi Matusek Sándor mutatós falburkolat­tal, a kőműves Urbán Jó­zsef általa vállalt családi há­zak kicsinyített másával vo­nult fel a kiállításon, s ku­riózumnak számít a megye utolsó kerékgyártójának, a horti Hermán Károlynak egyetlen fahasábból faragott lánca, valamint régi paraszt- széke, ami újabban ismét keresett portéka. A helyi kisiparosok közül Horváth Gyula cserépkály­hás, Erdélyi Vilmos szőrme- és bőrdíszműves, Bori László- né női kalapos, a könyvkötő Kovács György, továbbá Ro­mán János és Márkus Tibor tüntették ki magukat. fl halálraítélt millió 800 ezer üveggel, jö­vőre azonban már önellátó lesz a kis hatvani üzem. Milyen módon? A pince­gazdaság fantáziát lát a korszerű, igazán ízletes, ter­mészetes anyagból készülő nyári italokban, s hajlandó áldozni a telep fejlesztésére. Az első lépcsőben épületbő­vítést végeznek, a második­ban beszerzik a „Márka” előállításához, palackozásá­hoz szükséges gépi berende­zést. Még arra is gondolt a vállalatvezetés, hogy az ..új­honos” családot szaporítsa. A szőlőlét kővetően jön a narancs, majd a limonádé. Vagyis ez lesz a Zagyva­partion álló üzem fő profü- ja. Valószínűleg a fogyasztó­kon kívül a telep „Petőfi” szocialista brigádja is örül a lassú, ám gyökeres válto­zásnak. A „Márka” iránt nagyobb az igény, nagyobb a kereslet, ami termelési Ma este a televízióban Á József Attila szavaló- yerseny területi döntője Pénteken megkezdődött a József Attila szavalóverseny területi döntője Egerben, a Megyei Művelődési Központ­ban. öt megye — Borsod, Heves, Nógrád, Pest és Sza­bolcs — legjobb versmondói közül választották ki azt a nyolc versenyzőt, akiknek műsorát ma délután 6 órától a televízió és a rádió is köz­vetíti. A játékot Simon Ist­ván vezeti. A győztesek to­vábbjutnak az április 11- én, a költészet napján Ka­posvárott rendezendő orszá­gos döntőre. 12 úi kiváló ifjúsági klub a megyében A forradalmi ifjúsági na­pok keretében tegnap dél­előtt az egri Gárdonyi Gé­za Színházban megjutalmaz­ták a megye legjobb-klubjait és klubvezetőit. Kiváló ifjúsági klub címet és 3000 Ft-os vásárlási utal­ványt kapott a káli „Sziklay”, az apci „Fórum”, az egri Dobó István Gimnázium „Láng” klubja, valamint Gyöngyössolymos, a füzesa­bonyi művelődési ház, a po­roszlói KISZ, Boconád, Bükk­szék, a selypi 215-ös számú ipari szakmunkásképző, Sí­rok, a Gagarin Hőerőmű és Komló klubja. Megyei dicséretben része­sült: a parádi „Ságvári”, az egri „Auróra” és Dormánd klubja. A megye két , legjobb klub­vezetője. a poroszlói Bogár Valéria és a bükkszéki Zagy­va Teréz, pénzjutalmat .ka­pott. Fejlődő szövetkezet Eredményes esztendőről adtak számot pénteken Eger­ben, az Univerzál Szerviz Ipari Szövetkezet mérlegzáró közgyűlésén. Mint a beszá­molókból — egyebek mel­lett — kitűnt: a ktsz tavaly már megközelítette a 32 mil­lió forintos árbevételt, ami a korábbihoz képest ld mil­liósnál nagyobb növekedést jelent, egyben pedig a prog­ram lényeges túlteljesítése, a kongresszusi verseny kiemel­kedő sikere. A jó gazdálko­dás következtében a nyere­ség is több lett a tervezett­nél, s első alkalommal elér­ték, hogy már egyetlen rész­leg sem volt veszteséges. A gazdasági eredmények mellett szó esett a szövetke­zet választott szerveinek munkájáról is, majd a fel- szólalók véleményeik elmon­dásával, észrevételeikkel, ja­vaslataikkal próbáltak hozzá­járulni a további sikerekhez. Végül tagfelvételekre került sor a Technika Házában tar­tott közgyűlésen. Tudományos ülésszak a főiskolán A felszabadulás ,30. évfor­dulója tiszteletére a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatói pénteken, öt szek­cióban tudományos üléssza­kot rendeztek. Ennek során a fiatalok 43 dolgozatot mu­tattak be, amelyeknek témái felölelték a pedagógiával kapcsolatos tudományágak minden területét. . Tisztújítás az épiiielkarban- iartóknál Tisztújító közgyűlést tar­tott az egri Épületkarbantar­tó Szövetkezet pénteken a KISZÖV-székházban, A vá­lasztás alkalmával újból bi­zalmat kapott az elnöki tisztségre Nagy József, hét­ről kilenc tagúra bővült a vezetőség. Újjáválasztották a szövetkezeti bizottságot, kiegészítették a felügyelő, il­letve döntőbizottságot, s két küldöttet delegáltak a me­gyei küldöttközgyűlésre. