Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-19 / 66. szám

Az akadémikus és a kamera Négyszemközt dr. Balogh Jánossal f ^Tatásának titka? ! Esősorban a pőranentes közvetlenség, amely az Iga- «án nagy tudósok ezerényse- ©éve! társul. Erről már néhány évvel «aedőtt, az első találkozáskor meggyőződtem. S természe­tesen arról Is, hogy kitűnő előadó, vérbeli pedagógus, «ki élményei részesévé avat­ja hallgatóságát Szenvedélye as ismeretter­jesztés, Kereste, s ma is ku­tatja ennek hatékony mód­szereit így ezért került kap- esolatba a televízióval is. — Hogyan kezdődött? — Amazóniai utam ta­pasztalatairól szólhattam. Néhány villanás volt az egesz, akkor ennék nem is tulajdonítottam különösebb jelentőséget Később jött a kellemes meglepetés: az em­berek rám köszöntek az ut­cán, olyanok, akikkel soha nem találkoztam, s mégis is­merősként üdvözölték. Kér­dezősködtek, biztattak újabb ,.^szereplésre”. Rájöttem, hogy ezt a széles korú információ- igényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a tv milliókhoz szól, egyaránt ér­deklődéssel nézik a különbö­ző nemzedékek: a nagypa­pák, az apák éa az uno­kák —• S a folytatás? — A tizenhárom részes so­rozat: A napsugár nyomá­ban. Ennek az a sztorija, hogy Rockenbauer Pál ren­dező valaha tanítványom volt. ö kért fél szaktanács­adónak, mivel Ismertem a terepet hiszen hét expedíci­óm során — 1963 és 1969 kö­zött bejártam Afrikát Dél* Amerikát Ausztráliát Űj- Guineát és Óceánia őserde­it Szívesen csatlakoztam a Világ legkisebb stábjához, s egykori tanítványommal, va­lamint a Balázs Béla stúdiós Halász Mihály operatőrrel négyhónapos földkörüli út­ra indultunk. Csábított az ismeretközlés nagy lehetősé­ge, s egyébként is kíváncsi voltara arra, hogy mire ké­pes a kamera. Aprólékos, fá­rasztó munka következett, de csak elsajátítottam e sajátos szakma érdekesnél érdeke­sebb műhelytitkaiból, A ké­sőbbi siker, százezrek egyér­telmű elismerése végképp meggyőzött erről, hogy ér­demes az újjal próbálkoz­ni — Legemlékezetesebb A- ménye? ■— Egy Üj-Guinea-í törté­net. Megérkeztünk Ifidome- guba, ebbe a civilizációtól meglehetősen elzárt faluba, ahcá még élénken élnek * faluközösség hagyományai Hamisítatlan disznótori szer­tartásokat szerettünk volna felvenni, amikor bambusz- rúdra tűzött nyíllal vadász­nak a malacra, s dörzsölés­sel csiholják a tüzet. Meg­vettük hát az „áldozatot”, a felajánlottuk vendéglátóink­nak: fogyasszák velünk együtt, osszuk meg Úgy, hogy min dannyiumknak jusson egy-egy Ízletes falat Ez meg­lepte őket, • üzleti, vásárlói előjogainkra hivatkozva csak nagy nehezen fogadták él az invitálást Később aztán fel­oldódott a feszültség, s jó­kedvűen lákmároztunk, éne­keltünk. A tábortűznél elköl­tött vacsora után így szólt a falufőnök: „Sokan látogattak már hozzánk, kérdezősköd­tek, fotóztak, sőt, ennivalót is adtak, de egy sem akadt, aki mellénk ült, s együtt da­lolt volna velünkEkkor is­mét éreztem — mint már annyiszor korábbi útjaim so­rán —, hegy a vállveregető leereszkedést mellőz», őszin­te barátság áthidal minden korlátot. Természetesen min­ket is megajándékoztak egy öreg fekete kakassal, rágós húsát alig tudtuk elfogyasz­tani, mégsem fájlaljuk az