Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-11 / 35. szám

«>.. - (v>.' Előtérben az ismeret- terjesztés , lami az Cejezés: ismeretterjesztés Már úgy értendőn, hogyha példánknál és témánknál ma­radva, a televízió egyfajta programját hívjuk e néven. Mert ki vitatná, hogy a Delta ismeretterjesztés a javából, hogy a Hazánk, Magyarország is az, bár a leghatározottab­ban politikai céllal készüli A gyermek is rávágja, ha rákérdezünk, milyen televí­ziós műfaj az Expedíció a kökorszaki emberek nyomá­ban, vagy a Mi és a nagyvi lág című gazdaságpolitikai sorozat, hogy csak néhányat említsek meg a „kimondot­tan” (?) ismeretterjesztő te­levíziós sorozatokból és mű­sorokból. Ülök a képernyő előtt és nézem az azóta már méltán világhírű író nem kevésbé világhírű regényének filmvál­tozatát, a Nappalok és éjsza­káidat. Szaburov kapitány tör­ténete, fellobbanó és a háború viharától kilobbanó szerelme, Sztálingrád hősi védelme is­merős történet már nekem, láttam annak idején a filmet a moziban, többször olvastam a regényt is. Egy darab film- történet. És egy darab törté­nelem. De hát akkor mit lá­tok én a képernyőn? Művész­filmet? — ez sem a legsze­rencsésebb jelző, — vagy is­meretterjesztést. A ma if- jainak történelem ez a fil­men és űlmtörténelem is egy­ben, akár csak a Rettegett Jelenet a mind népszerűbbé váló „Kérem a kővetkezőt” című magyar rajzfilmsorozat szombati adásából. Iván, vagy a Vihar Grúziá­ban. Történelem is, de egy­ben a film történelme is. Kinek lehet kétsége afelől, hogy Balogh Jenő professzor érdekes és lebilincselő soro­zata a látás hatalmáról tőről metszett ismeretterjesztés, de hogy a szoijibat esti Molnár Ferenc-vígjáték is az lenne — ki gondolná. Pedig ilyen szélesek a határok, ennyire összemosódnak a műfajok, ha izgalmas, jó, ha közérdek­lődésre számot tartó a műsor. Lett légyen bármely szer­kesztőség ágyékán is fogant. A televízió, napjaink ter­mészetes velünk együttlakója az új ismeretek adásával sze­rez élményt elsősorban. Két­ségtelen, hogy Molnár Fe­renc vígjátéka szélsőséges esete az ismeretterjesztésnek, mint ahogyan például Balogh Jenő professzor előadássoro­zata is az, ha a szórakoztató műfaj kategóriájába akar­nánk sorolni. Mindez annak kapcsán vetődött fel: hogyan is jellemezhetném február el­ső hetének televíziós prog­ramját? így: jó ismeretterjesztő hét volt. Ha nem is mindenki kedvére. de minden néző hasznára (gyurkó) (Tudósítónktól.) Hideg tél végi délután Az iskola csengője hangos ber­regéssel jelzi a tan ítási órák vegét. Rövid ebédszünet ta­nárnak, diáknak, s máris kezdődik a „második mű­szak” — a népművelés. A gyermekkönyvtárban nagy a tolongás. Kicsinyek és nagyobbak cserélik itt ki az olvasnivalót Rubóczky Andrásné nevelő irányításá­val. Amíg a pajtások a könyveket, folyóiratokat böngészik, gyorsan. felje­gyezzük: kevés híján há­romezer kötet áll itt a tanu­lók rendelkezésére, s az el­sősöket kivéve az általános iskola minden tanulója tag­ja a könyvtárnak... Az el­múlt évben 2483 látogató 3631 kötet könyvet kölcsön­zött. A művelődési ház klubjá­ban már jó meleg van. Itt a díszítőművész szakkör tag­jai gyülekeznek, akiit For­gács Lajosné vezetésével évek óta szép hímzésekkel, varrásokkal tették mór is­mertté nevüket a község­ben. Jelenleg éppen sárközi, matyó és hevesi hímzésmin- tákat varázsolnak térítőkre, blúzokra, női ruhaneműkre. Közben vidám a hangulat, előkerülnek az odahaza sü­tött sütemények, egyszóval igen jó a kollektív szel­lem. A mai napira vendéget is várnak a besenyőtelki hím­zőasszonyok. Rövidesen meg is érkezik dr. Berecz Jó­zsef, a község fiatal körzeti orvosa, aki közéjük tele­pedve, kötetlen formában beszélgetve tartja ismeret- terjesztő előadását a család- tervezésről, a népességpoli- tika és a családvédelem kér­déseiről. A művelődési ház máso­dik helyiségében közben ki­nyitott a felnőttkönyvtár. Igaz, hogy rendkívül szüli és ssúfolt a helyiség, a he­re liezés régi. korszerűtlen, de ennek ellenére is élénk a forgalom. Toldi Jánosné, a könyvtár vezetője elmond­ja, hogy a heti 16 órában nyitva tartó könyvtárnak az elmúlt évben is 504 fel­nőtt olvasója volt, s az idén sem adják alább. A sötét estében messzi­ről világítanak az iskola ab­lakai. Itt a felnőttek tanul­nak tovább. A dolgozók is­kolájának 7. osztályában ép­pen földrajzéra van. Bács­kai László tanár a földrajzi alapfogalmakkal, a térkép­olvasás módszereivel ismer­teti meg a hallgatókat. El­járó munkások, termelőszö­vetkezeti dolgozók töltik itt a téli estéket, gyarapítják .ismereteiket,. A központi iskolában egy másik felnőtt csoport talál­ható. ök a gimnázium leve­lező tagozatát végzik, s a helyi népművelés minden héten konzultációkat szer­vez részükre magyarból és matematíkábóL Késő este vet véget a „népművelési műszaknak” Besenyőtelken. Ez a délután és este nem bemutató, nem kirakat volt, csupán egy munkanap — egy a sok közül, Császár István Tábor Tarnaméráii Kétmillió, a semmiből? Nem paradoxon, hanem valóság, hiszen így indult, így kezdődött. A hevesi já­rási párt- és KISZ-bizottság illetékesei úgy határoztak, hogy Tamamérán ifjúsági tábort létesítenek, ahol nya­ranta ideális körülmények közt szórakozhatnak, műve­lődhetnek a fiatalok. Az ötletet mindenképp el­ismerés illeti, hiszen régi óhajt kívántak teljesíteni, s ráadásul olyan helyen,' ahol az adottságok igen kedve­zőek. Az 1800-as évek ele­jén épült Hirsch-kastélyt ugyanis tizenhárom holdas őspark övezi, s hozzá egy kőhajításra esik a vizéről nevezetes mérai strand, kí­nálva a pihenés, a kikap­csolódás perceit. Nem kell törődni az étkezéssel, feles­leges a konyha, mert csak át kell lépni, s mindenki választhat ízlése, pénztárcá­ja szerint. A méltatás azonban ön­magában kevés. Erről tanús­kodtak az előzetes számítá­sok is: szakemberek mutat­ták ki, hogy mintegy két­millió forint szükséges ah­hoz, hogy megvalósuljon az életképes elképzelés. Igen ám, csakhogy ez a horribi­lis összeg hiányzott. Mégis előteremtették. Túllépve a kishitűségen, bízva az össze­fogás, a megértés minden nehézséget áthidaló erejé­ben. Kezdődött az elhatározás­sal, folytatódott azzal, hogy összehívták a járás párt- és gazdasági vezetőit, segítséget, támogatást kérve. S nem hiába, mert a részt­vevők — igaz mecénásokhoz méltóan — azt nyújtották, amit tőlük vártak. Összejött 550 ezer forint, s az opera­tív bizottság joggal szá­míthatott a társadalmi mun­kára is. Senki sem húzódo­zott, mindenki hallgatott a hívó szóra: jötték a felnőt­tek, a különböző vállalatok és üzemek képviselői, s ott voltak a leendő lakók, a di­ákok is. Igyekezetük, szorgal­muk mintegy 200 ezer forint­tal csökkentette a költsége­ket. Meglett a terv is. termé­szetesen elleszolgáltatást nem kérve készítette a hevesi víztáreulat igazgató főmér­nöke. s ezzel nyolcvanezer­rel kurtította a kiadásokat. A gondokat enyhítette a megyei tanács által üdülőterület­fejlesztésre biztosított egy­millió, amelyből ötszázezret költhetnek a táborra. A fa­házakat — húsz darabot — könyvjóváírással — kapták a felsőtárkányi KlSZ-tábor- ból. Nem került pénzbe a szállítás és a felállítás sem : ezt a tarnamérai Építő- és Szakipari Szövetkezet mun- káskolléktívája vállalta, s telj esi tette is becsülettel. A kivitelezést a hevesi nagy­községi kommunális üzem végzi, méghozzá önköltségi alapon. A Mátravidéki Kő­bánya Vállalat faragott kö­vet ajándékozott, a hevesi Építőipari Szövetkezet a festésről, a háziipari szövet­kezet a függönyökről, # azok felszereléséről gondos­kodik. A mecénások sarából nem maradt ki a helyi ter­melőszövetkezet sem, bízó - nyitva ezzel, hogy mennyire törődik az ifjúsággal, a maj­dani