Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-21 / 44. szám

Válaszol az illetékes Válasz a Tornatermi dühöngő című cikkre r X Népújság február 7-S ’ «zárnának sportrovatában megjelent „Tornatermi dü­höngő’’ című cikkel kapcso­latban az alábbiakról tájé­koztatom önöket. Molnár Ferencet, az isko­la dolgozóját nyomatékosan figyelmeztettem, hogy a tor­nateremben edzést tartó ver­senyzőkkel és az ott megje­lenő nézőkkel szemben a kul­turált emberi érintkezésnek megfelelő hangot használjon. Általam is elítélt durva be~ *zédmódját nem Indokolja, leg­feljebb magyarázza a torna­terem helyzete. Hosszú ideig ez volt a város egyetlen mér­kőzésekre is alkalmas torna­terme. Itt folytak és nagy­részt ma is itt folynak a te­rem kosár-, kézi- és röplab­da-mérkőzések. Nézőközön­ség befogadására ez a terem nem alkalmas. Ehhez kicsi és nincs lelátója. Ezért a 10 évvel ezelőtt épült terem , rendkívül elhasználódott. A tornatermet az elmúlt ér őszén részlegesen felújítottuk 130 ezer forint költséggel. Az ide beosztott hivatalsegéd legfontosabb feladataként éppen ezért a társadalmi tu­lajdon megőrzését jelöltem meg. A legtöbb rongálódása kézilabda-edzéseken történik, Ezért kötöttük a terem igénybevételét ahhoz a fel­íi<u>gy ács védőhálót használjanak. Ez — úgy tudom — más torna­termekben is így van, mert a kézilabda a kisebb méretű tornatermeket rövid idő alatt tönkreteszi. Mivel a kézilab­da-szakosztályok csak a téli hónapokban használják a termet, az iskola a saját költségvetéséből a hálót be­szerezni nem tudja. A sport­egyesületek ezt a feltételt — bár vita után — tudomásul vették. Ennek ellenére a cikkben említett esetben is háló nélkül akartak edzést tartani, amit nevezett hiva­talsegéd megakadályozott. Ennek módját természetesen én is elítélem. Mégis úgy gondolom, hogy a teljesebb kép kialakításához a fentiek is hozzátartoznak. Pólyák Alajos igazgató Eger Javulás várható a szemüvegellátásban X* OFOTÉRT szemüveg- ellátásával kapcsolatos köz­érdekű bejelentésre a választ az alábbiakban adom meg: Az OFOTÉRT budapesti központjának képviselőjével folytatott megbeszélés ered­ményeként a tárggyal kap­csolatban a következő pozi­tív változások várhatók: az egri üzletben raktáron tart­ható, helyben összeállítható szemüvegek vállalási ideje maximum 3 nap. A gyermek- szemüvegek készítése a vevő részére a helyszínen megvár­ható. A szaküzlet a javításo­kat 34 óra átfűtött idővel vállalja, de több esetben a helyszínen Is megvárhatok Az üzlet minden esetben biztosítja a helyben készít­hető szemüvegekhez szüksé­ges alkatrészeket Ezekre vo­natkozó megrendeléseinek teljesítése folyamatos. Bizo­nyos egyedi rendeltetésű üvegek ellátásában a jövő­ben javulás várható a mű­anyag lencse belépésével. Objektív okok következté­ben a közeljövőben sem ke­rülnek megoldásra az alábbi problémák: az egyedi ren­deltetésű szemüvegek raktá­ron nem tarthatók, elkészíté­sük határideje a MOM szál­lításának függvénye — álta­lában 3—4 hét A különle­ges receptúrában előírt üve­gek vállalási ideje 3 hónap is lehet Ezek színezése to­vábbi tíz napot vesz igény­be. Az említett szemüvegek helyben történő készítése és színezése műszaki feltételek ; hiányában nem valósítható meg, ezek gyártása csak nagyüzemben lehetséges. A 4—S évnél régebben beszer­zett külföldi keretekből az utánpótlás minimális, főként «z egyedi keretek ellátása nem biztosított Az import keretek javítása átlagosan egy hetet vesz igénybe. Az egri üzlet leterheltsége nagy, a szakma sajátosságaiból adó­dó feladatok ellátása — az egyes vevőkkel való foglal­kozás, a kulturált kiszolgálás — csak külön foto- és opti­kai szaküzlet megvalósulása esetén lenne biztosított Osztályom figyelemmel kí­séri a szaküzlet működését és a felmerülő problémák meg­oldására intézkedik. A közeli napokban a létesítményhiány megszüntetésére ismételten tárgyalást kezdeményezünk. Bágyi Imre kJULi ____,n osztályvezető R andevú •a Sokáig várattalak drá gárnf A cinkotai Híatyás király a budai vár étkezőszobájában befejezte vacsoráját, jóízűen nyalogat­ta kacsazsíros száját, majd odasugta háziorvosának: — Kitűnő volt ez a kacsa- zsíros sült krumpli, semmi­féle sült, főtt, rántott hús, de még torta sincs ilyen fi­nom. Éppen ezért engedd meg, kedves orvosom, hogy most e jóízű falatokra ne egy, hanem két itze bort ihassak. — Szó sem lehet rólaJ — tiltakozott a háziorvos. — Csak egy itze bort engedé­lyezek felségednek naponta vacsora után. Alig mondta ezt ki a házi­orvos, az ajtónálló jelentet­te Mátyás királynak, hogy Cinkotáról keresi fontos ■ügyben egy pap. Mátyás ki­rály beengedte. A jövevény oly magas volt, hogy alig­hanem megütötte volna a két métert, fejét le kellett hajtania, úgy fért be az aj­tón. Zsinóros papi ruhája a bokájáig ért. — Mi járatban vagy? — kérdezte Mátyás király. — Felséges királyunk, igaz­ságos Mátyás király, nagy a mi bánatunk, csak felséged segíthet rajtunk. Valamikor Cinkota nagy apátság volt, s ennek ellenére oly ma­gas ma-is az adó, hogy a mi népünk alig bírja megfizet­ni. A király gondolkodott: míg nem ö volt a király, két-háromszoros volt az adó, a kincstárnak valami­ből csak •meg kell élni, bár­milyen kevésre szabja az adót a kincstárnok, az min­dig sok a népnek. El nem akarta utasítani a papot, gondolkodott, s megszüle­tett agyában a nagy eset Ezt mondta: •— Szent atyám! Belátom gondodat. Ezennel kijelen­tem, ha három kérdésemre meg tudsz felelni, eltörlöm az adót, de egészen, Cinkotá­ról. A hosszú pap csak mosoly­gott, a király pedig folytat­ta: Első kérdésem: Hol kel fel a nap? — Második kérdésem: Mennyit ér a kih^ly? — Harmadik kérdésem pedig: Mit gondol a király? A rettentően magas jöve­vény gondolkodási időt kért. Fél órát kapott, de tíz perc múlva már abban a biztos tudatban állt a király elé, ; hogy minden kérdésre késs I ® felelettel: i — Felséges királyom, a magam csekély cinkotai eszével a következőképp tu­dok felelni felséged-fennsé- ges kérdéseire. Az első kér­désre, miszerint hol kel fel a nap, ezt válaszolhatom: Felségednek Budán, nekem meg Cinkotán. Nagyot kacagott erre a ki­rály, s kis szünet után a pap folytatta: — A második kérdésre, hogy mennyit ér a király, úgy gondolom, majdnem annyit ér. mint Jézus Krisz­tus urunk. Mátyás hízelkedésnek vet­te ezt a feleletet, de azért nagyot nevetett. A pap pe­dig folytatta: — Ezt meg is kell magya­ráznom, felséges királyom. Mert agg-e. Krisztus urun­Gyorsmérleg a tavalyi gyógyszerfogyasztásról As Egészségügy! Mtadcrtértum­ban megkezdték az elmúlt év gyógyszerforgalmi adatainak ér­tékelését. Az előzetes adatokról dr. Harangi György, a minisz­térium gyógyszerügyi osztályá­nak vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát. — Tavaly a gyógyszertárakban forgalomba hozott gyógyszerek értéke meghaladta az Otmtlliárd forintot, ez 12,3 százalékkal több. mint 1973-ban volt, ezenkívül a kórházak és más fekvőbeteg-el­látó intézmények 1,1 milliárd fo- \ rint értékű gyógyszert hasz­náltak fel, amely az előzó évi gyógyszerfogyasztáshoz viszo­nyítva 8 százalékos emelkedést Jelent. — A gyógyszertárak forgalmá­nak növekedése — a szakembe­rek szerint — csak részben ve­zethető vissza á fokozott gyógy­szerfogyasztásra. A beváltott gyógyszerreoeptek száma ugyanis tavaly 155 millió volt, s ez az előző esztendőhöz képest csupán 4,3 százalékkal több gyógyszer, vényt jelent. — A gyógyszerforgalom meny­nyiségi növekedéséhez Jelentősen hozzájárult a csecsemőtápszerek Iránti nagyobb Igény is: a gyógytápszerekből két évvel eze­lőtt mindössze 308 tonna fogyott, 1973-ban viszont Dániából csak­nem 100 tonnát már importálni kellett. Tavaly megkezdte terme­lését az új Körmendi Tápszer­gyár, amelyben a régi tápszerek helyett már csak új, korszerű gyermektápszereket készítenek. — Az említettek mellett gyógy­BEerfogyasztásunk mennyiségi nö­vekedésében figyelemre méltó a fogamzásgátló tabletták forgal­mának emelkedése; ezekből ta­valy decemberben 70 000 doboz­zal fogyott több, mint egy évvel korábban. A korszerű fogamzás- gátló gyógyszerek forgalmának növekedésében jelentős szerepet játszott a választék bővülései s a legújabb hazai gyártmányú antibébi-tabletta, a Continüin megjelenése is. — A gyógyszerfogyasztásunk alakulásában kedvezőtlen ten­denciaként értékelik a szakem­berek a penicillintabletták for­galmának indokolatlan mértékű növekedését: 1973-ban például 450 millió forint értékű tablettát fo­gyasztottunk, tavaly már 520 millió forint értékűnél is többet, s így ezek a gyógyszerek teszik ki összes gyógyszerfogyasztásunk 10 százalékát. — Ez a forgalomnövekedés in­dokolatlan, mert a penicillintab- letták csak meghatározott, bak­tériumok okozta fertőzések ellen hatásosak. A vírusbetegségek — például az Influenza és a meg­hűléses eredetű betegségek ese­tén — fogyasztásuk fölösleges. A forgalom alakulásából viszont arra lehet következtetni, hogy sokan összetévesztik a penicil­linkészítményeket a lázcsillapí­tókkal, és az orvosok Is gyakran engednek a betegek Ilyen jelle­gű, indokolatlaVi kívánságának — mondotta dr. Harangi Gvörgv (MTI) a szerkesztő teW ***• **** Mivel »ygdiaának Oewagn meghaladja a legalacsonyabb nyugdíj összeget, mint bedolgo­zóra is vonatkozik az évi 84* órás foglalkoztatási korlátozás. Mivel átlagosan 10 forintos óra­bérben számítják a kereseti le­hetőséget, ennek megfelelően alakuló összeget kereshet egy év alatt. Ez hozzávetőlegesé® 8600— 9000 forint lehet. i Tóth János, Heréd» Érdekes az észrevétele, és bi­zonyos fokig Igazat is kell ad­nunk önnek. Azonban a név­telen levelek között Is van kü­lönbség. Van olyan, amely köz­érdekű, és kiolvasható sorai kö­zött, hogy a levél Írója valóban fél aláírni a teljes nevet, noha a bejelentőt törvény is védi. Ezek az emberek érdemesek arra, hogy biztatást kapjanak. Ter­mészetesen vannak olyan név­telen levelek is, amelyekkel sem­milyen formában nem foglalko­zunk. Madaras»' Tibor, Nagyfflged» Kérdésével felkerestük a EJJM’- V1U. Vállalatot, ahonnan sajnos hat Jűdds 30 ezüst pénzért adta el, hát ezek szerint fel­séged bizonyára megér 29 