ínyencvomzó ízek hiányát mert a szándék melegsége kárpótolt mindemért Külö­nösképp, amikor a repülőté­ren megláttuk integető benn­szülött barátunkat aki egész éjjel gyalogolt, csakhogy még egyszer elbúcsúzzék tőlünk. S ne feledkezzünk meg a humorról sem. Falatozás előtt szinte gyerekes áhítat­tal néztük: miként élesztik őseink módjára a tüzet Mi is sikerrel próbálkoztunk ez­zel a kitartást türelmet igénylő módszerrel. S akkor az egyik falubeli rágyújtott, méghozzá úgy, hogy elővette modern, szép kivitelű gázön- gyújtóját Nesz» nektek, illú­ziók! — ön akadémikus, Kos­suth-díjas professzor, az Eöt­vös loránd Tudományegye­tem tanszékvezető tanára, a Magyar Tudományos Akadé­mia biológiai osztályának el­nöke, a munkásságát hazánk határain túl is méltatják, is­merik. Véleménye szerint le­het-e, s hasznos-e közkin cs- esé tenni az elsősorban szak­embereknek szóló tudomá­nyos eredményeket? — Évtizedeket töltöttem katedrán, a ma is szívesen oktatom-nevelem a jövendő tanárait Épp ezért érthető, hogy a pedagógus szemével, annak optimizmusét»! szem­lélem a világot Hiszek a emberek információéhségó ben, még ina is kielégítetlen tudásvágyában, a természete­sen abban ás, hogy a legbo­nyolultabb ismeretanyagot is közzé lehet tenni, méghoz­zá mindenki számára von­zóan, érthetően és színesen. Nem könnyű, de rendkívül szép feladat, s válóban azok­hoz a tudósakhoz méltó, akik a máért és a holnapokért munkálkodnak. Manapság sok szó esik az Ifjúságról, a felnövekvő nemzedékről. Ennek sorsa engem is izgat s ezért is vállaltam, hogy te­vékenyen közreműködöm az 1978-ban életbe lépő tanter­vi reform előkészítésében. Nincs izgalmasabb megbíza­tás, mint kidolgozni a korsze­rű oktatás tartalmi követel­ményeit Véleményem szerint eddig nem alapoztunk eléggé a tíz-tizennégy éves korosz­tály fogékony intelligenciájá­ra. Bízom abban, hogy a je­lenlegi szintnél sokkalta töb­bet lehet kihozni a fiatalok­ból. Erre kell törekedni min­den módszerrel. S milyen nagyszerű lehetőség a televí­zióval megsokszorozott isme­retterjesztés. Tudom, hogy a nézők sorában ott ülnek a stafétaváltók, az elkövetke­ző emberöltő nagyszerű tu­dósai, felfedezői, akik to­vább folytatják a mi mun­kánkat, fejlesztik örökségün­ket Róluk feledkezzünk meg mondvacsinált tudományos­kodó allűrökre hivatkoz­va. S Pécsi István ősz Ferenc xv. — Most már elegem van magából is — torkolta le Simó. — Persze, ezért is felelnie kell valakinek. Mindenért felelni kell — mondta az állítólagos Csokonai utód. Aztán Eötvösnéhez lépett. — Te gyere csak velem, meg­osztom veled az ágyam. Mi nem hagyhatjuk cserben egymást. Átölelte Eötvösnél és meg­vetően nézett Eötvösre. Sd- mó nem figyelt a két nőre. Csak Rózsi foglalkoztatta. Fel akart menni az udvar­ra, de a német egy fenye­gető mozdulattal visszapa­rancsolta. — Fegyver kellene, J a szentségit •— morogta fél­hangosan. Kocsis Erzsi válaszolt: — Hát az bizony nem ár­tana. Mert bármiben foga­dok, hogy ezek egy órán be­lül kijönnek és valamennyi nőt beterelik magukhoz. Cikpjmm M1&. március 1Ä» saseáa — Ezt maga honnan ve­szi? — kérdezte Sdmó. — Ez a szakmám... Rózsi Krisztina levelét megkapva, azonnal Eötvö­sök lakásába rohant. A cse­lédszobában Kövest