Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-07 / 261. szám

Két gombolyag Petőfi nyelvén A2 o november bizonyára megszokottan havas és jeges, hűvös és szeles, tehát abszolút télies. vagy ha így jobb: meg­szokottan kellemes volt a le- ningrá attaknak. Nekünk hideg, szeles, havas, szokatlanul téli­es .. . Ehhez mérten reagáltunk az idegenvezető szorgalmas tá­jékoztató szövegére, aki har­sányan újságolta, hogy jobbról Ez, balról meg Amaz látható. A befagyott ablakok érdekes jégvirágokat mutattak, de ami­kor a vezető abbahagyta a tá­jékoztatást, felvisitott az egyik útitársnőnk. — Jé, de édesek! Medvebo- csők !!!... a lenin grófit kikötőnél jár­tunk, befagyott, hóval takart öböl partján. A busz megállt, s mi 'kiszálltunk. A bocsokról rövidesen kiderült, hogy fel­ügyelet alatt álló, vastag bun­dába öltözött két apróság hem­pereg a puha hóban. Kárpát- medencei szemmel aggasztóan jól érezve magukat. Mondjam, hogy azonnal kör­befogtuk őket? Bájos, piros ar­cok, kissé kérdőjeles szemek, de — gyerek legyen a talpán, aki megállja az ajnározás olyan hevét, melyben hirtelen részük leit. A bunda megtelt jelvény­nyel, a tört orosz szavak meg tovább törtek a hidegben, de a > ' "vi nehézség elolvadt a °.t melegétől. Mert ezt a csöpp gombolyagot ott a hi oan csak szeretni lehetett, és ajnározni, és jelvényekkel el­látni, és cuppantani csíkokat a kipirult arcocskákra. Arrébb jégbe fagyva néhány hajó, s köd gomolygott a nyílt tenger felöl. A mama csak kezdetben né­zett csodabogárnak bennünket, később már élvezte a csemeték reagálását a külhoniak roha­mára. — Maguk, ugye, magyaroki kérdezte. — Miből vette észref — A kiejtésükből... — kaca­gott a gömbölyű asszonyka, s csemetéivel tovább gurult a hó­ban. Mikor visszasz álltunk a buszba, a jégvirágok már el­tűntek. é kg. Genaggyij Jemeljanovics Kornyilov, a csuvas állami egyetem docense, lankadat­lan szorgalommal gyakorol­ta a magyar szavakat, kife­jezéseket. Amikor visszatér­tünk egy-egy üzemből, vagy kolhozból a szállodába, rög­tön megragadta az alkalmat és kérdezgette, hogy miként kell ezt vagy azt kiejteni. Elmondta, hogy a magyar nyelv tanulása különös mó­don kezdődöttt nála. Megbí­zást kapott a csuvas törté­nelmi, etimológiai szótár el­készítésére, s munkája köz­ben úgy vélte, hogy néhány magyar szó csuvas, néhány csuvas szó pedig magyar eredetű. Ez felkeltette érdek­lődését nyelvünk iránt. Vett egy magyar—orosz nyelv­könyvet és elkezdett tanul­ni. Önmagában, minden se­gítség nélkül. Másfél évig tanulta nyel­vünket, s akkor nyílt alkal­ma, hogy először beszéljen magyarul — ráadásul ma­gyarokkal. De nem csupán a magyar nyelvtanban, hanem az irodalomban és a történe­lemben is nagyon járatos volt Annak ellenére, hogy sohasem járt még hazánkban, beszélt a Balatonról, a Duná­ról s természetesen nem volt ismeretlen előtte Eger és Dobó István neve sem. Nagy örömmel hallgattuk, ahogy Kinizsi Pálról, Kossuth Lajosról, Ady Endréről, vagy József Attiláról beszélt A legnagyobb élmény azonban az volt, amikor Petőfi-vense- ket szavalt — természetesen magyarul. Elmondta, hogy Petőfi a kedvenc költője, nála szeb­ben senki sem írt a népről, a szabadságról. A búcsúzás kissé elérzékenyült hangula­tában pedig arról beszélt, hogy ritka öröm volt számá- ja, hogy Petőfi nyelvén be­szélhetett — magyarokkal. A meghatottság kölcsönös volt, nekünk, magyaroknak talán még nagyobb boldogságot okozott csuvas barátunk Pe- tőfi-versmondása. (kaposi) Nem hivatalosan is Ünnepi köntösben..* csillogtak éjjelente a szí­nes villanykörték, az óriá­si transzparensek és a lo­bogók. A feliratok a szov­jet nép elhatározását hir­dették: „Célunk a kom­munizmus!”, „Dicséret a hazának!” és szinte minde­nütt olvasható volt a köz­ismert mondat, Miru mir, vagyis: „Békét a világ­nak. .. ” A KGST nyitott könyv alakú palotájának kivilá­gított ablakai száz méter magas szöveget formáltak: CCCP 50... A Kreml to­ronyóráihoz neoncsőkígyók kúsztak fel, kirajzolva a torony jellegzetes formá­ját, majd hirtelen megtor­panva, a vörösen fénylő csillagra irányították a te­kintetet. Fényruhába öltözött Moszkva. Erre a ruhára az igazi díszek 1972. decem­ber 30-án este keiv!! :k fel, amikor a Vörös téri ün­nepség után a színes raké­ták. ezrei röppentek az ég­re, hogy ott millió darab­ra szakadva hulljanak alá... Órákig tartott a vil­logó tűzijáték, amelyet a moszkvaiak tízezrei néztek végig a téren, vagy az-ott­honuk ablakából. Erre az időre meghátrált az éjsza­ka, nappali fényben sé­táltunk az utcákon. S ami­kor az utolsó színes petár­da is kihunyt, alig lett sö- tétebb a város. A színes fényfűzérek kö­rülölelték az ünneplő vá­rost (szilvás) Készül a nagy teljesítményű turbogenerator. Ahol ke­iül, ez a hazánkban is jól ismert leningrádi Elektroszila Turbinagyár, seumalt ez év szeptember utolsó napjaiban. Végig a fő­úton, a moszkvai pályaud­vartól vörös és magyar nem­zetiszínű zászlók díszítik a magas villanyoszlopokat, bí­borvörös tapéták fényképek­kel a házak homlokzatán, az úttesteken átfeszítve pe­dig jelmondatok ékeskednek • két nép nyelvén: Testvéri taps, éljenzés, baráti ölelge­tőzés később, amikor meg­tudják a körülöttünk levők, hogy magyarok vagyunk. Es­te nagygyűlés az Elektroszila Turbinagyárban. Pártunk ve­zetője — aki 1957-ben járt itt utoljára — őszinte sza­vakkal ecseteli a két nép barátsága mélységének okát. A beszédnek nagy sikere Kijev, a hamvaiból feltámadó tőnixmadár Teljes sebességgel robogott a vonat ve­lünk, immár szovjet földön. Háromszáz nő útitársam volt ezen az úton, amely­nek célja az volt, hogy találkozzunk szovjet asszonytársa­inkkal. Mondani sem kell talán, hogy alig-alig használtuk mi alvásra az éjsza­kát, álltunk a vonat ablakánál s néztük a tájat, a karcsú nyír­faerdőt, s vártuk, mikor tűnnek fel a sokunknak már is­merős város — Ki­jev házat Az állomáson asz- szonyok csoportja fogadott bennünket,f nagyon sok szeretet­tel, meleg üdvözlő szavakkal, aztán in­dultunk, hogy meg­ismerkedjünk a szűk­re szabott idő alatt is ezzel a várossal, amelyre joggal büsz­kék az ukránok. A város maga hamvai­ból támadt fel, hi­szen a főutcáján, a Krescsatikon mind­össze két fa maradt épen a háború pusz­tításai után. Min­den, minden römmá lett. S ezekből a ro­mokból, akkor — 28 esztendővel a hábo­rú után — már új­jáéledt. sokszorosan megszépült város emelkedett. Talán egyetlen dolog is pél­dázza a hatalmas és gyors iramú fejlő­dést. Tizenhárom esztendővel koráb­ban, amikor első íz­ben jártam a város utcáin, gyalog és buszon — ütünk .ke­resztül vezetett a gyári negyeden, ahol még romokat is ta­láltunk, és hatalmas bőm batölcséreket. Ugyanott tizenhárom esztendővel később tízemeletes épületek sorakoztak, parkok zöldje nyugtatta a szemet, és sima asz­falton robogott az autóbuszunk. S hadd meséljek <x számomra talán leg­szebbről. Ellátogat­tunk az ukrán nép- művészeti múzeum­ba. S ahogy körül­néztünk, máris egy kicsit az otthon han­gulata csapott meg. A művészien szép, derűs színű hímzé­sek, szőttesek az itt­honi palóc népművé­szetre emlékeztettek, mintha bizonyítanák, valahol találkozott e két nép hagyomá­nya és művészete. A fafaragások — egyet­len hatalmas tömb­ből kifaragott szo­borcsoport — a mi pusztáink fafaragóit idézte. A színes cseréptá­nyérok, a kancsók, megannyi olyan esz­köz, amivel itthon is találkozunk, sajnos, ma már csak a mú­zeumokban, egy-egy „népművészeti hob- bynak” hódoló em­ber lakásában, mind­mind az ottani tájat is idézte. Talán ezért éreztük magunkat annyira otthonosan ebben a városban, amely tisztaságáról, virágairól egyaránt híres. S büszkék vol­tunk rá egy kicsit magunk is. Jó az estében járt az idő, amikor búcsúztunk a fényárban úszó vá­rostól. Kijev példá­ját is jelentette az élni akaró EMBER- nek. d -) A baráti szeretetet érezni és kedves barátokkal talál­kozni mindig nagyszerű do­log. Különösen akkor felma­gasztaló érzés ez, ha idegen­ben tapasztalod, ott jössz rá igazán, hogy valóban bará­tok között vagy: - Járjak Leningrád utcáit, 'Alrrtir nn-Víníf rnú­sz$retettel köszöntjűk váro­sunkban magyar barátain­kat! — Éljen a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátsága! Leningrád ugyanis ünne­pel. A magyar párt- és kor­mányküldöttséget fogadja, élén Kádár Jánossal ésFock Jenővel. A* utcán tömeg. van. A tv is közvetítette, «*»' nek ellenére másnap az ut­cán sorban állnak az újsá­gért, a Leningrádi Pravdáért az emberek, amelyben első oldalon közlik a nagygyűlés fotóját és a barátsági nagy­gyűlés beszédeit. Mert a szovjet ember tiszta szívből tudja becsülni és kimutatni elismerését barátai iránt. Amerre járunk ezután, s megtudják, hogy magyarok vagyunk, gyorsabban nyíl­nak az ajtók, szélesebb mo­soly fakad az ajkakon, Ked­vesebben nyúlnak felénk a karok is. D rúzsba, vengrii, Kádár, Fock, Brezsnyev — repkednék a szavak. Igazi vendégségbe kerülünk. Fe­ledhetetlen pillanatok ezek, órák és napok. Egy ha­talmas város a szokásosnál i6 melegebb baráti vendéglá­tását élvezi nemcsak hiva­talos küldöttségünk, de a mi maroknyi turistacsoportunk is... (fazekas) IfcWilllri Milyen lehet az, amikor egy hétmilliós főváros ün­nepi fényruhába öltözik? Tud-e díszesebb köntösben tündökölni akkor, amikor a hétköznapin u milliónyi színes fény füzér pompázik? Amikor csak az 533 méte­res tv-toronyóriást — tete­jén a híres forgó étterem­mel, a Hetedik mennyor­szággal esténként hatszáz színes reflektor világítja meg, s így éppoly csodála­tos látványt nyújt, mint a város többi szép épülete. Moszkva ünnepi fényru­háját elképzelni nem lehet, azt látni kell. Amikor ott jártam — csaknem két esz­tendeje —, a hétmilliós metropolis éppen a díszru­háját öltötte magára. La­kói a Szovjetunió megala­kulásának ötvenedik év­fordulóját köszöntötték. Nem véletlen hát, hogy a monumentalitásáról és a tisztaságáról híres főváros azokban a napokban fen­séges ünnepi díszbe öltö­zött. Az épületek ezrein I

Next

/
Thumbnails
Contents