Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-14 / 266. szám
Or. Sápi Jánost fi ftiúúti közlekedés problémái 3. Akiknek nem kellene meghalniuk Kaiból A laiKUs szemlélő, de meg az idősebb gépjárművezetők is arra az álláspontra helyezkednek hogy a legtöbb balesetet azok a gépjárművezetők okozzák, akiknek vezetői engedélyen még alig száradt meg a tinta. Ez az álláspont téves. A legtöbb ba’esetet — az összes baleset 25 százalékát — az országos statisztika szerint azok a gépjárművezetők okozzák, akik két-ót év óta rendelkeznek gépjárművezetői engedéllyel, illetve vesznek részt a közúti íorgalomban. őket követik soron azok a vezetők (21 százalék), akik egy-két év óta rendelkeznek vezetői engedéllyel. Míg az egy éven aluli vezetési gyakorlattal rendelkezők a balesetek „alig” több mint ÍO százalékáért felelősek. Nem közömbös annak tisztázása sein, hogy a balesetek zöme azért kóvetkezik-e be, mert a vezető fáradt, régen ül a volán mellett és elnézi a táblákat, illetve a forgalmat A statisztika szerint nem a fáradtság vagy a kimerültség miatt történik KRESZ-szabályszegés és ezáltal a baleset előidézése, mert a balesetek zöme — több mint 39 százaléka a kiindulástól számított 30 percen belül következik be, míg 14 százaléka a 31—80 perc között összegezve tehát: az első órai vezetés alatt okozzák a gépjárművezetők a balesetek több mint 53 százalékát Ha tehát csak az első órában elkerülhető lenne a baleset, az több mint 53 százalékos csökkenést eredményezne és legalább 700 ember életét menthetné meg. Mi ennek a magyarázata? A gépjárművezető ideg- rendszere meg nem alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz — a vezetéshez nem illeszkedett bele tökéletesen a forgalomba, vagy a kedvezőtlen útviszonyokat nem szokta meg, például a csúszós útfelületet Egyetlen ellenszer a fokozott gonddal és óvatossággal való közlekedés. Kik okoznak több balesetet, a személygépkocsi-vezetők, vagy a motorkerékpárosok? A gépkocsivezetők álláspontja szerint a motorkerékpárosok a „bajkeverők”, ők a balesetek fő előidézői. Ez némi igazságot rejt is magában, mert a motorkerékpárosok megjelenése után észrevehetően, ugrásszerűen emelkedik a balesetek száma. A bekövetkezett balesetért ennek ellenére — zömmel — nem a motorkerékpárvezető a felelős. _ A motorkerékpárok száma messze meghaladja a személygépkocsik számát, ennek ellenére jóval kevesebb az általuk okozott baleset. 1972-ben a motorkerékpárvezetők országos viszonylatban 4399 balesetet okoztak, míg a személygépkocsik által okozott balesetek száma 5880. Ki vezet óvatosabban, ki okoz kevesebb balesetet, a férfi vagy a nő? A férfi vezetők nagy része meg van győződve arról, hogy a „gyengébb nem” a gépjármű vezetésében is „gyengébb”, a kialakult veszélyhelyzetből nehezebben tudja magát „kivágni", azért több balesetet is okoz. Ez nem egészen így van. A női gépkocsivezetők — legjobb értesülésem szerint — (nem hivatalos adat!) az összes vezetők 20—25 százalékát teszik ki. Ezzel szemben elenyésző az általuk okozott balesetek száma az összes balesethez viszonyítva. 