és Krisz­tinát elmélyült beszélgetés­ben találta... — Ha té tudnád, azt a sok szörnyűséget, amit Kö>- ves úr elmesélt — mondta könnyezve Krisztina. — Nekem is elmesélte — mondta Rózsi. — Mi van Kázmérral? — kérdezte a lány. — Elhoztam. — És most hol van? — Téged keres. Mire a le­veledet megtaláltam, már eltűnt. — Rózsika, én most el­megyek — szólt közibe Kö­ves — nagyon szégyellem, hogy ennyi kavarodást okoz- tam. —■ Hogy találtál rá? —- kérdezte Rózsi, de Krisztina helyett Köves felelt. — Amikor hallottam, hogy megfordul a kulcs a zárban, ■lőször azt hittem, hogy ma­la jön, Rózsika. De aztán rájöttem, hogy a kulcsa ná­lam van. Ekkor — mi mást tehettem volna — bebújtam sas ágy alá. A kteaassony be­lepett és leüli Egy kicsit sirdogált, aztan felállt ém vetkőzni kezdeti — És ekkor — folytatta Krisztina — Köves úr meg­szólalt az ágy álól és azt mondta: Bocsánatot kérek, de ne tessék folytatni, mert mond a ketten nagyon szé­gyellni fogjuk magunkat — Mert nem akartam ké­nyelmetlen helyzetije hozni... Krisztina félbeszakította: — Mi itt beszélgetünk, közben az a szerencsétlen fiú keres. Utána kell men­nem. — Maradj itt, majd én fel­kutatom. Ebben már van gyakorlatom. — Igen, én is Így látom helyesnek — mondta Kö­ves. — Maga maradjon itt nyugodtan, én úgyis elme­gyek — Maga nem megy se­hova! Ha eddig megúszta, ne az utolsó pillanatban bukjon le. Ezt a néhány napot már kibírhatja. Ezalatt a pince lakód ret­tegve hallgatták az Eötvösök pincéjéből kihallatszó dóri- dót. Simó toporzékolt a te­hetetlen dühtől. —■ Fegyver kellene —haj­togatta, mint egy eszelős. Nemsokára kivágódott Eötvösék óvóhelyének ne­héz vasajtaja. — Na, mit mondtam ? Pont egy óra telt eL Elő­ször csak a szeszre, most már a szerelemre is szom­jasak — szólalt meg a sa­rokban Erzsi. —■ Ügy döntögettünk — tántorgott be a pincébe a nemet őaneeter —* hogy a Hollandia, Svájc és Japán szamára készülnek a seines szőttesek, futók szódák és hímzett blúzok a Hevesi Há­ziipari Szövetkezet bodemyi részlegében. Képünkön: Kovács Fe- rencné és Béres Jánosáé egy szép, palóchímzéssel díszített mintadarabbal. (foto: Puskás Anikói Oklahoma olaja Amerikai film Mindjárt le kell tmóiges«- nünk: a filmet Stanley Kra­mer rendezte. Ennek a név­nek a hallatára eszünkbe jut a Bolondok hajója, az ítélet Nümbergben, az Aki szelet vet, a Santa Vittoria titka — mind világsikerek és Stanley Kramer nevéhez fűződnek. Nemcsak a témák fogták meg a mai közönség lelkét, ezek­ben a filmekben, a feldolgo­zás is célratörően, nagyszerű eszközökkel mondott el fon­tos megállapításokat a kor­ról, az emberekről, akik az adott filmhistóriában az igazságot igyekeztek megkö­zelíteni. Legtöbbször úgy, hogy az embert, a nézőt a szorongás még a moziból ki- jövet sem hagyta eL Sokan azt mondják, hogy ezzel a filmmel, mármint az Oklahoma olajával eltérne a híres rendező eddigi témáitól és mintha kedélyesebb vi­zekre eevezett volna. Merő félreértés! Kramer eddig is ideges szemmel, a megfigyelő rosszalló, vagy helyeslő gesz­tusával szemlélte hőseit, akik valami módon az ámokfutás és a kedélyes, kiegyensúlyo­zott élet közötti senki földjén vándorolnak. Kramer hősei megszállottak, a jellemeknek abból a