Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-21 / 17. szám
r A vezetőségválasztó taggyűlésekről jelentjük:: A hozzászólásokban a falu gondjai tükröződtek Hatvannyolc párttagot számlál Nagyréde község pártalapszervezete. A falu kommunistái a vezetőségválasztó taggyűlésen az irányelvek alapján mérlegelték a tennivalókat, kimondva azt, hogy helyeslik az irányelvekben foglaltakat, s azok következetes végrehajtását tartják a következő esztendők fő feladatának. A titkári tájékoztató után szinte pontról pontra az irányelvekből kiindulva beszéltek általános gondjaikról. A taggyűlés egyik fő témáit a faluban élő nők helyzete volt. A majd négyezer lelket számláló községben a felnőtt lakosságnak mintegy fele nő, de sajnos nem vesznek részt számarányuknak megfelelően a pártszervezet munkájában sem. Különösen vonatkozik ez —, mint mondottak is — a termelőszövetkezetben dolgozó asszonyokra. Egyetlen párttag sincs a tsz-asszonyok között. A pártépítés feladatairól szólva meg is határozták; az egyik legfontosabb feladat, a jövőben többet foglalkozni a termelőszövetkezetben dolgozó nőkkel —, elsősorban a fizikai munkásokkal —. s közülük kiválasztani azokat, akikkel erősíteni lehet az alapszervezetet. Lesz „választék”, hiszen több asszony végezte el sikeresen a marxista—leninista középiskolát. Jelentős lépés volt ehhez az is, hogy a vezetőségbe is beválasztottak egy fiatal nőt az alapszervezet tagjai közül. Szóvá tették az egyetértésen túl, hogy sokkal következetesebben kell dolgozni ezek után az irányelvek végrehajtásáért az élet minden területén. A következetesség — mint a fő feladatok egyike lett megfogalmazva. A közművelődésről szólva a kettős nevelés — e községben igen sok problémát jelentő — káros voltáról is beszéltek. Kihangsúlyozva, hogy a vallás mindenkinek magánügye, de nem magánügye a kommunistáknak. Az állami gazdaság és a termelőszövetkezet viszonyáról, pontosabban a munkahelyi körülményekről is szó esett, megjelölve egyben a feladatot is, hogy a jövőben sokkal több gondot kell fordítani ezek javítására —egymáshoz közelítésére. Gondot jelent a falu kommunistáinak az ingázók helyzete, akik sem munkahelyükön, sem a községben nem Végeznek semmiféle társadalmi munkát, de ugyanakkor jelentkezik olyan probléma, hogy a munkahelyeiken jól dolgozó kommunisták az otthoni gondok megoldásában már nem vesznek részt. Sokkal jobban be kell vonni az otthoni problémák megoldásába az ingázókat, meg kell találni velük a szorosabb kapcsolat kiépítésének lehetőségét. A község kommunistái mérlegre tették eddigi munkájukat már a korábbi vezetőségi beszámoló taggyűlésen, s mintegy ebből vonták le a következtetéseket is, hangsúlyozva azt, hogy egyetértenek az irányelvekben foglaltakkal, meghatározták azokat a feladatokat is, amelyeket fiatalokkal megerősített vezetőségnek meg kell oldania a kommunisták segítségével. — d. — Sopronhorpácson, a Répatenyésztési Kutatóintézet jelentős eredményeket ért el a nemesítés és termesztés terén. Az intézetben az elmúlt évtizedekben tízfajta cukorrépát, illetve cukorrépamagot állítottak elő. Üjfajta cukorrépa a Béta Monopoli N. I., amely a korábbiaknál jóval magasabb cukortartalmú. Jelenleg már a szaporítása folyik, 1976-ban pedig már a gazdaságokhoz kerül ez az új vetőmag. A Béta Monogern 1. nevű takarmányrépa hazánkban az első egymagú fajta. Képünkön: az intézet kutatói ellenőrzik az idén elismerést kapott új cukorrépafajta minőségét és tulajdonságait. (MTl-foto — Hadas János) Tanulságos látogatás „Maszekoknál” jártak a népi ellenőrök A szükségből erényt csinálnánk? Hiszen minden gazdasági tevékenység föltételezi, megkívánja a takarékosságot Csakhogy míg a kapitalizmus körülményei közepette a profitgyarapító takarékosságot fölös luxus, pazarlás kíséri, a szocializmusban az ésszerű takarékosság a tervezéstől a készáru forgalomba hozataláig, társadalmi érdek. S nemcsak a termelésben az, hanem ezernyi más területen szintén. Bátran mondhatjuk tehát hogy a köz és egyéni javaikkal való takarékosság magatartásunk szocialista jellemzőinek egyik fokmérője, a pazarlás pedig e jellemző értékének csökkentője. Túlzottan sommás ítélkezés lenne? De hiszen mit érnek az okos, szép szavak, mire megyünk a nemes igyekezettel, ha közben prédál- juk természeti kincseinket, pazaroljuk — szükségtelenül fogyasztjuk, használjuk fel az ember által létrehozott értékeket? Ma valóban sok szó esik a takarékosságról, ám nem új feladat ez, hanem régi teendő ismételt és nyomatékos megerősítése. Okkal, joggal történő megerősítés. Mert lássuk csak az egyszerű példát: 1974. januárja és októbere között nyolcmillió négyzetméter síküveg volt a hazai termelés, s hatmillió a behozatal. Ez összesen tizennégymiilió négyzetméter üveg, ajtókra, ablakokra, térelválasztó falakba. Igenám, de a szakemberek tapasztalatai és számításai szerint e fontos építőanyag 10—15 százaléka kárbavész, mielőtt felhasználnák, már összetörik... ! Tizennégymiilió tíz százaléka 1,4 millió! Mekkora munka van ennyi üvegben?! S elkerülhetetlen lenne pocsékol ódása? Emeljünk meg néhányat a hasonlóan keserű poharakból. Vizsgálatok és elemzések igazolják: minden egy kiló hengerelt acélból 42 deka hulladékba jut, mert pazarló az anyaggazdálkodás, mert nem áll rendelkezésre a kellő méretválaszték — az ún. szortiment —, mert kevés a forgács nélküli fém- megmunkáló gép, mert a forgácsológépek tekintélyes hányada«, elöregedett. .. Ok van bőven, az eredmény ugyanaz, s lehangoló. 1974 utolsó tíz hónapja alatt nyolc százalékkal növekedett a kőolajbehozatal. És benzin, giggly fnrmájáhan tíoáXÁ mennyi égett el fölöslegesen, üresen guruló tehergépkocsik rosszul működő motorjában, a szállítási szervezetlenség egymást keresztező útjain, látsza-ügyintézéshez igénybe vett személyautók motorházfedele alatt? Soroljuk? Ne soroljuk. Elég ha körülnézünk. Meg- hökkenve látjuk, hogy magunk is, családunk tagjai is égve hagyták a villanyt, holott a szobából már fél órája kijöttünk, hogy hosszú perceken át ömlik a csapból a víz a lefolyóba, mert amikor öblíteni kezdtünk, éppen becsengetett a szomszédasz- szony... Nagyon apró .példák. A takarékosság ilyen apróságokkal kezdődik. S folytatódik a nagyobbakkal, a lakások túlfűtésének elkerülésével, a műhelycsarnokok világításának automatizálásával, a szállítások átcsoportosításával, s befejeződik az egészen nagy teendőkkel, az anyag- és energiagazdálkodás vállalatra, intézményre kiterjedő megszigorításával, a célszerű anyaghelyettesítések lehetőségeinek felkutatásával, a gépállomány korszerűsítésével, az ösztönzők, közöttük az árak célirányosabb megválasztásával. Ennyi mindennel? Igen, ilyen sokféle módon takarékoskodhatunk. Ha akarunk. Most már csak az a kérdés, akarunk-e? Persze, hiszen mennyit beszélünk róla! Sűrűn csak beszélünk! Komolyan veszik annak az üzemvezetőnek az intelmeit, aki patáliát csap az öltözőben égve felejtett villany miatt, de szemrebbenés nélkül ad utasítást, a lemezszabóknak, hogy „most ne vacakoljanak” néhány centiméter miatt? Hisznek-e annak a szövetkezeti gépcsoportvezetőnek, aki reggelenként takarékosságra okít az eligazításon, de hetek óta a kisujját sem mozdítja, hogy végre szakszerűen beállítsák az adagolókat, a porlasztókat? Ha komolyan végiggondoljuk munkánk mozzanatait, rájövünk: kézenfekvő lehetőségeink vannak a takarékosságra. Sok útja-módja van a takarékosságnak: a beruházások kivitelezési idejének megrövidítése éppúgy, mint otthon az energia ésszerűbb használata. Az anyagelszámoltatás következetes végrehajtása — amihez persze műszakilag megalapozott anyag- normáik kellenek! — és a józan igényeket meghaladó luxus kerülése. Környezetünk, anyagaink, eszközeink értéket képviselnek, s ennek az értéknék tulajdonosai vagyunk. Ha tulajdonosi szemléletünk gyenge, magunk is kaphatók leszünk a takarékosság mellőzésére. S ha mellőzzük azt, ami természetes, mert országgazdaként nyilvánvaló kötelességünk, vállalhatjuk-e tiszta szívvel, gyakorolhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel az országgazdák jogait? Mert e kötéstől, kötelesség és jog összefonódásától nem szabadulhatunk. Ha a takarékosság hasznát élvezzük, takarékoskodnunk is együttesen kell. Egyre terjed, mind jobban tért hódít a megyei, a hazai sőt még a külföldi építkezéseken is a szabadalmazott egri „PEVA” alagútzsalus technológia. „Próféta” lett szű- kebb hazájában — elegendő ennél csupán az új gyöngyösi toronyházakra, a megyeszékhely több épületére, közöttük például a nyugdíjasok éppen mostanában készülő csebok- szári otthonára, vagy történésén a leendő bélapátfalvi lakótelepre gondolni — elismerést szerzett a fővárosban, Nóg- rádban és a Dunántúlon, nem utolsó sorban pedig az NSZK-ban. Ez utóbbi érdekessége, hogy egyetlen zsalukészlettel 10 különböző fesztávolságú és rendeltetésű épületet sikerült átadni használóinak a tavalyi év utoljáig. Mint a feltalálóktól — Pelle Józseftől és Varga Lászlótól — megtudtuk: 1974. végéig, összesen 16 ezer négyzetméternyi zsaluzatot értékesített a Heves megyei Beruházási Vállalat idehaza, illetve idegenben. S az érdeklődés csak fokozódik. A feltalálók és a vállalat mégis gondterheltek, nyugtalanok — tapasztaltuk látogatásunk során —. miután váratlan akadályok is jelentkeztek az utóbbi időkben. Nevezetesen az, hogy a fém- szerkezetek gyártásával megbízott hajdúnánási gyárat időközben „átszervezték”, a MEZÖGÉP-től az Egyesült Izzóhoz csatolták, s ennélfogva aa üzem új profilt is Mi jellemzi a Heves megyében működő magánkisiparosok és magánkiskereskedők árutermelő, áruértékesítő tevékenységét? A magánszektor mennyiben javítja a lakosság jobb ellátását? Ott árusítanak-e, ahol a legnagyobb szükség van rájuk? Hogyan tesznek eleget a működésüket szabályozó követelményeknek, valamint az állammal szembeni — bizonylati fegyelem, adóbevallás, adófizetés — kötelezettségeiknek? Az illetékes hatóságok, felügyeleti szervek rendszeresen és hatékonyan ellenőrzik-e termelésüket, forgalmazásukat? A közelmúltban tartott vizsgálataik során, elsősorban ezekre a kérdésekre kerestek választ a népi ellenőrök. A Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság által megtárgyalt és elfogadott jelentésben a vizsgálatban részt vevő szakemberek többek között megállapítottak: Megyénkben 1973 és 1974- ben 265 magánkereskedő és 2706 magánkisiparos működött. Többségük, nem isroszkapott. így pillanatnyilag nincs vállalkozó a kivitelezésre, az évi mintegy ötezer négyzetméter zsaluzat elkészítésére. A változás — mondani sem kell — kínos helyzetet teremtett. Még a legközelebbi partnerek igényeit sem tudják kielégíteni. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat például az elmúlt októberre kérte a zsalukészletét, s erre programozott is, valójában azonban máig nem teljesítették a megrendelését, ami sajnos, bizonyára nyomot hagy majd a munkáján. Kellemetlen, hogy minderre véletlenül sem számították a beruházási vállalatnál, hiszen a hajdúnánásiakkal évek óta tart, s mind szorosabbra fűződött a kapcsolatuk. A gyáriak kialakult nagy gyakorlatára, megfelelő kapacitására alapozva tökéletesítették, fejlesztették a' zsalustechnológiát, a zsaluzatot. Alkalmassá tették például a vele készített ’különböző épületek alsó, fogadószintjének legpraktikusabb kialakítására, üzletek, szolgáltató szalonok, műhelyek építésére is. Utóbb — a pályázat éppen mostanában kerül a bíráló .bizottság elé — kidolgozták annak a terveit is, hogy a szerkezet a jövőben ugyanilyen sikerrel lehetővé tegye lakótelepi köz- mű-alagutak építését. A jelenlegi gyakorlat mellett végzett közművesítés ugyanis — közismerten — zavarja 6zul, nekik is köszönhető, hogy érezhetően javult a lakosság ellátása, az áruválaszték, élénkítették a versenyt, a konkurrenc.iát az állami kereskedelemben is. Hasznos tevékenységükkel segítették a szocialista ipart és kereskedelmet, s ennek végső soron a lakosság, a vásárlók is élvezték előnyeit. Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban s a nagyobb településeken több új butikot nyitottak, gyorsan reagáltak a divat gyorsan változó igényeire is. Azt is megállapították azonban a népi ellenőrök, hogy amíg a divat-, rövid- és kötöttáru, valamint a műszaki szakmákban ugrásszerűen nőtt a magánkisiparosok, a magánkereskedők száma, addig a vegyes-, a zöldség-, s a gyümölcskereskedelem iránt lényegesen kisebb volt a „tolongás”, sőt, visszaesés tapasztalható. Ráadásul a kiskereskedők többsége városokban tevékenykedik, s csökkent a lakossági szolgáltatást végzők száma is. A mátrai községekben változatlanul hiányoznak a legszükaz építkezéseiket, ami nyilvánvalóan cseppet sem kívánatos. Ami pedig a legújabb: a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalattal együttműködve megszületett — s már bejelentett újabb szabadalom — a további zsaluváltozat, a „PEVAKOM”, amellyel már úgyszólván határok, korlátozások nélkül építhetők sík, vagy alul bordás födémek, pillérszerkezetek is. S mindezekkel tulajdonképpen teljesen iparosítani lehet már a monolitszerkezetes technológiát, ami kétségkívül nagy előrehaladást jelent a szakmában. Egyelőre azonban, sajnos, nem sokat ér a tervezők igyekezete, hiszen — mint említettük — még az egyszerűbb zsalukészletek gyártására sincs vállalkozó, nem pedig az újabbakra. S amíg nincs kivitelező a fémszerkezetekhez, a terv csak terv marad. Akiiekéi csak beszéltek eddig, mind húzódoztak a megbízástól, ami egyébként évi 20—25 millió forintos profilt jelenthetne a partnernél. S olyan profilt, amellyel — mint az eddigiek bizonyítják — érdemes foglalkozni, mert jövője van. A reményről természetesen nem mondanak le továbbra sem a Heves megyei Beruházási Vállalatnál: újabb társakkal próbálkoznak. Mert a PEVA és a PEVAKOM a népgazdaság számára sem lehet közömbös. ségesebb kiskereskedelmi egységek is, a maszekok elkerülik a fehér foltokat, sokkal szívesebben ütik fel „sátraikat” városokban, nagyobb településeken. Kik ellenőrzik a magán- kereskedők, a magánkisiparosok tevékenységét? Ritkábban a községi tanácsok, gyakrabban a KÖJÁL, a megyei tanács kereskedelmi osztályának, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség és az Illetékhivatal szakemberei. A vizsgálatok eredményei nem éppen biztatóak. A kereskedők zöme csak a jövedelmező cikkek értékesítésével foglalkozik. Áruikról hiányoznak a használati utasítások, a minőségjelzők. A működési engedélyek kiadása előtt a területileg illetékes tanácsok nem kérik ki az ÁFÉSZ-ek véleményét — például Lőrinciben, Kömlőn, Bélapátfalván, Horton — a járási hivatalok mint a másodfokú hatóságok is ritkán kérik számon munkájukat. Gyakran sértik meg a közegészségügyi előírásokat a cukrászok, a pecsenyesütők, a büfések — elsősorban Egerben és Gyöngyösön — még többen „felejtkeztek el” a megbízható nyilvántartás vezetéséről. T Különböző szabálytalanságok elkövetése miatt is többen kerültek be a népi ellenőrök jegyzőkönyvébe. (Az egri Bártfai Pál ellen üzérkedés bűntette címén eljárást is indított a megyei rendőrkapitányság.) Még nehezebb eligazodni a bevételi nyilvántartásokban, a hiányos pénztárkönyvekben. A sokfajta ködösítés miatt rendkívül nehéz a tényleges jövedelmet, s a vele arányos adót megállapítani. Tisztelet a kivételt érdemlő többségnek, de néhány nagymenő kisiparos, kiskereskedő maga sem tudja, hogy mennyit keres, tulajdonképpen mennyi is a haszna. Ezért is javasolták a népi ellenőrök, hogy a KIOSZ és a KISOSZ ellenőrzésekkel foglalkozó dolgozóinak adjanak még több szakmai segítséget a megyei Illetékhivatal szakemberei. Volt idő, amikor alaptalanul is bántották, gáncsolták a magánkisiparosokat, a magánkereskedőket. Ma kormányhatározat mondja ki: tevékenységük hasznos, szükség van rájuk. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy visszaélhetnek a lehetőségekkel, hogy csorbát ejthetnek a törvényen, a renden, a tisztességen. Nem ezért kaptak működési engedélyt. — koós— MwmQ A takarékosság: szocialista magatartás Mészáros Ottó Egy vállalkozás társat keret PEVA utáa - PEVAKOM <5*. 1925, Január 21, Aedd