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 12. heti lottó sorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 20,24, 37, 54, Úttörők, kisdobosok „Csillagkereső” úton Nem térkép e táj című ak­ció részeként a Magyar Út­törők Szövetsége a forradal­mi ifjúsági napok és a párt- kongresszus tiszteletére or­szágos játékot hirdetett, Vö­rös Csillag elnevezéssel. A játék jól kapcsolódik az út­törőcsapatok expedíciós te­vékenységéhez és a helyi ta­vaszi ünnepségekhez. A vö­rös csillag öt ágának öt fel­adat felel meg, melyet az Or­szág minden úttörője egyazon időben teljesített és telje­sít. A megyei lapokban megje­lent titkosírás nyomán piros nyakkendő« úttörők, kék nyakkendős kisdobosok százai csoportokba verődve, hangya­szorgalommal gyűjtöttek pa­pírt a lakóhelyükön. E ne­mes feladat után a rádióban és a televízióban elhangzott fronton piros hasú bankók-< ban realizálódik. Vagyis pa-< lackozók, szállítók jövedel- < me havonta könnyen rneg-< ugorhat néhány száz forint­tal. Jaj, valamit még ki ne< hagyjunk e nekrológból. < amelyet könnyű szívvel ve- < tünk ezúttal papírra! Elter-< jedt Hatvanban a hír, hogyj az üdítőital-üzem átszervezé­sével megszűnik a városban* a szikvizgyártás. A vezetők* szerint rosszindulatú kohol-5 mányról van itt szó. Az új! üdítő italok mellett, ame­lyekből jövőre ötmillió pa-J lacknál többet akarnak elő- J állítani, tovább töltik aszik-* vizes üvegeket, s azokat aj nagy szódásba Ilonokat is, 5 amelyek különböző munka- J helyek dolgozóinak mele- í gét hűtik, vagy vendéglátó $ üzletekbe kerülnek frissítő­ként, máskor borhígítónak. Szóval, hogy is mondják a< királydrámákban? Meghaltj a „Mátra”, éljen a „Már­ka!” Igyunk akkor az új$ uralkodóra... í (moldvay) ( Haditanácsot tart az Egri 5. számú Általános Iskola „Fekete Párduc” őrse, az újabb feladatok végrehajtása előtt. (Foto: Perl Márton.) ajándékokkal köszöntötték szűkebb hazájuk veteránjait, kommunistáit. Rejtvényfejtők figyelmébe! E heti új rejtvényünk anyag- torlódás miatt kimaradt. ¥ Március 15-i keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtése: „Tet­szik a fáknak már a szél, Tet­szenek a szélnek a fák, Elvez! a rét a szellő, szavát”. A he­lyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Szabó Miklós Miköfál- va, Hossó^>Xstván Hevesaranvos, Izsvák András Gyöngyös, Gás­pár Agnes Heyes, Bisi Klára Eger. A könyveket postán küld­tük el. az újabb riadóparancs, mely­nek feladata: a lakóhely „csillagainak” felkutatása. A gyerekek március 20-án és 21-én őrsükkel vagy ra­jukkal felkerestek üzemeket, vállalatokat, kultúrházakat, könyvtárakat, neves művé­szeket, a felszabadulás szem­tanúit, szocialista brigádokat, pártalapszervezeteket, akik a pajtások próbafüzetébe is bejegyezték gondolataikat. A Magyar Tanácsköztársa­ság évfordulóján, pénteken az úttörőcsapatok részt vet­tek lakóhelyük ünnepsége­in, az 1919-es emlékművek koszorúzásán. Ezenkívül a - gyerekek a maguk készítette A MiRKUR=tól jelenHük A GIPKOCSISORSZAMOK ÄLLASA PÉNTEKEN; Trabant Liinu. 976 Moszkvics 35 687 Trabant Combi 14 165 Polski Fiat 1500 9 958 Wartburg Limu. 29 656 Zaporozsec 21 771 Wartburg de Luxe 26 418 Zsiguli (Budapest) 66 468 Skoda 66 037 Zsiguli (Debrecen) 23 931 Skoda 100 L 5 658 Zsiguli Combi 6 074 Skoda 110 L 4 80S Dácia 4 918 4U mit hónapra ao,— Wt. Slöüaethtáő bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: :o.o ;a. — Hevea megye* Nyomda Vallaia*. Eger. Brody Sándor utca *. Kamu ‘ deaaeat*; sólymos jozöeí;

Next

/
Thumbnails
Contents