fajtájából valók, akik nemigen adják fel a küzdel­met, még akkor sem, ha már a remény a kitűzött cél eléré­sére egyre távolodni látszik. Ez a kcmokság az igazi tragi­kum forrása. Hogyne tudná ez a kitű­nően képzett filmszakember azt, hogy az Olaj város annak idején már megörökítette a sok tragédiával terhes ameri­kai hőskort! És most mégis hölgyeket meghívjuk egy kicsi pohárkára. Senki sem nxxduJt... — Na, mi lesz! Gyorsan... Schnell! — Ott a sarokban m a lány — mutatott Melanie Kocsis Erzsire. — Aztán meg keressék Rózsii A parancs­nokot — mondta gúnyosan. — Nem keresse senki! Aki itt vannak, jön be! Majd mutatok rá és az fel­áll és jön.... Először Erzsire, aztán Eötvösnére, majd Fáhryné- ra, Tárkányinéra mutatott géppisztolya csövévéL Senki sem vette fezre, amikor Erasi egy kést rej­tett a blúzába. Miutim a meghívott nők még mindig nem mozdul­tak, a három német beron­tott a pincébe és lökdösni kezdte őket az ajtó felé. Ekkor lépett be az ajtón Krisztina. — Mi történik itt? — Á, a kisasszonyka! Ö az én vendégem megvan — mondta az őrmester és me­gához rántotta a lányt. — Segítség! Segítség! — sikoltozott Krisztina. Rózsi a kapuban hallotta meg a kiáltást. Kettesével rohant le a lépcsőkön. A fo­lyosón álló őr szeme fel­csillant: — Rózsika — mondta fe meg akarta fogni. Rózsi a folyosóról belátott a pincé­be és egy pillanat alatt megértette a helyzetet. Át­karolta a német, nyakát és lerántotta a földre. Beleka­paszkodott a hajába és ad­dig verte a fejét s. lépcső szögletéhez, amíg a német nem mozdult. Egyedül Staó ehhez a tóméhoz nyúlt vissza Mark Norman regénye nyo­mán, mert lehetősége nyílik ezeknek a konok amerikaiak­nak a megmutatására. Ami­kor az Államokban túljutot­tak az alaszkai aranylázon, jöttek az olaj megszállottjai, akik mindenben, emberben és vérben, sárban és sivatag­ban gázolva törtek a cél, az olaj felé Kramer kertelfe és szépítgetés nélkül mutatja be a farkastörvény amerikai vál­tozatát, azt, hogyan szekták ezek a csodálatosan szervezett vállalatok és bandák az erő fölényéből kiindulva „túllép­ni” magányos embertársai­kon. Lena Doyle megszállottja az ügynek, annyira, hogy fia­tal indiánkölyökkel egymaga akar olajat találni. Az apja már a nyomában lenne, de Lena mindenkit gyűlöl és bí­zik saját akaratának és erejé­nek mindenhatóságában. Mekkora rövidlátás ez! Meg is kapja érte az oktatást És már az elején vesztene, ha nem jönne a társadalom szé­léről egy senki, ez a Mase, ez a maga módján jópofa, kalló­dó semmirekellő, aki bámu­latos egyszerűséggel nézi az Äetet és önmagát Humorais van hozzá. így jut el a „har­madik nemű”, a férfiakat gyűlölő Lena teljes egyetér­tésével a szerelemig, hogy az­tán a kudarc pillanatában Lé­nát otthagyva magára szedje cókmókját és elinduljon a másik, vagy harmadik, vagy az ezredik lehetőség felé, Me­xikóba. vette észre a jelenetet, mert a többi német a nőkkel volt elfoglalva. — Férfiak magúk? — or­dított Erzsi a pincében der­medtem falhoz lapuló férfi­ak felé. De senki nem moz­dult Rózsi kőúben sec. ájult né­met nyakából leakasztotta a. géppisztolyt. Tanácstalanul nézegette. Simó kirohant a pincéből és kikapta a lány kezéből a fegyvert Hirte­len a falhoz lapult, mert