1972- ben az összes balesetek 5,5 száza' »'-At okozták a női vezetők. Ebből nyilvánvalóan azt a következtetést kell levonni, hogy a női vezetők sokkal óvatosabbak, biztonságosabban közlekednek, mint a férfi vezetők, így kevésbé veszélyesek a közúti közlekedésben. Megyénkben még kedvezőbb a helyzet, a női elkövetők száma alig haladja meg a 3 százalékot. Figyelmet érdemel a kerékpárosok magatartása és balesetveszélyes közlekedése is. A balesetek több mint 10 százalékát a kerékpárosok okozzák. Vezető szerepet játszanak a balesetek okozásában az idősebb kerékpárosok, akik nem tudják és már nem is képesek megtanulni a KRESZ rájuk vonatkozó rendelkezi nem tudnak be- leilleszkí ii a nagy forgalomba. egyszóval nem tudnak szabályszerűen közlekedni. Sajnálattal kell megállapítani, hogy szabályszegésük igen gyakran életüket „követeli”. Vizsganapokon gyakran találkozik a járókelő rendszám nélkül közlekedő gépjárművel, főleg vizsgahelytől a lakásig. A gépjármű tulajdonosa sok esetben a vizsgabiztosokat, illetve a vizsgabiztosok túlzott „lelkiismeretességét” hibáztatja a rendszám levételéért, illetve a forgalomból való kitiltásért Pedig ez a túlzott „lelkiismeretesség” a gépkocsik tulajdonosának életét vagy szabadságát mentheti meg, attól függően, hogy milyen balesetet okoz. A fokozott szigor a műszaki vizsgáknál megfelelő eredménnyel jár. Évről évre kevesebb a műszaki hibából eredő baleset holott a gép- járműpark rohamosan nő. 1970-ben 543, 1971-ben 482, 1972-ben 424 volt a műszaki hiba okozta baleset. Ezen belül a fékhibából eredő balesetek száma igen kedvező helyzetet mutat 1970-ben 158, 1971-ben 142 és 1972-ben 110 volt a fékhibás balesetek száma. Hasonlóan alakult a helyzet az alkatrész- töréses baleseteknél is (93, 75 illetve 70 baleset), a gu- midefektes balesetek száma három év viszonylatában lényegesen nem változott Igen sok gépjármű vesz részt még mindig nem megfelelő futó- felületű abronccsal a közúti forgalomban. A szigorú műszaki vizsgára tehát szükség van, mind a gépjárművezető, mind a gyalogos élete és testi épsége érdekében. (Folytatjuk) Az utóbbi években rendszeressé váit a termelőszövetkezeti fiatalok körében a szervezett politikai ismeret- terjesztés. A káli termelőszövetkezet KlSZ-alapszerveze- ténél évek óta eredményesen oldották meg az ifjúság körében a politikai ismeretek oktatását. Az idei oktatási évben az oktatási kör formája a „Marxista vitakör”, amely az elmúlt pénteken kezdte munkáját az alapszervezetnél. A politikai oktatás első — megnyitó foglalkozásán — Bíró Rafael, a termelőszövetkezet fiatal szakembere, a kör vezető propagandistája ismertette a fiatalokkal az oktatási év teendőit és részletesen beszélt azokról a célkitűzésekről, amelyeket a kis közösségnek az 1974—75-ös oktatási évben meg kell valósítani. Az oktatási kör anyagai között szerepel hazánk felszabadulásának története és ezen belül kiemelten foglalkoznak a község felszabadulásának történetével is. A község harmincéves fejlődését több — alapszervezeti szintű — rendezvényen is ismertetik a fiatalok. Így többek között a politikai oktatásokon találkozhatnak olyan szemtanúkkal, akik cselekvő részesei voltak a fel- szabadulásnak, és utána is jelentős feladatokat vállaltak a község életének előbbrevi- teléből. A több előadásból és ismeretterjesztésből álló beszélgetést egy nagyszabású helytörténeti vetélkedővel szeretnék befejezni a KISZ- alapszervezet vezetői. Varga Gyula Hevesről Decsen mérték össze tudásukat azok a szövőnők, akik a szakma kiváló művelője mozgalom keretében versenyeztek. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetből négy asszony jutott el a szövetkezet helyi vetélkedője után, az országos versenyre. Veres Sándorné, Vermes Lajosné, a Zrínyi Ilona brigádból, Tóth Jánosné, a Petőfi brigádból, és Molnár Katalin, a Dobó Katica szocialista brigádból. A verseny első helyezettje hevesi lett: Veres Sándorné nyerte „a szakma kiváló művelője” címet. Vele együtt most már harmadszor került ki az ország legjobb szövőnője a hevesi szövetkezet tagjai közül. Tóth Mária Dormándról A közelmúltban Dorrnán- don kétnapos polgárvédelmi kiképzést tartottak az egészségügyi szakasz tagjainak. A továbbképzés során előadásokat hallgattak a tömegpusztító fegyverek sérültjeinek ellátásáról, a mezőgazdaságban és az iparban használatos kémiai anyagokról, ezek egészségre artalmas hatásai elleni védekezésről. Továbbá megbeszélték az egészségügyi alakulat tagjai, a napjainkban sajnos időszerű feladatokat, az árvízsújtotta területek mentési munkálatait, egészségügyi, illetve segélynyújtási feladatokat. Az előadásokon kívül filmvetítés is segítette és kiegészítette az elméleti anyag elsajátítását és gyakorlatban való alkalmazását. A gyakorlati foglalkozások keretében különböző külső sérülések kötözéseit végezték el a szakasz tagjai. Váradi Anna Tiszanánáról Az októberi háromhetes esőzés nagy megpróbáltatásoknak tette ki a tiszanánai Petőfi Termelőszövetkezet dolgozóit. A tagság és a vezetőség a rendkívüli esős időben Is példásan kivette részét az őszi betakarításban, a cukorrépa szedésében. A nagy munka eredménye hamar megmutatkozott, s már a répa nagy részét el is szállították az átvevőhelyre. A még tőidben lévő cukorrépát, ha az idő kedvez, két héten belül betakarítják. Marsaiké János Hatvanból A hatvani ÁFÉSZ újhatvani ABC-áruházában dolgozik a 12 tagú Dorozsenkó Bgy hónapja múlt, hogy életbe lépett a postavezérigazgató utasítása, amely szerint a késedelmesein kézbesített expresszküldemé- nyek és táviratok díját visz- sza kell téríteni a feladónak. A rendelkezés végrehajtását folyamatosan vizsgálták és rendszeresen ellenőrzik a jövőben is az előírt kézbesítési idő alakulását. Az ellenőrzések eddigi tapasztalatai — bár összesített számszerű adatok még nem állnak rendelkezésre — kedvezőek, a gondosabb munka nyomán kevesebb a késedelmes kézbesítés, mint korábban és a kötelező díjvisszatérítés is elenyésző a forgalomhoz képest — mondták a Postavezérigazgatóság illetékes szakosztályán. A vezérigazgatói rendelkezés -r céljának megfelelően — ösztönzi a postahivatalokat a gyorsabb, pontosabb munkára az érintett szolgáltatások jobb megszoclolista brigád. Az év elején, a felszabadulási és az MSZMP XI. pártkongresszusa tiszteletére indult szocialista munkaversenybe 10 százalékos forgalomnövelést felajánlást tettek. Ez jelentős összeg, hiszen az áruház éves forgalma megközelíti a 29 millió forintot. Az elmúlt hónapokban rendszeresen értékelték teljesítéseiket és jobb munkasikerekkel készülnek felajánlásaik teljesítésére. Sokat tesznek azért, hogy a városrész lakói a szükségletüknek megfelelő árut megtalálják és megvásárolhassák helyben. A brigád tagjai nem idegenkednek az újtól. Ha a gyárakból új áru jelenik meg a bemutatókon, kiállítások keretében ismertetik meg a vásárlókkal. Ebben az évben hat bemutatót tartottak az áruház dolgozói nagy sikerrel, amely a forgalom növekedésében is megmutatkozik. Szabó Lajos Ecsédről Az ecsédi nőbizottság, az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is megszervezte a nők klubjának keretén belül a kézimunkaszakkört. A harminc tagú szakkör vállalta, hogy társadalmi munkában kézimunkákat készítenek az öregek és az iskolák napköziotthonaiba. A tanfolyam befejezése után kiállításon mutatják be a résztvevők munkált. A szakkör tagjai ismeretterjesztő előadásokon, közös színházlátogatásokon is részt vesznek. Nagy Piroska szervezésére, szükség szerin ti módosítására. Ha más neon történt volna, már az is nagy eredmény, hogy a hivatalok szakítottak a régi megszokott gyakorlattal és az^ eddiginél is inkább szem előtt tartják a közönség szolgálatát A késedelmes kézbesítés okait vizsgálva a fővárosban például most figyeltek fel arra, hogy a kerületi kishivatalokban a távbeszélő-hálózat zsúfoltsága hátráltatja a táviratok feladását, továbbítását. Ezen a postai távgépíró hálózat segít, ilyen berendezésük azonban eddig csak a nagy hivataloknak volt. most a kisebbek is sürgetik a gép beszerzését, üzembe helyezését. Több hivatalban a korábbitól eltérően külön- külöm viszik ki a magán- személyek és a közületek küldeményét, lehetőleg a címzetteknek legmegfelelőbb időben. Az expressz csomagok kézbesítését gépkocsihiány nehezíti, ezért most sok helyen esti különjáratot szerveztek és több városban soron kívül viszik ki az expresszküldeményeket. Most a kézbesítők maguk kérték szakmai vezetőjük, a hivatal, az igazgatóság segítségét, a pontos, gyors kézbesítés fettételeinek megteremtéséhez. MTI) | mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Ki megy a nő után? Színes, szinkronizált angol film vígjáték EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Du. fél 4 és este 7 órakor Volt egyszer egy vadnyugat Színes, kétrészes amerikai —olasz westernfilm 14-én du. fél 3 órakor Gárdonyi filmklub GYÖNGYÖSI PUSKIN Halló, itt Iván cár gyöngyösi szabadság Kettős bűntény Hambrugban HATVANI VÖRÖS CSILL ' Filmbarátok napjai Gyerekkocsi FÜZESABONY Aranyláz LŐRINCI Jelbeszéd Ki mondja meg? Az igazgatónk már igazán túlzásba viszi a dolgokat. A vezetési módszerei sok kívánnivalót hagynak maguk után. Nincs nap, hogy mi, kollégák, ne tárgyalnánk erről a munkahelyen. Egyszer már meg kéne mondani az öregnek nyíltan, egyenesen, hogy mi a véleményünk. Igazságunk tudatában fel kellene világosítani a hibáiról. Igen ám, csakhogy ki mondja meg a főnöknek? Ki vállalja a kockázatot, hogy kritikával illesse ezt a nagy tudású, tehetséges, de sok emberi gyarlósággal rendelkező, sértődős, érzékeny férfiút. Hosszú töprengés után, titkos szavazással úgy döntöttünk, hogy Spanger Kálmán, ez a keménykötésű, karakán műszaki rajzoló alkalmas lesz arra, hogy odaálljon az igazgató elé és alaposan megmondja a magáét. — Szó sem lehet róla! — harsogta ingerülten Spangen, amikor tájékoztattuk a dolgozók döntéséről. — Pont én nyissam ki a számat? Nekem gyermekem van, én nem vihetem vásárra a bőrömet! — Jó, hát akkor mondja meg az öregnek Sortvai Ernő — döntöttünk egyhangú közfelkiálltással. Sortvai egyenesen a szemünkbe nevetett: — Majd bolond leszek kihívni magam ellen a sorsot. Nekem családom van. Két gyermekem. Nem vághatok bele mindenbe hűbelebalázs módjára. Keressetek -gy más balekot! Teperdi Zsolt végig sem hallgatott bennünket: — En mondjam i, meg az iga ' 'fik? z Én, akinek négy gyermekem van? Ez túlságosan kockázatos manőver, s mint tudjátok, én igazán nem ugrálhatok. Természetesen egyetértek azzal, hogy az igazgatónak meg kell mondani, fel kell világosítani arról, hogy helytelenek, antide- mokratikusak a vezetési módszerei. De erre a feladatra olyasvalakit kell kiválasztani, akinek nincs gyermeke. Minden szem rám szegeződött. Nem volt menekülés. Nem tehettem mást, a kollektíva kérésére elvállaltam, hogy másnap bekopogok az igazgatónkhoz és megmondom neki... „Nehéz napom lesz holnap” — hajtogattam magamban idegesen, midőn benyitottam a lakásunkba. A feleségem csókkal üdvözölt, s máris tálalta elém az ínycsiklandó, aranysárga húslevest. — Miért i-agy Myan sszlcedvű? — kér+0trry dezte aggódva. Pont most, amikor... — Amikor? — ki- álltottam feszült érdeklődéssel. Irén boldogan mosolygott, azután hozzám hajolt, és a fülembe súgott valamit. — Soha jobbkorl — öleltem gyengéden magamhoz Irént. Most már tőlem sem kívánhatja senki, hogy pont én mondjam meg az igazgatónak. .. Kevesebb a késedelmes postai kézbesítés KOSSUTH 8.22 örökzöld dallamck 9.02 A XX. század mítosz! 9.27 Szőiyi Olga és Bai*ha Alfonz énekel 10.05 l&kolarádió 10.30 Barokk muzsika 11.14 Gondolat 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám 12.35 Melódiákoktól 13.5.3 A pocakos útitárs. Elbeszélő» 14.20 Az élő népdal 14.30 Petro vies Emil müveiből 15.10 A Munkásőrség központi férfikara énekel 15.23 Sztambul rózsája. Operettrészlet 15.40 A közoktatás fórum» 16 05 Mirellle Mathieu és Charles Aznavour énekel 16.30 Cseresznyét, vagy kisüstit? Dokumentum* műsor 17.25 Szívünk alatt 17.50 Régi híres énekesek műsorából 18.1» A befejezetlen mondat 18.48 Miért igen, miért nem? 19.25 Kritikusok fóruma 19.35 Az MRT szimfonikus zenekarának hangver. senye 20.35 Népdalfelvételeinkből 21.03 Elcsendesedett többség? Dokumentumműsor 21.33 Részletek Ziehrer műveiből 22.30 Tánczene 23.15 Operaré«zletek 0.10 Debussy «dalok PETŐFI 8.05 Keringnie 8.15 Magyar előidómű'észck felvételeiből 9.03 Könnyűzene 9.40 Kommunista szombat Riport 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Zenekari muzsika 14.00 Ifjúsági randevú — kettőtől — ötig . •, 17.00 Belépés nemcsak tornacipőben! 18.10 Csak fiataloknak! 19.13 Kamaregyüttes 19.34 Emlékezzünk régiekről! 20.25 Az Ifjúsági Uáxitószínpad bemutatója. Zord folyó 21.33 A rock mesterei 21.53 Szplrkin: Tudat és öntudat. Könyvismertetés 22.03 Sosztakovics: XL szimfónia 23.15 Népdalcsokor SZOLNOKI RADIO 18.00 Alföldi krónika. — Cigány dalok. — A szomszéd megyék napilapjaiból — Dzsessz, mozaik — Jogászszemmel. — Tánczene a szerzők előadásában. -» Sport* híradó Td MAGYAR g.OS Iskola-tv 9.30 Kuckó 13.35 Iskola-tr 17.33 Műsorismertetés 17.35 Hírek 17.40 Tizen Túliak Társasága 18.30 Az öröklődés titkai. Hl. rész 19.05 Reklám 19.15 Esti mese. Tyúkanyó klscsibéi. Csehszlovák bábfilm 19.30 Tv-hiradó 20.00 A tavasz 17 pillanata. VH. rész *1.15 Teleszubjektív 22.15 Tv-hiradó 2. műsor 20.00 Műsorismertetés 20.01 Hubay Miklós: Színház a cethal hátán. Dráma két részben Közben: H.10 Tv-hiradó POZSONYI (.35 Orosz nyelvlecke 9.30 Pártoktatás 10.10 Film 11.05 Híradó 18.15 Hírek 16.20 Mi újság a Jégkorong- pályákon? 16.35 Publicisztika 17.00 Fecske 17.40 Vetélkedő 18.10 Autó-motor-revü 18.40 Dalok 19.00 Híradó, publicise 20.15 Afrodité szigete. (Tv-játék) 21.30 Híradó, publicisztika és sajtószemle *