ezüstöt. — Ejnye a teremburádat! — jött ki Mátyás király szá­jából a nemtetszés. — A harmadik kérdésre pedig, — folytatta a pap, — miszerint mit gondol a ki­rály, röviden tudok vála­szolni: azt gondolja, hogy a cinkotai plébánossal beszél. Pedig én csak a kántor va­gyok, a plébános papi ruhá­ját magamra öltve én jöt­tem el helyette, mert gyáva. A király a térdét verte, akkorákat kacagott. Aztán felállt a dobogóra, elérte a magas ember vállát és meg­veregette azt, mondván: — Ezután teljes egészében eltörlöm Cinkotáról az adót. — Nem kívánom én azt, — felelte a papi ruhába öl­tözött kántor, — az csak a nemeseknek meg a papok­nak volna jó, a nép meg úgyis meg van elégedve az adóval is, meg felségeddel is. — Majd odahajolt a ki­rályhoz: — Inkább azt kér­ném felségedtől, ha már meg akar jutalmazni, ren­delje el, hogy Cinkotán na­gyobb legyen a bormérő itze, mint az ország többi ré­szén. — Kívánságod máris telje­sült! — Azzal Mátyás ki­rály nyomban kiadta pa­rancsba, hogy vétessék írás­ba is: Cinkotán legyen majdnem kétszer akkora az itze, mint eddig volt. Aztán a cinkotai jövevényhez for­dult: — Tőled azt kérem, mihelyt elkészül Cinkotán az új itze, egyet küldj be az udvaromba. De titokban, nehogy az örvösöm észre­vegye. En is hadd járjak jól. mert még sült krumplira is kevés — egy magyar itze. Denes Géza nan kaptunk megnyugtató vá­laszt. A vállalat az elmúlt évben már tárgyalt az idei" megrende­lésekről a tűzhelyet gyártó Lam- part Zománcipari Művek vezér- igazgatóságával. A körzetéhez tartozó négy megye ellátására 45 ezer darabot rendeltek ebből az olcsó tűzhelyből, azonban a gyártó cég csak 39 ezer darab szállítását tudta vállalni, mert olyan nagy mértékben megnőtt az igény a gáztűzhelyek gyártá­sára, hogy nagyobb kapacitással nem tudják a régi fajta tűzhe­lyeket készíteni. A vállalat kül­földön is végzett piackutatást, hogy a jelentkező Igényt Im­portból fedezhesse, azonban Ol­csó tűzhelyekkel így sem tudja a lakosságot teljes mértékben ellátni. Sajnos a közeljövőben ígéretet sem tudnak tenni e probléma megoldásara. Sz- Jánosáé, Recski A levélben leírt adatok alapján a kővetkező szabadságokra Jogo­sult a gyermekgondozási segély megszakítása után: jogosult a szülés miatt ki nem vett rész- szabadság kivételére. (Meg kell itt jegyezni, hogy a részszabad­ság megállapításánál figyelembe kell venni a szülési szabadság idejét). Á gyermekgondozási se­gély után egyévi szabadságának megfeleld alap. és pótszabadság­ra jogosult, s ezenkívül, miu­tán január 1-én lépett újra mun­kába, megilleti az ez évre járó teljes szabadság, s a gyermek után járó pótszabadság is, mely egy gyermek után két nap, két gyermek esetében öt nap fizetett szabadság évente. Amennyiben a vállalatánál vita támad á sza­badság kiadásával, a munkaügyi döntőbizottsághoz kell fordulnia. B. Boldizsár, Hevest A nagyközségi tanács megvizs­gálta az átvevőhelyen levő vilá­gítást, s a kirendeltségvezetö ügy nyilatkozott a tanács kép­viselőjének, hogy ez év március 1-lg a bekötést elvégzik, így a továbbiakban nem lehet hasonló panaszra ok. | mozi i EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor Rivaldafény Amerikai film. Főszerepig Chapíie Chaplin EGRI BRODY (Telefon: 14-07) Du. fél 3 órakor Dobó Filmklub l Du. fél 6 órakor Végzetes aranyrögök Szovjet kalandfilm Este fél 8 órakor Főiskolai Filmklubs GYÖNGYÖSI PUSKIN Fél 4, háromnegyed 6 és negyed 9 órakor A. lopakodó hold GYÖNGYÖS? SZABADSÁG Du. fél 4 órakor Zsuzsi és a varámgyftrti Du. fél 6 és este fél 8 órakor \ A lopakodó hold HATVANI VÖRÖS CSILLAG A dunai hajós HEVES A tábornok állva alszik FÜZESABONY Ulzana PETERVÁSÁRA A Mattéi ügy LŐRINCI Hószakadáfl műsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 4.25 Jo reggelt? 8.21 Nótacsokor 9.14 Illés Béla műves 3.35 Nadia Boulanger éneit« (te hangszeregyüttese felvételeiből 9,53 Lottósorsolás 10.05 Iskolarádió 10.30 Édes anyanyelvűnél 10.35 Az úrhatnám szolgáld 10.59 Lottóeredmények 11.00 Ho^ járt — mit eeanáltt 11.10 Mendelssohn: Szentivánéji álom. 11.49 Béládi Miklós könyvszemléje 12.00 Déli krónika 12.20 Ki nyer ma? — özdont 12.30 Reklám 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Jónás Mátyás nép* zenekara játszik 13.45 Kicsi a bors, de erős , »« 14.00 Születésnapi ajándék 14.25 „Nyitnikék” 15.10 Magyarán szólva . •. 15.25 Magyar szerzők műveiből 15.44 Rudolf Schock operettdalokat eneked 15.59 Hallgatóink figyelmébe! J6.0U A világgazdaság hírei 16.05 Az új földesúr 17.05 Külpolitikai figyelő 17.20 Székely Mihály ^ operai elvételeiből 17.52 Mikrofórum 18.12 Könnyűzene — hangszerszólok 18.30 Borsod megye 5o honapja 18.50 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika 19.35 Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermei ».20 Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban 21.18 Népdalok, néptáncok 22.20 Bach-mfivek 22.50 Meditáció — a fiatal diplomásokról, 23.00 A víg özvegy 0.10 Operakórusok PETŐFI \ 1 4.25 A Petőfi Rádió reggeS zenés műsora 8.05 Magyar előadómfivéfMfc Mozart-fclvételeiből 8.50 Tíz perc külpolitika 9.03 Ezeregy délelőtt 9.53 Lottésorsolás 10.00 A zene huliámhoasaétt 12.00 Az élő népdal 12.10 Magyar muzsika 12.55 Bélyeggyűjtők Öt pere« 13.03 Eileen Farrell és Jon Vickers enekel 14.00 KettőtőlJ-á’ hatig . .. 18.05 Külpolitikai figyelő 18.20 Walter Gieseking zongorázik 18.45 Dicsóségvágy, fettekenyeteg és 17 ezer halott 19.00 Nóták 19.20 Jó estet, gyerekek} 19.23 Közvetítés a nemzetköz* vízilabdát ormiról 20.00 Esti krónika. II. rés* 20.25 Üj könyvek 20.28 Polpresszó 21.18 A Nyugat lánya 22.15 Könnyűzene Tamásey Zdenkó szerzeményeiből 25.15 Századunk zenéjéből SZOLNOKI RADIO 17.30 Műsorismertetés» —«■ Hírek 17.40 Tíz perc tudomány 17.50 Nótakedv élőknek 18.00 Alföldi krónika 18.15 Részletek Abrahám Pál operettjeiből 18.25 Rizstermelés a Kunságban 18.35 A Műd együttes felvételeiből 18.50 Aktuális jegyzet 18.55 Hírösszefoglaló MAGYAR 8.35 Xskola-tv 15.25 Iskola-tv 17.08 Műsorismertetés 17.10 Hírek 17.15 Nevező 18.00 Kispest, Budapest XIX. kerülete 18.35 öt perc meteorológia 18.40 Nem kerül pénzbe 19.10 Reklám műsor 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Gép indul Leningrád 20.25 Fürdés. Tv-film 21.15 Küzdelem 22.05 Tv-híradó. 3. 2. műsor ■20.00 Műsorismertetés 20.01 Életem. Szovjet film 20.55 Tv-híradó. 2, POZSONYI 8.30 Híradó 9.00 A nohanti nyár. Tv-jaték 10.15 Az ezüst retorták 15.05 Hírek 15.10 A zene nyelvén 2.5.55 Slovan Bratislava—Dukla Praha labdarúgó-mérkőzés 18.10 Kedvenc dalok 19.00 Híradó, publicisztika 19.55 Hangverseny 20.30 Tíz fok aranyig. Vetélkedő 21.20 Híradó 21.45 Szerpentinek 22.10 A francia kán-kaaa, 23.00 Sajtószemle

Next

/
Thumbnails
Contents