a lejárati lépcső felől lábdo­bogást hallott. Tószeghy zászlósejelent meg. Simó rá­fogta a fegyvert — Fel a kezekkel! — Hagyja őt! Velünk van — szólt közbe Rózsi, majd a zászlóshoz fordult: — Na, Pubika, most aztán itt az alkalom, ha nem segít, a németek elviszik Krisztinát. Kázmér kétségbesetten mérte fel a helyzetet Fegy­verüket nem használhatták, mert a zsúfolt óvóhelyen a lakókban is kárt tehettek volna. Eötvösök pincéjének vasajtaját kívülről bezártál?, de ezt a bentlévő részeg németek észre sem vették. — Ki kell őket csalni — mondta Simó és egy soro­zatot eresztett a mennye­zetbe. A géppisztoly hangjá­ra a németek ijedten enged­ték el áldozataikat, majd vaktában lövöldözni kezd­tek. Kázmér rémülten lát­ta, hogy Krisztina a mellé­hez kap és elvágódik. A há­rom német ezután be akart rohanni Eötvösék pincéjébe. S-oká'g rángatták a vasaj­tót, eközben végzett velük K ' v- és Sftmó, (KolytaAjukf Kramer három eiter gorúan metszett areélévtó mutat be egy elsüllyedt vilá­got, állít kétes hírű emléktó azoknak a hősi éveknek, ami­kor még — vagy egyáltalán mindig? — a fegyver uralko­dott Oklahomában. Realitása néha megdöbbent, felvételei nem hagynak kétséget afelől, hogy a kort színeiben, szoká­saiban, divatjaiban és őrüle­teiben tárja elénk. Közelmúlt ez, s mintha mégis a szellem kísértene itt, amely csak nem tud még mindig eltűnni a vi­lágból. A részesedés a hasam­ból, mint egyetlen mozgató rúgó jelenik itt meg, s olykor a nézőnek az az érzése, hogy közgazdasági tankönyvet il­lusztrál ez a mese. Mert realisztikus elemei tó­lenére is mese ez a film, aho­gyan Kramer felvételeivel a megszépítő messzességbe teá­ja előlünk a tájat is, az em­bereket is s néha magát a té­mát is. Ahogy Lénát összeve­rik, ahogyan Mase megkapja a magáét és egyáltalán az aa egyenlőtlen embervadászat, ahogyan Lena apját lelövik a fúrótoronyról, Kram«: ra­dikalizmusai idézi, George C. Scott, Faye Du­naway és John Mills kitÚBŐ jellemábrázolásai, Robert Surtees valóban poétíkus ké­pei és Henry Mancin! zenéje teszik érdekessé Kramer leg újabb filmjét a nézó számé rau Farkas András 20.35; Egy pikoló világos Máriássy Judit írta és * nemrég elhunyt kiváló ren­dező, Máriássy Félix rendez­te ezt a filmet 1955-ben. A történet az ötvenes évek munkásfiatalságának prob­lémáit elemzi. Kincse Marci (Bitskey Tibor alakítja), egy Szondy utcai bérház fiatal munkása bevonul katonának. A bevonulás napján a vélet­len összehozza a lépcsőház­iján a két emelettel feljebb lakó Cséri Julikéval (Ruttkai Éva alakítja). A kislány ré­gen tetszik Marcinak, s most a búcsú pillanatában hirte­len neki bátorodik, s megcsó­kolja. Ez a csók elég ahhoz, hogy a távoliét alatt álmo­kat szőjön a kislány alakja köré. hogy a kedves emlék keltette érzelmeit szerelem­mé érlelje. Amikor hosszú idő után szabadságra vissza­jön, csalódottan látja, hogy a lány távolléte alatt züllött társaságba keveredett. Pedig Julika is megszerette Mar­cit, altit különbnek, tart, mint új „barátjait’,'. Juli öngyil­kossági kísérletével, kis híján tragédiába fordul a történet, Életük első konfliktusa vé­gül megoldódik. (K5J Szőnesek i Picliril

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents