Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Egy főiskolás, aki húsz nyelvet tud A húsz nyelvet tudó Anatolij Platonov arról ábrándozik, hogy megfejti az ős- indiai civilizációt megelőző mohendzso-daro civilizáció írásos feljegyzéseit. Mint a moszkvai egyetem filológiai karának ötödéves hallgatója, ennek a kérdésnek szentelte diplomamunkáját. Az említett írásos feljegyzésekre ötven évvel ezelőtt leltek az Indus-folyó völgyében. A történészek és régészek számítása szerint az ottani városi jellegű civilizáció az L e III—IV. évezredben virágzott. Anatolij Platonov a rejtélyes írásmód megfejtése céljából nem csupán az urdu és a' bengáli nyelvet tanulta meg, hanem az egykorú arab dialektusokat is tanulmányozta, minthogy az ősi civilizáció nem maradt el Egyiptom és Mezopotámia ősi kultúrájától. A 28 éves diáik az angol, a francia, az olasz és a német nyelven, valamint más széleskörűen elterjed* nyelveken kívül megismerkedett az európai szocialista országcár nyelveivel és néhány afrikai nép beszédmódjával. „A középiskola befejezése után még nem is gondoltam egyetemre — mondotta Anatolij Platonov. —Nagyapám, apám és bátyám is bányász volt; én is bányába mentem dolgozni a szülőhelyemen. Ukrajnában.” Platonov különböző nyelveken kiadott könyveket gyűjtött és egyre jobban belemerült azok tanulmányozásába. Ezután letette a felvételi vizsgákat és beiratkozott a filológiai fakultásra. ' Csoportonként tanulmányozta a rokonnnyelveket — tehát például a germán és a szláv nyelveket —*■ s kihasználva az egyes csoportok szókincsének és grammatikai felépítésének hasonlóságát, gyorsan megtanult írni és olvasni ezeken a nyelveken. »Világos, hogy nem te- dóm jól mind a húsz nyelvet —- ismerte be. — Csak egyeseket igyekszem tökéletesen megtanulni, míg másokra csak mint kisegítő nyelvekre van szükségem, a külföldi nyelvtudományi irodalom olvasásához, s a kutatásnál nélkülözhetetlen nyelvi összevetésnél.” Világcsendélet (Mohácsi Regős Ferenc grafxkáfa) Moszkva könyvtárai Moszkva délnyugati részén, egy űj lakótelepen, ahol több akadémiai intézet is működik, áll a társadalomtudományi alapkönyvtár. A könyvtár polcait 7 miliő kötetnyi történelemtudományt fiozófiai és közgazdasági mű tölti meg. Az olvasótermekben egyidejűleg 700 személy tanulmányozhatja a könyveket A kölcsönzőhelyiséget liftek és elektromágneses posta köti össze a könyvtárakkal. Az olvasók a lehető legnagyobb kényelmet élvezhetik: a helyiségek légkondicionálva vannak, a fényről lumineszcens világítótestek gondoskodnak, a padlót hangelnyelő műanyag borítja. Ugyanebben a kerületben fog állni a a kétmillió kötete» orvosi könyvtár épülete is. Itt helyezik el majd a szovjet egészségügyi minisztérium elektronikus számító- központját. Több mint 40 millió könyvet őriznek Moszkva 1400 közkönyvtárában, melyek közt van a világ legnagyobb könyvtára, a Lenin Könyvtár. Ebben 27 millió könyv található, a Föld 200 különböző nyelvén. A közkönyvtárak gazdája az állam, vagy a szakszervezetek. A könyvtárak látogatása ingyenes. Emlékérem Michelangelo 1975-bee lenne 500 évet Leon« Leoni (15«—15»*» etem szobrászművész 1561-ben négy emlékérmet küldött barátjának* Michelangelónak« Ezek a nagy képzőművészt ábrázolták. Az ér- meg nagyon tetszettek Michelangelónak; hálája jeléül elküldi« néhány rajzát Leómnak. Közülük az egyiket ma is a párizsi Mb’" liotheque Nationale-ben őrzik« Abbéi