Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-09 / 262. szám

p Számháború, kerékpárverseny, lövészet Ezerötszáz úttörő felszabadulási hadijátéka Egerben Az egri Humán Kató Me­gyei Úttörőház szervezésé­ben november 7-én rendez­tek meg azt a felszabadulási hadijátékot amelyen ezeröt­száz úttörő és csaknem száz úttörővezető vett részt. Reg­gel nyole órától a felnőttek és a gyermekek csak külön az erre az alkalomra kiadott igazolvánnyal léphettek be a ..hadiszállásra”, azaz az út­törőházba. A pajtások a város külön­böző részein várták a paran­csot a „vezérkartól”. A fel- derítők fényképezőgépekkel és adóvevővel járták a verse­nyek színhelyeit, a kis ripor­terek veteránokat kerestek fel. s magnóra vették vissza­emlékezéseiket. A legizgal­masabb esemény a számhá­ború volt, amely a Népkert­ben zajlott le. Egy fára ki­tűzött oiros zásdóról kellett a Pirításoknak szalagokat le­venniük úgy, hogy az ellen­ség ne tudja leolvasni a hom­lokukon levő számot. Az egész napos hadijáték az összetett csapatverseny legjobbjainak jutalmazásá­val ért véget. (Foto: Szántó György.) Monológ A munka és a magánélet konfliktusait ábrázolja a Monológ című új szovjet film, amelyet a nagy évfor­dulón mutattak be. A széle­sen hömpölygő, epikus tör­ténet izgatott vallomás a magányosságról, az öregség­ről és nem kevésbé a tudo­mányról, a felelősségről, amelyet kortól függetlenül is vállalniuk kell az emberek­nek, Jepgenyi) Gabrilovics. a film írója én ttja Averban rendező három generáció magatartásformáit és társa­dalmi érzékenységét vizsgál­ja. miközben általános érvé­nyű igazságokat fogalma/, meg anélkül, hogy receptet adna arra, hogy végered­ményben hogyan if éljünk. Hogyan éljünk? Pontosab­ban: hogyan érdemes élni? E»tc keres választ az a kü­lönös hangulatú film, amely a jelenben játszódik ugyan, de története két évtizedet ível át. Egy ifjúkori szerelem, majd egy gyorsan jött válás emlékeivel él az 50 éves Sztretyenszklj, az ismert bio­kémikus, aki egykor jelen­tős felfedezéseket tett Most beletörődve sorsába, kissé mogorván él maradi kénye­lemmel berendezett lakásá­ban, ahol csupán zsémbes házvezetőnője gondoskodik a napi összezördülésekről. A munkája is nyugodtnak mondható, egy nagy kutató­intézetet irányít, elismert, megbecsült ember, aki estén­kéin nyugodt egyedüllétben áldoz hobbyjának, ritka szép Ólomkatonáinak. S ebbe a nyugalomba egyszer csak. berobban egy másik korosztály, váratlanul megjelenik Tászja, a tudós felnőtt lánya, akit pici korá­ban látott utoljára. S Táez- jával együtt természetesen beköltözik a fiatalság, a jó­kedv és egy kicsit a felelőtlen­ség is. Megkapó jelenetekben mutatja meg a film a ma- gúnyos ember kitárulkozását, lírai vallomását a múltról, szerelemről, családról és hi­vatásról Az alkotók egyik nagy erénye, hogy egység­ben tudják ábrázolni a mun­ka és a családi élet problé­máit, hogy minden pátosz nélkül mutatják fel hőseiket, gkk mindig a maguk útját járva kerülik ki a sablonos helyzeteket. A? élet őszinte ábrázolása mindig izgalmas. Ebben a filmben három nemzedék hisz a saját igazságában. A professzor, a lánya, majd az unoka és a maguk módján QMmis 1974. november 9* szombat Szovjet film saját stílusukhoz és erkölcsi felfogásukhoz mérten kíván­ják alakítani életüket, S eb­ben a szituációban tulajdon­képpen az a kérdés, hogy a tudót ember a maga tapasz­talataival, bölcsességével mi­lyen fogódzót tud adni, hogy a lány és az unokája csalódá­sok nélkül találjanak boldog­ságot, harmóniát. Már vége a filmnek, de a keresett har­móniát csakis a professzor találta meg. Tászja, amilyen váratlanul jött, úgy távozik, hogy később egy kislánnyal térjen vissza az apai házba. Aztán továbbáll egy másik, majd harmadik férfi oldalán. Nyinát pedig nagyapai szere­tettel, ragaszkodással neveli a tudós ember, de első sze­relmi csalódásától sem tudja megmenteni. A három nem­zedék magatartásának egy­máshoz való kapcsolataiknak ábrázolásában új oldaláról mutatja meg a film a mai szovjet embert. Kicsendül a történetből egy intő szándék is, mely a túlzott önállóság veszélyeire, csalódásaira fi­gyelmeztet. A film másik vonala szo­rosan összecseng a családi történettel. Es nemcsak azért, mert a fiatal Kotyikov, aki a tudományok kandidátusa, a professzor egykori tanítvá­nya éppen egy kedves csalá­di esemény közben kopog be, hanem azért is, mert a fiata­lok magatartásformái érlelik, siettetik a tudós döntését. Az erőszakos fiatal tudós olvasta a professzor régi ta­nulmányát, amely egy fontos felfedezést rejthet magában, s most szinte számon kéri, miért nem folytatja a kuta­tásokat most napjainkban, amikor az egykor abszurd gondolatnak tűnt hipotézist a tudomány reális közelség­be hozta. Lehet, hogy a fia­tal tudós stílusa vitatható, de érvei feltétlenül igazságot fe­jeznek ki: egy tudósnak nincs joga lemondani a ku­tatásról, s még kudarcok árán is kísérleteznie kell. De, ha társadalmi vonatkozás­ban nézzük a fiatalember ér­veit és a professzor döntését, akkor nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy nem szabad lemondani az ifjúkori álmokról, a nagy elhatározá­sokról, s a különböző generá­ciók csakis egymást segítve, kiegészítve juthatnak ered­ményhez. S a film hőse kö­zel 70 évesen otthagyja nyu­godt beosztását és vállalja a kísérleteket és egyben a har­cot i* azokkal, akik megszok­ták a nyugodt, csak biztosra menő életet. Nyilván nem véletlen, hogy éppen egy újfajta nyugtatót szeretnének feltalálni a film hősei, mert túlzottan idege­sek az emberek, jó lenne már egy kis harmónia. Csak nyugtaikkal áronban nem lehet mindent megoldani, változtatni kell a világon? — mondja a film, amelynek őszinte emberábrázolása ar­ra is nevel, hogy önnön ál­láspontunkat olykor felül­vizsgálva szemléljük a vilá­got. A Monológ nagyszerű sze­repeket kínált. Elsősorban a professzort alakító Mihail Gluzszkijt kell említeni, aki őszinte, szuggesztív erővel formálta meg az 50-től 70 éves korig öregedő tudós em­berségét, vívódását. Jó ala­kítás volt Sztanylszlav Ljub- sin izgága, lelkes Kutyikovja is. ő kicsit már a jövő em­bere, aki átveszi majd1 a sta­fétát, A két hői főszereplő már kevesebb lehetőséget kapott: Margarita Tyereho- vg és Marim Nyejolova, te­hetségükkel hívta fel a fi­gyelmet, ­A célratörő rendezést jól szolgálták Dmitrij Meszhijev képei. Különösen a képsorok lírája és a beszédes, sokat mondó közelképek tetszettek. Márkusa László • A vállalat főmérnöke oda­szólt az eljáróhoz: — Lajoskám, maga úgyis bemegy a városba, hozzon nekem egyúttal három zöld­paprikát. Van egy kis toka­szalonnám, az finom papri­kával, Lajos késaségeskedett: „Hogyne menpék, főmérnök kartárs, Lágyi kartársnak is hoznom kell két paradicso­mot!” Aztán hosszúra nyújt- tott léptekkel elindult. A piacon ügyesen bevásárolt. Nem megyek még vissza, gondolta és hagyta magát sodortatni a tömeggel. Meg- megállt egy-egy piaci ba- záros előtt is. A piac sar­kában egy sátor állt, a pol­ca tele csecsebecse tárgyak­kal, fakanalakkal, giceses falvédőkkel. Megdobbant a szíve, mert a sok holmi kö­zött olyan gusztusos-színes pénztárcák is feküdtek, ami­lyenekre régen fájt a foga. —- Mit kér érte? — kér­dezte az eladótól, az egyik kígyóbőr utánzatú pénztár­cára mutatva. — Csekélység, kéremalás- san. 54 forint. Egy másik szép tárcán akadt meg a szeme. Ezt az eladó 70 forintra tartotta. Az is sok, nem az 6 „vagyoná­hoz” van 6’zabva. Inkább a zsebében csörögjön a pénze, mintsem egy üres pénztár­cája legyen. — Akar ön egyáltalán va­lamit venni? — kérdezte az 18 35: Szóltatok, látszó«, regölők A Népművelési Intézet második éve rendezi meg amatőr vetélkedőjét, tavaly Szóljatok Petőfiről, az idén Szóljatok, játszók, regölők címen. Erről, az 1974-ben le­zajlott folklórvetélkedőről számol be a televízió öt egy­mást követő szombaton egy- egy órás műsorral. A vetél­kedőn, melynek célja a hp- gyomán.ymentés volt, több i mint 2000 amatőr együttes vett részt. A televízió jóvol­tából megismerkedhetünk az országos döntő alapján leg­jobbnak bizonyult kilenc együttessel, és hat olyan amatőr művészeti csoporttal, amelyek különösen látvá­nyos, tévészerű produkciók­kal álltak elő. De nem a versenyeket, hanem külön tévére adaptált válto­zatot láthatunk. Az első részben hagyomá­nyos folklór szerepel — tán­cos, zenés, szöveges produk­tumok. A későbbi részekben már — eltérően a hagyomá­nyos népművészettől — nem­csak énekelnek, táncolnak az együttesek tagjai, hanem újonnan feltárt folklór alap­ján megírt, megszerkesztett műsort adnak elő. Névtelen, Ismeretlen mai szerzők írá­sai, dalai kerülnek a nézők elé, sőt még a beat-népmű- vészet képviselői is megszó­lalnak. Elkopott hanglemez Sokan szeretik a dalt, a. nótát, a zenét. Azt mondják, a világon a magyar az egyedüli, aki bánatában is tud dalolni. Nem véletlen a mondás: Sírva vigad a magyar! — Szereti a zenét? — Nagyon szeretem. — Milyen zenét? — Engem inkább a komoly zene érdekel. Amikor fá­radt vagyok, otthon zenét hallgatok. Hanyatt fekszem a pamlagon és úgyszólván teljesen kikapcsolódok, — Mióta jár énekkarba? * — Tizennyolc esztendeje. Egyetlenegyszer hiányoztam a a próbáról, amikor vakbélgyulladásom volt. — Már megbocsásson, de nem tesznek megjegyzi it, mivelhogy ... Nevet és szavamba csap. — Tudom mire gondol! ötvennégy esztendővel e>- t- karba járni? Én1 büszke vagyok rá! Dalos, nptás nép Vágyunk, Százával veröuválódnak dal­köreink és amióta az a bizonyos páva másodszor is kibon­totta szárnyait, azóta meg különösen így van. Előkerültek az elfelejtett dallamok, dicső elődeink majdnem felejtett Örökségei. Es így van ez jól! Hanem azért valami tüske mégis ,van bennem! Így, ünnepek táján meg különösen szúr ez a tövis. Bensőséges, szép ünnep. Negyedszázados a vállalat. Tü­zelnek az arcok, csillognak a szemek, lassan mindenki el­foglalja a helyét. Egyszer valaki bejelenti: — Elvtársak'. Hallgassuk meg a Himnuszt! Aztán hal­kan odaszól: — Vigyázzon, Jancsi! Meg ne akadjon a lemez... A lemez ugyan nem akadt meg, de kopottas volt sze­gény és igazán nem tehet róla, hogy ... Következett a szép ünnepi beszéd, A Nagy Október, a vállalat méltatása. Később a jutalomosztás. Szép, felemelő minden. Ilyesmire szokták mondani: örül az ember szívé! Vége az ünnepségnek, újra következik a konferáló«: — Elvtársak! Hallgassuk meg az Internactonálét. Szinte a torkomat markolja valami. Énekelni szerelnék! Zúgva, dalolva száz torokból hallani azt, amit a kopott le­mez nyekereg. Túlzók, nem is nyekergett, de száz csodá­latos hanglemez sem érne fel ilyenkor, ilyen forró hangu­latban ennyi ember hangjával, szívesordulásával. Véget ért az ünnepség. És bizony a végén, egy pilla­natig valami üresen maradt. Hiányérzetük támadt az em­bereknek, Szívesen énekeltek volna a gép helyett. — Ja! Hogy elfelejtettük, énekelni nemzeti és nemzet­közi dalainkat? — Tanuljuk meg újra! Tanítsuk meg az if jakkal is... Szalay István Decefber 12—14 N^iaftvetési tanácsok vezetői Éterien Töt>b ors«8goi> jeisntöívsil tnuvelödeai rendezvényre kerül sor a következő »lapokban. A munkásszinjatszok ií. országos találkozóját november 81—84-én tertják Tatabányán, Tatán és Oroszlányban, ugyancsak no­vember sí—84-én — Salgótar­jánban — országos bábjáték­bemutató lesz a Kulturális Mi­nisztérium, a Pannónia Film­studio, a Magyar Úttörők Szö­vetsége, a Népművelési Inltézet és a helyi szervek rendezésé­ben. Előadások, tapasztalatcse­rék szerepelnek a programban. A központi téma: a gyermekek izlcíl'ormaüuia, művészeti neve­lése a báb- és filmművészet eszközeivel. A kórusok országos minősítő hangverssnyui Szolno­kon november 9»én, Budapesten november ií-án, 23-án a Cso­konai, 24-en a Postás Művelő­dési Házban zajlanak le. No­vember 18—14-én Egerben, a Megyei Művelődési Központban a népművelési tanácsadó ve­zetők munkaközössege a rníjvé- lődésí otthonok, az iskolák és az ifjúsági szervezetek együtt­működésének, az ifjúság mű­velődésének, nevelésének ta­pasztalatait összegezi, (MTI) Költők műhelyébe láto­gat el, beszámol Robinson Crusoe kalandjainak Iga* históriájáról, bemutatja a piszkéstetöl obszervató­riumot, képet ad a közmű­velődés szakember-ellá­tottságáról Heves megyé­ben, olvasók leveleit közli, negyedév krónikájáról «4 számot többek között a 'Töeaesi Szemle. H. évfolyamának 4. száma. Megjelenik: november 80-án. Becsület eladó gyanút sejtve. — Hogyne-hogyne, csali- hát ,,. kevés a pénzem hoz­zá ... Ekkor feltűnt neki a pult sarkán egy sötétbarna, sima pénztárca. Felemelte, az el­adó mindjárt ráhurrogott: — Azt ön pláne nem tudja megvenni, a másik kettőnél is drágább. — Beszélhetsz, —. gondolta és felpattintotta az apró réz- csátot. A tárca logikusan el­rendezett rekeszekből állt a különféle nemű papírpénzek számára, még bélyegrekesz is volt benne. Csuda praktikus és tetszetős. A bélyegrekesz­be ig belenézett és... nem létezik. Jól lát? Újra átfu­totta a Rekeszeket, majd is­mét a bélyegrekesznél álla­podott meg. Igen, tévedés ki van zárva: ebben a kis re­keszben egy valódi 100 forin­tos1 van belegyömöszölve. Egy szép, piroshasú 100-as. Flegmán lerakta a tárcát a pultra, s nyugodtságot eről­tetve magára, megkérdezte: — Hogy adja, kérem? — Magának semennyiért! Mondtam már, hogy ez a többinél is drágább! Lajos idegeskedett. A 100- as forgott az agyában, amely a következő pillanatban a szép tárcával együtt potyán az övé lehet. — Drága ez magának — folytatta az eladó. — Külön­ben sem új. pár napja már én használtam, amikor a Ba­latonon voltam. Lajos most már mohón, felhevülten csapott 1«: — Nekem pedig éppen ez tetszik! Hogy adja? — Százasért máris viheti. Csak annyit érzett, hogy két-három szippantásnyi le­vegőben nincs oxigén, Hiszen így... a pénztárca ingyenbe lenne. Belenyúlt a belső zsebé­be és 90 forintot vett ki on­nan, majd nadrágzsebeit ku­tatta, s még 2 forintot sike­rült előkaparnia. Kétségbe­esve alkudott: — Adja 90-ért. Ennyi az összes pénzem. — Soha. Nincs alku. Körülnézett, hátha akadna ismerős, akitől kölcsönkérne, de sehol 6enkl. Eközben a tömeg közül valaki éppen azt a pénztárcát emelte fel: — Hogy adja? — kérdezte az Idegen. Lajos kikapta a kezéből: — Már megvan véve, ké­rem! — Aztán az eladóhoz könyörgött. — Nekem meg­éri. Tessék, fogadja el a 90-et, s mindjárt hozom a 10-est. Az idegen vevő erre meg­ragadta a pénztárcát: — Szóval, 100 forint? Már­is fizetem. Lajos megragadta a tárca másik sarkát. — De, hiszen nincs annyi pénze, akkor mit ugrál? — kiáltott rá az idegen vevő, azzal teljes erejéből kirán­totta Lajos kezéből a tárcát érte járó 100-ast, miközben mérgesen Lajosra szólt: — Akinek nincs pénze, miért tartja fel a tisztességes vevőt? — Igen? A tisztességes vevőt? — Lajos csípőre tette a kezét. Ha az enyém nem lehet, hát majd én megmu­tatom. Az idegen orra előtt hadonászott. — Majd én megmutatom magának. Én most leleplezem magát Hogy milyen is az a tisztességes vevő, — Az eladóhoz for­dult. — Nem engedi a lelki­ismeretem, hogy meg ne akadályozzam ezt az aljassá­got. Kérem, nyissa ki azt a pénztárcát. A bélyegrekesz­ben egy 100 forintos vap. Azért a 100-asért hadakozott velem ez a... ez a tisztes­séges vevő. Hát én nem en­gedem. Vegye csak ki a bé­lyegrekeszből azt a 100-ast... Látja, uram, ha nekem csak 90 forintom van is, de én- bennem van becsület Dénes Gém f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents