Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-22 / 45. szám

Péntek esti külpolitikai kommentárunk: Laosz példája A MILLIÓ ELEFÁNT ORSZÁGÁNAK NÉPE pén­teken ünnepelte a laoszi béke helyreállításáról és aj nemzeti egyetértés megteremtéséről szóló vientianei megállapodás második évfordulóját. Laoszban az elmúlt két évben a megállapodás vég- > rehajtása során megalakították a nemzeti egyetértés < kormányát és mind eredményesebben valósul meg a 5 nemzeti megbékélés politikája. Ezen az úton jelentős \ állomásnak tekinthető, hogy a kormány nemrégiben fogadta el azt a fejlesztési programot, amely előirá- < nyozza az ország gazdasági fejlődésének meggyorsítá- | sát, a független és semleges külpolitika folytatását. Indokína három országa közül egyedül Laoszra kő- i szöntött béke, hiszen Vietnam déli részében és a Laosz- i tói délre fekvő Kambodzsában az Egyesült Államok i kormányának politikája miatt, még mindig folytató- < dik a háború. Ezekben a napokban a nyugati hírügy- < nökségek figyelme a kambodzsai hadszíntérre összpon- < tosul. Itt a hazafias erők Phnom Penh közelében meg- > akadályozták, hogy a körülzárt kambodzsai főváros- < ban Dél-Vietnamból a Mekong folyón juttassák el az > élelmiszer és lőszer utánpótlást. < A HAZAFIAS ERŐK OSTROMGYÜRÜJÉBE ke- | rült kambodzsai főváros ellátásának 80 százalékát ed- | dig a Mekong folyón biztosították. Az egyik amerikai | tudósító joggal állapította meg, hogy a Mekong felet- < ti ellenőrzésért folyó harc lényegében a Phnom Penh > fennmaradásáért, vagyis az amerikai politikát kiszol- < gáló Lón Nol-rezsim fennmaradásáért folyó küzdelem. | Nem meglepő tehát, hogy a Lón Nol-rezsim megmen- í tésére törekvő amerikai uralkodó körök éjjel-nappal £ működő légihidat nyitottak meg a thaiföldi amerikai i támaszpontok és Phnom Penh között. E légihíd fenn- í tartása, mint az amerikai nagykövetség illetékesei rá- '< mutattak, igen költségesnek bizonyult. Éppen ezért l szeretnék elérni, hogy az amerikai törvényhozás meg- > szavazza a Ford elnök által kért 220 millió dolláros pót- | segélyt. \ A LAOSZI NEMZETI EGYETÉRTÉST eredménye- í ző vientianei megállapodás is bizonyítja, hogy Indokí- | na népei külső beavatkozás nélkül képesek megoldani í problémáikat. A vientianei megállapodás óta történt < események azt mutatják, hogy ha az Egyesült Álla- f mok kormánya betartaná a párizsi egyezményben vál- < lalt kötelezettségeit, ha nem avatkozna be Dél-Viet- | nam és Kambodzsa ügyeibe, akkor Indokína e bét or- £ szágában is befejeződhetne a háborúba dél-vietnami és | kambodzsái népre is fel virradhatna a várva várt béke. £ Újabb heves harcok Erilreában Erftreábsn 4* órás vi­szonylagos nyugalom után pénteken délelőtt ismét he­ves harcok törtek ki az etióp hadsereg tartományi alakú-. latai és a szeparatisták cso­portjai között. A kormány­csapatok a tartományi szék­helytől északkeletre, a Ke­ren felé vezető úton táma­dást intéztek az eritreai fel- szabadítási front fegyveresei ellen. Súlyos harcok folytak a kagnewi volt amerikai hírszerzési és rakétamegfi­gyelői. állomás közelében is. A nyugati hírügynökségek ér­tesülései szerint a tartonná­nyi központban, Sasmarában nyugalom uralkodik, csupán a külvárosban voltak elszór­tan lövöldözések. Pénteken délelőtt az etióp főváros utcáin több ezer ál­talános és középiskolai tanuló vonult fel az ország, egysége melletti szolidaritás jelsza-. vaival. Tűzharc Santiagoban Egy hét alatt 2500 személyt tartóztattak le Chilében a hatóságok — jelentette San­tiagóiról az ORDE hírügy­nökség. A politikai rendőr­ség nagyszabású razziát tar­tott a fővárosban, fegyverek után kutatva. Santiago egyik legelőkelőbb negyedében az egyik fegyveres kommandó, tűzharcba keveredett a kato­nai járőrökkel. Az incidens­ről hivatalos közleményt nem adtak ki, de szemtanúk szerint egy hazafi meghalt, több katona megsebesült. kedves vásárlóinkat, hogy a SZÖVTERMÉK gyöngyösi hűtőházihoz tartozó értékesítő raktár 1975. március 1-től hűtőházon belül (Gyöngyös, Karácsondi út 1/a) kerül elhelyezésre. Megrendeléseiket az alábbi telefonszámon kérjük a továbbiakban közölni: Gyöngyös 110-83, 110-84, 12-261. Továbbra is készséggel állunk kedves megrendelőink rendelkezésére. Folytatódik a ciprusi vita a Biztonsági Tanácsban Mint jelentettük, a ciprusi kormány kérésére összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a ciprusi török szövetségi állam kiki­áltása nyomán alakult hely­zetet. A nicosial kormányt a Biztonsági Tanács rendkí­vüli ülésén Glavkosz Kleri- desz, a ciprusi képviselőház elnöke képviseli. Kleridesz felszólalásában felszólította a Biztonsági Ta­nácsot, jelöljön ki határidőt arra. hogy Törökország hajt­sa végre az általa i6 elfoga­dott ENSZ-határozatot és vonja ki csapatait Ciprus szi­getéről. A ciprusi válság ren­dezésében — mondotta — nem lehet semmiféle hala­dást elérni, amíg a szigetor­szág területén megszálió csapatok tartózkodnak és'Tö- rökoFszág folytathatja a, kész tények kialakulásának poli­tikáját Karaj annisz, Görögország képviselője felszólalásában hangsúlyozta, a Biztonsági Tanács kötelessége, hogy ér­vényesítse a Ciprussal kap­csolatban korábban elfoga­dott határozatokat. Ameny- nyiben ez nem történik meg. az egész közel-keleti kérdés szempontjából érzékeny te­rületen súlyos helyzet ala­kul ki. Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-képviselője felszóla­lásában rámutatott: a cipru­si tragédiáért a felelősséget a NATO bizonyos politikai körei viselik, amelyek igye­keznek megakadályozni, hogy -az ENSZ tevékeny szerepet játsszon a ciprusi válság ren­dezéseben. E körök — foly­tatta Malik — azt a célt tűzték ki, hogy Ciprust „at­lanti bástyává’' változtassak a Földközi-tenger keleti tér­ségében. A Biztonsági Tanaeabau a ciprusi vita köeép-európai idő szerint 21 órakor folyta­tódott és elsőként Kurt Waldheim ENSZ-f ótitkár szó­lalt feL NICOSIA: A ciprusv képvi6előház csütörtök este a Biztonsági Tanácsnak címzett határoza­tot hagyott jóvá. Ez hangoz­tatja: „Megengedhetetlen, hogy az ENSZ egyik tagál­lama figyelmen kívül hagyja a Biztonsági Tanács határo­zatait és cselekedetei révén csorbítsa egy másik tagor­szág függetlenségét és terü­leti egységét”. A képviselőház felszólítja a Biztonsági Tanácsot, hogy vessen véget az ENSZ alap­okmányát sértő török intéz­kedéseknek és tegyen haté­kony lépéseket a Biztonsági Tanács által korábban elfo­gadott határozatok gyakorla­ti érvényesítésére. OPEC­miniszterek rendkívüli értekezlete BECS; A kőolaj-exportáló orszá­gok szervezete (OPEC) IS tagországának miniszterei február 25-én, kedden Bécs- ben rendkívüli értekezletre ülnék össze. Becsi jól tájékozott körök­ből származó hírek szerint a tanácskozás részvevői azt fogják megvitatni, hogy a kőolajexportból származó be­vételek vásárlóerejének újabb jelentős csökkentése esetén megfelelő ármódosításokat hajtsanak-e végre. A jövő heti értekezletet követően — a tervek szerint az OPEC tagországainak kő­olajipari és külügyminiszterei március elsején Algírban ta­nácskozásra összeülnek. Há­rom nappál később a tagor­szágok államfői kezdenék ugyancsak Algírban „csúcs értekezletet”. A szovjet-angol csúcstalálkozó eredményeinek jóváhagyása Az SZKP KB Politikai' Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége és a Szovjetunió minisztertanácsa megállapí­totta: „a szovjet—brit leg­magasabb szintű találkozó nagy jelentőséggel- bír a Szovjetunió és Nagy-Brítan- nia stabil kapcsolatainak fej­lődésére nézve, a békés egy­más mellett élés elvei alap­ján, a két ország gyümölcsö­ző és kölcsönös együttműkö­dése szempontjából. Ugyan­akkor e találkozó eredmé­nyei pozitív módon járulnak hozzá - a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításá­hoz, különösen Európában. A szovjet vezető szervek megvitatták a szovjet—angol tárgyalások eredményeit és teljes egészében- jóváhagyták azt a tevékenységet, amelyet á tárgyalásokon a szovjet küldöttség Leonyid Brezs­nyevnek, az SZKP KB fő- titkárának vezetésével kifej- . tett. Szovjet—amerikai közös űrrepülési előkészületek ■ Az Apollo űrhajó parancsnoki kabinjának modelljében készül a nyári közös szovjet—amerikai űrrepülésre a hous­toni űrrepülőközpontban Alekszej A. Leonov szovjet és Thomas P. Stafford amerikai űrpilőta. (Népújság telefoto — AP—MT—KS.) AZ Országos Érc- és Ásványbányák Mátrai Müvei felvételre keres gyors-gípírsnőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti osztályon , írásban, vagy személyesen Gyöngyösoroszi, Telefon: UL5-5L Felvételre keresünk budapesti és Budapest környéken lévő munkahelyeinkre ács-állványozó, vasbetonszerelő, csőszerelő, kőműves, hegesztő szakmunkásokat, valamint a felsorolt szakmunkásokhoz segédmunkásokat, közműépítési munkára kubikos brigádokat. Jelentkezést kérjük személyesen vagy levélben Címünk: Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat 2101 Gödöllő, Tessedik Sámuel u, 6. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat szocialista országokban végzendő generálépitési munkákra felvételre keres ács-Állványozókat KŐMŰVESEKET VASBETONSZERELŐKET KUBIKOSOKAT SEGÉDMUNKÁSOKAT A külföldi munka várható időtartama: Z—s e*. A felvétel és szerződéskötés előfeltételei: — 5 éves szakmai gyakorlat — büntetlen előélet — „Munkaviszony megszűnt” munkakönyvi bejegyze* — hat hónapi budapesti munka. További felvilágosítás és jelentkezés: / Budapest III., Pomázi út, Munkaügyi osztály (Levélcím: 1037 Budapest, Csillaghegyi út) Telefon: 882-105, 16-os mellék, Galgóczyné, vág a 21. sz. főépítésvezetóségen Budapest, X., Kőbányai út 30. Telefon: 139-67L

Next

/
Thumbnails
Contents