stafétaváltókkal. S lehetne tovább sorolni a példákat, mert senki sem akart kimaradni, senki sem volt szűkmarkú. S adta le­hetőségeihez mérten a leg­többet. Összejött a pénz., s gyor­san haladnak a munkálatok­kal: május elsején szeretnék átadni az ifjúságr tábort, amely szeptember 3fl-ig tíz­napos turnusonként 80 fia­talt. szórakozni. művelődni vágyó KISZ-est fogad maid. Összejött a hatalmas ősz szeg. Nem a semmiből, hu nem az áldozatkészség fo­rintjaiból, bizonyítva azt, hogy mire képes az összefo­gás, a felnövekvő nemzedék iránti nem mindennapi fele­lősségtudat. S akik segilettefk. ember ­ségből vizsgáztak. Méghozzá jelesre.». (pécsi) 20.00: A város- parancsnok A televíziósok moszkvai otthonában - keresték fel, majd magyarországi látoga­táson. is végigkísérték Ivan Tyerantyevics Zamercev tá­bornokot, Budapest egykori városparancsnokát. A varosparancsnok vissza- ■ emlékezése ott kezdődik, amikor Magyarországon har­coló szovjet tisztiként pa­rancsot kapott arra, hogy a felszabadult Budapest vá­rosparancsnoka legyen. A visszaemlékezés a hajdani és mai pestiek emlékeinek mo­zaikjaival egyre ragyogóbb képpé alakúk Első látogató; voltak új beosztásában Gób­in Hilda és Major Tamás, akik segítséget kértek a szí­nészek számára. De hozza fordultak az elhagyott gye rekek, a betegek, a rászo­rulók megsegítése érdeke­ljen is. Az elhagyott gyere­keknek egy palotának bei! iő hatalmas, negyvensaoba,- épületet adományozott. Ak kor fénykép is készült Za- mercevről, amely az általa patronált gyerekek körébe ábrázolja őt. Most a régi fénykép néhány percre meg­elevenedik, mert megszólal­nak a régen volt gyerekek akik ma is baráti szeretet­tel veszik körül a táborno­kot. A műsor riportere-: Vér fcessy Sándor. (KS) rL Nyikoláj Zabelkin, a Szovjetunió Hőse: Magyarországért harcoltunk n-»Nyelvet” szereztünk A Duna volt a másik nagy folyam, amelyen át kellett jutnunk. Kis falucskában áll­tunk a folyónál, amelyet ifjú­ságunk kedvelt filmjeiből és Strauss keringőjéből ismer­tünk. Most azonban nem volt idő a lírára. Elég nehéz fel­adat várt ránk: az átkelés. Mindenekelőtt „nyelvet” (az ellenség elhelyezését ismerő német katonát, tisztet) kellett szerezni, hiszen ilyen nagy vízi akadály leküzdése na­gyon kockázatos vállalkozás úgy. ha nem ismerjük a kö­rülményeket, a másik parton levő ellenség állásait. Három „muskétásunk”. Viktor Duskin, Galimzjan Kaszimov és Vologya Anyi- szimov kapta a feladatot, hogy szerezzen „nyelvet”. Mi­vel többször is találkozunk még velük, bemutatom őket. Viktor és Galimzjan — fel­derítő. Viktor szibériai, nagy darab, mackós mozgású fiú, rettentő erővel és rendíthetet­len nyugalommal. Galimzjan pontosan az ellentéte, cingár termetű, rendkívül szívós, nyughatatlan, örökmozgó. Vo­logya Anyiszimov, a futárom, mielőtt, bevonult, egyetemi hallgató volt. Filozofáló, elemzésre hajló alkat.- Ök hárman először a par­tot kutatták végig, de hiába, egy árva csónakot se talál­tak. Meg kellett hát próbálni a faluban. Lehetetlen, hogy sbhol ne legyen ladik. Volt is, persze, de hogy szerezzenek? A házak egy része üres* né­hányban azonban ott marad­tak az emberek. Felderítőink már végigjárták a fél falut, semmi eredmény. A követke­ző házban, pontosabban az udvaron a keskeny tornác alatt idős, pipázó parasztem­bert pillantottak meg, aki mintha csak őket várta volna. A katonák kézzel-lábbal, egymás szavába vágva ma­gyarázták Gyula bácsinak —- később kiderült, hogy úgy hívták —, hogy miért jöttek. Ö meg szó nélkül hallgatta, mintha nem is neki beszélné­nek. Aztán ugyancsak szótla­nul bement a házba. Galimz­jan elkeseredésében toppan­tott. Egy perccel később Gyula bácsi, egy nagy kulcs-, csal a kezében újra megje­lent Most se szólt, csak oda­ment a lezárt csűrhöz, ki­nyitotta az ajtót és a kukori­caszár alól előtűnt egy kitű­nő állapotban levő csónak. Felderítőink megmagyarázták Gyula bácsinak, hogy éjszaka jönnek majd a csónakért és ne nyugtalankodjék, hajnalra teljes épségben visszahozzák. Arról, ami ezután történt. Viktor Duskin számol be. Pontban éjfélkor vissza­mentünk a csónakért a csűr­höz. Már a vizen ringatózott, s Gyula bácsi is benne ült evezővel a kezében. Galimz­jan el akarta tőle venni az evezőt és mutatta neki, hogy szálljon ki a partra. De ő nem mozdult Csak a fejét rázta. — Ez velünk akar jönni? — kérdezte tőlem Galimzjan. — Ügy látszik, félti a csó­nakját Zavarban voltunk. Most mit csináljunk? Sok időnk nem volt a töprengésre. Bt löktük a csónakot a parttól s útközben meggyőződhettünk kísérőnk ügyességéről. Ácsé­nak nesztelenül siklott a vi­zen. Mintha láthatatlan erő irányította volna. Egy part­mélyedésben kötöttünk ki, ami természetes védelmet nyújtott. Hát megérkeztünk, de mi legyen ezután? Mit csinál­junk a kísérőnkkel? gyan cipeltük át magunkkal a parthoz. Észre se vettük, hogy közben elmúlt három óra... Már négy óra körül lehe­tett, mire a folyóhoz értünk. Elképzelhetik örömünket, amikor megpillantottuk Gyu­la bácsit. Ugyanúgy ült ott, mint amikor elváltunk. A legszívesebben megcsókoltam volna borostás arcát, úgy megörültem neki. Visszafelé jövet már a fo­lyó közepén járhattunk, ami­kor a német himbálni kezdte a csónakot. Galimzjan felállt hogy megnézze, mit csinál. Irány a Dunántúl! — Eh — gondoltam. — lesz, ami lesz! Ha eddig meg­bíztunk benne, most már bíz­zunk ezután is! Rámutattam az órámra és megállapodtam Gyula bácsi­val, hogy éjjel háromig vár­ni fog bennünket. Ha addig nem jövünk, menjen haza. s másnap éjjel háromra jöjjön vissza értünk. Nem akarom részletezni, hogyan kúsztunk, , másztunk sokszor négykézláb a sűrű sötétben, amíg elkaptunk egy jól megtermett németet;., too­Nem tudom, mi ütött a fasisz­tába, de teljesen összehúzó­dott, aztán váratlan mozdu­lattal hasba rúgta Galimz- jant, aki beesett a jéghideg vízbe. De abban a szempil­lantásban az evező is lecsa­pott a német fejére. Gyula bácsi erősre méretez­hette az ütést, mert a fogoly görcsösen megfordult és el­csendesedett. — Most aztán fuccs az egésznek! — mondtam és nagyot káromkodtam mér­gemben. — Hiába weszöri tünk annyit!... Mit ér ez a nyüves náci holtan? Amíg én kikáromkodtan: magam, Gyula bácsi odanyúj­totta az evezőt Galimzjannak és besegítette a csónakba Társam dühét a jeges für­dő sem csillapította. Előkap­ta kését és a fasisztára ron­tott. — Hagyd! — kaptam el a kezét. — Gyula bácsi már megelőzött, a fene a dolgát! Látod, ez már kész. Hiába kúsztunk egész éjszaka a sár­ban. De tegyünk még égj próbát, — mondtam és a me rítőedényből hideg vize! loccsantottam a náci fejére. Kísérőnk közömbösen szem­lélte mindezt. A csónak se­besen siklott a vízen, s már közel jártunk a parthoz. Gyula bácsi arra összpontosí­totta minden figyelmét, hogy szerencsésen kikössön, mái nem érdekelte. Szerencsénk volt; a fastsss* ta a második hideg zuhany- hatására „visszatért a túlvi­lágról”. Mozgolódni kezdett,' motyogott valamit és kinyi­totta a szemét. A parton már vártak beaó nőnket Átadtuk a foglyot* Megkerestem az ütegparancs­nokot hogy jelentsem a fel< adat végrehajtását Galimzjas pedig ott maradt, hogy segít­sen Gyula bácsinak parti,, húzni a csónakot Amikor visszamentem, $ parton már nem találtán-- senkit Az udvarban leltem rájuk. Gyula bácsi ott ül» a fészer alatt, a jól is­mert kispadon, és pöfé­kelt Vele szemben hátá­val egy gerendának tá­maszkodva Galimzjan gug­golt cigarettázott Szótlanul nézték egymást, aztán mind a ketten elmosolyodtak. Le­telepedtem egy tuskóra, elő­húztam a dohányzacskómat, cigarettát sodortam, rágyúj- __ U HS fotvaár U. kedd Téli népművelés Besenyőleiken

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents