Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám

Fából faragott hősök Az ostrom hajnalban kezdetett vak.. Ebéd leié elvégeztető« vala, Sok. terek, sok magyar ott vesző« vala, Sok zászlókat vitézük nyertek vala. (Tinódi Lantos Sebestyén) Hogyan kell? Rém egyszerű. Veszel egy darab hársfát és a felesleget lefaragod. Ami megmarad: a mű. A múlt és a jövő. Az olvasó lány. Az Intő vagy Az utolsó barázda ekére roskadt öreg parasztja. Mind hársfából, mind gyermeki őszinteséggel, ősi naivitással faragva és jó- néhány kompozícióban a tragédia, az emberi fájdalom, a bánat egyetlen Ívvel kife­jezett feszes, modern vona­lával komponálva is. így kell, ennyi kell ahhoz, hogy a fafaragás népművé­sze legyél, mint lett azzá Kiss Ernő. itt közel a nyuga­ti határszélhez, Bogyoszlón. Az út, mint eldobott pántli­ka, kanyargódzik a Kisal­föld szívében, az önmagá­nak felelgető tájat fűzve fel varázsos kalárissá. Tavaszt sejtet a téli nap fénye, pe­dig hol van az még. A pipá­ló kémények, a sugárzó fény­ben is csendes falusi utcács­kák, a templomból feketén és némán toporogva kisise- redő bundás, kendős öregeik és felettük a fekete varjak lomha suhanása nagyon is a telet hirdeti. Jólesik a meleg. A kis műhelyben, amely a mennyezetében megőrizte az évszázadok történetét, s a festett, faragott gerendák visszalehelik a modem olaj­kályha melegét. A kis mű­helyben forgácsillat, gyanta szag, érezni véled még a hársfák mézét is az orrod­ban. — Ügy bizony. Csak eny- nyi kelletik hozzá. Lefarag­ni a felesleget — göcög Kiss Ernő és cinkeszerű sovány kis fejéből kajánkodó derű­vel csillan ki fürge két sze­me. Érti a tréfát és érti: hogyan is lehet nem megér­tenie a kívülállónak micso­da is a művészet lényege. Mitől lesz a halott fa élővé az egyik ember, és még a halott fának is hulla a for­gácsa, a másik kezében. Az ősi tehetségtől, a művészet­től van az. Kiben előbb te­tőzik, kiben később. Kiben meg soha. — ... hogy ne kelljen be­lépnie. Mondd már, hogy én is faragó vagyok. Dolgozom inkább a népművész szövet­kezetnek — meséli a történe­tét annak, hogyan lehet va­lakiből az ijedtség miatt népművész. Mármint a szö­vetkezettől való félelem miatt. Hárman vannak ugyanis a faluban fafaragók, egyik az ő tanítványa, a má­sikat a vélt kényszer vitte rá, hogy faragásra adja a fejét és felfedezze tehetsé­gét. — Aztán jöttek is hoz­zá, hogy elmondtam nekik az Ádler István tehetségét, s meghagyták, hogy faragjon próbára valamit. Megnézni, ugye... — döcög benne a nevetés a visszaemlékezéstől. — Hát nem megszökött ha­zulról! Merthogy nem tu­dott semmit kifaragni egy hét alatt. Hátha nem, ak­kor kisparaszt lévén, várta őt a termelőszövetkezet. Attól meg félt akkor. Hát nekive­selkedett mégis. Így lett fa­faragó az Ádler Pista. Mé­giscsak a termelőszövetkezet csinált belőle embert... Hogyan lett fafaragó Kiss Ernőből ? — Senki a családban. Sen­ki. Talán a lányom, aki’ meghalt, az öröklötté volna a kedvet hozzá, de se előt­tem, se utánam senki. Én már gyerekkorom óta fara­gok. Először csak úgy, pisz­kálgatva a fát, mígnem az­tán megértettem a fa lel­két. .. Mert a fának is van lelke. Aki nem érti, abból Utolsó faragások az ostromon nem is lesz faragó soha. Hát én értem. így aztán szépen sorban megfaragtam én mindent a faluról, a falu éle­téről, az emberekről. Megfa­ragtam az örömet és a bána­tot, mert a fa nevetni is tud, meg sírni is... — toporog a kis műhelyben, amelynek a falait természetesen faragá­sok borítják, kész és félkész o, ''Z'iükf 1915. január 15., szerda A köhajltó nő munkák. Készek, például: Jelenet a szabadságharcból, A tatárjárás. Kiss Ernő hát nagy dolog­ra adta a fejét végül is. Meg­faragni a történelmet. Jele­sen a történelem nagy pilla­natait. A Feszthy körkép ih­lette meg voltaképpen, a magyarok bejövetele, hogy azt ő is meg tudná és meg is fogja faragni. Hársfából. Az­tán jött a többi és az ösztö­nös művészből tudatos lett. Ö faragta a fát, és a fa „visszafaragott” Kiss Er­nőn. .. — Hát hogyan is lehetett volna másképpen. Olvasni kellett, sokat. Milyen volt a tehén akkor, amikor Árpá­dék bejöttek? Hogyan néztek ki a fegyverek a török idők­ben? Milyen volt a kutyája az ősmagyarnak? Bocskort, vagy csizmát viselt-é a ma­gyar. .. Meg milyen volt a dolmánya... És még sok minden kell ám ahhoz, hogy az ember bátran nyúljon a fához. Mert sétálgatok a fa­luban, valamit meglátok, va­lamit megértek, gondolkodok egy kicsinységet rajta, aztán hazajövök és megfaragom. De a történelemmel ezt nem lehet csinálni. Ahhoz érteni kell — magyarázta lapozgat­va az albumban ahol a fotói sorakoznak a már tőle elke­rült alkotásainak. A népi életből vett figurák képei, meg a nagy kompozícióké. A Szigeti veszedelem-é, ame­lyet a szigetvári múzeum vá­sárolt meg, a Győr vissza­foglalása a töröktől, mely most a győri tanács tulajdo­na például. És itt van eredetiben, amiért ide ellátogattunk, az Egri vár ostroma. Fafaragás. Mozgalmas, heroikus, mégis megkapóan egyszerű. Fél- domborművek, egész alakok, figurák, zuhanó törökök, kö­vet hajító egri nő, kopják, szablyák, haldokló emberek, meghalt hősök, harcoló vité­zek: negyedszáznál is több figura az egy darabból fara­gott kompozícióban... — Nem is tudom hányszor olvastam el az Egri csillago­kat. Szép regény. Jó regény. Nagyon megragadott. Már az első olvasáskor, sok-sok év­vel ezelőtt úgy éreztem, hogy de jó is lenne megfaragni az egri hősöket... Csak akikor még nem volt hozzá meg a tehetségem... Hát most meg­csináltam. A magam szép gyönyörűségére — mutogat­ja szinte szerelmes simoga- tással a 76 éves népművész a majdnem kész faragást és, hogy beleszerelmesedése az egri témába, nem e sorok írójának túlzása, bizonyíték, hogy az egyik nőalakot, a követ hajító nő alakját, kü­lön is, egyetlen nyúlánk hársfahasábból megfaragni akarja még... — Megfaragom, meg bíz’ én — tart a kezében egv arasznyi fácskát. S már mu­tatja is rajta, hogyan jelzi majd azon a másikon, a na- gyobbon, hol legyen a fej, a törzs, hol a lábak, hogy már nem is állok én mellette, nem is holmi vacak kis fa- lécecske van a kezében, ha­liéin már látom, én is látom hogyan hull le a felesleg az egri nő alakjáról, mint sza­badul meg az anyag a bör­tönéből és mint emeli feje fölé megfeszült testtel a sú­lyos követ, hogy lezúdítsa a mélybe... Odább húzom a lábam, ne­hogy ráhulljon az a fránya nehéz kő. Gyurkó Géza Becsengettek. A fiatal ta­nárnő mélyet sóhajtva lépett be a tanterembe. — Üljetek le! Ma a moz­gással kapcsolatos példákat fogunk megoldani. Írjátok fel az adatokat. A pontból elin­dul egy gyalogos, B pontból ugyanakkor elindul felé egy motorkerékpáros. Hol fog­nak találkozni, ha tudjuk, hogy a motoros óránként hetven kilométeres sebesség­gel halad, a gyalogos egy óra alatt öt kilométert tesz meg, a két pont közti távol­ság pedig hetvenöt kilomé­ter? A gyerekek szorgalmasan a füzetük fölé hajoltak. Csu­pán Peteris szemlélte gond­terhelten az ablakot — Te miért nem dolgozói? — Azon gondolkodtam, tudja-e a gyalogos, hogy ta­lálkoznia kell a motorossal? — Tudja — mondta a ta­nárnő. — A feladat feltéte­lei szerint. — De lehet, hogy a gyalo gos nem ismeri ezt a példát! — Ismeri! Ezt a példát minden Iskolában megoldják. — És ha a gyalogos beteg volt, amikor ezt tanulták? — makacskodott Peteris. — Nem lehetett beteg — magyarázta türelmesen a ta­nárnő. — Miért? — Azért, mert ez egy pél­da. Ha neked azt a feladatot adom. hogy menj be a taná­riba és öt percen belül hozz be az osztályba egy könyvet, hol leszel öt perc múlva? — A tanáriban — felelte Peteris. — Hiszen nem tet­szett mondani, melyik köny­vet hozzam be ... — Hm ... igen ... — mondta elgondolkodva a ta­nárnő. — Legközelebb feltét­lenül megmondom. Ne vesz­Az Orient galéria A fotózás művészete, bár korunk valóságának kifeje­zésére talán a leginkább pre­desztinált művészet, mégsem érte még el a hagyományos művészeteknek kijáró rangot. Vannak már klasszikusai sőt esztétikai irodalma, de a befogadó közönség oldaláról nézve még nem nyom annyit a latba, mint az arisztokrati­kus múltú „nagy” művésze­tek. Talán azért, mert nem övezi annyi misztikum, mint idősebb társait, alkotói meg- foghatóbban hús-vér alakok a hétköznapi ember számára, mint például egy képzőmű­vész, s talán azért, mert az alkotás itt sajátos törvényei­ből kifolyólag, egyben az áb­rázolt valóság tényleges do­kumentuma is. Azt hiszem, még egy té­nyezőt meg kell említenem ebben a problémakörben — a fotóművészet nem húz éles határvonalat hivatásos és amatőr művelői között. Szá­momra igen érdekes problé­ma, hogy az emberek több­sége éppen a leginkább érzé­keny, a valóság dolgait első­ként és legkomplexebben fel­fogó érzékszerv, a szem. a lá­tás kultúrájára épülő vizuá­lis művészetek .szentélyei­ben” mozog oly esetlenül, s a bonyolultabb érzékelést kí­vánó művészetek templomai­ban viszonylag biztosabb ta­lajon áll. Ennek történeti és társadalmi okai egyaránt le­hetnek. azok elemzése viszont már túlfeszítené egy ilyen gondolatsor kereteit. Így csak két motívumot említe­nék meg. Az egyik; a legna­gyobb múltú vizuális művé­szet, a képzőművészet alko­tásaival való rendszeres ta­lálkozás hosszú időn keresz­21.30: Nyitott könyv Boldizsár Jván nagysikerű Halálaim című novella skötetc- böl választott ki három írást Mihályfy Sándor rendező. tül csak egy szűk réteg ki­váltságát képezte, s bemuta­tó csarnokai még napjaink­ban sem váltak a művészei „templomaivá”. Ma még kis számú „hívőinek” csak kör­vonalazódik szélesedő tábora. Ez a művészet a legritkább esetben tud kilépni az utcá­ra, az utca emberének kell bemennie hozzá. Itt kapcsoló­dik szervesen a másik motí­vum. A művészet akkor vá­lik emberformálóvá, ha a művész és a befogadó között eszmecserére kerül sor, mely az alkotáson keresztül tör­ténhet. Ehhez azonban fel­tétlenül szükséges egy közös nyelv ismerete. Ma bizony még nem tartunk ott, hogy iskoláinkban kellőképpen fe! tudnánk készíteni az új nem­zedéket erre a párbeszédre. Többek között ez is oka an­nak, hogy a tömegek tisztel­gése a vizuális művészetek előtt, ma még igen esetleges. Ez a néhány gondolat ta­lán aláhúzza annak a kezde­ményezésnek a jelentőségét, mellyel a Heves megyei fo­tósok az egri fotoklub ötleté­re kiléptek az utcára, elébe mentek közönségüknek. Ha magát a tényt nézzük, talán nem is olyan nagy a kü­lönbség, hogy kiállító terem­ben vagy az utcán rendezzük meg ugyanazt a kiállítást, de mekkora a különbség, ha azt mondhatjuk, hogy 2000—3000. vagy 20 000 ember találkozott ugyanannak a tárlatnak a kéDeivel. Ma már hagyománya van Egerben a tavaszi szabadtéri fototárlatnak, pedig nem is olyan régen történt, hogy az első képekkel megrakott tab­lók megjelentek a főiskola előtti téren. 1972. tavaszán nyílt meg az első szabadtéri A Lakoma a Rózsadombon fiatal falukutató írók nyomorú­ságáról, a könyvkiadókkal és lap szerkesztőkéi folyó harcaik­ról szól. Az ifjú Írók, irójelöl- lek szegények, éhesek, rosszul- öltözötték, de büszkék és ha- ’árazott véleményüek. s egyszer •sak meghívót kapnak a Pál- 'adium nyomdai és irodalmi részvénytársaság nagy hatalmú vezérigazgatojahak rózsadombi illájába ... Az élet hercege a Marciit körúti fegyház világába vezet — a cellába, ahol meg- kinzottan kerül egymás mellé a tudatos ellenálló és akit a kö­rülmények tesznek hőssé, bá­torrá, ellenállóvá. A harmadik novella mai töl­tetű. A gyerek a karosszékben fiatalasszonya azon töpreng, ho­gyan lehet valaki dolgozó nő és anya egyidöben, s erről eszébe jut az a jogos kérdés is, hogy lehet az ember dolgozó férfi és apa egyidöben. . . . tárlat, s azóta évről évre, hm esik, ha fúj, a megszokott időben megjelennek a kepek a városnak e talán legfor­galmasabb pontján. A ven­dégkönyvekben gyarapodó rövidebb-hosszabb bejegyzé­sek pedig igazolják a kiállí­tók szándékának helyességét. Nem nagy dolog, de ez is jelzi az egyre növekvő igényt. Ma már nem kerül­het falra egy szerzőtől .sem olyan kép, amely valamikor már szerepelt, mert azonnal jón a vendégkönyvi bejegy­zés: „Ezt már láttuk!” Értékes ez a kezdeménye­zés, de ezt is tovább lehet fejleszteni, mint ahogy m0:* is tették ezt a tovább'ép ugyanezek a fotósok az .ut­cára menésben”. A szabad­téri tárlat csak egyszeri al­kalmat jelent egy évben, megteremtették hát az ..ut­cai” kiállítás folyamatos le­hetőségét, s ez nem más, mint a címben jelzett Orient minigaléria. Egyszerű az egész: egy csöndes kis presszó falán el­helyezünk hét-nyolc képet, s ezt havonta cseréljük. Ám micsoda rejtett nevelési fel­adatot tölt be ez a pár kép! A presszó átfutó, vagy törzs­vendége, akarva akaratlanul rajtafelejti a szemét, és egy idő után, talán maga sem tudná miért, de már hiányol­ná azokat, ha nem lennének ott. Az a néhány alkotó, aki munkájával és képeivel ed­dig hozzájárult a kis galéria sikereinek kovácsolásához. Molnár István, Mandák At­tila, Fejér István, Köles Ala­dár, Harsányi Jenő, Moldován István, dr. Polgáry László, Nagy Andor, Dolmányos László (Eger), Fehér Miklós, Adarnik Miklós (Gyöngyös), Gömbös Dezső (Kisköre) — talán nem is mérte fel, meny­nyivel másabb, mennyivel többet jelent ez az itt falra kerülő hét-nyolc kép, mint az eddigiek. Tudatosan, vagy csak belső indíttatásból következően olyan feladatot vállaltak ma­gukra, és teljesítik is azt be­csülettel, amely rendkívül fontos. Észrevétlenül, napról napra, hónapról hónapra, a maguk módján vetik meg egy mindenki számára egy­aránt elérhető értékes vizuá­lis tömegkultúra alapjait. Tóth Béla ANDREJ PURINYS: Tudja-e a tegessétek az időt, dolgozza tűik. Az utolsó padban felemel­kedett e gy kéz. — És ha a motorost feltar­tóztatja a közlekedési rend­őrség? A tanárnő bánatosan nézte az osztályt. Nem, ezek nem is gyerekek, ezek inkvizito- rok! — Nem fogja feltartóztat­ná — mondta. — a közlekedé­si rendőrség tiszteli a moto­rost, mivelhogy ez egy ideális motoros! — Apukám azt mondta, hogy ideális emberek nincse­nek — kezdett újból kétkedni Peteris. — Létezik-e ideális motoros? — Létezik, ha a feladat így kívánja ... Még egy kéz emelkedett a magasba. — Honnan tudja a közle­kedési rendőrség, hogy me­lyik motoros ideális, és me­lyik nem? Ha mindenki azt mondja, hogy ő a feladatból ismert motoros, a közlekedé­si rendőrség mindenkit tisz­telni fog? — Mindenkinek nincs jo­ga, hogy így beszéljen — szólt némi töprengés után a tanárnő. — Akkor ennek miért van? — Mert ez egy különleges motoros. — Tehát csak a különle­ges embereknek van joguk ar- ra. hogy azt csinálják, amit akarnak, a többieket pedig feltartóztatja a közlekedési rendőrség? — értetlenkedett Peteris. A tanárnő elsápadt. gyalogos... — Gyerekek, gyerekek! Hiszen ez egy számtanpélda! Ha a közlekedési rendőrség feltartóztatja a motorost, ak­kor nem jön ki az egyetlen helyes válasz ... Peteris ravaszul mosoly­gott. — Apukám azt mondta, hogy' helyes válasz ugyan­annyi van, ahány ember ... A tanárnő zsebkendőjével megtörölte a homlokát. — Gyerekek! — mondta könyvet és ceruzát véve a kezébe. — Ennek semmi kö­ze a számtanhoz, Nézzétek ... Ez a könyv a motoros, a ce­ruza pedig a gyalogos. Min­dig találkozni fognak, itt az asztal szélén. Peteris kuncogott. — De csak azért, mert a tanárnő mozgatja őket! Ha én fogom mozgatni, ott talál­koznak, ahol én akarom. — Igen, de hát léteznek matematikai szabályok is a világon! — kiáltott fel a ta­nárnő. — Talán apukáddal együtt meg akarjátok változ­tatni őket? — Nem, dehogyis — val­lotta be Peteris. — Egysze­rűen szeretném megérteni, miért kell a gyalogosnak fel­tétlenül találkozni a moto­rossal? — A te kötelességed a megoldás, nem a megértés! — vesztette el türelmét a tanárnő. — Neked meg kell oldanod a példát, a megol­dásnak pedig a helyes ered- menyt kell adnia! — És ha nem adja? — Csönd! Vagy elhiszed azonnal, hogy a gyalogos ott találkozik a motorossal, ahol kell, és hozzáfogsz a példá­hoz, vagy beírok egy elégte­lent. Peteris vállat vont: — Akkor sem értem . .. — Írjátok fel a következő feladatot. Egy száz liter tér­fogatú medencébe egy csö­vön keresztül egy óra alatt ötven liter víz folyik be, egy másikon keresztül viszont huszonöt liter kifolyik. Hány óra alatt telik meg a meden­ce? Ismét felemelkedett egy kéz. — Nem értesz valamit? — Tanárnő kérem, tessék mondani, nem lehetne azt a második csövet betömni va­lamivel? Mondjuk, egy nagy dugóval?... A tanárnő megremegett. „És így lesz ez most már életfogytiglan, csak azért. mert a felvételin a tanárkép­ző főinkolára kevorebb je­lentkező volt...” — gondol­ta. és az órájára tévedt a te kintete. A csengetésig még öt hosz- s„.-- oy'jtrelmes perc volt hát­ra ' Oroszból fordította Zahem&zky László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents