Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-16 / 13. szám

Mo es+e premier Csaknem félszáz nagy si­kerű előadás után — meg­járva Kassa városát is — ma Egerbe érkezik a Madarász együttese. Zeller művét rit­kán tűzik műsorra színhá­zaink. így talán nem is elég­gé ismert Postás Milka és a tiroli madarász, Ádám histó­riája. De hát aligha a mese erdekes, melyben — mint annyi operettben — van kor­látolt választófejedelem, kor­rupt udvarmester, reménytel­jes fiatal testőrtiszt, szere­lemre éhes udvarmesternő. És persze van ármány, fondor­lat, félreértés és mindenek- fölött felemelő, szép szere­lem. Az operettet 1891-ben mu­tatták be óriási sikerrel a Theater an der Wienben. A bemutató egyik érdekessége, hogy a Budapestről szerződ­tetett Pálmay Ilka játszotta Postás Milkát. A Madarász* a bemutató után negyvenki­lencszer játszották egyfolytá­ban. — A nyolcvannégy eszten­dővel ezelőtti bemutató si­ker-sorozatától alig-alig ma­radunk le — mondja Várhe­gyi Márta, a mi Postás Mil- kánk. Kevés operettet ját­szottunk még ilyen kedvvel és örömmel, mint a Mada­rászt Mindjárt megpróbálom bebizonyítani, hogy ez nem­csak szólam. Az előadást két kitűnő szakember, Mura Pé­ter karmester és Bor József rendező készítette elő. Mind­annyian tudtuk, hogy a mű operaénekesi kvalitásokat követel tőlünk, s ezért rend­kívül szorgalmasan gyakorol­tunk már a nyár végétől kezdve. Mura Péter, aki a Miskolci Szimfonikusok élén áll, legalább olyan otthono­san mozog a színpadi közeg­ben. mint a hangversenyter­mekben. Az előkészületek felértek egy szakmai tovább­képzéssel, Ami pedig a játé­kot illeti — e tekintetben is történtek kedvező változá­sok. Nagy bánatunkra az operettet játszó színészektől nem mindig követelnek ár­nyalt emberábrázolást. Nem így Bor József! A fiatal ven­dégrendezőt a szakma egyik legjobb ismerőjének tar­tom. Ügy tűnik — s ezt most már az előadások bizonyít­ják — hogy mindent tud a I színházról és különösen a ze- | nés színházról. Nagyon remé­lem, hogy játékunkkal — a dinamikusra formált cselek­Térképészek Felvételünk Bósa Erzsébetet és Szívós Andrást, az egri kirendeltseg dolgozóit örökítette meg térképrajzolás köz­ben. (Foto: Szántó György) Merre futnak majd új utak, csillogó vasúti sínpárok? Hol épülhetnek újabb lakóte­lepek, csatornák, más me­derbe kényszerülő folyók ? Ezekre ad választ a térkép, ez a különleges vonal- és jel­rendszer, amely kulcsa egy- egy beruházásnak, terepren­dezésnek. Persze mennyi előkészítő munkát igényel amíg papírra, pauszra, vagy műanyaglapra rajzolnak egy-egy várost, ta­nyát, vasutat, vagy síkságot. Pontos felmérések, helymeg­határozások előzik meg ezt, amelyhez az egyszerű mérő­szalagtól a bonyolult optikai műszereken át egészen a légi- íényképezésig különböző eszközöket használnak. Mindezt a térképészék végzik, akik fáradságot nem kímélve kora táv ásztól egé­szen a téli fagyok beköszön­téséig róják a vidéket. Vál­tozatos, érdekes a munkájuk. Sokszor feltűnnek a városok­ban, falvakban., néha erdő- szélen, vagy réten látni őket. Mert a jó térkép elenged­hetetlen feltétele az ipari, erdészeti, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, környezet- védelmi tervezésnek. Ez utóbbinak napjainkban külö­nösen megnőtt a jelentősége, elsősorban egészségünk vé­delmére. Térképeken ábrá­zolják a levegő és a vizek szennyezettségét, a zajártal­makat, a műemlékek állapo­tát, az ipari és bányászati üzemek környezeti hatását a tervezett intézkedések szem­léltetésére. Sokszínű, érdekes és hasz­nos munkát végeznek tehát a Budapesti Kartográfiai Vál­lalat mérnökei, technikusai, terepmunkásai és rajzolói. Az országban hat kirendeltségük működik, közöttük Egerben is egy, amely Heves, Borsod- Abaúj-Zemplén és Nógrád 3Jmmt M7ä. január 1&. csütörtök megyében készít különböző térképeket. Munkájukat gyá­rak, üzemek, vállalatok, ter­melőszövetkezetek térképek­kel, diagrammokkal illuszt­rálj tervei őrzik. L. Karácsony estéjén korán zárt a kocsma, de nekik mégnem volt kedvük hazamenni. Egy ideig a kocsma előtt topo­rogtak a frissen esett hóban, aztán átlötyögtek a térre. Nem nagy távolság, csak egy kis utcán kellett keresztül- menni és már le is cövekelhet- tek szokott őrhelyükön, a tér sarkában, a nagy gesztenye­fánál. Rosszkedvűen szívták a ci­garettát, és időnként körbe­adták a borosüveget. Hár­man voltak. Ez elenyészően kis szám a napi átlaghoz, amikor tizen-tizenöten is összeverődtek, nyomasztóan nehezedve a kedélyekre. Olyankor hangosak voltak és kötekedők. A tér birtokosai. Mindenki más csak betola­kodó, amolyan jött-ment. Most keveset beszéltek és egyre rosszabb hangulatban. Egy ideig még reményked­tek. hogy a néptelen fehér­ségben, a fővároshoz szokat­lan csendben talán feltűnik valamelyik haver, de csakha­mar letettek erről. Később már egymást méregették, jobb híján egy kis belső kö­tődésre készen. A behemót Jocó, a faarcú, aki még haveri körben is csak ritkán mosolygott, messzire fricskázta a cigaret­tacsikket. — Rühellem ezt az estét — mondta. — Olyan a vá­ros, akár a temető. Minden­ki behúzódik a vackába és cicomázza a fenyőgallyat. Micsoda baromság! Jocónak tekintélye volt. Hallgatólagosan vezérnek te­kintették a téren, mert ba­romi erejét már néhányszor bebizonyította. A másik ket­tő jobbnak látta rögtön he­lyeselni. A tömzsi Kár ó meg ményvezetéseel — megnyer­jük majd az egriek tetszé­sét. — Én pedig abban bízom — kapcsolódik beszélgeté­sünkbe Fehér Tibor, Csörsz udvarmester megformálója, aki csillagszórós puskájával lép színre —, hogy a darab humora érdekében sem hiá­ba vajúdtunk. Persze, persze az egriek még nem tudják, hogy hol és milyen körülmé­nyek között hangzik el a va­júdás szó. Mint ahogy az is csak az előadáson derül majd ki, hogy kicsoda „édesapja virágoskertje”, akit annyi­szor ültetek az ölembe az előadás folyamán. A Madarász főszerepeiben — a fentieken kívül — Rózsa Sándort, Csorba Ilonát, Áb­rahám Istvánt, Kanalas Lászlót láthatja a közönség. Bemutató: ma este az eg­ri Gárdonyi Géza Színház­ban. (gyarmati) 20.00­Egy óra múlva itt vagyok Tizedik folytatásához érkezett a kalandos, fordulatos tévéfilm­sorozat. Az első nyolc részt 1972—73-ban vetítette a televí­zió. Most az első részek megis­métlése után tovább is figye­lemmel kísérhetjük Láng Vince sorsának alakulását. Az újabb hatszor másfél órás film 1941. és 44. közötti időben játszódik. Láng Vince ez alatt a négy esz­tendő alatt eljut Ukrajnába, Lengyelországba. Szlovákiába is. Alakjában a magyar ellenállás hőseinek állítanak emléket a film alkotói. Noha Láng Vince nem heroikus alkat, éppen ezért lehet jelképe azoknak a százaknak, ezreknek, akiit a há­ború szörnyű éveiben is meg­őrizték emberi tisztaságukat, s a maguk lehetőségei szerint be­csületesen, életüket is kockáz­tatva küzdöttek a fasizmus el­len. Láng Vince jelleme 1944. végére már nem hasonlítható össze azzal a szűk látókörű al­földi parasztfiúéval, aki 1937-ben fölcsöppent Budapestre. A szov­jet hadsereg hadnagya már ek­kor. akire rendkívül fonto6 fel­adatot lehet bízni. Ki!ián-próbázck Januárban-februárban kezdődnek el a Kilián Próbák, amelyek során több tízezer taggal gya­rapodik a Kommunista If­júsági Szövetség. A KISZ központi bizott­sága tavaly áprilisDan hatá­rozatot hozott arról, irogy a középiskolások csak úgy vál­hatnak KISZ-taggá, ha előt­te a Kilián-próba követel­ményeinek eleget tesznek. Azaz némi elméleti anya­got elsajátítanak ég gyakor­lati vállalásokkal is bizo­nyítják szándékuk komoly­ságát, azt, hogy az ifjúsági szövetség cselekvő tagjaiként számíthatnak rájuk a K1SZ- szerveaetekben. Az áprilisi határozat egyik legizgalmasabb része volt ennek a követelményrend­szernek a kötelezővé tétele. Vitáztak róla — már a ha­tározat megjelenése előtt is — az előkészítő munkában résztvevő ifjúsági vezetők, észrevételek hangzottak el a központi bizottsági ülésen, és a határozat nyilvánosság­ra hozatala után is. A vitá- zók döntő többsége öröm­mel üdvözölte azt, hogy be­fejeződött a KISZ-ben a „je­lentkezem — felvesznek” korszak. Ezután produkálni kell valamit a KlSZ-tagsá- gért. Nem vitás, hogy sok he­lyen a próbálkozás! rend­szer előtt is alaposan meg­válogatták a felveendő ta­gokat, másutt viszont fel­vettek minden jelentkezőt. Kötelező norma hiányában úgy gondolták, nem árt, ha többen vagyunk, s ma jdcsak csinál valamit az új fiú is. A Kilián-próba mindenütt alkalmazható mércét adott az ifjúsági szervezetnek, amely ugyanakkor az egyéni adottságok, képességek fi­gyelembevételére is alkal­mas. Néhányan ugyan ag­gódtak a „próbaidő” miatt, mondván, hogy az előadá­sokkal, a beszámoltatások­kal tovább nő az adminiszt­ráció, a munka formálissá válik. Am ezekre az aggá­lyokra egyszerű választ ad­hatunk: a rossz gyakorlat a legjobb elképzeléseket is tönkre teszi. Tehát a for­malizmust, a fölösleges ad­minisztrációt a próbázás rossz értelmezése, a helyte­len gyakorlat hozza. Az idei tanévben 45—50 ezer elsőst, szakközépiskolá­sokat, gimnazistákat, szak­munkástanulókat érintett a dolog. Számukra a hat elő­adás, az egyéni feladatvál­lalás volt a program. Az is­kolai KI SZ-titkároknak, ve­zetőségi tagoknak és a párt­összekötő tanároknak viszont a próbázók jó felkészítése, a követelmények helyes kivá­lasztása. Az iskolai KISZ- titkárok nyáron központi tá­borokban ismerkedtek az áprilisi határozat részletei-' vei. A vezetőségek tagjai többnyire a megyei táborok­ban kaptak tájékoztatást, a helyi vezetőképzők pedig az alapszervezeti titkárok jó ré­szének adtak eligazítást. A gyakorlati munkát írásos anyagok is segítették. Sajnos, kisebb póldányszámban je­lentek meg a szükségesnél. Igaz, hogy e hiány pótlása is mutatja, hogy hol meny­nyire önállóak a KISZ-esek. Számos iskolában könyvtá­rakból kölcsönzött iroda­lomból keresték ki a meg­felelő ismereteket, s kezdték a felkészítést. Néhány isko­lában még ma is tétlenül várják a segédanyagot. (Ké­szül az utánnyomás — meg­lehetősen későn!) Januárban-februárban ke­rül sor a próbázás zömére. Előzetes számítások szerint ugyanis az eddig eltelt idő elégséges a vállalások telje­sítésére, az elméleti ismere­tek elsajátítására. Ezekben a hetekben dől el, hogy hol ■töltötték meg tartalommal az új formát, s hol eléged­tek meg a statisztika szépíté­sével. Most válik bizonyos­sá, hogy a leendő KlSZ-ti gok megértették-e, mir vállalkoztak, vagy nem. A feladat nagysága mi ab legalábbis az első évber megnövekedett a pártossá kötő tanárok munkája. Era berismeretükre, pedagógus tapasztalatukra ezekben hetekben még inkább szűk ség van. Persze nem lenn szerencsés, ha magukra váj lalnák az értékelést. Hib volna, ha a tanári tekintet érvényesülését éreznék aká az elsősök, akár az időseb bek. A próbázás az Ifjúság mozgalmi munka része, é nem a tanulmányi műnk tartozéka. Más kérdés, heg, segítője, eszköze lehet az és kólái nevelésnek. Es az i nyilvánvaló, hogy miután a áprilisi határozat világosa kimondja: a diákok legfon tosabb politikai feladata tanulás — a tanári értéke lést figyelembe kell venni (Ugyanígy a pedagógusoknál sem haszontalan megismer kedniük azzal, hogy mikén látják egymást a diákok miként vélekednek tehetsé gükről, szorgalmukról.) Januárban-februárban : próbázás az iskolák többse gében lezajlik. Az ifjúság szövetség minden bizonnyá több tízezer új taggal gazda godik, g a jeleik szerint ölj módon, ahogy azt áprilisba! megfogalmazták. M. D. Ék Sándor 1902—1975 Mély megrendüléssel cs fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó betegség után január 15-én elhunyt Ék Sán­dor elv társ, Kossuth-dijas grafikus- és festőművész, a párt-, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosa. Elhunyt elvtársunk temetése január 20-án (hétfőn) dél­után 2 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgal­mi panteonjában. Ck elvtárs volt harcostársai, barátai, mű- vésztársai és tanítványai délután lél 2 órától róhatják h kegyeletüket a ravatalnál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a Magyar Partizán Szövetség a Kulturális Minisztérium a Magyar Képzőművészek Szövetsége T</rH - MACTHe tAlKM^S ? ís toldotta. — Birkák — jelenítette ki. — Mint a birkák. Füles, hatalmas hajsapká­ja alól már csak utána szaj­kózta: — Birkák! Ez frankó! Akár a birkák! És röhögtek. Ekkor távo­labb feltűnt egy ember. Ahogy botladozva közeledett a hóban, látszott, hogy olyan ötven körüli férfi. Sötétkék télikabátot viselt, kalapot és szemüveget. Káró vette észre először. Jocóra hunyorított. — Ott jön egy birka! Ne bégettessük, meg egy kicsit?! A férfi ekkor már egész közel volt. Középtermetű, so­vány kis ember, a hónaljáig ért Jocónak. Ez akkor de­rült ki, mikor a faarcú be­hemót elállta az útját. — Apuskám, megmondaná, hány óra? — Hogyne. Nagyon szive, sen. — A férfi kigombolta a télikabátját és körülménye­sen zsebórát húzott elő. Fel­pattintotta a tetejét. — Fél kilenc, uraim. — Hazudik! — lépett most közelebb Káró — Már kilenc is elmúlt. — Bocsánatot kérek — mutatta körbe ax órák a fér­fi — győződjenek meg róla önök is. Ma állítottam be a rádió szerint. — Már elmúlt kilenc! — préselte a szavakat Jocó. — Nem hallotta?! — Hallot­tam, kérem, de a rádió szerint... Jocó meg­markolta a férfi kabát­ját. — Át akar­tál verni minket?! Ez a krumpli már nem is jár, úgy csórtad ki a múzeum­ból. Ezért most laposra verlek. Káró. vedd le a szemüvegét. Káró készségesen, az ope­rációhoz készülődő orvos gyöngédségével vette le a szemüveget, és akkor hunyo­rogva azt mondta a férfi: — Uraim, ne felejtsék el, hogy ma a szeretet és békes­ség ünnepe van. Jocó annyira meglepődött, hogy kiengedte markából a kabátot. — Még van pofád hülyés­kedni? ! — Dehogy, kérem, az én helyzetemben ez igazán nem lenne célszerű. Dehát karú. csony este van. Ilyenkor azért mégse kéne verekedni. Ha azonban úgy gondolják, akkor verjenek meg. Sosem voltam erős, ötvenéves va­gyok, azonkívül önök hár­man vannak. Kérem, párán- csoljanak, de ha lehet, en­gedjék meg, hogy levegyem a kabátomat. A múlt héten vásároltam, és érthető ugye, ha nem szeretném, hogy vé­res legyen. Jocó elképedve állt. Elő­ször történt meg vele, hogy nem tudta, mit csináljon. Ügy ütni, hogy valaki bele­egyezik, ilyesmi még nem fordult elő vele. A férfi közben levetette a kabátjót. — Megfogná? — nyújtotta Káró felé. — Esetleg, ha ma­ga is verni akar. akkor na­gyon kérem, adja oda an­nak, aki éppen nem üt, — Te csak ne rendelkezz! — fortyant fel Káró. — Mit gondolsz, hol vagy?! A hi­vatalban?! A férfi finoman elmoso­lyodott. — Ott én rendelkezem a legkevésbé. Nem én vagyok az igazgató. Csak egy kis csavar a hivatali gépezet­ben. Uraim, engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Ta­kács Gábor. — nyújtotta a kezét Jocó felé. — Menjen a fenébe! — fordított hátat Jocó és odébb sétált, mint aki a ma­ga részéről befejezte az ügyet. — Ezek szerint nem ver­nek meg? — nézett a másik kettőre Takács Gábor, és amikor nem kapott választ, lassan felvette a kabátját. — Az órámat még az édes­apámtól kaptam. Gimnazista koromban, egy karácsony es­tén. Milyen szépek is voltak azok a régi karácsonyok! Nem tudom, önök, hogy van­nak vele, de ma valahogy nem érzem úgy az ünnep hangulatát. Lehet, hogy ez 0 korral jár, vagy maguk fia­talok is úgy érzik? — Na, söprés! — legyintett Füles. — Ne locsogjon itt. Spuri a kéglire. mert ki­gyullad a karácsonyfája és betömködik maga elől az ünnepi kaját. — Nincs karácsonyfám — lépett közelebb Takács Gá­bor. — Egyedül élek... két éve... egyedül.. Jocó megfordult Cigaret­tát vett elő, rágyújtott. — Van ilyen! Az asszony olajra lépett, mi?! — Meghalt, kérem. (Folytatjtik) Egerben a Madará»%

Next

/
Thumbnails
Contents