as alkalomból, bogy a világ 1975-ben (március 12-éa) ünnepli Michelangelo születésének 500. évfordulóját, az UNESCO elkészítette Leoni érmének arany, ezüst és bronz, másolatát. Leoni elsősorban nagy méretű síremlék alkotásairól híres. Fő müvei sok spanyol uralkodó temetkező palotájában, az Esco= Halban találhatók. A kisplasztikának és az ötvösművészetnek le kiemelkedő mestere volt. Balogh Edgár Duna-völgyi párbeszéde Csodálatos Ívű pálya a Balogh Edgáré: a Duna-medei>- eét fogja át Állomásai e térség majd minden pontjához kötődnek: Prága és Brassó, Pozsony és Temesvár, Olténia és Budapest a Verhovina vidéke és Kolozsvár mind szellemi otthona volt néki. A Sarló mozgalmából indult ő is, mint sok jeles pályatársa (Ilka Pál, Dobossy László, Sza- latnay Rezső, Sándor László stb.), prágai egyetemi hallgatóként kezdte szervezni azt a nemes, később mint erőteljesebben balratolódó munkát, amelyről méltán írja a mostani kötet bevezetőjében Sándor László, hogy „., .a szlo- venszkói és ruszinszkói önképzőkörök megújhodása érdekében indított mozgalom, s nem utolsósörban maga a sarló mozgalom is... megteremtette a szociográfiai felmérések, valamint a szociológiai és más szemináriumok rendszerét, létrehozta a független magyar diáksajtót, sürgette a szláv—magyar kulturális kpcsolatok megvalósítását, és felvetette a kelet-európai népek szövetkezeíésének gondolatát.” Ady költészetén s a polgári radikalizmus szellemi eredményein nevelkedő nemzedék volt az övé, amelyik épp ezért találhatott és talált utat — kisebbségi sorsban — a nemzeteket békítő, új világot formáló szocializmus eszméihez. A Gaál Gáborral együttműködő, a Korunk, munkájában aktív részt vállaló Balogh Edgár ezért lehetett a szocializmus elkötelezettjeként a Duna-völgyi bek« harcos szószólója-munkása... A Szépirodalmi Könyvkiadó most ennek a harcos életpályának legjava dokumentumát adta közre Duna-völgyi párbeszéd címmel. A válogatott cikkek, tanulmányok, dokumentumok az 1929—1972. közötti idők terméséből valók, s így kötetbe gyűjtve rendkívül impozáns képét adjáic Balogh Edgár Duna-medencén átívelő harcos közírói pályájának. De a politikusénak is. Elég számba venni: hányféle fórumon jelentek meg eredetileg a kötetben közölt írások (Korunk, Magyar Nemzet, Kis Üjság, Űj Szó stb.), hogy máris igazat adjunk Fábry Zoltán alábbi, Balogh Edgár duna-táji illetékességét hitelesítő megállapításának: „Mutassatok még valakit, aki e tájak népeinek oly értője, szószólója, és közösségi tudatosítója, mint ő! A Szudéták- tól Oltémáig mindent és mindenkit ismer: nyelveit és embereit, kultúráit és börtöneit. Magasságait és mélységeit minden vonatkozásban megélte!” De még inkább hitelesítik ezt e mostani kötet írásai. Különösképp a Duna- völgyi párbeszéd e. ciklusból valók. Ahogy 1936-os keltezésű, Levél a Havasalföldről e. írása is példázza. Arról vallott s vall ma is a kötet fontos helyére ékelődve ez a kis írás, mennyire otthona volt mindig a kommunista közírónak az egész Dunatáj. Még akkor is, ha tudatában volt 1936-ban, hogy cseh földön „hontalannak számították”, a Horthy-féle „Magyarországra... be sem engednék még egyszer”, a királyi Romániában pedig épp csak megtűrték. Mégis keményen rögződött beléje „a Duna-völgye, a Szudéták, a Kárpátok és a Balkán”, s amikor Olténiában szét tekint maga körül, úgy látja: „dunai népsors kavarog körülötte" s ez csak megerősíti Adytól öröklött s Adyval együtt vallott céljait Így fogalmazott akkor: „...nemzeti és szociális kuszáltságunk minden gyökere, a magyar, oláh, szláv bánat titka, dunai balsorsunk világos történelmi okfejtésre vár. Ha egy reakciós magyar történelemszemlélet katasztrófapolitikájával szemben magyar demokráciára van szükség, kisebbségi sorsunk keserűsége pedig a kelet-európai népek nagy testvériesülését kívánja, tudnunk kell, hogy Kelet-Európa tárgyi viszonyainak kutatása ablakot, világosabb látást jelent...” Jelen gyűjteményes kötete példázza: mennyire hű mámét a máig a fenti gondolatokkal példázott elveihez-tő- rekvéseihez Balogh Edgár. S nemcsak a viszonylag vihar- mentesebb időkben, hanem a történelmi sorsfordulók idején is. Sőt akkor még nagyobb izgalommal, odaadással, de főként elvi hűséggel és következetességgeL Szép és sok szellemi élményt kínáló könyv a Balogh Edgáré, a magyar könyvkiadás egyik legszebb múlt évi kötete... LÖKÖS ISTV ÁN H árman voltak: előmunkás * gátőr, n és a nyaralóvendég. A gátőr negyvenhét évest tudálékos ember, hatósági személy, kék tekintettel és kis, barna svájcisapkával, ami lesimította vékonyszálú, gyér haját, s szabaddá tette két nagyranőtt fülét. Az elö- munkás rafinált, kerekképű ember, nagynevetős, hirtelenkezű, de amúgy dolgos és igen barátságos. Harmincnyolc esztendejével tapasztalt személyiségnek számított és tulajdonképpen az is volt A nyacalóvendég volt a legfiatalabb, egy nagyorrú, harmincnégy éves grafikus, aki semmihez sem értett, de sejtelmes megjegyzéseivel a sokat tudó ember benyomását keltette maga körül. Tisztelték, mert nem tudták errefelé pontosan, mit is jelent: grafikus? Kedden este a tanyahajón kártyáztak. — Nő ám a laskagomba — mondta egyszer csak a gátőr. Ezen elgondolkoztak. —. Elmehetünk reggel — tűnődött az előmunkás. — Kilenckor? — kérdezte a grafikus. Lecsapták a lapot, úgy nevettek azok ketten. — Kilencre már rég itthon leszünk — világosította meg a gátőr a dolgokat — háromkor kell indulni. Beharangozták az asszonyoknak: iaskagomba lesz másnap ebédre. A gátőr felesége hümmögött — Mint a múltkor? A'gátőr .fojtott hangon válaszolt. — Ugyan,' fiam, A vendég akar menni Kampis Péter: CSIBÉSZEK Az előmunkásék hamar megegyeztek. — Nékem gombát ne hocce, de ha iszol, hát haza se gyere. A grafikusné kétségbeesett. — Tudod, hogy tőkor tejért kell menned a faluba... S amikor megtudta, hogy a grafikus éjjel háromkor indul gombát szedni, bevett két szem belloidot * pirkadt Madár csengett valahol, odalenn, a folyón nagy csobbanással rabolt egy balin. Gombóc, a tejeskávé színű korcs, izgatottan loholt a dűlőúton három bicikli után. Füle, mint két szárny, lebegett A biciklik csomagtartóján garabókosarak. Csöndben taposták a pedált, csak a kutya vakkantott időnként Három óra előtt néhány perccel indultak a gátőrháztóL Mielőtt felszálltak volna a biciklire, a gátőr megszólalt: Tán hőrpentenénk egyet. És hörpentettek egyet, a törkölyből. A falu szélén az előmunkás füty- tyentett. Megálltak. — Meg kellene kérdezni az öreg Sodót — javasolta — mondták, hogy tegnap volt az erdőn és sok gombát lelt... 1 — Hű, az ám — mondta a gátőr — a hetedik ház innen. A grafikus csak annyit kérdezett: — Ébren van már? Csak úgy zengett a hajnali falusi utca a kettőjük nevetésétől. Hogy az öreg fent van-e? Talán már haza is jött a határból. Megálltak a ház előtt Az előmunkás gyakorlott kézzel nyitotta a riglit A bicikliket a kerítésnek támasztották — a grafikusé kétszer feldőlt —, aztán bementek az udvarra. Az öreg disznót etetett Vederrel a kezében várta őket, hátul, az ólaknál. Konyuló bajusza, mozgékony, apró szeme volt és roppant készséges. — A Gerendásnál menjetek be a lénián — magyarázta reszketős, öreghangon — s a magaslesnél át a patakon... A grafikus is bólogatott, mintha értett volna valamit is az egészből. — Egy hörpentést — hozta elő Sodó a pálinkásüveget a tornácról — törköly, tavalyi... Hörpentettek egyet hát útravalónak. ★ A falu közepe táján a gátőr megállt. — A Brunyics is tudja — mondta tömören. Mentek a Branyícshoz. Éppen pálinkát ivott. — A Gerendásnál? — csóválta a fejét — hát csak menjetek, ha békarokkát akartok szedni. De ha gombát, akkor a juhhodálytól kanyarodjanak az urak balra, ott az irtáson... A Brunyicsnál hármat hörpentettek. Alig kaptak fel a biciklire, amikor két másik karikázot* velük szemben. — Aggyiste». — Ggyist — mondta a gátőr. — Hova? — Gombázni. — A Mitrovies most jött haza az erdőről, hozott is szép vargányát — Megnézzük? — fordul* hátra a gátőr. — Meg. A gomba szép volt. Fiatal, M= sostönkű, keménykalapú. Hörpentettek hát egyet a megérkezésre, egyet a gombára, egyet a jó gombás helyre, ami, igaz, nem a Gerendásnál, de nem is a juhhodály- nál, hanem a Lapos után a negyedik hídnál volt, de há/t az már igazán mindegy. Aztán hörpentettek egyet a Mitrovies boldogságára, mert a felesége két napja szökött el valakivel, aztán elbúcsúztak. Búcsúzénak is hörpentettek. Törkölyt; a tavalyiból. ★ rte komoly, férfias zsivaj hal- *^lik a kocsmából! Ki tud egj'kedvűen elkerekezni a nyitott ajtó mellett? Először a grafikus állt meg, odapenderítette gépét a falhoz és kérdőn nézett a másik kettőre. A gátőr meg az előmunkás bólintott. — Aggyisten. A grafikus idegenül állt a sok gumicsizmás, svájcisapkás ember közt. De valahogy a társalgásija kapcsolódott. Valaki a kezébe nyomott egy féldeci törkölyt, hörpen- tés végett. — A Gerendáson nincs gomba — szögezte le keményen egy kancsal ember — a Mitrovicsnak van igaza. — A Mitrovies? — szólt közbe égy másik — az még akkor se árulná el, hogy hol szedte a vargányát, ha kimiskárolnák. A Gerendáson én is szedtem a múltkor... — Az a múltkor volt — Intette * beszélőt egy feltolt kalapos ember — de most? — Az öreg Sodó — mondta a grafikus és csend lett. De a grafikus csak nyelt egyet és újból csak annyit mondott: —■ Az öreg Sodó ... És homályosan mindössze any- Hyit érzett, hogy a több pártra szakadt emberiség közül neki most ki kell mennie. M agasan járt a nap, nyolc óra is elmúlt. Hárman dülöngéltek elő a kocsmából: a gátőr, az előmunkás és a nyaralóvendég. Az utóbbi gyakran csuklóik Szótlanul bámultak falhoz támasztott kerékpárjaikra, az üres kosarakra. — Gomba — mondta a grafikus egyszer csak. Csakugyan. Az úton egy kocsin, vesszőkosárnyi gomba állt. — Hé — mondta a gátőr és odament — kié a gomba? * Borostás paraszt jött elő a kocsmából. — Laska ez — tapogatta a gátőr — mennyi? És egy ötvenesért megvásárolták az egészet. Bámultak a gombára, zavarodottan. — Nagy csibészek vagyunk — ismerte be a gátőr örömmel. Aztán a grafikus szólalt meg. Tán hőrpentenénk egyek « A«A»«AAAAAA««A«Ai,.»»«i.»»«»»'.Y»««a.Y^*»tftrlrr*n*ifllnnlflliir(‘fiirifi1uitAAiwilflrlffiiniArlril*liiiniiflr.r r -i.rii.nr -ír -i-----i-gr.ig.nnmAJUflWf